Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=719970#post719970][b]Somoskői Lilla - 2018.04.08. 16:57[/b][/url]

Továbbra sem vagyok éppen üde, ahogyan Álmos mögött baktatok a könyvtár irányába. Az a vicces, hogy még csak nem is vagyunk különösebben óvatosak - annyira késő van (pontosabban inkább már korán), hogy ilyenkor már nincsen az a mazochista prefektus vagy tanár, aki járőrözésre adná a fejét. A Banya portréja előtt elhaladva azért igyekszem vigyázni, mert a pletykákat jobb elkerülni, de úgy egyébiránt elég kényelmesen sétálunk végig a Rellontól az első emeleti folyosóig.
- Azt hiszem emlékszem, merre van a részleg az álmokról - mondom halkan, miközben benyomom az ajtót, hogy aztán a könyvek között találjuk magunkat. Remélhetőleg gyors és problémamentes lesz a keresgélés, bár abban biztos vagyok, hogy nem lesz a legkellemesebb így ennél a pici pálcafénynél olvasni. Nagyobbat varázsolni viszont én nem vagyok elég vakmerő, kiszúrhatja valaki, de lehet hogy a fiú erről máshogy vélekedik.
- Erre - bökök fejemmel az egyik bal hátsó sor irányába, amerre emlékeim alapján az álmokkal foglalkozó köteteket sejteni vélem. Amikor odaérek a megfelelő sorhoz, pálcámmal megvilágítva a polcot keresni kezdek bármilyen olyan könyvet, ami most segíthet. Azt pedig nem szabad elfelejtenem, hogy később egyedül majd visszatérjek egy olyanért, ami megmagyarázza nekem azt, mi történhetett akkor, amikor megpróbáltam illúziómágiát használni Álmoson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720669#post720669][b]Somoskői Lilla - 2018.04.15. 22:56[/b][/url]

Egészen elmélyülök a keresgélésben, mert tudom, hogy itt kell valahol lennie... Volt már a kezemben a könyv, ami a tudatos álmokkal foglalkozó fejezetet tartalmazza. Nem is sima szimbólumfejtős, vagy az álmok dinamikájáról író könyv volt, hanem gyakorlatiasabb, technikákat tartalmazott. Csak emlékeznék a címére... De lila borítója volt, az biztos. Még egy kis ideig keresgélek, éppen leveszek egy hasonló lila borítós könyvet. Lehet, hogy ez volt az? Éppen kinyitnám, amikor Álmos nekem szegezi a második kérdését, mivelhogy az elsőt megeshet, hogy elengedtem a fülem mellett... Kicsit felmegy bennem a pumpa, amiért megszakítja a keresési folyamatot, de igyekszem nem kimutatni. Valószínűleg csak a fáradtság miatt vagyok türelmetlen és egyébként sem lenne semmi értelme összeveszni vele. Összecsapom a könyvet amelyben éppen keresgélek, megpördülök, nekitámaszkodom a polcnak és Álmosra szegezem kékjeimet, miközben enyhe szkeptikus nevetést hallatok.
- Dehogy. Illúziómágiát tanulok és az álmaim jó ihletforrások. Főleg, ha még irányítani is tudom őket - mondom, majd kicsit sóhajtok és még eggyel halkabban folytatom - Meg aztán nekem is meggyűlt a bajom a saját rémálmaimmal... - Hát igen, miután az az idióta Ákos volt kedves beavatni az igazságba, miszerint különböző módokon tervezgette a kínzásomat és a halálomat, amíg én a közös jövőnkön gondolkodtam... Mondjuk úgy, hogy nem aludtam éppen a legjobban. Főleg akkor nem, amikor mindezek után még bevonult az elmegyogyóba. Most pedig próbálok úgy tenni, mintha nem tett volna tönkre mindent ez az egész, de ki tudja meddig megy még. Azon pedig már szinte csak nevetek, hogy most összehozott a sors egy újabb sráccal, aki nem bír a rémálmaitól aludni. Jó esetben ő talán nem pszichopata is mellé, de most már a biztonság kedvéért inkább semmi jót nem várok.
- Hát nem ez az - teszem vissza csalódottan a könyvet, amiről hamar megállapítom, hogy nem tartalmazza az általam keresett fejezetet.
- Mióta megy ez már? - kérdezem, egyértelműen a rémálmaira célozva. Borzasztó lehet így élni, ahhoz képest még egészen úgy tűnik, mint aki eszénél van. Én már biztosan megbolondultam volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=720959#post720959][b]Somoskői Lilla - 2018.04.18. 16:44[/b][/url]

Elgondolkodom azon, vajon miért tűnik úgy, mintha Álmosnak a válaszom nyomán valamiféle felismerése támadna. Lehetséges, hogy volt már eleve bármilyen sejtése arról, miként fogok válaszolni? Nem hagy azonban sokáig töprengeni, ami pedig a "szar ügy" válaszát illeti, enyhe mosolyt csal az arcomra ez a rendkívül egyszerű, a rémálmokat megmásíthatatlan tényként kezelő, de nagyon is reális válasz. Rögtön beugrik Rachel és az ő reakciója ezekre az álmokra. Az aggódó barátnői szavak, amelyek olyan kontraszttal hasítanak most az emlékezetembe az iménti szavakhoz képest, hogy mosolyom már majdnem vigyorrá húzódik, mielőtt magamra erőltetném az előbbi halovány mosolyomat újra, visszaszelídítve ez arckifejezésemet. Továbbra is egy bódult álomban (hmm, milyen ironikus, nem?) érzem magam a kialvatlanságtól, az Álmos és köztem húzódó furcsa helyzet pedig nem sokat segít ezen. Szeretném megérteni, mitől lett nekünk hirtelen közünk egymáshoz - még mindig nem tudom elhinni, hogy gyenge illúziómágus próbálkozásomnak lehetett köze hozzá - de nem találok válaszokat.
- Ez az a könyv! - jelentem ki határozottan a kezében fekvő kötetet vizsgálva tekintetemmel, az álom pedig hirtelen teljesen kiszáll a szememből a röpke pillanat műveként rám zúduló lelkesedés eredményeképp. Közelebb állok hozzá, próbálva belekukucskálni a könyvbe, még a könyököm is az övéhez ér, de nincsen benne semmi természetellenes. Elvégre jártam már a gondolatai között is, mit nekünk most már ennyi fizikai kontaktus? Egy pillanatra a könyvben nyugvó tekintetem átemelem rá, enyhén megrázom a fejem.
- Én... Én éppen pont arra gondoltam, hogy nem is látszik, hogy annyira megviselne téged, mint amennyire mondjuk engem megviselne... - mondom neki egészen halkan és mélyen elgondolkodva, majd folytatom:
- Jól leplezed. - Ezt már egészen halkan, de némileg elismerően mondom. Szívesen hozzátennék még valami megnyugtatót, minthogy a szörnyek ide nem követhetik, vagy hogy biztosan találunk megoldást... De előbbit nem érzem ideillőnek, mert egyáltalán nem olyan a kapcsolatunk hogy gyengéden nyugtatgassam - nem is hiszem, hogy rászorul- , utóbbit pedig nem tudom garantálni, így inkább magamban tartom a megjegyzéseim. Inkább a könyvünkre koncentrálok, pontosabban annak tartalmára.
- Nézd, itt vannak a technikák! - mutatok jobb kezem mutatóujjával (amelyről már némileg lekopott a fekete körömlakk) a listára, amely olyan tippeket tartalmaz, minthogy az ember napi több alkalommal kérdezze meg magától a dátumot, vagy hogy milyen nap van, továbbá próbálja meg felidézni a nap korábbi történéseit és a további részére vonatkozó terveit. Ilyen és ehhez hasonló tanácsok vannak felsorolva, melyet a könyv írói röviden csak "valóságtesztnek" neveznek, és amelyek egészen könnyen követhetőnek tűnnek. A fejezet ír még valamit az alvás paralízisről és egy fura elalvási technikáról, amikor nem hagyod magad rendesen elaludni, de az a valóságteszteléshez kepést elég kellemetlennek és kissé veszélyesnek is tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=722586#post722586][b]Somoskői Lilla - 2018.05.06. 19:14[/b][/url]

Nem mondom hogy nem veszem észre Álmos röpke döbbenetét, ettől pedig persze kicsit még szórakoztatóbb lesz az egész. Végül aztán továbblendülünk és Álmos tényleg meglepően őszintén beszél arról, milyen ilyen álmokkal együtt élni. Még mindig kicsit meglepődöm a dolgon, pedig nem kellene. Az hogy szerepelek az álmaiban, az általánosan megszokott határokat nagyon meglazította kettőnk között. Nekem már nem kell magyarázkodnia és éppen ezért a többi ide kapcsolódó dologról is könnyebben beszél, nyilván neki is muszáj néha elmondania ezeket valakinek. Aztán mintha azt érezném, hogy kicsit rögtön meg is bánta a dolgot, ezt pedig megerősíti az, hogy hamar megpróbálja átterelni a beszélgetést rám. Hát persze, titokért titkot, vagy mifene. Felnézek a könyvből, Álmos tekintét keresve. Fel sem tűnt eddig, milyen szép szeme van, habár epésebbik felem nem hagyja ki az éles megjegyzést, hogy félhomályban mindenki szebb egy kicsit.
Azon gondolkodom, mennyit kellene mondanom. De ha már egyszer ő is őszinte volt velem és minden éjszaka önszántán kívül őszintének kell lennie, hát ennyit csak megérdemel, nem? Összefonom magam előtt védekezőleg a karjaim, érzem a pillanaton hogy mindkettőnk agya kicsit kevésbé zakatol a könyv tartalmával kapcsolatban, még ha csak rövid ideig is. Lesütöm a szemem azt remélve, hogy így könnyebben kiszakadnak a még gondolatban is undorítóan hangzó szavak.
- Leggyakrabban azt, hogy a barátom fojtogat. De néha bezár, néha kerget egy soha véget nem érő lépcsőházban és persze mindig ő a gyorsabb... - a végén kicsit már remeg a hangom, úgyhogy abbahagyom egy pillanatra, megköszörülöm a torkom. Mikor a hangomat kellően érzelemmentesre sikerül varázsolni, megvonom a vállamat és üres hangon hozzáteszem:
- De eddig mindig felébredtem, mielőtt meghaltam volna - végül is, ezt akár tekinthetjük pozitívumnak is, én legalábbis úgy teszek, mintha az volna. Egyébként mostanában már ritkábban álmodom ezt, de hozzá kell tennem, semennyit nem szokott segíteni, hogy gyakran végül felébredek ugyanamellett az ember mellett, akiről a rémálmok szóltak. Egyszer majdnem fejbecsaptam Ákost az éjjelilámpával közvetlenül ébredés után. Szinte köszönettel tartozom Álmosnak, amiért inkább az ő álmaiban vehetek részt a sajátjaim helyett, de ezt a világért sem mondanám ki hangosan. Elég önző dolog lenne, úgy érzem.
- Tudom hogy nehéz, de szerintem át tudnál szokni. Így is egész gyakran álmodsz éjszaka, legalábbis az elmúlt héten veled voltam párszor... Napközben pedig tesztelgetjük a külvilágot, kérdezgethetjük akár egymást is - belenézek a könyvbe példát keresve kérdésre, majd folytatom - egy hét múlva ha meglátsz álmodban, más sem fogd eszedbe jutni rólam, csak hogy mi a mai dátum - mondom, majd kicsit bugyuta, reményteljes mosolyt villantok. Meg kell próbálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=723823#post723823][b]Somoskői Lilla - 2018.05.23. 19:31[/b][/url]

Fura érzés az álmaimról beszélni. Álmos nem tudja, de ő az első akinek meséltem róluk, ahogyan én is sejtem, hogy az imént megfogalmazott gondolatait nem sokan hallhatták előttem. Talán éppen ezért döntöttem én is úgy, hogy őszinteséggel tartozom az őszinteségéért - de egy picit saját magam miatt is. Együtt kicsit könnyebb az ilyen titkokkal. Nem sokkal, de az elviselhető és az elviselhetetlen mércéjén talán egy leheletnyit lök a mutatón, amikor az ember valakivel megoszthatja, ami fáj. Így aztán mintha kicsit könnyebb lennék egy futó pillanatra, ám az érzés nem tart sokáig, egészen pontosan Álmos következő kérdéséig. Miért van az, hogy ez a srác egy hét ismeretség után olyan kérdéseket tesz fel, amelyeknek a megfogalmazásához nekem hónapok kellettek? A válaszadással segíthetne, hátha abban is ennyivel gyorsabb nálam, ugyanis azt még nem találtam meg.
- Nem tudom. Nem is vagyok már biztos benne, hogy az - mondom zavartan, egy tincset türelmetlenül a fülem mögé tűrve, mint aki zavarba esett. Zavarba is estem talán kicsit, úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak valamin. Mondjuk azon, hogy hülyeséget csinálok. Hogy olyan emberre áldozom az időmet és a szeretetemet, aki nem is érdemli meg és aki talán sosem érdemelte. Persze tudom én, hogy a maga módján igyekszik. Éppen ez az igyekezet láncol hozzá évek óta, de minden igyekezete kevés lenne ahhoz, hogy jóvá tegye a dolgokat, azt hiszem.
Bólintok, bátorító mosoly kúszik az ajkaimra. Lehet hogy naiv vagyok, de én tényleg elhiszem, hogy ez a dolog sikerülhet. Azt nem tudom, mire megyünk vele pontosan, hogyha sikerül az álmodás tényét tudatosítani, de minden lépést a maga idejében kell megtenni, ezen majd aggódunk akkor, amikor aktuális lesz.
Álmos újabb gondolatára megrázom a fejem, mert már most libabőrös vagyok a szavaitól. Nem akarom, hogy ennek a felelősségét is magára vegye. Elég, ha aggódik saját magáért, félek ha még engem is a vállára vesz - és most nem a 45 kilómról beszélgetünk - összeroppan alatta. Most már teljesen elveszem a figyelmemet a könyvből és kékjeimet Álmosra szegezem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.
- Nem fognak bántani, mert nem tudnak és mert tudok magamra vigyázni. Ha mégis bántanának, akkor sem a te hibád lenne, úgyhogy kérlek ne vegzáld magadat még ezzel is - mondom, és remélem érti, hogy mennyire komolyan gondolom.
Csend ül közénk egy időre, aztán Álmos végül feladja a könyvben való kutakodást és leül a földre, a könyvespolc elé. Odalentre már tényleg alig ér el a beszűrődő fény, a pálcám pedig nem szeretném hogy kivigye a szemét, úgyhogy azt is eloltom, de így alig látok már belőle valamit a sötétben. Végül letérdelek vele szemben, majd lassan leereszkedem a sarkamra, így ülünk egy ideig némán. Közelebb hajolok, ha engedi finoman kicsúsztatom az ujjai közül a könyvet és beteszem a táskába, amit elhoztam magammal. Ezt a könyvet elvisszük, az biztos. Francba a könyvtárossal, meg a kölcsönzési listával. Egy kicsit gondolkodom, mielőtt Álmos kérdésére válaszolnék, akár azt is hiheti, hogy nem fogok már mondani semmit.
- Hiszek abban, hogy a dolgok nem történnek véletlenül. Hogy azért vagyok az álmaidban, mert szükséged van rám és mert nekem is rád - vonom meg a vállam, nem mintha mocorgáson kívül sokat láthatna belőle. Lehet, hogy ez kicsit most nyálasan hangzott, bár nem szántam annak. A fejemben kétségkívül kicsit jobban hangzott, mint általában minden ilyesmi. Sóhajtok egy nagyot. Lassan ránk reggeledik.