Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Ms. Bánkúti

- Köszönöm, jó étvágyat neked is. - nézek az egyetlen árválkodó szendvicsre a kezében, miközben villámat a szám elé tartom. Lehet, hogy ez csak az uzsonnája lenne, mert nem bírt várni a vacsorára? Ha ez így van, akkor ahhoz képest túlságosan vékony, hogy mindig eszik valamit a két főétkezés között. Csücsörítő ajkaim előtt még mindig ott szobrozik a villa, rajta a jó adag csípős babbal és hússal elegyített szósz, arra várva, hogy végre valahára lecsúszhassanak a torkomon, a gyomrom pedig megnyugodjon, hogy nem felejtkeztem el róla egy percig sem és arról sem, hogy meggyötört, amíg idáig eljutottam. Tekintetem még mindig az ebédlő partnerem szendvicsén időzik és gondolataim egyre csak azon járnak, hogy lehetséges-e az, hogy valaki ennyivel jól lakjon. Lehetséges persze, hiszen nem magamból kell kiindulni és abból, hogy jobb napjaimon képes vagyok egy kerek asztalnyi ételt egy levegővételre megenni, máskor pedig csak a keksszel és a teával vagyok jó viszonyban. Ajkaim végre eltávolodnak egymástól, azt étel pedig már forrón landol is a számban, mellék ízként a villa maga után hagyja fémes  és keserű ízt, amit a szószos bab hamar el is vesz. Ám amikor nyelésre kerül a sor orrlyukaim kitágulnak, szemeim elkerekednek és látásom elhomályosodik a könnyektől, melyeket a nyelőcsövemet végigmaró csípősség csal a szemembe. Ha már csípőset rendel az ember, akkor az csípjen tényleg, de szerény véleményem szerint és lehet, hogy még pár iskolatársam nevében is szólhatok, hogy ez a legerősebb falat is átmarná. Villám a tányérban landol, hogy pólóm nyakát megragadva letörölhessem könnyeimet, melyek már az arcomon csordogálnak végig. Apám most büszke lenne rám és minden bizonnyal két nevetés roham között hátba veregetne, lehetőleg olyan erővel, hogy pár csigolyám elmozduljon a helyéről, hogy az ő legifjabb gyermeke olyan ennivalót rendelt magának, amit könnyek nélkül nem bír ki. Pólóm nyakát eleresztve emelem magamhoz a teás bögrét, hogy egy korttyal megpróbáljam eltüntetni azt a maró érzést, amit a bab maga után hagyott. Két korttyal majdhogynem az egész bögrét kiiszom, ám gondolva a továbbiakra és arra, hogy ez a tányér mekkora és mennyire tele van az étellel úgy gondolom, hogy ez a pár cseppnyi tea roppant kevés lesz hozzá. Az érzés lassanként eltűnik és minden visszazökken a normális kerékvágásba, azt leszámítva, hogy ebédlő partnerem valószínűleg vöröslő fejjel nézhette végig a jelenetet, ahogyan próbálom meg-meggyulladó számat lehűteni és egy hajszál választhatta el magát attól, hogy ne hahotázzon az asztalt csapkodva. Kitisztult tekintetem a lány felé siklik, aki háttal áll nekem és a manók sürgését nézi. Hallottam egy tányér eltéveszthetetlen törésének hangját, de ahogy jött a hang úgy ment is. Tettre készen áll az asztal mellett, hátha odaugorhat és segíthet egy szempillantás alatt, de a manók csoportosan szorgoskodva hamar eltüntetik a tányér darabjait és az esetlegesen elpattant szilánkokat is felsöprögetik, hogy baleset ne történjen, senki lábába ne fúródhasson éles tárgy.
- Lehet, hogy meglepődtek volna, hogyha odamész segíteni nekik. Ritkán akad olyan. - nézek vissza tányéromra és veszem a villát a kezembe, hogy a megszámlálhatatlan falatokat gyomromba juttassam. Jó ötlet volt ezzel kezdeni, legalább lesz mi lehűtse. Jobbommal magamhoz húzom a könyvemet és felütöm a szamárfülnél, ami már a sok hajtogatástól hibátlanul kitéphető állapotba került. Szemeim újra a sorokat pásztázzák és képzeletben egy hatalmas ugrással lépek be a történet világába, miközben robotszerűen veszem a számba az ételt, rágom meg és nyelem le. Érzem a forróságot és a maró érzést, de túlságosan távolinak tűnik, ahhoz, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki újra. Kezd itt a konyhában is egyre melegebb lenni. Homlokomra apró izzadtság cseppek ülnek ki, amik csípik a megégett bőrömet, villát fogó tenyerem pedig kissé izzad. Mire számítson az ember egy konyhában, ahol megállás nélkül főnek a különböző ételek, hogy időben elkészülhessenek a napszaknak megfelelő fogások és a titokban konyhába járók ételei is? Rápillantok az előttem lévő félig már üres tányérra és egy mozdulattal eltolom magam elől, hogy helyébe léphessen a hideg gyümölcsleves.
- Szerinted létezik olyan, hogy egy démont bele tudnak zárni egy kis porcelán figurába, amit nem lehet eltörni? - teszem fel a kérdést hangosan, ám a címzettre nem nézek rá. Vakon keresem a kanalat az asztalon, kis híján bele tenyerelek a maradék chilisbabba mire sikerül megtalálnom. Lehet, hogy most gyorsítottam fel a lány elhatározásait a szendviccsel kapcsolatban és félig megevett állapotában inkább a szájába tömi, hogy szabadulhasson a konyhából lehetőleg egy olyan helyre, ahol nem érik őt furcsa kérdések a hosszú csendek után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=337548#post337548][b]Farkas Dávid - 2014.07.16. 12:17[/b][/url]

Ms. Bánkúti

- Köszönöm, jó étvágyat neked is. - nézek az egyetlen árválkodó szendvicsre a kezében, miközben villámat a szám elé tartom. Lehet, hogy ez csak az uzsonnája lenne, mert nem bírt várni a vacsorára? Ha ez így van, akkor ahhoz képest túlságosan vékony, hogy mindig eszik valamit a két főétkezés között. Csücsörítő ajkaim előtt még mindig ott szobrozik a villa, rajta a jó adag csípős babbal és hússal elegyített szósz, arra várva, hogy végre valahára lecsúszhassanak a torkomon, a gyomrom pedig megnyugodjon, hogy nem felejtkeztem el róla egy percig sem és arról sem, hogy meggyötört, amíg idáig eljutottam. Tekintetem még mindig az ebédlő partnerem szendvicsén időzik és gondolataim egyre csak azon járnak, hogy lehetséges-e az, hogy valaki ennyivel jól lakjon. Lehetséges persze, hiszen nem magamból kell kiindulni és abból, hogy jobb napjaimon képes vagyok egy kerek asztalnyi ételt egy levegővételre megenni, máskor pedig csak a keksszel és a teával vagyok jó viszonyban. Ajkaim végre eltávolodnak egymástól, azt étel pedig már forrón landol is a számban, mellék ízként a villa maga után hagyja fémes  és keserű ízt, amit a szószos bab hamar el is vesz. Ám amikor nyelésre kerül a sor orrlyukaim kitágulnak, szemeim elkerekednek és látásom elhomályosodik a könnyektől, melyeket a nyelőcsövemet végigmaró csípősség csal a szemembe. Ha már csípőset rendel az ember, akkor az csípjen tényleg, de szerény véleményem szerint és lehet, hogy még pár iskolatársam nevében is szólhatok, hogy ez a legerősebb falat is átmarná. Villám a tányérban landol, hogy pólóm nyakát megragadva letörölhessem könnyeimet, melyek már az arcomon csordogálnak végig. Apám most büszke lenne rám és minden bizonnyal két nevetés roham között hátba veregetne, lehetőleg olyan erővel, hogy pár csigolyám elmozduljon a helyéről, hogy az ő legifjabb gyermeke olyan ennivalót rendelt magának, amit könnyek nélkül nem bír ki. Pólóm nyakát eleresztve emelem magamhoz a teás bögrét, hogy egy korttyal megpróbáljam eltüntetni azt a maró érzést, amit a bab maga után hagyott. Két korttyal majdhogynem az egész bögrét kiiszom, ám gondolva a továbbiakra és arra, hogy ez a tányér mekkora és mennyire tele van az étellel úgy gondolom, hogy ez a pár cseppnyi tea roppant kevés lesz hozzá. Az érzés lassanként eltűnik és minden visszazökken a normális kerékvágásba, azt leszámítva, hogy ebédlő partnerem valószínűleg vöröslő fejjel nézhette végig a jelenetet, ahogyan próbálom meg-meggyulladó számat lehűteni és egy hajszál választhatta el magát attól, hogy ne hahotázzon az asztalt csapkodva. Kitisztult tekintetem a lány felé siklik, aki háttal áll nekem és a manók sürgését nézi. Hallottam egy tányér eltéveszthetetlen törésének hangját, de ahogy jött a hang úgy ment is. Tettre készen áll az asztal mellett, hátha odaugorhat és segíthet egy szempillantás alatt, de a manók csoportosan szorgoskodva hamar eltüntetik a tányér darabjait és az esetlegesen elpattant szilánkokat is felsöprögetik, hogy baleset ne történjen, senki lábába ne fúródhasson éles tárgy.
- Lehet, hogy meglepődtek volna, hogyha odamész segíteni nekik. Ritkán akad olyan. - nézek vissza tányéromra és veszem a villát a kezembe, hogy a megszámlálhatatlan falatokat gyomromba juttassam. Jó ötlet volt ezzel kezdeni, legalább lesz mi lehűtse. Jobbommal magamhoz húzom a könyvemet és felütöm a szamárfülnél, ami már a sok hajtogatástól hibátlanul kitéphető állapotba került. Szemeim újra a sorokat pásztázzák és képzeletben egy hatalmas ugrással lépek be a történet világába, miközben robotszerűen veszem a számba az ételt, rágom meg és nyelem le. Érzem a forróságot és a maró érzést, de túlságosan távolinak tűnik, ahhoz, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki újra. Kezd itt a konyhában is egyre melegebb lenni. Homlokomra apró izzadtság cseppek ülnek ki, amik csípik a megégett bőrömet, villát fogó tenyerem pedig kissé izzad. Mire számítson az ember egy konyhában, ahol megállás nélkül főnek a különböző ételek, hogy időben elkészülhessenek a napszaknak megfelelő fogások és a titokban konyhába járók ételei is? Rápillantok az előttem lévő félig már üres tányérra és egy mozdulattal eltolom magam elől, hogy helyébe léphessen a hideg gyümölcsleves.
- Szerinted létezik olyan, hogy egy démont bele tudnak zárni egy kis porcelán figurába, amit nem lehet eltörni? - teszem fel a kérdést hangosan, ám a címzettre nem nézek rá. Vakon keresem a kanalat az asztalon, kis híján bele tenyerelek a maradék chilisbabba mire sikerül megtalálnom. Lehet, hogy most gyorsítottam fel a lány elhatározásait a szendviccsel kapcsolatban és félig megevett állapotában inkább a szájába tömi, hogy szabadulhasson a konyhából lehetőleg egy olyan helyre, ahol nem érik őt furcsa kérdések a hosszú csendek után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=337797#post337797][b]Bánkúti Lilla - 2014.07.16. 21:22[/b][/url]