Ez a folyosó talán a legrejtélyesebb, hiszen a lakók gyakran elvándorolnak, egyetlen egy van aki állandó, nem más, mint a Bibircsókos banya aki nem szeret messzire menni, mégis mindent tud az iskolában, minden olyat, melyről talán a többi portrénak még fogalma sincs. Nagyszerű képessége, hogy képes szinte beleolvadni egy-egy tájképbe a körülötte lévő keretek valamelyikében és addig mozdulatlan lenni, amíg az előtte lévő cselekmények le nem folynak. Érdekes egy folyosószakasz ez, hiszen a páncélok végig egymástól azonos távolságra vannak, kivéve a banya eredeti kerete alatti területet, ott ugyanis egy hosszú, kényelmesen elsüppedő kanapé van, melyen a diákok várakozhatnak vagy pihenhetnek, ha éppen nem kell sehova rohanniuk, sokan nem veszik észre, hogy ez csak egy csali annak érdekében, hogy még több pletyka elhangozzon, inkább kihasználják a kényelmes lehetőséget, melyet később súlyosan megbánnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=504554#post504554][b]Bakonyi Gergely - 2015.08.12. 22:54[/b][/url]

Óvatosan fogta Lolitát. Néha félt, hogy esetleg kicsit szorítja, bár a súlya elenyésző volt, nem kellett erőlködnie. De talán még nincs teljesen tisztában azzal, hogy mennyi ereje is van tulajdonképpen. A lány pedig még csak szólni sem tudott, ha durván bánik vele. Igazán elszánt arccal, a távolba nézve vitte a kis levitást, Scarlettel az oldalán.
Egy ponton pedig azon kapta magát, fogalma sincs, hogy keveredett ebbe a helyzetbe. Nagy gombóc volt a torkában, ha rágondolt. Ő csak a konyhába akart menni, arra sétált, amikor összefutott a kétségbeesett Scarlettel. A lányka pedig tálcán kínálta az egészet, fehér lovat adott rá, palástot terített a vállára és hirtelen ő lett a tökéletes, a megmentő herceg. És feszengett a szerepben. Mert sosem volt az és nem is lesz.
Szinte észre sem veszi, ahogy Lolita megmozdul a karjai között, még azt sem tudja, pontosan mi történt vele, Scarlett el sem tudta mesélni. De ébredezik, és a rellonos utasítására lerakja a lányt. Finom mozdulatokkal operál, főleg a fejét próbálja kímélni, ahogy elfekteti. Egy kósza gondolat fordul meg a fejében, miszerint jó lenne, ha szólna hozzá, és meg is indul a keze Lolita felé. De még időben visszahúzza, nem, inkább... jobb lesz, ha békén hagyja. Fekete tekintetét végigvezeti rajta, némi aggodalom csillan szemeiben.
Aztán másra lesz figyelmes. Halk, megtört, öngyötrő szavak. Senkinek címezve, inkább csak úgy kicsusszant, megszökött gondolatok, de megütik a fülét. Scarlett felé pillant, látja a lányt, hogy mennyire szétesni készül. Az ő gyomra pedig görcsbe rándul a tudattól, hogy valószínűleg nem tudja majd egyben tartani.
- Ne okold magad, az végképp nem segít, ahogy a pánik sem - kimért szavak, mégis hanglejtésében van némi enyhültség. Hiányzik belőle a kioktató él, inkább kedves tanács. És ezúttal erőt vesz magán, végigsimít a lány vállán és biztatóan biccent felé egyet. Majd újra felegyenesedik, mert tudja, hogy most Lolita fontosabb. Meg persze az, hogy van.
 - Hallod a hangom? Öhm... hogy is hívják? - a nevén próbálná szólítani, de tanácstalanul pillant Scar felé. Még a nevét sem tudja, pedig úgy kéne szólítania, arra hamarabb felfigyel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=520814#post520814][b]Bakonyi Gergely - 2015.09.20. 14:56[/b][/url]

A hideg fejjel gondolkozás nem okoz neki gondot. Sőt. Kifejezetten az erőssége. Az már más kérdés, hogy a legtöbb ilyen helyzettel nem tud mit kezdeni. Alapvetően az elsősegélyről van némi fogalma, de nem tudná ellátni Lolitát, nem vállalna akkora felelősséget. Ahhoz túl kevéssé képzett. És a két fiatal lány most itt áll, tőle várja a megoldást, hogy hősies legyen és mindent rendbe hozzon. Érzi az elvárások súlyát a vállán.
Eszében sincs összeroppanni. Óvatosan megsimogatja Scarlett vállát, hogy egy kis lelket öntsön belé és amikor látja, hogy volt értelme, egy helyeslő, büszke félmosolyt ereszt meg a szőke lány felé. Azonban Lolita ébredezni kezd, Gergő pedig hümmögve bólogat, ahogy megtudja a nevét.
- Szia - köszön a lánynak, mert ennél többet egyelőre nem tud, a rellonos lányka pedig már megmondta a nevét is, a szerepét is a történetben. Ő is érdeklődve figyelte, mert nem tudta pontosan mi történt.
Most viszont inkább a levitás lánykát figyeli. Ujjbegyeivel finoman elsimít a homlokából pár puha, vörös hajtincset. Nem tudja, pontosan hol ütötték meg és amúgy is, fél hozzáérni tulajdonképpen. Ez az érintős dolog még nem az ő világa és igyekszik azzá tenni, de lassú folyamat ez.
- Mondd csak, szédülsz, hányingered van, vagy ilyesmi? - kérdezi, miközben fekete tekintetét a lány fején vezeti végig. Tovább nem fogdossa, csak nézegeti. Egyértelműen vér, dudor, vagy ilyesmi után kutat. Hiábavalónak tűnik egyelőre, ami azért kicsit feloldja a gyomrát szorító, aprócska görcsöt.
- Aztán elmesélhetnétek pontosan mi történt - állapítja meg, némi torokköszörülés után. A manók abszolút nem agresszívak, ok nélkül nem csinálnak ilyesmit a diákokkal, ebben is biztos. Főleg nem többen. Nem is szabad nekik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=600722#post600722][b]Bakonyi Gergely - 2016.06.07. 20:18[/b][/url]

Antoinette Myra Blackburn

Nagyon zsúfolt a folyosó. Hétköznap délelőtt, két óra között, a legtöbb diák éppen órára tart, vagy onnan jön. Gergő nem érzi túl kellemesen magát a tömegben, de neki is el kell jutnia a következő órájára. Közben mogyorót eszeget egy zacskóból, ma még csak kétszer étkezett és ez az ő világában roppant kevés. Igazából ha tehetné, éjjel-nappal enne, de most meg kell elégednie a mogyoróval, amit út közben bekap. Egy sietős diák nem előre figyel, majdnem feldönti, végül azonban pont elkerüli. Azon gondolkozik, vajon Zója mennyire fogja megölni, ha éppen pár percet késik, mert mondjuk nem tudott átverekedni azon a csomó elsősön, aki éppen előtte beszélget. Nem mintha ne lenne meg hozzá az ereje, meg a fizikuma, de azért mégsem szívesen lenne útjában senkinek.
Aztán befordul a következő sarkon, órára menet, hirtelen meg kell torpannia. Földbe gyökerezik a lába, a teste nem követi a parancsokat. Nem tud megmozdulni, és az érzéstől meg is szédül, a falnál támaszkodik meg. Hunyorogva pillant előre, az emberek jönnek-mennek, és mintha ott sem lennének. Emberemlékezet óta nem volt már vele ilyen, most sem érti az egésznek a lényegét.
Fekete tekintete idegesen jár az emberek között, tárgyakat keresve. Teljesen összezavarja, a szeme nem látja, de érzi, tudja, hogy ott van valami, amitől félnie kell. Egy tárgy, amivel nagyon rossz dolog történt és el akarja mesélni neki. Hívja, ragaszkodik hozzá, ő viszont legszívesebben menekülne. Valószínűleg képtelen megszabadulni a kapcsolattól. Már így is épp eléggé utálja magában, mert akaratlanul jut hozzá emberek titkaihoz. Akaratlanul mászik bele olyan dologba, amelyekbe egyáltalán nem akar.
Lassú, darabos léptekkel indul csak meg előre, bent tartja a levegőt, minden izma megfeszül és azért imádkozik, csak jusson végig a folyosón, csak jusson el a túloldalára és hadd tűnjön el innen, minél előbb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=600769#post600769][b]Bakonyi Gergely - 2016.06.07. 22:35[/b][/url]

Antoinette

Lépked, mintha éppen a jövőből jött robot lenne. Furcsák, természetellenesek a mozdulatai. Gombóc növekedik a torkában, mert érzi, hogy itt van valami, ezen a zsúfolt folyosón, és csak rá vár. Senki más nem érzi körülötte, és megint annyira egyedül van ezzel, és képtelen megfogalmazni. Irritálja a helyzet.
Hirtelen valaki közelít felé, azt hiszi, megint neki akarnak menni, de most már semmi ereje arrébb menni. Érzi a finom érintést, a karján, és olyan érzés most neki, mintha villám csapna belé. Először csak a kezekre pillant, majd feljebb, Nette arcára. Elkapja a másik tekintetét, de valahogy az emberi érzékei nagyon használhatatlanok jelen pillanatban. Nem meri levenni a szemét a másikról. Mert tudja, érzi, hogy akkor megtudná, hol van az a tárgy, valahol a közelében. Mereven áll, miközben valaki meglöki egyik oldalról a vállát. Maguk mögé pillant, finoman Nette hátára rakja a kezét, hogy óvón húzza el egy másik diák elől. A folyosó közepén megakasztják a forgalmat, és aki nem figyel, nekik megy. Látja a felhúzott szemöldököt, érti a kérdést.
- A... táskád... - nyökögi a szavakat. Hangja reszelős, nehezen lehet érteni, régen beszélt legutóbb és a hangszálai feladták a hangot. Közben le lehet olvasni arcáról egy-két dolgot, hunyorítanak szemei akaratlanul is, egy pillanatra megráncolja szemöldökét. Még mindig megfeszülnek izmai, merev a testtartása. Hallhatóan nyel egy nagyot, azon kapja magát, hogy egy ideje nem vett levegőt, úgyhogy nagyot szippant belőle.
- Mi van... a táskádban? - tudja, hogy iszonyat hülyének fogják nézni. De pontosan érzi, hogy ott van valami, ami egy rettenetes titkot akar a fülébe súgni. Neki pedig iszonyú kettős érzései vannak. Akarja is hallani, de legszívesebben futna. Messzire. Ingermentes környezetbe, ahol nem robbannak fel az érzékei.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=600784#post600784][b]Bakonyi Gergely - 2016.06.07. 23:57[/b][/url]

Antoinette

Nem a táska. Nem a táska. Nem a táska! - ordítja valami a fejében, abban a pillanatban, amikor az ütő felé indul meg. Nette hangja elenyésző, ahogy minden más is. Megfeszült izmai gyorsan reagálnak, de nem eléggé. Hátrahőköl, az ütő mégis eléri, ő pedig hirtelen egészen máshol van.
Kellemes, narancsos környezet. Talán egy öltöző, nem tudja pontosan megmondani. A nap lemenőben van, lassan vége mindennek, és érzi ezt a csontjaiban is. Mindjárt vége. Ártatlanul fekszik egy padon, nem figyeli az eseményeket körülötte. Egy ideges, ingerült kéz fogja meg hirtelen, az apró ujjak erősen szorítják. Próbálná behunyni a szemét, de nem megy. Lendül egyet, majd ismét egyet. A világ vörösbe borul, hajszálak tapadnak hozzá. Meglendül újra és újra és újra, a dulakodás zaját lassan néma csend váltja fel. A nyugalom felé ringat mindent és mindenkit, és ahogyan érezte: vége van. Vége.
Örökkévalóságnak tűnő másodpercek voltak, a valóságban azonban csak megfagyva bámult a semmibe egy pár pillanatig. Nem volt több, csak pár pillanat, csak egy emlék. Ő viszont még mindig a hatása alatt áll, pupillái tágak. Megfogja Nette felkarját, eltántorog a falig. Egy-két diákot fellök közben, de azok csak morgolódva mennek tovább, őt viszont most nem érdekli. Támaszték kell neki, a fal, hogy megtartsa. Ha kicsit is gyengébb lenne a gyomra, már valószínűleg rég megszabadult volna a tartalmától. Így csak csendesen, holtsápadtan bámul maga elé, a földre, miközben szorosan lehunyja a szemeit. Mély levegőket vesz, itt van, a valóságban, ez még nem is biztos, hogy megtörtént, lehet, hogy csak az elméje űz vele gonosz tréfát. Ismét a lány arcára emeli tekintetét. Életében először nem úgy ér egy nőhöz, mintha törékeny virág volna. A karján ragadt a keze, így húzza közelebb kicsit, hogy ne kelljen olyan hangosan beszélnie. Nem is tudna.
 - Tiéd az ütő? - kérdi halkan, szinte lehelve a szavakat. Ennyit kell tudni, hogy nem félreértés. Hogy nem valami szörnyűség, amiről ő sem tud. Hogy ez a valóság, vagy valami más. Fogalma sincs, teljesen össze van zavarodva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=438&post=601096#post601096][b]Bakonyi Gergely - 2016.06.09. 17:03[/b][/url]

Antoinette

A lány csendesen vár, figyeli Gergőt és valószínűleg nem ért semmit. Nem csodálkozik rajta, ő maga sem ért semmit. Egyszerűen ösztönösen cselekszik, ahogy az érzékei diktálják neki. Lassan, apró darabokból építi magát újra, mély levegőket vesz és elég hamar lenyugszik. Ez talán a másik különleges képessége, nagyon nehéz kilökni őt a lelki békéjéből. Bár semmi emberfeletti nincs benne, ő mégis lassan kiegyenesedik, úgy hallgatja a lány válaszát.
Amikor meghallja, nyel egy nagyot, ádámcsutkája ugrik egyet. Elringatja magát abba a hitbe, hogy ez egy álom volt. Nem más, egy rossz álom. Amikor az ember felébred belőle, akkor még megrázó, de a nap történései lassan kitörlik elménkből, felülírják. Nettére pillant, apró, féloldalas mosolyra húzza az ajkát.
- Irigykedem rá, egyszer szívesen kipróbálnám - válaszolja csendesen, mintha minden rendben lenne, közben pedig teljesen kiegyenesedik. Régen kviddicsezett már, amióta otthagyta az iskolai kviddicscsapatot, hiányzik neki a sport. Ez volt a kedvenc elfoglaltsága, még akár a jövőjét is el tudná képzelni ezen a pályán, most mégis megrekedt a kviddicsboltban, híres emberek ereklyéit tisztogatva, ahelyett, hogy ereklyéket gyártana ő maga. De nem lázad ellene, soha, semmi ellen nem lázadt, különösképpen nem is ellenkezett. Inkább csak beletörődött abba, hogy addig kell nyújtózkodnia, amíg a takarója ér.
- Nekem viszont órám lesz, mennem kéne lassan - mutat az önismeret tanterem irányába, közben pedig elengedi Nette karját. Tudja, hogy iszonyú furcsán viselkedett, de nagyon reméli, hogy megússza ennyivel.
Nem, nem, nem - ellenkezik valami az elméje hátuljából kiindulva, hamar elfoglalja a gondolatait. Meg kell tudnia, mi volt ez. Hiszen lehetett valaki másé az ütő, mielőtt még hozzá került. Fogalma sincs, amit látott, mikor történt és ki tette. Sőt, valószínűleg a tulajdonosa már régen börtönben ül, vagy hasonló. Igen, nincs miért aggódni.
- Elkísérjelek inkább? Nehéznek tűnik a táskád - állapítja meg, miközben nyújtja a kezét, hogy elvehesse a lánytól. Halvány mosoly is ül ajkain, mintha eddig csak azt szerette volna kinyögni, hogy biztosan nehéz a táskája. Igen, csak ezért hebegett róla, miközben majd' elájult. Egyértelmű.