A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Nem nem vagyok jól, mondjuk ki: rohadt szarul vagyok. Nem vettem észre a jeleket, úgy semmit, és miután jól kibőgtem magam, gondolkodni kezdtem. Na, meg rugdosni a falat. Úgyhogy eléggé fáj a lábam, de ez a fájdalom eltörpül amellett, amit Mária okozott. Eldöntöttem, hogy nem becézem, nem érdemli meg, mégsem tudok rá Máriaként gondolni. Világ életemben Masáztam, vagy bármi más, de kell nekem, hogy dühös legyek rá, mert félek, hogyha nem teszem... megenyhülök. Nem akarok megenyhülni, mert hazudott, vagy csak megcsalt és nem ezt érdemlem. Emellett ott van még az is, hogy nem tudom kiverni a fejemből, ezért, ha tehetem bujkálok előle, ha keres a szemével elfordulok, mint ma órán is. De hagyjuk most őt, nem miatta vagyok itt... ha itt lenne, be se jönnék. Viszont Rizának megígértem magamban, hogy a meccs után meglátogatom, ha már így elintéztem, megkérdezem, hogy hogy van. Úgyhogy próbálom összeszedni a maradék vidámságom az összes rejtett zugból, ahol elraktároztam. A kilincset fogom és nem tudok bemenni, nem megy. Nem tudok bemenni, mert fáj bemenni. Mi van, ha éppen ott van ő és éppen Rizát pátyolgatja? Akkor nem tudok vele beszélni és a szemébe is kell néznem. Nem, nem Rizának gondoltam, ő nem tehet semmiről, ami azt illeti én tehetek arról, hogy itt van. Lassan elengedem a kilincset és leülök a közeli széksorra, ahol várakozni lehet. A két kezembe temetem az arcom és próbálok rájönni, hogy miért vagyok ennyire töketlen, vagy épp azt, hogy miért nem vagyok olyan jó, mint az a másik. Nem érdekel, hogy ki ő, az érdekel, hogy miben jobb nálam. Hiszen mindent megtettem, és nem esett nehezemre Mária barátjának lenni, sőt, élveztem, hogy magam lehetek mellette. Ő másra vágyott és meg is kapta, gondolom. Mit áltatom magam? Megkapta és még csak sírva sem fakadt, amikor elmondta. Kezdem azt érezni, hogy tényleg pofon kellett volna vágnom akkor, amikor egy pillanatra elkapott a hév. De nem, nem vagyok olyan és nőket egyébként sem ütünk, csak szabályos keretek között, a kviddicsben. Áhh, Riza! Nagyot sóhajtok, majd azt a fél könnycseppet - nem lehet több - kitörlöm a szemeimből, és megköszörülöm a torkomat. Bemegyek a mosdóba és megmosom az arcom hideg vízzel, belebámulok a tükörbe. Hát... nem egy vigasztaló látvány, ami visszanéz rám és nem is hasonlít igazán Lóránt Bencére. Mindegy, a könnyeim nem látszanak, ez a lényeg és próbálok pár mosolyra hajazó arckifejezést imitálni. Pff, elfogadható. Még kezet mosok, mert nem szeretném, ha valaki miattam fertőződne meg - anyáék így tanítottak -, és megtörlöm az arcom, meg a két arany terelőkezet. Visszamegyek a folyosóra, majd egy nagy sóhajjal benyitok, azonnal keresni kezdem a levitást. Elsőre nem is igazán látom, bekukkantok mindenhová... de végül meglelem. Éppen ébren van, mert látom, hogy nyitva vannak a szemei, és biztos nem olyan, mint Gandalf, aki nyitott szemekkel őrzi a gömböt. Az biztos, hogy mérföldekkel csinosabb a varázslónál, szóval 1-0 Rizának. Lassan odaballagok, egy félszeg mosolyt varázsolok - nem tudom hogyan, ne is kérdezze senki! - az arcomra és odahúzok egy széket mellé.
- Szia Riza! Nem bánod, ha ideülök? - nézek rá, meg a kötéseire. Ejj, nehéz ám a hajtók élete!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797376#post797376][b]Lóránt Bence - 2020.03.07. 18:19[/b][/url]

Nem nem vagyok jól, mondjuk ki: rohadt szarul vagyok. Nem vettem észre a jeleket, úgy semmit, és miután jól kibőgtem magam, gondolkodni kezdtem. Na, meg rugdosni a falat. Úgyhogy eléggé fáj a lábam, de ez a fájdalom eltörpül amellett, amit Mária okozott. Eldöntöttem, hogy nem becézem, nem érdemli meg, mégsem tudok rá Máriaként gondolni. Világ életemben Masáztam, vagy bármi más, de kell nekem, hogy dühös legyek rá, mert félek, hogyha nem teszem... megenyhülök. Nem akarok megenyhülni, mert hazudott, vagy csak megcsalt és nem ezt érdemlem. Emellett ott van még az is, hogy nem tudom kiverni a fejemből, ezért, ha tehetem bujkálok előle, ha keres a szemével elfordulok, mint ma órán is. De hagyjuk most őt, nem miatta vagyok itt... ha itt lenne, be se jönnék. Viszont Rizának megígértem magamban, hogy a meccs után meglátogatom, ha már így elintéztem, megkérdezem, hogy hogy van. Úgyhogy próbálom összeszedni a maradék vidámságom az összes rejtett zugból, ahol elraktároztam. A kilincset fogom és nem tudok bemenni, nem megy. Nem tudok bemenni, mert fáj bemenni. Mi van, ha éppen ott van ő és éppen Rizát pátyolgatja? Akkor nem tudok vele beszélni és a szemébe is kell néznem. Nem, nem Rizának gondoltam, ő nem tehet semmiről, ami azt illeti én tehetek arról, hogy itt van. Lassan elengedem a kilincset és leülök a közeli széksorra, ahol várakozni lehet. A két kezembe temetem az arcom és próbálok rájönni, hogy miért vagyok ennyire töketlen, vagy épp azt, hogy miért nem vagyok olyan jó, mint az a másik. Nem érdekel, hogy ki ő, az érdekel, hogy miben jobb nálam. Hiszen mindent megtettem, és nem esett nehezemre Mária barátjának lenni, sőt, élveztem, hogy magam lehetek mellette. Ő másra vágyott és meg is kapta, gondolom. Mit áltatom magam? Megkapta és még csak sírva sem fakadt, amikor elmondta. Kezdem azt érezni, hogy tényleg pofon kellett volna vágnom akkor, amikor egy pillanatra elkapott a hév. De nem, nem vagyok olyan és nőket egyébként sem ütünk, csak szabályos keretek között, a kviddicsben. Áhh, Riza! Nagyot sóhajtok, majd azt a fél könnycseppet - nem lehet több - kitörlöm a szemeimből, és megköszörülöm a torkomat. Bemegyek a mosdóba és megmosom az arcom hideg vízzel, belebámulok a tükörbe. Hát... nem egy vigasztaló látvány, ami visszanéz rám és nem is hasonlít igazán Lóránt Bencére. Mindegy, a könnyeim nem látszanak, ez a lényeg és próbálok pár mosolyra hajazó arckifejezést imitálni. Pff, elfogadható. Még kezet mosok, mert nem szeretném, ha valaki miattam fertőződne meg - anyáék így tanítottak -, és megtörlöm az arcom, meg a két arany terelőkezet. Visszamegyek a folyosóra, majd egy nagy sóhajjal benyitok, azonnal keresni kezdem a levitást. Elsőre nem is igazán látom, bekukkantok mindenhová... de végül meglelem. Éppen ébren van, mert látom, hogy nyitva vannak a szemei, és biztos nem olyan, mint Gandalf, aki nyitott szemekkel őrzi a gömböt. Az biztos, hogy mérföldekkel csinosabb a varázslónál, szóval 1-0 Rizának. Lassan odaballagok, egy félszeg mosolyt varázsolok - nem tudom hogyan, ne is kérdezze senki! - az arcomra és odahúzok egy széket mellé.
- Szia Riza! Nem bánod, ha ideülök? - nézek rá, meg a kötéseire. Ejj, nehéz ám a hajtók élete!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797633#post797633][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.08. 22:06[/b][/url]

Masa öt perce hagyta el a gyengélkedőt, de máris hiányzik. Jelenleg egyedül vagyok a szobában és a lelkes, vidám kommentjei és viccei nélkül nem ugyanolyan. Szeretnék minél előbb szabadulni innen, rettenetesen depresszív ez a hely, na meg jó lenne nem itt tölteni az éjszakát, hátha lesz még egy rémálmom és annak a gyógyítók is fültanúi lesznek. Masa távozásával egyedül maradok a gondolataimmal, na meg a jegyzeteimmel, amiket szabadidőmben tudok még olvasgatni a vizsgákra. Hiába a kviddics, hiába a sérülés, muszáj vizsgáznom és otthon valamit felmutatni. Törökülésben ücsörgök az ágyon, előttem egy csomó papír kiterítve a takaróra, ami így ülő helyzetemben csak derekamig ér fel, és éppen úgy teszek, mint aki nagyon belemerül a pergamenen lévő írásba, de közben igazából a meccsen gondolkozom. Mit lehetett volna másképp tenni, vagy mit nem kellett volna egyáltalán tenni, mikor valaki benyit a szobába. Először fel sem nézek, biztos valamelyik gyógyító jött rendet rakni, így egyelőre nem zavartatom magam. Gondolataim a mellettem megálló személy és az ő, hozzám intézett szavai zavarják meg. Meglepődve pillantok fel a nevem hallatán, Bence látványától a döbbenet kiül arcomra. Zavartan pillantok körbe és megpróbálom kicsit összehúzni a jegyzeteim, hátha esetleg az ágyra szeretne ülni.
- Nem, persze – nyögöm halkan és tovább rendezgetem a lapjaimat. Fogalmam sincs, miért van itt, annyira nem vagyunk jóban, hogy meglátogasson, mert érdekli mi van velem. Jó, most ez olyan durván hangzott, mintha nem érdekelhetné barátnője unokatestvérének egészsége, mégis furcsállom. Pakolászom még egy kicsit, amíg várom a következő kérdést, mert egyelőre nem tudok mit kezdeni magammal. Most ránézzek, vagy ne nézzek rá, tegyek fel én egy kérdést, vagy inkább maradjak csendben? Egészen zavarba jövök ettől a hirtelen látogatástól, ám ezt próbálom leplezni azzal, hogy tekintetem szigorúan a takaróra szegezem. Eddig remek munkát végzek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797681#post797681][b]Lóránt Bence - 2020.03.09. 10:14[/b][/url]

Csak be tudtam jönni, megkockáztatva azt, hogy Máriám itt lesz. Nem tudom, hogy pontosan mit csináltam, volna, de nagyrészt biztos vagyok benne, hogy amit rápillantok, már be is teszem az ajtót kívülről és sietős léptekkel távozok. De Merlinnek hála, ez a boszorkány nincs itt, így meglelhetem Rizát és érdeklődhetek a hogyléte felől. Ugyan nem nagyon szoktam ilyet, de tényleg szar volt nézni, ahogy elvitte a gurkó – mióta kezdtem el csúnyán beszélni? Na, mindegy – és már akkor tudatosult benne, hogy eljövök hozzá. Na, de maikor meglát, az a döbbenet az arcán, OMG! Talán már Mária el is újságolta mindenkinek a híres tettét? Gyorsan elmondta mindenkinek, hogy milyen kíméletes volt? Riza az unokatesója, szóval simán pletyizhettek ilyenről. Mindenestre nem azért jöttem továbbra sem, hogy róla gondolkodjak, szóval jó lenne ha kimásznál a fejemből végre, hogy a kilenc baglyunk csipkedjen össze egyszerre. Jajj, azokkal is mi legyen most? Mindegy, mert Riza megengedi, hogy odaüljek mellé, én pedig le is zuttyanok a székre, ami még bele is nyikkan egy picit. Elhúzom a szám, és várok, hogy mikor dől össze alattam, de nem történik meg.
- Bocs – nem tudom miért mondom ezt neki, nem a szék gazdája, ha jól sejtem. Közben látom a jegyzeteit is, hát nem lenne igazi Levitás, ha nem tanulna a gyengélkedőn is, ez mosolyra fakaszt.
Kicsit próbál elbújni előlem, ami nyilvánvalóan nem nagyon megy, mert itt ülök mellette, de valahogy nekem kell lépnem, mégiscsak én jöttem ide. Megköszörülöm a torkom picit, mielőtt valamit ki kéne nyögnöm.
- Hogy vagy? Meddig kell maradnod? Ugye nem haragszol nagyon? – egy kicsit biztos fog, hiszen ki szereti, ha legyalulják, de gondolom nem ártana még megdicsérnem, ha jót akarok magamnak. – Annyira örültem, hogy sikerült visszajönnöd és… - és? Minek örültem még? Hogy nem halt bele? Jó, annak is, de minek tettem oda, hogy és? Szerintem nem is nagyon találkoztam vele a pályán kívül, talán csak egyszer, kétszer váltottunk pár szót, amikor éppen a kárhozat boszorkánya fiújaként díszelegtem mellette. Miért vagyok ilyen? Miért kell őt szapulnom, és miért nem zavar? Annyiféle érzelmet szakasztott fel bennem ez a szakítás, hogy valaki ezt biztosan megirigyelné. Riza nem tehet semmiről Bence, beszélj hozzá, baszki! Ne csak bámuld a vállán lévő kötést aggódva, mintha sosem gyógyulna be.
- Tényleg sajnálom – fogom meg a kezét egy pillanatra, hogy a szemembe nézzen és lássa, komolyan gondolom. Azt nem mondom, hogy most már minden „áldozatomhoz” el fogok menni elnézést kérni, de ez egy különleges alkalom. Jobb, mintha az eremet vagdosnám a sarokban, na, ugye!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=797909#post797909][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.10. 23:00[/b][/url]

A Bence alatt megreccsenő szék hangjától összerezzenek, de továbbra sem pillantok rá. Türelmesen megvárom a kezdeményezését, elvégre ő jött most ide hozzám, és nem fordítva. Egy darabig még úgysem fognak elengedni, holott kutya bajom sincs bár, de egyszerűen hiába bizonygatom nekik, nem hiszik el. Valahogy el kell szabadulnom innen, éjszakára semmiképpen nem maradhatok itt, a rémálmaimmal nem. Senkinek nem szabad tudomást szereznie róluk. Ilyesfajta gondolatmenetet szakít félbe Bence, aki egy rakás kérdést zúdít a nyakamba. Ijedtemben még a zavarom is elfelejtem és értetlenül pislogok fel az arcára, amolyan ezt most mind válaszoljam meg? fejjel. Nyilván nem fejezi be a mondatát sem, amire csak egy szemforgatással tudok reagálni és a jegyzeteim rendezgetését végre befejezvén összefont ujjaim az ölembe ejtem.
- Jól vagyok - rendezem le a dolgot gyorsan és egyszerűen, ám arcát látva muszáj kicsikarnom magamból egy hosszabb változatot. - Nem haragszom és sokáig sem leszek már itt. A gurkóról meg nem tehetsz - de -, csak tetted, amit minden normális terelő tett volna - játszi könnyedséggel rendezem le a sérülésem, és ha nem lenne hatféle irányból bekötve a vállam, talán még meg is rántanám hozzá, hogy lássa, tényleg nem történt semmi. Vajon mindenkihez odamegy meccs után felmérni a károkat? Idegesen fészkelődök az ágyon, hol az előttem elterülő kavalkádra, hol a fiú arcára pillantok, tekintetem ide-oda jár a kettő között. Ismételten nem tudok magammal mit kezdeni, elég nyilvánvalóan nem vagyok hozzászokva a fiúhoz, vagy az ilyesfajta látogatásokhoz.
- Nem kell - válaszolom szárazon, amitől rögtön elszégyellem magam. Talán más helyzetben még el is pirulnék. Bocsánatkérően nézek fel Bencére, összefont ujjaim szétbogozom és egyik kezem már indulna is, hogy kinyúljak felé, de még időben észreveszem magam. - Bocs, nem akartam bunkó lenni. Nem kell sajnálnod, ilyen a kviddics. Nem voltam elég gyors, megesik - oly könnyen rakok fel egy mosolyt arcomra, mintha évek óta ezt csináltam volna - s valóban, az arckifejezésem vagy érzelmeim meghazudtolásában már profinak számítok, így tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy hamis mosolyom neki sem fog feltűnni. - Elég rosszul nézel ki. Minden oké?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=798209#post798209][b]Lóránt Bence - 2020.03.12. 22:06[/b][/url]

Kérdezek egy csomó mindent, ezzel is elterelem a figyelmem egy darabig. De nem válaszol egyből rá, csak maga előtt babrálja a jegyzeteit, mintha azok olyan fontosak lennének. Láttam, hogy megrezzent a székre, talán tudja, hogy ő meg én már nem vagyunk... nem vagyunk... nem vagyunk. Mire mélyebbre kerülnék a rossz a gondolatokra válaszol. Köszi, megmentettél egy pár percre!
- Igen, tudom, csak megígértem magamnak, hogy meglátogatlak. Nem tudom miért, nem szoktam ilyet csinálni - vonok vállat, mert ez tökre igaz, de akkor ott úgy éreztem, hogy nem ártana. Amúgy is tudom, hogy Riza Mária unokatestvére, lehet, hogy ez is benne volt, vagy csak az, hogy olyan kivégzésesnek tűnt az egész, és még nekem is rosszul esett. Jó, mondjuk nem fájt, de na... örülök, hogy nincs már akkora baj.
- Nem éreztem bunkónak, semmi gond - pedig annak éreztem, de most ő a "beteg", szóval jól esik, hogy elnézést kér, amiért egy kicsit belemart a lelkembe. Aztán persze észreveszi, hogy én sem vagyok a toppon, hát persze. Úgy nézhetek ki, mint akit egy hete nyúznak, aztán visszarakják rá a bőrét, hogy megint nyúzhassák. Az meglep viszont, hogy mégsem tudja, hogy mi történt köztünk, mert nem hiszem, hogy olyan kegyetlen lány lenne, hogy ezzel szórakozik. Persze lányoknál tévedtem már ilyenben...
- Kicsit fáradt vagyok mostanában - hazudom, és kerül a tekintetét is. - Vizsgák, meg ilyesmi - elakad a hangom, mert kezd a fájdalom olyan mértéket ölteni, amit nem biztos, hogy pont Rizára szeretnék zúdítani. Sóhajtok egyet, és megnézem magamnak a jegyzeteit, de nem állnak össze képpé. Hát persze, bekönnyeztem megint, szóval elfordulok és zsepit veszek elő, kifújom az orrom, csak közben cselesen leszedem a könnyeket is úgy, hogy ne lássa. Nem tudom látta-e, de ennyit tudtam tenni.
- Mit tanulsz? - fordulok vissza, miután zsebre vágom a zsepit. Nem érdekel különösebben, csak még egy kicsit beszélgetek, aztán megyek. - És mikor akarnak kiengedni? Bár még van kötésed - nézegetem, de semmit sem segít az egész kitalálásában. Mindegy, még pár kérdés, aztán megyek, szerintem. Mondjuk hozhattam volna egy kis csokit is, vagy valamit... de most nem jutott eszembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=799451#post799451][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.20. 08:25[/b][/url]

Nem szokott ilyet csinálni. Érdekes. Ezek szerint megtisztelve kellene éreznem magam, hisz ez az első alkalma. Tulajdonképpen nekem is. Nem volt még lehetőségem egy ilyen helyzetet kijátszani, biztosan érdekes kimenetele lesz ennek az egész beszélgetésnek; már csak a kezdetét megnézve. Egyikünk sem tudja igazából, mit kezdjen magával. Látom Bencén, hogy nagyon szeretne valamit mondani, talán az állapotomról érdeklődne, csak nem tudja magát teljesen kifejezni, vagy ő is épp olyan furcsának találja a helyzetet, mint én. A kérdésem gyorsan elintézi egy gyenge kifogással, a vizsgákra fogja a rossz állapotát, mire csak kérdőn megemelem egyik szemöldököm. Ennyire amatőr mégsem lehet. A vizsgaidőszak jóformán el sem kezdődött még, de ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem Bence válaszát? Senki.
- Megértem - bólintok kimérten, ám egy szavát sem hiszem el. Ugyan minden tőlem telhetőt megteszek - nem - egy barátságos beszélgetés fenntartása érdekében, ezen mégsem tudok úgy túllépni, hogy tudom, Bence fáradtságának semmi köze a vizsgaidőszakhoz. Követem tekintetét, amik most jegyzeteimre siklanak, és némán hagyom, hogy megszemlélje azokat. Kérdésére egy halvány mosollyal reagálok, mindig is tudtam, hogy nem írok valami szépen, de hogy még Bence se legyen képes elolvasni?
- Okkultizmust - mutatok rá az egyik papírra, amin a macskám jóvoltából egy tappancsnyomtól félig elmaszatolódott "k ult zmu" áll viszonylag nagy betűkkel, hogy lássam milyen tárgyhoz jegyzeteltem. - Ma. Ez csak formalitás, jól vagyok - emelem meg lassan vállam, mert megrántani még nem igazán merem. Ugyan egyszer már meg lettem vizsgálva, és kérték is, hogy pár nap múlva jöjjek be megnézetni még utoljára a vállam, most mégis itt tartanak. Megjegyzem, teljesen feleslegesen, ezt bizonyára Bence is látja. - Sajnálom - szólalok meg hirtelen, a köztünk beállt csendet megtörve. Barnáim arcát fürkészik és tekintetét keresem, hiába tudom, hogy nem fog rám nézni. Azt is tudom, hogy tudja, miről beszélek. Masa alig pár perce hagyta el a termet, és hacsak nem találkozott vele - az kínos lett volna -, sajnálkozó pillantásomból talán kitalálja, mire gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=799457#post799457][b]Lóránt Bence - 2020.03.20. 09:17[/b][/url]

Nem is tudom, hogy miért jöttem el igazán, azon kívül, hogy megígértem magamnak. Hiszen jöhettem volna két nap múlva, vagy akár később megkereshettem volna a suliban. Valahogy a kötelességtudat még így is bennem van, pedig ennek nem kellene annak lennie, csak simán… jó, biztos vagyok benne, hogy nem csak a kötelességtudat hozott ide, hanem, mert tényleg fájt nekem is, amikor ezt a törékeny lányt elvitte egy 50 kg-s vas. Abban is igaza van, hogy ez egy ilyen sport, de én nem szoktam lányokat bántani, és ez mégis valami olyasmi. És akkor még ott van az is, hogy ő kinek a kije… hátha megértek valamit a két nappal ezelőtti dologból rajta keresztül. Alig tudom visszafogni magam, hogy ne bőgjek, ez is milyen már?! Nyilván hazudok, amikor rákérdez, hogy mi a bajom. Á semmi, csak az unokatesód kidobott és megmutatta, hogy megcsalt. Amúgy semmi, minden szuper! De vagy elhiszi, vagy nem firtatja tovább ezt a témát, és ezért nagyon hálás vagyok. neki. Biztos Masán is látszott, ha volt ott nála, akár el is dicsekedhetett vele. Lehet, hogy ki is fogja plakátozni majd, hogy ő tette tönkre az egészet egy csók miatt. Nem érdekel, hogy valójában nem szeretett úgy, ahogy a csillanó szempár csókját, ezt akkor sem így kellett volna intézni. Persze, ha megbeszéljük, lehet, hogy nem ilyen sokkoló és meg akarom érteni, és sokkal hosszabb az egész. Még a végén kiderül, hogy milyen rendes volt velem, baszki!
- Ejj – vágok egy fájdalmas fintort és végre nem Mária miatt. – Én még nem mertem belenézni, egy hős vagy Riza – egy félmosoly jelenik meg és halványul el nem sokkal ezután, ahogy a jegyzeteibe nézek. Merlin szakállára, ez mennyire ki van dolgozva. Az én jegyzeteim lábjegyzetnek valók ehhez képest. A Levitások nem éppen normálisak tanulás terén. El sem tudom képzelni, milyen lehet Márknál a tanulás, szerintem agyérgörcsöt kapnék a látványtól. És akkor a Zipphzar család hivatalosan is kinyírna.
- Már ma?! Hát ennek örülök – vidulok fel megint, és most megmarad, ahogy nagy kő esik le a szívemről, végre valami jó hír. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy Riza örökre bent fog maradni, ez nem a mugli féle orvoslás, habár az sokkal elismerendőbb egyébként. Itt megiszod a gyógyitalt és annyi nagyjából. Amúgy gőzöm sincs, meg biztos nem így van, ha Riza már két napja itt dekkol. Megrezzenek a semmiből jött sajnálatra. Lassan ráemelem a tekintetem, a homlokomra hirtelen vág barázdákat a zavarodottság ekéje. Már kinyílnak az ajkaim, hogy szóljak valamit, amikor rádöbbenek, hogy miről beszél. Mária elmondta neki, persze, hogy elmondta, unokatesók. Biztos látszott rajta, hogy furcsán nevetgél az egészen, az a krupcsökevény.
- Nem tehetsz róla – bal szememből a könnycsepp hirtelen szalad végig az arcomon, de erős leszek, és nem fogok sírni. Jó terv! Nézem őt, és szerencsére semmit sem látok belőle, ami rá emlékeztetne. Ráadásul legszívesebben megölelném, a kezeim el is indulnak, hogy rávessem magam, hogy kizokogjam mégis – ennyit a jó tervről – a bánatomat, de nagyon hamar megállnak a kezeim. Mégiscsak az unokatestvére, pont ő vigasztalna meg, mondjuk ahelyett, hogy a saját testvéremhez rohannék?! Nem, Emma biztos nem értene meg, bárki más igen. Nézek rá és se mozdulni, sem beszélni nem tudok, csak beharapni az ajkaim. Megfeszülve várakozok, remélem, elküld valahogy, vagy csinál valamit, mert akkor itt fogok kitörni a gyengélkedő közepén és az elég béna lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=799513#post799513][b]Scheffer Riza Cirilla - 2020.03.20. 16:33[/b][/url]

Némán fürkészem a fiú arcát, míg ő saját magával vívódik. Nem akarom megzavarni gondolatmenetét, vagy bármi olyat tenni, ami kizökkentené a jelenlegi állapotából, így csak némán ülök az ágyon és türelmesen megvárom, hogy végre jusson valamire magával. Nem szeretném kidobni a szobából, hiába nem én hívtam ide, egyrészt nem illik, másrészt ahogy kinéz, szerintem nem kellene még rosszabb állapotba hoznom azzal, hogy én is elkezdek vele bunkózni. Meg hát, semmi rosszat nem tett ellenem; leszámítva a vállamat szétzúzó gurkót, de az sem igazán az ő hibája. Nincs szívem elküldeni. Olyan esetlenül néz ki, még ha nem is látszik rajta, én érzem. Női megérzés, vagy mi.
- Még nem mertél belenézni? – teszem fel kérdésemet lassan, ahogy tekintete visszasiklik a jegyzeteimre. A lapok szélével játszadozom, ám nem várom meg a válaszát, ismét szólásra nyitom a szám. - Pár nap múlva vizsga, azt tudod, ugye? – személy szerint én az összes vizsgám időpontját kitűztem egy jól látható helyre, az ugyanis nem fog megtörténni, ami tavaly volt. Nem bukhatok meg ismét, már így is vészesen le vagyok maradva a többiekhez képest. Masáék így is előbb fognak végezni, mint én.
- Persze. Nem a mellkasom szakadt fel vagy ilyesmi, csak a vállam tört el – mintha ez olyan mindennapos lenne. Olyan könnyen kezelem a szituációt, hogy egy pillanatra még saját magam is meglepem vele. Talán Bence miatt van. Nem akarom, hogy rossz állapotban lásson? Meglehet. Még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem teljesen az ő hibája volt, így nem fogok rájátszani a helyzetre, csakhogy rosszul érezze magát. - Tudom, hogy nem, de attól még… - megakadok, ahogy meglátom könnyes szemét. Csak ezt ne. Egyszerűen képtelen vagyok síró emberekkel mit kezdeni, így most is némán nézem végig Bence szenvedését. Emelkedő kezeire hirtelen pillantok le, mint valami ijedt vad a támadójára, állkapcsom megfeszül a kezek láttán; egyébiránt arcom teljesen semleges marad. Mit is kell ilyenkor csinálni? A jegyzeteim arrébb seperve ügyeskedem magam pár centivel közelebb hozzá, még mindig törökülésben, és esetlenül emelem meg saját karjaim, hogy ha igényli, megadjam neki a szükséges vigaszt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=801863#post801863][b]Lóránt Bence - 2020.03.31. 10:35[/b][/url]

Eléggé el vagyok kenődve, mint a pirítóson a vaj, nagyjából annyira is van elolvadva a lelkem, és hamarosan el is tűnik, elfolyik. Viszont nem lesz finom tőle a pirítós, ebben biztos vagyok. A bánatomat fokozza, hogy most meg nézem őt, aki félvállról veszi az egészet látszólag, pedig láttam ám, hogy eléggé fájt neki, szerintem sírt is miatta, bár az erős szélben nem láttam a könnyeit és nem is bámultam őt sokáig, mert folytatódott a meccs.
- Kiráz tőle a hideg – felelem a kérdésére, és fel is libabőrözök. Nem tudom, hogy miért kell ilyeneket tanítani fiataloknak, még ha elvileg én már nem is vagyok annyira fiatal. lélekben tuti nem ütöm meg a 17-et sem, most meg csak egy kifacsart fejű szomorú szamóca vagyok legjobb esetben.
- Persze, majd megoldom valahogy. Az órákon figyeltem – sóhajtok egy jó hangosat és gyorsat. De nem érdekelnek a vizsgái, sem az enyémek, őszintén. Össze kell szednem magam, mert ez nem mehet így tovább, én jöttem látogatóba, közben meg én szorulok vigasztalásra. Szóóóval…
- Még szerencse. Na, de örülök, hogy nincs komolyabb baj – még egy mosoly is kiszalad árnyékként táncot járva az ajkaimon, majd amilyen gyorsan jön, el is tűnik, amikor felhozza a szakítást. Nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban, nyilván kitudódik majd, de nem hittem, hogy Mária ilyen gyorsan elmondja valakinek, aki nem Márk. Nem bírom ki, hogy ne fakadjanak ki a könnyeim, pedig ez egy húsz évestől az ért elég ciki, nem? Szerintem nagyon, de egyszerűen a fájdalom annyira felemészt, hogy nem tudom kordában tartani az érzéseimet. Riza közelebb jön, és vigaszt nyújt. Nem gondolkodom, a karjaiba vetem magam úgy, hogy tudom, hogy ő neki az unokatesója. Egy kicsit jobban kezdek sírni, a könnyeim eláztatják a hátán a ruhát az államon lefolyva. Próbálok megnyugodni, de nem akarok most kiszabadulni az ölelésből, annyira jól esik, hogy foglalkozik azzal, hogy nem vagyok jól. Nem tudom mennyi idő telik el, amikor elapadnak időlegesen a könnyeim, és lassan próbálok eltávolodni tőle, majd kitörlöm a szemeimből a könnyeim a szokásos mozdulattal: a bal felkarommal.
- Ne haragudj Riza, nem akartam, hogy ezt… lásd – aprókat, de mélyeket lélegzek, és sajnálkozva nézek rá, nem tudom, hogy mit okozhattam neki, de tuti, hogy nem erre vágyott.
- Most jobb, ha megyek – pattanok fel, és még kitörölök pár maradék könnycseppet. – Örülök, hogy hazamehetsz és sajnálom az előbbit – harapom be az alsó ajkamat, majd valami groteszk mosolyfélét villantok felé. – Szia és jó vizsgázást – mondom, majd megfordulok és próbálom lassan elhagyni a gyengélkedőt. Amikor már úgy hiszem nem lát, megszaporázom a lépteim és rohanni kezdek, a könnyeim pedig újra megindulnak maguktól. Merlin, csak a hálómig érjek el úgy, hogy senki sem lát meg!