Tulajdonos: Woodarn Collenwen
Üzletvezető: ifj. Eckert Sándor (NJK)
Bolti kisegítő: Wouter Lodewijk Collenwen

Nyitva tartás:
H - Cs: 10:00 - 18:00
P-Sz: 10:00 - 20:00
V: 10:00 - 16:00

Viktor

-Gyere Sarah, nem lesz semmi baj! Majd mi segítünk neked!- mondta anya és kinyújtotta felém a kezét. Apa mögötte állt és kedvesen mosolygott rám. 
A lélegzetem felgyorsult, ahogy megtettem az első lépést a szüleim felé. Ők viszont nem mozdultak, ugyanabban a pozícióban néztek rám, ahogy eddig. Ez megnyugtatott és egyre gyorsabban haladtam feléjük. Mikor már csak pár méter maradt köztünk, elkezdtem rohanni. Kinyújtott karokkal szaladtam, amikor megjelent A Motoros. 
- Neeee!! - sikítottam, de már túl késő volt... A szüleim összeestek előttem és soha többet nem keltek fel...
Zihálva ébredek meg és hirtelen felülök az ágyamban. Már megint előjött ez a szörnyű álmom, ami annyiszor gyötört a szüleim halála után. Azóta már annyi év eltelt és a rémálmaim is megszűntek, de most valamiért újra elkezdődött...
Esetlenül kimászok az ágyamból és elbotorkálok a fürdőszobáig, ahol jó hideg vízzel lemosom az arcomat. Ahogy a víz az arcomhoz ér, rögtön érzem, hogy már jobban vagyok.
~ Talán rám férne, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.~gondolom magamban, majd felhúzok egy pólót és egy háromnegyedes farmergatyát. A kisasztalról fölkapom a táskámat és már indulok is kifelé a Gólyalakból, le a lépcsőkön, aztán ki az udvarra.
A friss szellő segít kiűríteni a fejem és eltemetni a negatív gondolatokat, közben lassú léptekkel sétálok a falu felé. Úgyis annyira szeretek ott lenni, mert csend van és még sincs olyan érzése az embernek, mintha ki lenne halva a hely. Van élet, de nem az a zajos, büdös, városi fajta, ez annál sokkal jobb.
Ahogy mászkálok a kirakatok között, egyszer csak megakad a szemem egy kisállat kereskedésen. Mindig is szerettem az állatokat, de sajnos ritkán találkozok velük. Lehet, hogy kéne vennem egy kiskutyát vagy valamit, hogy ha esetleg magányos lennék az iskolában -amit kétlek-, akkor is legyen valaki mellettem. Így hát a hirtelen ötlettől vezérelve belépek a boltba. A látványra széles vigyor jelenik meg az arcomon, annyi állatka van itt, amennyit még soha nem láttam egyszerre. Körbenézek a helyiségben, de csak egy srácot látok, aki épp a békákat nézegeti. Mivel egyedül ő van itt, kizárásos alapon csak ő lehet az eladó, ezért odamegyek mögé és megkopogtatom a vállát.
- Hello! Ő.. bocsi, meg tudnád mutatni, hogy merre vannak a kiskutyák vagy a hasonló kicsi, szőrös állatok? - Aranyos mosolyt varázsolok az arcomra és várakozó tekintettel vizslatom a fiút.

Viktor

Ahogy körülnézek a kis boltban, rögtön jobb kedvre derülök és sikerül megnyugodnom is. A reggeli ébredésem amilyen rosszra sikerült, most annál inkább kedvet kaptam ehhez a naphoz. 
Már meg is van nagyjából az elképzelésem, hogy mit szeretnék itt venni, csak egy kis segítség kéne, hogy meg is találjam. 
Hamar oda is megyek a fiúhoz és kedvesen megszólítom. A reakcióra viszont teljesen ledöbbenek, mert a srác olyan bunkón válaszolt, mintha soha életében nem tanult volna illemet. Most már biztos vagyok benne, hogy nem ő az eladó, ha meg mégis, akkor megértem, hogy miért ilyen üres a boltja.
Először elindulok az ellenkező irányba, hiszen semmi keresnivalóm itt, majd mégis meggondolom magam és visszafordulok az idegenhez. Határozott mozdulatokkal odaállok közé és az üveg közé, hogy szemtől-szembe láthassam az arcát, majd elvigyorodom és nagy szemekkel nézek a fiúra.
- Már megbocsáss, de ki vagy te? Igazán szimpatikus vagy! Csak azt nem értem, hogy mi történt a jómodoroddal... Volt egyáltalán? - Gúnyos mosolyra húzom a számat, de a szemkontaktust folyamatosan tartom. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg ennyire keménylegény-e ez a fiú, vagy csak nagy a szája. 
Régebben sokszor voltam ilyen emberekkel, ugyanis miután elvesztettem a szüleimet, egy elég rossz időszakba kerültem és ezzel egyidejűleg rossz társaságba is. Talán csak olyan szempontból volt ennek pozitív hatása, hogy azóta sokkal erősebb vagyok lelkileg és nem lehet olyan könnyen megbántani. Remélem azért nem fogom nagyon megszívni, hogy ilyen merészen odaálltam a srác elé. Végülis csak ketten vagyunk ebben a kis boltban, ami nem valami megnyugtató, de ha már egyszer belevágtam, akkor muszáj határozottnak maradnom, különben megtalálja a gyengepontjaimat és akkor hamar végem...

Viktor/Máté

A fiú egy pillanatra, mintha felvonta volna a szemöldökét, talán meglepődött, de amilyen gyorsan jött ez az arckifejezése, olyan gyorsan el is tűnt és maradt az a goromba, zord tekintet, mint eddig. Elég lenézően bámult rám, de ez most egyáltalán nem tudott zavarni, hiszen elhatároztam, hogy kiderítem mi baja a srácnak, vagy egyáltalán van-e valami baja.
- Igen, jól hallottad! Mi az, talán még soha nem mondtak neked ilyet? Meg se lepődök... - Továbbra is tartom a szemkontaktust és egyetlen aprócska jelét se mutatom sértődöttségnek, ugyanis valószínűleg pontosan arra játszik a fiú.
- Hát pedig igen hasznos dolog. Tudod, jó modorral könnyebben megszerezheted, amit akarsz...- Direkt olyan dolgokat hozok fel, amik egy ilyen fajta embernek felkelthetik az érdeklődését, vagy legalább egy kicsit közelebb enged magához. Nem tudom miért, de tényleg érdekel, hogy mi játszódik le a fejében. Senki se ilyen bunkó ok nélkül, és én pontosan ezt az okot keresem.
A következő pillanatban az ismeretlen hirtelen elfordul tőlem, majd egy apró rándulás és elindul a pult felé. Egyre furcsábban viselkedik, én pedig értetlenül állok a helyzet előtt.
- Na mi van? Eddig tartott a keménykedés? - Kiáltok utána és én is elindulok a pulthoz. Lehet, hogy már elege van belőlem, sőt biztos vagyok benne, de most már azért se hagyom magam. Addig nem hagyom békén, amíg legalább egy mondatában azt látom, hogy őszinte velem és talán egy kis kedvesség se ártana. Persze előfordulhat, hogy a lehetetlenben reménykedem, de nem szeretném túl hamar feladni...

Máté

Ahogy visszaszólok a fiúnak, hirtelen megtorpan, majd lassan felém fordul. Én teljesen ledöbbenek, hiszen az arca teljesen megváltozott. Most már nem az a goromba, bunkó srác néz vissza rám, hanem egy ijedt, félénk fiúcska, akinek mintha fogalma se lenne róla, hogy mi is történik körülötte. Nem tudom eldönteni, hogy most csak szórakozik velem a srác, vagy valami tényleg történik itt a háttérben, amit én még egyelőre nem látok. Minden esetre azon leszek, hogy ezt kiderítsem.
- Mi? Te most tényleg bocsánatot kérsz? - Értetlenül nézek az ismeretlenre és kicsit felvonom a szemöldököm, ezzel is illusztrálva, hogy mennyire nem értem a dolgot.
- Nem bántottál meg, csak nem értem, hogy most mi ez a hirtelen váltás. Eddig... khmm... már bocs, de elég bunkó voltál, most meg mintha kicseréltek volna... Elmondanád, hogy mi is történik? -
Érdeklődő szemekkel nézek a fiúra és közelebb lépek hozzá. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de abban biztos vagyok, hogy valami nincs rendbe vele. Talán beteg? Vagy skizofrén? Ha igazam lesz, akkor elég nagy bajban vagyok, mert kitudja, hogy mikor jön rá ismét a szemétkedés... Azzal a betegséggel nem lehet játszani, mert tényleg elég komoly dolog. Viszont ha mégse így van, akkor el se tudom képzelni, hogy mi a megoldása ennek a rejtélynek... De abban reménykedem, hogy hamarosan választ kapok az összes kérdésemre és akkor már minden világos lesz.
A nagy elmélkedés közben a fiúra pillantottam, aki szintén így tett és egy pár másodpercig csak mozdulatlanul néztük egymást. Van valami a tekintetében, amit nem tudok hova rakni... Mintha félne vagy én nem is tudom... De ha igen, akkor mitől? És miért? Annyi megválaszolatlan kérdés merül fel bennem ezzel a fiúval kapcsolatban, mint még szerintem senkivel ezelőtt. Az biztos, hogy nincs egy könnyen kiismerhető személyisége.
- Amúgy Sarah vagyok és ide járok a kastélyba. Viszont téged még nem láttalak... - Igazából nem is a protokollitás kedvéért mutatkozom be, hanem, mert kíváncsi vagyok a fiúra, hátha így többet megtudok róla.

Máté


Hosszasan bámulom a fiút, keresem a válaszokat a tekintetében, de a rettegésen kívül mást nem látok. Olyan, mintha félne tőlem és félne saját magától is. Hirtelen sajnálatot kezdek érezni iránta és együttérzést. Szótlanul nézzük egymást, amikor egyszer csak végiggördül egy könnycsepp a fiú arcán. Gyorsan le is törli, de nem sokra megy vele, mert egy pillanat múlva már könnycseppek százai csillognak a szeme alatt. Borzalmasan érzem magam, mert nem tudom, hogy mit kéne tennem, nem tudom, hogy miként kéne most reagálnom.
- Hé, nincs semmi baj! Nem kell szégyellned magad és félned sem kell! - Próbálok határozott maradni, de helyenként mégis megcsuklik a hangom, annyira mélyen érintett a látvány. Nagyon lassú mozdulatokkal elindulok a fiú felé, hogy még véletlenül se gondolja azt, hogy rosszat akarok neki, majd amikor odaérek elé, szorosan átölelem. Soha nem szoktam ilyet csinálni és most se tudom, hogy mi ütött belém, csak egyszerűen annyira közel érzem magamhoz ezt a srácot, még ismeretlenül is, hogy muszáj volt az ösztöneimre hallgatnom. Ahogy így állunk, nekem is kicsordul egy könnycsepp a szememből, mire gyorsan elengedem őt és lehajtott fejjel hátrább lépek. 
- Ne haragudj, kérlek... -
Óvatosan pislogok a srác felé, amikor nagyon lassan és nagyon halkan belekezd a mondandójába. Olyan érzésem van, mintha fizikai fájdalmat érezne minden egyes kiejtett szó után. 
Döbbenten hallgatom, amit mond és néhány pillanatig nem is tudok mit reagálni. Na erre így tényleg nem gondoltam! Máténak vagy Viktornak két személyisége van... Szegény fiú teljesen össze van zavarodva, de azért egy rövidebb szünet után még folytatja a magyarázat adást, de a végére neki is elcsuklik a hangja és egy újjabb könnycseppet látok.
- Fú... Ez... Fogalmam sincs, hogy mit kéne mondanom, mert még soha nem voltam ilyen helyzetben... - félve nézek Mátéra, majd veszek egy mély lélegzetet és folytatom. - És... ez mindig is így volt? Mármint... melyik az igazi személyiséged? Vagy nincs is ilyen...? Amúgy nem félek tőled! -
Megértően nézek rá, ahogy küszködik a könnyeivel. Annyira sajnálom őt és mégse tudom, hogy mit kéne tennem.
- És...? Tudom, hogy ez nagyon hülyeségnek fog hangzani, hiszen nem is ismersz, de...megbízhatsz bennem... Szerinted Viktor elmondta volna ezt? -
Most, hogy kezd véget érni a kezdeti sokk, egyre jobban érdekel, hogy miként áll össze Máté/Viktor élete, hogy tudja-e szabályozni ezt a váltást és hogyan kezeli az ehhez hasonló helyzeteket... Bár nekem nem úgy tűnik, mintha ez már sokszor előfordult volna vele. Szerintem akkor sokkal egyszerűbben beszélne most velem és sokkal könnyebben megnyílna... De igazából ez engem nem zavar, mert nagyon jó érzés látni, ahogy egy ilyen fiú elmond nekem dolgokat és mintha egy kicsit meg is bízna bennem... Persze lehet, hogy ez nem így van, de én örülnék...