Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Lala lassan már három éve használta ezeket az ódon folyosókat, a legtöbbjük útvonalát fejből fújta is, a falak között uralkodó nyers illat kellemessé szelídült számára, a kövek hűvös tapintása barátságosan bizsergette ujjbegyeit, mégis mikor a konyhába vezető folyosóra fordultak, rá kellett eszmélnie a lánynak, hogy még soha nem tette be ide a lábát. Sőt, már kettő folyosója fogalma sem volt arról, merre jártak, csak úgy ment, követve a másikat és bízott abban, hogy az nem fog eltévedni.
- Biztos jó felé megyünk? - A fiúra pillantott, akit jóformán még csak nem is ismert. Párszor látta már őt a tantermek közelében, ha jól emlékezett talán még évfolyamtársak is voltak, de első beszélgetésükre csak körülbelül tíz perce került sor, mikor Lala letámadta az ebédlőben azzal a kérdéssel, hogy tudja-e a kedves navinés, merre leledzik az az átkozott konyha. A válasz igen volt, és legyen az félénk bólintás, kedves válasz vagy közömbös mormogás, a fiú nem úszhatta meg a felráncigálást és ha kellett könyörgések áradatát, hogy legyen egy különleges alkalomra az eridonos fruska idegenvezetője.
Az expedíció különben valóban élet-halál tárgya volt, olyan dolog, melyet ha elront az ember az az egész napját megbélyegzi majd, sőt talán még a holnapi reggelébe is belemar, sértődött kutyaként.
Ez az égetően gyors megoldást követelő probléma pedig nem volt más, mint, hogy sótlan volt a leves és a manók azon a délutánon úgy tűnt, elfelejtették kirakni azokat a pici, aranyos sótartókat amelyekből minimum egy általában Lala orra előtt kötött ki. Ha pedig a manók nem hozták fel a sót, akkor bizony Lala fog lemenni a sóhoz. És Matt. Még ha erről a fiúnak halvány lila gőze sem volt egyenlőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=611607#post611607][b]Vér Lanetta - 2016.08.08. 16:52[/b][/url]

Lala lassan már három éve használta ezeket az ódon folyosókat, a legtöbbjük útvonalát fejből fújta is, a falak között uralkodó nyers illat kellemessé szelídült számára, a kövek hűvös tapintása barátságosan bizsergette ujjbegyeit, mégis mikor a konyhába vezető folyosóra fordultak, rá kellett eszmélnie a lánynak, hogy még soha nem tette be ide a lábát. Sőt, már kettő folyosója fogalma sem volt arról, merre jártak, csak úgy ment, követve a másikat és bízott abban, hogy az nem fog eltévedni.
- Biztos jó felé megyünk? - A fiúra pillantott, akit jóformán még csak nem is ismert. Párszor látta már őt a tantermek közelében, ha jól emlékezett talán még évfolyamtársak is voltak, de első beszélgetésükre csak körülbelül tíz perce került sor, mikor Lala letámadta az ebédlőben azzal a kérdéssel, hogy tudja-e a kedves navinés, merre leledzik az az átkozott konyha. A válasz igen volt, és legyen az félénk bólintás, kedves válasz vagy közömbös mormogás, a fiú nem úszhatta meg a felráncigálást és ha kellett könyörgések áradatát, hogy legyen egy különleges alkalomra az eridonos fruska idegenvezetője.
Az expedíció különben valóban élet-halál tárgya volt, olyan dolog, melyet ha elront az ember az az egész napját megbélyegzi majd, sőt talán még a holnapi reggelébe is belemar, sértődött kutyaként.
Ez az égetően gyors megoldást követelő probléma pedig nem volt más, mint, hogy sótlan volt a leves és a manók azon a délutánon úgy tűnt, elfelejtették kirakni azokat a pici, aranyos sótartókat amelyekből minimum egy általában Lala orra előtt kötött ki. Ha pedig a manók nem hozták fel a sót, akkor bizony Lala fog lemenni a sóhoz. És Matt. Még ha erről a fiúnak halvány lila gőze sem volt egyenlőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=632473#post632473][b]Isaac Matthew Philips - 2016.11.01. 03:01[/b][/url]

Ez kicsit komikus. Most kezdem itt a negyedik évemet, egyik kedvelt tevékenységem, hogy a kastélyt téblábolnom végig mezítláb a 339. alkalommal is, kísértve a náthát, szóval elvileg már a tenyeremnél jobban kéne ismernem. Ehelyett itt bolyongok, mint aki most jár itt először, de ez még semmi, hisz ez mindennapos. De most nem egyedül keringek itt, mint sárga falevél az őszi szélben. Ugyan is velem van egy..talán évfolyamtársam, aki ebéd közben egyszer csak oda jött, hogy kísérjem le sóért a konyhába. Szeretem az ilyen spontán embereket, szóval miért ne. De azt elfelejtettem, hogy én legalább annyira nem tudom, merre megyünk, mint ő, ha nem jobban, épp ezért eléggé elkerekedtek a szemeim a kérdés hallatán, s csak ennyit tudtam mondani.
- Jó kérdés, fogalmam nincs! -rántottam meg a vállam, majd a lányra néztem, aki szemlátomást szintén engem nézett. Ekkor hasított belém a tudat, hogy nem jut eszembe a neve. Szokásomhoz híven összehúzott szemekkel, rázkódó ujjakkal, halk csettintésekkel kezdtem előcsalogatni a gondolatot, de az valahol nagyon mélyen beragadt, szóval elkezdtem hangosan gondolkodni.
- És amúgy hogyhogy pont engem választottál kíséretnek, kedves...La...Lola...Lilla...Jajj, mi a neved? -erőlködök, de csak nem jön össze a dolog. De legalább ez nem olyan kellemetlen, elvégre csak egy évfolyamba járunk és még csak nem is egy házban tengetjük mindennapjainkat. Ezt a pár betűt is csak azért tudtam, mert mintha Fanni említett volna egyszer egy lányt, akire illett az eridonos személyleírása. De amúgy is, legalább addig sem lép fel a kínos csend, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=639908#post639908][b]Vér Lanetta - 2016.11.17. 16:24[/b][/url]