Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=837431#post837431][b]Ivanich R. Benett - 2021.09.28. 20:26[/b][/url]

Hát, izé, úgy látszik van bennem annyi önbizalom végre, hogy megragadjam a fakanalat, és a manók helyett saját kezűleg üssem össze a vacsorát, igaz többed magammal érkezem ezúttal is. A barátságkarkötőnk még mindig a karomon virít, igaz kissé szorítja olykor a bőrömet, ezért meg kell igazgatnom a helyét, máskülönben nyoma marad, ha nem vigyázok. Ez emlékeztet arra, hogy történjen bármi, nem vagyok egyedül. Az a kis maréknyi ember még mindig velem van. Remélem, hogy csatlakoznak hozzájuk újak, persze nehéz megtalálni a hangot az alattam járó diákokkal. Mert hát rangidős lettem. Eljött az ötödév, ami után szakosodnom kell. Mert nem kérdés, hogy maradok. Mi másért tanultam volna ilyen szorgalmasan ennyi éven át? Persze a legutóbbi vizsgaidőszak sem volt a legfényesebb, de magamhoz képest jól teljesítettem. A tanulság az, hogy most tényleg rá kell kapcsoljak, hogy a tanév végi nagy erőpróbát állni tudjam.
Addig viszont belevetem magam az új tanévbe. Elhatároztuk Karolával, hogy pizzát fogunk sütni. Ez szerintem elég jól hangzik, egyedül viszont nem biztos, hogy bevállaltam volna. Talán ő is így volt ezzel, amikor eldöntöttük, hogy találkozunk a konyhában. Egy kis cetlire kiírtam a hozzávalókat, mert nem akármilyen receptet követünk. De a biztonság kedvéért ott van velem a könyvtárból elhozott szakácskönyv is. Emlékszem, hogy annak idején a közös bájitalfőzésünk nem sikerült túl jól, remélem az ételekkel egy fokkal már szerencsésebbek leszünk. Meg akkor még elég kicsik voltunk, most viszont megérettünk a feladatra.
Kicsit izgatott vagyok, nem csak a főzés miatt, hanem azért is, mert mindenféle kérdésre fel vagyok tőle készülve. Tudom, hogy ilyenkor nem csupán a kezünk jár, hanem a szánk is. Ő pedig egy nagyon egyenes lány, aki nem szokott kertelni, ha tudni akar valamit. Kényelmes ruhát veszek fel, hiszen órák után megtehetem, a taláromat pedig az egyik széktámlára akasztom, amit behoztam magunknak. Nekilátok az előkészületeknek, elrendezgetem azt, amit a főzéshez és az evéshez hoztam, majd mielőtt az eszközöket pakolnám ki, inkább megtámaszkodom a pultnál, és várok a háztársamra. Még időben vagyunk, bőven vacsoraidő lesz, mire elkészülünk, pont jó lesz. A manók se mérgesek, mert a mai napon a konyha ezen részlegét nem veszik igénybe, megbeszéltem velük, hogy ne morogjanak ránk. Ha időben szól az ember, rendkívül rugalmasak tudnak lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=837833#post837833][b]Ivanich R. Benett - 2021.10.07. 22:21[/b][/url]

Nem nézem az órát, ezért nem tűnik fel, hogy Karola időben érkezik-e, vagy megvárat kissé. Van dolgom a konyhapultok körül bőven. Hoztam némi rágcsálni valót, amolyan kísértésnek, hogy ha túl lassan sülne meg a pizza a kemencében, akkor legyen mit ennünk, de felfogható a főétel utáni desszertnek is. Annyira nem hiszem, hogy el fogja nyomni az étvágyunkat, egyelőre türtőztetem magam, hogy a zacskóba nyúljak. Elrendezgetem a tálakat, deszkákat, kanalakat, és igazából ezt a részét már inkább a barátomra bíznám, mert ő biztosan otthonosabban mozog az ilyenekben. Látványosan az orra előtt hever minden, úgyhogy ha valamit nagyon elrontottam, mert mondjuk nem készítettem elő egy létfontosságú hozzávalót, amit amúgy is mindjárt ellenőrzünk, vagy valami baromi nagy hülyeség is ki lett pakolva, akkor azt még egy sikkantással biztosan a tudtomra adhatja.
Amint meglátom, felcsillan a szemem, de a vele együtt az arcomra szökkenő mosoly hamar megfagy. Fáradtnak tűnik, nyomottnak kissé, amilyennek ritkán látom. Persze nem akarom, hogy az arckifejezésemmel még tovább erősítsem benne, hogy bizony nagyon feltűnő, hogy rossz bőrben vagy. Sajnos csak jobban összezavar, hogy megérinti a csuklóját, ahol nyilván egyből feltűnik, hogy nem hozta magával a karkötőjét. Talán rám haragszik? És... miattam sírt volna? Érzem, ahogy elsápadok, majd egy nagyot nyelek, amikor közeledni kezd hozzám. Már épphogy össze nem rezzenek ijedtemben, hogy most a sodrófával fog-e hátba vágni, amikor megérzem puha karjainak ölelését, amitől persze rögtön megnyugszom. Hagyom, hogy megöleljen, mert ez ilyenkor nekem is nagyon sokat segített. Jó érzés, hogy valaki mellettem van és támogat. Mi itt vagyunk egymásnak, mint többéves barátok.
- Ne legyen bűntudatod, ha a karkötő nyomaszt. Az se zavar, ha egy tündérmanó megette - füllentek, mert hát persze nagy veszteség lenne, de mit tudok tenni. - Ha van kedved, átnézhetjük a hozzávalókat, elvileg mindent kikészítettem. Na meg az eszközök is itt vannak, de mintha tálakból nem lenne elég, azt mindjárt keresek a pultban - tanakodom hangosan, hogy eltereljem a figyelmét. Azt hiszem jobb, ha továbblépek a hangulatán, de ha kedvtelen marad, muszáj lesz rákérdeznem, hogy mivel-kivel van baja. Szorongok is emiatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=838733#post838733][b]Ivanich R. Benett - 2021.11.01. 13:56[/b][/url]

Már hogy ne vettem volna észre? Gondolom, Karola részéről ez költői kérdés volt. Tudható, hogy jó a memóriám, és automatikusan figyelek a részletekre. Félelemből, persze, hiszen az első tapasztalatok után jó pár életveszélyes szituációtól mentett meg ez az elővigyázatosság. Furcsállom, hogy szabadkozni kezd, hirtelen azon kezdek el tépelődni, hogy vajon mennyire tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget ezeknek a karkötőknek. Mert hát, valóban nem abban mérik a barátságot és mélységét, hogy külsőleg mit hord az ember, hogyan nyomatékosítja azt a külvilágnak. Elég, ha ketten, az érintettek tudják egymásról, hogy bármiben számíthatnak a másikra. Messze vagyok attól, hogy bölcselkedően hívjam magam, de többek között ezen apróságra is rájöttem, amióta a kékek közé tartozom a kastélyban. Így hát, veszek egy nagy levegőt, és próbálom őt megnyugtatni. Ha valóban emiatt néz ki pocsékul, feleslegesen teszi.
- Örülök, persze. Semmi gond! Elvégre nem várhatom el, hogy mindig rajtad legyen. Biztos van olyan öltözék is, amihez nem passzol, szóval ne csinálj belőle gondot. Egy kedves emlék, amit csak jó, ha megőrzöl, de a lényeg nem ezen van - felnőttünk. Ezt már nem teszem hozzá. Megváltozhattak az igényeink, ízlésünk, gondolkodásunk. Ha valamelyikünknek már nem fontosak ezek, akkor nem kell élni vele. Majd bekerül a kincsesláda mélyére. De melyik végzős hisz még az olyanokban, mint a barátságkarkötő?
- Ahha... - lépdelek a felszerelésekhez, hogy megtaláljam amit kért. - Az a tésztanyújtó micsoda is kell, ugye? Vagy ez a lap pont ahhoz kell? - zavarodok össze láthatóan. Kihúzogatom a fiókokat, de nincs sok szerencsém, mert nem látom. Aztán, mintha villám csapna belém, rándulok egy nagyot, majd megdermedek. Kihúzom magam, és csak lassan fordulok meg, döbbenettől csillogó szemekkel nézve vissza rá. Ilyen drasztikus, erős kijelentésre nem voltam felkészülve.
- Hogy mi?! - fut ki belőlem a döbbenettől sokkosan. - Ne tereld a témát. Elrontjuk a pizza ízét, ha szomorúan sütünk - fogom meg a vállát, ahogy mellé lépek. Azt hiszem, ezt fontos megbeszélni. - Kérsz teát?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=842927#post842927][b]Ivanich R. Benett - 2022.01.29. 16:32[/b][/url]

Lelki szemeim előtt felvillan a nyújtódeszka és a nyújtófa klasszikus ábrázolása. Parányit felkúszik a vérnyomásom, amikor egyik fiókban sem sikerül rájuk lelnem. Pedig igazán alapvető eszközök lennének ezek egy magyar konyhában... De talán az itteni manóknak nincs rá szükségük, mert ügyesen megoldják a sajátos bűbájaikkal. A diákok közül pedig akadhatnak kleptomániásak. A nyújtófa tökéletes eszköz arra, hogy agyonüssünk vele valakit. A deszkából még pajzs is lehet. Szerintem biztosan konfliktuskezelésre használják a sértődött felek. Legalábbis, amíg Karola ki nem szúrja őket helyettem is a távolból, addig szentül ez a meggyőződés élt bennem.
Kiraktam magunk elé a pultra, győzelmi trófeaként. Bárcsak a pizza lenne még előttünk, de ha ebben a tempóban haladunk, nem leszünk kész egyhamar. Mégis, Karolának jó indoka van arra, hogy most meghallgassák. Serényen a konyhaszekrény felé iramodok, hogy lekapjak egy filter erdei gyümölcsteát, s egy pálcaintéssel vizet forralok. Közben többször fordulok a lány felé, hiszen a füleim szabadok, a kezeimmel pedig egy tálcára helyezek neki cukrot, édesítőszert, mézet, amit szeretne mellé... Egy nagy, szívecskés-macis bögrét választok neki, magamnak pedig egy egyszerű kéket, hogy ne csak ő kortyolgasson valamit a beszélgetés közben. Még várni kell ahhoz, hogy iható hőmérsékletű legyen a tea, egyelőre ázik a filter, de óvatosan Karola mellé rakom a bögréjét, sajátomat pedig hőbiztos fogással szorongatom magam előtt.
- Hát... mindkettőtöknek rossz időszaka van, a tanulás miatt alapból... - szögezem le az elején, mint a konfliktusok eredőjét. - Lilla, hm... Hirtelen nem ugrik be, hogy ő ki lehet. Nézd, ilyenkor mindig több szeretetre van szükségünk, mint amit a másik nyújtani tud, hiszen neki is nagyon nehéz egyensúlyozni a magánélet és az iskolai teendők között. Érthető, ha féltékenynek tart, de mit vágott hozzád, ha nem túl udvariatlanság megkérdeznem? - lehet, hogy csak túlreagálja szegény Karola, szerintem hajlamos nagyon komolyan venni dolgokat. Mégis, hogyan mondhatnám ezt el neki finoman anélkül, hogy megsértsem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=853487#post853487][b]Ivanich R. Benett - 2022.09.29. 11:39[/b][/url]

- Na jó, azért ennyire ne rémülj halálra. Meghagyhatjuk a tegeződést, még olyan fura lenne, ha magáznál. Nem vagyok én annyira öreg... De sajnos, vagy nem sajnos, ez egy iskola, és nem ismerjük egymást olyan régóta ehhez a stílushoz - vagyok vele talán kegyetlenül őszinte, de nem bánom, mert ki kell alakítanom egy megbecsülést, ha azt akarom, hogy rendet-fegyelmet tudjak majd tartani az óráimon. Tudom, hogy milyen az, amikor egy tanár túlságosan lazára veszi a dolgokat. Másrészt fiatalon nagyon sokat szekáltak a suliban, még általánosban, mielőtt a Bagolykőbe felvételt nyertem volna, úgyhogy ez nem hiányzik újból. Ahogy idézni szokták, ezek a mai fiatalok borzasztóan neveletlenek tudnak lenni. Ha elnéző vagyok, visszaélhetnek vele, kivételezni pedig nem szeretnék. Iskolán kívül belefér, ha hülyéskedik valaki, aki már ismer azért valamennyire, de ez most nyilvánvalóan más helyzet.

Utunk a konyha felé viszonylagos nyugalommal telik. Úgy látom, nincs annyira rosszul, de a biztonság kedvéért nem hagyhatom magára. Meghagyom a csendet magunk körül, amikor szükséges, nem akarom mindenáron beszéltetni, ha épp kifogyunk a témából. A bentről jövő illatoktól bevallom őszintén, még én is kicsit éhes kezdek lenni, de van kajám a szobámban, nem akarom a többiek elől megenni a jót.
- Most akkor aludni fogsz, vagy enni? - teszem csípőre a kezem, amint meglátom, hogy Rómeó kényelmesen berendezkedik az egyik asztalnál. - Remélem nem gondoltad, hogy én fogok főzni - ingatom meg a fejem. Nagyon gyerek még... Nekem pedig megvan, hogy hol a határ. Úgy tervezem, hogy megvárom, amíg eszik pár falatot, jobban lesz, aztán én is mehetek végre a dolgomra. Úgyhogy leülök mellé a konyhapulthoz közel, előveszem a nasit a táskámból, amit nem akart elfogadni ételként, és azt kezdem el fogyasztani. Ő pedig maximum megkéri a manókat, vagy összedob valamit, nem hiszem, hogy nekem kell lesni a kívánságait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=854903#post854903][b]Ivanich R. Benett - 2022.10.21. 18:35[/b][/url]

Egy pillanatig sincs bűntudatom amiatt, hogy megszakítom az ő elnyújtózását a konyhapulton. Azt majd bőven ráér akkor, amikor beüt nála a kajakóma. Végtére is azért baktattunk át a folyosóról a konyháig, hogy magába tömjön néhány falatot, és jól legyen végre. Mert még egyszer ilyen felelőtlenséget nem csinálhat. Nem, ha rajtam múlik. Persze nem állhatok felette állandóan, de ha így folytatja, majd ráijesztek azzal, hogy szóvá teszem háza vezetőségénél, és azt biztosan nem szeretné. Mosolyától zavartan a földre pillantok azon tűnődve, hogy vajon miért tud mindenhez jó képet vágni, és egy vigyorral semmissé tenni azt, ha épp rossz fát tett a tűzre... Tényleg gyerekes, vagy ez a csodafegyvere, amivel mindent megold?
- Nem rossz, bár ezek közül egyik sem hangzik valami bonyolultnak - szúrok oda finoman, s azt nem teszem hozzá, hogy egyébként én sem vagyok a séfek séfje, de amikor már annyi idős voltam, mint ő, akkor ezen a szinten én is voltam. Sőt, még egy kicsit talán többet is tudtam, köszönhetően anyám intelmeinek, aki megtanított pár alapvető dologra, amikor hazamentem hozzá a nyári szünetekben, hiszen szegény sosem tudta elhinni, hogy jól tartanak az itteni konyhán, és hogy nincs gondom a kosztra. Nos, az alkatomat elnézve nem csodálom, hogy kételkedett. Aztán amikor Petyával edzeni kezdtem, egy picivel kevésbé lettem cérnavékony, de még mindig jó alapot adtam annak, hogy gyengének gondoljanak.
- Persze, mondjad csak... - fordulok felé kicsit jobban ültemben, nem kis kíváncsisággal az arcomon. Úgy látom, ezt a múltkori témát még mindig nem tudta elengedni, lehet, hogy túl szigorú voltam. Tulajdonképpen a kevés alkalmak egyike, amikor megfegyelmeztem úgymond egy diákot a kastélyban, szoknom kell még az ilyen helyzeteket, mert egyáltalán nem érzem bennük magamat komfortosan. Ahhoz a korkülönbség sem elég nagy, hogy kellő tekintéllyel lépjek fel.
- A stílus. Mert meg lehet kérdezni mindent, de nem mindegy, hogy milyen formában - vágom rá egyből, aztán jót mosolygok közben azon, hogy ez mennyire emészti. - De tedd túl magad rajta, nincs harag, nem vonok le tőled pontot, és büntetőmunkát se találtam ki. Nem várom el, hogy borzasztóan tisztelj, de ha kvázi idegen vagyok, és a tanárod, akkor azért jobb, ha nem úgy viselkedsz velem, mintha a szobatársad lennék, érted... - próbálom elmagyarázni neki, hogy az én oldalamról nézve miért lehet gáz, ha így folytatná, aztán elnézem, ahogy folytatja a szorgoskodást.
- Kell segítség? A végén még én is megéhezem, kérni fogok a manóktól valamit - ajánlkozom udvariasságból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=855726#post855726][b]Ivanich R. Benett - 2022.11.03. 02:23[/b][/url]

- Ízlés dolga, kinek mi a kiváló - vágok vissza egyből. A fűszerezésről hadd ne nyissak vitát. Tudhatná, hogy ez mennyire szubjektív megítélés alá esik. Ami az egyiknek csípős, a másiknak meg se kottyan, s nyúl a következő kanál őrölt paprikáért. - De kíváncsivá tettél. Hátha tanulok valami új praktikát - teszem hozzá némi gondolkodás után, számat halvány mosolyra húzva. Szerencse, hogy nem tanítom közvetlenül. Belső hangom azt súgja, hogy nem szabadna ilyet engednem. Vizsgaidőszak alatt pláne. De talán, ha megkínál a főztjével, abból nem feltételez senki rosszat. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire kell óvatosnak lennem, van olyan kollégám, aki magasról tesz ezekre, de én mégis azt érzem, hogy tanácsos lenne kikérnem az igazgatóság véleményét. A szabályzatunkat úgysem tartja be senki, azt hiába olvasgatom.
- Szerintem kettőnk közül te érzed magad rosszabbul emiatt - fordulok felé, amint befejezi a mondatát, s közelebb sétálok hozzá a pult mellé, hogy ne kelljen hangosan beszélnem, nem mintha tartanunk kellene bárki érkezésétől. - Furcsa hobbi, hogy a tanáraid komfortzónáit feszegeted. Az idő majd megmutatja, hol vannak a határaim - vonom meg a vállam sejtelmesen. Erre nem tudok neki egyértelmű választ adni, magam is tanulom, keresem a korlátokat, változtatok is rajtuk, ha kell. Beliánról hallottam, hogy barátságos fajta, emlékszem a korábbi beszélgetéseinkre, amikor felajánlotta nekem a segítségét. Hálás vagyok érte. Sethről tudom, hogy semmit sem vesz fél vállról. Örülök, hogy normális tanárokkal beszélget, akiktől tanulhat, és akik támogatni tudják.
- Könnyen barátkozol az emberekkel? - kérdezem tőle, talán kissé váratlanul, de érdekelni kezd, mert egyszerre látom őt elveszettnek és társaságinak. Lehet, hogy válasza nem fogja fedni a valóságot, de teszek egy próbát. Kérdésére bólintok, remélem eloszlatom benne a nyugtalanságot, ha beállok idézőjeles kuktának.
- Mondd, mit csináljak, de nem akarok önállósodni túlzottan, akkor félek, hogy elrontanék valamit - szögezem le az elképzeléseim. - A kést viszont hagyd, nem véletlenül nem akarják, hogy éles legyen. Ez egy iskola - emlékeztetem. Még az kéne, hogy az egyik diák a másikba vágja egy veszekedés végén. Bármennyire szeretném megélezni egy pálcamozdulattal, nem tehetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=857279#post857279][b]Ivanich R. Benett - 2022.12.09. 12:01[/b][/url]

- Hogy kicsoda-micsoda? - kapom oda a fejem értetlenkedve. A Napnál is világosabb, hogy ki akar hozni a sodromból. Türelmes típus vagyok, nem lesz könnyű dolga. Leendő tanárként amúgy sem veszíthetem el könnyen a fejemet. De vajon ki lehet az a séf, akire utalt az előbb? Aránylag nagy koponyának számítok itt az iskolában, de nem rémlik senki, akire illene ez a jelző. Lehet, hogy ez is valami szigorúan belsős aranyvérű információ, és még mindig szenvedek attól, hogy nem ilyen környezetben töltöttem a gyerekkorom. Egyébként meg, ha mást is mondana, az egy dolog. Miért kéne attól még meggondolnom magam, hiszen pont a különböző véleményektől ilyen színes a világ.
- Egyre kíváncsibbá teszel - ismerem be nagy nehezen. Tekintetem félve, oldalasan emelem csak rá, mert kissé tartok attól, hogy a következőkben valami olyat oszt meg magáról, amit nem biztos, hogy olyan nagyon tudni akarok, de mivel szeretem beleütni az orrom ebbe-abba, most se bírom ki, hogy elengedjem a fülem mellett a kijelentését. Adja magát, hogy rákérdezzek. - Szóval mindig a másik a hibás, ha nem sikerül? - fordítom meg a dolgot, hogy fény derüljön a felfogására. Nem hiszem, hogy ez csak a másikon múlna. Lehet, hogy ő például haverokra gondolt, a barátság viszont nekem annál sokkal mélyebb dolgot jelent.
- Na jó, meggyőztél. Van itt kés, csak egy magasabb szekrényben, hogy az elsősök lehetőleg ne hordják szét. Máris hozom, aztán felvágom, mert bár nem mondom, hogy olyan profi technikával dolgozom, mint az a mágus séf, de szerintem ezzel a feladattal még azért boldogulok. Vagy ennyire életképtelennek nézel? Nem én felejtek el enni-inni, és ájuldozom el tőle a folyosón... - cukkolom, mert felhúzom magam, ha lassan is. Elsietek a késért, és teszem a dolgom, amire kért. - És akkor ez egy remélhetőleg nagyon finom omlettes melegszendvics lesz, igaz? - kérdezek vissza bizonytalanul, ahogy méregetni kezdem, hogy Rómeó mivel foglalatoskodik éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=859323#post859323][b]Ivanich R. Benett - 2023.02.13. 00:31[/b][/url]

Úgy látszik, a mágus séf kilétét homály fogja fedni. Nem bolygatom, nincs kedvem vallatni, s egyre inkább az az érzésem, hogy csak heccelni próbál. Az idegeimmel játszani, a jóindulatommal és az időmmel visszaélni, most pedig hallgatni vagyok muszáj a sok hülyeséget, ami az agyából kipattan. Pedig, ha azt a sok kreatív gondolatot valami jóra használhatná, ő lenne az iskolaelső, simán.
- A legutóbbi vizsgáid hogy is sikerültek ? - szalad ki belőlem a kérdés nagy hirtelenséggel, mintha eddig ügyet se vetettem volna arra, hogy mi volt a témája. Ha megszakítottam őt, vagy kizökkentettem ezzel, akkor sajnálom. Aztán kapcsolok, hogy ez így kicsit bunkó lehetett, úgyhogy megrázom a fejem és próbálom felvenni a fonalat. Pedig nem szokott elkalandozni ennyire az eszem. - Ugye nincs ez a jelmez nálad a suliban? Mindenki hülyének fog nézni, ha megtalálják. Rejtsd el jól - mivel naiv vagyok, és nem értek a humorhoz ilyen mélyen, simán bekajálom a dumáját, na meg miért ne nézném ki belőle, amilyen szeleburdi, hogy még a gyógyszereire se figyel, s enni is elfelejt rendesen. Olyan ő, mint egy gyerek, ha egy halom plüssmacival aludna, azon se lepődnék meg, vagy ha cumizna az ujjával álmában.
- Ezt a részét mondjuk megértem... Szemetek tudnak lenni a diákok. Sajnálom, hogy nehezen megy a beilleszkedés - veszek mély levegőt, ahogy kicsit közelebb megyek hozzá, majd újra a konyhapultnak dőlök. Eszembe jutnak a régi szar emlékek. Én is különc voltam, nem annyira, mint ő, de az eszem miatt mindig utáltak, meg elég higgadt és stréber voltam, bevallom. Még mindig furcsának tűnhetek. Szeretném, ha most tanárként ügyelhetnék arra, hogy a diákok közötti egyenlőtlenségek csökkenjenek. De nem tudok védelmező lenni.
- Átlagos ember vagyok. Talán kicsit jobban vág az eszem, de ennyi. Nem hiszem, hogy annyian akarnának segíteni - még diszkréten fejeztem ki magam. Mert szerintem körülbelül senki. De ennyire nem égethetem le magam előtte. Úgyhogy folytatom a segédkezést, odaviszem neki, amivel kész vagyok. - Igen, itt van minden, tessék. És nem, nem vagyok allergiás semmire - közlöm vele büszkén, ahogy nézem, hogy süti az ételt. Elégedett vagyok, talpraesett diák, pedig az előbb még olyan esetlennek és elveszettnek látszott. Gyorsan hozok magunknak tányért, evőeszközt, s az egyik pultnál megterítek, hogy ne kelljen kimennünk a Nagyterembe. A konyhát finom illat lengi be, türelmetlenül nyüzsgök körülötte, a válla mögül lesem a tűzhelyen a készülő fogást, s várom, hogy lassan asztalhoz üljünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=860521#post860521][b]Ivanich R. Benett - 2023.03.10. 22:09[/b][/url]

- Hát... csak azért, mert reméltem, hogy ezt a fene nagy kreativitásod máshol is kamatoztatod - nem akarok gúnyos lenni. Én nem bántok senkit, pláne nem diákokat. Sejtelmes félmosolyra húzódik a szám, úgy nézem el őt a továbbiakban, ahogy az ételkészítés folyamatának végéhez közelít. Közben remélem, hogy nem veszi magára a szavaimat, nem véletlenül voltam tapintatos az imént, s csak félve, vontatott tempóval célozgattam valamire, amit még így sem biztos, hogy megért. Ahogy én is bizonytalan vagyok abban, hogy mennyire hihetek neki. Megszoktam, hogy szívattak, szédítettek. Vannak, akikről nem tudom eldönteni, hogy mikor mondanak igazat, és mikor nem. Ő egyike az ilyen embereknek. Tekintve, hogy az előbb még milyen felelőtlenül viselkedett, továbbra sincs kedvem bízni benne. Azt legalább látom, hogy nem kevert semmi mérget a kajába, nyugodt szívvel fogyaszthatom, főleg azért is, mert mindketten eszünk majd belőle. Szóval csak nevetek rajta, vele, megrázom a fejem, és próbálom jól érezni magam.
- Na, az jó, akkor nem vagy teljesen egyedül - sütöm le a szemeim, mikor már a beilleszkedést érintjük. Vigyázok, hogy ne feszegessem túlságosan a témát. Nem akartam semmi olyanba belemenni, ami számára kellemetlen lenne. Ezért aztán marad körülöttünk a csend, az egyre türelmetlenebb, izgatott kézmozdulatok. Most már nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre. De amilyen éhes lettem, ha nem is lesz tökéletes az ízvilág, biztosan finomnak fogom találni. Illat alapján kizárt, hogy elszúrta.
- Azért ez még messze van az éttermi színvonaltól - legyintek szerényen, aztán átfut az agyamon, hogy talán ironikusan érti, mintha túlzásba vittem volna. - Inkább ennél kint, a többiekkel? - vigyorodom el. - Amióta gyakorlótanár lettem, nem is emlékszem olyanra, hogy egy diákkal ettem volna, szóval érezd magad megtisztelve - hívom fel a figyelmét az alkalom fontosságára.
Aztán ott állunk, szemtől szemben egymással, megilletődötten. A levegő megfagy egy pillanatra, ezt azonban gyorsan elhárítom azzal, hogy átveszem tőle a tányért, majd a terített asztalnál kiporciózom magunknak igazságosnak vélt arányban. Neki kissé többet hagyok, mert ő az erősebb, éhesebb, s mégiscsak az ő műve. Aztán leülök, intek, hogy ő is tegyen így, és megejtem az első harapást, amint megfelelőre hűlt a melegszendvics.
- Finom! Ügyes vagy - dicsérem meg teli szájjal. - Aztán mivel töltöd a szabadidőd a kastélyban? - kérdezősködöm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=861580#post861580][b]Ivanich R. Benett - 2023.03.30. 16:40[/b][/url]

- Ő is a kastélyban lakik? Nem rémlik, hogy láttam volna... - tűnődöm el. - Nekem egy repülő kaméleonom van. A Levitásoktól kaptam még annak idején. Fogalmam sincs, meddig fog élni, elég különleges varázslény ő is - ezeket gyakran elmesélem a többieknek, mert akiknek van állata, valahogy jobban tudok velük kapcsolódni utána, még az is lehet, hogy meglátogatják, vagy a saját lényeiket tudják vele barátkoztatni. Néha azt hiszem, hogy a kastélyban sokan azért bírnak, mert van egy Kamcsim. Aztán ki tudja.
Jó étvágyat kívánva egymásnak, nekikezdünk a lakománknak. Nem rossz, tényleg... Ezért megérte az a sok várakozás. Jólesik a gyomromnak, hogy eszünk valamit, de ismét rám tör egy furcsa érzés. Talán az, hogy most már én vagyok a tanár, na meg a korban idősebb, és mégis hagytam, hogy Rómeó üsse össze a fogást. De erre van egy jó ötletem, amit az első falatok után fel is vetek. Csak előtte fújok még párat, hallgatva figyelmeztető szavaira, hogy még forró az étel.
- Hmm, legközelebb azt hiszem, úgy illendő, ha én hívlak meg valamire. Még kitalálom, mit főzök. Az is lehet, hogy csak valami édességet sütök, ha elfogadod - jutalomnak szánom, vagy hálának, esetleg a saját tehetségemet akarom így megcsillantani, de semmiképpen nem hagynám viszonzás nélkül.
- A könyvtárba én is sokat járok, de inkább olvasni. Te nem szoktál? Ha pedig alvásproblémád van, szólj, tudok segíteni - kacsintok rá bizalmasan, miután mosolyogva meghallgattam őt.
A továbbiakban elnémulok, hogy teljesen az evésre koncentráljak. Aztán elnézését kell kérjem, de az én időm is véges. Még egyszer megköszönöm neki, hogy meghívott, derekasan megveregetem a vállát, majd egy pálcaintéssel eltakarítva magam után, elhagyom a konyhát.