Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=559664#post559664][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 14:30[/b][/url]

Úgy esett az eset, hogy bőven vacsora után egy hastájéki mennydörgésszerű robaj próbálja már igen erőszakosan tudtomra adni a szükséges táplálékbevitel maró hiányát. Ez van, ha pár napig elkényeztetve, egy pillanatra sem abbahagyva az evést, mert mindig akad majszolnivaló sütemény, meg mamaféle „kisfiam, alig ettél a káposztából, nem kérsz egy kis bejglit?” –történet. Aztán persze nincs is egyszerűbb, mint megszokni az all inclusive ellátás velejáróit.
Most pedig, a még távolinak tűnő, de rohamosan közeledő vizsgaidőszak előtt tankönyveimet bújva tekintek körbe vágyakozón, hátha megjelenik a nagyi egy hatalmas tál ínycsiklandó étellel a kezében. Gyomrom újabb morgolódással jelez, hogy hagyjak fel az ábrándokkal és kászálódjak már végre talpra.
- Jól van már, nyugalom, na – mintha mi sem lenne természetesebb, válaszolok hasam méltatlankodására, és máris kikászálódom a jegyzet- és könyvkupac fogságából, mackónadrágban nekivágva a folyosóknak, egészen a konyháig. Bár az eredeti tervek alapján valami olyasmi fogalmazódott meg bennem, hogy majd a manók a napi fáradtságos munkájukat követően szívélyesen körbeugrálnak, én pedig a hátsómat meresztve élvezem az életet, de… De! Az élet nem mindig habostorta. Várkonyi ’NagyonBölcs’ Arnoldot hallhatták.
Szóval most tanácstalanul állok a konyhában, körülbelül olyan képet vághatok, mintha egy csapat földönkívüli közé csöppentem volna. Oké, szedjük szépen össze magunkat. Mit akarok enni? Nem kéne túlzásokba esni a birtokomban lévő főzőtudománnyal, szóval kacsapecsenye, steak meg egyéb finomságok kizárva. Gondolom. Kinyitom a hűtőt, de még ebből a mozdulatból is csak úgy süt a tétova sutaság.    

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=559687#post559687][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 15:11[/b][/url]

Nincs túl sok időm az étellel csodásan telepakolt hűtőben gyönyörködni, bár még laikusként is biztos vagyok benne, hogy a tétlen egyik lábról a másikra ácsorgás már vont volna maga után valami - „döntsd már el mit akarsz, vagy csukd be, mert kiolvad, oszt még tarkón is váglak”, vagy ehhez hasonlót. És ehhez mérten tökéletes a tanárnő időzítése: úgy ugrok meg, és vágom be kis híján a hűtő ajtaját, mint akit valami csínytevésen kaptak rajta. Láthatóan megkönnyebbülök, mikor az érkező nő a legkevésbé sem hasonlít nagymamámra, és elvigyorodom. Mert az nagyon megy.
- Jó estét, Tanárnő! Nos, értékelendő a csinosan elrendezett ételarzenál, de feltett szándékomban áll valami ehetőt… készíteni – az utolsó szót úgy ejtem ki, mintha valami világmegváltó dolgot készülnék feltalálni. Igen, ami másnak pofonegyszerű és úgy megy, mint a karikacsapás, az nekem komoly küldetés. Pedig nem vagyok ám egy elkényeztetett ficsúr, de elég nagy előnye a bentlakásos sulinak, hogy az ember képébe nyomják a frissen elkészített fogásokat.
- A bőség zavara – magyarázom, csak úgy magamnak, mint az időközben mellém lépő és csakugyan a lehetőségeket felmérő nőnek. És kicsit, mintha terelném is a szót arról, hogy abszolúte fogalmam sincs, mihez kezdjek. – Önnek esetleg van már valami ötlete? – kérdezek, mintha valóban valami eget rengető témát feszegetnénk. Helyezkedem is, hogy a professzorasszony kényelmesen odaférjen a hűtőszekrényhez, még véletlenül se akadályozzam semmi jóban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=559722#post559722][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 16:23[/b][/url]

A konyhapultnak dőlök, lábaimat keresztezve és játszva a halál lazát, kicsit sem feltűnően próbálkozva annak érdekében, hogy ne tűnjek annyira bénának. Ugyan a tanárnő hivatása a kis szerencsétlenek útjának egyengetése és nyilván nem is idegen a jelen helyzet, azért – annyira amúgy nem is – ritkán találkozni olyan huszonéves hímegyeddel, aki nem tudja megkülönböztetni serpenyőt a palacsintasütőtől. De az evőeszközöket ismerem, esküszöm!
Hallgatva a tanerő terveit a késői vacsorát illetően, hasam mintha csak egyetértően dorombolna, még azelőtt megadja a választ a kérdésre, mielőtt kinyithatnám a számat. Felnevetek, de egyáltalán nem érzem magam zavarban. A képzelőerőm a lehető legtökéletesebben működik, és a tartalmas tojásrántotta testet öltene minden éhező egyed fejében egy ilyen ínycsiklandó leírás után.
- Állok rendelkezésére, bármiben! – kapok az alkalmon, máris lesem, hol tudnék segíteni, aztán azért hozzáteszem. – Ha szeretnénk elkerülni mindennemű balesetet és egy annyira nem is váratlan katasztrófát, kérem, nagyon pontosan fogalmazza meg a feladatokat! – homlokráncolva fordulok a vallomással a nőhöz. Abszolúte abba a „kés, villa, olló – gyerek kezébe nem való” kategóriába sorolnám magamat, de Merlinre, csak fel tudok aprítani egy hagymát! Igazándiból biztosan volt is már rá precedens, egy előző életemben, vagy olyan nagyon kiskoromban, amikor még meg lehetett etetni azzal, hogy tök jó móka lesz. Kezembe is veszem az említett zöldséget, és pucolni kezdem, mert ezzel csak nem lövök annyira mellé. A munka oroszlánrészét úgysem a kisegítő feladataim fogják kitenni. A rám vonatkozó legnagyobb meló a késztermék betakarítása lesz. Nem is olyan sokára, remélhetőleg. Ha megúszom a gyengélkedőre való kitérő nélkül.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=559782#post559782][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 17:26[/b][/url]

Úgy tűnik, a mai a szerencsenapom. Amint problémába, de nem is egy csenevész kis elhanyagolható, hanem elég nagy kaliberű problémába ütköztem, megérkezett a felmentő sereg a tanárnő képében. És igazán kedves, hogy így felajánlotta a segítségét, sőt, igazából, hogy megcsinálja második vacsorámat. Megtehette volna azt is, hogy magamra hagy a nyomorommal, miután kiszolgálta magát. Hm, azt hiszem, túl sok rellonossal van manapság dolgom. Mellettük tanulja csak meg értékelni a kedvességet és önzetlenséget az ember! Tisztelet a kivételnek…
- Egyforma karikákra… mindent megteszek az ügy érdekében – bólintok, és neki is veselkedek mindennek, csak szépen sorjában. Egészen jól haladok is, bár tervben volt, hogy a sütés folyamatát is figyelemmel követem, de egyszerre vágni a hagymát és a szemem sarkából figyelni, mit ügyeskedik Rubya professzor a tűzhelynél? Esélytelen. Így is különleges koncentrációt igényel, hogy a szüntelenül szétcsúszni igyekvő hagymacsíkokat egyben tartsam, míg kis kockákat nem varázsolok belőlük. A paprika-paradicsom szeletelés már jóval könnyebb procedúrának mutatkozik, bár a mozdulataim semmiféle profizmust nem tükröznek.
A kolbász karikára vágása sem egy nagy dolog, bár az egyforma jelző mintha kimaradt volna kissé a folyamatból. De azért nem ilyen két centis darabok születtek, mindenki megnyugtatása érdekében közlöm, egészen jóvágású – haha – karikák azok!
- Rendben. Annyira nem is bonyolult, mint amilyennek tűnik – öntöm szavakba korábbi aggályaimat, miközben a kész alapanyagok már a serpenyőbe kerültek és nagyon jó illatot árasztva sercegnek az alattuk lévő olajban. – Mindenhogyan megeszem, igazság szerint, bár ez talán nem meglepő. De jobban nem is tudnám leírni, úgy a legfinomabb, ahogy Ön szereti, enyhén megpirulva. – Bólogatok hevesen, és a kenyérkockákkal is végezvén elérhető közelségbe tolom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=559834#post559834][b]Várkonyi Arnold - 2015.12.31. 18:14[/b][/url]

Miután a rántotta hozzávalóit sikeresen előkészítettem, anélkül, hogy a saját testi épségem ellen merényletet követtem volna el, semmi más dolgom, mint nézni, ahogy a tanárnő elvégzi az utolsó simításokat. Nagyot nyelek, ahogy a reszelt sajt abban a pillanatban olvadni kezd, ahogy a forró, gyönyörűen megpirult tojáshoz ér. Tényleg nagyon hamar megvoltunk, és hát, ha mindezt egyedül kellett volna kiviteleznem, valószínűleg még mindig itt ácsorognék, miközben megpróbálom agyam valamelyik hátsó zugából előrángatni a szükséges információt, a többi felesleges közül.
- Én köszönöm, hogy megosztja velem ezt a királyi lakomák fogásait megszégyenítő rántottát! – nevetek fel. Cifrázni azt tudom, igen, a beszélőkém néha túlságosan is jól működik, ahelyett, hogy gyakorlatban hasznosítanám inkább a képességeimet. Kerítek egy tányért, és evőeszközt mindkettőnknek, majd amikor már minden készen áll, letelepszem a kis asztalhoz a nővel szemben.
- Igen, levita. Arnold; néha belógtam az óráira – vonok vállat. Teljesen megszokott: lehet, hogy érdekel a tárgy, de nem akarok még több vizsgát varrni a nyakamba, így csak néha-néha beslisszanok a tanórákra. Ha leszedem azt a bozontot, amit kulturáltabb helyeken szakállnak neveznek, könnyen elvegyülök a fiatalabbak közt is, igen ám! – Melyik iskolába járt? Már, ha szabad tudni… Furcsa, elképzeléseim alapján az itteniek közt nem sok rellonos szánt volna meg. Igen, szerintem a manók már menekülnek is előlem, amikor meglátják, hogy már megint itt vagyok. Bár ha éjszakába nyúló tanulást tervezek, általában már a vacsoránál betankolok, hogy kéznél legyen – válaszolok készségesen a kérdésekre. Bizony, ha nem muszáj, nem hozom magamat kellemetlen helyzetbe, és időben intézkedem késő esti nassolnivalóról. Ez karácsony után mondjuk nem biztos, hogy a legokosabb dolog, azok a bizonyos kilók lassan letagadhatatlanok lesznek…
- Jó étvágyat! – ezzel villát ragadok, és neki is állok a vacsinak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=560626#post560626][b]Várkonyi Arnold - 2016.01.03. 21:43[/b][/url]

Ittlétem eredeti oka egészen feledésbe merül a nagy harci feladatok végzése során, és bár az éhségérzet egy cseppet sem múlt, most tűnik fel csak igazán, mennyire kívánta már a szervezetem a tápanyagok pótlását. Még ha nem is feltétlenül egészséges a napnak ezen szakaszában intézni az ilyen ügyes-bajos problémákat. Fejlődő férfi szervezet vagyok. Legalábbis szeretem erre fogni, hogy megtehetem.
Érdeklődve hallgatom a tanárnőt, miközben lapátolom magamba a nagyon finomra sikerült, egyébként állítólag rém egyszerű fogást. A lassú tempóra kényszerítenem kell magam… rossz berögződés, hogy általában rohanok, ha kell, ha nem, és így az étkezések is elég sietősen zajlanak. A másik meg, hogy illik összeszedni minden férfiúi tartásomat, ha már egy hölggyel vacsorázom, aki ráadásul főzött rám!
- Ó, igen, már hallottam róluk – és feltétlenül tudatnom kell a tanárnővel is, hogy jó levitás lévén mindenről van valamennyi információm. Érdeklődve hallgatom végig a továbbiakat, néha bólintva egyet-kettőt. A kérdésre óvatosan elmosolyodom. – Igen, könnyedén megtaláltam a közös hangot a többiekkel. Ami azt illeti, más házak diákjaival is egészen jól kijövök. Bár ez nem volt másként Svájcban sem, oda jártam korábban. Félelmetes, milyen távolinak tűnik az az idő…
Ha már a tanárnő is nosztalgiázik, megengedem magamnak, hogy egyetlen röpke pillanatra elmerüljek az emlékekben. Megvolt a maga szépsége annak az iskolának is, és hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzik egy része. Visszatérek az előttem lévő finomsághoz, ami elég szép ütemben fogy. – Hogy döntött végül a tanítás mellett?
Újabb, talán indiszkrét kérdés, és nem is fogok megsértődni, ha nem kapok rá választ. Közben befejezem a kései vacsorát, és elégedetten, teli hassal dőlök hátra. – Megmentett az éhenhalástól, vagy egy esetleges ételmérgezéstől. Köszönöm szépen a fenséges vacsorát! Csinálhatok esetleg egy teát, vagy… bármi mást? Az még talán menni fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=561607#post561607][b]Várkonyi Arnold - 2016.01.08. 00:42[/b][/url]

Teljes figyelmemet a tanárnőre fordítom, mikor a gyógyításról és tudásának átadásáról beszél. Hát, lenyűgöző ez a nő! Talán még a szám is tátva marad a nagy csodálkozásban. Végül szívből jövő, majdhogynem elérzékenyült mosolyra húzódik a szám, a visszafogott, nem a fogvillantós fajtából. Ezek a szavak majdnem minden levitás társam lelkét simogatták volna, csakúgy, ahogyan az enyémet is.
- Azt nem csodálom! Káprázatos, és irigylésre méltó a hozzáállása, motivációja. Váó! – még mindig nem egészen tértem magamhoz. Mármint, ez tényleg nem olyasmi, amit az ember minden nap hallhat. Mindenkinek csak egy kevéske kéne ebből az attitűdből, és máris sokkal összetartóbb nép lehetnénk. Feldobottan hümmögök egyet, még mielőtt rátérnék a magam részére, az utolsó falatokat is belapátolom.
 - Aurornak készülök. Egyelőre a nagy terv az, hogy idén levizsgázzak, és ha minden jól megy, folytatom a tanulmányaimat a tatai Aurorképzőn. Hogy milyen munkakörben szeretném majd hasznosítani a tudásom, hát, azt még nem tudom és van is időm eldönteni – eresztek meg egy halvány mosolyt. Felnevetek a szóviccen. – És még milyen szerencse! – Magamat ismerve tényleg kizárólag a mázlin múlott.   Miután választ kapok az itallal kapcsolatban, szó nélkül kelek fel, és teszek fel vizet forrni, kerítek két bögrét és tea filtereket. – Nem tudom, milyet szeret, ezeket találtam… - viszem az asztalhoz a szajrét, majd a pultnál megvárom, míg felforr a víz. Amint megvan a megfelelő állapot, töltök a bögréinkbe, aztán visszahuppanva székemre jómagam is választok egyet a teák közül.