Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=361985#post361985][b]Kiva Faraday - 2014.08.18. 23:36[/b][/url]

Türüptürüptürüptürüp, pammpammpamm. Ma még járom a folyosókat. A következő hét elejétől már kezdődik az őrület, a hajtás, a vizsgák. Már most is a levegőben lehet érezni a feszültséget, mert egyes emberek - mondjuk ki: Levitások - előre ráparáznak az egész mizériára a nagy büdös semmiért. Nem kell halálra aggódni magunkat. Valahogy mindenből át lehet evickélni, még ha csak egy kicsi erőfeszítést is tesz a dolog érdekében az ember. Én már csak nagyon is jól tudom. Meglehetősen minimalista vizsgázó vagyok, csak a kötelezők legyenek meg, még az E is megteszi, csak ne kelljen bukni és ismételni, megint. Nagyon szeretném, hogy tényleg ez legyen az utolsó évem, és képes legyek teljesíteni az elém felpakolt mércét.
Jobbra, balra, balra, balra, jobbra. Annyira ismerősök a fordulók, mintha csak a kastély részét képezném én is. Bár lehet, ha megállnék valahol, és ottmaradnék, valaki már berendezési tárgynak nézne, annyira megszokott látvány vagyok a folyosókon. És most véget ér majd egy korszak. Meglehetősen furcsa és valahol nagyon is rossz érzés ebbe belegondolni. Hopp, bőröndök. Nini, valaki igencsak sietve hagyta el a csomagjait. Remélem nem Saint-Venant keze van a dologban, mert megfojtom, ha mégis... A múltkori kis összedörrenésünk óta nem nagyon láttam színét, de jobb is így. Viszketni kezd a tenyerem, ha csak rá gondolok arra az emberre.
Lépcsőn fel, balra, balra, jobbra. Folyosó. Ember. Festmény. Firkálás. Oppáré. Gyorsan vissza a sarok mögé és agyaljunk, hogy mi legyen. Noha nem vagyok egy túl intellektüel lény, azért ilyenkor nem baj, ha megállunk gondolkodni. Vegyük el a tollat. Az a legtisztább.
- Invito toll! - egyetlen laza csuklómozdulattal lendítem a pálcámat a tárgy felé, hogy pár másodperc múlva már a kezemben fogjam. Érdeklődve forgatom a tárgyat, biztos, hogy nem szokványos darab, még nem láttam ilyet.
- Szabad kérdeznem, hogy miért rongálod az iskola tulajdonát? - kérdezem a firkálgató fiútól és kicsit közelebb lépek hozzá.