Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=833946#post833946][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.08. 00:31[/b][/url]

Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=833965#post833965][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.08. 18:04[/b][/url]

Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834134#post834134][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.11. 18:16[/b][/url]

Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834237#post834237][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.12. 15:55[/b][/url]

A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834243#post834243][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.12. 17:35[/b][/url]

Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834247#post834247][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.12. 18:35[/b][/url]

Tudod milyen érzés, mikor kora ősszel felgyűlnek a viharfelhők? Beborítja az egész eget, sötétséget és félelmet hozva magával. Be kell szedni a ruhákat, elrakni a szerszámokat, elvinni mindent, amit elvihet magával a hirtelen eső. Rue maga volt a förmedvény, ami közelített. Néha lecsapott, súlyos károkat hagyva maga után, néha csak behúzta a folyó, és szépen lassan feloldódott. Viszont egy dolog közös volt minden történetvonalban: egyedül maradt a végére. Zalán érintése ezért érte olyan váratlanul. Megrezzent ültében, és hitetlenkedve a fiúra nézett. Már nem ugyanúgy nézett rá.
Hitetlenül elnevette magát. Zalán több meglepetést okozott neki az utóbbi húsz percben, mint amennyit illendő lett volna. - Nem vagyok gyilkos. A légynek se tudnék ártani - vallotta be, és megingatta a fejét. Igen, egy gyilkos is pontosan ezt mondaná. De remélte, hogy Zalán most mégis figyelt rá. Nem a mindenki által felaggatott szavakra, melyek súlyként húzták le a vállát. Csakis barna szemeibe, melyekből tükröződött, hogy nem hazudik.
- Talán csak az igaz, hogy voltam börtönben. Vagyis... az őrsön. Utcai demonstráció. Küzdök a jogaimért - vont vállat a lány. Még mindig kicsit bizalmatlan volt. Nem tudta melyik lesz az a pillanat, amikor Zalán majd újra visszavált. Félni kezd tőle. Sose váltott még ki ilyen hatást senkiből. Éppen ezért nem merte még bevallani a pubot. Annak is van egy szeglete ami igaz. Amiről csak a család tud, és ez éppen elég. Néha még sok is.
Visszahúztam a fagyit magam elé, de egyenlőre csak a kanállal turkáltam benne. - Mond... mi rémisztett meg ennyire? - tettem fel a kérdést. Melyik lehetett az a pletyka, ami a bőre alá kúszott azután is, hogy láthatta, hogy nem az a szörny vagyok, akiről hallott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834260#post834260][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.13. 00:19[/b][/url]

Kérdeztem, és megkaptam a választ. Mégsem erre számítottam, és magamhoz híven azonnal replikáztam volna. Csakhogy a szavak elakadtak félúton. Talán igaza volt. Talán nem. De tényleg egy figyelmeztetéssel kezdtem. Előhírnöke volt a nevemnek. Annak, amelyet anyukám adott. Most mégsem volt itt, hogy ő megvédje, és én nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e. Őt meg a nevem.
- Az nem olyan egyszerű. A pletykák konkrétan már az ideérkezésünk előtt elterjedtek. Még öt perce se voltunk a faluban, de már összesúgtak mögöttünk - magyaráztam, és csalódottságomban egy adag fagyit nyomtam a számba. Mindig én voltam a határozott. Az erős. Most mégis egy kissrácnak öntöm ki a szívemet egy adag édesség mellett, mint a dilis tinédzserek a filmekben. Mondjuk ott legalább a csávó magas, helyes és idősebb szokott lenni. Bár ha be akartam vallani, itt is csak az utóbbi sántított.
Meglepődve mosolyogtam Zalánra, és kezem ügyetlenül simította arcbőrét. - Biztos vagy te ebben? Az előbb még halálra akartál dermedni - túloztam kacarászva a hirtelen felinduláson. Aztán csak vállat voltam. A székről lepattanva a másik asztalon hagyott köpenyemhez léptem, és annak belső feléből kihúztam pálcámat.
- Még visszakozhatsz - néztem kétkedőn Zalánra. Közelebb léptem, és jobbom a pálcára szorított. - Valetudo! - A varázslat gyorsan érkezett, hatása pedig azonnali. A piros bőr lassan kezdett enyhülni, és csupán éppen apró pírként maradt a fiú arcán. Nem is állt neki ez rosszul, mintha szándékosan lett volna a szín az arcán.
- Nem tüntette el száz százalékosan, de határozottan nem fog már fájni - bólintottam elégedetten, és visszaülve a helyemre letettem a fadarabot a kelyhem mellé. - Így már mehet hódítani, Don Juan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834418#post834418][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.16. 13:34[/b][/url]

Merész. A szó hallatán akaratlan megfeszültem. Kényszerből javítottam ki fejben, hogy Nemes. Merésszel nem beszélünk az este óta, mikor anya eltűnt. Csak kerülgetjük egymást abban a hatalmas házban, próbálunk kibújni minden olyan felelősség alól amiért szóba kéne állni. Senki más nem tudja mi történt azon az éjjelen csak hárman. Nekem se kéne. Talán könnyebb lett volna az egész, ha aznap nem megyek le még egy pohár vízért a konyhába. Akkor esetleg mi ketten megmaradtunk volna. Tán még Írországban lennénk.
A kehelybe pillantottam, hogy elűzzem a gondolataimat. Nem merész, csak nemes. Egyedül.
- Honnan tudod, hogy nem akarlak a barátaim között tudni? - mosolyogtam vissza a fiúra. Így kevésbé vöröslő arccal csak még helyesebb volt. Jól jártak az elsős lányok.
Lassan az utolsókat is kikanalazta az émelyítően finom fagylaltból. Ez most tényleg jobb, mint az írországi. Talán az első dolog, ami pozitív ebben az országban eddig.
- Hát, ha igazán meg akarsz ismerni, el kell jönnöd velem tüntetni. Ott élek a leginkább - vontam meg a vállamat. - Épp felvonulást szervezünk Pesten a kormányotok ellen. Borzasztó hogy milyen törvényeitek vannak, embertelen az összes... - ingattam meg a fejem. A helyükben szégyenkeznék. Már én szégyenkezem, pedig alig vagyok itt pár hete csupán.
- De ami még inkább zavar engem, hogy én viszont hírből sem ismerlek. Szóval itt az idő, hogy beavass a titkaidba - tártam szét teátrálisan a karjaimat. Övé a színpad, én már amúgy is túl sokat beszéltem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=834674#post834674][b]Autumn Rue Danvers - 2021.07.21. 14:54[/b][/url]

Sose tudta igazán milyen a kastélyban élés. Mikor kisebbek voltak apjuk jött el értük az iskolába, vagy Winter gondjaira voltak bízva, vagy épp az övére, mikor elég idős lett hozzá. Minden reggel beutaztak a Roxfortba, hogy este visszabumszlizzanak Írországba. Remek egy túra volt. Főleg, amikor már szülők nélkül voltak. Olyankor gyakran választottak mellékutakat, addig ismeretlen utcákat, és csak remélték, hogy nem fognak teljesen elveszni.
- Elmehetünk táncolni is - mosolygott a másikra. Csak viccelt vele, nem hitte, hogy Zalán tényleg beállna mellé ugrálni az Eurovíziós számokra. Mert persze arra lehet a legnagyobb bulit csapni.
Érdeklődve hallgatta a másik fejtegetését, és visszanyelte a szóvicceket amiket a repülés és a holló váltott volna ki belőle. Too soon. Inkább a másik felén gondolkodott el, amit Zalán mondott neki.
- Várj, a szfinx a... hugrahug? Várj nálatok nem így hívják... - gondolkodott el. Arra emlékezett, hogy talán csak a színek stimmeltek a két suliban. Ő griffendéles volt, és most... eridonos. Főnix. Régen oroszlán. Aztán ott volt a Mardekár, ami itt szintén a legveszélyesebb állat, tehát a sárkány. Rellon. És maradt a két introvertáltabb ház. Navine és Levita. De melyik melyik? - A sárga aa... levita? - tippelt a lány, és elhúzta a száját. Ezek a nevek mind annyira hasonlítanak, hát ember legyen a talpán aki megjegyzi. Főleg amennyire logikusan fel voltak építve az elnevezések a Roxfortban.
- Azt hittem neked nincs bajod a túl sok tudással - cukkoltam. Aztán ránéztem a karórámra, és mutatóujjammal ráböktem. - Viszont én el fogok késni jóslástanról. Köszönöm a fagyit, és... valamikor kapj majd el a folyosón - leheltem egy puszit a fiú orcájára, ahogy lepattantam a székemből. Visszanyúltam a pálcámért, és a köpenyemet a vállamra kanyarítottam.
- Este még kend be valamivel, és holnapra nyoma sem lesz - mutattam az arcomra, hogy értse, hogy az égésére gondoltam. Aztán intettem egy utolsót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=849656#post849656][b]Autumn Rue Danvers - 2022.07.22. 23:28[/b][/url]

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=849660#post849660][b]Autumn Rue Danvers - 2022.07.23. 00:32[/b][/url]

Bolondság lenne azt állítani, hogy ez a szituáció bárkinek is jó. Én nem akartam bébicsőszködni. Mikes nem akart dolgozni - természetesen. A manók meg utálták, ha más hozzányúl a cuccaikhoz. Akárki találta ki ezt a büntetőt, mindenkivel ki akart cseszni. És sikerrel is járt.
- Nem vagyok az anyád, ne szólíts maminak - szóltam monoton hangon, ahogy még mindig a könyv sorait bújtam. Lapoztam, de elvesztettem a mondat első felét az újabb megszólalása hallatán.
- És végképp nem vagyok cica. Szólíts Ruenak. És annak - jelentettem ki jelentőségteljesen, de még mindig nem néztem fel. Olvasni már nem tudtam, de nem volt kedvem hozzá. A színlelés meg jobban ment, és egy hajszálnyi esélyt láttam rá, hogy talán ha nem veszek róla tudomást, nem beszél hozzám. Naiv gondolat volt.
Egy nehéz sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet. - Nézd, ez a szituáció egyikünknek se kedvez, de nem véshetem be a könyvecskébe, amíg nem csináltad meg, szóval ne húzzuk sokáig egymás idejét, és állj neki. Capisce? - tettem fel a költői kérdést, majd elnéztem a távolba.
- Héj manók. Kérlek adjatok a bájos fiatalembernek valami munkát. Lehetőleg valami nehezet, hogy ne tudja közben jártatni a száját. - Talán a mondat végére egy gonoszkás félmosoly megcsillant a szám sarkában. Talán.