A gyógyulás fellegvára, és a gyengélkedők egyetlen mentsvára ez a hely, ahová belépsz, vagy hoznak. A lényeg nem is ott van, hogy hogyan kerülsz ide, hanem, hogy mi is ez a hely.
Ez nem más, mint az aktuális gyógyító birodalma, ahol minden beteg megkapja a maga jutalmát.  
A falak hófehéreknek tűnnek, de ha többször jár erre az ember, akkor azt tapasztalhatja, hogy mindig olyan színekben pompáznak, ami elősegíti a gyógyulás menetét. Ha nyugalom kell, kellemes zölddé változik, ha narancs, akkor visszatér az ember életkedve a kék pedig ellazít…és így tovább.
Ezen falak mentén helyezkednek el a fából faragott ágyak a maguk kis éjjeliszekrényével. Szakasztott úgy, mint egy hotelszobában. Azért, hogy minél otthonosabban érezze magát a beteg, és ez segíti a lábadozásban.
Persze az ispotály jelleget azért nem lehet elfelejteni, ez köszönhető az ágyak mellett lévő paravánoknak, amik arra hívatottak, hogy megteremtsék a magánszférát, még akkor is, amikor többen raboskodnak a gyógyító fennhatósága alatt.
A szoba fel van szerelkezve két nagy ablakkal is, amin keresztül rengeteg fény árad be, még akkor is, amikor esik. Ezt szintén drága gyógyítónk határozza meg. Mindig a betegek javát nézve.
A terem hátsó részében robosztus, tölgyfából készült szekrények állnak, melyekben különböző gyógyászati eszközök, főzetek, krémek, tinktúrák sorakoznak. Vannak itt raktáron gyógynövények, más bájital hozzávalók, gyógyhatásukról ismert kövek, doboznyi bezoár és minden, ami csak kellhet. A szekrényajtók meg vannak bűvölve, csak 19 év felettiek érintésére nyílnak ki, így próbálva kivédeni, hogy a diákok felelőtlenül elhordják a készletet.  
A gyógyító szobája a terem végén balra található, egy sűrű függöny állja csak útját azoknak, aki be szeretnének menni. Hinné ezt a laikus. De azért ez a lepel sem akármilyen, tele van bűbájokkal, ami megvédi a gyógyítót a váratlan látogatóktól. Ez a bűbáj kihat a Gyengélkedő ajtajára is. Senki nem jöhet be akkor, amikor nincs látogatási idő. És csak azok távozhatnak, akiknek engedélyezték… vagy kijátsszák az éber varázslatot, és elhitetik az ajtóval, hogy jól vannak.
Tehát nem olyan szörnyű hely. Sőt az ágyak kifejezetten kényelmesek. Hatalmasakat lehet bennük aludni, és kikelve belőle, sokkal frissebbnek érzi magát az ember.

Gyógyítók:

• Anastasia Strakhova
• Szentmihályi L. Izabella
• Thorsten Löwenherz

Gyógyítósegédek:

• Catherine Hope Brightmore

Kedves Diákság!

1. Ha valaki (komolyabb) betegség vagy balesetben elszenvedett sérülés kezelését szeretné kijátszani, azt kérem, előtte legalább egy privát üzenet formájában értesítsen.
2. A Gyengélkedő nem önkiszolgáló, tehát ha csak egy adag vitaminért ugranak is be, tessék nekem szólni. A szj lényege az életszerűség.

Az emberek egyik nagy, alapvető hibája, hogy nem fogják fel, mikor kell egyedül hagyniuk. Szent meggyőződésem, hogy már nincs semmi bajom, és elég lenne csak kialudnom az egészet, amit képes lennék megtenni otthon is - a gyógyítók persze teljesen más véleményen vannak erről, de hát mit tudhatják ők, én hogy érzem magam? Persze, tök sápadt vagyok, pár órája még vérben forogtak a szemeim a hőemelkedéstől, most pedig, a szervezet intoxikációs folyamataként izzadok, de... Hát, mindenki átesik ezen egyszer?
Jó, ideális esetben ezen pont nem, de hasonlón, és nem kell napokig egy iskolai gyengélkedőben rohadnia, hanem hazaküldik, felírnak egy-két dolgot ami beszerezhető a sarki patikából, és már meg is vagyunk!
Lassan már magamat is idegesíteni kezdem.
Ülő helyzetbe tolom magam az ágyban, a helyenként átnedvesedett párnát betuszkolom a hátam és fal közé, az átlagnál kissé hűvösebbnek ható kezeimmel hátrasimítom szintén nedvesnek ható hajam. Vetek egy fél pillantást az éjjeliszekrényen gőzölgő, tálnyi folyadékra - túlzás lenne levesnek nevezni, elvégre a gyomrom esélyesen nem birkózna meg egy emelt tápértékű élelemmel, így marad ez a... lé, meg a pirított kenyér -, elhúzom szám, a gyógyítói iroda felé fordítva fejem pedig arra a döntésre jutok, hogy ez végül is ráér addig, amíg nem köteleznek rá. Helyette kézbe veszem az Anna Karenina kissé már elhasznált első kötetét - ezt még Mihail dobta be két óra között -, a könyvjelzőhöz lapozok, majd felvéve egy olyan kényelmes testhelyzetet, amiben megtámaszthatom a fejem is, olvasni kezdem.
Ebben talán már nem fognak megzavarni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=776288#post776288][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.01. 08:55[/b][/url]

Az emberek egyik nagy, alapvető hibája, hogy nem fogják fel, mikor kell egyedül hagyniuk. Szent meggyőződésem, hogy már nincs semmi bajom, és elég lenne csak kialudnom az egészet, amit képes lennék megtenni otthon is - a gyógyítók persze teljesen más véleményen vannak erről, de hát mit tudhatják ők, én hogy érzem magam? Persze, tök sápadt vagyok, pár órája még vérben forogtak a szemeim a hőemelkedéstől, most pedig, a szervezet intoxikációs folyamataként izzadok, de... Hát, mindenki átesik ezen egyszer?
Jó, ideális esetben ezen pont nem, de hasonlón, és nem kell napokig egy iskolai gyengélkedőben rohadnia, hanem hazaküldik, felírnak egy-két dolgot ami beszerezhető a sarki patikából, és már meg is vagyunk!
Lassan már magamat is idegesíteni kezdem.
Ülő helyzetbe tolom magam az ágyban, a helyenként átnedvesedett párnát betuszkolom a hátam és fal közé, az átlagnál kissé hűvösebbnek ható kezeimmel hátrasimítom szintén nedvesnek ható hajam. Vetek egy fél pillantást az éjjeliszekrényen gőzölgő, tálnyi folyadékra - túlzás lenne levesnek nevezni, elvégre a gyomrom esélyesen nem birkózna meg egy emelt tápértékű élelemmel, így marad ez a... lé, meg a pirított kenyér -, elhúzom szám, a gyógyítói iroda felé fordítva fejem pedig arra a döntésre jutok, hogy ez végül is ráér addig, amíg nem köteleznek rá. Helyette kézbe veszem az Anna Karenina kissé már elhasznált első kötetét - ezt még Mihail dobta be két óra között -, a könyvjelzőhöz lapozok, majd felvéve egy olyan kényelmes testhelyzetet, amiben megtámaszthatom a fejem is, olvasni kezdem.
Ebben talán már nem fognak megzavarni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777331#post777331][b]Mikecz Emese - 2019.10.07. 13:47[/b][/url]

Nem mondanám, hogy a kastély összes helyszíne közül ez a kedvencem, most mégis a gyengélkedő felé vezetnek a lépteim. Persze tökre nyom a fejem, szóval elkelne valami fájdalomcsillapító lötty (mondjuk ha így folytatom lassan szabályosan ráfüggök a cuccra). De igazából hallottam hírét mindenféle pletykás portrétól, hogy Machay itt rohad egy ideje, és én erre… erre mi? Jövök és meglátogatom, mint egy aggódó barátnő? Hát nem, ezt a státuszt már jó rég óta magam mögött tudhatom. Szóval így akkor maradjunk csak annyiban, hogy továbbra is hazudok magamnak (is), és akkor mindenkinek kényelmesebb. Szuper. Csak valami gyógyszerért jöttem, de ha hallok egy jó sztorit, legalább nem unatkozom addig sem..
Kell pár perc, mire belépve végigpásztázom az ágyakat és tekintetem rátalál a mozgolódó rellonosra. Hát baszki tényleg nincs túl jó passzban így első ránézésre. Nem sokat tudok arról mi történt, de ha jól rémlik asszem Weiler is benne volt az ügyben.
- Hallod ember… Te tényleg elég szarul nézel ki - torpanok meg az ágy lábánál, elegánsan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy könyvet tart maga előtt, szóval valószínűleg éppen nincs túl kommunikatív hangulatában. Jó, mondjuk mikor van? Vagy hát lehet, hogy csak én fogom ki a rossz napjait? Engedélyt sem kérve (de nem is várva) kerülöm meg az ágyat, hogy a cipőmet lerúgva lehuppanjak a végébe, lábaimat törökülésbe pakolva.
- Na mondd már, mi volt ez az egész? Mindenhol csak félinfókat hallani - vigyorodom el, mert hát nem vagyok én annyira pletykamániás, de azért egy-két jó mesét szívesen meghallgatok, még akkor is, ha bőven nem csámcsogok rajta annyit, mint a többség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=777844#post777844][b]Machay Ábel Alexander - 2019.10.12. 11:08[/b][/url]

Azt hiszem, szorul némi pontosításra az előbbi gondolatmenetem: eleve nem szeretnék találkozni, beszélni, egyszerűen csak érintkezni senkivel, de az exemmel duplán, sőt triplán sem. Erre mit ad Merlin?
Emesét.
Szám széle szkeptikus mosoly kezdeményezésébe rándul, megforgatom szemeim ahogy lapozok, majd mutatóujjam a lapok közé ékelve csukom össze a könyv borítóját. Akkor ennyit a nyugodt, meghitt, akadályok nélküli olvasgatásból. Szemöldököm ívesen homlokomra kúszik ahogy beszélni kezd - köszönjük Emese -, ajkaim még véletlenül sem kedvesen, hálásan, bármilyen és minden pozitív érzés tükröződésének teljes hiányában görbülnek fel.
Baszd meg.
- Kösz - ennél szebb bókot keresve sem kaphattam volna. Elvégre, pont erre van szüksége az embernek, miközben épp haldoklik, igazán sokat dob a szenvedő szervezet közérzetén, igen, szerintem is. - Ja, helyezd csak kényelembe magad - ha már így kérded. Persze kezdhetném azzal is, hogy már meg sem lep ez a fajta viselkedés tőle, de hazudnék. Legutóbbi tapasztalataim szerint Emese gyűlöl, ki nem állhat, ha tehetné, a világ legtávolabbi és legmélyebb pontjára költözne tőlem azért, hogy még csak a létezésem gondolata se érje utol, erre... Ezt csinálja. What?
- Komoly? - a kérdés ellenére az izgatottság, kíváncsiság vagy bármi más érzelem nélkül hangomban válaszolok. Nem érdekel, ez egy bentlakásos iskola, ahol minden történésre rávetik magukat csak, hogy feldobják kicsit az unalmas, összezárt, ingerszegény környezetet. Azon sem csodálkoznék, ha már egy tíz méteres troll támadott volna meg. - Na és miről szólnak a félinfóid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=778328#post778328][b]Mikecz Emese - 2019.10.17. 19:18[/b][/url]

Akkor most tegyünk úgy, mintha elkerülte volna a figyelmemet, hogy mennyire nem kívánt társaság a személyem egy gyógyuló Machay-nak, és ugorjuk át azt a részt, amikor azt mondja, hogy takarodjak.
A kösz-re csak elvigyorodom, tisztában vagyok vele, hogy nem túl sziporkázó bókot mondtam, de valahol talán élvezem(?), hogy szenvedni látom. Jó, nem nagyon, de egy kicsit igen. Lehet, hogy ez valamiféle újfajta perverzió?
- Ó, arra célzol, hogy esetleg zavarok? - kétkedő tekintetemmel találhatja szembe magát, amint szemöldököm a homlokomra szalad és a kellő hatásszünet után érkezem a folytatással és egy legyintéssel. - Ugyan már, mindig zavarok, akár félholt vagy, akár nem - szemeimet is megforgatom hozzá, hogy még egy kicsit hitelesítsek az alakításon. Fészkelődöm kicsit, közben szemügyre véve az éjjeliszekrényen lévő tálat, amibe innen nem látok bele, de gyanítom nem túl biztató a tartalma.
- Hát tudod, félinfók… a fele hiányzik, a másik meg hülyeség. De ahhoz elég, hogy felkeltsék a kíváncsiságom - billentem oldalra a fejemet. Nem vagyok nagy oknyomozó, de azért nem hiszek el mindent, ami szembejön, és igyekszem megválogatni a forrásaimat.
- Szóval nagyjából annyit tudok, hogy Weilerrel elintéztétek magatokat, mint ahogy ez látszik is - bökök itt rá - és nem sokon múlott, hogy valami komolyabb legyen az ügyből - vonom meg a vállamat, többnyire közömbösnek mondható mozdulattal. Azért nem vagyok teljesen érzéketlen és a halál engem is megérintene, ha itt lenne… De nincs szóval egy újabb szünet után ismét vigyorra húzódnak ajkaim.
- Úgyhogy jöttem, hogy megtudjam, Danténak vigyem a köszönővirágot, vagy neked sikerült ezt tenned magaddal?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=439&post=780410#post780410][b]Machay Ábel Alexander - 2019.11.09. 22:07[/b][/url]

Összességében arra kellett rájönnöm, hogy, ha az örökös őrlődés drámaiságán túlnyúló okokat vesszük számításba, soha nem értettem igazán Emesét. Meggyőződésem például, hogy mindvégig csak azért akart összejönni velem, hogy a végén összetörhessem a szívét - ezt teljesítettem is. És akkor gyűlölni kezdett.
Most viszont fogalmam sincs, egészen pontosan mit vár el tőlem. Ismer engem és a türelmem határait, ugyan aligha láthatott ilyen helyzetben, azért azt össze tudja rakni, hogy az állapotomban hirtelen nem lettem egy sokkal empatikusabb jellem és, hogy nem fogom tárt karokkal várni miután elhord... Hát, nagyon sok mindennek.
Már most elegem van ebből az egészből.
- Arra célzok, hogy mondd el mit akarsz, aztán - takarodj - menj vissza ahonnan jöttél.
Nézd, azóta nem meglepő módon nem jó vele a kapcsolatom, nem véletlenül nem is kerestem soha a társaságát vagy beszéltem róla túl sokat. Úgy tűnik, ez nem egészen volt elég, tekintve, hogy vészesen rövid időintervallum alatt már másodjára talál meg a szarságaival - ez pont kettővel több mint amit egy kiegyensúlyozott lelkiállapot megkövetelne ever.
Szeretném elmondani, hova dugja fel a kíváncsiságát és hova menjen el vele, de guess what - erre sincs lehetőségem érdemben reagálni. Egyrészt Emese őrült, kiszámíthatatlan, összességében bármi lehet a következő lépése (ez a leírás félelmetesen ismerős is lehetne), és összességében, ha úgy döntene, meg akar ölni, aligha lenne erőm megvédeni magam. Másrészt, Emese rengeteget beszél.
- Akkor máris többet tudsz, mint amihez közöd van.
Meglep bárkit is, hogy agresszíven reagálok? Nem. Lapozzunk is tovább.
- Weiler feldugná a virágaid a seggedbe, Mikecz, azt hiszem ez köztetek elég plátói dolog lenne.