Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=551620#post551620][b]Isaac Matthew Philips - 2015.12.09. 21:10[/b][/url]

Oké, gondoljuk csak végig. Mindjárt karácsony. És mindenki....na jó, lehet csak én vagyok ilyen anyagias, meg miegymás, de számomra a karácsony elképzelhetetlen házi készítésű mézeskalács nélkül és mivel nem tudtam hirtelenjében az egész famíliát ideteremteni, ezért megembereltem magam,felvettem egy kötényt, hónom alá csaptam a nagyanyám ősrégi szakácskönyvét, becsörtettem a konyhába, előpakoltam a szűkséges hozzávalókat és eszközöket, hártaléptem, csípőre raktam a kezemet és felsóhajtottam.
- No srácok, lássunk hozzá. -léptem oda a szakácskönyvhöz, ami nélkül 100%, hogy elveszek, mint egér a labirintusban, kinyitottam és addig nyálaztam az ősrégi könyvet, amíg meg nem találtam a keresett receptet.
- Mé-zes-ka-lács...perfekt! -böktem rá a fejezetre és már kezdtem is a sütögetést.
Azaz akartam volna kezdeni, csak egy bökkenő volt az általam kiötlött képletben. Mégpedig az, hogy még a vizet is odaégetem. Mindenhol kis masszadarabkák...nem is tudom, mi a jó szó...hevertek? Jómagamat pedig tiszta liszt, cukor tej és egyéb hozzávalók leptek el, a hajam meg úgy nézett ki, mint valami szénaboglya, a szokottnál is durvább értelemben. Ideges és bepánikolt fejjel ugráltam ide-oda, próbálva kordában tartani a káoszt, úgy tűnik sikertelenül. A vége felé már az angyalkákhoz kezdtem imádkozni, ha már úgy is karácsony, nem történhetne velem is legalább egy ici-pici csodácska, vagy esetleg nem küldenek rám valami segítő izét? Mind a sütéshez, mind a majd sorra kerülő takarításnál is nagyon jól fog majd jönni egy-két segítő és szorgos kéz...oké, nem lehetne három-négy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=632473#post632473][b]Isaac Matthew Philips - 2016.11.01. 03:01[/b][/url]

Ez kicsit komikus. Most kezdem itt a negyedik évemet, egyik kedvelt tevékenységem, hogy a kastélyt téblábolnom végig mezítláb a 339. alkalommal is, kísértve a náthát, szóval elvileg már a tenyeremnél jobban kéne ismernem. Ehelyett itt bolyongok, mint aki most jár itt először, de ez még semmi, hisz ez mindennapos. De most nem egyedül keringek itt, mint sárga falevél az őszi szélben. Ugyan is velem van egy..talán évfolyamtársam, aki ebéd közben egyszer csak oda jött, hogy kísérjem le sóért a konyhába. Szeretem az ilyen spontán embereket, szóval miért ne. De azt elfelejtettem, hogy én legalább annyira nem tudom, merre megyünk, mint ő, ha nem jobban, épp ezért eléggé elkerekedtek a szemeim a kérdés hallatán, s csak ennyit tudtam mondani.
- Jó kérdés, fogalmam nincs! -rántottam meg a vállam, majd a lányra néztem, aki szemlátomást szintén engem nézett. Ekkor hasított belém a tudat, hogy nem jut eszembe a neve. Szokásomhoz híven összehúzott szemekkel, rázkódó ujjakkal, halk csettintésekkel kezdtem előcsalogatni a gondolatot, de az valahol nagyon mélyen beragadt, szóval elkezdtem hangosan gondolkodni.
- És amúgy hogyhogy pont engem választottál kíséretnek, kedves...La...Lola...Lilla...Jajj, mi a neved? -erőlködök, de csak nem jön össze a dolog. De legalább ez nem olyan kellemetlen, elvégre csak egy évfolyamba járunk és még csak nem is egy házban tengetjük mindennapjainkat. Ezt a pár betűt is csak azért tudtam, mert mintha Fanni említett volna egyszer egy lányt, akire illett az eridonos személyleírása. De amúgy is, legalább addig sem lép fel a kínos csend, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=726022#post726022][b]Isaac Matthew Philips - 2018.06.19. 21:42[/b][/url]

Kellemes, nyári vasárnap reggel. Hét ágra süt a nap, oda kint, rikácsolnak a madarak, kint megint kezd kialakulni a 600 fokos sivatagi hőség. A többség ennek felettébb örül.
- Ööuhh... - nyögtem bele a reggelbe. Odafordultam a kis ágyam széléhez, és frissen felkelt mivoltom miatti dagadt szemeim miatt csak kitapogatni voltam képes a mugli készülékem honlétét. Ekkor egy nagy erőfeszítéssel kifeszítettem a csipás szemeimet, így megbizonyosodtam róla, hogy reggel nyolc van.
- Óóóóóóriáááááási! - nyújtottta meg a nyújtózkodás a mondtatomat. Pár erőtlen forgás után sikerült leesnem az ágyról, ami habár szándékos volt, a fájdalom a tervezettnél kicsit nagyobb volt. Szóval egy bájos szitkozódás közepette megkerestem a szemüvegemet (jelen állapotomban a saját szemem kiszúrása nélkül képtelen lettem volna behelyezni a kontaktlencséimet) és lassan, de biztosan-az ágyamat is bevonva a projektbe-talpra álltam. Megtöröltem az amúgy is elkenődött fejemet, majd tudtam, hogy ebből az állapotból csak egy kiút létezik, az istenek itala... nem, nem a pálinka, sokkal inkább a káve. Szépen, lassan a konyha irányába kezdtem döcögni. Végre elérkeztem odáig, kis kócos, táskás fejemen megjelent valami féle elfolyt mosoly. Benyitottam, szokás szerint 70 manó próbált meg fellökni 2 befelé tartó lépés után. Ekkor rájöttem, hogy sem a saját kis örleményem, sem a bögrém nincs nálam, szóval magamnak kell mindent előhalásznom.
- Hát ez k***a jó, mit nem mondjak! - szakadt ki belőlem egy fáradt nyújtózással. Ekkor megláttam valakit. Méretéből ítélve tuti nem manó volt. Igazából többet nem is tudtam volna mondani róla, hiszen kicsit elbambúltam, ami pontosan olyan volt, mintha elveszetten és bambán bámultam volna. Ott, mozdulatlanul meredtem rá. Fel sem tűnt. Lehet pár pillanatra visszazuhantam az álmok világába...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=792538#post792538][b]Isaac Matthew Philips - 2020.02.09. 12:00[/b][/url]

  Na jó, szóval az úgy volt, hogy nem tudtam aludni. Tudom, újdonság. Mert mikor aludtam rendesen ezek alatt az évek alatt, amíg itt voltam? Szóval ja, ott ülök a szobámban, karakteremhez hűen pengetem a gitáromat egy igen nyakatekert pozitúrában az ágyamon, amikor eszembe jut, hogy én nem vacsoráztam. Egyből eszembe jutott kedves édesanyám, akit mindig felkeltett éles anyai hallása, amikor a konyhában matattam éjfél tájékán, aztán amikor rájött, hogy csak a drága középső kölyke az, mindig megcsóválta a fejét és azt morogta: "Jaj, nem értem, hogy tolódott el ennyire a biológiai órád, kisfiam." Mire én azt mondtam, hogy eddig nem voltam éhes. Ő aztán csókot nyomott a homlokomra és egy fáradt mosollyal vissza ment aludni, én meg folytattam a csipegetést. Szóval igen, mi nem változott ez alatt a cirka 3 év alatt. Most is ugyan úgy, 12 körül jut eszembe, hogy jaj baszki, nekem ennem kell, lesz kemény 1 óra, mire visszakászálódok a szobámba és ki mondta, hogy utána egyből álomra hajtom majd a fejem. Hát hiába, ez van.
  Gyakorlott surranó vagyok, gyakran szoktam este sétálgatni a kastélyban, meg anno otthon, szóval megtanultam lábujjhegyen közlekedni. Eddig még nem buktam le, vagyis nem önelégült kijelentés az, hogy elég jó vagyok benne. Szépen lesurranok a Nyugati szárny földszinti részére a kis melegítőmben és a Nirvana pólómban, ami viszont akkora, hogy még 3 Matt is könnyű szerrel beleférhetne.
  Belököm az ajtót, s laza léptekkel megindulok befelé. Nem kell sok idő, hogy észrevegyem egyik háztársamat (Dana, ha jól emlékszem). Már épp köszönnék neki, amikor hirtelen átfutja az agyamat valami: Dana nem prefektus véletlenül? A rohadt életbe, ebbe szépen belesétáltam! Már csak az hiányzott, hogy büntetést kapjak a sok szar mellé, ami így is folyik az életemben. Gyerünk, Matt, gondolkozz, mit mondhatnál, hisz tuti észrevett.
- Uh, fenébe, hol vagyok már megint? Bocsi, megint alva jártam, jobb is lesz, ha visszamegyek a Navine hálókörletbe, ugyan is nekem nem szabad itt tartózkodnom ilyenkor. Csá! - fordulok sarkon az Oscar-díjas alakításom után és csak reménykedek, hogy nem szórja ki, hogy hazudtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=793291#post793291][b]Isaac Matthew Philips - 2020.02.12. 00:17[/b][/url]

  Nah, ennyit arról, hogy olyan vagyok, mint egy macska az éjszakában. Mint egy árny, amit sosem veszel észre. Mint egy szeles szellem. Vagy szellemes szél. Na mindegy, most nem voltam egyik sem. Csak egy szerencsétlen idióta, aki lebukott. Otthon ugye nem kaptam különösebb fenyítést az elböffentett alvási szokásaim miatt, így sosem voltam rászorulva, hogy megerőltessem magam és egy hihető kifogással tudjak előrukkolni a lebuktatómnak. Na de lám, mindennek eljön az ideje egyszer, ezúttal lelepleződtem. Sajnos még elugorni és elrejtőzni sem lett volna esélyem, mert mikor beléptem, tekintete egyből rám szegeződött. Az egyszerű, már minden filmben valaha ellőtt alvajárós dolgot. Saját bevallásom szerint nem is adtam elő olyan rosszul, sőt! Már éppen fordultam volna sarkon, kínos vigyorral az arcomon a ki- és bejáratot egy személyben megtestesítő ajtó felé, sőt, már végre is hajtottam a 180 fokos fordulatot, mi több már az első kivezető lépést is majdnem végre hajtottam ám a prefi csaj megsejtette, hogy hát akarom. Basszus.
 Kérdésével egy időben fordulok meg, olyan fejjel, mint akit orrba vágtak, ám miután felfedi, hogy nem szándékozik hozzám vágni egy büntetést, az arcizmaim elengednek, kivéve a szemöldököm. Az úgy felszalad, mintha krokodilok volnának alatta.
- Ah, várj csak, a holnap reggeli baglyomban fognak értesíteni az Oscar-jelölésemről. - ironizálok, miközben megindulok a szék felé, amire az imént mutatott. Mialatt helyet foglaltam, néztem, ahogy a késői vacsoráját tünteti el a tányérjáról. Ahogy leteszem magam, egyből manó-sereg jelenik meg, érdeklődéstől csillogó szemmel. Én pedig csak elkerekedett, tanácstalan tekintettel tudok egyenlőre csak válaszolni. Ahogy erőlködök azon, hogy kitaláljam, mit eszek, lassan megindul a fejem jobbra-balra, s felfúvódott arcomból kiengedek egy nagy kupac levegőt. Végül kinyögöm.
- Ahm, én asszem egy vega burritot eszek, fekete teával. - rendelek kissé kétes hangon, bizonytalanságom pedig az arcomon is kivehető. Ez egy random kívánság volt. A manók köddé válnak mellőlem, szóval már minden figyelmemet a vacsora partneremnek szentelhetem. Ő meg is nyitja a beszélgetést egy bemutatkozással, ami jó, mert habár voltak halvány emlékeim, hogy hogy hívják, de azért jobb az elején letisztázni nem ám a mondat közepén például izomból benyögöm, hogy Dia, vagy mi?
- Azért, akkor jól emlékeztem. Lol, ez új, emlékszem valamire! - csóválom felé a mutatóujjam hunyorogva, ám a második mondatnál csak elnézek mellette, hogy ilyen kis "mellékes megjegyzésnek" állítsam be a poént - Én meg Matt, önjelölt zenész és már évek óta felfázásra pályázó, örvendek! - kacsintok közép- és mutatóujjammal szalutálva, utólag belegondolva, hogy az utóbbi jelzó lehet nem ugyanúgy fog landolni, mint ahogy azt én kigondoltam.
- És... meló-szünet? - próbálok érdeklődni finoman afelöl, hogy hogyhogy nem a folyosókat járja ilyenkor?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=795477#post795477][b]Isaac Matthew Philips - 2020.02.23. 16:58[/b][/url]

  Ha valaki rám néz, biztos az egyik első gondolata az, hogy milyen bunkó lehetek, meg hogy valami önjelölt anarchista lázadó vagyok, aki minden egyes mozdulatával a rendszer megbuktatásán ügyködik. Pedig közel sem vagyok ilyen. Elég nyomi egy punknak számítok a magam kis csendes, chill, szabálykövető mivoltjával. Na jó, ha leszámítjuk az éjszakai ide-oda mászkálást takarodó után. A lány pedig nagyon kedves, már csak azért is, hogy nem akaszt büntetést a nyakamba. Tetszik, hogy érti a viccet, a kis tapsra grandiózus kézmozdulattal és egy meghajlással válaszolok, majd egy fáradt mosollyal helyet is foglalok, s kisebb tanácstalanság után a manóknak is feladom a rendelést.
- Jap, elég random volt, de a lényeg, hogy vega legyen. - mutatok egy laza béke-jelet és egy lapos vigyort. Ahhoz képest, hogy a varázsvilág még eléggé újkori technikával éli mindennapjait, a Bagolykőben mégis tudnak kezdeni valamit azzal, hogy az ember fia nem fogyaszt állatot. Meglepő módon a többi diáknak kell inkább magyarázkodnom az étkezési szokásaimról. Pedig nem olyan komplikált az egyenlet. Egyszerűen nem eszek húst, vagy akármit, amiben állat van. Ennyi.
- Ahm, indie, acoustic... - nézek el merengve a távolba. Ekkor jöttem rá, hogy a bemutatkozásom nem azt a reakciót váltotta ki belőle, amit vártam, szóval kicsit konkretizálnom kellett - És a te neveeeed....? - könyökölök a pultra, érdeklődő tekintettel. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Danának hívják, de mondom, azért jobb meggyőződni, minthogy utána szégyenkezzek, illetve pofára essek.
  Hallgatom, ahogy meséli, hogy üres hassal nem lehet dolgozni. Biztos igaza van. Én magam nem nagyon tudom ezt átérezni, hiszen én magam kevés táplálékkal is elmegyek. De azért egyetértően bólogatok.
- Ahm, nem tudom, unatkoztam, kinda éhes lettem, gondoltam elzsalok bekapni valamit. - vakarom a tarkómat, nem találva izgalmasabb választ. Hirtelen meglepve felnézek rá - Te is eljártál anno éjszakánként... már... mielőtt még megtehetted volna? - ráncolom a szemöldököm. Éreztem, hogy cool a csaj, de hogy ennyire?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=797061#post797061][b]Isaac Matthew Philips - 2020.03.05. 19:30[/b][/url]

  - Wow, most megnyugodtam, hogy nem hallatszik át, amikor a szobámban verem a gitárom hajnali egykor. - nevetek. Na igen, eddig mindig azt gondoltam, hogy a navinéből legalább is azért néznek rám ferde szemmel, mert az éjszaka közepén is képes vagyok hangszert ragadni. Mondjuk eddig sosem tett senki szóvá ilyesmit, szóval kitalálhattam volna, hogy akkora gáz nincs. Jól esik, ha az emberek érdeklődnek az iránt, amit csinálok, főleg, hogyha az ilyen kis szolid, nem pedig habszó szájú ujjongás. Mármint girl, chill, csak húrokat pengetek amúgy. Egy laza kacsintással párosított "klikk" hanggal válaszoltam az érdeklődésére. Reméljük nem jön majd rá, kiről is szólnak a dalaim túlnyomó részt. Az lehet kínos lenne, pláne ha jóban voltak Fannival.
 Neve hallatán egy egy elégedett sóhaj repült ki ajkaim közt, kezem pedig a mellkasomra tapadt.
- Azért, jól emlékeztem, csak gondoltam. Csak biztosra akartam menni! - jegyeztem meg inkább csak magam elé szórva a mondatot - Cool név by the way. Ez is kaptad a szüleidtől, vagy ez saját identitás? - néztem rá érdeklődően, az asztalon támasztott kezeimet még össze is kulcsolva. Egyre szimpatikusabb a csaj, pláne, ha ez magának adott neve. Ha pedig a kezdetektől így szólították... grat a szülőknek, így kell original nevet adni a gyereknek! Habár kisebb korában biztos nem örült neki ennyire. Talán még most sem. Remélem azért nem hagyott maradandó nyomokat benne az esetleges bántalmazás. Mondjuk ebben az esetben nem a teljes nevét mondta volna. Mindegy, azért csak óvatosan. Sose tudhatjuk, hogy a másik min ment keresztül. Szeretem hallani mások hasonló történeteit, hogy ők hogyan élték meg ezt, hogyan léptek túl rajta, illetve mit tehetek értük, ha ez nem történt meg. De azért nem kérdezek rá, akármennyire is foglalkoztat a kérdés. Majd megosztja velem, ha ő készen áll.
  Lelkes mesélésére csak bólogatok egyetértően. Elég menő dolog lehet este járőrözgetni. Habár nem tudom, hogy az én műfajom-e az egész. Másokkal betartani a szabályokat? Én? Kicsit irónikus lenne.
- Wow, cool. És mióta vagy prefektus? Nem kell ahhoz ilyen... szabálykövető, jó tanuló valakinek lenni? - próbáltam legjobb magyar nyelvi ismereteim szerint megfogalmazni a kérdésem, de valahogy nem sikerült. Pár másodperccel az után, hogy a mondat elhagyta a számat, egyből megbántam.
- Nem mintha nem gondolnálak jó tanulónak, vagy mi, csak... nem tudom. Bocs! De remélem kivehető volt, hogy mit makogok itt. - vigyorogtam kényelmetlenül, tarkómat vakarászva. Hiába, este van már. Remélem nem sértettem meg túlzottan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=800844#post800844][b]Isaac Matthew Philips - 2020.03.26. 01:16[/b][/url]

  Enyhén tátott szájjal, csodálattól csorduló tekintettel, lágy fejcsóválással reagálok a vallomására, hogy ez bizony a szülőjétől, vagy szüleitől kapott, becses neve.
- Wow, ez a valaha volt egyik legcoolabb dolog, amit hallottam! - csillognak a szemeim izgatottságomban. Igen, ez egy visszatérő téma nálam, hogy szörnyen izgatott leszek a "fura"... mondjuk inkább azt, hogy nem mindennapi dolgoktól, az kevésbé bántóbb, pláne, ha valaki nevéről beszélünk. Mondjuk nálam a fura jelző eléggé pozitív, de ez egy saját értelmezés és így lehet, hogy másoknak kellemetlen, becsmérlő, vagy csak simán rossz emlékeket idéz elő a kis lelkében. Dana kedves, sőt, aranyos csajszi volt, legalább is eddig úgy viselkedett velem, szóval az utolsó dolog, amit akarok, hogy esetleges félreértések , vagy érzéketlenség miatt megbántsam. Mondjuk nem mondtam semmi negatívat, szóval megint miért is futom ezeket a köröket?
  A szüleimről kérdez hirtelen, s mialatt ő mesél kicsit a sajátjairól, addig kicsit feljebb ülök, megigazítom a pulcsimat és az asztalra támaszkodva figyelek, bólogatok. - Cool. Apud munkájáról még nem igen hallottam, hogy megy ez akkor? - hajolok kicsit közelebb - Nekem apám nyugdíjazott tűzoltó, anyum tanárnő. Mindketten muglik. Szeretem őket nagyon! Olyan kis supportive-ak. - bólogatok magam elé, összepréselt ajkakkal. Igen, biztos full fura lehet, ha semmi fogalmad sincs akármilyen mágiáról, aztán születik 3 kölköd, akik közül mind varázsló lesz. Az élet egy érdekes tréfamester. - És testvérek? Ha már család...
  Nagy csodálattal bólogatok amikor a prefektusi karrierjének részletei kerülnek előtérbe. Így, az ő szájából már nem is hangzik ez olyan nehéznek.
- Ámen, pacsit rá! - rakom fel a kezem, várva, hogy belecsap a tenyerembe. Aztán elgondolkodom picit - Akár én is lehetnék prefektus? - nézek rá kétségek takarta szemen keresztül.
  Közben a manók kedvesen elém rakják a tányért. Fejemmel oda fordulok, megköszönném hangosan, de csak a szájmozgás megy mellé, szóval csak tátogni tudtam a hálámat (szorongás. haha). Egy kisebb kínos mosoly után felkapom a tányért, közelebb emelve az orromhoz, beleslukkolok a vacsorámba. Isteni illata van! Tekintetem átszökik Danára.
- Akkor... jó étvágyat! - mondom mosolyogva, majd beleharapok a burnótomba - És mit utálsz nagyon, amúgy? - kérdezem, csak éppen az a baj, hogy e kérdés helyett a "És melyik kaját utálod?" de fel sem tűnt. Uh. Ciki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=805618#post805618][b]Isaac Matthew Philips - 2020.04.15. 20:42[/b][/url]

  Az az illető, akit nem érdekelnek a negatív visszhangok, csak meg előre megállíthatatlanul, az meg tud venni kilóra. És ezek szerinte Dana is ilyen. Egy egyszerű, büszke félmosollyal tudatom vele, hogy jól is teszi, hogy magasról tesz a vele gúnyolódókkal, aztán fejemet támasztva, tagra nyílt szemekkel (és fülekkel) hallgatom az édesapa foglalkozásának magyarázatát. De természetemnél fogva minél többet tudok, annál több a kérdésem. De nem tudok egyet sem eljuttatni az ajkaimig az alatt a rövid idő alatt, amíg a lány vesz egy levegőt, azután meg már rám terelődik a szó.
- Yap, kiskoromban ilyen szuperhős szinten tekintettem rá. - mosolygok magam elé, nosztalgikus ködben - Műszaki rajzot. Hihetetlenül precíz, imádom nézni, amiket otthon csinál. A rajz részét örököltem, de a precizitást már nem... - sóhajtok mosolyogva -  ...na mindegy.
  Tekintetem kissé elkerekedik, mikor megmondja, hányan is vannak a családban. Végig is futott az agyamon, én mit kezdenék ennyi tesóval otthon. A kis anti-szociális mindenem majd' megborzongott. Először nem is mondtam semmit, csupán elismerően bólogattam, számat agresszíven lefelé görbítve.
- Jeez, girl, én két tesóval is a hajamat téptem. Mondjuk inkább a kisebb miatt. - javítom ki kicsit magam elgondolkodva - De gondolom más, mióta itt vagy. Nálam legalább is más.
  A pacsi elcsattan. A gondolkodás ráncolta szemöldökkel hallgatom Danát, ám amikor az "ismerőséről" ejt szót, a a jobb oldali, busa hernyó felszalad. Egy egyszerű "Jah"-val fejezem ki egyetértésemet, majd emllé szúrok egy fáradt mosolyt. Ez kb olyan, mintha a kecskére bíznád a káposztát. De abban is igaza lehet, hogy lehet a házvezetők tudnak valamit, specifikusan azt, hogy ez egy okos dolog. Habár szeretném látni azt a bizonyos cserebogarat. Talán tudom is, hogy kiről beszél. Rákérdezzek? Elvégre magunk közt vagyunk. És ki ne szeretne egy kicsit pletykálni?
- Kire gondolsz amúgy? Csak így magunk közt... - húzódok hangyányit közelebb, kacsintással éreztetve vele a megbízhatóságomat.
  Belekezd a felsorolásba, s csak mire visszafordítja felém a kérdést, jut eszembe, hogy valahogy máshogy hagyta el a számat a kérdés, mint ahogy kigondoltam azt. Mutatóujjammal meg is támasztom a halántékom és olyan fejet vágok, mint aki citromba harapott.
- Uh, baszki, úgy akartam kérdezni, hogy milyen kaját utálsz, de ok, ez is jó témaindító. - nevetem el magam, majd egy kerek szemű sóhaj után elkezdek gondolkodni - Egyébként same. Úgy érzem, hasonlóak vagyunk, csak te eléggé kaland-orientált vagy... mármint aktívan ilyen menős, vagy hogy mondjam... értesz. - takarom el a szemem fogalmas zavaromban.
 - Egyébként látszik, hogy este van, mert nem az asztalon ülök. Mondjuk lehet a manók páros lábbal rúgnának le róla. - poénkodok csak úgy a semmiből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=814708#post814708][b]Isaac Matthew Philips - 2020.07.29. 14:56[/b][/url]

  - Hát, a "tudok" erős kifejezés, mindent megpróbálok. - mosolygok egy felhangosat a saját poénomon - Jah, én megrajzolom, te meg leméred, jó business lenne. - biggyesztem fel a szám sarkát. Merész álom lenne. Művészettel pénzt keresni. Illetve nem is álom, sokan csinálják, csak az a baj, hogy az alkotás nem egy olyan műfaj, ami megkönnyíti a számlák befizetését. Mondjuk meg lehet oldani, csupán csak annyi kell, hogy felkaroljanak. De azt hogy oldod meg? A mugliknál már egyre egyszerűbb. Naponta válik egy kölyök híres a YouTube-on, mondjuk ahhoz, hogy mindig megduplázd azt az öt percet, amit az emberek rágott csontként vágnak a fejedhez, valamit jól, vagy okosan kell csinálnod. Még nem hiszem, hogy ott tartok, hogy olyan egyedit tudnék nyújtani, ami megfogja akár csak a muglikat is. Szerintem hogy valaki pl. zenészként befusson a varázsvilágban a Holdig kell mennie, ott élni pár hónapig, aztán visszajönni. Mondjuk mi Danával az alkotó művészetről beszélünk, de ah, abból még a mugliknál is nehéz kiépíteni valamit.
  Összeboronált ujjaimat a combjaim közé téve hallgatom a lányt, lágyan bólogatva, mintha a kihagyott vesszőket bólintanék a mondataira.
- A kettő még elég jóságos, én mondjuk jogtalanul pofázok, tőlem kiköltözött az egyetlen srác is egy ideje. Kicsit hiányzik, már épp összeszoktunk, de mi tagadás, egyedül az igazi. - nézek a messzeségbe ábrándozva - Az ciki, ha a család nem értékel úgy, ahogy vagy, mondjuk velem nem volt ilyen probléma, jófejek otthon, mondjuk a nővérem kicsit kitaposta előttem az utat. - rántom meg a vállamat magam elé meredve. Nem tudom őt milyen aspektusból nem fogadták el, de nem tűnik olyannak, mint pl én, aki... kicsit extrában, piercinggel, meg mindennel tolja a mindennapokban is. Habár ki tudja?
  - A krumplilevest? Shame, én a krumpli legtöbb felhasznosítását szeretem. Talán kivéve a rakott krumplit. A tökfőzelékben meg csak a kapor, az ami kikerget a világból. - fintorodok el finoman. Amúgy nem vagyok nagy fűszerkirály, de a kapor kifejezetten irritál. Lehet, ha jártas lennék a konyhában, akkor talán el tudnám nyomni, vagy helyettesíteni őt a tökfőzelékben és akkor nem lenne probléma.
  Nagyon jól esik a kis felhatalmazó monológja. Igen, sokszor esek abba, hogy korlátozom magam, mert nem akarok felhúzni másokat. Csak azt is figyelembe kéne vennem, hogy nem háborús bűnök elkövetését fontolgatom. Már éppen nyitnám a számat, hogy válaszoljak, amikor meglátok egy távoli, de felénk közelítő manót egy tálcával a kezében, a tartalma pedig pont úgy nézett ki, mint amit kértem. Jap, az ám! Odaér hozzánk, én fejet biccentve megköszönöm a fáradozásait, utána csillogó szemekkel végignézem a kései vacsorámon.
  - Hallod... - fordulok Dana felé - ... ha már a menésnél tartunk, lehet becsavarom ezt a drágaságot egy szalvétába, felkapom a teát, aztán elkísérlek egy darabon, huh? - húzom közelebb a dolgokat magamhoz. Elvégre tiltott zónában vagyok és egyikünknek se jó, ha rajtakapnak minket.