37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2015. november 14. 20:51 | Link

Somoskői Lilla


Ideges. Kapott egy baglyot, Lillától, a Nagyteremben szeretne vele találkozni, ebéd után. Ő pedig beleegyezett, illetve a hallgatás, beleegyezés technikáját választotta. Van valamije, amit vissza szeretne kapni. Ez skandál a fejében, ahogy ül az asztal végében. Úrias nyugalommal eszik, iszogatja a teáját. Pár csepp tejjel, kevés cukorral, pont kellemesen meleg tea, mint mindig. Az bédét nyugodtan vágja fel, kissé talán hirtelenek a mozdulatai, de semmi nem látszik rajta külsőre. Mégis feszült. A déli lakoma után megtörli az arcát, hagyja, hogy a manók tegyék a dolgukat és elmosogassanak. Csak még egy teát kér, a második csészéjét nem hagyja kihűlni.
Hörpint. Könyökeire támaszkodik, figyeli az arcokat. Még mindig elég sokan vannak a környéken. Lilla okos lány, ha kettesben lennének, valószínűleg kevésbé fogná vissza magát. Most viszont rezignált arccal, igyekszik természetesen viselkedni. Csak egy dolog jelzi, hogy várakozik és egyre türelmetlenebb: ujjaival halkan, ritmusosan dobol az asztalon.
Keresi a lányt a tekintetével, ki akarja szúrni vékony alakját, hogy továbbra is nyugalmat erőltessen magára. Amint megpillantja Lillát, igyekszik elkapni a tekintetét. A legfenyegetőbb az egész lényében azonban az arcán ülő, ártatlan, kedves mosoly, amivel fogadja közeledtét.
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. november 14. 21:15 | Link

Ákos

Szóval, nem igazán tudtam, hogy mihez kezdjek a kis kincsekkel, amelyeket találtam. Először úgy terveztem, hogy egy szó nélkül visszaadom őket a fiúnak, anélkül hogy belenéznék, csak simán a kezébe adom. De aztán később, ahogy az asztalamon hevert egy kisebb kupacban, és elkaptam egy-két szót a félbehajtott lapokra futólag rápillantva, megfogta a dolog az érdeklődésemet. "Na jó, csak egyet, és kizárólag egyet" alapon elolvastam a legfelül lévőt. Persze aztán jött a következő, és a következő. Lenyűgözött a stílus, de elborzasztott a tartalom. Reméltem, hogy Ákos ezeket a dolgokat csak kitalálja, így aztán ezzel hitegettem magam, de amikor visszagondoltam a legutóbbi estére, és a hangjára, amikor be volt zárva, túlságosan sok értelme volt az egésznek. Annyira összeállt a kép. Mégsem vallottam be magamnak a gyanúmat, még gondolni sem mertem rá olyan igazán. Inkább igyekeztem azt mantrázni magamnak, hogy Ákosnak csak nagyon jó a képzelőereje, az írói vénája pedig még annál is inkább. Hiszen, különben hogy lehetnének ezek az irományok ennyire részletesek és pontosak?
Mindenesetre nem időztem sokat, mintha el sem olvastam volna, olyan gyorsasággal küldtem is egy üzenetet a fiúnak, hogy találkozzon velem, ha vissza szeretné kapni. Nem tudtam, hogy képes leszek-e teljesen ugyanúgy nézni rá, mint a legutóbb, de azzal nyugtattam magam, hogy valószínúleg nem is nagyon emlékszik rá, milyen volt a legutóbb. Hiszen éjszaka volt, fáradtak voltunk, és én egyébként is elég jelentéktelen vagyok. Persze titkon reméltem, hogy ez nincs így, de ezt beszéltem be magamnak, mert ebben a helyzetben erre volt szükségem.
Soha nem készültem még talán ennyit a nagytermi ebédre. Na nem mintha hat tonna sminket tettem volna fel, az egyébként sem volt szokásom (és a bőröm sem igazán igényelte, de sokáig fonogattam a hajamat. Az egyik felét leengedtem, hadd essen a vállamra, a másik oldalon laza fonatba rendeztem. A ruhásszekrény előtt is eltűnődtem, aminek nem volt sok értelme, hiszen a legutóbb praktikusan melegítőben látott, és a felsőim között egyébként sem volt lényeges különbség, de mégis. Végül egy sötétkék szoknyát kaptam magamra, és egy fekete blúzt.
Nem is voltam biztos benne, hogy eljön, mert tulajdonképpen nem válaszolt semmit. Én pedig nem tudtam, hogy mennyire fontosak neki ezek a papírok, hogy csak egy irományának a vázlatai-e, amiből hat másik van neki otthon, vagy valami több. Egy kicsit reméltem, hogy nem is jön el, ezzel jelentéktelenné téve az egész ügyet... A másik felem pedig remélte, hogy végre világosban is megnézhetem a fejét.
Lassan vágtam át hozzá a tömegen keresztül miután megpillantottam. Nyugodtnak tűnt, hál' Istennek. Akkor talán tényleg nem is annyira fontos ez az egész. Leültem mellé, és lendületesen az asztalra tettem a papírokat, amelyeket azóta kicsit jobban összrendezgettem, és összekötöttem egy szalaggal, olyannal, amilyeneket egyébként a hajamba szoktam tenni.
- Szia. - mondtam, és közben a tekintetét fürkésztem. Próbáltam kitalálni, hogy most mi fog történni, és bár az arca egyelőre semmi rosszat nem sejtetett, azért nem voltam benne biztos, hogy az egész beszélgetés végig rózsás lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2015. november 14. 21:54 | Link

Lilla


Sokkal jobban néz ki, mint amikor legutóbb látta. Fáradt volt, nyúzott, egy nagy pulcsiban, melegítőben. Egészen más jelenség volt a lányka így, ahogy könnyű léptekkel közeledett felé, ő pedig csak mosolygott rá. Mintha mi sem történt volna, mintha a lány nem a kezében tartaná a legtitkosabb, legféltettebb gondolatait. Lerakja elé, egy gyors mozdulattal, tekintetét a lapokra süllyeszti, majd visszaemeli a lányra. A köszönés hallatán még szélesebb mosolyra rándul az arca egy pillanatra.
 - Szerbusz. - Köszön könnyedén, majd iszik még pár kortyot a teájából. Átmelengeti, az édes íz a szájában ragad és kissé lenyugtatja. Még mindig nem érződik rajta a feszültség. Inkább egy laza mozdulattal közelebb húzza magához a papírokat, végigfuttatja rajtuk a tekintetét. Óvatosan kikötözi, beleolvas. Igen. Az övé. Ő írta, az ő keze munkája.
És valaki más keze ért hozzá. Valaki más szeme olvasta. A gondolatok visszhangoznak a fejében, és tudja, ki az a valaki. Lillára emeli a tekintetét. Biztos benne, hogy belenézett. De azért szívesen hallaná tőle.
 - Elolvastad? - Kérdezi könnyedén, mintha semmi gond nem lenne vele. Nem követelőző, nem számon kérő, sokkal inkább érdeklődő kérdés. Hallani akarja, a saját fülével.
Közben pedig visszahajtja a papírt. Hogy hagyhatta el? Sosem hagyja el őket. Sosem tenne ilyet. Túl fontosak. Ez azt jelenti, hogy lejjebb hagyott a védelme? Hogy már nem olyan értékesek a gondolatai? Talán végre el tudja engedni majd őket. Talán eljött a pillanat, amikor felkészült rá. Igen. Igen!
Nagyon finom mozdulattal húzza végig az ujját a papír szélén. Mindenféle különösebb érdeklődés nélkül figyelve, ahogy az finoman felhasítja ujja vékony bőrét és egy-két vércsepp szalad ki belőle. A papír hamar issza, mint a tintát. Égő, fájó érzés marad csak a helyén.
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. november 14. 22:09 | Link

Ákos

Már megint ezt csinálja, amit a legutóbb is csinált. Annyira könnyed... Túlságosan könnyed. Mintha minden mindegy lenne. Fájna beismerni, hogy igenis egy kicsit szíven üti, hogy ilyen bizalmas dolog került ki a kezei közül? Bosszantott a dolog. Mindenesetre ha valamire megtanított a tánc, akkor az a fegyelem volt, hiszen kicsi korom óta minden mozdulatomra figyeltem, így nagyon ritkán esett meg, hogy csak úgy elengedtem magam és kiengedtem mindent, legalábbis a tánc keretein kívül. Az zárt fegyelmezettségbe, és az lazított el. Máshogy nem ment. Éppen ezért aztán, nem is hagytam, hogy előtörjön belőlem a bosszankodásom.
Ez az egész beszélgetés egy rohadt színjáték.
Gondoltam, közben pedig a fiúra figyeltem, ugyanis feltette azt a kérdést, amitől tartottam, hogy fel fogja tenni. Eddig nem igazán mertem elgondolkodni azon, hogy mit is fogok neki erre válaszolni, de most valahogy evidensnek tűnt a megoldás. Én ugyanis, tudom tűrtőztetni magam. Tudok úgy viszonyulni hozzá (vagyis majdnem úgy) mintha semmiről nem tudnék. De ha szeretné, akár beszélhetnénk is róla. Ez a gondolat persze még hozzám képest is naiv volt, szinte ki tudtam volna nevetni magam. Picit el is mosolyodtam, és egy leheletnyit közelebb hajoltam hozzá, hogy a hangomat lejjebb vehessem, és úgy is hallhassa a hangzavarban.
-Nem tudom. Olvastam? Legyen úgy, ahogy te szeretnéd. - mondtam neki, és ezzel tudtam a legőszintébben válaszolni a kérdésére. Hiszen ebből egyértelmű lett, hogy valójában elolvastam őket, de azt is tudtára adtam, hogy én hajlandó vagyok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Nem fogok pszichológust játszani, vagy aggódó barátnőt, aki mindenáron azt szeretné, ha kiöntené neki a lelkét és leülnének megbeszélni a problémákat. Nem éreztem úgy, hogy bármelyikőnknek szüksége lenne erre, mégis, megadtam neki a lehetőséget, hogyha ő így érez, válasszon. Kicsit az ajkamba haraptam, és elfordultam egy másodpercre, körülnézve a teremben, mintha csak futólag végiggondolnék valami fontosat, aztán visszanéztem rá, várva, hogyan dönt.
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2015. november 14. 22:32 | Link

Lilla


Nem tűnik fel neki, a lánynak mégis leesik, miről van szó. Csak akkor ütközik meg, amikor ennek fényében kapja a választ. Reflexből elmosolyodik rá, halkan nevetgél kicsit. Keze megáll a levegőben, inkább visszarakja a csészéjét, elengedi. Ahogy abbahagyta a mulatozást, vigyorral állapítja meg a véleményét.
 - Ez édes. - A megjegyzés kellemes ízt hagy a szájában és őszinte. Édes és bátor lányka, és fogalma sincs róla, milyen ő. Már éppen el is indul felé a keze, de aztán leesik neki a tantusz. Nem tudja, milyen is ő. Ezen gondolat nyomán viszont visszahúzza a kezét, térdére rakja. Mosolyog rá, közelebb hajol hozzá, de nem udvariatlanul közel. Csillogó tekintettel pillant rá, lelkesedés játszik az arcán.
 - Tudod, nagyon régóta írom ezeket a leveleket. Még soha nem hagytam senkinek, hogy elolvassa őket, és megvan rá az okom. - A legjobb lesz, ha Lilla nem is tudja meg, milyen ő. Nem, amíg nem muszáj. Egy gyors, heves mozdulattal veszi el a leveleket, kissé összegyűrve őket tömködi pulcsija zsebébe, mintha nem lennének fontosak. Nem tudja, mi legyen ezentúl ezekkel. Azt sem tudja, mi legyen Lillával, csak mosolyog rá. Visszafogja magát.
 - Nem örülök neki, hogy elolvastad. - Jegyzi meg őszintén, mintha éppen korrekten szeretné megbeszélni az egészet. De ismét túlságosan nyeregben érzi magát. Hiába, nem a legjobb az önkontrollja, de igyekszik visszafogni. Most viszont elégedetten könyököl az asztalra. Állát a tenyerére helyezi, fejét kicsit oldalra fordítja, játékos tekintettel pillant az apró lányra.
 - Lilla, Lilla... mit csináljak most veled? - Kérdezi meg tőle, mosollyal az ajkain, mélyen elgondolkozva, a lány tekintetét keresve.
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. november 14. 22:54 | Link

Ákos

Újfent kicsit bosszankodva figyeltem a reakcióját. Mintha folyamatosan a várakozásaimmal ellentétesen viselkedett volna. Én nem ismertem magam ennyire rossz emberismerőnek, szóval kizárásos alapon, a defekt csak is Ákossal lehetett. Már kedvem lett volna a fejéhez vágni bosszúsan, hogy "Örülök, hogy jól szórakozol", de tulajdonképpen a válaszában volt valami, ami jó érzéssel töltött el. Meg valami ijesztő is. Mindenesetre a szívem kicsit gyorsabban kezdett dobogni, és ez akkor sem lett jobb, amikor a keze elkezdett az enyém felé közelíteni. De aztán meggondolta magát, én pedig végig követtem a tekintemmel a keze útját, közben pedig elképzeltem az alternatív lehetőséget, ahogyan befejezhette volna a mozdulatot.
A következő mondatával pedig, többet mondott el, mint hitte volna. Valószínűleg nem is tudtam jól leplezni, hogy egy pillanatra megrándult az arcom és összeráncoltam a szemöldökömet.
Mi történt veled?
Kérdeztem, megint csak úgy nézve rá, mintha hallhatná, bár tudtam, hogy nem hallja. Komolyan, könnyebb dolgom lenne egy Legilimentorral.
Aztán kapott egy kisebb őszinteségi rohamot, és közölte, hogy nem boldog attól, hogy olvastam a leveleket. Nem tudtam rögtön válaszolni, mert még mindig az kavargott a fejemben, amit az előbb mondott. Régóta írja őket. Mégis miért? És mennyit? Kinek címzi őket, ha aztán senki nem olvashatja? Annyi kérdés kavargott bennem, hogyha nem az vagyok, aki, már rég felrobbantam volna a zavarodottságtól.
- Ezt gondoltam. Sajnálom. - mondtam, bár igazából itt füllentettem egy kicsit. Őszinte voltam, mert tényleg sajnáltam, csak nem azt, hogy elolvastam. Hanem azt, hogy ilyeneket ír, és ezek szerint nem írói passzióból, hiszen senkinek nem mutatja meg. Nem értettem, ha eddig senki nem látta, miért árult el nekem most ilyen sokat, hiszen az utóbbi pár mondatából szinte mindent ki lehetett következtetni, amit csak egy magamfajta újdonsült ismerősnek lehetséges.
Végül megkérdezte, vajon mihez is kezdjen most velem, és itt kicsit kellett erőlködnöm, hogy ne vigyorodjak el, mert megfordult a fejemben egy-két a témához nem éppen passzoló, ám a kérdést remekül megválaszoló gondolat... Nem nagyon ismertem magamra egyébként, én ugyanis nem gyakran gondolkodtam ilyesmiken korábban. Ezt az iskolai légkör tette, az elmúlt hetekben teljesen megváltozott a hozzáállásom a másik nemhez. Durva.
- Nem tudom, de remélem, nem az lesz a megoldásod, hogy elásol. - tértem a vissza a tárgyhoz, és bár alapvetően viccnek szántam, mégis volt egy kis őszinteség is benne. Kicsit megijesztett, hogy ilyen lazán kezelte a dolgot, és reméltem, hogy nem azért, mert felejtésátkot akar rám szórni, vagy eltenni láb alól.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2015. november 14. 22:56
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2015. november 14. 23:22 | Link

Lilla


Úgy dönt, elmond neki mindent, és aztán meglátja, mit kezd vele. De Lilla nem tudja milyen ő valójában. Ártatlan, naiv Piroska, aki ugrándozik a nagyi háza felé. Ő pedig elégedetten nézi. Ahogy rápillant, látja rajta a sajnálatot és ez zsigeri undort vált ki belőle. Utálja, ha így pillantanak rá, elég sokszor megtapasztalta már, hogy bárhonnan felismerje. Hiába a halk szavak és a más téma, erre igazán érzékeny. Ó, szóval sajnálja őt? Jó. Remek. Ha a lány ezt kívánja, lesz a szegény áldozat. Visszanyeli az undort, ami kiülni készült az arcára. Helyette játssza tovább a szerepét, mintha nehéz lenne. Mintha ő lenne a megtört herceg, aki csak segítségre, megértésre vár. Most válik neki világossá az egész és helyből megtetszik neki. Imádja ezt a szerepet. A bukott angyal, a múltja áldozata, a fájdalmak között felőrölt személyiség. Ez lesz, mert Lilla ezt látja benne, mert nem tudja milyen ő és addig jó, amíg ez így marad.
Aztán megkérdezi tőle, mosolyogva, mit kezdjen vele. Amikor meghallja a válaszát, nevetgél kicsit, mintha tökéletesen viccnek venné és testtartását még kevésbé fenyegetővé teszi azzal, hogy eltávolodik. Kiegyenesedik, elveszi a kezét, a csészéjéért nyúl. Csendesen teázgató, ártalmatlan kisfiú lesz belőle.
 - Ez még meg sem fordult a fejemben, - hazudja gond nélkül. - ... de roppant érdekes felvetés. - Vigyorog rá, csak úgy viccelve. Nem, nem fenyegeti Lillát. Hiszen ő nem tudna neki ártani valójában, ő csak egy elveszett lélek, aki megértésre és ápolásra vár, nem igaz? Oldalra döntött fejjel nézi a barnás folyadékot, ami még a csészéjében maradt. Kissé szomorú. Megint olyan kevés.
Aztán egy mozdulattal a lány felé fordul, tenyerét a saját térdére támasztja, vigyor ül az arcán.
 - Tudod, Lilla, bátor lánynak tűnsz, és ez imponál. Csodállak, de tényleg. - Őszintén beszél hozzá. Csupán az ő fejében ez kicsit más kontextusban hangzik. De tényleg bátor lánynak tartja Lillát. Jóhiszeműnek, édesnek. Elidőzik rajta a tekintete ismét egy ideig, őszinte, vékonyka arcát nézi. Nem hervad le a mosoly az arcáról.
 - Úgy igazságos, ha én is szembeállítalak a félelmeiddel és kilesem őket, az megfelelő elégtétel lenne. És tudok is egy remek helyet, ahol találkozhatnánk. - Állapítja meg, diplomatikusan összefonva ujjait maga előtt. Nem sok választást hagyott a lánynak, annyi szent.
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2015. november 14. 23:55 | Link

Ákos

Probáltam kivenni, hogy mire gondolhat, de egyszerűen nem ment. Egy pár elnyújtott pillanatig a szemébe néztem, de aztán rájöttem, hogy kifejezetten magabiztos, szinte megfélemlítően. Elkaptam a pillantásom. Olyan érzésem volt, mintha hirtelen eltökélt volna valamit, és ettől most annyira magabiztosnak érezte magát, hogy majd' kicsattant. Láttam, ahogy változtak a mozdulatai, ahogy nyugodtan hátradőlt. Rémesen bosszantott, hogy nem értettem, mi történik. Úgy éreztem, csak a felét ismerem a szituációnak, vagy talán már az én felemet sem rendesen, mintha nem is én ülnék itt. Ez nagyon zavart. Még mindig minden olyan őszintétlennek tűnt. Abban Ákosnak nagyon igaza volt, amennyiben most elégedett volt magával, hogy tényleg jól összezavart, csak azt gondolta tévesen, hogy én nem vettem észre, hogy szándékosan próbál félrevezetni. Nem bírtam rájönni, hogy hogyan és mivel, de attól még tudtam, hogy így van.
Abban is volt valami hátborzongató, ahogy a feltevésemre reagált, bár be kellett hogy lássam, én kezdtem. Hallgattam, amit mondott, közben kicsit tanácstalanul néztem rá. Most meg hova akar kilyukadni?
- Azt látom, hogy nagyon fejlett az igazságérzeted, de nem érzem úgy, hogy tartoznék neked. - jelentettem ki, ugyanis a bókjai nem hatottak meg. Nem azért, mert nem estek volna jól, hanem azért, mert úgy éreztem, ezeket is csak arra akarja felhasználni, hogy beleugrasszon valamibe. Igazából nem voltam vele őszinte, igenis úgy éreztem, hogy tartozom neki, mivel tényleg sajnáltam egy kissé a helyzetet, de valahogy mégis kis bizalmatlansággal kezeltem a dolgot.
- Mire gondolsz? - kérdeztem, és igazából rájöttem, hogy nem is a törlesztés lehetősége, inkább az az érzés keltette fel az érdeklődésemet, hogy újra találkozni akart velem. Emlékeztettem magamat, hogy valószínűleg egyáltalán nem a legelőnyösebb, ha egy ilyen flúgosnak, mint Ákos, érdekel a véleménye, és hogy valószínűleg a kastélyban bármelyik szembejövő fiú kevésbé zavart volna össze. De ebben volt valami izgalmas.
- Mit szeretnél tőlem? - kérdeztem nagyon őszintén, és bár megintcsak végigfutott a fejemen, hogy általános értelemben véve újfent kicsit kihívó a kérdés, mégisl elég egyértelmű volt, hogy az adott szituációra értettem. Nem kell mindent félreérteni, és az volt a gyanúm, hogy ezt Ákos is tudja.
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2015. november 15. 00:38 | Link

Lilla


Amikor a lány ismét megmakacsolja magát, legszívesebben ismét rávágná, mennyire édes. De az előbb sem örült neki, szóval inkább nem teszi, csak torka megköszörülésével elfojt egy nevetést és inkább csak vigyorog. Baromi jól szórakozik az egész helyzeten, és ahogy mélyebben belemennek a dolgokba, még jobban tetszik neki a felállás. Egyre jobban és jobban.
 - Ó, dehogynem tartozol nekem. Megloptál. Olyasmit loptál el, aminek nagyobb értéke van, mint bármi anyagi tárgynak. Gondolatokat loptál. - Nem vádló, nem is kemények a szavai. Konform módon, ugyanazzal a semleges, tényközlő magatartással mondja neki, amit mond. De nagyon komolyan is gondolja. Habár nem látszik rajta semmiféle indulat, tényleg így gondolja. És akármit is csinál, ezt már nem teheti jóvá, csak némi elégtételt vehet. Azonban még mindig ő a tökéletesen ártatlan üzletember. Visszafogott, nem támad, nem szít indulatokat, inkább csak próbálja korrekten megbeszélni a konfliktust. Ebben a helyzetben egy olyan embertől, mint ő, ez az, ami leginkább összezavarja a másikat. Legalábbis ezen a ponton már nem tudja nem észrevenni, hogy Lilla mennyire nem tudja már mi valóság és mi fikció. Mi az igazság. Mosolyog magában szegény lányon. Még nem tudja, hogy igazság nem létezik.
 - Arra gondolok, hogy küldök neked egy baglyot, hogy mikor és hol, te pedig eljössz. - Még mindig összekulcsolt ujjakkal ül, halálosan komoly és kicsit sem fenyegető. Tényleg, mintha egy valódi üzletember lenne, aki éppen alkudik valamiről és látszólag lebeszélhetetlen. Úgy tűnik, mintha meghagyná a választás lehetőségét, de ez csak illúzió. Lehet, hogy téved, lehet, hogy nem fog összejönni, de Lilla lelkiismeretére bízza, hogy eljön-e. Megmondja neki, hogy legyen ott. Hogy hallgat-e rá, az csak rajta múlik, ugyebár?
 - Csak szeretném elérni... - Mondja, miközben közelebb hajol a lányhoz. Finoman megérinti az arcát, végigsimít vonalán, amíg egészen állához nem ér. - Hogy ne félj tőlem.
Rámosolyog, miközben ezt mondja, halkan suttog, mert az éppen elég, hogy a másik hallja. Majd elengedi. Nem sok az az érintés, aprócska felület, ahol az ujjbegye találkozik Lilla állával, mégis ezzel az apró érintéssel köti magához. De elengedi, legyen szabad, nincs mitől félnie. Sőt, fel is áll, mosolyogva int neki és zsebre dugott kézzel tovasétál, mintha mi sem történt volna. Jó napja van, abszolút fel van dobva, ruganyos léptekkel távozik a nagyteremből.
Hozzászólásai ebben a témában

Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet