Luna

A könyvtár lenne a legutolsó hely, ahol tanulni próbálnék, mert mindenki azt gondolja, hogy az a legjobb, ezért aztán nagyon zsúfolt. Most nem is azért megyek, bár biztosan jó pár háztársammal össze fogok futni ott. Vizsgák előtt ott tobzódik az egész Levita, a kivételek pedig erősítik a szabályt. Gyorsan keresnem kell egy-két könyvet még a Mágia törihez, mert az a kedvenc tárgyam, az összes többivel együtt, szóval mind. Amúgy ez szigorúan bizalmas információ, nem szabad senkinek megtudnia, hogy szeretek tanulni. Azért óvatos duhaj voltam, csak hat tárgyat vettem fel, az is bőven elég, ha vizsgázni kell belőle. Belököm a nehéz fa ajtót és bekukucskálok a terembe. Jól sejtettem, vannak egy csomóan, köztük levitások is akadnak. Szerencsére nem sok embert ismerek, így nem nehéz észrevétlenül maradni a tömegben. Gyorsan összekapkodom, amit kell, de persze egy könyvet a legfontosabbat valaki már kikölcsönözte. Banyek, most mi legyen? Nincs más lehetőségem, vagy anélkül készülök fel a vizsgákra, vagy megkeresem az illetőt és elkérem tőle egy-két órára. Mivel fontos lenne, az utóbbi mellett döntök, de nincs jó kedvem a gondolattól, hogy majdnem hogy potyára jöttem. Kicsit az orrom alatt duzzogva, fellapozom a fontos fejezeteket és morcosan körmölgetek, mikor leül mellém egy lány. ~ Egy levitás, ezt intő jelnek veszem, biztosan kérdezni akar valamit vagy hasonló. Lehet, hogy a nézésem azonban nem volt túl udvarias, ezért arrébb húzódik, tőlem tisztes távolban ül le. Egyedül van, lehet tényleg segítségre van szüksége. Ő is friss hús lehet, akkor viszont össze kell tartanunk, na meg a kék vér is kötelez.
- Helló, szia! Én Hanka vagyok. Te ki vagy? Segíthetek valamiben? - veszem fel az ünnepi mosolyom.

Luna

Úgy láttam, meglepődött a leányzó, hogy megszólítottam, vagy csak elege volt már mindenből és ez látszhatott az arcán. Ismerem az érzést, sokszor legyűr engem is ez a hangulat, de vizsgák idején valahol érthető. Rossz ötlet volt zavarni, úgy bele volt temetkezve a könyveibe, hogy szinte ki se látszott belőle. Én is hasonlóan lennék, ha bárki csak úgy háborgatna, miközben fontos tanulni valóim vannak.
- Szép neved van...Luna. - ~ Na, ezzel megint égetem magam, biztos már milliószor hallotta ezt. Szép neved van blablabla. Tiszta hülye vagyok ~
- Nem vagy semmi, hogy az összes tárgyat felvetted, igazi levitás vagy. Én csak hatot, mert apám egy maximalista őrült, de ez köztünk maradjon, és nem ismeri a K-nál gyengébb jegyet, s nem akartam a szünetet a szobámban kuksolva tölteni. Többek között ezért megyek majd a kirándulásra is. Te is jössz? - Ezzel végre magamra találtam, apám említése kihozta belőlem a legjobbat, mint mindig. Pszichológushoz kéne mennem, ez már valami komoly trauma lehet. Abban reménykedem, hogy a távolság tőle, majd enyhít a félelmeimen. Máris sokkal jobb egyébként.
- Óóóóó, nem vagyok morcos, vagy illetve igen, mert ki akartam venni egy könyvet, ami fontos lenne, de valaki kivitte. Bosszantó a helyzet. - mosolyogtam kínosan, ám ekkor csoda történt, őnála van a könyv, ami olyan égetően fontos volt nekem.
- Ááá...ezt kerestem. Ezek szerint neked is gondod akad a boszorkányság egyes momentumaival? És szereted a mágia törit? - Átvettem tőle a könyvet, miközben megjegyeztem azért.
- De tényleg, csak ha nem kell neked most. El sem mozdulok innen, kiírom, amit szeretnék és már vissza is adtam, köszönöm nagyon, rendes lány vagy. - Neki is állok gyorsan kiírni részeket, addig csendben dolgozunk mindketten, s miután elkészültem, visszaadom neki a könyvet, és folytatnám még a társalgást, ha neki sincs ellenére.
- Mostanában érkeztél? Ha nem, akkor nagyon fogom szégyellni magam, hogy elkerülted a figyelmemet. -

Luna

Tanulás és apa, róla gyorsan tovább terelem a szót a kirándulásra.
- Jaj, de jó, hogy te is ott leszel. Ezek szerint sokan jönnek. Nagyon várom már, bár a szellemektől félek kicsit. A Levita házszellemei, A Kishölgy, meg Berti, aki nem is szellem, csak hát majdnem olyan mintha, nagyon kedvesek. Berti különösen. Te találkoztál már velük? -
Megkönnyebbültem, hogy a boszorkányság dilemmái és homályos foltjai kezdtek oszladozni bennem, hála Lunának. Ekkora mázlit! Pont mellém ül le, pont őt szólítom meg, és pont nála van az a könyv, amit pont keresek és pont. Ez valami égi jel, ami ezáltal köti egybe a sorsunkat...és... Atya ég, miket gondolok magamban, ez csak Tender tanár úr hatása lehet, vagy a vizsga előtti drukk.
Jól haladok az ismerd meg szűkebb hazádat, a Bagolykövet és a benne lévőket, lelkesedéssel vetettem bele magam a nagybetűs életbe, végre, bezárva ide, de szabadon, illetve szabadabban, mint otthon. Érdekes paradoxon. Még négy év és...és akkor 18 leszek...és akkor azt hiszem, azt tehetek, akit csak akarok. De nagyon elkalandoztam. Ott tartottam, hogy megismertem pár embert, akiket mondhatom, hogy megkedveltem, remélem ők is engem, és Lunával is jól haladunk. Szívesen laknék majd vele együtt, nem csak a Gólyalakban.
- Ja, emlékszem, ne haragudj, de mintha láttalak volna a Gólyalakban, de oda már csak akkor megyek be, ha nagyon álmos vagyok. Fel sem kapcsolom a villanyt, nem akarom látni azt a sivár kórterem jellegű berendezést. Szerintem a Szent Mungóban barátságosabb volt a hangulat. Te szeretsz ott? Gondoltam már rá, hogy át kéne alakítani kicsit. Majd szólok Dolnak és remélem, megengedi. Mit szólsz? -
Míg hallgattam a válaszát, azon gondolkoztam, hogy mit is kéne kezdeni azzal a hellyel, meg bizonyára a többieket is végig kell járnom, hogy beleegyeznek-e az átalakításokba. Pár varázslatot tudok, talán azokkal is lehetne valamit művészkedni, mert amúgy suta vagyok. Jó az ízlésem és vannak ötleteim, csak ne kelljen rajzolnom, mert az nekem nem megy. A lány újabb kérdése ránt vissza a valóságba.
- Igen, tudtam, hogy mágus vagyok. Nálunk a családban nagyon büszke erre mindenki. És hát, mondtam, hogy apám szigorú ember, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy korán megismerkedjek a varázspálcával, meg a varászlatokkal, leginkább elméletben, de aztán később a gyakorlatban is. Persze ő azt szerette volna, ha a lehető legtöbb tárgyat felveszem, de én másképp gondoltam. Sok lett volna egyszerre minden, erre a kis felkészülési időszakra, csak apám - megnyomtam a szót, talán egy kissé gunyorosra véve a figurát- a gyors haladásomat tartotta volna kívánatosnak, az viszont nem zavarta volna, hogy beledöglök a tanulásba, amikor nekem fontosabb dolgom is van. - kacsintottam rá. - Te milyen megfontolásból vettél fel olyan sok mindent? Neked is a szüleid követelték meg? -

Luna

- Na, igen. Berti különleges személyiség, ha így tükörben élve lehet ilyen, szegény, rossz lehet neki. - sóhajtottam, és elmerengtem a könyvtár félig lehúzott redőnyeinek résén becsillámló porsávokon. Régen voltam ennyire nyugodt, a vizsgák és minden más ellenére is. Jó itt, a könyvtárban meg főleg. Otthon nincs ilyen sok könyvünk, hiába mentek a bátyáim rá az antik vonalra. Egyikük régiség kutató szeretne lenni, persze a régi mágikus tárgyak vonzzák, a legendák tárgyai, a másik meg mágia történész, szerintem bennem ezért támadt lelkesedés a téma iránt. A történelem izgalmas, főleg mert mágia, ellentétben a Gólyalakkal, ami egyáltalán nem az.
- Igazad lehet, biztosan mindenkit nem tudnánk meggyőzni, meg mindenki mást akarna és egyebek. Szóval macerás. Na, nem baj, majd igyekszem elhúzni onnan messzire. - nevettem én is, de halkan, ne zavarjanak ki a tudomány szent templomából. - De azért az a veszély nem fenyeget, hogy ott ragadjak. - tettem még hozzá. Én sokszor álmodoztam róla, amikor sok időm akadt, hogy milyen házat is szeretnék majd egyszer, ha nagy leszek, de mindig mást azt hiszem. Talán megkérem az egyik nagybátyámat, talán Vazul bácsit, igen, biztosan őt, hogy találjon ki olyan bűbájt, ami megoldja ezt a dilemmát. Minden folyton változik, alakul, miért pont egy épület, amit több száz évre is építenek akár, mindig ugyan olyan maradjon. Unalmas, és az unalmas dolgokat én nem szeretettem. Tűnődve néztem Lunára, aki valamin feltűnően gondolkozott. Várakozó arccal néztem rá, de a várva várt kérdés nem jött meg. Nem siettettem, majd kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdések helyett egy vallomást kaptam, boldog ember, hogy saját maga válogathatja meg a tárgyait, na és kiderült még valami, aminek megválaszolásához egy nagy levegőt kellett vennem. Komolyan néztem a szemébe, készen arra, hogy esetleg elszalad.
- Apám...tudod szigorú ember, de ami lényegesebb, hogy aranyvérű mágus, és ez azt jelenti, hogy muglikat nem tűr a családja környékén. - figyeltem a lány reakcióit, hogy ha fel akarna állni, vissza tudjam tartani.
- Büszke a származására, a magyarságára, és ha meglátná, hogy itt beszélgetek veled, a hajamnál fogva rángatna el innen. Én viszont nem tartom ezt bűnnek, szívesen vagyok muglikkal is, csak apám ne tudjon róla. - kacsintottam a lányra, aztán igyekeztem kellemesebb vizekre evezni.
- Merre jártatok? Én még csak pár helyen voltam. Tudod, apámnak a szent föld, Magyarország, azon belül viszont sok mindent láttam már. -
 

Lulu

- Furcsa lesz azért, ha már nem a tükrökön keresztül fogjuk látni, hanem megérinthetjük. Tényleg nagyon kedves tud lenni. Ha kiszabadul, vajon mivel tölti majd a napjait? - merült fel bennem a kérdés, csak úgy magamnak címezve Bertivel kapcsolatban. A tükörfiút már jól ismerjük, itt-ott megjelenik, kedvesen elbeszélget mindenkivel, de vajon, ha majd egész nap a Levitában lesz, mit fog csinálni? Milyen lehet két tükör közé szorítva élni, egy olyannak, aki valaha hús-vér ember volt? Vajon azóta nem fejlődött annyit a mágia, hogy ki tudjuk onnan szedni őt? Még jó hogy rátaláltunk. Ezek a gondolatok futottak át rajtam pár perc leforgása alatt, aztán átterelődött apámra és az aranyvérűségre a szó. Láttam Lunán, hogy kicsit ideges, nem tudtam az okát, de nem akartam megijeszteni apám radikális nézeteivel a muglikról, ám lehet, hogy az elején mégis sikerült, viszont nem menekült el, sőt válaszával megnyugtatott. Nem is tudom, hogy apám hogy képzelte el azt, hogy teljesen elszigeteljen engem egy iskolán belül.
- Köszönöm, igazán kedves tőled. - hálálkodtam a titoktartásáért.
- Bár nem fog semmi sokáig titokban maradni. Te honnan jöttél ide a suliba? Vagy már kérdeztem? - Rövid ismeretségünk, rövid memóriámmal párosult, meg annyi emberrel beszélgettem már eddig, hogy kinek maradna meg a fejében, mit s kitől kérdezett már. Mikor elkezdte mesélni merre mindenhol járt, kicsit szomorú lettem, na jó, irigy, mert külföldön még csak egyszer jártam, Angliában, és akkor azt nagyon élveztem. Apu valami konferenciára ment, anyunak meg bent kellett maradnia sokat a boltban, és alig lettek volna otthon, nem volt ki vigyázzon rám, a fiúk is valahol szerte a Világban, így apa kénytelen volt magával vigyen. Sokat ültem a szállodában, de néha elmentünk sétálni, ha jó voltam, és az voltam.
- Alaszka? Ott nagyon hideg van, ugye? Érdekes vidék lehet, mennyivel másabb, mint itt? - csodálkoztam el magam. Ezek a különleges tájak mindig nagyon vonzottak, szerettem volna elutazni valahová. Szóba került ugyan, hogy esetleg valamelyik bátyám egyszer elvisz magával, de eddig még nem valósult ez meg.
- Magyarországból nekem legjobban a Hortobágy, mert ott akkora a tér. Kilométeréket beláthatsz. Neked vannak testvéreid? Mit dolgoznak a szüleid és mit szóltak, mikor kiderült, hogy mágus vagy? -

Luna

Egy szó ütötte meg a fülemet Luna mondókájában, nevezetesen az hogy a szülei régészek. Az hasonló lehet ahhoz, amit a bátyáim csinálnak, csak a mugliknál ez biztosan másképp van. Álmos és Huba szintén ezen a területen dolgoznak illetve még tanulnak, kutatnak, csak a mágikus ágat részesítik erősen előnyben. Szép sikereket könyvelhetnek el, már most is, és nagyon büszke vagyok rájuk.
- Van két bátyám, ezért is láthatod, hogy a hím oldal elég erősen képviseli magát a családunkban és el is vagyunk nyomva kicsit anyámmal. Anyu ugyan nem annyira, mint én, de nem akarok panaszkodni. Ez a mugli foglalkozás érdekes lehet. - Becsuktam a könyveket, amiket eddig falból tartottam magam előtt. Úgy sem lesz már ezekre szükség, az idő elröpült és a könyvtár is hamarosan bezár.
- Én mikor megkaptam a levelemet, tulajdonképpen akkor eszmélt rá mindenki, hogy elkerülök otthonról, sőt én is csak akkor kezdtem barátkozni a gondolattal, hogy kikerülök apám nyomasztó szárnyai alól, meg azzal is, hogy megváltozik az életem innentől. - Valóban sok dologgal szembe kellett néznem onnantól, mint az, hogy egyedül leszek, legalábbis nem lesz mellettem senki ismerős vagy barát. Akkor még nem tudhattam, hogy apám szervezkedett a hátam mögött és nem hagy magamra, a szó rosszabbik értelmében. Persze a jó szándék zászlaja alatt sokan meghaltak már, bizonyítja a történelem, de remélem én megúszom.
- Szabadidőm? Eddig nemigen volt, be voltam fogva, ezért most kicsit sokkolt, hogy kinyílt a világ és azt tehetek, amit akarok, beoszthatom az időmet és nem más teszi meg helyettem. - Felnéztem az órára, mely a terem falán függött, mint a mugliknál. Biztosan valami varázsosabb időmérőt nem lehet kitalálni, na majd én alkotok valamit. Az óra mutatója gyors iramban haladt előre, álmos is voltam, és Luna sem zavarhattam sokáig a tanulásban. Szedelőzködtem.
- Nagyon elment az idő, én meg csak fecsegek itt, és nem hagylak tanulni ne haragudj! De nagyon örülök, hogy megismertelek, és szeretném, ha barátok lennénk, és akkor te lennél az első legjobb. - állítottam kicsit kész tények elé Lunát, aztán sietve távoztam.

/Köszönöm a játékot! /