Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Nos, mondhatni, hogy ez egyáltalán nem volt az én napom, ugyanis eléggé magam alatt voltam, ami csupán egy szimpla levélnek volt köszönhető. Bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam, szóval amitől a leginkább féltem és amit a leginkább vártam, ugyanis 17 év után feltűnt a vér szerinti anyám. Nem igazán értettem, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Először arra gondoltam, hogy valaki viccelődik, de erre vajmi kevés esélyt láttam... úgy éreztem, hogy az eddig felépített életemben hirtelen megtört valami. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után hallani fogok valamit a szüleim felől... ráadásul a levélben jóanyám azt írta, hogy szerelemből születtem... aztán az apját okolta azért, amiért nem nevelhetett fel. Úgy éreztem, hogy hirtelen semmi értelme nincs az életemnek, hiába küzdöttem mindenért, hiába próbáltam túllépni a múltamon, hiszen újra kísért az egész... olyan volt minden, mint egy rossz rémálom, amelyből sosem ébredhetek fel. Még pszichológushoz is elmentem, hogy túltegyem magam a dolgon, kezdtem elfogadni, hogy a szüleim egyáltalán nem kíváncsiak rám és ezért kellett abba a fránya árvaházba felnőnöm, erre megjelenik édesanyám a levelével... nem is tudtam hirtelen mire gondoljak... legszívesebben levetettem volna magam egy szikla széléről, mert akkor véget ért volna minden kín... de ahhoz túl gyáva voltam. Nem értettem, hogy miért tartotta anyámat sarokban az apja, hogy miért nem tudott kiállni magáért, hogy miért szakította meg a kapcsolatot a szerelmével, az apámmal, miért nem ellenállt vagy szökött meg... túl sok volt a kérdés... Majával sajnos nem volt lehetőségem találkozni, mert épp nem tartózkodott a közelben, nem is tudtam, hogy hirtelen kihez fordulhatnék a kételyeimmel. Valamiért Andrej ötlött be, nem is értettem, hogy miért, hiszen még alig ismertem... talán azért, mert rám bízott egy féltve őrzött tárgyat, vagy talán azért, mert komolyan érdekelte, hogy mi van velem, nem is tudom... igazából nem volt sok olyan barátom, akiket igazinak nevezhettem volna vagy akikben igazán megbízhattam volna, ugyanis a sima haverok, ismerősök nem ebbe a kategóriába tartoztak. Nagyon el voltam kenődve, úgy éreztem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt a dolgot, úgyhogy rögtön küldtem egy baglyot Andrej-nek, hogy megbeszélhessem vele a dolgokat. Nem tudtam, hogy hogyan fogja fogadni ezt az egészet, csak annyit írtam neki a levélben, hogy fontos dologról van szó, úgyhogy reméltem, hogy el fog jönni. Már negyed órával korábban odaértem a megbeszélt helyszínre, egy bordó top és egy sötét farmernadrág volt rajtam, amelyhez fekete balerina cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Igazából rögtön felkaptam magamra, amit a szekrényemben találtam, gondolkodás nélkül csaptam be magam mögött a szobám ajtaját. Nagyon zaklatott állapotban voltam, de nem tarthattam magamban a dolgokat, mert akkor tuti, hogy megbolondultam volna. A konyhába érve rögtön odajöttek hozzám a manók, hogy mit óhajtok enni. Mivel egy falat kaja sem csúszott volna le a torkomon, ezért csak egy kólát kértem. Azt kortyolgatva vártam a fiút, miközben idegesen nézelődtem az ajtó irányába, hogy mikor jön már meg Andrej - ha egyáltalán eljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699228#post699228][b]Széplaki Alíz - 2017.09.02. 20:21[/b][/url]

Nos, mondhatni, hogy ez egyáltalán nem volt az én napom, ugyanis eléggé magam alatt voltam, ami csupán egy szimpla levélnek volt köszönhető. Bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam, szóval amitől a leginkább féltem és amit a leginkább vártam, ugyanis 17 év után feltűnt a vér szerinti anyám. Nem igazán értettem, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Először arra gondoltam, hogy valaki viccelődik, de erre vajmi kevés esélyt láttam... úgy éreztem, hogy az eddig felépített életemben hirtelen megtört valami. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után hallani fogok valamit a szüleim felől... ráadásul a levélben jóanyám azt írta, hogy szerelemből születtem... aztán az apját okolta azért, amiért nem nevelhetett fel. Úgy éreztem, hogy hirtelen semmi értelme nincs az életemnek, hiába küzdöttem mindenért, hiába próbáltam túllépni a múltamon, hiszen újra kísért az egész... olyan volt minden, mint egy rossz rémálom, amelyből sosem ébredhetek fel. Még pszichológushoz is elmentem, hogy túltegyem magam a dolgon, kezdtem elfogadni, hogy a szüleim egyáltalán nem kíváncsiak rám és ezért kellett abba a fránya árvaházba felnőnöm, erre megjelenik édesanyám a levelével... nem is tudtam hirtelen mire gondoljak... legszívesebben levetettem volna magam egy szikla széléről, mert akkor véget ért volna minden kín... de ahhoz túl gyáva voltam. Nem értettem, hogy miért tartotta anyámat sarokban az apja, hogy miért nem tudott kiállni magáért, hogy miért szakította meg a kapcsolatot a szerelmével, az apámmal, miért nem ellenállt vagy szökött meg... túl sok volt a kérdés... Majával sajnos nem volt lehetőségem találkozni, mert épp nem tartózkodott a közelben, nem is tudtam, hogy hirtelen kihez fordulhatnék a kételyeimmel. Valamiért Andrej ötlött be, nem is értettem, hogy miért, hiszen még alig ismertem... talán azért, mert rám bízott egy féltve őrzött tárgyat, vagy talán azért, mert komolyan érdekelte, hogy mi van velem, nem is tudom... igazából nem volt sok olyan barátom, akiket igazinak nevezhettem volna vagy akikben igazán megbízhattam volna, ugyanis a sima haverok, ismerősök nem ebbe a kategóriába tartoztak. Nagyon el voltam kenődve, úgy éreztem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt a dolgot, úgyhogy rögtön küldtem egy baglyot Andrej-nek, hogy megbeszélhessem vele a dolgokat. Nem tudtam, hogy hogyan fogja fogadni ezt az egészet, csak annyit írtam neki a levélben, hogy fontos dologról van szó, úgyhogy reméltem, hogy el fog jönni. Már negyed órával korábban odaértem a megbeszélt helyszínre, egy bordó top és egy sötét farmernadrág volt rajtam, amelyhez fekete balerina cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Igazából rögtön felkaptam magamra, amit a szekrényemben találtam, gondolkodás nélkül csaptam be magam mögött a szobám ajtaját. Nagyon zaklatott állapotban voltam, de nem tarthattam magamban a dolgokat, mert akkor tuti, hogy megbolondultam volna. A konyhába érve rögtön odajöttek hozzám a manók, hogy mit óhajtok enni. Mivel egy falat kaja sem csúszott volna le a torkomon, ezért csak egy kólát kértem. Azt kortyolgatva vártam a fiút, miközben idegesen nézelődtem az ajtó irányába, hogy mikor jön már meg Andrej - ha egyáltalán eljön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699246#post699246][b]Andrej Scotti - 2017.09.02. 20:55[/b][/url]

Apáéktól megkaptam a heti élménybeszámolót. A hidegfront miatt ugyan idő előtt távoztak a turisták, de összességében sikeresen zártuk a szezont. Ez főleg azért jó, mert a szüleim legalább nem fognak annyit aggódni a galleonok miatt, lassan vissza tudják fizetni a kölcsönt, na meg a tanulmányaink miatt sem kell idegeskedniük. Még erősen napbarnított bőrrel tértem vissza a kastélyba, egy tartalmas nyári szünet után. Arra azonban nem számítottam, hogy rögtön az első napokban kapok egy baglyot Alíztól. Először azt hittem, hogy a bátyám üzent, így viszont elképzelni sem tudtam, hogy miért kereshetett fel már az első napokban. Talán a karkötő végre megtette a hatását? Elég sok ideje nála van már, úgyhogy szerintem elképzelhető. Otthon is hiányolták a karomról, és valóban furcsa volt úgy mozogni, hogy nincs rajtam. De hát úgy gondolom, hogy ennyit megér a jövőm, és még mindig jobb, mint előre pénzt adni valakinek.
Jó, és egyben furcsa is újra itt lenni a kastélyban. Elhatároztam, hogy jövőre mindenképpen össze kell spórolnom egy külföldi vakációra. A nyelvtanulásba is érdemes lenne belehúzni, főleg amíg még nem tanulunk annyira keményen. És ami azt illeti, ezt az országot is be kellene járnom valamennyire. A szobámban még lenne mit hova pakolnom, a tanév végén inkább elraktam mindent a bőröndöm mélyére, hiszen a bűbájok segítségével nem akkora teher hazavinni őket. Most viszont pakolhatok mindent vissza a helyére, a rendezgetéssel meg már meggyűlik a bajom, hisz idén jóval több személyes holmit hoztam magammal a tavalyinál. Ez lesz az első teljes tanévem a Bagolykőben. Egyelőre várom, hogy a többiek is megérkezzenek, főleg Adrián. Még mindig nagy mázlinak tartom, hogy szobatársak lettünk, de a többiek is jófejek.
A kissé meggyűrt levéllel a kezemben rohanok le a konyhába, ahová a találkozót írta. Nagyon izgulok, hogy mégis mi lehet a felkeresés oka. Ugye nem valami velem kapcsolatos rossz fog bekövetkezni? És miért a konyhában találkozunk? Talán így van esélye megmenteni. Vagy mi van, ha vele történt baj? Újabb bájitalra van szüksége? Aztán persze lehet, hogy csak félreértettem a szavait, és ez az egész nem lesz több egy egyszerű beszélgetésnél. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, ahogy erősen dobogó szívvel futok be a helyiségbe. Látom rajta, hogy valami komoly baj lehet. Napok óta nem aludhatott, valamin tuti őrlődik. De árulja már el végre, hogy mi ez az egész!
- Szia Alíz! Siettem, ahogy tudtam. Remélem nem várattalak meg - huppanok le egy székre, intve a manóknak, hogy egyelőre nem kérnék semmit. Ha izgulok, akkor általában egy falat sem megy le a torkomon, úgyhogy érthető, hogy nem merek enni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699261#post699261][b]Széplaki Alíz - 2017.09.02. 21:34[/b][/url]

Nagyon meglepődtem, amikor megláttam Andrej-t az ajtóban. Ráadásul sikerült szegényt teljesen felzaklatni, mert látszott rajta, hogy nagyon izgul, hogy miről is lehet szó... nagyon elszégyelltem magam emiatt, nem akartam ennyire nagy feszültséget okozni neki, de tényleg muszáj volt kiadnom magamból a dolgokat.
- Szia! Nem várattál meg - mondtam neki zaklatottan, miközben alig vártam, hogy eltűnjön végre az a manó, aki étellel kínálta a fiút.
- Bocs, nem akartam rádijeszteni, tulajdonképpen rólam van szó - próbáltam megnyugtatni a fiút, már amennyire tudtam. Nem igazán voltam jelenleg a nyugalom mintaképe, de próbáltam saját magamat is csillapítani, ami nem igazán sikerült...
- Ne haragudj, de muszáj valakivel beszélnem, és úgy gondoltam, hogy számíthatok rád ez ügyben - mondtam neki őszintén, bár reméltem, hogy nem rémisztettem meg őt ezzel a kijelentésemmel.
- Megőrülök, ha nem adhatom ki magamból - próbáltam vele megérteni azt, amiről még fogalma sem volt. Egyrészt nagyon sajnáltam, hogy meg kell hallgatnia a kínjaimat, másrészt magamat is sajnáltam volna, ha nem tudtam volna senkinek sem beszámolni a fejleményekről, mert tuti, hogy rossz vége lett volna az egésznek, ahogyan magamat ismertem.
- Szóval még nem beszéltem neked arról, hogy árvaházban nőttem fel, a szüleim ott hagytak az intézmény ajtaja előtt, a nevelőnők adtak nekem nevet. Még egy rohadt cetlit se voltak képesek ott hagyni velem, úgyhogy semmit sem tudtam a szüleimről. Az egész intézményt utáltam, nem voltak igazán jó tapasztalatim ott, kész kínszenvedés volt az egész: zord légkör, szívató emberek stb... aztán örökbe fogadott az egyik nevelőnő, Timi, aki most a mostohaanyám. Épp kezdtem feldolgozni a múltat, amikor is egy levelet kaptam anyámtól... azt írta, hogy szerelemből születtem, az apám kvilbi és az anyám apja ezért annyira megharagudott, hogy nem vállalhatott fel anyám... aztán apám halála után a nyomomra akadt... - hadartam el neki a lényeget.
- Tudod, nem értem, hogy miért 17 év után akadt a nyomomra, előtte miért nem volt képes szembenézni az apjával vagy titokban megkeresni... és miért pont most történik ez az egész? Igenis szégyellheti magát, amiért magamra hagyott, hogy lehet valaki ennyire gyenge akaratú ember? És most látni akar, ennyi idő után... komolyan mondom, megőrülök... - mondtam neki panaszos hangon... még sose éreztem magam ennyire egyedül és szerencsétlennek, mint most. Legszívesebben elsüllyedtem volna a székben, amin ültem, annyira kellemetlen volt számomra az egész szituáció. Nem sok múlott rajta, hogy elszakadjon a cérna és elsírjam magam, de nem akartam a fiút ennél még cikibb helyzetbe hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699399#post699399][b]Andrej Scotti - 2017.09.03. 13:36[/b][/url]

Mintha nem gondolta volna, hogy tényleg eljövök. Pedig sejthetné, hogy nem az a fajta fiú vagyok, aki elutasítana egy ilyen kérést. Pláne, ha egy prefektustól jön, akivel ugye nem érdemes szórakozni, de ez most a legkevesebb. A kezdettől fogva volt bennem egy érzés, hogy ezúttal egy komoly dologról lehet szó. Azt viszont nem tudtam, hogy hogyan jövök én a képbe. Még mindig a látomás a legerősebb gyanúm. Egyedül az adna bármiféle értelmes magyarázatot arra, hogy miért áll most előttem olyan meglepetten és frusztráltan Alíz, amivel engem is arra késztet, hogy mindenfajta mosolyt eltüntessek az arcomról, s inkább sápadtan hallgassam végre, hogy mit is szeretne mondani.
Valamelyest megnyugtat a hangja. Veszek egy mélyebb levegőt, mintha akarnék még valamit mondani, pedig inkább csak megkönnyebbült vagyok, hogy időben sikerült megérkeznem. Az is hamar világossá válik, hogy nem rólam, hanem róla lesz szó. Ez még mindig lehet a képességével kapcsolatos fejlemény. Vagy a múltkori bájital mellékhatása. Milyen közös vonatkozásunk van még? Más nem hiszem, hogy akadna... Nem tudom leplezni meglepettségem. Különös érzés fog el, hasonlít egy kicsit ahhoz, mint amikor megnyugszik az ember, s egyúttal egy kis boldogság is szökik belé. Halványan elpirulok szavaira. Rám? Nagyon jó érzés, hogy valaki megbízik bennem, és a segítségemet kéri. Ugyan nem én vagyok a kastély legérzékenyebb és legtapasztaltabb tanulója, de remélhetőleg fogok tudni neki segíteni. Ha más nem, nagyokat bólogatok a szavaira, és akkor én leszek az ő első számú lelki szemetesládája.
Idegességemben a konyhapultra helyezem a tenyerem, ujjaimmal pedig dobolni kezdek a felületen. Annyira furdal már a kíváncsiság a sztorival kapcsolatban, hogy le se veszem a szemem a lányról, még nyelni is elfelejtek. Kizárok minden gondolatot, és próbálom teljesen beleélni magam a helyzetébe, így nagyon személyesnek tűnik minden, amit elmond. Sokszor nehéz visszafognom magam, hogy ne hatódjak meg, párszor még így is libabőrös leszek. Ugyanakkor tény, hogy elég gyorsan zúdítja rám a múltját. Ez mondjuk nem feltétlenül hátrány, hiszen nem lehet egyszerű hatásosan összefoglalni az élettörténetét, és ahogy érzékelem, egész jól besűrítette a lényeget. Egyértelmű és világos. Vagyis nem, tele van logikátlan helyzetekkel. Számomra legalábbis elképzelhetetlen, hogy ez a valóság. Árvaház, mostohaanya. Összeállt a kép, a mostani és az előző beszélgetésekből. Milyen anya az ilyen? Miért nem kereste fel korábban? Legalább annyira tanácstalan vagyok, mint ő. De hát mit is mondhatnék neki? Hiszen az én szüleim teljesen okésak, de ha erről kezdek el mesélni, csak még inkább elszomoríthatom.
- Ez... elég durva - nyikkanok meg döbbenten, egy hosszabb szünet után. Egy ideig fojtogató csendben hallgattam, most itt az ideje kibukni a gondolatoknak. - Basszus, nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nagyon rossz lehet, fú - rázom meg a fejem az értetlenségtől. - Köszönöm, hogy elmondod, és szerintem is irtó nehéz lehet, de talán mégiscsak érdemes lenne találkoznod az igazi anyáddal. Gondolj bele, mennyire nem tudod lezárni magadban ezeket a dolgokat, és ha elhalasztod ezt a lehetőséget, akkor később örökké furdalni fog a kíváncsiság. Ő már valószínűleg soha nem lesz olyan ember, akire az anyádként tekinthetsz, de talán többet megtudhatsz a családodról, ha beszélsz vele. Talán túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az apád élete alatt lépjen. Ez neki is legalább annyira fájhat, mint neked.
Kissé kellemetlenül érzem magam, hogy ennyire belefolyok. Nem szeretném konkrétan megmondani, hogy mit csináljon, de részemről így cselekednék. És hát azért az anyját se védeném feltétlenül. Jaj...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699427#post699427][b]Széplaki Alíz - 2017.09.03. 15:06[/b][/url]

- Nézd, sajnálom, hogy rád zúdítottam ezt az egészet, nem akartam így kitörni - hüppögtem a fiúnak, miközben megint eltörött nálam a mécses. Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne bőgjem el magam, csak úgy záporoztak a könnyeim. Előkotortam a maradék zsebkendőimet a zsebemből, aztán pár percig csak ültem ott némán a könnyeimet itatva.
- Sikerült másodszor is elbőgni magam előtted, bocs... nem így akartam ezt az egészet - tettem hozzá, miközben elmázoltam az arcomon a könnyeimet és a fekete szemceruzának köszönhetően kezdtem úgy kinézni mint egy nagy, bús pandamaci, aki épp most szökött meg az Óriáspanda Rezervátumból.
- Na, ennyit arról, hogy vízálló - céloztam a szemceruzára, amit eredetileg vízállónak hirdettek, de kiderült róla, hogy csak a reklámban az. Ha most egy lánnyal beszélgettem volna, akkor tutira mondtam volna neki, hogy ne vegyen ilyen szemcerkát, de mivel nem ez volt a szitu így inkább magamban tartottam eme lényegtelen gondolatokat.
- Tényleg nem tudok átlépni a múlton... vagyis már majdnem sikerült, talán egy hajszál választott el tőle, erre itt ez a levél - fűztem hozzá, miután felitattam a könnyeimet az arcomról és valamelyest sikerült megnyugodnom.
- Igen, ez igaz, de szerinted nem tesz rosszat nekem, ha találkozom vele? Mármint nem tépi fel még jobban a sebeket? Bár, ha nem találkozunk, akkor meg lehet, hogy valóban őrlődni fogok amiatt, hogy mi lett volna ha... azt sem tudom, hogy megmondjam-e egyáltalán Timinek, hogy írt az anyám - osztottam meg a gondolataimat a fiúval.
- Tudod elég sok bennem a tüske... nagyon rossz volt az árvaházban. Igazi pokol volt számomra. Nem csoda, hogy ennyire elcsépelt lettem, de mióta itt vagyok úgy érzem, hogy egy új lehetőséget kaptam az élettől, messze a múltamtól, a mugli világtól... - magyaráztam Andrej-nak, bár nem tudom, hogy mennyire volt képes átérezni ezt, mert amit elmesélt, abból az jött le, hogy neki rendezettek a családi körülményei. Nagyon szerencsés volt emiatt, én is örültem volna, ha normális körülmények között nőhetek fel, szerető környezetben, bár az utóbbit Timi megteremtette nekem, amikor befogadott, de az a tüskét, amely ott élt bennem, a mai napig nem sikerült kiirtanom magamból.
- Ha igazán szeretett volna és érdekelte volna a sorsom, akkor talán előbb lépett volna - tettem hozzá élcesen, mert emiatt nagyon haragudtam az anyámra.
- Na, és az apám? Ő miért nem keresett soha? Még anyámat se kereste ezek szerint, pedig állítólag nagy volt a szerelem köztük - mondtam neki komoran, miközben egy újabb kortyot ittam a kólámból. Nem is tudom, hogy miért kértem kólát, nem is kívántam igazán, talán egyfajta pótcselekvésként ittam belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699483#post699483][b]Andrej Scotti - 2017.09.03. 18:49[/b][/url]

- Jaj, ugyan! Érthető, hogy ki vagy borulva - vágom rá tiltakozásul a bocsánatkérésre, majd nyugodt hangon folytatom. - Semmi baj. Jobb, ha kiadod magadból.
Legalább elfárad és jól fog tudni aludni. Tapasztalat. Szerencsére nehezemre esik felidézni a legutóbbi alkalmat, amikor végig kellett zokognom egy éjszakát, de volt már, hogy tocsogott a könnycseppekben a kispárnám. Hát, igen, még a fiúk is tudnak sírni, főleg ha olyan váratlan dolog éri őket, amit eddig elképzelni se mertek. Merlinnek hála azonban egyre jobban kezelem az ilyesmit.
Azt viszont nem, ha sírnak előttem. Nagyon rossz látni, ahogy Alíz másodjára is elérzékenyül. A padlóra meredt tekintettel várom meg, amíg egy kicsit összeszedi magát, nem szeretném, ha a leggyengébb pillanataiban úgy érezné, mintha bámulnám. Igencsak zavarba tudok jönni mások sírásától, olykor még az is megesik, hogy elnevetem magam kínomban, ami nagyon ciki, mert az emberek teljesen félreértik és udvariatlanságnak titulálják. Jelenleg se tudom, hogy mi lenne jó megoldás. Menjek oda, öleljem meg, vagy kotorjak elő neki egy csomag zsebkendőt a zsebemből? Nem, azt már megint előbb oldja meg, mint én... Egyszerűen nem vagyok jó a vigasztalásokban.
Egy kissé azért elmosolyodom, amikor a szemceruzára terelődik a szó. Ez legalábbis már annak a jele, hogy túljutott azon a bizonyos mélyponton. A fiúknak sokkal egyszerűbb dolga van. Bármikor sírhatunk, nálunk nem visszatartó erő a smink. És annyiból azért jó volt, hogy kiderült, mégsem vízálló.
- Nem tudsz átlépni a múltadon, de megtanulhatsz együtt élni vele. Ehhez azonban az kell, hogy végleg elvarródjanak a szálak. De persze nem akarok okoskodni - vonom meg a vállaimat, majd egy üvegpohárért nyúlok, és amíg Alíz válaszát hallgatom, töltök magamnak ásványvizet.
- Erősnek kell majd lenned, de menni fog! - bátorítom mosolyogva. - Hagyj magatoknak időt, és ne engedd hirtelen túl közel magadhoz.
Egyre jobban megértem, hogy mit miért mondott az előző találkozásaink alkalmával. Végtelenül sajnálom, hogy így alakultak anno a dolgai, de sajnos tehetetlennek érzem magam.
- Gondolj arra, hogy mostanra minden jobbra fordult, és talán ez a levél is a folyamat része. Ha szólsz Timinek, akkor ő is segíthet feldolgozni a történteket, ha viszont mégsem engedné, titokban bármikor találkozhatsz vele a tudta nélkül, hiszen az anyád boszorkány, nem? És lehet, hogy mindent meg fog magyarázni.
Felállok a széktől és lassan sétálgatni kezdek a helyiségben, a gondolkodás mellékhatásaként. Még magam is meglepődök, hogy milyen jó ötleteim támadnak.
- Apád... talán haragudott rád amiatt, mert anyád apja bekavart. Nem lehet könnyű kviblinek lenni, aztán rajtad vezette le. De vele már nem beszélhetünk. És.. azért szerintem sokkal jobb, hogy megtudtad az igazságot - jelentem ki határozottan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=699611#post699611][b]Széplaki Alíz - 2017.09.04. 18:56[/b][/url]

- Köszi a megértést - mondtam neki hüppögve, miközben végre nagyjából sikerült teljesen megnyugodnom.
- Tudod nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de érdekes módon valahogy mégis számítottam rá legbelül - tettem hozzá, miközben a padlót bámultam.
- Igen, tényleg egyszerűbb lenne az életem, ha elvarródnának azok a bizonyos szálak... hát nem vagyok egy egyszerű eset - fűztem hozzá az ajkamat beharapva. Andrej most megismerhette az igazi arcomat is, illetve azt az énemet, amikor nem az erős oldalamat mutattam. Egyáltalán nem bántam ezt, hiszen a barátaimnak ismernie kellett minden tulajdonságomat, reakciómat, enélkül senkivel sem létesíthettem volna őszinte kapcsolatot... sosem voltam az érdekkapcsolatok híve, attól egyenesen kirázott a hideg. Mindig is az egyenes kapcsolatokra építettem, a barátaimat is ennek megfelelően válogattam meg, ezért is volt kevés igaz barátom. Ám ezt egyáltalán nem bántam, mert úgy voltam vele, hogy inkább legyen kevesebb igaz kapcsolatom, mint sok felületes. A fiút még nem ismertem annyira, de amennyire megismertem úgy gondoltam, hogy ő is bekerülhet a barátaim körébe, mert idáig rendes, korrekt embernek gondoltam, de persze azért még kellett egy kis idő, hogy ténylegesen kiismerjem. Persze azt is elfogadtam, ha mégsem akar jobban megismerni és inkább tovább áll, hiszen tudtam magamról, hogy nehéz eset vagyok, akit nem mindenki tud tolerálni és elviselni.
- Persze, igazad van... erősnek kell lennem. Lehet, hogy megbeszélek vele egy találkát. Végül is veszítenivalóm nincs. De talán többet megtudhatok tőle a családomról, a múltamról. Talán itt az ideje szembenéznem a múltammal, saját magammal - jelentettem ki a fiúnak határozottan, közben pedig újra ránéztem, és kezeimmel a poharamat forgattam az asztalon.
- Liliomfay Heléna az anyám neve, idáig ennyit tudok róla... de kíváncsi lennék a családom történetére.
Na igen, idáig egyáltalán nem tudtam semmit sem a származásomról, de arra gondoltam, hogy az apja keze van a dologban, hogy egy cetlit se tettek mellém, amikor az árvaház ajtaja elé raktak, nehogy bármi is kiderüljön a családomról. Legalábbis a levél alapján azt szűrtem le, hogy az apám rendezte úgy, hogy árvaházba kerüljek... ha valóban ez volt az igazság.
- És mi van, ha anyám hazudik? Ha ezzel a mesével próbálja megnyugtatni a lelkiismeretét vagy így hárítaná másra azt, amit tett? Honnan fogom tudni azt, hogy igazat mond vagy hazudik? - tettem fel a kérdést a fiúnak, bár sok értelme nem volt, mert ő ugyan honnan is tudhatná, hogy mennyire igaz az a sztori, amit anyám előadott a levelében...
- Azt hiszem jobb lesz, ha ebből kihagyom most Timit. Nem akarom feleslegesen ilyen gondokkal terhelni - jelentettem ki határozottan, majd megint ittam egy kortyot a kólámból.
- Lehet, hogy igazat mondasz... azért kíváncsi lennék, hogy apám szemszögéből milyen a történet... érted. Hogy ő mit érezne, mik a gondolatai stb. Biztosan gyűlöl, azért nem is keresett fel.
Reméltem, hogy nem utált, de benne volt a pakliban, hogy megharagudott rám, amiért anyám apja bekavart a szerelmi életükbe... de azt sem zártam ki, hogy teljesen másról volt szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=700087#post700087][b]Andrej Scotti - 2017.09.08. 17:51[/b][/url]

Meg tudom érteni. Ez egy tényleg nagyon bonyolult történés most az életében, amire nem árt, ha kellően felkészül, még mielőtt meghozná a végleges döntést. Engem is nagyon érdekelne, hogy kik a valódi szüleim, ha nem ismerném őket. És gondolom úgy van vele, hogy bármennyire is haragszik, hiába hallhatott, illetve feltételezhetett róla csak rosszakat, azért mégiscsak azt kívánja, hogy találkozzanak egyszer. A lelke mélyén mindig is ott lehetett ez benne, ahogy végül utalt rá.
Rám számíthat. Szívesen mellette állok ebben a nehéz helyzetben, ha igényli. Gondolom minél több ismerősével meg szeretné vitatni ezt a témát, hogy megnyugodjon belül, meg hogy a végén jól tudjon dönteni. Nem szeretnék visszaélni a bizalmával, ezért természetesen senkinek nem adom tovább az elmondottakat, illetve továbbra is azt próbálom vele éreztetni, hogy egyáltalán nem volt ciki a részéről az érzéseinek nyílt felvállalása. Jobb is, ha kimutatja ilyenkor ezeket, nem pedig elnyomja magában, mert akkor talán ő se tudná, hogy pontosan hogyan esik ez neki.
- Ez a beszéd! - bátorítom tovább, majd elmosolyodom. - Lehet, hogy híresek voltatok. Nekem a magyar családnevek sajnos nem sokat mondanak. Meg persze az is lehet, hogy a képességedről is többet megtudhatnál, nem?
Gondoljunk csak bele... Az ilyen fajta adottságoknak nyoma kell legyen a családfán. Szerintem nagy könnyebbség lehetne számára, ha tudná, hogy a felmenői hogyan bontakoztatták ki tehetségüket, illetve mire mentek vele később. Az én családomban is előfordult már, hogy valaki különleges képességgel rendelkezett, bár ebből egyelőre úgy tűnik, nem örököltem semmit, de talán majd az utódok, vagy ha ők sem, akkor oldalágon bukkan fel a mutáció.
- Hallgass a megérzéseidre. Vajon miért csak most keresett fel? Lehet, hogy akar valamit? - húzom el a szám, kissé megijedve. Alíznak valószínűleg nincs felhalmozott vagyona, bár... - Az ugye kizárt, hogy apád részéről örököltél volna?
Megborzongok a gondolattól, hogy esetleg a hirtelen felbukkanó anya hátterében remélt anyagi javak húzódnak. Remélem hamar el tudjuk vetni ezt az ötletet.
- Végül is, felnőtt vagy már - vonogatom meg a vállam, elmosolyodva Alíz önállóságán és talpraesettségén. - Gyűlöl, vagy féltékeny volt, már mindegy. De talán anyád meg tudja adni apád élő rokonainak elérhetőségét. Ott is elkezdhetsz kutakodni, és több mindent megtudhatsz. Vagy felbérelsz egy családfakutatót. A Liliomfayból már el lehet indulni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=700091#post700091][b]Széplaki Alíz - 2017.09.08. 18:12[/b][/url]

- Igen, igazad lehet... úgy érzem, hogy válaszolnom kell erre a levélre, mert nem akarok egy örökös "mi lett volna ha" teóriában élni.... - válaszoltam a fiúnak. Jól esett, hogy kibeszélhettem vele a dolgot és hogy megbízhattam benne, most nagyon nagy szükségem volt a támogatásra.
- Ó, zseni vagy! - válaszoltam neki szájtátva, mikor felhozta, hogy talán a képességeimről is többet megtudhatok ezáltal.
- Nagyon érdekelne, hogy mit tud erről anyám! Talán végre felvilágosodhatnék ezzel kapcsolatban - tettem hozzá lelkesen. Úgy éreztem, hogy most rendesen dolgozik bennem az adrenalin és annyira furdalt a kíváncsiság, hogy már alig vártam, hogy megírjam a levelet anyámnak, azonban Andrej következő kijelentése letaglózott.
- Gondolod? Igen, benne van a pakliban... sajnos nagyon gyanús, hogy nem keresett idáig... talán azt gondolja, hogy valamiképp hasznot húzhat belőlem azzal, ha most megjelenik az életemben - mondtam neki szomorkásan. Nem volt semmiféle vagyonom, arról sem értesültem, hogy apám után kapnék valamit, de lehet, hogy ezzel jóanyám nem volt tisztában.
- Tudod nekem aztán pláne nincs semmim... de nem kizárt, hogy ezt anyám nem tudja - feleltem neki komoly arccal, magam elé nézve.
- De már csak azért is felkeresném, hogy többet megtudjak magamról és a képességeimről. Aztán majd a többi elválik.... csak kiderül, ha csak haszonszerzésből keresett fel - fejtettem ki az álláspontomat ezzel kapcsolatban.
- Igen, a családfakutató sem rossz ötlet - válaszoltam neki elgondolkodva. Viszont az az érzés, hogy találkozzam anyámmal erősebb volt mindennél. Úgy határoztam, hogy mindenképp találkozni akarok vele, mert akkor talán lezárhatom a múltam egy részét és persze ez nem azt jelenti, hogy megbocsátom neki azt, hogy magamra hagyott akkoriban.
- Köszönöm, sokat segítettél! - pattantam fel a helyemről egy hálás mosolyt hintve a fiú felé, majd a szobámba rohantam, hogy megfogalmazzak egy válaszlevelet anyámnak a találkozás részleteiről.