A Fő utcza frekventált részén, megújult belsővel nyitott ki újra Bogolyfalva egyetlen varázslény kiskereskedése. Be se lehet látni a kirakatán a különböző méretű és formájú ketrecektől, amiknek lakói szinte minden járókelőt megállásra kényszerítenek, amikor elhaladnak az utca ezen szakaszán. A figyelmetlen vásárlók belépéskor azonnal lefejelhetik az ajtócsengőként funkcionáló tündérmanókat, akik visítva lendülnének támadásba, ha az őket őrző kalitka nyitva lenne. Az üzlet egész területén kiváló szagmérséklő bűbájok működnek, emiatt orrfacsaró bűztől nem kell tartani, legfeljebb a különböző lények még különbözőbb rikoltozásaitól.

A plafonról ketrecek lógnak le, melyekben mindenféle lény él, főleg madárfélék, de néha denevéreket is felfedezni. A kirakatban gyönyörű baglyok ülnek, kuvik, macskabagoly, hóbagoly, uhu, kinek mi kell. A boltban szűkös folyosókon haladva kalandozhatnak az érdeklődők a leggyakoribb, közkedvelt varázslényektől egészen a ritkaságnak számító példányokig. Az iskola házirendje értelmében a diákoknak joguk van két kisebb termetű, veszélytelen háziállatot tartani, amit rengetegen ki is használnak. Az egyik oldalsó fal mentén hordókat helyeztek el, melyekben futóféreg vagy egyéb más bogarak vannak, esetleg egy-egy nagyobb bestia, de azok hordóinak teteje ráccsal van lefedve. A másik fal végig van polcozva, a polcokon ketrecekben állatok pihennek. Macskák, murmáncok, bólintérek, patkányok, zanzárdok, és egy-egy goromkát is lehet találni, de a teljesség igénye nélkül akad itt tüzesrák, krup, ramóra és nosztallang is. A ketrecek mellett akváriumok vannak a vízi lényeknek, úgymint kákalag, fenékjáró fuvacs és szikecs. Nagy terráriumokban pedig gyíkfélék és rovaroknak kaphatók.

A pult a bolt végén található, ahová már csak az antik, de még mindig hibátlanul működő pénztárgép megcsodálása miatt is érdemes elsétálni. Mögötte könyvespolc, tele megvásárolható szakkönyvekkel és folyóiratokkal. A pult mellett tápok és állatos kiegészítők kaptak helyet, illetve itt van ajtó a raktárhoz és a személyzeti helyiségekhez. Ugyanakkor a különféle színű golymók is itt várják új gazdáikat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=716394#post716394][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.13. 09:13[/b][/url]

Selva olyan csendes és már-már érdektelen volt mostanában, hogy úgy éreztem, mintha átvette volna a hangulatomat, vagy csupán lebetegedett, ahogy a gazdája, csak míg ő valóban elkapott valamit, addig nekem a lelkem roppant össze? Meglehet. Szvelovszkyt azóta sem láttam, talán kerültem is, hiszen a patikában engem helyettesítőt mind a mai napig nem váltottam le. Sokszor néztem rá azóta a bal tenyeremben lévő seb nyomára. A szállodai szoba poharának szilánkja egy félhold alakú heget hagyott, ahogy ujjaim ráfeszültek. Mindig ő jut eszembe róla, és fáj. Ráadásul, mióta nálam vannak a birtok iratai, azon tűnődöm, vajon ez egy újabb esély, jelző tábla életem útján és követnem kellene iránymutatását, vagy csupán egy adomány, melyet nem szabad veszni hagynom és a köz javára kellene fordítanom. Nem tudom, azóta sem tudom. Az orromat is alig dugom ki egy ideje a lakrészemből, most is csak szeretett vörös kandúrom miatt léptem át a patika küszöbét, hogy elmenjek neki némi gyógyszerért és egy új kaparófáért, amin játékok is vannak. Hátha felvidul tőle. Ebben bízom. Hiszen rajta kívül senkim sincs itt. Ataksak nagyinak ugyan megírtam mindent, kicsit finomított verzióban, mint ahogyan valójában történt, de ő messze van. Mást pedig nem terheltem Antonon kívül a nyűgömmel, de vele sem túl sokat társalogtunk a történtekről, mert ő nem az a fajta ember, aki mélylélektani szemináriumokkal foglalkozna.
 Az üzletben a sok ketrec és állat közt nagy nehezen megtalálom a boltost, akitől igyekszem segítséget kérni. Kedves ember, készséges és alapos, bár a berendezés trehánysága alapján minden bizonnyal szétszórt, persze a nettség rólam sem feltétlenül mondható el. Hajam kócos kontyba fogva, szürke, jelen pillanatban kinyitott kabátom alatta egyszerű fekete kivágott pulóvert és szintén fekete nadrágot viselek, hozzá szürke bokacsizmát. Arcom fáradt, tekintetem fénytelen, sok könnyet hullattam de egy pár napja már nem sírok, így szemeim nem vörösek, csak karikásak. A bánat karmai igen mélyen beleszántottak lényem eddig oly ragyogó talajába, mint nehéz eke, húzott barázdát szívembe szerelmem önhibámból való elvesztése. Azóta tetoválásaimat hosszan tartó bűbájjal fedtem el, fülemben a szokásos három helyett csak egy pár fülbevaló van, amit még az nagymamámmal vettünk, amikor Krakkóban jártunk, a tizennegyedik születésnapomon. Pipacsot mintázó, különleges darab, amit még az egyik vásárló hölgy is megjegyez. Halvány mosollyal hálálom meg szavait. Most csupán ennyire futja tőlem. Elkeseredett és szomorú vagyok, bár igyekszem titkolni, látszik rajtam, hogy alapvető alvászavarom mellett egyéb bánat is lterheli szervezetemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=716523#post716523][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.14. 22:47[/b][/url]

 Először fel sem fogom, hogy kit látok bejönni, a boltos beszél hozzám, a gondolataim azonban egészen máshol járnak. Próbálok a férfi javaslataira koncentrálni, de nehezen tudok, mert üres lélekharangnak érzem magam legbelül. A kék szempár azonban, mely egy pillanatra tekintetem keresi, azonnal kijózanít abból a depresszív delíriumból, amiben jó ideje lebegtem már. Itt van. Ő az és rám néz. Igen, semmi kétség, Nor halad el mellettem, ám egy fiú vonja magával, akiről nem igazán tudom kicsoda lehet. Amennyit látok belőle, mert szemeimmel kísérem őket egy darabig, olyan tíz év körülinek tippelem, de nem hasonlít rá, így magamban elvetem, hogy a fia volna, inkább az egyik rokona, talán a keresztfia vagy az unokaöccse. Azt sem tudom van-e egyáltalán testvére, de az lehet a legvalószínűbb magyarázat a gyermek jelenlétére, hogy egy rokona. - Arról tudnék, ha volna gyermeke, azt elmondta volna!- nyugtatom magam, mégis remegő és szomorú szívvel, fordulok vissza az üzletvezetőhöz, hogy megköszönjem neki a segítséget. Ezután kifizetem és elteszem az orvosságot a táskámba, s feltett szándékomban áll mihamarabb kisétálni innen, mert ha a férfi, akit még mindig szeretek eddig nem jött ide hozzám, nem valószínű, hogy később megtenné. Azt hiszem a gondolkodási idő neki arra volt elég, hogy elfelejtsen engem és mindent. Ettől a teóriától nyomban a düh és a bánat egyszerre szorítják meg jeges, kemény ujjaikkal torkomat, de nyelek egyet és elindulok az ajtó felé. Ekkor toppan elém egy éles nyelvű, ingerült kamasz lány és az utamat állva kérdőre von. "...az apámhoz?..." visszhangzanak fülebe szavai. - Hát mégis az ő gyermekei! - elkeseredésemben sikítani tudnék, de a higgadtság komor álarcát öltöm helyette magamra, pedig ott tombolnak bennem a fájdalmas kételyek hadai, ádáz küzdelmet vívva ép eszemmel- Vajon mit titkolt el még? Talán nős is? Nem! Az nem lehet! - igyekszem úrrá lenni hangomon, tónusát sötétté és komollyá tenni, hogy válaszomból ne érződjön ki mennyire megalázottnak érzem magam ebben a pillanatban - Az orvosa vagyok - olyan egyszerűen peregnek ki ajkaimon a szavak, mint elpattant gyöngysor szemei szóródnak szerteszét a padlón. Szinte koppannak és lyukat ütnek a lelkemen. Pedig őszinte, igaz hazugság minden egyes szó, mert valóban meggyógyítottam egyszer és esküm szerint megtenném bármikor, ha az élet úgy hozná. Talán ezért is volt ilyen könnyű kimondanom, bár az a szomorú sóhaj melyet a mondat előtt kiadtam elárulhatja a lány számára, hogy több van a dolog mögött - Ne haragudj, de most mennem kell -folytatom, de nem fordulok hátra, pedig legszívesebben megtenném, mégis megállom, s csak a lányra figyelek, egyenesen rá nézek átható pillantású, felemás lélektükreimmel, majd kisvártatva ellépek mellette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=716594#post716594][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.15. 20:05[/b][/url]

Egyetlen kemény, hideg, fagyos pillantás, mellyel egészen a lelkéig hatolok. Kékem háborgó tenger, vörösesbarnám lobogó tűz. Nem szólalok meg, nem válaszolok neki, nem nyugtatom meg és oszlatom el félelmeit, melyek kiülnek arcára. Lelkem mélyén megértem és átérzem, ami vele történik. De vajon volna-e értelme felfedni az igazságot egy olyan szerelemről, ami annyit sem ért az Apjának, hogy ő maga beszéljen róla neki. És aminek minden jel szerint már vége van. Ami az orvosi részét illeti a dolognak, civilben vagyok, s bár talán kötelességem segíteni, mégsem teszem. Így nem, ilyen megalázó helyzetben nem. Miért is tenném? Milyen jogon kér számon engem? Nem, nem azért dacolok vele, mert egy kamaszlány, vagy mert az ő lánya, hanem azért, mert ezt senkinek nem tűröm el. Gyógyító vagyok, de egyben ember és nő is és nem hagyhatom, hogy a méltóságomba így beletiporjanak. Semmi többre nem méltatom a lány undok és sértő magatartását mint erre az egy tekintetváltásra. Azzal, hogy még ráadásul megfogta a karomat és, hogy elém próbál állni, csak szítja bennem a haragot. - Nem vagyok az új nője! Ebben biztos lehetsz! - emelem fel hangom, ám nem rá, magamra haragszom, hogy hittem és reméltem és szerettem. Megint csalódtam. Táncos múltam révén egy könnyed oldallépéssel kikerülöm a lányt és kimegyek az ajtón. Nem jutok azonban messzire. Az üzlet melletti sikátorban előbb a falnak dőlök, majd lassan lefelé csúszva térdre rogyok, lábaim nem bírják tovább tartani testem és lelkem terhét, ahogyan szemeim sem a bennük gyűlő könnyeket. Zokogni kezdek, számra szorított kezembe sikítok a fájdalomtól. A szüleim és az unokanővérem halála rázott meg csak ennél jobban. - Miért?! Miért?! - kiáltom ég felé vetett fejjel - Mit vétettem, hogy ezt érdemlem?! - kérdem a magasabb hatalmat, mely életünk fonalát fonja, s amiben valahol mélyen mindig is hittem. Abban, hogy minden okkal történik, hogy célja van a szenvedéseinknek éppúgy mint a boldogságunknak. De mi ez a cél? Ahogy a helyzet most áll, nos nem tudom. Mély lélegzetet veszek, megtörlöm szemeimet, felállok és visszamegyek a boltba. Nem hallgatok a saját józan eszemre. Belépve odamegyek egyenesen a lányhoz. - Az voltam, a nője voltam. Nem! Valójában szeretem, jobban, mint azt el tudnám mondani, de elszúrtam! - hangom remeg a kétségbeesésétől, ereje és tónusa azonban kemény és őszinte, mint az igazság, amit elmondtam a lánynak általa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=716625#post716625][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.15. 21:48[/b][/url]

A férfi, aki eddig fiával foglalkozott, most lánya mögé lép, velem szembe. Látom rajta, a meglepettséget, nos magamat is megleptem, bár ami azt illeti mindig is vehemens és konok természetű voltam, aki foggal körömmel harcol és nem ad fel semmit, még akkor sem, ha nincs remény. Nor a lány vállára teszi kezét és öccse után küldi. Egy ilyen apró gesztusból is leszűröm, hogy jó szülő lehet, hiszen a lány zokszó nélkül ott hagy bennünket. Szerelmem nem hagy szóhoz jutni, inkább elmagyarázza kik is a gyermekek. Elhiszem amit mond, és lehorgasztom fejem szemrehányására. Igaza van, effélékről az alatta néhány alkalom alatt nem ejtettünk szót, amikor találkoztunk. - Nem haragszom rá, a stílusa sértő és követelőző volt ugyan, de megértem. Védi azt, ami az övé, attól, akiről azt hiszi elveheti tőle. A helyében én is ezt tenném, még ha okafogyott is a küzdelme - mondom, majd mély levegőt véve folytatom - Nyugtasd meg, kérlek, hogy nem akarok ártani neki. Ki akartam sétálni. Feltűnés nélkül, annak tudatában, hogy az eltel idő alatt sikerült elfelejtened engem. De elém lépett és nekem szegezte a kérdést, hogy mi közöm van hozzád? - egy pillanatra ránézek a két gyermekre, majd a férfira, akinek látványától minden porcikám remeg - Azt mondtam az orvosod vagyok, de ez csak részben igaz...Ugye?-nem tudom folytatni, hangom elfúl, de erős maradok és állok vele szemben, mert azt akarom mondja ki, mondja ki ha már döntött és azt is, hogy miként. Adjunk-e új esélyt annak, amit én még mindig érzek? Kezdjünk-e tiszta lappal, titkok nélkül és próbáljuk-e megismerni egymást? Lehet nem ez a legjobb idő és hely minderre, de muszáj kiderülnie, mert ebbe bele fogok betegedni. Már így sem érzem túl jól magam, de ha ez így megy tovább teljesen kikészülök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=716644#post716644][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.15. 22:52[/b][/url]

Még ha kicsit félve is hallgatom és veszem tudomásul, hogy szembe kell néznem a lányával és a fiával, akkor is úgy érzem megtelek élettel. Néhány szót ejt ki csupán, s én máris a fellegekben járok, feledve minden rosszat, ami ez alatt a néhány hét alatt történt, elmosolyodom. Letörlöm szemem sarkából a könnyeket és megfogom a kezét, melyet felém nyújt. - Akkor ugyanarra vágyunk - mondom és odalépek hozzá, hogy ha vállalja a kockázatát, hogy legalább az egyik csemetéje kitér a hitéből, megölelhessen. Nem csókolom meg, pedig szívem szerint megtenném, de nem szeretném sokkolni ennél is jobban a két gyermeket. Így is elég rosszul áll a szénám a lánynál. Épp elég nekik azt látni, hogy hőn szeretett Apjuk egy vadidegen nőt ölel át, feltéve, hogy megteszi. Bárhogy is legyen azért néhány dolgot még mondok neki, úgy, hogy csak ő hallja. - Neked is lesz azért kit megismerned, rajtam kívül persze...A nagymamámat, Ataksakot, ő a szűk családom, mert sajnos még testvérem sincs. Ha pedig legközelebb kettesben leszünk elmesélek mindent magamról, amit csak tudni akarsz, kezdve azzal, hogy örököltem egy haciendát Mexikóban - felnézek rá és elmosolyodom. Immár vagyonos nő vagyok, nem mintha számítana, hiszen a szeretetnél és az egészségnél nincsen nagyobb kincs számomra a világon, s most mindkettővel rendelkezem. - Menjünk, mutass be a gyermekeidnek, kérlek! - lépek el tőle úgy, hogy karján oda tudjon vezetni a két ifjúhoz, akik minden bizonnyal magyarázatot követelnek majd a szemük előtt lejátszódó iménti történésekről. Próbálok nyugalmat sugározni és azt a boldogságot használni védőbástyámul az esetleges támadások kivédésére, melyet érzek, s melyet kedvesem sugároz felém.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=717162#post717162][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.18. 19:13[/b][/url]

Miközben odalépünk a két gyermekhez, a patkány ketrecek tőszomszédságba, végiggondolom a helyzetet a lány szemszögéből. Nehéz lehet neki. Pokoli nehéz és ezt az elutasítástól, veszteségtől való félelmet mi mással enyhítené, mint haraggal egy olyan személyre fókuszálva, akiben bitorlót, vetélytársat, betolakodót lát. A fiú talán másként éli meg, egyrészt kora, másrészt mentalitása miatt. Aggodalommal vegyes kíváncsisággal fordulok most feléjük, ez a legjobb, amit tehetek. Sajnos eszmefuttatásom teljes mértékben igaznak bizonyul. A lány jeges undoksága igazol, mellyel a nevemet kimondja - Igen, akik szeretnek így szoktak hívni - reflektálok szavaira, majd a férfira pillantok, amikor a dacos tini elszólja magát arról, hogy leveleiben szerelmem emlegetett, s közben kezem nyújtom a lány felé. Ha fogadja gesztusom, úgy kezet fogunk, s rá is mosolygok. Ha nem, a kezem visszahúzom ugyan, de rá fogok mosolyogni, mert nem áll szándékomban haragban lenni vele, s ezt jelezni szeretném valahogyan. Magától értetődően melegséggel tölt el a tudat, hogy apjuk, leveleiben rólam írt, ám renomém jelen pillanatban a béka hátsója alatt van Dalmánál és ez elborzaszt. Hosszú távon nem tudok és nem is akarok harcolni ellene, és ötletem sincs mit teszek majd, ha mégis csatáznom kell a férfiért, akit szeretek, a lánya ellen, akit viszont ő szeret. Meghallva azonban a fiú nevét, egy pillanatra szertefoszlanak kétségeim. Ugyanis eszembe jut róla anyai nagypapám, Blas Rubya, akinek felmenőitől a birtokot örököltem, és akit halála napjáig nagyon szerettem, és mostanság is sokat gondolok rá. Ezt jó ómennek veszem - Én is örvendek, Ena vagyok - nyújtom felé is a kezem, s ha elfogadja vele is kezet rázok. - Csak nem azon gondolkozol, hogy egy patkányod legyen? - kérdezem és próbálom valahogyan feloldani a köztünk kialakul kényelmetlen helyzetet azzal, hogy terelem a témát - Ki is választottad már a szerencsést? - érdeklődöm őszintén, s bár a magam részéről maradok a macskáknál, mégis kíváncsi vagyok a fiú által kiszemelt jószágra. Sötét szemeiben hála az égnek nem látom azt a gyűlöletet, melyet nővéréében. Dalma utálata zsigeri felém, még a nevét is kijavította, hogy jelezze, hogy ő Norberthez tartozik, pedig biztos vagyok benne, mert eszesnek tűnik, hogy tökéletesen tisztában van a ténnyel, hogy ez nem így van. Jogilag legalábbis nem. Ám mindent felül tud írni a szeretet, ami jelen esetben igen erős kötelék kettejük között.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=717732#post717732][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.23. 07:08[/b][/url]

A lány nem fogadja el a kezem. Nem haragszom rá emiatt, halványan rámosolygok inkább. A fiúcska azonban kedves velem, láthatóanmegnyugszik a témaváltástól. A kis állatka, amit kiválasztott végül, nagyon aranyos.  - Helyes kis szőrmók, szerintem jól választottál - jegyzem meg, majd hagyom, hogy kedvesem vegye át az események irányítását. Ennek megfelelően azon nyomban el is megy mellőlünk, hogy intézze a szőrös, bájos lényecske családjukba importálását. Más sem kell a lánynak és máris méreget, de tekintetében meglátom a félelmet, melyet dühével fedni próbál. Nem teszem szóvá felfedezésemet, hiszen úgyis dacból letagadná. Másként adom tudtára amit érzek. Ahogy ajkaim szóra nyitom, hangom selymes és szinte simogató, melegséggel, megértéssel teli. Nyugalmam, talán csak a lelkem legmélyén inog, ám ezt a lány észre nem veheti. Tekintetem arcán van, figyelem vonásait, szemeit és csak remélni tudom, hogy szavaim utat találnak a szívéhez. - Tudom, hogy gyűlölsz engem. Megértem, hiszen úgy tűnhet bitorlom a helyet, amit eddig az édesanyád töltött be az apád szívében. De ha egy pillanatra megállsz és jobban átgondolod, a szüleid együtt volnának, ha minden rendben lenne. Nekem annyi a bűnöm, hogy nem tudván mi a helyzet, új szelem magvait vetetem el Norbertben, ami ki is virágzott. Ha ezért büntetést érdemlek, ám legyen. El fogom viselni. De kérlek, előbb adj lehetőséget magadnak, hogy megismerj és nekem, hogy én is megismerhesselek - ennyit mondok, mert nincs más, amit közölni szerettem volna. Látom kedvesem visszatérni igyekszik, Balázs pedig el van foglalva új bolyhos barátjával és talán csak foszlányokat hallott abból, ami elhangzott. Nem bánom, mert főleg Dalmának címeztem szavaim. Amikor szerelmem mellénk ér bíztatón nézek rá és halvány mosolyom is ezt sugallja, mert hiszem, hogy minden rendben lesz...egyszer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=403&post=717862#post717862][b]Dr. Evena Noxen - 2018.03.23. 22:37[/b][/url]

 A lány félreért, hát persze, mit is vártam, hogy majd elfogadja, hogy nem ártó szándék vezérel. A színpadiasság szónál szemeim összeszűkülnek, mert sértésként élem meg, hogy nem képes túllátni az orránál és felfogni, hogy csupán mentalitásom tér el attól, amit megszokott. Szerencsére még mielőtt ez a cserfes kis csitri nevezett része alá dörgölném, a testvére kedvessége gátat vet minden indulatomnak. - Ha szeretnéd, akkor nagyon szívesen - mosolygok a fiúra és megfordul a fejemben, hogy érte is érdemes felvennem a harcot a kedvesnek nem mondható nővére ellen. Nagy kínban vagyok, mert a tiszta szó és nyitott szív politikája éppúgy kudarcot vallott Dalmánál, mint minden, amit eddig kipróbáltam, és úgy fest zabolátlanságának egyetlen ellenszere öccse Balázs szeretete. Testvér híján számomra ez ismeretlen terület. Én ide kevés vagyok és leszek, ez egyre tisztábban kirajzolódik előttem, mint az éji ég sötét homályából feltűnő, szikrázó csillagmilliárd. Emészt a kétség és a bánat tüze, és bár lobogása arcomra pírt nem fest, mégis úgy érzem kedvesem tudni fogja mi zajlik bennem és neheztelni fog rám ezért. Szívtelennek tűnhetek a szemében. Vissza  is tér legott, ahogy rá gondolok. Kezében minden fontos aprósággal, mely a kis jószágnak kell, áll mellém, miközben meginvitál, hogy tartsak velük. Abban a pillanatban élesen elválik két lehetőségem: Melléjük szegődöm és hallgatom még a lány néhány "jóságos" szavát, állom pillantását, míg el nem pattan bennem valami. Vagy távozom és ezzel gyávaságom bizonyítom előtte. Oh, be' szív tégy igazságot, s válassz helyesen a két tévút közül, melyek egyenest vezetnek egyként a romlás felé. Magamban imát mondok és mielőtt felelnék neki még egyszer mélyen a szemükbe nézek. Lélektükreim üresek, érzelmeim fal mögé zártam, hogy megvédjenek, úgy tőlük, mint önvalóm erejétől. - Ne haragudjatok, de most nem lehet. Vissza kell mennem, a betegeim várnak rám. De ígérem legközelebb veletek megyek - búcsúzóul csak megsimítom Norbertem arcát, Balázs vállára teszem a kezem és tőle éppúgy elköszönök, ahogy Dalmától is, majd ellépek kedvesem mellett, míg végül távozom, vissza sem nézve feléjük. - Úgy fáj, hogy az elmúlt hetekben a szerelem mást sem ad, csak kínt és szenvedést nekem - suttogja elmém lelkemnek a keserves igazságot. Reményem apró zsarátnoka pislákol csupán és biztat, hogy lesz elég erőm és kitartásom elnyerni a...Ugyan! Már azzal beérném, hogy legalább elvisel és nem csak a hibákat keresi bennem... Kiérve határozottan vetem lábaim a talajnak, beérve a patikába felszaladok lakrészemig és szobámban lerogyva a fotelba kisírom magamból bánatom, hogy kisvártatva megnyugodjak és folytassam munkámat.