Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311106#post311106][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.11. 17:09[/b][/url]

Hiába költözz be a kastélyba, egyelőre a falu jobban vonzotta magához. Azóta már párszor megnézte magának a kísértetházat, hátha felfedez benne valamit, de egyelőre nem jutott semmire. Pedig ráhangolódott, próbálkozott, de sajnos nem tudta irányítani az agybaját. Néha csak magától látott, érzett furcsaságokat, úgy érezte, semmi köze hozzá. Nem a világnak küldött üzenet volt ez, de még csak nem is neki, a helyek, tárgyak régi emlékei címzett nélkül repkedtek. Nem tudta, miért tudja ő megfogni ezeket, talán van benne valami különleges jelvevő készülék, lehet, hogy beleépítették kicsiként.
Épp a kastély felé indult vissza, amikor a házsorok vége felől valami érdekes dolgot szimatolt ki. Nem tudta mi az, ami arrafelé vonzza, de nagyon el akart menni arra. Mielőtt elindult volna, körbenézett, kicsit elgondolkodott, de nem tudott ellenállni. A temető felé vette az irányt, bár neki sejtelme sem volt erről, bőszen baktatott. Ahogy végigment a mezőn, hamar megtalálta a kis kerítést. Egyik kezét finoman végighúzta rajta. Biztos volt benne, hogy ez is megélt sok dolgot, de abban is, hogy nem ez az igazi fogás. Így hát átlépte az utolsó akadályt, majd meglátta, hova is érkezett.
Ahogy nagy levegőt vett, érezte az illatokat, az áporodott szagot a friss levegővel, kemény, száraz földdel és persze a napsugarakkal keveredve. Nagyon bódító lett volna, de volt benne egy kis különleges csípősség, egy nem kívánatos fűszer, amit a hely okozott. Szinte fájt a gyomra a helytől, érezte a lüktetését, mintha a föld is sírt volna, hogy alulról kapargatják. A normális embereket nemhogy taszítaná ez a környezet, de még csak észre sem vennék ezeket a dolgokat. Gergő viszont imádja ezt, egyáltalán nem unalmas hely, minden egyes szeglete új dolgokat rejteget számára. Lassan, komótosan kezd el sétálgatni a sírok között. Az egyiknél, ami szimpatikus neki, megáll, leül a fehér kavicsos útra. A sírkövet bámulja mereven, kezével finoman végigsimít a megmunkált márványon.
- Mesélj nekem... - Kéri halkan az emléket, és valószínűleg senki nem nézi normálisnak. Hiába koncentrál egyelőre a sírkő nem akar mesélni neki, pedig biztos benne, hogy van mesélni valója. De nem érdekli, ki, mit gondol róla. Tudni szeretné, hallani szeretné, hiszen általában magától megy neki. Ha akarja, miért nem sikerül?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311261#post311261][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.11. 19:34[/b][/url]

Először észre sem vette, hogy Kíra közelít, csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kövek közel csikordulnak. Nemsokára az égből egy táska pottyan mellé, értetlenül nézi, majd nemsokára érkezik mellé a tulaja is, egy finomabb mozdulattal. Kírára pillant, sötét tekintetét ráemeli, úgy nézi, majd visszapillant a sírkőre. Amikor a nő megkérdi, hogy ahhoz beszélt-e, ő csak lassan bólint egyet válaszként. Nagyon el van foglalva az érzésekkel és jelenleg az jobban érdekli őt, mint a nő. Az arcáról semmit nem lehet leolvasni, szokás szerint fapofával, átható tekintettel néz.
 - Igen. - Mondja egyszerűen egy kis idő után, amikor elengedi a követ. - Miért?
Lazán tette fel a kérdését, mintha az ilyen időtöltés a világ legtermészetesebb dolga lenne. Biztos benne, hogy ez a sír különleges, egész más kisugárzása van, mint a többinek, de csak nem akar mesélni neki. Nem mutat semmit, nem sejtet semmit, csak vonzza magához a tekintetét, az elméjét, a gondolatait. Már éppen morgott magában, bár nem látszott rajta semmi.
Majd egy pislantás alkalmával lehunyta a szemeit, hirtelen a sír mesélt neki. Nem nyitotta ki a szemeit, inkább pár pillanatig lehunyva tartotta, amíg a kép felvillant neki. Látta, ahogy a sírgödör mellett összegyűlt emberek állnak. Egy nőt látott, érezte a szerelmet, ami égett a szívében, a fájdalmat, ami elvakította szemeit és könnyfátylat húzott rájuk.
- Ezért ilyen különleges... - Motyogta, miközben még egyszer végigsimított a márványon. - Valakinek a szerelme fekszik itt.
Nem zavarja, hogy Kíra nem értheti, ő honnan tudja mindezt, viszont ő, most, hogy megfejtette a rejtvényt, sokkal könnyebb neki. Érti, miért ilyen különleges a kisugárzása, miért más. Fiatal, élő szerelmet zártak a kő alá, ott lüktet bent, arra várva, hogy kiszabadulhasson. Gergő azon gondolkodik, hogy sajnos sosem fog, majd tekintetét ismét Kírára emeli. Arcán még mindig nem látszik semmi, noha sajnálja a szomorú történetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311484#post311484][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.11. 21:44[/b][/url]

- Hát, válaszolt. Az előbb. - Csak késve mondta ezt Kírának, nem amikor bejelentette, kíváncsi rá. Bizony, nem biztos, hogy azért, mert ő kérdezett, de válaszolt. A sír válaszolt, ami sajnos érdekesebb volt jelenleg a nőnél. De amint vége volt a válasznak, sajnos kénytelen volt visszatérni a valóságba és elgondolkodni ezen. Amíg le volt hunyva a szeme, nem is hallotta a nő aggódását, nem mintha ilyesmikre válaszolna. Nem szószátyár, de az ilyesmiket bőven elintézi egy bólintással, minek jártassa a száját feleslegesen? A környezetében soha, senki nem tette. Nem volt kitől eltanulnia a rosszat, csendes emberek között pedig csak csendes maradhatott. Amúgy sem szeret emberekkel beszélgetni, jobban szeret magával és a körülötte lévő világgal foglalkozni. Most viszont nem teheti meg, kénytelen a nőre figyelni.
- Fiatal szerelmesek. - Teszi hozzá, de a problémán ő maga is gondolkodóba esik. Miért is olyan különleges? Nem tudja megmagyarázni. Hiába keresné a szavakat, van, amikor nem találja őket, akkor nem szokta feladni addig, amíg ki nem tudja fejezni magát. Most viszont nem is erőlködni, erre nincsenek szavak. Egyszerűen érzi, hogy különleges ez a sír, hogy valami különleges szörnyűség, vagy nagyon remek dolog történt vele kapcsolatban, még ezt sem tudja eldönteni. Végül egy apró, halk sóhaj hagyja el ajkait, majd egy nagyobb adag levegőt tart bent.
- Talán hirtelen kellett elválniuk? - Csak kérdez, a levegőbe találgat, ezt már abszolút nem  tudja levenni abból, amit a sír mutatott neki. Nem az érzései súgják a megoldást, csak az agyából pattant ki, túlságosan reális, lehetséges opcióként. Végül Kírán időzik el a tekintete, nézi őt egy ideig. Nem tudja, hogy akadt össze egy hasonlóan kerge darabbal, mint ő maga de egyelőre furcsállja, hogy nem kérdezget feleslegesen. Sőt, elhisz neki mindent, még érdeklődőnek is tűnik, márpedig ilyesmit nem szoktak csinálni az emberek. Mindenki szerint furcsa, akinek egy kicsit is megmutatta magát. Nem mintha ez őt annyira zavarná, sőt. A nem éppen sablonreakció meglepőbb, mégsem látszik sok dolog az arcán, csak kissé zavaróan bámul.
- Mit csinálsz itt? - Kérdi végül halkan. Mert az egyértelmű, hogy sírokkal beszélget, de Kíra ittlétéről még nem tud semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=311962#post311962][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.12. 20:53[/b][/url]

- Ha te mondod... - Jegyzi meg csak úgy mellesleg, amikor Kíra ellövi a bölcsességét a fiatalokról. Látszik, hogy nagyon tapasztalt, öreg motoros akar lenni, bár Gergő nem tud rá úgy tekinteni, talán nem is akar. Hiszen a majd' 18 évével ő még fiatalabb, mint a nő, de sosem volt még szerelmes és őszintén szólva nem is akar az lenni. Amúgy is tudja, miért nem megy neki, mert nem igazán szereti az embereket. De hogyan is szerethetné? Nem igazán volt, aki megtanítsa szeretni, nem volt senki olyan a környezetében. Ő így nevelkedett fel, ilyen lett, számára ez a normális, így nem is aggódik miatta. Régen szerette a legjobb barátját, amikor még kis kölyök volt és fogalma sem volt az élet alakulásáról. De aztán jött a valóság és az álomszerű kapcsolatnak vége szakadt. A fiú többé nem volt a barátja, különváltak, másfelé fejlődtek, mára már lenézi Gergőt, amiért nem vitte semmire. Ez a kérdés különben elég érdekes, ugyanis szerinte nem is kellett többre vinnie. Ő egy egyszerű lovászfiú Várdombról, egy szimpla, jó munkásember és ez neki bőven elég volt idáig. Most, hogy varázsló is lehet mellette, már túl is teljesítette a célt. Sosem voltak eget rengető álmai, nem is lesznek talán soha.
- Nem csak egy sima kő. - Jegyezte meg halkan, újra, ami hatalmas haladás. Mindent egyszer szokott elmondani, nem szereti feleslegesen koptatni a száját. Nem papagáj ő, hogy ismételgesse magát, ha Kírának most sem esett le, hogy ez egy különleges, akkor nem érdekli tovább. Hagyja, hadd éljen tovább, tévhitben, nem az ő gondja. - És amúgy nem tudok beszélgetni velük. Csak meghallgatni őket.
Na igen, nem éppen nevezhető kétoldalú kommunikációnak. Nem tudja, a helyeknek-tárgyaknak mitől és hogyan van kedvük mesélni. Azt sem tudja, ő miért tudja meghallgatni, érezni őket. De álmodni sem mer olyan fejlődésről, hogy esetleg akkor és az mesélne neki, amit ő akar. Túl csodálatos lenne, hogy igaz legyen, meg amúgy sem tennének neki jót az ilyen "vad" álmok. Csak elégedetlen lenne tőle, ahogy a szülei mindig traktálták belé. A nagyravágyás csak elégedetlenséget szül.
- Hm, ez tény. - Mondja egyszerűen, amikor Kíra azzal vádolja, hogy pislogott. Valóban, egy ideje mereven nézi a nőt, próbálja eldönteni róla, miért különleges ő is. Valahogy képtelen ráérezni, beazonosítani az energiáit, pedig most be vannak kapcsolva a különleges szenzorai. Hm, érdekes.
- Gergő, Bakonyi Gergő. - Mutatkozik be ő is, mert azért nem akar névtelen maradni, ha már Kíra is elárulta a nevét, a sajátos stílusában. Majd keresi a szavakat, szokásos elgondolkodó tekintettel próbálja megfogalmazni, mi jut eszébe Kíráról. Hiszen ha már magában megfogalmazódik, közölnie is kéne, csak nem könnyű leírni, na. Amúgy sem a szavak embere.
- Mint egy... tragikomédia. - Motyogja magának, amint megtalálta a szavakat. Kissé tragikus, hogy egy felnőtt nő így viselkedik, mégis komikus, ahogyan előadja magát. Gergő pedig büszke magára, hogy megtalálta a megfelelő szót, bár ez kevéssé látszik rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=312226#post312226][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.13. 12:46[/b][/url]

Amikor a nő magyarázkodni kezd, ő egyszerűen biccent egyet, elnézi neki. Nem mintha annyira haragudna, tudja, hogy az emberek nem értik meg őt. Nem tehetnek róla, nem az ő hibájuk, igazából Gergő fura, ők meg normálisak, így összeférhetetlenek. Ennek ellenére sosem kívánt olyan társat, aki megérti őt és belelát a világába. Amikor azonban Kíra a képességéről kérdez egy csomót, tanácstalan.
- Hát, én sem igazán tudom, hogy működik. - Vallja be, közben kicsit előredönti a fejét, egyik kezével megvakargatja a tarkóját. Nagyon jó lenne, ha így könnyedén, egyből tudna válaszolni. Végül csak apró sóhaj hagyja el ajkait, leereszti kezeit, vállait is. - Meg nem is tudatos a dolog.
Körülbelül ennyi az, amit ő is tud, aztán Kíra hirtelen lelkendezik a nevén, ő pedig csak megköszörüli a torkát. Még sosem tetszett senkinek a neve, ezért kissé meglepő neki, de nem ugrik ki a bőréből. Nem az ő érdeme, úgy adták neki, úgy örökölte az "azonosítóját".
- Öhm, köszönöm, asszem. - Mondta végül, majd a hegyek gondolatára ő is kicsit elkalandozott. Eltekintett a távolba, a sírok sokaságán végignézett. Eszébe jutott az otthona, hogy a helyet mennyire szereti és talán még hiányozni is fog neki. Bár gyakran érezte pokolnak Várdombot, most mégis a honvágy kopogtat a szíve ajtaján. Na, ott kopogtathat sokáig. - Ha így van, egyszer nézd meg a szekszárdi dombokat. A legszebbek.
Na igen, nem maradhat el a javaslat Kírának, hogy egyszer nézzen el szülőhazája felé. Ide ugyan nincs közel és egészen más világ, de nem kell feltétlen Várdombra látogatnia. Oda mehet, ahova akar, mindenhol azt a varázslatot fogja átélni, amit Gergő élt meg, az múlt majdnem 18 évben minden nap.
Amíg elgondolkodik, szinte észre sem veszi, Kíra mennyire megváltozik a mondata hallatára. De utána feltűnik neki, hogy egészen más energiák járják át, most már érzi, főleg a változásra van kiélezve. Azonnal a nőre pillant, sötét íriszeivel méri végig, ahogy magába dől, suttog és a kavicsokkal játszik. Nem számított rá, hogy így megbántja, vagy nem is tudja, ez bántottság-e igazából. De csak hogy szépítsen, érdeklődő beszélgetőpartnert játszik, olyan normális félét.
- Elhiszem. Hogy kerültél oda? - Na igen, biztosítja Kírát, hogy elhiszi, nem közveszélyes és semmi baj vele. Emellett meg is kérdi, hogyan került az ispotályba. Nem úgy néz ki, mint aki most épület fel, legalábbis egészen erősnek és egészségesnek tűnik. Amúgy sincs kórházszaga, az ilyen embereknek az szokott lenni, nem? Gergőt pedig érdekli, hogyan fog ettől Kíra változni, mert ezt imádja megérezni, így tekintetét is rajta függeszti, hogy rá koncentrálhasson.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=312816#post312816][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.14. 13:12[/b][/url]

- Hm... - El kell gondolkodnia Kíra ajánlatán. Nem igazán szeret ismerkedni és magáról beszélni, az valahogy nem az ő stílusa. Szerinte senki sem tudja igazán megismerni, felszínesen pedig minek? Kissé összeszűkített szemekkel néz a nőre, akinek az arckifejezése kezdi meghatni, elég hosszas bámulás után. - Legyen, ha már beavattalak.
Bár nem hiszi, hogy lesz belőle valami, mert nagyon nem a szavak embere. Nem tudná elmagyarázni Kírának ezt az egészet, akkor sem, ha olyan nagyon akarná. Az egyetlen mód az lenne, hogy megmutatja neki. De ez sajnos lehetetlen, meg ha bele is látna Gergőbe... valószínűleg sírva menekülne. Annyi minden van a fiúban elrejtve, mélyen, amit mindig megtart magának, hogy túl sok lenne egyszerre. Főleg, ha előtte csak a felszínét látta, a fapofáját, az egyszerű, csendes énjét.
- Nem szaladnak sehová. - Jegyzi meg, amikor a nő azt mondja, most nem tud odáig szaladni. Nem mintha Gergő így gondolta volna, hogy azonnal, de semmi baj. Bár egészen kicsi gyerekként voltak tézisei, amik megdöntötték volna az előző állítását. Hiszen azzal a fejjel, jól szórakozva, pillanatok alatt elrepült az idő, alig kelt fel a nap, már le is ment. Kis Gergő pedig azt hitte, a dombok szaladtak az égitest másik oldalára, hiszen az meg sem mozdult azóta.
Amikor Kíra elmagyarázza neki a helyzetet, ő csak bólint egy aprót. Emlékezetkiesés, hm, az ispotályban ébredt. Vajon mit csinálhatott a zakkant hölgyemény, amikor elhagyta őket? De ami a legfontosabb, vajon ő vissza tudja szerezni őket? Legalább egy részüket? Szinte hangtalanul mormogott valamit, amíg gondolkodott. Kíra energiái biztosan nem akarnak beszélni hozzá, ahogy visszahúzódik az előző megnyílása után, a belső szemével ismét alig látja, alig érzi őt. Mégis, azon jár az esze, mi lenne ha... szokásait megtörve, még a bizonyosság előtt szóra nyitja a száját.
- Ha lenne egy tárgyad, ami nálad volt akkor, vagy egy helyszín, én talán... nem, nem jó ötlet. - Gyorsan leszögezi. Hülyeség volt megemlíteni, ezért nem szokott csacsogni, megtanulta már ezerszer. Nem tudja irányítani, semmi garancia nincs rá, hogy az a hely vagy tárgy mondani akar neki valamit. Vagy hogy olyan emléket fog mutatni, amit Kíra elhagyott. Alapból hülyeség volt, kicsit meg is rázza a fejét, majd a levegőbe szippant és elnéz a távolba. Még mindig annyira kellemes és vonzó ez a temető számára, hogy azon is elgondolkodik, hogy itt rendezkedik be. A kastélyban egyelőre még nem talált ehhez hasonló helyet, ahol egy életet le tudna élni. Na nem mintha annyit kereste volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=314826#post314826][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.16. 20:00[/b][/url]

- Ez azt jelenti, hogy zaklatni fogsz? - Kérdezte végül, hiszen ha Kíra jó a keresgélésben, az nem túl bizalomgerjesztő. Sőt, ebből a szempontból jelenleg inkább tűnt fenyegetésnek, mintsem ajánlatnak. Gergő kissé furán is néz rá, talán már meg is bánta, hogy belement ebbe az egészbe. Kíra fel fog bukkanni az életében időről időre? Már előre rosszul van a gondolattól. Na nem mintha a nővel lenne olyan nagy baja, de nem bírja a piócákat, akik folyamatosan a nyakára járnak. Néha még az öccse is kellőképpen kikészítő jelenség volt, pedig őt még el is viseli általában.
Sajnos kikotyogta a mondatot, amit nem kellett volna, Kíra pedig egyből kap az ötletre. Sóhajt, amikor lelkesen nekiáll magyarázni arról és Gergő nagyon reméli, hogy nincs nála semmi, ami mesélhetne neki. Ilyen messziről nem érez semmit, viszont amikor a nő kiborítja a tárgyakat, szinte mindegyik kiabál felé, legalábbis pár hangosan. De nem vonzzák magukhoz, nem csábítják, sőt, ellenkezőleg. Szinte ellökik maguktól Gergőt, ő pedig hunyorog. Eszében sincs megfogni őket, nem fél tőlük, csak úgy érzi, ha megérinti őket, megégetik. Szinte hallja a forró, sercegő bőrt, ahogy a kezét a tárgyak köré fonja. Még a levegőjét is bent tartja, majd kicsit hátrébb húzódik.
- Valami... sötét dolog történt valamelyik tárggyal. Nem érintem meg. - Jelenti ki és remélhetőleg Kíra elfogadja és legyint egyet. Bár ahogy eddig megismerte a nőt, ez nem lesz ilyen egyszerű. Ettől függetlenül tekintetét nem tudja levenni a tárgyakról, feszülten nézi őket, kezeit kissé ökölbe szorítja. Az egyik ékszer különösen pulzál, innen nem tudja megmondani, melyik az, de szemével keresi, hátha megtalálja. De nem is tudja, miért érdekli ez. Lehunyja szemeit, összeszorítja fogait és elfordítja a fejét. Nem szabad engednie neki, meg kell próbálnia visszavenni az uralmat. Nem hagyhatja, hogy a tárgy magához vonzza. Talán valami átok hagyott ekkora nyomot az ékszeren? Bárcsak megnézhetné büntetlenül, mit mesél, anélkül, hogy borzalmas érzései lennének tőle. Végül erőt vesz magán, kifújja a levegőt és Kírára pillant, őszintén, kissé ellágyult tekintettel.
- Sajnálom. - Akármi is történt vele, azt is sajnálja. Meg persze azt, hogy nem tud neki segíteni... meg igazából nem is akar annyira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=315372#post315372][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.17. 17:18[/b][/url]

- Nem vagyok teljesen meggyőzve. - Állapította meg, amikor Kíra kirohanásának vége volt. Na nem mintha annyira félt volna tőle, de ez a színpadias megjelenés, az éles hang... nem tudta, mennyire higgyen neki. Olyan érzése volt, talán nem kéne, főleg, amikor látta a nő szemében az elszántságot csillanni. Ez azonban nem csillogott ott sokáig, a helyét egyhamar valami más váltotta fel: lelkesedés. Bizony, Gergőtől várta a megváltást, egy elejtett félmondat miatt. És felnézett a fiúra, mintha ő lenne az egyetlen megmentője, emellett pedig ki is terítette az összes cuccát a fiú elé. Nem tehetett róla, nem tudta irányítani a képességét és az érzések egyből elragadták, hátrébb is húzódott.
- Nem tudom. - Válaszolja halkan mindkét kérdésre, szinte csak sziszegi a szavakat, mert nem akarja elereszteni a fogait. Nem is tudja mitől fél, talán vacogni fognak? De hiába, hatalmába kerítette az érzés. Hogy nyomatékot adjon a válaszának, megrázza a fejét kissé. Most elég érzékeny, és a Kírából felszabaduló düh szinte száj neki. Ahogy kinyitja szemeit, összehúzza szemöldökeit, kemény tekintettel néz a nő felé. Elege van belőle, hogy nem bírja visszafogni magát, folyamatosan rázúdít valamit, ő pedig csak tarthatja a hátát. Úgy érzi, mázsás súlyt cipel most magán, még levegőt is mintha nehezebben kapna, bár talán csak beképzeli. Kíra őrülete ráragad, már azt sem tudja, mi a valóság és mi a megfoghatatlan világ része, amit jelenleg csak ő érez. Feláll, hátha ott jobb a levegő, tántorog egy kicsikét.
Azonban Kíra nem hagyja annyiban, elszánt arccal néz rá, ő pedig megdermed, amikor a pálcáját rászegezi. Akkor magához tér, leesik neki, hol is van, kivel is áll szemben. Visszatér a földre, a valóságba, a nő arcát nézi, rezzenéstelen vonásokkal, lassan felemeli két kezét maga mellé. Nem fog ő pálcát rántani... még csak használni sem tudja.
- Most meg egy hisztis perszóna? Komolyan? - Sóhajtja kissé fáradtan, hiszen ez már Kíra harmadik arca, amit az elmúlt pár percben sikerült előcsalnia. Kicsit elgondolkodik: vajon ez csak az ő kiváltsága, vagy bárki ennyire meg tudja változtatni pillanatok alatt? Fogalma sincs, mi lesz itt még, milyen átkot kap az arcába, de nem is érdekli. Készen áll bármire, szóval keményen megmondja az igazat.
- Sajnálom, de nem tudok segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=317843#post317843][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.20. 13:52[/b][/url]

- Te talán jobb szavakkal írnád le? - Kérdez vissza, egyik szemöldökét megemelve. Hiszen Kíra annyira ki van akadva a megnevezésen, akkor biztos talál megfelelőbb szavakat. Viszont ezt nincs ideje kideríteni, legalábbis nyugodtan biztos nem. Hiszen a nő őrjöngése csak fokozódik, csatakiáltással lendül támadásba. Gergő már-már várta ezt a pillanatot, egyedi nézetei miatt már egyszerűen várta, hogy egy átkot testközelből láthat. Az, hogy el is kell szenvednie a hatását, már nem is igazán érdekelte, majd ráér vele foglalkozni, ha megtörtént a baj. Viszont a nő egyhamar letöri teljesen, ahogy a pálcáját hozzávágja, használat helyett. Kicsit későn reagál, elhajolni nem tud, csak elfordítani a fejét, így szeme védve van a halálosnak egyáltalán nem nevezhető fegyvertől. Csak a fején koppan egyet, de szinte meg sem érzi, nem az úrias fiú, volt már ennél rosszabb.
- Most aztán meglakoltam. - Állapította meg, amint elszenvedte a támadást. Még egy kicsit sértett is, hogy Kíra még egy átokra sem méltatta. Főleg úgy, hogy ő már annyira várta! És nem érdekli, hogy olaj lesz a tűzre az egész, az sem érdekli, ha a nő fejre áll, nem fogja őt meghatni, az biztos. Akár sírhat, zokoghat térden állva, most már végleg elvágta magát. Ha keményen akar játszani, legyen. Amikor azonban a fejéhez vágja érzelmi zsarolós szövegeit, meg sem érintik. Szinte mosolyogni van kedve, hogy mennyire gyér, de mégsem teszi, nem mosolygós fajta.
- Nyugodj le, Kíra, ezzel nem érsz semmit. - Gondolta már az "igényes" vetélkedő műsorokban is van segítség, ő is nyom egy hintet Kírának és megpróbálja rávezetni az agyacskáját. A hiszti egyszerűen lepereg róla, viszont a nő harcias energiái még tetszenek is neki valahogy. Végre nem semleges, nem unalmas, különlegessé teszi őt. Ennek ellenére a szavak nem kellenének hozzá. Azok csak idegesítik és elveszik a kedvét az egész játéktól. Pedig Kírával olyan jó szórakozni, hiszen ő egyáltalán nem veszi olyan halálosan komolyan ezt az egészet, főleg most már.
- Talán összepakolhatnád a cuccaidat. - Pillant le a kiborított dolgokra, amik közül az egyik még mindig gyomorgörcsöt okoz neki és érdekli is nagyon. De sajnos a taszítása erősebb, mint Kíra gondolná. Nem tud neki segíteni és őszintén... már nem is akar.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=319803#post319803][b]Bakonyi Gergely - 2014.06.22. 23:39[/b][/url]

- Akkor csak tessék. - Mondja kissé összeszűkített szemekkel, bár Gergőnél már ez is csúcsreakciónak számít, Kíra büszke lehet magára, hogy kicsalta belőle. Ahogy a nőben felcsapnak az indulatok, megpróbálja nekidobni a pálcát, utána is csak mérgelődik, egyre kevésbé bírja Gergő elviselni a jelenlétét. A képessége lassan kezdi kifárasztani, hiszen sosem szokta ennyit használni egyszerre, főleg nem ilyen májusi-időjárás-Kírán nem. Ráadásul a temető is folyamatos aurát áraszt magából, ami ugyan vonzó, de már kezd kicsit sok lenni. Ez olyan, mint amikor a szomjas ember iszik. Egy ideig mohón kortyolja a vizet, imádja, még többet és többet akar. De a telhetetlenségnek ára van, hiszen a végére már alig kapunk levegőt, majdnem megfullasztjuk magunkat és akkor jön az a szomorú pont, amikor megtelik a gyomrunk és már nem tudunk többet inni. Gergő közeledik ehhez a ponthoz, noha nagyon szeret az érzelmek világában élni, de ilyenkor a túltöltés veszélye áll fenn.
Le is hunyja a szemeit egy időre, úgy hallgatja, ahogy Kíra belátja, feleslegesen hisztizik. Sóhajt egy aprót, alig hallhatót, kicsit jól esik neki, hogy a végső megoldás megvan. Ennek ellenére még mindig nem nyugodt, csak azt magyarázza, miért ne nyugtatgassa. Magában szidja az érthetetlen nőket, elég cifra szavakkal, hogy csak idegesebbek lesznek a nyugtatástól. Ahogy kinyitja szemeit, először elég nehezen sikerül fókuszálnia és kiélesítenie a képet. Hunyorogva néz a nőre lefelé, és közben azon gondolkodik, mégis mitől van ez. Nem a szavak embere, szóval gyorsan, közönség segítségére van szüksége.
- Akkor mit szeretnél, mit mondjak? Mondok bármit, hogy megnyugodj. - Magyarázza sóhajtva, majd be kell látnia lassan, hogy semmi esélye. Felpillant inkább az égre, úgy érzi magát, mint amikor megsütötte a nap. De ennyitől nem kaphatott napszúrást, az biztos. Visszapillant Kírára, hiszen ismét nem figyelt teljesen oda, amikor azért sipítozott, hogy ne mondja meg, mit csináljon. Azonban összeszedi magát, tekintetét a nőre függeszti, nézi, ahogy a szavaival teljesen ellentétesen cselekszik és elkezd pakolni. Nem rázza meg a fejét a látványra, éppen csak kicsit mozgatja a nyakát. Kíra közben talál egy régi emléket. Amikor Gergő meglátja, ráfüggeszti tekintetét és nem bírja elengedni. Leguggol Kírához, először rápillant.
- Ezek az én házam színei. - Állapítja meg végül, majd mintha simán csak érdekelné, finoman megérinti az anyagot. Azonban abban a pillanatban lehunyja a szemeit is, hiszen a tárgy mutat neki valamit. Kírát látja, jóval fiatalabb kiadásban. A nyakán a sál, ujjacsáival belekapaszkodik, hideg van. A környezetet egyelőre nem látja jól, de vár még egy kicsit, hátha azt is megmutatja. Viszont a talár, ami rajta van, egyértelművé teszi, hogy diák. Gergő rázkódást érez maga alatt, először nem tudja, mi ez, aztán azt látja, a szél játszik a sállal, most pedig ő maga a sál. Aztán vége szakad mindennek, kicsúszik a kezéből az anyag. Ahogy újra Kíra szemébe pillant, sokkal lágyabb tekintete, csaknem mosolygó.
- Bájos diák voltál. - Állapítja meg őszinte véleményét, ahogy a nőre pillant, egészen halkan, lágyan engedve ki a szavakat magából. Bár talán még megbánja egyszer.