 Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.
|
|
|
A déli csúcsforgalomban kivétel nélkül mindig marad körülöttük egy-egy szabad hely Elias nyers kisugárzásának köszönhetően. Egy balról, egy pedig jobbról. Vannak lányok, akik megbámulják őket, de a legtöbben figyelmen kívül hagyják a párost. A királylányról tudja, aki tudja, hogy férjnél van de ez olyan gennyes dolog, amibe senkinek nincs gusztusa belemászni indokolatlanul, meg aztán mindenki azt művel a magánéletével, amit szeretne. Ha Adél felszarvazza a férjét, és Will ezt elviseli, az már kettejükre tartozik. Halk nevetéssel hajol közelebb a kedvese füléhez, hogy belesuttogjon, diszkréten eltakarva a kezével a száját. - Biztos vagyok benne, hogy térdre borulna előtted, annyira néz. - Az eridonos asztal felé kalandozik a tekintete egy elsős-másodikosnak kinéző kislány felé, aki vörös fejjel kapja el a tekintetét a párosról, de főleg Eliasról. - Még mindig nem hajlandóak visszaengedni, vagy a karkötőket levenni. Kezdek szörnyen ráunni erre. - Elmesélte, mi történt Júliával, hát hogyne tette volna? Magyarázattal tartozott, miért költöztették haza, miért vannak vélamágiát elzáró, rúnázott karkötői, amik megrázzák, ha megpróbálja levenni őket. A legutóbbi hírt azonban még nem mesélte el. Ma szeretné, de hogy biztos ne legyen belőle... semmi gond, publikus helyen akarja robbantani a bombát.
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 13:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846573#post846573][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 13:03[/b][/url] A déli csúcsforgalomban kivétel nélkül mindig marad körülöttük egy-egy szabad hely Elias nyers kisugárzásának köszönhetően. Egy balról, egy pedig jobbról. Vannak lányok, akik megbámulják őket, de a legtöbben figyelmen kívül hagyják a párost. A királylányról tudja, aki tudja, hogy férjnél van de ez olyan gennyes dolog, amibe senkinek nincs gusztusa belemászni indokolatlanul, meg aztán mindenki azt művel a magánéletével, amit szeretne. Ha Adél felszarvazza a férjét, és Will ezt elviseli, az már kettejükre tartozik. Halk nevetéssel hajol közelebb a kedvese füléhez, hogy belesuttogjon, diszkréten eltakarva a kezével a száját. - Biztos vagyok benne, hogy térdre borulna előtted, annyira néz. - Az eridonos asztal felé kalandozik a tekintete egy elsős-másodikosnak kinéző kislány felé, aki vörös fejjel kapja el a tekintetét a párosról, de főleg Eliasról. - Még mindig nem hajlandóak visszaengedni, vagy a karkötőket levenni. Kezdek szörnyen ráunni erre. - Elmesélte, mi történt Júliával, hát hogyne tette volna? Magyarázattal tartozott, miért költöztették haza, miért vannak vélamágiát elzáró, rúnázott karkötői, amik megrázzák, ha megpróbálja levenni őket. A legutóbbi hírt azonban még nem mesélte el. Ma szeretné, de hogy biztos ne legyen belőle... semmi gond, publikus helyen akarja robbantani a bombát.
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 17:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846576#post846576][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 17:11[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × A Nagyterem alap zsibongása nem jut el a tudatomig. Belemerülve olvasom az anatómia könyv sorait, kékjeim zizegnek az ábrázolásokon, az azokhoz fűzött jegyzeteken és mindenen, ami legalább a látszatát kelti annak, hogy elfoglalt vagyok - és legalább mondhatom a vérfarkasomnak, hogy foglalkoztam bármennyit is a szarjával. Éppen az ajkaimhoz emelt pohár áll meg a levegőben, ahogy először Adélra, majd az eridonosok asztala felé pillantok kissé kiegyenesedve. Vállat vonva kortyolok a vízből, és fordulok a poharat letéve Adél felé. - Térdelgessen csak - van egy eridonos az életemben, aki így is sokkal több, mint amit elviselni képes lennék normális esetben, és mindez mellé társul Adél a hülyeségeivel, valamint William, aki Adél tartozéka lett. Vagy fordítva. Faszért nem váltak el amúgy még? Kicsit mintha lemaradtam volna. Megrázom fejemet, fekete tincseim esnek szanaszét, ahogy ismét rá figyelek. - Túl leszel ezen - nyúlok kezéért, ujjainkat összekulcsolva emelem azt ajkaimhoz és csókolok rá. - Szerintem már nem kell sokáig kibírnod, végül is... elég sok idő eltelt. Már hova akarnak ennél jobban büntetni? Felesleges - csóválom meg fejemet. Ráadásul haszontalan, mert ha valóban megtette volna, megteszi megint, de mivel nem tette meg, még inkább semmi értelme. Fú, baszdmeg, milyen összetett gondolatok. - Fejezd már be. Pihenni sem lehet...
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 18:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846577#post846577][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 18:29[/b][/url] Elias Kuncogva megrázza a fejét, hogy csak úgy lengedeznek az enyhén göndörített, barna fürtjei. Az iskolában még mindig nem hirdeti, hogy negyedvéla, főleg, hogy a bűverejét elzárták egy időre most. - Gondolom, sosem próbált senki aranyvétű büntetést kiszabni rád. - Nevetés és keserű cinizmus csillan a szemében, utóbbi nem Jeremynek, hanem a helyzetnek címezve. Ettől függetlenül élvezettel követi az ujjai útját a kedvese ajkaihoz. Mindig imádja, ha kényeztetik, akár egy királynőt.- Ha akarják, még évekig hordanom kell. - Végigfuttatja a mutatóujját a pohara szájának peremén, mélázó tekintettel. - Mondd csak - Hirtelen lendülettel fordul Jeremyhez. - tudnom kellene valamiről? -
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 18:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846578#post846578][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 18:46[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × - Az undorítóan nyálas szavaidtól hánynom kell. Akkor próbáld meg visszafogni magad, mert ha valakinek a bementi oldalon jön ki bármi is, biztosan elhányom magam én is. Nincs annál undorítóbb, úgyhogy szedd össze magad és hagyd, hogy csináljam a dolgom. Lezseren vonom meg vállaimat. - Néha kaptam verést az árvaházban. Az számít? - hüvelykujjam simít végig bőrén, kezeinket engedem magunk közé, ahogy fejemet ingatva hallgatom. Ezt a pesszimizmust. - Ha nem teszel ellene, akkor lehetséges. Győzd meg őket, hogy nem kell - az időközben becsukott könyvet húzom magam elé ismét, az ujjamnál nyitom ki újra és kezdem el böngészni a sorokat, mert befejezettnek tekintem a beszélgetést. Sokkal többet beszéltünk már erről amúgy is, mint kellene és indokolt lenne. Energiavámpír. Fejemet fordítom felé lassan a kérdésre. Pislogok párat, majd nevetek fel hangosan. Szusszanva csukom be rendesen a könyvet és fordulok felé teljes testemmel, lábamat dobom át a padon, hogy szemben legyek vele. - Úgysem úszom meg, ha azt mondom, hogy nem, úgyhogy... mit kellene elmondanom?
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 18:56
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846579#post846579][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 18:56[/b][/url] Elias Nagyon har maguk mögött hagyják a szokott kis köreiket. Úgy gondolta, itt az ideje, hogy rákérdezzen az elefántra a szobában. Azóta sejti, hogy van egy harmadik is a képben, hogy néhányszor még elment Jeremy lakására, és nem lehetett nem észrevenni, hogy még valaki él ott vele egy ideje. Zavarta, borzasztóan elkezdte fúrni az oldalát, de a kiderült hazugságok talán jobban elvonták a figyelmét. Megingott a bizalma abban, akit elkezdett szeretni, és ez egy időre teljesen összezavarta. Valahol összefacsarodik a lelke a nevetős, számára oly' kedves arc látványától- túl könnyed a hangvétel, szemernyi szégyen vagy megbánás sincs benne. Mondjuk az övében is kevés zavar volt, mikor Jeremy rajtakapta őt Willel, meztelenül, fényes nappal. - Mióta van veled? - Mosolyt varázsol az arcára. Az évek és a rutin megedzette, hogy ha fáj is, a legszebb szalonmosolyával kezelje ezeket a helyzeteket.
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 19:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846580#post846580][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 19:02[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × Most a kutyára gondol vajon? Mióta? Hát édesem, sokkal régebb óta, mint azt bármi is indokolná, mert már most a hajamat tépem tőle, amikor csak meglátom. Főleg, ha könyörögnöm kell neki, hogy takarodjon be a fürdőbe, mert olyan redvásan, ahogy hazajár, biztosan nem fekszik le a földre. Nem, még a földre sem, nagyon jól látod. - Ha jól értem, akkor most számon kéred rajtam Narit - vigyorodom el szélesen. Lassan dőlök hátra, magam mögött támaszkodom meg mindkét kezemmel a padon. Mint Adél mondta: tökéletesen elférünk mindig, mindegy hol ülünk. Köszönjük meg az elbűvölő kisugárzásomnak.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 19:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846582#post846582][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 19:23[/b][/url] Elias - Inkább csak felzárkózom információk terén. Nem érdekelheti a szeretőd a másik nő kiléte? - Most már ő is teljesen Elias felé fordul, egyenes gerinccel, babamosollyal, tökéletes külsővel... és némi féltékenységgel a szemében. Szóval Nari a neve. A rohadt kis ribanc... Vajon mióta teszi szét a lábát Jeremynek?
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 19:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846583#post846583][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 19:53[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × - Tévedsz. A jelenlegi felállásban én vagyok a szerető és nem te - billen oldalasan fejem, a mosolyom visszafogottabb lesz akaratom ellenére. Féltékeny. - Miafasz?! Tudja, hogy ő a házas?! Persze. De, amit egy hercegnőnek lehet, az az alja pórnépnek még csak a gondolataiban sem fogalmazódhat meg. Ezt nevezem én fair játszmának. Számon van kérve rajtam a vérfarkas, aki egy váratlan pillanatban tört rá az életemre és akit bármelyik elborultabb pillanatomban kérdés nélkül ölnék meg, ő meg dugatja magát a férjével. Mert házas baszdmeg. Egyik kezem mozdul, tarkómon dörzsölök egyet, ahogy halkan felnevetek. - Beszéljünk arról, hogy te vagy a házas, mégis melletted vagyok. Egyáltalán mi is van köztünk? Szeretsz vagy csak éppen jól jön a farkamon pörögni, mikor Krise rád sem néz, mert éppen a megsértett herceget játssza? Viseljem el, hogy mellette vagy, de nekem még egy kibaszott lakótársam sem lehet? - kapom el tekintetét.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846584#post846584][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 20:05[/b][/url] Elias Végül Jeremy csak eléri, hogy leolvadjon az arcáról a mosoly, átforduljon távolságtartó közömbösségbe. A nyolc hónapnyi viszonyuk alatt csak a legelején mutatott ilyen reakciót. Mielőtt Elias a konyhapultján a magáévá nem tette a kétségbeesett, akkor még nagyon is terhes lányt. - Szeretlek. - Valószínűleg sosem mondta még Jeremy szemébe ezt, inkább éreztetni igyekezett az inkább lángokkal, semmint bársonyos parázzsal átitatott kapcsolatuk során. Szereti ezt a nyers, sokszor undok, megközelíthetetlen, mégis vele gyengéd, már-már gentleman férfit, aki az ágyban képes megalázni, akárcsak a férje tette ez előtt. Mégis... - Éppen ezért ideje befejeznünk a viszonyunkat, Jeremy. -
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 20:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846585#post846585][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 20:13[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × - He? Kussolj el még az elején, gondolkodnom kell. Szeret. Kimondta, hogy szeret. Gusztustalan ez a szó, semmit nem vált ki belőlem az elégedettségen kívül. Az ujjam köré van csavarva, és ennél... - He? Most az egyszer egyetértek veled. Az eddig is hamis mosoly telibe leolvad arcomról, értetlen nézem arcát, hátha valami minimális jelet találok arra, hogy viccel. Hogy a tökömbe jutott arra a következtetésre, hogy szeret, ezért el kell hagynia? Ez elmebeteg? Nem lenne csoda, amúgy is ingatag, de hogy ilyen hamar elérkezett volna. - Te miről beszélsz? Most mondtad, hogy szeretsz - nevetek fel zavartan.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 20:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846586#post846586][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 20:20[/b][/url] Elias Tisztában van a szavai logikátlanságával a teljes kontextus hiányában. Mégis, ha egyből kimondja, azt remélte, könnyebb lesz folytatni. Aztán mégsem jönnek olyan ütemben a szavak, ahogy szeretné. Lassan éa göcsörtösen kapaszkodik fel minden hang a torkán. - Megváltoztak a körülmények, Jeremy. - Az arckifejezése szinte fájdalmasba fordul át lassacskán. Egy kisebb szünetet követően folytatja: - Terhes vagyok. És tegnap óta száz százalék, hogy Willé a baba. Innentől a gyerekem az első. Sajnálom. - Szonja óta kialakult benne ez a nagyon erős tudat: ha választania kell a gyereke és a szerelme között, amellett teszi le a voksát, aki tovább marad vele. Egy kisbaba egy gyermek szeretete, bálványozása alsó hangon évekre biztosítja, hogy ne legyen magányos többé. Elias innentől második helyre szorult vissza.
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 20:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846587#post846587][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 20:27[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × - Mi van?! - csattanok fel elfelejtve a tényt, hogy az iskola Nagytermében ülünk. - Felcsináltattad magad és inkább a fattyadat választod, mint engem?! - dőlök előre, ujjaim szorulnak ökölbe, levegőt elfelejtek venni. Tekintetem hidegen csillan meg, és pontosan érzem, hogy a düh és a sötétség egyszerre jön. Az iskolában vagyok - tudatosítanom kell magamban a tényt, különben olyat teszek, amit nem kellene. - Mester meg fogja tudni és elveszted. Hirtelen kapok levegő után. Tüdőm sípolva fogadja a hirtelen hatalmas mennyiséget, mellkasomnál szorítom össze pólóm anyagát. Fejemet hajtom előre, így fekete tincseim esnek homlokomba. Nem veszthetem el Mestert. Nem egy ilyen miatt. - Krise-é a gyerek - morgom magam elé. - És inkább megtartod tőle, mintsem... - felciccenve hagyom abba a mondatot és fordulok el tőle. - Hülye picsa.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 20:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846588#post846588][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 20:51[/b][/url] Elias Tudja, hogy megannyi szempár szegeződik éppen rájuk. Azt is tudja, hogy ennek nagyon könnyen híre mehet akár ma estére. Lehet, nem a nagyterem volt a legjobb választás, de Jeremy impulzív természete miatt nem merte a baba kapcsán megkockáztatni, hogy négyszemközt mondja el. Mégis, ahogy a szerelme tárgya gyakorlatilag előbb gerjedő ingerültséggel csattan fel, majd összeroskad, megmozdul benne a bűntudat. Négyszemközt kellett volna. Talán nrm bántott volna. - A gyerekem semmilyen szempontból nem lesz fattyú. Az apja... vállalja érte a felelősséget. Részt akar venni az életében. - Monoton hangon sorolja fel a részleteket, amiket már az este kigondolt magában. Mit lehet ilyenkor mondani? Nehéz értelmesen reagálni egy lehetetlen helyzetben. El akart válni, valamikor, aztán Will is a szívéhez nőtt, de Jeremy még jobban berágta magát oda. Képtelen helyzetbe sodorta önmagát, és ezt nem kenhette másra, csak ő a felelős a jelenleg előtte görnyedő alak szenvedéséért. -... gyereket akartál volna tőlem? - Csendesen beszél, szinte együttérzőn. Nem ismeri Elias valódi gondolatait, és ez így van jól. - És aztán? Hova költöztünk volna? Mi védte volna meg őt a... hátszeledtől? Jeremy... Szerettem volna, ha ez működik kettőnk között, de nem fog. Te teljesen más szabályok szerint élsz, én viszont a határmezsgyén akarok maradni, fél lábbal az aranyvérűek világában, másfelől a magam útját járni. És ebben Will lesz a partnerem, aki ugyanúgy lavírozik a kettő között. A gyerekünknek kell a biztos háttér, nem cserélhetem le a bizonytalanra. - Nincs a hangjában vád, csak a végiggondolt tények. Azt nem teszi hozzá, hogy erre a racionalitásra félig Will ébresztette rá: Egy gyerek vagy, aki magára se tud vigyázni. Ha elveszed tőlem, elveszik tőled is. Ő tényleg gyerek, de Will nem. Ő lesz a garancia rá, hogy a babája vele marad, és a családja, vagy Madlen nem teszi majd rá a kezét.
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 21:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846589#post846589][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 21:06[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × Tehát a fattyút választja helyettem. Ennyi hónap kínszenvedés mellette és mindezt azért, hogy semmit nem érjek el vele. Még azt is képes voltam elviselni, hogy az a fasz széttört a koponyámon egy üveget, majd megmérgezte Adélt, hogy rám se tudjon nézni hetekig. Lábam áll neki gyorsan fel s le mozogni, ahogy keserűen és halkan nevetek fel. - Hogyne. Vállalja érte - ismétlem meg a szavakat inkább magamnak. Hátha így egyszerűbb felfognom, de nagyon úgy néz ki, hogy felsülök. Krise akarja a gyereket. Ki nem állhatja Adélt, erre komolyan fel akarnak nevelni egy kölyköt? A kérdésre kerekednek ki a szemeim, fejemet kapom fel. Nem pillantok el róla, amíg be nem fejezi, sőt még utána is képtelen vagyok. Szemeim elé húzom tenyerem, ahogy kitör belőlem a röhögés. - Te mégis mit hiszel rólam? - szegezem neki a kérdést. - Mit kellene bizonyítanom? Hogy van pénzem? Van. Adok, vidd, szarok rá, azt csinálsz vele, amit akarsz. Oda költözöl belőle, ahova akarsz - hogy jutottunk el idáig? - Tőlem félted, amikor egy feltételes szabadlábon lévő mágus a férjed? Nem hiszem el, hogy mindezek mellett van még pofád ezt felhozni - ingatom meg fejemet, ahogy felkelek, a padot átlépve állok meg mellette. - Értettem, Mrs. Krise - fordulok felé, kezemet lezseren teszem hasamhoz, ahogy meghajolok, és mosolyodom el, mikor megszólalok. - Csak ne érjen meglepetés.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 21:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846590#post846590][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 21:22[/b][/url] Elias A hirtelen váltás az, ami igazán megriasztja. Mintha a férje agressziója köszönne vissza, az a fajta, ami ledermwszti és hirtelen nem tud vele mit kezdeni, csak meredten bámulni a röhőgő férfire. Hol rontották el ennyire? Nem, hogyan tudta volna ezt kevesebb károsodással kivitelezni? Elias fontos neki de ezek után majdnem semmi esély sincs rá, hogy az életében maradjon. - Az elejétől tudtam, hányadán állok vele, Jeremy. Neked hónapok kellettek, hogy elmondd a további részleteket. - Oldalra dönti a fejét nagyon gyorsan maszkírozva a vonásait ismét kifejezéstelenné. Elias... kiszámíthatatlan. Ahogy feláll, és meghajol előtte, végigfut a hideg a hátán. Ez nyílt fenyegetésnek is beillik akár, ami azt jelenti, hogy ezután duplán kell a háta mögé néznie majd. A saját nyakába szabadított két bájitalmestert is. - Egyvalamire válaszolj még nekem.... kérlek. - Kérdezze? Ne? Végül úgy dönt, most már mindegy. - Szerettél őszintén valaha? -
|
|
|
|
Elias Napoleon Diaboli INAKTÍV
 Diablo × Kisördög offline RPG hsz: 289 Összes hsz: 312
|
Írta: 2022. május 19. 21:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846591#post846591][b]Elias Napoleon Diaboli - 2022.05.19. 21:34[/b][/url] × what? × ---ADÉL--- × with all my love × crown of thorns × - És az nem jutott eszedbe, hogy erre jó okom volt? - kérdezek vissza azonnal. Játszom a sértettet, holott tudom: szó, bűntudat és megbánás nélkül áldoznám fel az előttem ülőt azért, hogy Mesternek jó legyen. Ha azt kérné tőlem, pár óra múlva a lány már nem mozogna, ahogy a benne növekvő fattya sem - egyetlen szóra lenne szükségem ehhez. Felegyenesedve figyelem arcát, amire semmi nem ül ki. Már nem is kell. Elég volt látnom a féltékenységet, majd az elhatározottságot Krise felé, hogy tisztában legyek azzal, ezt a csatát elvesztettem. Halványan mosolyodom el - pontosan az a mosoly pihen arcomon, amit Adél már remekül ismerhet. Ezzel a mosollyal simogattam a bőrét, ezzel a mosollyal beszélgettünk éjszakánként, ez a mosoly a védjegyem mellette. - Nem helyes a múlt idő - csóválom meg fejemet. - Még mindig szeretlek - zsebembe csúsztatom egyik kezemet. Ujjaim automatikusan a fiolára fognak, amiből elég lenne pár csepp, hogy ennek örökre véget vessek. Másik kezem nyúl ki Adél mellett, kissé előrébb dőlve kapom fel a könyvet az asztalról és markolok rá. Halkan szusszanva hátrálok egy, majd két lépést, végül fordítok hátat és - hacsak Adél másképpen nem gondolja - hagyom el a termet.
|
“How can people believe you are nice
When you are actually satan.”
|
|
|
Adele Nadia Krise Egyetemi hallgató, Művészetis tanonc, Végzett Diák
 Gucci Vanilla - ex-Mrs. Krise offline RPG hsz: 1710 Összes hsz: 1732
|
Írta: 2022. május 19. 21:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=846592#post846592][b]Adele Nadia Krise - 2022.05.19. 21:47[/b][/url] Elias - De, de a bizalom nem erről szól, ezt tudjuk. - Akkora egy kétszínű, amekkorának lennie kell az adott helyzetben, hogy a maga javára fűzze tovább a gondolatmenetet. Elvégre ő hazudott folyamatosan Willnek, ő lehetne a két lábon járó példája a ferdítésnek, most mégis a tőle kapott leckéket használja fel Jeremy ellen. Ezt viszont nem várta. Érzi, ahogy kiszárad a szája, és nem bír utánanyúlni. Azt is érzi, hogy szédül. Elias már kiment a teremből, de ő csak most tér magához a révületből, hogy felálljon. Majd ugyanazzal a lendülettel hátrazuhan a padok köhé, ájultan. A háztársai zajosak, de nem hallja miket kiáltoznak. Valaki felviszi a gyógyítóhoz, és egy óra múlva a Machay család inasa már meg is jelenik, hogy hazakísérje a mai napra. Gyenge, reszket és csak két jókora adag nyugtatótea után kezd visszaköltözni belé az élet. Amint odahaza egymagában marad a szobájában, kitör belőle a hisztérikus sírás. Így, könnyek között hívja fel Joannát, hogy megkérje, hadd töltse nála a következő két hetet, mert itt lenni most pokol számára.
|
|
|
|