31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 21. 12:25 | Link

Javasbá'
Március 9. - este 9 körül

Azt hitte, hogy soha nem fognak felérni az emeletre. Egyáltalán kinek jutott eszébe ilyen magasra tenni a gyengélkedőt egy olyan helyen, ahol a lift ismeretlen fogalom? Mindenesetre valahogy sikerült elérni, hogy a hosszú, vörös hajú srác ne engedje semminek sem nekiütődni Gilbertet, még ha ehhez az is kellett, hogy néha Avery fogta a remegő kezet. Naná, remeghetett is, mert ő volt az, aki nem is olyan enyhén megsütötte az imént a fiút, akinek a ruhája alatt minden bizonnyal össze volt égve a bőre is. A karja még mindig füstölt és érezni lehetett az égett hús szagát. Avery akkor is rosszul lett volna tőle, ha történetesen nincs hányingere már eleve az agyrázkódástól, és most csak hálát tudott adni azért, hogy az orra még mindig vérzik, mert így kevesebb lehetősége volt ott levegőt venni.
Dühös volt, leginkább a vörös srácra, akinek még a nevét se tudta, mert ő volt az, aki egy nem iskolába való mágiaággal támadt a másikra. Aki, ráadásul, ahogy a szavaikból a bokrok alatt rejtőzve leszűrte, a barátja. Akkor vajon milyen az ellenségeivel? Viszont nem halasztott el egyetlen lehetőséget sem, hogy újra és újra bokán rúgja, ha megpróbált egy pillanatra is megállni. Sokkos. Nyilván, mert ő is csak most fogta fel, hogy mi történt, hogy mit tett Gilberttel, ráadásul neki is véres az arca, az orrát valószínűleg eltörte a másik. Nem baj, megérdemli.
Avery közben feszülten figyelte Gilbertet, hogy egyáltalán lélegzik-e még, mert gyanús volt neki, hogy ilyen sérülésbe bele is lehet halni, főleg, ha a forró levegő roncsolja a tüdőt, azonban szerencsére bár igen csekély mértékben, de emelkedett-süllyedt a mellkasa.
- Tartsd meg! - parancsolt Avery a vörösre, a csuklójára szorítva az ujjait egy pillanatra, hogy fel is fogja, mit akar tőle, Nathaniel pedig állt, mint a cövek, és képtelen volt levenni a tekintetét az eszméletlen fiúról.
Közben Avery két ököllel kezdett dörömbölni az ajtón, közben hangosan kifejtve, néhol igencsak vulgárisan, hogy mennyire életbevágóan fontos, hogy azonnal előjöjjön a gyógyító.
Utoljára módosította:Avery Lyall, 2014. február 21. 12:30
Hozzászólásai ebben a témában
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2014. február 21. 23:53 | Link

Avery, Gilbert, Nathaniel

Üres a kórterem, épp ma engedtem ki az utolsó kislányt, akit kikészített a vizsgadrukk, s sok tanulás meg a kialvatlanság. Így most minden ágyra friss ágyneműt húztak a manók, minden tiszta, rendezett, és én épp ilyenkor érzem magam teljesen idegennek a helyiségben.
A gyengélkedő puha, megnyugtató csendjét a masszív fán indulatosan kopogtató ököl és a hozzá társuló türelmetlen kiabálás töri meg. Már szinte az első hangra azonnal ugrok, gyors, ruganyos léptekkel vágtatok át a helyiségen és szélesre tárom az ajtót és azonnal megüti az orromat a jellegzetes, enyhén édeskés szag. Egy gyors pillantással mérem végig a triót, elsőként azt megállapítva, hogy ez megint csak egy olyan eset lehet, ahol jobb, ha nem kérdezek túl sokat. Sőt még csak a vágott szemű fiatalember válogatott szavai kapcsán sem teszek megjegyzést, nem értek egyet ugyan az efféle kitörésekkel, de azzal is tisztában vagyok, hogy így utólag, csak az eredménnyel találkozva könnyebb higgadtnak maradni, mint az egész esemény átélése után.
- Még tartsd egy kicsit a levegőben! - karjelzésekkel is nyomatékosítom a kérésem a pálcát tartó fiú felé, aki a sokktól réveteg tekintetével és törött orrával az ezüst érmet nyerte hármójuk közül. Először ugyanis meg akarok róla győződni, például a hátán nincsenek-e súlyos sebek, amiknek nem tenne jót egy találkozás a lepedővel.
Egy pálcaintéssel idehívom a helyiség végében álló gurulós kis szekrényt, amiben a legszükségesebbek megtalálhatók. Köztük némi nyugtató főzet, ami majd rövid időn belül némi erőt is ad a pálcát tartó fiúnak és lassan ki fogja tisztítani a fejét, legalábbis annyira, hogy adott esetben ne jelenthessen további bonyodalmakat, tisztában legyen vele hol van, mi történt, de mintha mindezt csak egy jótékony üvegfalon keresztül szemlélné. Ahhoz jóval több idő kell, meg persze a saját bátorsága is, hogy szembenézzen a történtekkel meg a saját érzelmeivel. Az ázsiai származású fiú felé fordulok:
- Van benne egy kancsó tea is, itasd meg vele - jelzem egy fejmozdulattal, kire is gondolok, ha nem lenne egyértelmű - Ha kell, találsz benne vödröt is - teszem még hozzá egy pillanatig elidőzve a srác viharvert ábrázatán. De épp csak ez a két pillanat volt, amit egyelőre a két eszméleténél lévő fiúra szántam.
Egy gyors pálcaintéssel eltüntetem az ájultról az elszenesedett és sok helyen a sebbe égett ruhadarabokat. Most válik csak láthatóvá, hogy mekkora területet is érintett a tűz és mennyire súlyosan. Noha az égett emberi hús szaga már kezdetektől fogva nem sok jót ígért. De nem a látható sérülések vizsgálatával kezdem, hanem óvatosan a kinyitom a fiú száját, megnézem a nyelvét, belekukkantok az orrába is, hallgatom egy kicsit a lélegzését, és végül megállapítom, hogy légúti égéssel legalább nem kell számolnom.
Főleg a fiú jobb karja a kézfejétől egészen a vállágig néz ki cudarul, de a másik karja és a felsőteste is csak egy árnyalattal van jobb színben. De itt inkább a hólyagok vannak többségben, amíg a karját mély sebek, szenes, pergamenszerű felületek, helyenként előbukkanó nyers hús tarkítja. Röviden nem túl szép látvány. De ezen túl van benne valami furcsa, egyelőre nem tudnám megmondani mi, de valahogy nyugtalanít a dolog. A helyzetfelmérés viszont legalább egyharmad részben megvan, jöhet az, hogy csinálok is valamit.
Mivel a hátát szerencsére szinte épp csak megnyaldosták a lángnyelvek, ide azonnal kenek egy adag hideg, ragacsos, de gyorsan felszívódó bőrnyugtató krémet, ami pillanatok alatt bőrpírrá redukálja a korábbi pirosságot.
- Most már lefektethetjük - jelentem be a vörös hajú srác felé fordulva.
- Te pedig közben meséld el, honnan jöttök, hol sérültél meg, mi fáj, és szólj, ha szükséged van valamire - immár a vágott szemű fiúhoz intézem a szavaimat, eddig ő tűnt a legjobb állapotban lévőnek, de nem szeretném, hogy elhagyja magát, remélem a beszéd segít abban, hogy koncentráljon, és nekem is egyszerűbb, ha el tudja mondani, mi a baja. Hiába, háromfelé figyelni azért nem egyszerű.
Ha már az eszméletlen fiú a párnák között fekszik, a szekrényből elkezdek előpakolászni különféle krémeket, pakolásokat, amikkel majd a sérülések ellátásának állhatok neki.
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2014. február 22. 19:58
Hozzászólásai ebben a témában

Avery Lyall
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 22. 20:52 | Link

Javas bá' és a többiek

Egy évezrednek tűnt, mire az indián előkerült, de végül nyílt az ajtó, Avery pedig kifújta a levegőt, amit eddig bent tartott aggodalmában, mert megfordult a fejében, hogy a gyógyító talán nincs is itt, elvégre nem lehet a szobájában naphosszat, hogy vajon mikor hoznak hozzá be egy életveszélyes sérültet, de szerencsére most nem volt jobb dolga éjszakára. A fiú egyébként meglehetősen jól fel tudta mérni, hogy mekkora a baj, és éppen ezért esett úgy, hogy az amúgy hideg fejjel cselekvő Avery végül kissé kikelt magából.
Miután bementek a gyengélkedőre ő inkább hátul maradt, és innen már jobban szeretett volna láthatatlan lenni, elvégre neki ehhez az egészhez semmi köze, viszont sejtette, hogy nem fogja tudni ilyen egyszerűen megúszni. A férfi közben már el is kezdett Gilberttel foglalkozni, bár előbb még a vörös kapott főzetet, Avery pedig, fintorogva ugyan, de eleget tett a kérésnek, és a teával odalépett a nálánál jóval magasabb fiú mellé, és szépen öntögeti kezdte a poharába az innivalót. Ő maga ugyan néha megszédült, de nem annyira, hogy jelen esetben nagyon érdekelje, inkább csak lelépni szeretett volna már tényleg, agyrázkódás ide vagy oda. Belehalni nem fog, meg a hátának a sajgásába se.
Fél szemmel közben azt nézte, hogy mit csinál az indián, és kissé elhúzta a száját, mikor meglátta Gilbert összeégett bőrét, mert igazán fájdalmas sebnek látszott, és egészen biztos volt benne, hogy nyoma marad. Közben csak arra figyelt fel, hogy a vörös mellette a látványtól újfent teljes erőbedobással reszketni kezdett, úgyhogy miután már le lehetett engedni Gilt az ágyra, inkább odébb lökdöste egy ablakhoz, hogy kifelé nézzen, ő maga viszont visszatért a gyógyítóhoz, ha már szólították. Ebben már úgyis nyakig benne van.
- Röviden, tömören: ezek ketten összevesztek, összeverekedtek, aztán valahogy elszabadult annak a mágiája - intett a fejével Nathaniel felé, de nem tért ki a saját véleményének az elemzésére, miszerint az direkt csinálta az egészet, mert nem az ő dolga volt ezt kiteregetni. - Én a fák közül néztem végig, miután Gilbert - mutatott az égett fiúra -, lelökött egy fa ágáról varázslattal és betörte az orrom. Ugye vissza lehet állítani az eredeti formájára? Nem lenne szerencsés, ha elgörbülne - kérdezte, már előre belegondolva, hogy ez mennyiben hatna rosszul az üzletre. Minden esetre az is biztos, hogy nem fogja hagyni a gyógyítónak, hogy az arcán kívül bármely részét is megnézze, mert csúfos lebukás lenne a vége.
- Rendbe fog jönni? - hajolt aztán közelebb egy kicsit Gilhez, megszemlélve a sebeket, miközben Uff bá' a gyógyszereket hozta.
Hozzászólásai ebben a témában
Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2014. február 26. 21:06 | Link

Avery, Gilbert, Nathaniel

Gilbert ágyba kerül, a vörös jó helyen van az ablaknál, az ázsiai fiúval meg beszélgetést kezdeményezek. Teljes az idill.
Miközben hallgatom a történetet nekilátok az égési sérülések ellátásának. Elég hosszas folyamat lesz, mire teljesen begyógyulnak. Épp csak a szemöldököm rándul meg, ahogy szóba kerül, hogy a vörös hajú mágiája elszabadult. Ennél több magyarázat nem is kell, nem vagyok nagy szakértője az elemei mágiának, de találkoztam már vele, és Gilbert járhatott volna sokkal rosszabbul is. Viszont a mágikus tüzek okozta sérüléseket nem tudom maradéktalanul eltüntetni, így ha máshol nem is, a fiú karján minden bizonnyal maradt egy szép méretes heg. A kenőcsök és főzetek azonban a többi területen várhatóan tökéletesen megújítják a bőrét. Először fertőtlenítem a sebeket, majd nekilátok hogy jó vastag rétegben rápakoljam a krémeket.
- Vissza lehet, ne aggódj - válaszolok a srácnak anélkül, hogy felpillantanék a munkából. Egy törött orr, legyen akármilyen ferde is megoldható kihívás.
- Időbe telik, de rendben lesz - nyugtatom meg a fiút, és már nem nagyon tudom eldönteni, hogy mégis " ki kivel van" hármójuk közül, mert a szavaiból sem sok derült ki, de arra elég volt, hogy elképzeljem a jelenetet. Az égési sérüléseket először egy vékony réteg türkiz színű krémmel látom el, amely hűti a sebet és csökkenti a fájdalmat, majd egy mocsárszínű, kissé büdös krémmel fedem be, amely felülete néhány pillanat alatt megszilárdul és felreped. Ennek is van szerepe a hűtésben meg magában a bőr regenerálódásában is, a felszín alatt puha, laza szerkezetű marad, így a levegőtől sem zárja el teljesen a sebet. Összességében kissé groteszk képet produkálva, hiszen a srác felsőtestének elég nagy hányadát ilyen foltok tarkítják mire végzek. Ezután már csak jó adag pihenésre lesz szüksége.
Az ablaknál álldogáló vöröst veszem sorra, aki láthatóan sokkos állapotban van, meg ő is büszkélkedhet egy törött orral. Őt is egy ágyra irányítom, aztán hozok két poharat meg a keserű csontforrasztó löttyöt, ami majd Avery orrát is egyenesbe hozza, amit érezni is fog rendesen. A törések méretéhez arányosan mind a ketten kapnak egy kis adagot a folyadékból.
- Tessék, az orrotokra - nyújtom át nekik a poharakat. Nath-nek készítek még egy pohárka teát, arra az esetre, ha az előző kevés lett volna, bár úgy tűnik valamennyit azért javult a helyzete, megbizonyosodom róla, hogy pulzusa is nagyjából normális, neki is majd pihenésre lesz igazából szüksége. Avery marad a sor végére, megvizsgálom őt is, hogy az orrtörésen kívül nem esett-e valami kevésbé észrevehető baja. Néhány másodpercig a két kezem közé veszem a fejét, csöndesen hallgatom, mit üzen a teste.
- Van egy kis enyhe agyrázkódásod, ma estére te is mindenképpen itt maradsz és pihensz - jelentem ki tárgyilagos, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Igazából azt hiszem kész is vagyunk. Van még kérés, óhaj-sóhaj? Szeretném, ha ti is aludnátok - előveszek egy üveg altatót, amit kiporciózok pohárba, majd egyszerűen csak az éjjeliszekrényen hagyok. Nem erőltetem rájuk az alvást, felőlem akár egymás csépelését is folytathatják, de addig innen egyikük sem megy el, míg arra engedélyt nem adok. Egyelőre hagyok nekik egy kis magányt.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Blackwood
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 28. 20:33 | Link

Többiek

Nem is igazán emlékezett, hogy hogyan jutottak el a gyengélkedőig, pedig biztos volt benne, hogy ő varázsolt, mert ő fogta még most is a pálcát a kezében. Égett szag terjengett a szobában, miközben neki a kezébe nyomtak egy bögrében valamit, és az a kis törpe közölte, hogy igya meg, majd lényegében az ablak felé fordították, a vörös meg persze engedelmesen bámulta a sötét birtokot. Valahol a távolban fény villant - nincs kizárva, hogy az éjszaka folyamán még újabb beteggel gyarapodik a gyengélkedő társulata, de ki tudja. Nem mindenki olyan idióta, mint ő.
Belül egyre gyűlt a feszültség, amit az okozott, hogy képtelen volt kezelni a helyzetet. Nem akart itt maradni, pláne nem akarta nézni, ahogy égett barátját rendbe teszik, de tudni szerette volna, hogy mi lesz vele, úgyhogy mégis maradt. Pedig könnyű lett volna lelépni, megfutamodva slisszolni ki az ajtón, amit senki se zárt be, amíg a gyógyító és a kölyök Gillel foglalkozik. Mégis, csak állt tovább, és nézte az ablak üvegén visszatükröződő mozdulatokat, a lába pedig nem akart neki engedelmeskedni.
Mikor őt is kezelésbe vették, megitta, amit a kezébe nyomtak, mert teljesen mindegy volt az egész, aztán felszisszent, ahogy a csont helyre ugrott, de nem szentelt több reakciót az egésznek. Az indián azt mondta, hogy aludjanak. Jó, akkor alszik, majd, de nem most.
Végignézte, ahogy a másik felhajtja a bögre tartalmát, és leveti magát a Gilbert túloldalán lévő ágyra, látszólag cseppet sem foglalkozva tovább az üggyel, Nath viszont csak addig jutott, hogy leült az egyik fekhelyre, és bambult. Nem tudta pontosan, hogy az előző teában mi volt, de lett volna pár tippje, mert a riadalom és önvád egyre csillapodott a szer nyomán. Nyilván reggel újra fel fog ébredni ez az érzés is, hiszen most is érzi a tompa szúrását, de most... Most nézte a fiút, akit majdnem megölt, de gondolatban is csak kerülgette a tényt, hogy ezt ő tette vele. Valószínűleg az lett volna az elvárás, hogy most belül marja magát, hogy hogyan is tehetett ilyet, vagy legalább fojtogatnia illett volna a megbánás könnyeinek, de nem. Nem érzett szinte semmit, pedig mikor feljöttek, akkor még benne volt az érzés, hogy mennyire gyűlöli önmagát azért, amit tett, még ha másról már akkor sem tudott igazán, de most csak nézett. A fiú mellkasa lassan emelkedett-süllyedt. Még él. Rendbe fog jönni? Azt mondták, igen, de vajon nem hazudtak? És ha ennek nyoma marad? Miért is ne maradna. Akkor pedig ő tehet róla... Nem, még mindig nem sajgott eléggé, és ma már nem is fog.
Ránézett a bögrére, amiben a gyógyító az altatót hagyta, de nem látta értelmét annak sem, hogy azt megigya. Miért aludjon? És amúgy is, hogy merte csak úgy itt hagyni Gilt a férfi? Mi lesz, ha baja lesz, amíg ők mind alszanak? Így aztán csak ült tovább, mereven bámulva jó ideig, hogy vajon lélegzik-e a másik. Nem vette észre, hogy mikor dőlt ő maga is oldalra és aludt bele az éjszakába.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet