Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=860302#post860302][b]Winkler Ábel Julián - 2023.03.05. 22:36[/b][/url]

Február tizennegyedike, a szerelmesek napja, legalábbis sokan így tekintenek rá. Én ilyenkor egészen más hangulatban vagyok, és bár szeretettel fordulok a kedves embertársaim felé,  én nem érzem szükségét, hogy ezen az egy napon fejezzük ki az egymás iránt érzett szeretetünket. Az én fejemben már sokkal inkább az Ostara jár, ami a következő hetekben lesz. Szalamandrán már készülünk a nagy Ostara ünnepére, amikor Édesapám beszédet fog mondani és végre feltöltődhetünk a tavaszi energiákkal, megtisztul a mágiánk és újult erővel kezdhetem a következő tanévet. Az Ostara a kedvenc ünnepem, ilyenkor érzem magam a leginkább formában, ami a varázserőm illeti.
A mai napon mindenfelé enyelgő párok és rózsaszín maszlag keresztezi az utam, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Materialista világ ez, nincs mit tenni.
A fejetlenség folyosóján visz tovább az utam, ahol a tanári közelsége miatt általában nagyobb a nyugi, azonban ma szokatlanul nyüzsögnek az emberek, még a tanárok is jó kedvűen csevegnek egymással. Mintha valami aura vonzaná az embereket erre a folyosóra. Próbálok rájönni a forrásra, talán ingyen osztanak valamit? Nem tudom, de érezni akarom, tudni szeretném mitől hívogat ennyire ez a hely.  Sétám közben valami rózsaszínes lötty maradékába lépek, de észre sem véve haladok tovább, szinte marionett bábuként szippant magába ez a hely és a belőle áradó boldogság és béke. Kedvem lenne mindenkit szeretni és elmondani, hogy mennyire csodás emberek.
- Kata! - Szalad ki a számon egy bárgyú mosoly keretében, ahogy megpillantom a rellonos prefektust. Futólag ismerem, eggyel alattam jár. Olyan kis magányos farkas, a Nagy Várffy unokahúga. Számon a mosoly szélesebbre húzódik, ahogy gyönyörködöm a látványban. Táskámból hamar előkerül egy papír és soronként egy betűvel felírom a nevét: KATALIN. Milyen elegáns. Ha ránézek a szívem kalapálni kezd. Sóhajtva megrázom a fejem és az egyik padra ülve a K-ebetűhöz leírom, amit érzek: „Kicsi szívem kalapál...“. Tekintetem újból felemelem a szépségre, majd újabb sorokkal töltöm meg a lapot, szinte ömlenek a gondolatok belőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=860553#post860553][b]Winkler Ábel Julián - 2023.03.11. 15:55[/b][/url]

Vannak dolgok, amiket sok ember nem tud megérteni. Ilyen a holdvíz, ami mások szerint olyan, mint a napvíz, mert a hold a nap sugarait veri vissza. Azonban azzal nem számolnak, hogy a hold a saját rezgéseivel is feltölti a vizet, sokkal hatásosabb a Myddrin bájitalok hígításra, mintha simán kiengedtük volna a csapból.
Vannak páran az iskolában, akik használják a bájitalainkat, és az egyikük szerette volna megpróbálni holdvízzel higítva is. Úgy döntöttem, hogy adok neki a sajátomból, hiszen én mindig készítek magamnak.
Kezemben a díszes, opálos üvegem, melyet jól lezártam egy parafa dugóval, le is folyattam viasszal, hogy biztosan le legyen zárva. Egy csepp sem mehet kárba.
Utam átvezet a fejetlenség folyosóján, amit nem szeretek, de mivel ez a leggyorsabb módja az épületből való kijutásnak, így ezt választom. Messzebbről látok már csoportosulást, a hangzavart pedig még a bekanyarodásom előtt hallottam. Emberek, emberek.... csóválom meg a fejem mosolyogva. Itt mindig akkora élet van, legutóbb is ott volt az a romantikus történet...
Elrőehaladván megpillantok prefektusokat, felsőbb éveseket, a deszkás srácot nagy bajban, meg kicsiket és Janit. Nagyon gyorsan próbálom felmérni a helyzetet, hogy mi történhetett. Balhés Jankovits és a Teofil nevű, hangos eridonos, ez megvan. A prefektus hajában nyalóka? A kishölgy feje elkenve? A másik prefektus meg a lábán alig bír megállni. Kakasi tanárnő pedig csinosan, de mérgesen, mint mindig. Fogalmam sincs mi történt itt.
- Szép jó napot kívánok! -Szólalok meg oldalról.
- Tudok esetleg valamiben segíteni? - Kérdem csillogó szemekkel. Nem ilyenre indultam, de az ember milyen? Segíteni szeretne másokon, elvégre annyi rossz van ebben a világban, minek vinnénk bele még többet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=860793#post860793][b]Winkler Ábel Julián - 2023.03.15. 20:59[/b][/url]

Számomra mások segítése mindig nagyon fontos volt, hiszen ez ad erőt, ettől leszek jobb ember. Én hiszek abban, hogy mindenki visszakapja a sok jót, amit csinál, a varázserőd is sokkal erősebb lehet, ha tiszta a lelked.
Ettől függetlenül azonban meglepett a társaim negatív fogadtatása, meg a tanárnőtől kapott feladat. Pillanatnyi habozás után megindulok a deszka irányába, azoban egy pillanatra megtorpanok, ahogy hallom az eridonos prefektus fájdalmas jajgatását. Sajnos úgy fest, hogy én sem tudok mit kezdeni a nyalókával, amikor Hollósi Zalán majdnem letarol hátulról a deszkájával, de végül is épp megúszom. Még szerencse, hogy nem lett baja a holdvizemnek, most várhatnék még egy teliholdat, hogy újat készítsek.
 Nem csoda, hogy a tanárnő ennyire mérges, hogy egyből pontokat kezd vonni. Remélhetőleg nem lesz benne sokáig harag, szemmel láthatóan jól tudja kezelni, egészen hamar váltani volt képes, amikor a két idősebb kolléga kérdezte. Én magam csak kapkodom a fejem és próbálom feldolgozni, hogy vajon mi történt ezen a helyszínen, azonban az eridonos Teofil megszólalása azért nekem is rosszul esett. Meg fogok neki bocsátani, nem fekszem le haraggal a szívemben.
Sóhajtva csóválom meg a fejem, ahogy ügyetlenül átveszem a Tanárnőtől a két deszkát.
- Selwyn úrhoz viszem. - Felelem engedelmesen, majd számat elhúzva szánakozva, kissé bocsánatkérően járatom a tekintetem az eridonos és a levitás között. Eskü nem így akartam javítani a helyzeten, de ellent nem mondhatok. Így nehezebb lesz mozognom, hogy felpakoltam az üvegem mellé, de megoldjuk, mindent megoldunk.
A lelkem hirtelen negatív energia járja át, amikor megjelenik a tanár úr és a szerelme. Tudom, hogy a kettőjük kapcsolatából pozitív érzéseknek kellene áradnia, de én mégis akkora negativitást érzek a szavaikból, hogy menten elmormolok egy fohászt magamban, amitől menten jobb lelkiállapotba lendülök vissza. Nem hiányzik ez senkinek, hogy az erejét tönkretegye egy ilyen mélyről jövő, negatív érzelem.
Valahogy menteni kellene a helyzetet, érzem, hogy tennem kell valamit, így a legkézenfekvőbb módon próbálom oldalni a hangulatot.
- Tanár úúr! Kijavította már a vizsgám? - Kiáltom Holló úr után, túl sokáig haboztam, így már nem érte utol a szavam. Azért remélem jól sikerült, rendesen készültem rá.
Szemeim még egyszer körbefuttatom a társaságon, biztatóan rámosolyodok a két pusmogó lányra, de közben majdnem letarol egy cserép paradicsom.
- Merlinre Jacob, jól vagy? - Kérdem ügyetlenkedve lehajolva, de szerencsére más felsegíti.
Minél hamarabb meg akarok szabadulni a pakkomtól, ráadásul a Tanárnő kívánságának is eleget tennék, így rövid búcsúzás után kereket oldok.
Még ilyen őrületet?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=862446#post862446][b]Winkler Ábel Julián - 2023.04.08. 16:45[/b][/url]

Az, hogy szeretettel forduljunk a világ felé mindig is nagyon fontos volt a számomra. Nem a karmában hiszek, de abban igen, hogy ha jó ember vagy, akkor sokkal nagyobb dolgokra leszel képes, hiszen spirituálisan megtisztulsz, a mágiád is sokkal jobban tud áramlani és általában egy pozitív lenyomatot hagysz ezen a világon.
Most, ahogy haladok ezen a folyosón rájövök, hogy sosem volt még ennyire számomra fontos a szeretet, a mélyről jövő, átható tiszta jóság, amivel a másik felé lehet fordulni. Legszívesebben világgá kiáltanám, hogy mindenki érezze és értse meg, ami kavarog bennem.
Szeretet? Szerelem! Az pont olyan, mint a szeretet, de igazán megváltoztat, jobb emberré tesz, hiszen a másikért lemondasz a saját lényed egy darabjáról. Mind a ketten a legjobbat adjátok magatokból a másiknak, ezzel létrehozva egy szétszakíthatatlan egységet.
Katalin csodálatos, pont, mint a szerelem. Igazából miért is ne lehetnék belé szerelmes, nem igaz? A nagyúr leszármazottjaként bizonyosan nagyszerű ember és tehetséges boszorkány, akitől sokat tanulhatok.
Szeretem a Várffy Róbertet, olyan nagyszerű ember.
Szeretem Kakasi Gabi nénit, mert annyira bölcs és annyira humoros.
Szeretek mindenkit.
Különös, hogy ez az átható érzés pont most kerít hatalmába, de nem baj. A kezemben lévő toll szinte robotiasan ír, mintha csak imperius átokkal mozgatnák a kezem. A penna hegyes serceg, én pedig hol a prefektusra hol pedig a pergamenre pillantva jegyzetelek.
Látom, hogy lehajol abban a csinos kis szoknyában, ami az egyenruhánk része. Elmosolyodva megcsóválom a fejem és gyorsan lekörmölöm az utolsó sort.
Az egészséges félelemnek vagy feszélyezettségnek csíráját sem mutatva lépek oda a gyönyörű hölgyhöz.
- Drága Várffy Altea Katalin! Van valami, amit szeretném, ha tudnál és ezt versben tudom elmondani neked! - Szólítom meg egy kölyökkutya lelkesedésével, majd a torkomat mardosó bájitalos pára miatt egyet krákogva, de továbbra is rekedt hangon újból szólásra nyitom a számat kezemben a papírral, ahol kiemelem a lány neveinek kezdőbetűit.
-Kicsi szívem kalapál,
Arany lelkünk összezár,
Te magad vagy rózsaszál,
A halál jön, és kaszál,
Legyünk megint hangyapár,
Illatfelhőt visz az ár,
Nem koszolhat be a sár. -
Jó az előadó készségem, így szépen hangsúlyozva, átéléssel tudom átadni az érzéseim. A végén elégedetten mosolyodom el és reménykedve várom a válaszát.