A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797633#post797633][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.08. 22:06[/b][/url]

Masa öt perce hagyta el a gyengélkedőt, de máris hiányzik. Jelenleg egyedül vagyok a szobában és a lelkes, vidám kommentjei és viccei nélkül nem ugyanolyan. Szeretnék minél előbb szabadulni innen, rettenetesen depresszív ez a hely, na meg jó lenne nem itt tölteni az éjszakát, hátha lesz még egy rémálmom és annak a gyógyítók is fültanúi lesznek. Masa távozásával egyedül maradok a gondolataimmal, na meg a jegyzeteimmel, amiket szabadidőmben tudok még olvasgatni a vizsgákra. Hiába a kviddics, hiába a sérülés, muszáj vizsgáznom és otthon valamit felmutatni. Törökülésben ücsörgök az ágyon, előttem egy csomó papír kiterítve a takaróra, ami így ülő helyzetemben csak derekamig ér fel, és éppen úgy teszek, mint aki nagyon belemerül a pergamenen lévő írásba, de közben igazából a meccsen gondolkozom. Mit lehetett volna másképp tenni, vagy mit nem kellett volna egyáltalán tenni, mikor valaki benyit a szobába. Először fel sem nézek, biztos valamelyik gyógyító jött rendet rakni, így egyelőre nem zavartatom magam. Gondolataim a mellettem megálló személy és az ő, hozzám intézett szavai zavarják meg. Meglepődve pillantok fel a nevem hallatán, Bence látványától a döbbenet kiül arcomra. Zavartan pillantok körbe és megpróbálom kicsit összehúzni a jegyzeteim, hátha esetleg az ágyra szeretne ülni.
- Nem, persze – nyögöm halkan és tovább rendezgetem a lapjaimat. Fogalmam sincs, miért van itt, annyira nem vagyunk jóban, hogy meglátogasson, mert érdekli mi van velem. Jó, most ez olyan durván hangzott, mintha nem érdekelhetné barátnője unokatestvérének egészsége, mégis furcsállom. Pakolászom még egy kicsit, amíg várom a következő kérdést, mert egyelőre nem tudok mit kezdeni magammal. Most ránézzek, vagy ne nézzek rá, tegyek fel én egy kérdést, vagy inkább maradjak csendben? Egészen zavarba jövök ettől a hirtelen látogatástól, ám ezt próbálom leplezni azzal, hogy tekintetem szigorúan a takaróra szegezem. Eddig remek munkát végzek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797909#post797909][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.10. 23:00[/b][/url]

A Bence alatt megreccsenő szék hangjától összerezzenek, de továbbra sem pillantok rá. Türelmesen megvárom a kezdeményezését, elvégre ő jött most ide hozzám, és nem fordítva. Egy darabig még úgysem fognak elengedni, holott kutya bajom sincs bár, de egyszerűen hiába bizonygatom nekik, nem hiszik el. Valahogy el kell szabadulnom innen, éjszakára semmiképpen nem maradhatok itt, a rémálmaimmal nem. Senkinek nem szabad tudomást szereznie róluk. Ilyesfajta gondolatmenetet szakít félbe Bence, aki egy rakás kérdést zúdít a nyakamba. Ijedtemben még a zavarom is elfelejtem és értetlenül pislogok fel az arcára, amolyan ezt most mind válaszoljam meg? fejjel. Nyilván nem fejezi be a mondatát sem, amire csak egy szemforgatással tudok reagálni és a jegyzeteim rendezgetését végre befejezvén összefont ujjaim az ölembe ejtem.
- Jól vagyok - rendezem le a dolgot gyorsan és egyszerűen, ám arcát látva muszáj kicsikarnom magamból egy hosszabb változatot. - Nem haragszom és sokáig sem leszek már itt. A gurkóról meg nem tehetsz - de -, csak tetted, amit minden normális terelő tett volna - játszi könnyedséggel rendezem le a sérülésem, és ha nem lenne hatféle irányból bekötve a vállam, talán még meg is rántanám hozzá, hogy lássa, tényleg nem történt semmi. Vajon mindenkihez odamegy meccs után felmérni a károkat? Idegesen fészkelődök az ágyon, hol az előttem elterülő kavalkádra, hol a fiú arcára pillantok, tekintetem ide-oda jár a kettő között. Ismételten nem tudok magammal mit kezdeni, elég nyilvánvalóan nem vagyok hozzászokva a fiúhoz, vagy az ilyesfajta látogatásokhoz.
- Nem kell - válaszolom szárazon, amitől rögtön elszégyellem magam. Talán más helyzetben még el is pirulnék. Bocsánatkérően nézek fel Bencére, összefont ujjaim szétbogozom és egyik kezem már indulna is, hogy kinyúljak felé, de még időben észreveszem magam. - Bocs, nem akartam bunkó lenni. Nem kell sajnálnod, ilyen a kviddics. Nem voltam elég gyors, megesik - oly könnyen rakok fel egy mosolyt arcomra, mintha évek óta ezt csináltam volna - s valóban, az arckifejezésem vagy érzelmeim meghazudtolásában már profinak számítok, így tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hamis mosolyom neki sem fog feltűnni. - Elég rosszul nézel ki. Minden oké?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=799451#post799451][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.20. 08:25[/b][/url]

Nem szokott ilyet csinálni. Érdekes. Ezek szerint megtisztelve kellene éreznem magam, hisz ez az első alkalma. Tulajdonképpen nekem is. Nem volt még lehetőségem egy ilyen helyzetet kijátszani, biztosan érdekes kimenetele lesz ennek az egész beszélgetésnek; már csak a kezdetét megnézve. Egyikünk sem tudja igazából, mit kezdjen magával. Látom Bencén, hogy nagyon szeretne valamit mondani, talán az állapotomról érdeklődne, csak nem tudja magát teljesen kifejezni, vagy ő is épp olyan furcsának találja a helyzetet, mint én. A kérdésem gyorsan elintézi egy gyenge kifogással, a vizsgákra fogja a rossz állapotát, mire csak kérdőn megemelem egyik szemöldököm. Ennyire amatőr mégsem lehet. A vizsgaidőszak jóformán el sem kezdődött még, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem Bence válaszát? Senki.
- Megértem - bólintok kimérten, ám egy szavát sem hiszem el. Ugyan minden tőlem telhetőt megteszek - nem - egy barátságos beszélgetés fenntartása érdekében, ezen mégsem tudok úgy túllépni, hogy tudom, Bence fáradtságának semmi köze a vizsgaidőszakhoz. Követem tekintetét, amik most jegyzeteimre siklanak, és némán hagyom, hogy megszemlélje azokat. Kérdésére egy halvány mosollyal reagálok, mindig is tudtam, hogy nem írok valami szépen, de hogy még Bence se legyen képes elolvasni?
- Okkultizmust - mutatok rá az egyik papírra, amin a macskám jóvoltából egy tappancsnyomtól félig elmaszatolódott "k ult zmu" áll viszonylag nagy betűkkel, hogy lássam milyen tárgyhoz jegyzeteltem. - Ma. Ez csak formalitás, jól vagyok - emelem meg lassan vállam, mert megrántani még nem igazán merem. Ugyan egyszer már meg lettem vizsgálva, és kérték is, hogy pár nap múlva jöjjek be megnézetni még utoljára a vállam, most mégis itt tartanak. Megjegyzem, teljesen feleslegesen, ezt bizonyára Bence is látja. - Sajnálom - szólalok meg hirtelen, a köztünk beállt csendet megtörve. Barnáim arcát fürkészik és tekintetét keresem, hiába tudom, hogy nem fog rám nézni. Azt is tudom, hogy tudja, miről beszélek. Masa alig pár perce hagyta el a termet, és hacsak nem találkozott vele - az kínos lett volna -, sajnálkozó pillantásomból talán kitalálja, mire gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=799513#post799513][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.20. 16:33[/b][/url]

Némán fürkészem a fiú arcát, míg ő saját magával vívódik. Nem akarom megzavarni gondolatmenetét, vagy bármi olyat tenni, ami kizökkentené a jelenlegi állapotából, így csak némán ülök az ágyon és türelmesen megvárom, hogy végre jusson valamire magával. Nem szeretném kidobni a szobából, hiába nem én hívtam ide, egyrészt nem illik, másrészt ahogy kinéz, szerintem nem kellene még rosszabb állapotba hoznom azzal, hogy én is elkezdek vele bunkózni. Meg hát, semmi rosszat nem tett ellenem; leszámítva a vállamat szétzúzó gurkót, de az sem igazán az ő hibája. Nincs szívem elküldeni. Olyan esetlenül néz ki, még ha nem is látszik rajta, én érzem. Női megérzés, vagy mi.
- Még nem mertél belenézni? – teszem fel kérdésemet lassan, ahogy tekintete visszasiklik a jegyzeteimre. A lapok szélével játszadozom, ám nem várom meg a válaszát, ismét szólásra nyitom a szám. - Pár nap múlva vizsga, azt tudod, ugye? – személy szerint én az összes vizsgám időpontját kitűztem egy jól látható helyre, az ugyanis nem fog megtörténni, ami tavaly volt. Nem bukhatok meg ismét, már így is vészesen le vagyok maradva a többiekhez képest. Masáék így is előbb fognak végezni, mint én.
- Persze. Nem a mellkasom szakadt fel vagy ilyesmi, csak a vállam tört el – mintha ez olyan mindennapos lenne. Olyan könnyen kezelem a szituációt, hogy egy pillanatra még saját magam is meglepem vele. Talán Bence miatt van. Nem akarom, hogy rossz állapotban lásson? Meglehet. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem teljesen az ő hibája volt, így nem fogok rájátszani a helyzetre, csakhogy rosszul érezze magát. - Tudom, hogy nem, de attól még… - megakadok, ahogy meglátom könnyes szemét. Csak ezt ne. Egyszerűen képtelen vagyok síró emberekkel mit kezdeni, így most is némán nézem végig Bence szenvedését. Emelkedő kezeire hirtelen pillantok le, mint valami ijedt vad a támadójára, állkapcsom megfeszül a kezek láttán; egyébiránt arcom teljesen semleges marad. Mit is kell ilyenkor csinálni? A jegyzeteim arrébb seperve ügyeskedem magam pár centivel közelebb hozzá, még mindig törökülésben, és esetlenül emelem meg saját karjaim, hogy ha igényli, megadjam neki a szükséges vigaszt.