Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Kamilla

Lemaradt a vacsoráról a nagyteremben, egészen későn sikerült visszaérnie a kviddicsboltból. Nagyon sok dolga volt a raktárban, ugyanis most kaptak új árut, amit ki kellett szortíroznia és mindent a helyére pakolni. Kellemesen fáradtnak is érzi magát, a lovasudvarba sem volt ideje kimenni ma este. Hiányzik neki Lángos, és éhes. Borzasztóan éhes, annyira, hogy fel tudná falni egy focicsapat vacsoraadagját.
Ezért köt ki végül a konyhában, a hangulata mindig elragadja. Ahogy belép, a vacsora utáni sürgés-forgás, takarítás úgy működik, mint egy jól olajozott gépezet. Sok-sok kis szorgos manókéz dolgozik, de még így is van idő, ember arra, hogy odamenjenek hozzá. Viszonylag ritkán jár ide, mégis kellemes ismerősként, mosolyogva üdvözlik, már meg is ragadják a kezét az apró lények, valaki pedig hátulról tolja oda az asztalhoz. Azt mondogatják, milyen rosszul néz ki, pihenjen kicsit, illetve faggatják arról, mit is hozzanak neki enni.
Ő pedig elgondolkozik, egy pillanatra lehunyja a szemét. Hagyja, hogy leültessék az asztalhoz, az ő "kiszolgálója" pedig nagy szemekkel, pislogva várja, hogy mi a kívánsága. Bármit meg tudna most enni, így kifejezetten nehéz feladat belegondolni, mégis mi volna az, amire igazán vágyik. Nagy levegőt vesz, szusszant egyet, és már elő is csalja emlékeiből a kedvenc ízeit.
- Palacsintát szeretnék - mondja ki, mert hát, semmit nem tudna mondani, amit annál jobban szeretne. Gyakran csinált neki édesanyja. A tehenektől házi tejet, a tyúkok alól tojást szereztek, azért nem kellett fizetni. Általában házi túró volt benne, és tulajdonképpen az egészből hiányzott a cukor. De valahogy ez a groteszk, szegényes verziónál jobbat még most sem tudna elképzelni.
El is mereng a régi emlékeken, miközben a manók már neki is állnak a sütésnek, palacsinta dobálásnak. Nemsokára egy tányér is kerül elé, sok-sok friss palacsintával. Fahéjat és cukrot kér mellé, mert olyan borzasztó túrókrémet úgysem tudna alkotni, még akkor sem, ha akarna. Senki más. Így marad a fahéjas verziónál, na meg persze a kakaósnál. Szereti, ahogy a cukor, a kakaó megolvad a meleg tésztában, úgyhogy frissen neki is esik.
Abban a pillanatban, eszébe jut Seth. Derült égből villámcsapás, ami sok hétköznapi, furcsa helyzetét jellemzi. A tányérját bámulva gondol arra, ahogy a másik megtanult palacsintát sütni a kedvéért, hogy kedveskedjen neki. És valahogy, a következő pillanatban máris keserűbb a cukor a palacsintában, és nem is olyan finom, mint eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630247#post630247][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.22. 20:39[/b][/url]

Kamilla

Lemaradt a vacsoráról a nagyteremben, egészen későn sikerült visszaérnie a kviddicsboltból. Nagyon sok dolga volt a raktárban, ugyanis most kaptak új árut, amit ki kellett szortíroznia és mindent a helyére pakolni. Kellemesen fáradtnak is érzi magát, a lovasudvarba sem volt ideje kimenni ma este. Hiányzik neki Lángos, és éhes. Borzasztóan éhes, annyira, hogy fel tudná falni egy focicsapat vacsoraadagját.
Ezért köt ki végül a konyhában, a hangulata mindig elragadja. Ahogy belép, a vacsora utáni sürgés-forgás, takarítás úgy működik, mint egy jól olajozott gépezet. Sok-sok kis szorgos manókéz dolgozik, de még így is van idő, ember arra, hogy odamenjenek hozzá. Viszonylag ritkán jár ide, mégis kellemes ismerősként, mosolyogva üdvözlik, már meg is ragadják a kezét az apró lények, valaki pedig hátulról tolja oda az asztalhoz. Azt mondogatják, milyen rosszul néz ki, pihenjen kicsit, illetve faggatják arról, mit is hozzanak neki enni.
Ő pedig elgondolkozik, egy pillanatra lehunyja a szemét. Hagyja, hogy leültessék az asztalhoz, az ő "kiszolgálója" pedig nagy szemekkel, pislogva várja, hogy mi a kívánsága. Bármit meg tudna most enni, így kifejezetten nehéz feladat belegondolni, mégis mi volna az, amire igazán vágyik. Nagy levegőt vesz, szusszant egyet, és már elő is csalja emlékeiből a kedvenc ízeit.
- Palacsintát szeretnék - mondja ki, mert hát, semmit nem tudna mondani, amit annál jobban szeretne. Gyakran csinált neki édesanyja. A tehenektől házi tejet, a tyúkok alól tojást szereztek, azért nem kellett fizetni. Általában házi túró volt benne, és tulajdonképpen az egészből hiányzott a cukor. De valahogy ez a groteszk, szegényes verziónál jobbat még most sem tudna elképzelni.
El is mereng a régi emlékeken, miközben a manók már neki is állnak a sütésnek, palacsinta dobálásnak. Nemsokára egy tányér is kerül elé, sok-sok friss palacsintával. Fahéjat és cukrot kér mellé, mert olyan borzasztó túrókrémet úgysem tudna alkotni, még akkor sem, ha akarna. Senki más. Így marad a fahéjas verziónál, na meg persze a kakaósnál. Szereti, ahogy a cukor, a kakaó megolvad a meleg tésztában, úgyhogy frissen neki is esik.
Abban a pillanatban, eszébe jut Seth. Derült égből villámcsapás, ami sok hétköznapi, furcsa helyzetét jellemzi. A tányérját bámulva gondol arra, ahogy a másik megtanult palacsintát sütni a kedvéért, hogy kedveskedjen neki. És valahogy, a következő pillanatban máris keserűbb a cukor a palacsintában, és nem is olyan finom, mint eddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630275#post630275][b]Farkas Kamilla - 2016.10.22. 21:36[/b][/url]

Sietősen söpröm le a pulóverem kötésében maradt morzsákat ahogy az órámra nézek, és észlelem, hogy mennyi az idő. Tény, hogy már a kastélyban fogok aludni, de legalább időben vissza szeretnék térni a rellonba, hogy még véletlenül se fussak bele egy büntetőmunkába. Mert az nem jó. És ez most egy nagyon bölcs megállapítás volt tőlem, aki már nyalta a falat. Szó szerint. Vetek még egy sóvárgó pillantást a félhomályban pompázó piskótára, aztán egy mély és önfeláldozó sóhaj kíséretében elveszek még egy csokoládés darabkát, s úgy lépek ki a sötétből...
...hogy aztán meg is torpanjak, megálljak a rágásban, és drámaian kitáguló szemekkel nézzek Rá. Azt még megértem, hogy ő nem vett észre engem, mert a sarokban voltam, meg amúgy is csendes vagyok, de azt már kevésbé, hogy én nem vettem észre őt. A süti kicsúszik kezeim közül, egy manó táljára, ami csörömpölve esik ki az apró kezei közül. Lenézek, nyelek, vissza Gergőre. Már esélyem sincs észrevétlenül kislisszolni. Elvörösödöm.
- Öm. Szia - mély levegő, próbálom lecsillapítani a folyamatosan mellkasomnak verődő szívemet, még mielőtt áttörné a csontot, és védtelenül hullna a mocsokba. Összefonom karjaim mellkasom előtt, belemarkolok a pulóveren keresztül a bőrömbe. Fogalmam sincs, mit mondjak. Vagy mit csináljak. Vagy. Akármi.
- Ő jó étvágyat - lesütöm szemeim, ide-oda toporgok, a súlypontom egyik lábamról a másikra teszem. És ennyi volt minden tudásom. Elvágták a filmet, beállt a fejemben a jégkorszak, Dracula feldugta a karóját az agyamba. És én szégyellem magam. Megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630317#post630317][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.23. 00:02[/b][/url]

Kamilla

A csörömpölés rángatja vissza a valóságba. Hátrapillant a válla fölött, és ott áll Kamilla, nagy szemekkel néz rá. Egészen másra emlékezteti a jelenség: mint egy megszeppent őzike, úgy remeg a fekete szemek pillantásában fürödve. Pedig nem barátságtalanabb, mint eddig volt, nem is kifejezetten meglepett, hogy itt látja a másikat. Tulajdonképpen egy iskolában tanulnak, egy faluban élnek-dolgoznak, most már csak egy évfolyam választja el őket egymástól. Nincs benne semmi meglepő, hogy találkoznak, néha összefutnak. Abban már annál inkább, ahogy a lány reagál rá, és ettől egy icipicit elszorul a szíve, és úgy érzi, mintha egy kéz lenne a torkán. Nem fojtogatja, éppen csak fenyegetően ott van, hogy érezze: egy rossz mozdulat, mondat és máris búcsút inthet a levegőnek.
Amikor Kamilla köszön neki, inkább nem válaszol, mert ahhoz le kéne nyelnie a falatot, de egyelőre nem nagyon akaródzik. Úgyhogy csak biccent egyet üdvözlésként, majd megrágja a többi palacsintát, lenyeli, de közben valahogy képtelen levenni tekintetét a másikról.
- Köszi - válaszolja végül, ismét egy bólintás. Mint valami bólogatós kutya. Sejti, mi gondja lehet Kamillának vele, és úgy gondolja, a másik nem akar beszélni róla. Inkább csak elsunnyogni az ehhez hasonló, kellemetlen helyzeteket. De Gergő pontosan tudja, hogy ez így egyiküknek sem jó, és úgy tenni, mintha minden rendben volna... csak rontana az egész helyzeten. Pontosan ezért szedi össze összes maradék erejét, hogy egy mosoly-szerűséget varázsoljon az arcára.
- Leülsz? - kérdezi, fejével a szemben lévő hely felé biccentve. Nem akar ő erőszakoskodni, csak azt sem szeretné, ha a másik ott ácsorogna, ő pedig csak tovább bámulná. Úgyhogy tekintetét visszavezeti a palacsintákra, miközben az jár a fejében, vajon mi történhetett Kamillával, mióta utoljára beszéltek.
Nem a szavak embere. Sosem volt, és nem is lesz, de valahogy Kamilla közelében minden alkalommal próbálkozik, próbálja megemberelni magát és normálisan viselkedni.
- Mi történt veled mostanság? Rég láttalak - teszi hozzá, mert ez olyan brutálisan unalmas és sablonszöveg, hogy kell mögé. Akár az amerikai álom közepén is ülhetnének és úgy cseveghetnének a csodás életükről ezzel a párbeszéddel. Csakhogy ez itt nem az amerikai álom, hanem a magyar valóság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630319#post630319][b]Farkas Kamilla - 2016.10.23. 00:33[/b][/url]

A levegő egy picit megremeg körülöttem, de minden erőmmel próbálom kézben tartani a helyzetet. Nem akarok még több kárt okozni.
Amikor Gergő bólint, összeszorítom ajkaim, és már bele is törődnék, hogy nem kér belőlem, mikor megszólal. Én pedig érzem szétáradni magamban azt a kellemes, langyos melegséget, amit a hangja vált ki bennem.Tulajdonképpen mennem kéne, több okból kifolyólag sem kéne itt lennem, de a lábaim már rég legyökereztek a padlóba. Amikor pedig a székre invitál, a testem magától reagál, elindulva felé. Mintha valaki más irányítana, én pedig csak belülről nézhetem az eseményeket. Leülök, pulóverem ujját ráhúzom a kézfejeimre, először a palacsintákra, utána rá nézek.
- Hát... Nem sok minden - nyilván. Tulajdonképpen egész sok minden történt, és én el is szeretném mondani neki. Például, hogy elemi mágus vagyok, vagy, hogy Nina utálja az apámat. Vagy az egész bonyolult kapcsolatukat. Vagy a mi bonyolult kapcsolatunk, ami valószínűleg csak az én fejemben létezik. Tudom, hogy így csak eszem magam, ahogy azt is tudom, hogy előbb-utóbb beszélnünk kell róla, mielőtt késő lesz, viszont most nem állok rá készen. Olyan ez, mint valami olcsó szappanopera. Utálom. Nem akarom.
 Magam is meglepem azzal, hogy milyen halkan beszélek, meg is köszörülöm a torkom, bár tisztában vagyok azzal, hogy ettől még nem lesz jobb. Az asztal lapját kezdem bámulni, mert egyszerűen nem vagyok képes a szemeibe nézni, nem miatta, miattam. Amiért ilyen feltűnően viselkedek, amiért minden kiül rám, és amiért ilyen ügyetlen vagyok a közelében. - Veled?- felpillantok, keresek az arcán egy pontot, amire ráfüggeszthetem szürkéim. Ez már majdnem olyan. Komolyan fáj ez az egész. Úgy érzem, mintha nem lenne közös témák, mintha idegenek lennénk, és ilyen közhelyekkel kellene fenntartanunk a kommunikációt. "Hogy vagy? Jól." Szinte visszhangzik a fejemben, még csodálkozom is, hogy nem került terítékre így elsőre.
Nem akarom, hogy idegenné váljon.
Nem akarom ezt az egész drámát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630321#post630321][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.23. 01:01[/b][/url]

Kamilla

Figyeli a lányt, ahogy kívül-belül remeg. Sajnos fogalma sincs róla, de Gergő igenis érzi, mi zajlik le benne. Nem akarja, ilyenkor gyűlöli ezeket a megérzéseit, de ő is átéli, majdnem olyan élesen, amit Kamilla. Figyeli, ahogy közelebb jön és leül, ahogy kerüli a tekintetét és még mindig remeg a lelke. Előrántja a sablonválaszt a sablonkérdésre, és mégsem elégedett vele. Aztán próbál ismét felé nézni, de látja, hogy nehezen megy neki. Azt kérdezi, vele mi újság, ő pedig csak kérdőn felemeli egyik szemöldökét. Kivételesen mond is valamit az arckifejezése.
- Komolyan ezt szeretnéd játszani, Kamilla? - kérdezi, de nem várja meg a választ. - Én sem.
Van egy olyan érzése, hogy a lány pontosan tudja, hogyan gondolta ezt a kérdést. Nem úgy, ahogy az emberek csevegni szoktak. Úgy, hogy tényleg érdekli mi van vele. Az asztal alatt nyugvó kezét először erősen ökölbe szorítja, majd ellazítja, és még mindig nem tudja levenni a szemeit a lányról. Ennek ellenére, minden egyes pillanatban meghal egy aprócska része, hiszen látja. Itt van előtte. Szembesítették vele, hogy mit is művelt pontosan.
Tulajdonképpen nagyon sok mondanivalója van, de nem tudja, hogy kezdjen bele. Úgy dönt, a legegyszerűbb résszel indít.
- Sajnálom - mondja halkan, lassan leeresztve pilláit, ahogy a tekintetén is látszik, hogy picit elkalandozik. Nem tudja mi van vele, de az összes, a millió meg egy bocsánatkérés cseng a fülében, amit Seth-hez idézett. Ott is pontosan ezt csinálta: csak pusztított, fájdalmat okozott, majd egy szóval próbálta jóvá tenni. Mindhiába.
- Sajnálom, hogy nem vagyok az, akinek látni szeretnél engem - magyarázza meg, miért kért bocsánatot. Ő nem a szőke herceg a fehér lovon. Nem a szerelmes, törődő valaki, akire Kamilla vágyik. Nem őt akarja, de ezt nem mondhatja meg neki, azzal csak még jobban darabokra törné. De fizikailag és lelkileg is képtelen megjátszani magát... pedig, ha képes lenne, megtenné. Érte meg.
Legalább annyira fáj nekem, mint neked - gondolja, miközben kifejezetten őszinte, féloldalas mosolyt fojt vissza. Egyre jobban megy neki ez a mimika dolog, bár még mindig furcsa helyzetekben használja a kifejezéseket. Nem örül neki, hogy ennyire fáj mindkettejüknek, de ő legalább megérdemli. Kamilla nem csinált semmit, és ha választani kellene, kettejük közül igenis ő az áldozat. Ismét összeszedi, ami maradt belőle, ez nem az a pillanat, amikor széthullhat.
- De komolyan mondtam, mindent, és betartom az ígéreteimet is. Én... vigyázni fogok rád, és itt vagyok neked - beszél tovább, és közben egyre inkább elhalkul a hangja. A végén nyel egy nagyot, és próbálja kitalálni, mit mondhatna még, vagy mivel győzhetné meg őt. Vagy mivel adhatna vissza egy kicsit abból, amit elvett. Mivel pótolhatná ki egy kicsit, mivel tehetné újra teljessé?
Tanácstalan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630325#post630325][b]Farkas Kamilla - 2016.10.23. 09:23[/b][/url]

Nagyot nyelek a kérdésére, összeszorul az állkapcsom, hogy ne bőgjem el magam itt helyben. Az egész bensőm egyetlen nagy görcsbe áll, amit még a levegővételek sem lazítanak fel. A gyógyulófélben levő hegek a karomon égni kezdenek, én pedig legszívesebben elásnám magam. Ha terramágus lennék, minden bizonnyal megnyitnám magam alatt a földet, de nem vagyok, szóval be kell érnem a levegővel, és kreatívnak kell lennem vele. Nem mintha nem szeretném az elemem, nagyon is imádom, Laz-al együtt. Tényleg, mennyivel jobb lenne, ha most itt lenne az állatkám.
A következő szavai úgy járnak át, mint huzat a házat. Belül valami végleg összetörik, a lelkem millió apró darabra tépődik. Lehunyom szemeim, ezzel visszatartva pár pillanatig a kikívánkozó könnycseppeket, amik végül úgyis lefolynak az arcomon. Most miért nem esik az eső?
- Nem látlak másként.- megrázom fejem, valahova mögé nézek. Nem is akarom másnak látni. Én nem az az ember vagyok, aki többet fog beleképzelni, mint ami. Mert Ő akkor már nem Ő, és nagyobbat nem is hazudhatnék magamnak.
Én őt így szeretem nagyon, ahogy van. És nagyon szeretném, ha ő is szeretne. És ez a legrosszabb.
Remegve szívom be ismét a levegőt, próbálom egyben tartani magam, mielőtt szétverném itt az egész konyhát egy gondolattal, és utána magamban is kicsapnám a biztosítékot. Franc meg gondolta, hogy ez ilyen nehéz. Felállok, mellé sétálok, aztán befurakodom az ölébe, lerúgom a cipőim, és nemsokára a lábaim is felhúzódnak a combjára. Összehúzom magam, igyekszem elbújni benne, mert most rettentően fázom.
- Nem akarlak téged is elveszíteni - annyi ember hagyott már el, nem bírnám ki, ha ő is fogná magát, és kisétálna azon a bizonyos ajtón. Mert hülye vagyok és elrontok mindent a hülye érzéseimmel. Könnyes arcom belefúrom a felsőjébe, úgy suttogok. Őszintén nem lennék meglepve, ha nem értene belőle semmit. - Elmondhatatlanul hiányoznál - felnézek rá, rágni kezdem a szám. Visszahúzom a feltűrődött pulóverujjam, aztán homlokom visszatámasztom a mellkasának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630432#post630432][b]Bakonyi Gergely - 2016.10.23. 18:12[/b][/url]

Kamilla
Levont téged a sors a béremből.
Te meg, elloptál, eladtál
pedig ajándékul voltam.

És abban a pillanatban nagyon is tudja, mi fojtogatja annyira, amikor Kamilla szeméből kigördülnek a könnycseppek. Az elvárás. A lány elvárása. Hogy annyira akarja, hogy az legyen, akinek hiszi. Olyasvalaki, aki képes őt úgy szeretni, ahogy ő szeretné, és ezt el is várja tőle. Fáj neki, szenved, sír miatta. Ezt pedig Gergő előtt teszi, ezzel nemes egyszerűséggel áthelyezve a felelősséget a vállára. Ezt ő tette, ez a műve, tessék, itt vagyok, fáj, csinálj ellene valamit!
Még csak meg sem hallja, amit igazából Gergő mond neki, mert ő nem hiszi el, hogy másképp látja. Ő viszont csak kissé oldalra dönti a fejét, sajnálkozva néz rá. Hát miért nem hiszi el, hogy ő tudja az igazságot? Miért nem gondol bele, hogy tulajdonképpen semmit nem tud Gergőről? Ez nem az ő hibája, ő nem szeret saját magáról beszélni, nem is igazán tudna. Főleg az igazán fontos dolgokról, azt olyan formában élte meg, amit nem tudna szavakba összesűríteni. De mégis, Kamillának nem tűnik fel, mennyire vak ebből a szempontból. Egyetlen egy szerepben ismeri Gergőt: ahogy próbál segíteni neki, próbál erőt adni és összeszedni. Ez, és semmi más. Ebbe a gyengéd törődésbe pedig iszonyatosan könnyű beleszeretni.
Figyeli Kamillát, ahogy feláll, odasétál hozzá és az ölébe ül. Valahogy úgy érzi magát, mintha csak külső szemlélője lenne az eseménynek. Passzív elszenvedője a lány személyes drámájának, ahogy odabújik hozzá és kisírja a bánatát. Lassan leereszti vállait, megsimogatja Kamilla hátát.
- Semmi baj - nyugtatja halkan, anélkül, hogy bármiféle felelőtlen ígéretet tenne neki. Képtelen neki azt mondani, hogy soha nem fogja elhagyni, mert nem tesz olyan ígéretet, amiben nem biztos, hogy be tudja tartani. Fogalma sincs, meddig kell még, hogy eltűrje mindezt. Meddig lesz képes rá, hogy csak adjon Kamillának, anélkül, hogy bármit is kapna tőle. Lassan, simogatva nyugtatja, állja a tekintetét is, és azon gondolkozik, az eltelt idő alatt vajon mennyire fogyott már el odabent.
- Te is hiányoztál nekem - válaszolja halkan, legalább olyan őszintén, mint eddig. Mert igen, mindezek ellenére nagyon is hiányzott neki Kamilla. Noha nem a közelsége, vagy az, hogy a lelkét ápolgassa, hanem az, hogy tudja: itt van még, minden rendben vele. Ő egészen másféle társas lény, mint a legtöbb, nagyon jól megelégszik azzal, ha pár lépés távolságból csak figyelheti a másikat, hogy ott lehessen bármikor, ha kapaszkodóra lenne szüksége. Viszont ennél többet egyelőre nem tud nyújtani, és ez az, amit senki nem képes elfogadni.
- Kérsz palacsintát? - bukik ki belőle a kérdés, miközben a tányérra mutat. Tudja, hogy nagyon nem illik ide, de a mély szavak után legalább olyan, mint amikor a reklámokban bekapják a Halls cukorkát. Nagy levegő, valami friss, valami életmentő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=630468#post630468][b]Farkas Kamilla - 2016.10.23. 19:42[/b][/url]

Én nem várom el tőle, hogy szeressen, viszont attól még fáj, és attól még sírok, mert ezt nem én irányítom. Pedig szívesen irányítanám, tényleg. Semmi baj. Úgy kapaszkodom ebbe a két szóba, mintha legalábbis helyrehozna mindent. És valószínűleg helyre is hozna, ha nem lennék ennyire makacs, és elengedném.
Ahogy azt sem várom el tőle, hogy mindig összekaparjon. Csak valahogy mikor vele vagyok, akkor mindig gyengébbé válok, és ezt nem tudok kezelni, és eltörök. Pedig én lennék vele másképp, csak ülve egymás mellett, és nem mondva semmit. Csak érezni a közelségét, a bőréből kiáradó hőhullámokat. Mert én mindig a biztonságot keresem, nem tárgyakban, nem helyekben, hanem emberekben. Bár lényegében mind a három ugyan olyan múlékony.
Újabb mély lélegzet. A levegő be, majd ki áramlik a tüdőmben, az izmaim dolgoznak. Hagyom, hogy egy kicsit megmozduljon, először a csempe szintjén, majd majd, hogy lassan felmelegítse a konyhát. Nem látványosan, nem fullasztóan, kellemetlenül. Éppen csak egy-két foknyit, amit alig lehet érzékelni. Utána vissza az irányításom alá.
Én tényleg akarok neki adni. Sokat, mindent, amire csak képes vagyok, de jelenleg fogalmam sincs, hogy magamon kívül mit. Pedig tudom, hogy nem vagyok elég, már beletörődtem. Az anyámnak sem voltam, és sokszor az az érzésem, hogy Balázsnak még mindig nem.
Ujjaim a tarkómra csúsznak, s ahogy kitapintják az elemi mágus jegyem, egy kicsit még jobban megnyugszom. Ebből is szeretnék adni neki. Megosztani vele.
A palacsintára elmosolyodom, lehunyom szemeim. Nem akarok még kiszállni az öléből, mert most annyira jó, és nem akarom, hogy vége legyen. Hümmögve bólintok, elveszek egyet, a végét felhajtom, hogy ne csöpögjön ki belőle az, ami benne van.
- Beszéljünk valami boldogabbról - miután elnyammogom az első falatot ismét felnézek rá. Tudom, hogy ez nem feltétlenül így működik, de most mehetne. Vagy ez megint túl sok?