Dorothy


És ezt is megéltük. Natika egyedül kimerészkedett a klubhelyiségen kívülre, ám eléggé bizonytalan, és bátorsága is megcsappant jó alaposan. A kis unikornis-csikólány valóban olyan, mint háza jelképállata: a saját kis szűk körében még jól elvan, de ha a megszokott, természetes helyén kívülre kerül, bizony nehezen szelídül és bizalmatlanná válik. Elvégre ki tudja, mikor ugrik elő valamelyik vicces kedvű felsőbb éves lovagi páncélba öltözve, hogy játszásiból jól ráijesszen szegény, „ártatlan” járókelő alsósokra és gólyákra.
Első nekifutásra jól el is tévedt a lelkem, méghozzá a Erkélyen kötött ki. Semmi vész, nem pánikolt – annyira, hiszen takarodóig elvileg még rengeteg az ideje, és szépen vissza tud vánszorogni a klubba, amennyiben nem méltóztat eltévedni a „hazaúton” is.
A kilátás valami eszméletlenül szép innen, ezt azonnal beismeri. A levegő tökéletes minőségű, szóval kiülhet nyugodtan egy kis rajzolgatásra, olvasásra, na, meg tanulásra, hogy azért jól teljesítsen a vizsgákon, hiszen már elkezdődött az is. Az LLG-n túl volt, szerencsére könnyedén vette azt az akadálypályát, elvégre szereti is az állatokat, ergo szívesen is tanult róluk.
Kicsit sajnálta, hogy egyelőre csak egymaga ücsörgött kint, de nem csodálta, a hétvégét a legtöbb diák henyéléssel töltötte, vagy faluban csámborgott valamerre, neki azonban egyik opcióhoz sem volt kedve.
Ezúttal inkább csak lazulgatott, olvasgatott, a tervezést a pergősebb óráira hagyta. Ilyenkor nem tudta úgy munkába fogni a kreativitását, inkább volt reggeli pacsirta. Korán kelt és korán is ment aludni, és délelőtt tanult jobban.

Dorothy


És ezt is megéltük. Natika egyedül kimerészkedett a klubhelyiségen kívülre, ám eléggé bizonytalan, és bátorsága is megcsappant jó alaposan. A kis unikornis-csikólány valóban olyan, mint háza jelképállata: a saját kis szűk körében még jól elvan, de ha a megszokott, természetes helyén kívülre kerül, bizony nehezen szelídül és bizalmatlanná válik. Elvégre ki tudja, mikor ugrik elő valamelyik vicces kedvű felsőbb éves lovagi páncélba öltözve, hogy játszásiból jól ráijesszen szegény, „ártatlan” járókelő alsósokra és gólyákra.
Első nekifutásra jól el is tévedt a lelkem, méghozzá a Erkélyen kötött ki. Semmi vész, nem pánikolt – annyira, hiszen takarodóig elvileg még rengeteg az ideje, és szépen vissza tud vánszorogni a klubba, amennyiben nem méltóztat eltévedni a „hazaúton” is.
A kilátás valami eszméletlenül szép innen, ezt azonnal beismeri. A levegő tökéletes minőségű, szóval kiülhet nyugodtan egy kis rajzolgatásra, olvasásra, na, meg tanulásra, hogy azért jól teljesítsen a vizsgákon, hiszen már elkezdődött az is. Az LLG-n túl volt, szerencsére könnyedén vette azt az akadálypályát, elvégre szereti is az állatokat, ergo szívesen is tanult róluk.
Kicsit sajnálta, hogy egyelőre csak egymaga ücsörgött kint, de nem csodálta, a hétvégét a legtöbb diák henyéléssel töltötte, vagy faluban csámborgott valamerre, neki azonban egyik opcióhoz sem volt kedve.
Ezúttal inkább csak lazulgatott, olvasgatott, a tervezést a pergősebb óráira hagyta. Ilyenkor nem tudta úgy munkába fogni a kreativitását, inkább volt reggeli pacsirta. Korán kelt és korán is ment aludni, és délelőtt tanult jobban.

Natá

Végre hétvége! Dorothy kezében egy nagy csomag mindenízű drazséval futott fel a faluból az iskolába. Ismeretei alapján a déli szárny első emeletén járhatott. Először, mikor még nem ismerte ki magát rajzolt egy térképet, és az még mindig ott lapult a zsebében, szóval ha szüksége lett volna rá, elő tudta volna venni. Útközben eszegetett a finomságából. Eddig egész jó ízű drazsék kerültek a kezébe. Eper, vanília... Meg talán evett fűízűt is, de az se volt olyan vészes. Most megint belenyúlt a mindenízű drazsékat rejtő dobozba, és kihalászott egy pirosat. Málnára, vagy csipkebogyóra tippelt, így hát gondolkozás nélkül bekapta. Rossz döntés volt! Úgy égett a nyelve a chilis édességtől, mintha tűzbe dugta volna. Elkezdett futni valami vizet keresve, bár tudta, hogy azt egy folyosón nem nagyon gyakran találni. Találomra befordult egy sarkon, nem is nézte, merre megy. Egyszer csak a friss levegőn találta magát. És nem is egyedül! Ott volt mellette az erkélyen egy vöröshajú, kinézetre vele egykorú lány. Dorothy számára egy kicsit ciki helyzet volt a mostani. Ott állt, lógó nyelvel, zihálva, levegőt kapkodva egy vadidegennel szembe. Nem próbált meg csöndbe elhátrálni, mert az csak még kínosabbra fordította volna a helyzetet. Inkább csak állt, némán, gyorsan behúzta a nyelvét, mélyeket lélegzett, és mint hogyha nem is égne a nyelve megkérdezte a lányt:
-Szia... Nincs véletlenül nálad víz? Bogoly Berti féle mindenízű drazsét ettem, és égeti a nyelvem... Égetően fontos volna-

Dorothy

Dorothy
A Romeo és Júlia című, közismert és népszerűségéből mit sem vesztett, romantikus olvasmány világából a kislányt egy igen furcsa szituáció zökkentette ki. Szinte virított feje fölött az a hatalmas, japán animékből és mangákból már ismeretes kérdőjel, de azért odanyújtotta készségesen a natúr csapvizes palackját. Ő víz nélkül sosem teszi ki a lábát, elvégre ki tudja, mikor lehet rá szüksége az ember lánya-fiának.
- Szívesen, mégis milyen ízűt fogtál ki? – tette fel az őt olyannyira foglalkoztató kérdést. Ő annyira nem édesszájú, így ez idáig teljesen hidegen hagyta a testvérei által agyonistenített csemege. Na meg, az is közrejátszott, hogy abban előfordulhat hús ízű darab is, az meg egyenesen pfuj. Az állati termékeket ő megette, ennyire nem volt drasztikus. Ő csak vega, nem vegán, a hússal is csak az a problémája, hogy ki nem állhatja az ízét. A zöldet, a tejet és a tejtermékeket jobban szereti. A tojás még az, amit nem hajlandó megenni. Hát, válogatós a kislány, de megteheti, azért gyerek, hogy akként is viselkedjen, amíg még megteheti.
- Ülj le, pihend ki magad! – húz ki egy széket, hogy a másik helyet foglalhasson mellette.

Natá

Megköszönte a lány kedvességét, majd gyorsan elvette a palackot, és felhajtott egy adagot. Így már sokkal jobb volt. Most már közelebbről is szemügyre vehette a lányt.
-Rómeó és Júlia, heh?-bökte oda, mikor szeme a lány könyvére tévedt. Ismerte. Mi az, hogy ismerte?! Nagy rajongója volt!
-Kedveled te is?-Csak ennyit kérdezett még a könyvvel kapcsolatban, azzal lezárta a témát, és kurtán válaszolt a lány előbb feltett kérdésére:
-Chiliset... A piros szín pedig elég biztatónak tűnt... De lám, ez is bizonyítja, nem minden az aminek látszik.-Erre már elmosolyodott, és némán elfogadta a helyet, amit a lány kínált neki. Majd, még mindig szó nélkül, elővette a zsebéből a térképet, és egy radírt meg ceruzát elővéve kiradírozta a kb. tíz méterrel félrerajzolt erkélyt, hogy aztán a jó helyén újrarajzolja azt.
-Egyébként engem Dorothy-nak hívnak. Dorothy White-nak. Dorothy Elisabeth White-nak. Levita gólya. És kit tisztelhetek személyedben? Tán szeszélyes sárkányfiókát? Vagy bátor főnixet? Esetleg szelíd navinést, okos szfinxet? - Mindezt úgy mondta el, hogy fel se sandított a papírjáról. Éppen az utcaköveit szépítgette a falunak. Utána felnézett, és már csak a lányra figyelt. Elvégre tudta ő, mi az az illem! Meg jó benyomást is akart kelteni.

Dorothy


Nati kissé hátrébb lépett, a levitás lánynak túl nagy a beszélőkéje az övéhez képest. Pedig azért ő is tud, hogyha odakerül a sor, de ő azért ezt így nem tudná megcsinálni, hogy ennyi mindent megkérdezzen egy levegővel gyakorlatilag.
- Huh, ez a chilis jól felpörgetett. Csermely Natália Babett, úgy hívsz, ahogy akarsz – ja, ez jogos volt. Kábé mindenki máshogy hívta, így már szinte majdnem mindenre hallgatott. Egyedül a Bettizést nem szerette, mert bár köze lenne a Babetthez, szerinte az a Bettinával és a Bernadettel könnyen összekeverhető. Egyszóval, nem a legpraktikusabb becézési megoldás.
- Mi van, ha kedvelek egy ilyen évszázados papírköteget? Csak Romeo ne lenne ennyire nyálas és blöee… le ne merd lőni nekem a végét! – célozgatott a könyvre, aminek olvasásában a chili megzavarta. Már most eldöntötte, hogy a chili is a ki nem állható dolgok közé került a kis listájában. – Navine. Te meg Levita, mi?

Natá

Neki valahogy a név hallatán nem esett le semmi becézés. Babett... Név az egyátalán? Na, igaz, Dorothy-nak könnyű volt olyan nevet mondani, amit nem ismert, nevek terén nem volt otthon. Kicsit meglepte, hogy egy navinés lány a jelek szerint megsértődött arra, hogy barátkozni próbált. Pedig ő nem kigúnyolni akarta a könyv miatt. Ő kedvelte azt a könyvet. Ő kedvelte azokat, akik szerettek olvasni. Akkor most mi lehetett a baj? Netán félreérthetően mondta? Nem érti. Vagy ő értette félre? Mindegy, jobb, ha hagyja, még mielőtt vita lesz belőle. Inkább jobb lenne valami másra terelni a szót.
-Na és te, te hogy kerültél ide az erkélyre?- Tényleg érdekelte, hogy a vele egykorú boszorkák mit csinálnak itt egy hétvégén... Meg jó lett volna barátokat is szerezni. Csak az volt a baj, hogy nem nagyon jutott eszébe jó téma, a Natá (mert végre sikerült valami becenévféleséget kiötleni) pedig a jelek szerint nem volt kezdeményező típus. Meg itt tennivaló sem akadt, megzavarni pedig nem akarta túl sokszor a lányt. Ő tudja, milyen, ha olvasás közben zavarják. Aki ikeröcsik között nőtt fel, az tudja, milyen, ha egy nyugodt perce sem lehet az embernek. Ő tényleg nem akart zavarni, és nem tudta, hogy a lány kívánja-e a társaságát, vagy sem. Mert ha igen, akkor nem lett volna szép tőle, ha lelécel. Így inkább, jobb, ha vár.  

Dorothy

- Unatkoztam, nem volt jobb dolgom, hát sétáltam egy kicsit. A Rellon bulijára szeretnék menni, de még kicsit bátorságot gyűjtök… egyedül menni egy buliba merész ötlet, lehet, hogy végigunom, lehet, hogy nem – közölte Nati a tervét, elvégre 20:30-ig még bőven volt ideje felérni, akkor kezdődik a kis hámból kirúgás.
- Bocs az előbbiért, kicsit izgulok, mert nem tudom, mire számítsak úgy igazán… - kért elnézést a kissé durva hangnemért, de őt is meg lehetett azért érteni. Még ezidáig egyetlen Rellon-bélivel sem akadt dolga, így nem tudja, milyenek. – Te már találkoztál sárkánnyal? Nagyon harapós emberek?

Natá


-Rellonosokkal még nem akadt dolgom, de biztos kedvesek ők is... Végül is... Miért ne lennének azok? Ha akarod, elmehetünk együtt a bulira, én is bekapnék valamit a chili után.-Őt is furdalta a kíváncsiság, hogy milyenek lehetnek az ő képzeletében elég keménynek elképzelt sárkánytanoncok. De hát ők is csak diákok, és biztos nem harapják le pár ártatlan gólya fejét, csak mert benéznek a bulijukra. Felállt, összeszedte magát, majd ugyanerre invitálta Natát is. Mert ha be akarnak nézni, akkor jobb, ha mihamarabb indulnak, nem?
-Jössz? Mármint... Szóval szeretnél menni? Mert... Én nem tudom, hogy merre van a buli...- Már nagyon izgatott volt, de fogalma sem volt róla, hogy vághatna bele. De ő már ezt elhatározta. És ha Dorothy valamit elhatároz, akkor azt megcsinálja. De nem egyedül. Ő Natá nélkül nem megy sehova. Nem félt, de egy ilyen buliba jobb együtt benézni... Elvégre nem hiszi, hogy hemzsegni fog a hely elsősöktől. Sőt, biztos nem. Ez inkább a nagyobbak party-ja. De nem mondta senki, hogy a gólyák nem mehetnek. Hátha egy rellonos elsőssel is találkoznak. Szóval ő inkább bizakodva fordult az egész felé.

Dorothy

- Mehetünk, ha gondolod, de én még előbb felviszem azt, ami fölösleges, mert nem hinném, hogy lenne elég fény olvasni, és inkább nem akarok Romeóval találkozni – felelte Nati a kérdésre, miszerint menjenek együtt. – Déli szárny, második emelet, a hangzavarról és a zeneszóról úgyis meg fogod tudni állapítani a buli koordinátáit.
Naná, hogy nem akart Romeót látni, Nati egy Tybaldot remélt inkább, ami azt a bizonyos könyvet illeti. Romeo túlságosan csöpögős volt neki, és inkább egy Tybald típusú hős volt szimpatikus számára, bár az általános kötelezők közül nem sokat kedvelt.
- Ott találkozunk, majd integetek neked.