Samantha H. McSouthernwood

Mostanra úgy éreztem, már megvetettem itt is annyira a lábamat, hogy nyugodt szívvel benyújthassam az igényeimet a mi drágalátos igazgatónknak. Kezdetnek kevésbé fajsúlyos témában kívántam felszólalni, úgy gondoltam szorgalmaznom kell az iskolai padok komfortérzetének javítását. Irtózatosan kényelmetlenek voltak a padok, pedig igazán nem kerülne semmibe egy jobb fajta párnázóbűbájjal ellátni őket. A hely is szűk volt, az asztallap kicsi, szóval ráfért egy kis átalakítás. Természetesen merészebb igényeim is voltak, mint például a diákok házbeosztásának felülvizsgálata, mert baromira irritált az a sok pojáca, akik ugyanúgy rellonosnak mondták magukat, mint én, pedig egyáltalán nem érdemelték meg, hogy egy kalap alatt emlegessék őket velem.
Kicsit megcsúsztam az idővel, estére sikerült odáig eljutnom, hogy felkeressem a dirit. Mindegy, az öregnek amúgy sincs semmi dolga, bíztam benne, hogy az irodájában lesz. Az ajtóhoz érve meglepődve vettem észre, hogy résnyire nyitva van. Na most már egészen biztos, hogy bent van, tipikus lenne, hogy a vén szenilis elfelejtette becsukni rendesen. Nem is kopogtam, csak benyitottam, ha meg kifogása lesz, majd megmondom neki, hogy tárva-nyitva volt az ajtó.
A dirit azonban sehol sem láttam, helyette viszont láttam egy lányt, aki nagy buzgón matatott az asztalnál. Csak látásból ismertem, ő is rellonos volt. Valami rosszban sántikált, meg szoktam érezni az ilyet.
- Amatőr. - szóltam hozzá, utalva arra, hogy nyitva hagyta az ajtót. Bár feltételeztem, hogy inkább a frászt fogom ráhozni, semmint, hogy értse is, mit mondok.  
- Colloportus! - kaptam elő a pálcámat a zárra mutatva. Egyelőre nem akartam lebuktatni a lányt, érdekelt, hogy mit kereshet itt.
- Mi járatban errefelé? - szegeztem hozzá a kérdést, némi gúnnyal.

Samantha H. McSouthernwood

Be kell vallanom, hogy ezúttal megleptek, nem készültem fel rá, hogy megtámadnak. Ugyan nyúltam a pálcámért, de már nem volt esélyem védekezni. Voltaképp annyira lesajnáltam itt már mindenkit, hogy el is felejtettem, hogy azért itt is akadhatnak olyanok, akiknek van vér a pucájukban.
Megkötözve lehuppantam a földre, nem bírtam megmoccanni, ezt felismerve, meg se próbáltam.  
- Talán mégse vagy olyan amatőr. - szorított a kötél, esélyem se volt, hogy egyedül kiszabaduljak, a lány bizalmába kellett férkőznöm.  
Kíváncsian vártam a következő lépését. Természetesen rögtön faggatni kezdett.
- Be akartam olvasni annak a vén hülyének.  - jelentettem ki, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem ez volt a teljes igazság, de úgy éreztem, hogy ezzel talán jó pontot szerezhetek a lánynál és végre kiszabadít.
Talán ezért, talán nem, de végre megszabadított a kötelektől. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, de egyelőre nehezemre esett felállnom.  Kompromisszumot emlegetett, érthetően tartott tőle, hogy bemártom. Meg is fogom próbálni kihasználni ezt a helyzetet. Lenne egy-két ötletem, hogy mivel tudna hallgatásra ösztönözni, mert azért annyira futotta az erőmből, hogy végigmérjem, amikor diadalittasan felettem állt. És tetszett, amit láttam.
Nagy nehezen feltápászkodtam, de máris sürgettek, hogy munkára fel. Egyelőre tűrtem, úgy gondoltam, érdemes lenne a lány bizalmába férkőznöm, ehhez pedig jobb, ha most még nem ellenkezek vele.
- Ha nem tudom, mit kell keresnem, nem fogok tudni segíteni. - állapítottam meg a nyilvánvaló tényt, mert azért azt mégsem várhatta el tőlem, hogy gondolatolvasó legyek. Keresni kell valamit, idáig jutottam.