37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. október 28. 13:25 | Link
Nővérkém


Telt-múlt az idő és egyszer csak azt vettem észre, hogy az előkészítős iskolából a Levita házba kerültem. Bizony, eltelt egy újabb tanév és már a kékek oldalán bizonyíthatom rátermettségemet és tudásomat. Örültem, hogy közéjük kerültem, mivel hasonló értékeket képviseltek, mint én és a legtöbbjük szeretett olvasni és művelődni. Amikor idekerültem az iskolába nem gondoltam, hogy feltalálom itt magam, de végül is sikerült és még néhány szimpatikus diákkal is megismerkedtem. Lillával mostanság elég keveset találkoztunk, így a távolságtartás miatt kezdtem megenyhülni az irányába, bár még mindig volt bennem egy kis tüske, amit egyszerűen nem tudtam kiirtani lelkem mélyéről. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje találkozni, úgyhogy küldtem neki egy baglyot, hogy jöjjön el a társalgóba, mert ott fogom várni. Mostanság nem volt köztünk túl idilli a hangulat, bár én se voltam a testvériség mintaképe, de azért reméltem, hogy eljön. Kék hosszú ujjú felsőt, sötét farmernadrágot és fekete cipőt viseltem, a hajamat kibontva hagytam és vittem magammal egy könyvet is arra az esetre, ha túl sokat késne, vagy nem érkezne meg egyáltalán, hogy ne unatkozzak. Nagyon nehéz volt az egész helyzet számomra, az pedig csak nehezítette a dolgomat, hogy a nővérem ebből semmit sem érzékelt... mármint az otthoni dolgokból. Persze értem én, hogy élvezte a kitüntetett figyelmet a családunk révén, de azt már nem vette észre, hogy én eközben teljesen a háttérbe szorultam. Azért nem adtam fel a reményt, hogy egyszer helyreáll a rend, de ahhoz én kevés voltam, hogy egyedül rendbe tegyek mindent. Igaz nem is hangoztattam ezt a problémát, mert reméltem, hogy majd maguktól észreveszik a többiek, de úgy látszik, hogy ebben nagyon tévedtem, mert semmi változás nem történt, mióta eljöttem otthonról. Próbáltam elhessegetni ezeket a negatív gondolatokat, mert nem akartam, hogy megint rossz hangulatban fogadjam Lillát és ne legyen eredményes a találkánk. A társalgóban sokan voltak, de azért voltak üres helyek, le is huppantam az első kényelmesebb székbe és elkezdtem olvasgatni, úgy vártam a nővéremet.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. október 28. 13:45 | Link
Húgi

Nem szép amit a tesómmal művelek, ezzel valahol a lelkem mélyén tisztában vagyok. Úgy gondoltam, ha majd itt fog élni a kastélyban ő is, minden teljesen más lesz. Sokkal többet fogunk találkozni és végre lesz alkalmam kicsit jobban megérteni, hogy mi zajlik a kobakjában. Mert az idáig sosem ment. A szomorú valóság viszont teljesen máshogy néz ki, szinte alig látom többet mint eddig. Nem is érzem úgy, hogy nagy igénye lenne rá.
Éppen ezért lep meg borzasztóan az üzenete amelyben arra kér, hogy találkozzunk. Igaza van, mert tényleg régen láttuk egymást, pedig tulajdonképpen akár rá is érhettem volna megkeresni őt, egyszerűen csak nem volt kedvem. Szomorúan hangzik, talán az is, de egyszerűen gyengének éreztem magamat ahhoz, hogy még ezzel is foglalkozzak. Érzem az utóbbi időben, hogy van valami kimondatlan baja velem, amelynek okáról és értelméről őszintén szólva semmit sem tudok. Túl sok volt ahhoz az elmúlt pár hét, hogy ebbe a dologba most önszántamból beleugorjak, ennyire nem vagyok mazochista. Viszont, ha már megkért... Csak nem fogom megírni a saját testvéremnek, hogy hagyjon békén.
Szóval összeszedem magam és lemegyek a társalgóba az általa megüzent időpontban. Túl sok dolgom nincs, az óráim már véget értek, az edzésig pedig még óráim vannak, tehát kivételesen még a dolgaim sem állhatnak az utamba. Napközben viselt taláromat leváltom egy piros ingre, amelynek az ujja a könyököm alá ér, hozzá pedig magamra rántok egy farmert. Máris sokkal kényelmesebb, mint a hülye egyenruhában. Egyáltalán nem értem, miért ragaszkodunk még az ilyesmihez, könyörgöm, ez a XXI. század! Mintha az iskola erről néha megfeledkezne.
Elég pontosan érkezem, talán még pár perccel hamarabb is, Alíz viszont már ott ül egy széken. Veszek egy mély levegőt, igyekszem az oxigénnel együtt az összes létező türelmemet is magamba szívni ezzel. Azt leszámítva, hogy nagyon tartok a drámától, jó őt látni egyébként. Kicsit mindig olyan érzésem van tőle, mintha otthon lennék. Valószínűleg anyuéknak is illene írnom már egy baglyot, ezer éve nem hallottak rólam. Átfut az agyamon a gondolat, hogy Alíz szinte biztosan minden nap ír nekik.
- Szia! - mondom kedvesen, miközben lecsüccsenek a tőle balra található fotel karfájára, felé fordulva. Csak kellene még mondani valamit... Ez így magában elég gyenge indítás.
- Mi újság? - kérdem, de szinte már hallom is a választ... "Semmi különös." A Levitásokkal soha nem történik semmi különös, legalábbis nekem ez a benyomásom. De hátha most nem lesz igazam.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. október 28. 14:02 | Link
Nővérkém


Nem sokat olvastam a könyvemből, amikor hirtelen megjelent a nővérem és le is huppant mellém, pontosabban a fotel karfáján helyezkedett el és úgy tűnt, hogy minden figyelmét rám összpontosítja. Meglepően jó hangulatban volt, ennek legbelül örültem, mert így talán lesz végre egy olyan beszélgetésünk, amiben nem kapunk össze. Becsuktam az előttem lévő könyvet, majd kissé eltoltam magamtól, hogy legyen helyem az asztalra könyökölni.
- Szia! - köszöntem neki vissza, majd jött a szokásos világmegváltó kérdés, amit általában azért tesznek fel az emberek egymásnak, hogy véget vessenek vele a kínos csendnek, vagy zsigerből, udvariasságból. Az már más kérdés, hogy tényleg komolyan kérdezik vagy csak úgy illendőségből és hogy valóban érdekli-e őket a válasz.
- Megvagyok. Egész jól feltalálom itt magam, de persze szívesebben lennék otthon. Rég találkoztunk - nyomom meg a hangsúlyt a rég szócskán, ezzel érzékeltetve, hogy ő se nagyon tett lépéseket az irányomba, és talán ha most nem hívom el, akkor lehet, hogy sose futunk újra össze. Próbáltam megállni, hogy megkérdezzem azt is, hogy végül is hogyhogy eljött, de jobbnak láttam, ha most befogom a számat és megvárom a válaszát. Aztán eszembe jutott, hogy nem lenne kellemes, ha kínos csöndben ülnének egymás mellett, úgyhogy feltettem neki egy újabb kérdést:
- Írtál mostanában anyuéknak? Én tegnap is írtam - nem mintha dicséretet vártam volna ezért, de azért reméltem, hogy időnként ő is ad magáról életjelet a családnak. Úgy gondoltam, hogy egyelőre a "mi újság veled" kérdést majd a következő körben teszem fel, ha úgy alakul a beszélgetésünk. Egyelőre kíváncsian vártam a nővérem válaszait az általam feltett kérdésekre. Most is csinosan felöltözött mint mindig, persze tudtam, hogy sosem leszek olyan tökéletes, mint ő... legalábbis külsőre, de úgy gondoltam, hogy egyes dolgokban tájékozottabb vagyok nála, bár ez nem vigasztalt.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. október 28. 17:38 | Link
Húgi

Ahogy sejtettem, elég sablonos választ kapok. Persze fogalmam sincs, hogy mire számítottam. Még ha történne is vele valami izgalmas azon kívül, hogy a karakterek a kedvenc könyveiben néha meghalnak, és tényleg valamiféle kézzelfogható változás állt volna be az életében... Valószínűleg nem én lennék az első, akivel megosztaná. Sosem voltunk azok a hajnalig lelkizős tesók, akik pizsiben befonják egymás haját, és kitárgyalják a fiú-ügyeiket.
Ennek kapcsán pedig van is egy kis gondunk, vagy legalábbis gondom. Mert bizony nem bírja ki, hogy ne tegyen nekem megjegyzést amiért eltűntem, én pedig egy egész pillanatig teljesen komolyan elgondolkodom rajta, hogy kimagyarázzam valahogy. De mégis mit mondhatnék? Ha elmondanám az igazat, egyrészt el sem hinné, ha pedig mégis, valószínűleg rögtön visszajutna minden anyáékhoz. Mégis hogy hangzana az, hogy "Ja igen, bocs, kicsit ki vagyok bukva, mióta a pszichopata fiúmat az elmegyogyóban kezelik..."? Főleg annak fényében, hogy elképzelése sem lehetne, kiről beszélek. Mióta az iskolába jár, Ákos az ELMÉ-ben van. Még csak az arcát sem láthatta, hacsak nem Bogolyfalván, de nem hinném, hogy megjegyezte volna. Mindig lefoglalja, ami a fejében van. Szóval visszanyelem a meg sem fogalmazódott mondandómat.
- Tudom, sajnálom. Igyekezni fogok, hogy többet lássuk egymást - mondom végül ezt, magyarázkodás helyett. Annak utólag már úgysincs sok értelme, annak viszont annál több, hogy a jövőre koncentráljunk. Szándékosan nem teszek neki üres ígéreteket, de azt talán mégiscsak megígérhetem neki, hogy meg fogom próbálni. Ez igaz.
Közben a szavain gondolkodom és azon, hogy továbbra sem tudom őt érteni. Miért lenne otthon szívesebben? Könyörgöm, ez egy csodaszép és varázslatos kastély, ahol szinte teljesen szabadok vagyunk a szüleink felügyeletétől, az iskola pedig viszonylag lazán fog bennünket. Persze, kell tanulni... De azt otthon is kellene. Ráadásul Alíz jobban szeret tanulni, mint én. Nem is értem, komolyan.
A kérdésére nehezen tudom elfojtani a mosolyomat, hiszen éppen alátámasztja azt, ami pár perce suhant át a fejemen. Hát persze, hogy írt nekik. Igyekszem nem kimutatni, mennyire jól mulatok a dolgon, helyette megpróbálok inkább kissé bűnbánó arcot vágni.
- Hát, én már annyira nem mostanában... Itt lesz az ideje, hogy írjak megint. Jól vannak? - érdeklődöm, miközben az előttünk levő asztalról felveszek egy mézes cukorkát, és egy elegáns mozdulattal kicsomagolom, majd a számba teszem. Még nincs túl késő, ezt az egyet megengedhetem magamnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. október 28. 18:47 | Link
Nővérkém


Meglepett Lilla kedves vallomása, avagy beismerése és hogy nem esett nekem, amiért megtettem ezt az élces megjegyzést. Sőt, még azt is megígérte, hogy igyekszik azon lenni, hogy minél többet láthassuk egymást a jövőben. Ez nagyon jól esett, mert legalább úgy érezhettem, hogy mégiscsak foglalkozik mással is magán kívül és talán jelentek neki valamit. Persze azt jól sejtettem, hogy mostanában nem írt a szüleinknek, mert mindig tőlem kérdezték, hogy hogy van a nővérem.
- Nos, ami azt illeti köszönik, jól vannak, de várják, hogy te is írj nekik, mert mindig tőlem kérdezik, mi van veled. Remélem, hogy leveszed ezt a terhet a vállamról és írsz nekik magadról párt sort, így nem kell mindig azt írnom, hogy jól vagy és minden a legnagyobb rendben van. Tudod, hogy mennyire aggódnak... - válaszoltam neki teljes komolysággal az arcomon, majd figyeltem, ahogyan kibontja a cukorkát. Persze ez még simán belefér neki az esti étrendjébe, én sosem izgattam magam azon, hogy mikor mit eszek, de ha én is ebbe a korba lépek, mint amiben ő van most, akkor talán nekem is változni fognak eme szokásaim.
- Mi a helyzet veled? - kérdeztem tőle, majd én is egy mézes cukorért nyúltam és gyorsan kibontottam, hogy ne maradjak ki a "buliból". Valóban kíváncsi voltam rá, hogy mi történt vele, amíg nem találkoztunk, reméltem, hogy felvázolja a lényegesebb történéseket, azt pedig remélni se mertem, hogy mindenbe beavat.
- Nagyon könnyűek itt a tantárgyak, legalábbis idáig ez a tapasztalatom. Játszva megírom a leckéket, remélem, hogy később azért lesz bennük kihívás - tereltem a szót a tanulásra, mert ebben legalább jó voltam és ezt ő is nagyon jól tudta.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. november 9. 11:24 | Link
Húgi

Van azért abban valami egészen elképesztő, hogy a saját kishúgom oktat ki a felelősségteljes viselkedésről. Bosszanthatna, de inkább csak azt juttatja eszembe, hogy eléggé sajnálom őt. Sajnálom, amiért 14 évesen felnőtt módjára viselkedik, és egy pillanatig sem ragaszkodik ahhoz, hogy legyen gyermekkora. Nem meglepetés számomra, sosem volt másmilyen... De nem értem, hogyan lehet úgy jó neki, hogy alig van pár barátja, hogy a tesóink is alig töltenek vele időt, mert annyira zárkózott és komoly, hogy nem is tudnak egymással mit kezdeni.
Ismerem elég jól ahhoz, hogy tudjam ezeket, de megérteni ettől függetlenül nem tudom őt, mert világ életemben nagyon más voltam. Sóhajtok egyet mielőtt megszólalnék, a jobb lábamat keresztbe teszem a balon, az alkarjaimmal pedig a lábamra támaszkodom.
- Oké, fogok nekik írni a héten - mondom megadóan, immár a cukorkával a számban. Persze lenne pár epés megjegyzésem arra, hogy talán neki sem kellene annyira gyakran megválaszolnia a faggató és aggódó kérdéseiket, hogyha nem szoktatná hozzá anyát, hogy naponta hallanak felőlünk. Értem én, hogy illene gyakrabban írnom, de ő is beláthatná, hogy túlzásba esik. Nem csecsemő már, hogy ne tudjon anyuról leszakadni, ráadásul már az előkészítőben is bentlakó volt, tehát még az sem szolgál mentségére, hogy most él először távol tőlük.
Az egész beszélgetés olyan, mint egy kihallgatás. A következő kérdése is ezt támasztja alá. Látszik, hogy nem igazán preferáljuk egymás társaságát, ellenkező esetben nem kellene a legsablonosabb kérdéseket feltennie nekem.
- Jól vagyok, csak kicsit fáradtan. Majdnem minden szabadidőm edzésen töltöm, úgyhogy zajlik az élet - válaszolom sablonosan, bár őszintén. Tényleg így van, azt azonban már nem osztom meg vele, mi áll a túlzásba vitt edzések hátterében, miért igyekszem minden egyes pillanatban lefoglalni magamat. Szerencsére azért ez nem annyira szokatlan tőlem, hogy tovább kérdezősködjön.
- Örülök, hogy jól megy neked a suli. Hogy jössz ki a Levitásokkal? - érdeklődöm, hiszen abban a világon semmi meglepő nincs, hogy a tanulmányi eredményei lehengerlőek. Azt viszont egyenesen döbbenetes lenne hallani, hogy legalább két új barátot szerzett az új házában. Ez a szomorú igazság.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. november 12. 16:56 | Link
Nővérkém


Észrevettem, hogy Lilla valamin nagyon elgondolkodott, gondolkodtam, hogy integetek neki, hogy "Hé, itt vagyok", de mégse tettem. Megvártam, amíg visszatér a valóságba és válaszol a feltett kérdéseimre. Egy nagy sóhajtás után végre meg is tette, a cukorkát is kivégeztem, mire ez megtörtént.
- Helyes! Nagyon aggódnak érted és mindig tőlem kérdezgetnek felőled, szóval nyugtasd meg őket, hogy minden rendben van - mondtam neki határozottan, mert már nagyon untam, hogy anyuék mindig rajtam keresztül érdeklődnek és aggodalmaskodnak a drága nővérem felől.
- Ez nem hangzik rosszul, így hasznosan elfoglalod magad és levezeted a feles energiáidat. Mondjuk én ehhez túl lusta vagyok, de vállalom, ez van - reagáltam neki az edzésre, bár nem tudtam elképzelni, hogy nem unta ezt időnként, de mivel az ő dolga volt így bölcsebbnek láttam, ha hallgatok ez ügyben.
Valahogy olyan érzésem volt a beszélgetésünk alatt, mintha Lilla kissé kelletlen lenne velem, de ezt betudtam annak, hogy most nem volt túl jó passzban, abba bele se akartam gondolni, hogy nem esetleg nem is érdekelte igazából, hogy mi van velem és csak kényszerből jött el a találkozóra.
- Hát kijövök velük, elvannak egymással, én meg elvagyok egymagam is. Igaz van 1-2 jó fej ember köztük, aki megüti a szintemet, de kicsit azért ők is kilógnak a sorból - mondtam a nővéremnek és már előre láttam, hogy nem fog neki tetszeni a válasz, de nem érdekelt, mert csak arra válaszoltam, ami a kérdés volt. Kissé nagyképűnek tűnt, amit mondtam, de műveltebbnek tartottam magam az átlagnál és azokkal sem tudtam jól kijönni, akik túl gyerekesek voltak számomra.
- Na és te a Rellonosokkal? - kérdeztem vissza széles vigyorral.
- Van valami hímnemű hódoló a láthatáron? - tettem még hozzá ezt a kínos kérdést és kíváncsian vártam, hogy vajon mit fog reagálni az én drága nővérkém.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. november 20. 16:54 | Link
Húgi

Bólintok egyet, hogy megértettem. Kár ezt tovább ragozni. Írok nekik levelet, mindenki megnyugszik, helyre áll a béke. A béke, amit Alíz szerint én borítok fel azzal, hogy nem írok nekik, holott ő borítja fel azzal, hogy minden áldott nap ír. Mert amíg nem volt itt, teljesen jó volt anyuéknak, hogyha havonta csak egyszer hallottak felőlem és sem Olivér, sem Teó nem írt nekik ennél gyakrabban. Az egészet ő rontja el, és hiába reménykednék, hogy lassan majd nála is beüt az igazi tinédzserkor, hogy majd nem akar minden egyes nap velük levelezni... Biztos vagyok benne, hogy Alíz ebben sem lesz átlagos. Úgyhogy nem marad több ötletem, mint alkalmazkodni a helyzethez, bár elég kelletlenül teszem. Szerencsére ez nem látszik rajtam.
Mikor a lustaságát emlegeti, csak elfintorodom. Na igen, nem ártania valamit mozognia neki is, de én vele ellentétben nem érzem úgy, hogy nagyon bele kellene szólnom abba, mihez kezd magával. Egyedül a barátkozási szokásait nem tudom szó nélkül hagyni, mert az tényleg rémesen fontos, de hogy hogyan eszik, mennyit mozog, miként öltözködik... Eszem ágában sincs beleszólni.
Nehezen tartom vissza a felháborodásomat, mikor a válaszát meghallom. "Aki megüti a szintemet"?! Mégis mit képzel magáról ez a lány? Nem értem, honnan jön a beképzelt duma, de rohadtul zavar. Egyikünket sem arra nevelték a szüleink - aranyvérű származás ide vagy oda - hogy önteltek legyünk. Legyen szó műveltségről, származásról, nem szabadna ennyire felsőbbrendűnek tartania magát. Egyelőre halkan, de nagyon kimérten válaszolok neki, hogy elkerüljem, hogy felrobbanjak mérgemben.
- Ha már a Levitások sem "ütik meg a szintedet", akkor talán jobb is, ha nincs túl sok barátod, csak csalódást okozna mindegyik - mondom, enyhe gúnnyal másolva korábbi szóhasználatát.
Alíz inkább rólam kérdez, mintsem a saját helyzetét feszegesse, amit a szituációra való tekintettel teljesen meg tudok érteni. Nem tervezem az orrára kötni a szerelmi életemet, azt pedig ő is nagyon jól tudja, hogy ezerszer szociálisabb típus vagyok nála. Igaz, mostanában nem foglalkoztam eleget a barátaimmal. Hálás vagyok Rachelnek, amiért ezt még egyszer sem rótta fel nekem. A kérdés azért kicsit vicces, hiszen az én érdeklődésem főleg annak szól, hogy ő új még itt. Nekem azonban ez a környezet már kicsit sem új, itt élek három éve.
- Volt három évem beilleszkedni közéjük, jól megvagyok velük - válaszolom röviden, bár ennyit ő is láthat a hétköznapokon, mikor összefutunk a folyosón, mert igen, a háztársaim társaságában látni a legtöbbet.
- Semmi különös - hazudom szemrebbenés nélkül, jelezve, hogy ennek nem szeretnék több szót szentelni. Nem fogom az orrára kötni, ez van. Egyébként akkorát még csak nem is füllentek, elvégre Ákosra sok szó illene, de a "hódoló" aztán biztos, hogy egyáltalán nem.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Alíz Evelin
INAKTÍV


Evelin
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 94
Írta: 2016. november 26. 14:17 | Link
Nővérkém



- Igen, ebben teljesen igazad van, egyetértek veled! - válaszoltam Lillának, mert nem értettem az iróniát és úgy gondoltam, hogy nagyon bölcs dolgot mondott most a nővérem, aki végre egyetértett velem.
- Nehéz itt olyan embert találni, aki hasonló hozzám és nem unalmas, plusz az átlagos dolgoknál többre terjed ki az érdeklődési köre - folytattam a mondandómat kissé panaszos hangnemben, de tudtam, hogy erőltetni semmit sem lehet és idővel lehet, hogy összefutok majd egy olyan személlyel is, akivel jól megértjük egymást.
- Sejtettem, hogy jól megvagy velük - válaszoltam sejtelmesen. Lilla mindig is népszerűbb volt nálam és egyszerűbb gondolkodásmóddal rendelkezett, ami nagyban megkönnyítette a baráti kapcsolatok kiépítését. Azon csodálkoztam volna, ha nem jött volna ki jól senkivel, mert igencsak társasági lény volt.
- Aha, szóval azért van valaki. Remélem, hogy rendes veled - tettem hozzá vigyorogva. A nővérem elárulta magát a különös szócskával, mert ha nem lett volna senki a láthatáron, akkor bizony annak megfelelően válaszolt volna.
- Na, és anyáék tudnak róla? - érdeklődtem mosolyogva, bár eszem ágában sem volt beköpni, mert ez mégiscsak az ő dolga, de azért kíváncsi voltam rá, mit válaszol. Volt egy olyan sejtésem, hogy tagadni fog vagy ködösít, de nem most jöttem le a falvédőről és átláttam a szitán. Másrészt ismertem már annyira, hogy tudjam, mikor mond igazat és mikor hazudik, persze nem mindig találtam el, de az esetek nagy részében jók voltak a vele kapcsolatos megérzéseim.
- Mit csinálunk karácsonykor? Ugye hazajössz? Várod már? Mi lesz az ajándékod, tudod már? - tértem át hirtelen egy másik témára. Már nagyon vártam a szeretet ünnepét, az ajándékokat és hogy végre együtt legyen a család, ez volt ugyanis a kedvenc ünnepem.
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Második emelet