Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed. A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe. Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak. Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is. Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent. A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!
A könyvtárosaink jelenleg Choi Min Jong és Mikhail Sergejevics Kazanov, akiket bármikor felkérhettek játszani a könyvtárban, akár 1-2 hsz erejéig is, azonban ha álmodóilag nincsenek itt, jelenlétüket akkor is állandónak kell tekinteni! Nyugodtan kijátszhatjátok, hogy váltotok velük néhány szót, segítenek nektek és figyelnek a könyvtárra.
|
|
|
Elhagyva szállásomat elindulok a könyvtárba, jó néhányszor máshol kötöttem ki de végül eljutok úti célomhoz. Belépve a könyvtárba leesik az állam, jó néhány könyvtárba megfordultam már de ilyen szépen berendezett és ennyi könyvet sosem láttam. Első ámulatomból fölrezzenve elkezdtem a könyvtárost keresni,de úgy néz ki nem tartózkodik itt. Toporgok egy darabig az ajtóban, majd úgy döntök feltalálom magam és megkeresem azt amire szükségem lehet. Elindulok a polcok között és egy órás kutakodás után találtam jó pár könyvet ami segíthet a felkészülésben. Az asztalhoz megyek és leteszem rá a könyveket, ekkor veszem észre, hogy már van ott valaki. Ha jól látom egy Rellonos diák és Ő is elsős mint én. Rá köszönök félszegen, Ő rám nézz és kurtán vissza köszön. Ahogy elnézzem nagyon nem örül annak,hogy itt vagyok, így fogom a cuccom és ki húzódok az asztal másik szélére. Úgy nézz ki ez sem okozott neki örömöt. A könyvtárat viszont nem vagyok elhagyni, túl sok mindennek kell még utána járnom. Tehát leülök és bele temetkezek a könyvekbe.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. február 13. 20:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237051#post237051][b]Plata Luna - 2014.02.13. 20:33[/b][/url] Elhagyva szállásomat elindulok a könyvtárba, jó néhányszor máshol kötöttem ki de végül eljutok úti célomhoz. Belépve a könyvtárba leesik az állam, jó néhány könyvtárba megfordultam már de ilyen szépen berendezett és ennyi könyvet sosem láttam. Első ámulatomból fölrezzenve elkezdtem a könyvtárost keresni,de úgy néz ki nem tartózkodik itt. Toporgok egy darabig az ajtóban, majd úgy döntök feltalálom magam és megkeresem azt amire szükségem lehet. Elindulok a polcok között és egy órás kutakodás után találtam jó pár könyvet ami segíthet a felkészülésben. Az asztalhoz megyek és leteszem rá a könyveket, ekkor veszem észre, hogy már van ott valaki. Ha jól látom egy Rellonos diák és Ő is elsős mint én. Rá köszönök félszegen, Ő rám nézz és kurtán vissza köszön. Ahogy elnézzem nagyon nem örül annak,hogy itt vagyok, így fogom a cuccom és ki húzódok az asztal másik szélére. Úgy nézz ki ez sem okozott neki örömöt. A könyvtárat viszont nem vagyok elhagyni, túl sok mindennek kell még utána járnom. Tehát leülök és bele temetkezek a könyvekbe.
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. február 13. 21:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237125#post237125][b]Apáthy Hanka - 2014.02.13. 21:24[/b][/url] LunaA könyvtár lenne a legutolsó hely, ahol tanulni próbálnék, mert mindenki azt gondolja, hogy az a legjobb, ezért aztán nagyon zsúfolt. Most nem is azért megyek, bár biztosan jó pár háztársammal össze fogok futni ott. Vizsgák előtt ott tobzódik az egész Levita, a kivételek pedig erősítik a szabályt. Gyorsan keresnem kell egy-két könyvet még a Mágia törihez, mert az a kedvenc tárgyam, az összes többivel együtt, szóval mind. Amúgy ez szigorúan bizalmas információ, nem szabad senkinek megtudnia, hogy szeretek tanulni. Azért óvatos duhaj voltam, csak hat tárgyat vettem fel, az is bőven elég, ha vizsgázni kell belőle. Belököm a nehéz fa ajtót és bekukucskálok a terembe. Jól sejtettem, vannak egy csomóan, köztük levitások is akadnak. Szerencsére nem sok embert ismerek, így nem nehéz észrevétlenül maradni a tömegben. Gyorsan összekapkodom, amit kell, de persze egy könyvet a legfontosabbat valaki már kikölcsönözte. Banyek, most mi legyen? Nincs más lehetőségem, vagy anélkül készülök fel a vizsgákra, vagy megkeresem az illetőt és elkérem tőle egy-két órára. Mivel fontos lenne, az utóbbi mellett döntök, de nincs jó kedvem a gondolattól, hogy majdnem hogy potyára jöttem. Kicsit az orrom alatt duzzogva, fellapozom a fontos fejezeteket és morcosan körmölgetek, mikor leül mellém egy lány. ~ Egy levitás, ezt intő jelnek veszem, biztosan kérdezni akar valamit vagy hasonló. Lehet, hogy a nézésem azonban nem volt túl udvarias, ezért arrébb húzódik, tőlem tisztes távolban ül le. Egyedül van, lehet tényleg segítségre van szüksége. Ő is friss hús lehet, akkor viszont össze kell tartanunk, na meg a kék vér is kötelez. - Helló, szia! Én Hanka vagyok. Te ki vagy? Segíthetek valamiben? - veszem fel az ünnepi mosolyom.
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. február 14. 00:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237229#post237229][b]Plata Luna - 2014.02.14. 00:50[/b][/url] Ahogy ott ültem a könyvek fölött oda lépet hozzám a lányka és bemutatkozott. - Helló, szia! Én Hanka vagyok. Te ki vagy? Segíthetek valamiben? Úgy meglepődtem, hogy egy darabig szólni sem tudtam csak néztem kukán. Várta a reagálásomat és úgy láttam kezdi azt hinni, hogy nem vagyok teljesen épp elméjű. - Szia, én Luna vagyok.- Szóltam, és rá mosolyogtam én is. Így másodjára megnézve egy nagyon kedves lánynak tűnt. Még azt is megkérdezte " segíthet-e valamibe." - Nem hiszem, hogy tudsz mert most érkeztem a vizsgák előtt és én okos az összes tantárgyat felvettem. Így most hajrá van. Ő erre csak annyit reagált, nem csodálja, hogy olyan elvesztenek tűnök. Meg köszörültem a torkomat és megkérdeztem tőle, hogy miért volt az előbb olyan morcos vagy csak én láttam így? - Valójában egy könyvet nem sikerült ki vennem, mert valaki ki vette előttem.- Válaszolta. Meg kérdeztem mi az a könyv és mikkor mondta címét már tudtam én már tudok rajta segíteni, mert történetesen a könyv nálam volt. Oda is nyújtottam neki. Élmény volt az örömöt az arcán látni.
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. február 14. 16:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=237536#post237536][b]Apáthy Hanka - 2014.02.14. 16:04[/b][/url] LunaÚgy láttam, meglepődött a leányzó, hogy megszólítottam, vagy csak elege volt már mindenből és ez látszhatott az arcán. Ismerem az érzést, sokszor legyűr engem is ez a hangulat, de vizsgák idején valahol érthető. Rossz ötlet volt zavarni, úgy bele volt temetkezve a könyveibe, hogy szinte ki se látszott belőle. Én is hasonlóan lennék, ha bárki csak úgy háborgatna, miközben fontos tanulni valóim vannak. - Szép neved van...Luna. - ~ Na, ezzel megint égetem magam, biztos már milliószor hallotta ezt. Szép neved van blablabla. Tiszta hülye vagyok ~ - Nem vagy semmi, hogy az összes tárgyat felvetted, igazi levitás vagy. Én csak hatot, mert apám egy maximalista őrült, de ez köztünk maradjon, és nem ismeri a K-nál gyengébb jegyet, s nem akartam a szünetet a szobámban kuksolva tölteni. Többek között ezért megyek majd a kirándulásra is. Te is jössz? - Ezzel végre magamra találtam, apám említése kihozta belőlem a legjobbat, mint mindig. Pszichológushoz kéne mennem, ez már valami komoly trauma lehet. Abban reménykedem, hogy a távolság tőle, majd enyhít a félelmeimen. Máris sokkal jobb egyébként. - Óóóóó, nem vagyok morcos, vagy illetve igen, mert ki akartam venni egy könyvet, ami fontos lenne, de valaki kivitte. Bosszantó a helyzet. - mosolyogtam kínosan, ám ekkor csoda történt, őnála van a könyv, ami olyan égetően fontos volt nekem. - Ááá...ezt kerestem. Ezek szerint neked is gondod akad a boszorkányság egyes momentumaival? És szereted a mágia törit? - Átvettem tőle a könyvet, miközben megjegyeztem azért. - De tényleg, csak ha nem kell neked most. El sem mozdulok innen, kiírom, amit szeretnék és már vissza is adtam, köszönöm nagyon, rendes lány vagy. - Neki is állok gyorsan kiírni részeket, addig csendben dolgozunk mindketten, s miután elkészültem, visszaadom neki a könyvet, és folytatnám még a társalgást, ha neki sincs ellenére. - Mostanában érkeztél? Ha nem, akkor nagyon fogom szégyellni magam, hogy elkerülted a figyelmemet. -
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. február 17. 18:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=239642#post239642][b]Plata Luna - 2014.02.17. 18:29[/b][/url] HankaÉppen egy Asztrológiai könyvet bújtam mikor odalépet hozzám és a kölcsönös bemutatkozás után megdicsérte a nevem. Erre valahogy sosem tudok rendesen reagálni így ismét csak egy bárgyú mosolyt sikerült megeresztenem. Megkönnyebbülésemre azonban nem várt választ és gyorsan témát váltott. Elmesélte, hogy idén nem vállalt sok tantárgyat mert az édesapja nem fogad el K- nál gyengébb jegyet. ~ Belegondolva elég zavaró lehet, de biztos csak szeretetből ilyen szigorú az apja ~ A kirándulásról halottam már amit említtet bár szeretnék még utána nézni a helynek ahová mennénk. - Igen azt hiszem megyek. Miután kiderült, hogy miért volt rossz hangulata kiderült, hogy tudom orvosolni a dolgot. - Nekem per pillanat minden tantárggyal problémám akadt. Eddig a legtöbbjéről még nem is hallottam. - Miután átvette tőlem a könyvet mind ketten csendben dolgoztunk majd vissza adta a könyvet. - Köszönöm - A könyvkupac tetejére helyezem a könyvet, és abban reménykedem, hogy nem szalad el rögtön mivel egyre szimpatikusabbá vált nekem. Szerencsémre Ő is beszélgetni szeretett volna még. - Nem kell szégyellned magad, mert tényleg a napokban érkeztem és most kezdtem el egyáltalán császkálni a kastélyban. - Te mindig tudtad, hogy mágus vagy? ~ Anyám jó idióta kérdés. ~ - Milyen tantárgyakat vetél fel?
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. február 19. 11:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=240703#post240703][b]Apáthy Hanka - 2014.02.19. 11:03[/b][/url] LunaTanulás és apa, róla gyorsan tovább terelem a szót a kirándulásra. - Jaj, de jó, hogy te is ott leszel. Ezek szerint sokan jönnek. Nagyon várom már, bár a szellemektől félek kicsit. A Levita házszellemei, A Kishölgy, meg Berti, aki nem is szellem, csak hát majdnem olyan mintha, nagyon kedvesek. Berti különösen. Te találkoztál már velük? - Megkönnyebbültem, hogy a boszorkányság dilemmái és homályos foltjai kezdtek oszladozni bennem, hála Lunának. Ekkora mázlit! Pont mellém ül le, pont őt szólítom meg, és pont nála van az a könyv, amit pont keresek és pont. Ez valami égi jel, ami ezáltal köti egybe a sorsunkat...és... Atya ég, miket gondolok magamban, ez csak Tender tanár úr hatása lehet, vagy a vizsga előtti drukk. Jól haladok az ismerd meg szűkebb hazádat, a Bagolykövet és a benne lévőket, lelkesedéssel vetettem bele magam a nagybetűs életbe, végre, bezárva ide, de szabadon, illetve szabadabban, mint otthon. Érdekes paradoxon. Még négy év és...és akkor 18 leszek...és akkor azt hiszem, azt tehetek, akit csak akarok. De nagyon elkalandoztam. Ott tartottam, hogy megismertem pár embert, akiket mondhatom, hogy megkedveltem, remélem ők is engem, és Lunával is jól haladunk. Szívesen laknék majd vele együtt, nem csak a Gólyalakban. - Ja, emlékszem, ne haragudj, de mintha láttalak volna a Gólyalakban, de oda már csak akkor megyek be, ha nagyon álmos vagyok. Fel sem kapcsolom a villanyt, nem akarom látni azt a sivár kórterem jellegű berendezést. Szerintem a Szent Mungóban barátságosabb volt a hangulat. Te szeretsz ott? Gondoltam már rá, hogy át kéne alakítani kicsit. Majd szólok Dolnak és remélem, megengedi. Mit szólsz? - Míg hallgattam a válaszát, azon gondolkoztam, hogy mit is kéne kezdeni azzal a hellyel, meg bizonyára a többieket is végig kell járnom, hogy beleegyeznek-e az átalakításokba. Pár varázslatot tudok, talán azokkal is lehetne valamit művészkedni, mert amúgy suta vagyok. Jó az ízlésem és vannak ötleteim, csak ne kelljen rajzolnom, mert az nekem nem megy. A lány újabb kérdése ránt vissza a valóságba. - Igen, tudtam, hogy mágus vagyok. Nálunk a családban nagyon büszke erre mindenki. És hát, mondtam, hogy apám szigorú ember, nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy korán megismerkedjek a varázspálcával, meg a varászlatokkal, leginkább elméletben, de aztán később a gyakorlatban is. Persze ő azt szerette volna, ha a lehető legtöbb tárgyat felveszem, de én másképp gondoltam. Sok lett volna egyszerre minden, erre a kis felkészülési időszakra, csak apám - megnyomtam a szót, talán egy kissé gunyorosra véve a figurát- a gyors haladásomat tartotta volna kívánatosnak, az viszont nem zavarta volna, hogy beledöglök a tanulásba, amikor nekem fontosabb dolgom is van. - kacsintottam rá. - Te milyen megfontolásból vettél fel olyan sok mindent? Neked is a szüleid követelték meg? -
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. február 21. 18:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=241695#post241695][b]Plata Luna - 2014.02.21. 18:56[/b][/url] HankaJó volt hallgatni Hanka pezsgő stílusát engem is felpezsdített. A kirándulást egyre jobban vártam én is, úgy éreztem ott még fogok olyan kedves emberekkel találkozni mint Ő. Bár kicsit félek, hogy ez rámehet az eredményeimre, viszont így van esélyem rá, hogy barátokat szerezek végre. ~ Fenébe az aggódással itt az ideje, hogy éljek másnak is ne csak a tanulásnak.~ Gondoltam bár azért könnyebb volt gondolni mint tenni. - Bertivel már sikerült, viszont a kishölggyel még nem volt szerencsém találkozni.- Eszébe jutott, hogy a Gólyalakban már találkoztunk. Így hogy mondta nekem is beugrott bár tény, hogy nem nagyon jár arra. Most már azt is tudom miért. Sivárnak tartja és szívesen átalakítaná. Valahol megértettem bár számomra meg volt ennek az egyszerűségnek is a varázsa. - Vicces, hogy ezt kérdezed mert tanulni szeretek ott. Viszont tanulás és alváson kívül nem sokat vagyok én sem ott. Át alakítani nem tudom, hogy jó ötlet-e mert a végén annyira megtetszik, hogy nem tudnak onnan majd kirakni.- Válaszoltam hangosan felnevetve majd gyorsan befogtam nehogy megzavarjak másokat a tanulásban. Majd kicsit pironkodva de mosolyogva néztem Hankára. Ahogy hallgattam a válaszát a kérdésemre egyre jobban az járt a fejemben, hogy lehet nem csak jó akarásból ilyen szigorú az apja vele. nem hinném, hogy ok nélkül reagálna így bármikor szóba kerül az apja. ~ Majd ha jobban megismerem és biztos leszek benne, hogy nem bántom meg vele, akkor majd rá kérdezek. De egyelőre nem hisz úgy látom örül annak a szabadságnak amit kapott a távol léttel. ~ Gondoltam, megtudtam azt is, hogy ő már többedig generációs mágus a családban és igen büszke is a családja arra, hogy mágus család. Lehet, hogy az apja nem nagyon örülne, hogy egy mugli születésűvel ismerkedik. - Nem én önállóan vettem fel az összes tantárgyat. Leginkább megszokás, jobban belegondolva mégis van köze hozzá a szüleimnek.- Vettem egy mély levegőt most ugrik a majom a vízbe. Remélem nem mugli ellenesek a szülei és nem okozok nehézséget a lánykának. - A szüleim muglik és sokat utaztunk, így nem nagyon volt lehetőségem barátkozni ezért mindig inkább tanultam. A szüleim nem akartak nekem rosszat csak a munkájukkal járt a sok utazás. Ezért is örültem annak, hogy belementek abba, hogy idejárjak most látok rá esélyt, hogy barátokat szerezzek.- Reménykedve vártam a reakcióját, miközben az ölemben idegesen törőtettem a kezem.
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. március 2. 19:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=246119#post246119][b]Apáthy Hanka - 2014.03.02. 19:44[/b][/url] Luna - Na, igen. Berti különleges személyiség, ha így tükörben élve lehet ilyen, szegény, rossz lehet neki. - sóhajtottam, és elmerengtem a könyvtár félig lehúzott redőnyeinek résén becsillámló porsávokon. Régen voltam ennyire nyugodt, a vizsgák és minden más ellenére is. Jó itt, a könyvtárban meg főleg. Otthon nincs ilyen sok könyvünk, hiába mentek a bátyáim rá az antik vonalra. Egyikük régiség kutató szeretne lenni, persze a régi mágikus tárgyak vonzzák, a legendák tárgyai, a másik meg mágia történész, szerintem bennem ezért támadt lelkesedés a téma iránt. A történelem izgalmas, főleg mert mágia, ellentétben a Gólyalakkal, ami egyáltalán nem az. - Igazad lehet, biztosan mindenkit nem tudnánk meggyőzni, meg mindenki mást akarna és egyebek. Szóval macerás. Na, nem baj, majd igyekszem elhúzni onnan messzire. - nevettem én is, de halkan, ne zavarjanak ki a tudomány szent templomából. - De azért az a veszély nem fenyeget, hogy ott ragadjak. - tettem még hozzá. Én sokszor álmodoztam róla, amikor sok időm akadt, hogy milyen házat is szeretnék majd egyszer, ha nagy leszek, de mindig mást azt hiszem. Talán megkérem az egyik nagybátyámat, talán Vazul bácsit, igen, biztosan őt, hogy találjon ki olyan bűbájt, ami megoldja ezt a dilemmát. Minden folyton változik, alakul, miért pont egy épület, amit több száz évre is építenek akár, mindig ugyan olyan maradjon. Unalmas, és az unalmas dolgokat én nem szeretettem. Tűnődve néztem Lunára, aki valamin feltűnően gondolkozott. Várakozó arccal néztem rá, de a várva várt kérdés nem jött meg. Nem siettettem, majd kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdések helyett egy vallomást kaptam, boldog ember, hogy saját maga válogathatja meg a tárgyait, na és kiderült még valami, aminek megválaszolásához egy nagy levegőt kellett vennem. Komolyan néztem a szemébe, készen arra, hogy esetleg elszalad. - Apám...tudod szigorú ember, de ami lényegesebb, hogy aranyvérű mágus, és ez azt jelenti, hogy muglikat nem tűr a családja környékén. - figyeltem a lány reakcióit, hogy ha fel akarna állni, vissza tudjam tartani. - Büszke a származására, a magyarságára, és ha meglátná, hogy itt beszélgetek veled, a hajamnál fogva rángatna el innen. Én viszont nem tartom ezt bűnnek, szívesen vagyok muglikkal is, csak apám ne tudjon róla. - kacsintottam a lányra, aztán igyekeztem kellemesebb vizekre evezni. - Merre jártatok? Én még csak pár helyen voltam. Tudod, apámnak a szent föld, Magyarország, azon belül viszont sok mindent láttam már. -
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. március 5. 00:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=247188#post247188][b]Plata Luna - 2014.03.05. 00:08[/b][/url] Hanka- Igen, rossz lehet neki, de úgy hallottam van esély rá, hogy szabaduljon és remélem minél hamarabb sikerül neki.- valahogy úgy éreztem, hogy a remény ez esetben alakot fog ölteni és beteljesül. Élvezem a könyvtár nyugalmát és Hanka társaságát. A könyvek illata most is kitöltött és megnyugtatott. Körbe néztem és igen csak meggyarapodott a létszám itt. Na nem mintha ennyien szeretnék a könyveket valószínűbb, hogy a közelgő vizsgákhoz van köze. Már ketten ügyködtünk azon, hogy ne zavarjuk a komolyan tanulni vágyókat a nevetésünkkel. Még a végén kizavarnak minket pedig át kéne néznem még pár dolgot. Miután a kényes kérdést nem tettem fel a közte és édesapja közti feszültségről, amellett sikerült egy majdnem ugyanolyan kényes témát választanom. Ami vicces az egészben, hogy az apjához is köze volt valamelyest. Elmeséltem, hogy mugli születésű vagyok és úgy hallottam elég sok aranyvérűt zavar az, ha olyanokkal keveredik amilyen én vagyok. Persze tisztelet a kivételnek. Idegesen vártam a reakcióját mert nem szerettem volna azt sem, ha fölállt volna és elmegy és azt sem, ha miattam bajba került volna. Mély levegőt vett és úgy válaszolt. Amikor elmondta, hogy az apja szigorú és nem tűr meg a közelükben olyat mint én. Itt eszembe jutott, hogy egy bocsánat kérés mellett fel kéne állnom és tovább állni, de a nevelésem és még valami más is vissza tartott ettől a lépéstől. Aminek nagyon örültem mert a Hanka folytatta és kiderült, hogy ezzel a nézőpontjával sem ért egyet az apjának és ennek kifejezetten örvendtem, hisz tényleg nagyon szimpatikus nekem. - Ha rajtam múlik nem fog.- mosolyogtam rá és vissza kacsintottam. Aztán jött az én életem kicsiny darabkája amire kíváncsi volt és én boldogan válaszoltam neki. - Leginkább Mexico környékén, de Amerikában sokfelé és még egyszer Alaszkában is. Thai földre is vissza szoktunk járni, itt Magyarországon nem sok helyen leginkább Budapesten.- elgondolkoztam de talán nem hagytam ki semmit. - Amennyit láttam az országból igazán szép. Melyik helyre érdemes elmenni szerinted? Melyik hely tetszett neked a legjobban?- kérdeztem és reméltem, hogy ezzel a kérdéssel már nem az édesapját juttatom az eszébe.
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. március 6. 23:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=248161#post248161][b]Apáthy Hanka - 2014.03.06. 23:30[/b][/url] Lulu- Furcsa lesz azért, ha már nem a tükrökön keresztül fogjuk látni, hanem megérinthetjük. Tényleg nagyon kedves tud lenni. Ha kiszabadul, vajon mivel tölti majd a napjait? - merült fel bennem a kérdés, csak úgy magamnak címezve Bertivel kapcsolatban. A tükörfiút már jól ismerjük, itt-ott megjelenik, kedvesen elbeszélget mindenkivel, de vajon, ha majd egész nap a Levitában lesz, mit fog csinálni? Milyen lehet két tükör közé szorítva élni, egy olyannak, aki valaha hús-vér ember volt? Vajon azóta nem fejlődött annyit a mágia, hogy ki tudjuk onnan szedni őt? Még jó hogy rátaláltunk. Ezek a gondolatok futottak át rajtam pár perc leforgása alatt, aztán átterelődött apámra és az aranyvérűségre a szó. Láttam Lunán, hogy kicsit ideges, nem tudtam az okát, de nem akartam megijeszteni apám radikális nézeteivel a muglikról, ám lehet, hogy az elején mégis sikerült, viszont nem menekült el, sőt válaszával megnyugtatott. Nem is tudom, hogy apám hogy képzelte el azt, hogy teljesen elszigeteljen engem egy iskolán belül. - Köszönöm, igazán kedves tőled. - hálálkodtam a titoktartásáért. - Bár nem fog semmi sokáig titokban maradni. Te honnan jöttél ide a suliba? Vagy már kérdeztem? - Rövid ismeretségünk, rövid memóriámmal párosult, meg annyi emberrel beszélgettem már eddig, hogy kinek maradna meg a fejében, mit s kitől kérdezett már. Mikor elkezdte mesélni merre mindenhol járt, kicsit szomorú lettem, na jó, irigy, mert külföldön még csak egyszer jártam, Angliában, és akkor azt nagyon élveztem. Apu valami konferenciára ment, anyunak meg bent kellett maradnia sokat a boltban, és alig lettek volna otthon, nem volt ki vigyázzon rám, a fiúk is valahol szerte a Világban, így apa kénytelen volt magával vigyen. Sokat ültem a szállodában, de néha elmentünk sétálni, ha jó voltam, és az voltam. - Alaszka? Ott nagyon hideg van, ugye? Érdekes vidék lehet, mennyivel másabb, mint itt? - csodálkoztam el magam. Ezek a különleges tájak mindig nagyon vonzottak, szerettem volna elutazni valahová. Szóba került ugyan, hogy esetleg valamelyik bátyám egyszer elvisz magával, de eddig még nem valósult ez meg. - Magyarországból nekem legjobban a Hortobágy, mert ott akkora a tér. Kilométeréket beláthatsz. Neked vannak testvéreid? Mit dolgoznak a szüleid és mit szóltak, mikor kiderült, hogy mágus vagy? -
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|
Plata Luna INAKTÍV
offline RPG hsz: 75 Összes hsz: 3061
|
Írta: 2014. március 7. 23:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=248777#post248777][b]Plata Luna - 2014.03.07. 23:02[/b][/url] Hanus- Igen furcsa lesz, de nagyon várom. Arra én is kíváncsi leszek.- ami azt illeti a keleténél talán jobban megkedveltem a fiút. Az idők során amit a tükörbe töltött mit sem kopott kedvessége és jelleme. Én nem biztos, hogy épp ésszel megúsztam volna. Mikor a mugli kérdésen túl voltunk úgy vettem észre nem csak én, hanem ő is leenged egy kicsit. Azért lelomboz kicsit mikor kiderül, hogy apujának elég hosszú a keze. Kvázi nem marad sokáig titokban az esetleges barátságunk. - Nem, azt hiszem nem kérdezted még.- mosolygok. - Innen is onnan is. Viszont Thai földön születem.- válaszoltam meg kérdését. Mikor rátértem arra, hogy merrefelé jártunk, mintha kicsit elszomorodott volna. ~ Biztos utazna ő is, és látna nagy világot. ~ azért ennek is meg vannak a hátul ütői. - Jól gondolod, ott nagyon hideg van.- nevetek - Sokkal másabb, viszont egyben csodás is. Azt gondolná az ember, hogy egyhangú de ez egyáltalán nem így van. Bár örültem egy kicsit mikor eljöttünk, mert nem szeretek fázni.- mosolyogtam rá monológom végén. Hanka nekem Hortobágyról mesélt és el is döntöttem magamba, hogy egyszer megnézem én is a helyet. Majd újabb kérdések érkeztek tőle. - Nincs, egyke vagyok. Régészek mind ketten. Mikor megtudták megnyugodtak, hogy mégsem velem van a hiba. Neked vannak testvéreid? Mit szoktál csinálni a szabadidődben?- kérdezek vissza szüleit egyelőre direkt kerülve.
|
Aki másokat ismer, okos. Aki magát ismeri, bölcs. Aki másokat legyőz, erős. Aki magát legyőzi, hős!
|
|
|
Apáthy Hanka INAKTÍV
Bájitaltan TS, offline RPG hsz: 105 Összes hsz: 4538
|
Írta: 2014. március 10. 00:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=250388#post250388][b]Apáthy Hanka - 2014.03.10. 00:30[/b][/url] LunaEgy szó ütötte meg a fülemet Luna mondókájában, nevezetesen az hogy a szülei régészek. Az hasonló lehet ahhoz, amit a bátyáim csinálnak, csak a mugliknál ez biztosan másképp van. Álmos és Huba szintén ezen a területen dolgoznak illetve még tanulnak, kutatnak, csak a mágikus ágat részesítik erősen előnyben. Szép sikereket könyvelhetnek el, már most is, és nagyon büszke vagyok rájuk. - Van két bátyám, ezért is láthatod, hogy a hím oldal elég erősen képviseli magát a családunkban és el is vagyunk nyomva kicsit anyámmal. Anyu ugyan nem annyira, mint én, de nem akarok panaszkodni. Ez a mugli foglalkozás érdekes lehet. - Becsuktam a könyveket, amiket eddig falból tartottam magam előtt. Úgy sem lesz már ezekre szükség, az idő elröpült és a könyvtár is hamarosan bezár. - Én mikor megkaptam a levelemet, tulajdonképpen akkor eszmélt rá mindenki, hogy elkerülök otthonról, sőt én is csak akkor kezdtem barátkozni a gondolattal, hogy kikerülök apám nyomasztó szárnyai alól, meg azzal is, hogy megváltozik az életem innentől. - Valóban sok dologgal szembe kellett néznem onnantól, mint az, hogy egyedül leszek, legalábbis nem lesz mellettem senki ismerős vagy barát. Akkor még nem tudhattam, hogy apám szervezkedett a hátam mögött és nem hagy magamra, a szó rosszabbik értelmében. Persze a jó szándék zászlaja alatt sokan meghaltak már, bizonyítja a történelem, de remélem én megúszom. - Szabadidőm? Eddig nemigen volt, be voltam fogva, ezért most kicsit sokkolt, hogy kinyílt a világ és azt tehetek, amit akarok, beoszthatom az időmet és nem más teszi meg helyettem. - Felnéztem az órára, mely a terem falán függött, mint a mugliknál. Biztosan valami varázsosabb időmérőt nem lehet kitalálni, na majd én alkotok valamit. Az óra mutatója gyors iramban haladt előre, álmos is voltam, és Luna sem zavarhattam sokáig a tanulásban. Szedelőzködtem. - Nagyon elment az idő, én meg csak fecsegek itt, és nem hagylak tanulni ne haragudj! De nagyon örülök, hogy megismertelek, és szeretném, ha barátok lennénk, és akkor te lennél az első legjobb. - állítottam kicsit kész tények elé Lunát, aztán sietve távoztam. /Köszönöm a játékot! /
|
What is apathy? I don't know and I dont't care.
|
|
|