Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Egy tányér fájdalmas csörömpölése töri meg az amúgy is hangos zsivajt, egy pillanatra csend, majd nevetés tör ki a közönségből. Idén nagyon hangos és eleven utánpótlást kapott az iskola, illetve az eddigiek sem arról híresek, hogy csendben és egyenes háttal kanalazzák a levest - ez amúgy elég morbid kép is lenne, tekintve, hogy ez nem javító/átnevelő intézet. Azt viszont akármerről nézheti, hogy sokan vannak, ugrott egyet a generációs számláló és mintha duplaannyian lennének, mint mikor ő volt elsős, ő jött be ide félve, remegő térdekkel, hogy agyon fogja nyomni a tömeg. Visszaemlékezve, akkor táncolni lehetett volna a sorok között, most azonban lassan már oda is székek kerülnek.
A költői túlzásnak persze saját maga az oka. Későn végzett a beszélgetéssel óra után és ez az ára. Saját asztala tele, gyanítja, hogy azok is ott ülnek, akik más házba valók, hiszen nincs hivatalos esemény, kit érdekel, hogy ki és kivel ül ilyenkor. Ezért is nem agyal sokáig, fordul el, majd vezeti végig tekintetét, lyukakat keresve a tömegben. Amint megpillant egyet, úgy indul el felé, nem is nézve, hogy ki mellett és miért van az ott, hiszen nem ismerkedni jött. Közelebb érve persze felismeri, hogy kinek az alakját látja és sejti csak, hogy miért nem gyűltek köré az emberek, de ez most cseppet sem érdekli. Az, hogy vannak olyan emlékképei, amelyek kicsit kínosak, de arról majd kifejezetten nem beszél.
- Nem foglalt, ugye? Úgy nézem már csak itt van helyem - helyezkedik el, majd maga elé húzva a kínálatot, ráérősen kezd szedni a tányérjára. - Szia, amúgy - mert továbbra is van benne ennyi, ha közben mégis zavaró lenne a jelenléte, akkor is marad, hiszen nemigen maradt már hely, ami pedig volt, azt is valaki lázasan foglalja annak, akit épp a nyakát nyújtogatva keres a tömegben.
- Szerinted is egyre többen vannak? - int fejével a többiek felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=877158#post877158][b]Balassa Zombor - 2024.04.18. 11:32[/b][/url]

Egy tányér fájdalmas csörömpölése töri meg az amúgy is hangos zsivajt, egy pillanatra csend, majd nevetés tör ki a közönségből. Idén nagyon hangos és eleven utánpótlást kapott az iskola, illetve az eddigiek sem arról híresek, hogy csendben és egyenes háttal kanalazzák a levest - ez amúgy elég morbid kép is lenne, tekintve, hogy ez nem javító/átnevelő intézet. Azt viszont akármerről nézheti, hogy sokan vannak, ugrott egyet a generációs számláló és mintha duplaannyian lennének, mint mikor ő volt elsős, ő jött be ide félve, remegő térdekkel, hogy agyon fogja nyomni a tömeg. Visszaemlékezve, akkor táncolni lehetett volna a sorok között, most azonban lassan már oda is székek kerülnek.
A költői túlzásnak persze saját maga az oka. Későn végzett a beszélgetéssel óra után és ez az ára. Saját asztala tele, gyanítja, hogy azok is ott ülnek, akik más házba valók, hiszen nincs hivatalos esemény, kit érdekel, hogy ki és kivel ül ilyenkor. Ezért is nem agyal sokáig, fordul el, majd vezeti végig tekintetét, lyukakat keresve a tömegben. Amint megpillant egyet, úgy indul el felé, nem is nézve, hogy ki mellett és miért van az ott, hiszen nem ismerkedni jött. Közelebb érve persze felismeri, hogy kinek az alakját látja és sejti csak, hogy miért nem gyűltek köré az emberek, de ez most cseppet sem érdekli. Az, hogy vannak olyan emlékképei, amelyek kicsit kínosak, de arról majd kifejezetten nem beszél.
- Nem foglalt, ugye? Úgy nézem már csak itt van helyem - helyezkedik el, majd maga elé húzva a kínálatot, ráérősen kezd szedni a tányérjára. - Szia, amúgy - mert továbbra is van benne ennyi, ha közben mégis zavaró lenne a jelenléte, akkor is marad, hiszen nemigen maradt már hely, ami pedig volt, azt is valaki lázasan foglalja annak, akit épp a nyakát nyújtogatva keres a tömegben.
- Szerinted is egyre többen vannak? - int fejével a többiek felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=877319#post877319][b]Sadie Sallow - 2024.04.21. 15:18[/b][/url]

Felér egy arcon köpéssel, és szabályosan rosszul voltam magamtól, amiért erre vetemedtem, de most már sikerült a szükséges rossz magyarázatával megbékíteni önmagamat. Egy elkobzott fülhallgató figyel ugyanis füleimben, a megvetendő mugli vackok egyike, amit bárkinél észreveszek, minimum halálra cikizem az illetőt, de... nincs is de, elcsábultam, basszameg. Hiszen olyan jó, hogy végre nem kell ezt a zsivajt elviselnem.
Úgyse ül túl közel hozzám senki, a hajam takarásában pedig nem kell attól tartanom, hogy kiszúrnák rajtam. Azt se tudom, miféle bandát hallgatok, a lényeg, hogy sokkal kevésbé irritáló, mint a sok eszelős elsős és még nem megkomolyodott felsőbbéves.
Az asztal végében ülök, így a jobbomra egyébként se tudna ülni senki, a másik oldalon meg mintha valami átok ülne, vagy el lenne rejtve a közvetlen figyelem elől, a lényeg, hogy üresen marad, legnagyobb megelégedésemre. Nyugodtan tudok enni, és közben a könyvembe mélyedni. A zene pedig gondoskodik róla, hogy ne is zökkenjek ki.
Egészen addig, míg valaki mégis úgy dönt, hogy mellettem teszi le magát. Megütközve rápillantok, majd gyorsan kikapom a fülemből a műanyag vackokat, és megpróbálom észrevétlenül zsebre vágni.
- Mondtál valamit..? - kérdezem, mert hiába próbáltam volna leolvasni a szájáról, a fordítóbűbáj nem így működik. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy működik igazából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=877548#post877548][b]Balassa Zombor - 2024.04.26. 10:39[/b][/url]

Lassan kicsi lesz ez a terem is, meg a kastély is ennek a nagy bagázsnak. Hiszen akárhova megy, emberek vannak és szerencse, hogy nincs amúgy emberiszonya, csak nehéz koncentrálni közöttük. Persze, akinek van is, valahogy megoldja, elvégre akármelyik iskolába megy, ott tömeg van, a magánoktatást pedig nehezen adják meg, vagy épp nagyon vaskos összeggel. Így marad az, hogy egyre többször kell vadásznia helyet magának, ha későn kapcsol és nem időben mászik el az ebédért vagy mondjuk egy-egy eseményre, ahol nem ártana látni is valamit. Szerencsére a türelme végtelen, így nem háborog, keres, ameddig nem talál és bár nem titok, hogy nem ez a kedvenc asztala, most senki sem foglalkozik vele. Meg úgy amúgy sem, elvégre már nem elsős, akit cukkolni lehet, vagy ha meg is teszik, a süketet szokása játszani. Úgy néz ki a lány is ezt teszi, hiszen hiába beszél hozzá, választ nem nagyon kap választ felőle. Leül már, mire a lány kapcsol és valamit gesztikulál, amire elsőre nem jön rá, így nem is jegyzi meg. Nem megszokott dolog, hogy errefelé ilyet lát, még ha neki nem is idegen, elvégre van is hasonló eszköze, bár azt fejre kell tenni és nem a fülbe és idebent kevesebbet használja, mint mondjuk egy bűbájt, ami igencsak csendes buborékot von maga köré és máris mindenki békésebb.
- Csak annyit, hogy hello és nem gáz, hogy ideültem-e - foglalja össze röviden, miközben még pakolászik és válogat, hogy mihez is van kedve éppen. Nem finnyás, de van, amit elkerül és amiből nem is kerül a tányérra. - Ja, meg hogy szerinted is egyre többen vannak-e lassan itt a kastélyban. De ez csak ilyen mellékes kérdés volt - legyint egyet, hogy nem is fontos, szinte már-már öregemberes morgás csupán, semmi több. - Amúgy megzavartam valamit vagy bedugaszoltad a füled? Az is egész praktikus, én mondjuk bűbájt használok, ha elegem van a hangokból - mert ugye, ő arra gondol, ami egy kis darab szivacs és nem az, amiből zene is jön. Máris nem annyira kényelmetlen a kérdés, ugyebár. Úgy cseveg, mintha évek óta jóban lennének, nem pedig csak év végén mulatott volna vele, érdekes állapotban. - Ideadnád a kukoricasalátát, ha kérlek? Abba talán nem nyálazott bele senki - mondja, hiszen éppen a vele szemben lévő a pürébe nyomja vissza a kanalat, amit előtte tisztára nyalt. Komolyan...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=877607#post877607][b]Sadie Sallow - 2024.04.27. 20:05[/b][/url]

Mikor már értem, mit mond, hátrafordulok, és nyakamat nyújtogatva nézelődöm, de sajnos valóban eléggé tele van a terem. Igaz, sokan nem csak esznek, hanem könyvekkel érkeztek, vagy azzal a szándékkal, hogy hosszában felfekszenek a padokon elnyúlva, biztosítva, hogy még véletlenül se lehessen másoknak leülni. Persze akad itt-ott, távolabb szabad hely, de megértem, hogy feladta a kóválygást.
Sóhajtva megrázom a fejem, és visszafordulok a tányérom felé.
- Felőlem.
Először meg sem ismerem, de aztán felé fordulok arccal, és egy pillanatra összeszűköl tekintetem, ahogy ábrázatát vizsgálom. Végül a felismerés realizálódik arcomon, és annak tudatában, hogy tudom, ki ő, veszem ismét kezembe a villát. De megállok a mozdulatban, részben azért, mert még mindig beszél hozzám, részben azért, mert rájövök, hogy a felismerés ellenére fogalmam sincs, mi a neve. Valami Zakariás talán? Vagy Zalán?
- Nem dugaszoltam be semmivel - villan rá újból a szemem. - Csak nem figyeltem, oké?
Megfogom a tálat, amit kért, és ha nyúl érte, a kezébe nyomom, ha nem, akkor pedig elé ejtem. Én már szedtem belőle, szóval az se izgatna, ha kiborulna az egész. Az viszont idegesít, hogy nem jut eszembe a neve, hiszen most már rémlik, hogy szilveszterkor bandáztunk. Remélhetőleg neki sincs ennél több emléke, mert szörnyen kínos tudok lenni, ha iszok.
Észreveszem én is a szemben ülő műveletét, mire pálcát húzok, és úgy, ahogy van, az egész tálat belelebegtetem a kajájába.
- A nyáltörvény első pontja alapján, miszerint amibe belekevered, az a tied, ezt most szépen mind megeszed, világos? - Kis elsős vagy maximum másodikos csitri, alaposan meg is szeppen, és bármibe lefogadnám, hogy ha még egyszer ráripakodok, el is sírja magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=877979#post877979][b]Balassa Zombor - 2024.05.02. 08:20[/b][/url]

Akárhogy nézi, nem hazudott, valóban nem hazudott, tele van minden vagy éppen át kellene vágni egy-egy csoporton, de akkor bizony sosem érne oda, hogy kellemesen leülhessen és úgy bármit is csináljon. A saját asztala népszerű, sokan gyűltek oda, bizonyára máshonnan is, ami nem meglepő, elvégre nem harapnak és nem is zavarnak el senkit, így Zombor sem tett ilyet, hogy valakit felállítson a maga kényelme végett.
- Szuper – mert nem szívesen állt volna tovább, így a tiltakozás ellenére is udvariasan maradt volna a seggén, ameddig úgy nem érzi, hogy jól is lakott. Nem tudja elsőre, hogy a tény, amivel szembesíti kérdés formájában vagy más akasztja meg, de csak finoman ívelődik felfelé a szemöldöke arra, ahogy reagál rá. Nem olyan nagy dologra kérdezett rá, melyet tagadni kellene HA létezne egyáltalán, aztán eszébe jut, hol is van. Ebben a világban, egyesek sok dolgot tartanak a Sátántól valónak, amit azok használnak, akiknek nem csak a mágia a világuk. Zombor is abban nőtt fel, nyitott azonban rengeteg mindenre, lévén, hogy nem a szent és a jó ég tudja milyen áldásban részesült elit családok egyike, de sok minden van, amire ő is igencsak rácsodálkozik.
- Értem, értem, értem. Akkor csak igazíts meg a hajad, mert úgy áll ki, mint valami antenna – még mutogat is, nyilván mikor odanyúlt, akaratlanul is beleakadt és úgy is maradt. Az antenna egyike azoknak, amiket mutattak neki, igaz csak képen és azokat a régi fajtákat, amikkel ábrázolták sematikusan a televíziókat: kétfelé állnak és amúgy azt már nem tudja, hogy mit is vesznek. Erre nem jött rá, de egyszer, majd ha olyan kedve lesz. Nyugodtan pakolászik, szeletel, minden kínos és fura emléket lenyelve, mintha csak régi jó ismerősök lennének egy szakkör miatt mondjuk, ez így lesz a jó. Arra azonban, ahogy a lány reagál arra a kis szerencsétlenre ott szemben, felvont szemöldökkel ráncolja a homlokát.
- Jaj hagyd el, már csak az hiányzik, hogy elsírja magát vagy idehányja az egészet – legyintget, mert már így is akkora szemekkel néz felénk, mint az egyik kerek ablak a tornyon, miután egy egész adag püré landolt a tányéron. - Értem én a prefektusi jelvény lényegét, de együnk békében – íme, a két ház közötti szöges ellentét, hiába sztereotip, annyira élesen rajzolódik ki most, hogy az a lányka azt se tudja, mit csináljon, csak gyorsan susmorog valamit a barátnőjének. Zombor addig is mer magának egy jó adag salátát és enni kezd. Ezért jött, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=878095#post878095][b]Sadie Sallow - 2024.05.04. 11:36[/b][/url]

Kezd valami derengeni a szilveszter estéről, de egyelőre nagyon homályosan, és biztos vagyok benne, hogy bármit is műveltünk, az kevésbé kínos, mint az, hogy kiszúrja a mugli vackot a fülemben. Kikaptam onnét és a zsebembe süllyesztettem, de így is eligazgatom a hajam, hogy véletlenül se látszódjon ki a fülem, már így se, hogy nincs benne semmi. Egy szúrós pillantást azért még vetek a srác felé válasz gyanánt.
Utána pedig már azért pislogok felé, hogy árulkodó jeleket keressek ténykedése közepette. De nem nagyon zavartatja magát, szed magának mindenfélét, elkéri, ami hozzám közelebb esik, és láthatóan tényleg csak azért ül itt mellettem, mert nem volt jobb és gyorsabb opciója.
Levonom a logikusnak tűnő következtetést, hogy annyira csak nem áztunk el mindketten, hogy egyformán ne emlékezzünk arra, hogy mondjuk lefeküdtünk-e vagy hasonló. Ha meg mégis, és emlékezne rá, csak nem viselkedne ennyire közönyösen. Szóval minden rendben.
Ennek tudatában törődnék is a magam dolgával a továbbiakban, de amire felhívja a figyelmem, az nekem sincs épp ínyemre, csak én jelzem is a kedves szemben ülőnek.
- Jelvény nélkül is az arcába nyomom, ha ilyet csinál - mondom a mellettem ülőnek és a lánynak egyaránt. - Gyerünk, kezdj el falatozni!
Persze nem fogom kényszeríteni, és a pálcám is elrakom, mire az utolsó két szót kiejtem. Nekem sem hiányzik, hogy sírjon, vagy kidobja a taccsot, mindkettő elvenné az étvágyam. Inkább a navinésre fordítom figyelmem, persze csak oldalra pillantva egy-egy pillanatra, míg beszélek hozzá.
- Jól szórakoztál szilveszterkor?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=878199#post878199][b]Balassa Zombor - 2024.05.06. 17:51[/b][/url]

Vannak dolgok, amikre nem büszke. Van egy polca otthon, ahova azokat a dolgokat teszi fel, amikre büszke, amiket elnyert és a többi. A szilveszter éjjel azonban nem kerül oda, tekintve, hogy a nagy részére nem is emlékszik. Az egyik kellemetlen dolog az, hogy ha néha el is engedi magát, akkor az alkohol igen hamar kiüti és olyankor, nos, mintha másvalaki élne a testében. Rá igaz, hogy a gátlásokat igencsak oldja az a bizonyos nedű, ezért nem is mer olyan sűrűn hozzányúlni, ha mulat is, talál más megoldást, vagy épp innivalót. Azonban az év vége ilyen, ott ezt hozta magával és persze a ködös pillanatokat, ahonnan kisejlik a lány arca és dolgok, de aztán félre is söpri azokat. Most pedig egyenesen felemeli a kezeit, mintha a gondolat miatt is megadná magát, de a tekintet az, ami miatt így cselekszik.
- Ne átkozz el, kérlek – pedig ő csak arra ügyelt, hogy a frizura tökéletes legyen, azonban kell itt valaminek még lenni, ha ennyire felhúzta a pillanat. Ha nem is a jelen, akkor a múlt? Fogalma sincs, komolyan. Lehet valóban le kéne ásnia mélyre, hogy megleljen minden választ? Mindegy. Kényelmesebb úgy, hogy semmi sem rossz, hogy a tarkója csak azért bizsereg, mert valaki épp biztosan nagyon nézi hátulról.
- Ezt sose értem, mire jó. De lehet én vagyok túl békés, neked pedig jutott az agr… a határozottság. Ez nem tudom jót vagy rosszat jelent – jegyzi meg magának inkább, mintsem senki másnak. Az a szerencsétlen lány valamit molyol és szerencsétlenkedik a kanállal. Kiveszi a tálat az ételéből, ezzel máris gyönyörűen összepürézi az asztalt is, de beleeszik, még ha csak a sértettség is vagy a félelem erőlteti erre. - Jaj te meg hagyd abba, egyél már normálisan – már amennyire a széttúrt tányérról lehet. Fogalma sincs mi lesz ebből, megint csak meg a sugdolózás meg az, hogy nemsokára robban a bomba. Zombor azonban ezzel nem foglalkozik, mert a kérdésre csak félrenyel finoman el muszáj kifordulnia, hogy a tenyerébe köhöghessen. Na, megint jó helyre tapintott a kérdés. Mikor ismét kap levegőt, kissé bekönnyezett szemmel nyúl a pohárért, persze miután megtörölte a kezét és kortyol párat.
- Ahh… ahha… mert te? - gyors visszadobja, mert kell még pár korty, hogy ne akarja azt érezni, hogy valami a torkán akadt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=878245#post878245][b]Sadie Sallow - 2024.05.08. 16:37[/b][/url]

Megforgatom a szemeim válasz gyanánt, ennél többre nem méltatom védekezését. Ha komolyan tart tőlem, akkor azért, ha meg gúnyos akart lenni, azért. Nem mintha ne lennék olyan, aki túl könnyen nyúl pálca után, hallom is vissza, hogy visszaélek a jelvényemmel, kisebbeket fenyegetek, főleg elsősöket, és bántalmazom is, akit érek, de ez nem igaz. Legfeljebb tök véletlenül rúgok bele a földön, kneazle húgyban fekvő diáktársaimba, és beléjük is csak akkor, ha már legalább másodikosok.
Az viszont igaz, hogy nem kell a fényes "P" betű, hogy a gusztustalankodó orrába toljam, amibe belenyalt, és hiába kerülgeti lassan a sírás szerencsétlent, egyelőre kitartok, mígnem az ismerős-ismeretlen srác átmegy diplomatába. Sóhajtok egyet, és megrántom a vállam, elengedve ezzel a helyzetet, és a lány "büntetését" is, aki láthatóan megnyugszik és némát azt tátogja a mellettem ülőnek, hogy "köszönöm".
- Ti navinések olyanok vagytok néha, mintha a saját fejetekben élnétek - mondom neki. - Tényleg nem húz fel semmi? Nem lesz gyomorfekélyed a sok magadban tartott érzéstől?
Célzásértékűen fejemmel a még mindig kissé zaklatott lány felé böködök, akinek az utolsó pillanatban jut eszébe nem lenyalni egy újabb kanalat. Megáll a mozdulatban és riadtan eldobja az evőeszközt.
Persze lehet, hogy az a titkuk, hogy állandóan be vannak tépve és nem is emlékeznek semmire. Mint én a szilveszterre, mert hogy bizony azért kérdezem, hogy hogy érezte magát, hátha felhomályosít afelől, hogy mit is csináltunk.
- Minden bizonnyal remekül elvoltam, mert nem sok minden rémlik - vallom be könnyedén, de aztán kissé összeráncolom a homlokom, mert ez meg itt megfulladni készül mellettem. - Megmaradsz?