A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Öblös, kürtszerű hang jelzi, hogy néhány percen belül megérkezünk a bogolyfalvi vasútállomás kettes számú peronjára. Régi stílusú, bőrüléses fülkében utaztam idáig. Nem volt éppen a legkényelmesebb, sőt… kifejezetten hideg volt, amikor felszálltam a teljesen kihűlt vonatra. Most csupán leheletem csapódik vissza páraként a hűvös szél-tépte ablaküvegről, hogy ahhoz közelebb hajolva bámuljak bele egyenesen néhány várakozó városlakó arcába. Mosolygó szemek, izgatottan járó lábak. Várnak. Ekkor látom meg szemem sarkából, hogy az előttem ülő idősebb hölgy a magasba emeli a kezét, s fogatlan, ám annál bájosabb mosollyal integet egy tizenéves fiúnak, aki a peronon vár rá. Én egyedül fogok leszállni a vonatról. Egyedül fogok hazamenni és egyedül fogom elfogyasztani a vacsorámat, ami valószínűleg valami mirelit lesz, amit egy suhintással tudok ehető melegre varázsolni. Bele sem merek egyelőre gondolni abba, hogy mégis milyen állapotok uralkodhatnak a házon belül. Csupán kényelmes ágyamra tudok gondolni, s arra, hogy talán vacsora után járok egyet a városban.
Mélyet sóhajtva emelkedek fel, amikor a kerekek végre megálljt parancsolnak a vonatnak. Ritkaságnak számító mantikórbőr utazótáskámat vállamra dobom, s a fülke ajtaját kitárva engedem magam elé az idős hölgyet, hogy az kedves szavakkal köszönje meg nekem, s öregesen unokájához biceghessen.
Megjelenésem a szokásos; bőrdzseki, fekete farmer és bőrbakancs. Nyakamban egy motoros csősál óvja meg torkomat a jéghideg széltől. Sötét fürtjeimbe bele-belekap a szél, miközben megteszem az első lépéseket Bogolyfalva vasútállomásán. Nem érzek izgalmat. Nem érzek szomorúságot, boldogságot, várakozást. Nem érzek semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861509#post861509][b]Hegedüsh Marcell - 2023.03.29. 10:13[/b][/url]

Öblös, kürtszerű hang jelzi, hogy néhány percen belül megérkezünk a bogolyfalvi vasútállomás kettes számú peronjára. Régi stílusú, bőrüléses fülkében utaztam idáig. Nem volt éppen a legkényelmesebb, sőt… kifejezetten hideg volt, amikor felszálltam a teljesen kihűlt vonatra. Most csupán leheletem csapódik vissza páraként a hűvös szél-tépte ablaküvegről, hogy ahhoz közelebb hajolva bámuljak bele egyenesen néhány várakozó városlakó arcába. Mosolygó szemek, izgatottan járó lábak. Várnak. Ekkor látom meg szemem sarkából, hogy az előttem ülő idősebb hölgy a magasba emeli a kezét, s fogatlan, ám annál bájosabb mosollyal integet egy tizenéves fiúnak, aki a peronon vár rá. Én egyedül fogok leszállni a vonatról. Egyedül fogok hazamenni és egyedül fogom elfogyasztani a vacsorámat, ami valószínűleg valami mirelit lesz, amit egy suhintással tudok ehető melegre varázsolni. Bele sem merek egyelőre gondolni abba, hogy mégis milyen állapotok uralkodhatnak a házon belül. Csupán kényelmes ágyamra tudok gondolni, s arra, hogy talán vacsora után járok egyet a városban.
Mélyet sóhajtva emelkedek fel, amikor a kerekek végre megálljt parancsolnak a vonatnak. Ritkaságnak számító mantikórbőr utazótáskámat vállamra dobom, s a fülke ajtaját kitárva engedem magam elé az idős hölgyet, hogy az kedves szavakkal köszönje meg nekem, s öregesen unokájához biceghessen.
Megjelenésem a szokásos; bőrdzseki, fekete farmer és bőrbakancs. Nyakamban egy motoros csősál óvja meg torkomat a jéghideg széltől. Sötét fürtjeimbe bele-belekap a szél, miközben megteszem az első lépéseket Bogolyfalva vasútállomásán. Nem érzek izgalmat. Nem érzek szomorúságot, boldogságot, várakozást. Nem érzek semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861510#post861510][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.03.29. 10:44[/b][/url]

Nem különösebben szeret vonattal utazni, de most rávették, mert hogy mekkora buli lesz. Aha, egészen addig az volt, míg négyből egy be nem aludt, kettő össze nem veszett, a harmadik meg neki nem állt sírni a pasijanempasija miatt. Nem igazán bírta követni az eseményeket, s úgy félúton ült el többi nőtől, mert úgy érezte, hogy Bogolyfalváig még eret is vág, ha tovább hallgatja őket.
Így hát volt ideje lenyugodni, átgondolni, hogy még mit kellene alkotni mára. Terveiben elmélyedve száll le a vonatról, véletlenül pont neki ütközve a néninek, aki után még időben kap, hogy az ne essen össze. A nőnek azonban az nem tűnik fel, hogy ezzel a koccanással, a táskáját hagyja maga mögött, mert annak pántja megadja magát. Eddig is egy hajszál tartotta életben.
A számára idegen férfi – Marcell – mellett egy aprócska mosollyal halad el, majd odalép az eredeti útitársai mellé, hogy azért rákérdezzen, minden rendben van-e. Miközben a válaszokat hallgatja, szeretné napszemüvegét és telefonját a táskába süllyeszteni, ami nincs ott. – Baszki, a táskám – talán kissé hangosabban csúszik ki a száján, mert a nénike csúnyán néz rá, de őt ez pont nem érdekli. – Bocs lányok, de a táskám nincs meg, majd, majd beszélünk – nem kezd el pánikolva futkorászni, mert az nem ő lenne, de azért elég kellemetlenül érinti a helyzet ahhoz, hogy minden szembejövőnek neki ütközzön, így megy neki Marcellnek is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861512#post861512][b]Hegedüsh Marcell - 2023.03.29. 11:20[/b][/url]

Mikor először tértem vissza az iskolai évek után ebbe a csepp, elvarázsolt kisvárosba, teljesen más érzések kavarogtak bennem. Tele voltam vágyakkal, teljesíteni akarással. Most unott arccal csámcsogok a rágómon, miközben jobb vállamat súlyos táskám nyomja, bal kezem pedig megszokott módon a farmerzsebben pihen. Nem vagyok az a vézna alak, aki elhagyta Bogolyfalvát, de nem is vagyok annyira jó súlyban. Leginkább ez arcélemen látszik, ami végre ugyanolyan férfiassággal mutatja meg magát a nagyérdeműnek, mint jó pár évvel ezelőtt. Elgondolkodtam. Menjek egyenesen haza vagy üljek be egy italra valahová? Megengedhetem magamnak? Bevásárolni menjek inkább? Gondolatban vállat vonok; ki a francot érdekel? Ásványokat kutattam most hónapokon keresztül, amiket leadtam, s igen jó pénzeket kaptam értük. Azonban egyedül ebben is elfáradtam. Most kell egy kis idő, amíg összeszedem a gondolataimat, és eldöntöm, hogy merre tovább az életemmel. Vonzó, ugye? Egy negyvenes éveiben járó, jelenleg munkanélküli férfi, akinek a lelke darabokra tört, s csupán a legerősebb páncélt nyújtó darabot tartotta meg.
Hatalmas a zsivaj, de annyira nem érint érzékenyen a dolog, így ajkaimat megnyalva nézek szét magam körül, amikor is elkapom egy mellettem elhaladó, fiatal lány mosolygással egybekötött tekintetét. Fekete szemeimmel hunyorítva nézek a csinos alak után. De hát ennyiben ki is merül a dolog, hiszen az első számú dolog az, hogy vén kéjencnek érzem magam tőle. Másodlagosan pedig… vagy inkább az az elsődleges – tudja a fene – arról van szó, hogy nem keresem még a flörtöt sem manapság. Plusz… letekintek a földre, s megpillantom a lány táskáját.
– Hé! – szólok utána rekedtes hangomon, de nem hall. Lehajolok, és felkapom a táskát, hogy utána induljak, de ő hirtelen fordul meg tengelye körül, így egymásba ütközünk. A táskát kiejtem kezemből, s az újfent a földön találja magát. – A fenébe! – hajolok le újra. – Ne haragudj… elhagytad a táskád…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861514#post861514][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.03.29. 11:32[/b][/url]

Nincs benne az élete, de a lakáskulcs az igen. S, bár vicces lenne, ahogy felmászik az öreg tölgyfán, s annak ágáról átugrálna a tetőre, hogy aztán macskákat megszégyenítő mozgással másszon végig, vagy érjen földet.. Nem kockáztatna. Az öreg így is elég sokat zsörtölődik vele. Ő pedig mosolyogva hallgatja, mert hálásnak kell lennie, hogy kapott szállást. Átmeneti, ez élteti.
Szóval a kulcs miatt fordul, ütközik, majd kissé zavarban néz a bácsira.
- Igen, azért fordultam vissza - néz le rá, majd megvárja, hogy a férfi felemelkedjen. - Köszönöm szépen - mosolyodik el végül, s ha nyújtják felé, el is veszi a táskát. - Nem vettem észre, hogy leesett, hirtelen azt hittem a vonaton hagytam, az kellemetlenebb lett volna - bár néhányan biztosan nevetve nézték volna vissza, ahogy kétségbeesetten kergeti a szerelvényt, hogy visszaszerezze a táskát.
- Jó dzseki, remélem nem csak divat, hanem tényleg motorozol is - lép kettőt hátrébb, hogy jobban megnézze magának. - Igen, határozottan olyannak tűnsz, aki nem csak divatol. Manka vagyok, örülök az ütközésnek - s nő létére, fittyet hányva az illemre, nyújtja előre a kezét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861520#post861520][b]Hegedüsh Marcell - 2023.03.29. 14:34[/b][/url]

Hallom a lány szavait, miközben ismét összeszedem a táskát a kövekről. Megköszöni, amire én kimérten, halvány mosollyal biccentek egyet. Esetlenül nyújtom felé, mert közben már teljesen másfelé járnak a gondolataim. Mennyire hasonló karakterek vagyunk első ránézésre… Szemeim elhomályosodnak, ezzel érzékeltetve a külvilágnak, hogy elvesztem kicsit képzeletemben. Érdekes gondolat, hogy akár rokonom is lehetne. Igen közeli. Lehetne a lányom is akár, ahogyan elnézem. Egészen fiatalnak tűnik, amit erős kiállása még inkább megerősít. Figyelem, ahogyan magához veszi a táskát. A háttérben társalognak az emberek, az újságárusok hangosan kiabálják a mai nap pletykáit, hogy fogyjon a nyomtatott sajtó, perec illat száll a levegőben, és… hangosan megkordul a gyomrom. Nem tudom, hogy a másik számára mennyire hallható ez, elvégre eléggé nagy a zaj az állomáson. Én éreztem. Egész a torkomig, hogy most már talán két nap is eltelt azóta, hogy megettem azt a mákos rétest Pestseholsén. Dehidratált vagyok és az éheséget már egyszerűen nem is érzékelem. A mirelit gondolata is csupán a házammal köthető össze. Amolyan ösztönös valami.
Összehúzott szemöldökkel nézek végig magamon. – Divat – horkanok fel. Folytatnám sértettségem kifejezését, azonban a lány hátrébb lép és szemügyre vesz. Összeszorul a gyomrom. Zavarban vagyok. Ám a végeredmény pozitív. Bólintok egyet. – Igen – nyelek egyet. Nem kötöm az orrára, hogy a Harley-t el kellett adni. – Jelenleg egy… klasszikus Honda CB550-ösöm van – maradjunk a klasszikus szónál. – Tán boszorkány létedre érdekelnek a motorok? – az öltözködéséből kiindulva; buta kérdés. Jobb szemöldököm megemelkedik. Lenézek a felém nyújtott vékonyka, tetovált kézfejre. – Hege – mutatkozom be. – Ide jársz a tanodába?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861547#post861547][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.03.29. 21:05[/b][/url]

Várakozón tekint a másikra, s van ideje arra, hogy jobban megszemlélje az arcát. Fáradt, kissé gondterhelt vonások, üvegesnek tűnő tekintet. Lehet, hogy vannak, akik megijednének tőle, hiszen van az egész kiállásában valami hátborzongató, de Mankának ez inkább figyelemfelkeltő, mintsem intőjel.  Ezért is nézi meg tényleg nagyon, már-már szemtelenül stíröli, mielőtt a motoros téma jönne.
– Tudtam én – bólint is egyet, meg képzeletben megveregeti a vállát, hogy most sem tévedett. – Nyáron ültem utoljára motoron, akkor is csak utasként, de! Megszereztem rá a jogosítványt két éve – már kiskorában azt mondogatta, hogy neki, ha férje lesz, az motoros lesz. Nos, még bőven van ideje, hogy megtalálja ezt az embert, de úgy gondolta jobb biztosra menni és szerez magának is egy jogsit.
– Nos, hivatalosan még nem. De már egyszer végeztem, az alapképzést itt csináltam, neki álltam a gyógyítónak, amit végül nem itt fejeztem be, hanem cserediákként, kicsit kint éltem, s most visszajöttem. Aztán gondoltam, hogy az ékszerkészítés, az ásványok és az illóolajok mellé egy kis botanika is jó lenne, így a tanév elejével, elkezdem azt a szakot – kicsit sok ez így egyszerre, de nem szeret rövid és tömör válaszokat adni. Így legalább kikerüli azt, hogy további három kérdéssel jussanak el ugyanide. – Szívesen visszakérdeznék, hogy te is odajársz-e, de gondolom nagyon nevetnél.. Szóval, te mit csinálsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861684#post861684][b]Hegedüsh Marcell - 2023.03.31. 11:03[/b][/url]

Egy pillanat csupán, amíg elmerengek a kézfejen lévő, színes remekművön, majd fejemet megrázva tekintek fel a lányra, aki éppen vonásaimat vizsgálja. Ha eddig zavarban voltam, akkor most nem tudom, hogy ez pontosan micsoda, amit érzek. Nőneműtől ilyen jellegű vizsgálódást nem igazán tapasztaltam az elmúlt időben, s attól függetlenül, hogy körülbelül húsz év lehet közöttünk, mégis hízelgő, ha megnéz magának akárcsak egy másodpercre is. Elismerően biggyesztem ajkaimat, s biccentek is, amikor a jogosítvány szóba kerül.
– Köszönöm, hogy visszaadtad a fiatalságba vetett hitemet – engedek meg egy félmosolyt, így borostás arcom máris valamivel kevésbé tűnik sorozatgyilkos-alapanyagnak. Jó tudni, hogy vannak még ilyen lányok, akiket érdekelnek a járgányok. – Ha majd beszerzel egyet, akkor talán össze is futunk a hegyekben – elvégre a hegység girbegurba szerpentinjein a legcsodásabb motorozni ilyenkor.
„Hogy mennyit csacsog ez a lány egy idegennel”, fordul meg a fejemben a gondolat, de csak oldalra biccentett fejjel, még mindig halvány mosollyal hallgatom a lelkes beszédet. Ásványok. Kapom fel a fejem. Valóban egyre több bennünk a közös. Nem volt véletlenül néhány éve kalandom az édesanyáddal? Mert ez kísérteties.
– Én magam ásványkutató vagyok – gesztikulálok szabad, bal kezemmel. – És… az Eridon házvezető-helyettese voltam. Aztán elutaztam. És… most újra itt vagyok – nem is tudom, hogy beszéltem-e ennyit az utóbbi időben. – Egyébként, idejártam még a dinoszauruszokkal a meteorbecsapódás előtt. Eridonos voltam én magam is, így jó volt kicsit részt venni a ház vezetésében – egyébiránt, semmirekellő munkanélküli vagyok, köszönöm kérdésed.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861700#post861700][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.03.31. 11:33[/b][/url]

Kis zavartan neveti el magát. Még, hogy ő adja vissza valakinek a fiatalokba vetett hitét.. Ez csak vicc lehet. Magyarországi idősebb emberek többsége nem vélekedik így róla, amikor meglátja. Inkább neveznék az ördög lányának, minthogy reménysugárnak. – Csak nehogy meglepődj, mikor tényleg bekövetkezik ez – mosolyodik el pimaszul. Tervei között szerepel majd beszerezni egy motort, de jelenleg még nem telik rá. Telne, ha szépen pislogna a szüleire, de nem fog, mert nem szeretné, ha ők pakolnának alá mindent. Ezért is él egy öreg bácsinál és nem egy saját lakásban.
– Tényleg? –néz egy kissé meglepetten, mikor az ásványkutatás szóba kerül. – Ez nagyon jól hangzik. Most is ott voltál? – lehet, hogy kissé túl lelkesnek és tolakodónak tűnik, de nem is emlékszik már arra, hogy mikor találkozott volna valakivel, aki egynél több ponton is hasonlított rá.
– Eridon? – nevetve rázza meg a fejét, majd bal karján kissé feljebb tolja ruházatát, hogy a piros főnixet megmutassa. – Szintén Eridon, én most is ott leszek mester. A többi ház kissé fura nekem – utolsó mondatát csak úgy mellékesen, kissé halkabban súgja. Nem mintha, bármitől is félne. – Elég érdekes, hogy ennyi mindenben hasonlítunk – állapítja meg végül és nem is tartja ezt magában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=862263#post862263][b]Hegedüsh Marcell - 2023.04.05. 13:16[/b][/url]

Ami igaz, az igaz. Jómagam kedvelem az egyéniséggel megáldott fiatalokat, és ez a lány éppen olyannak tűnik, aki nem szenved hiányt különleges megjelenésből és személyiségből egyaránt. Ezért is használtam a választott szófordulatot. Hiszem azt, hogy nem kell kihalnia ezeknek a jegyeknek, amit Manka hordoz magában. Halványan mosolyogva, inkább amolyan jobbra húzott félmosollyal reagálok a „fenyegetésre”, miközben megjelenik az aprócska nevetőcsík arcom jobb felén borostáim között. Fejben válaszolok manapság sok mindenre, így most is ezt teszem, miszerint „engem már meglepetés nem érhet”. Volt már annyira öröm és bánat az utóbbi években, hogy teljes vállszélességgel kiállok amellett, hogy kevés olyan dolog létezik, ami megbotránkoztatna. Máshogyan állok az élethez. Máshogyan állok az emberekkel. Leginkább fenntartásokkal. Nagy kár… pedig egész jó arc voltam.
– Jól? – kérdezek vissza egy hitetlen fintorral arcomon. Meglepett. Ásványokra így reagálni. – Öhm… igen – felelem kissé zavartan, hiszen nem számítottam erre. – Kutattam utánuk Dél-Amerikában és Európa északi országaiban – hogy legyen jó nagy különbség a két kutatóhelyszín között. Nem igen találtam semmi érdekeset, de Caracas mellé még vissza kell mennem. Ott valamit érzett a kő a szívemben.
– Igen – tekintek feketéimmel hunyorítva a lányra. – Valóban érdekes.
Köszörülöm meg a torkom, hiszen kényelmetlen, hogy már nem tudok olyan közvetlenséggel fordulni másokhoz. Régi énem már régen megragadta volna az alkalmat, hogy egy kávé mellett csacsogjunk tovább. Most viszont ajkaimat zavartan összeszorítva ácsorgok Manka előtt. – Nem akarlak amúgy… feltartani. A barátnőid biztosan várnak – nyögöm ki végül karcos hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=862265#post862265][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.04.05. 13:40[/b][/url]

Kissé meglepi, hogy Hege visszakérdez. Talán valamit rosszul, helytelenül fejezett ki? Pedig azt gondolta, hogy távolléte alatt, nem kopott meg nyelvi tudása. Értetlensége arcára is kiül, ám nem kérdez vissza, mivel a férfi sem akad fent különösebben hosszabb ideig a dolgon. – Ez nagyon érdekesen hangzik –most legyen rámenős és ajánlkozzon arra, hogy szívesen hallgatna még az ásványokról és azok kereséséről történetet? Nem, mintha gondja lenne azzal, hogy belemászik mások aurájába, na de itt azért több is van. Hegéről úgy pattannak vissza a dolgok, hogy Manka már szinte kínosnak érezné a kávé avagy sütemény fogyasztás felajánlását.
Pedig azt gondolná az ember, hogy a kínosság és alamusziság nincs benne a szótárában. Úgy tűnik mégis.
- Ühm, nem. Nem tartasz – kezdene bele, de aztán jobban átgondolja az elmúlt perceket és inkább nem erőlteti azt, ami láthatóan nem megy. – Igazad van, inkább megyek – adja fel végül mosolyogva a dolgot. – Köszönöm, hogy összeszedted a táskámat, talán majd egyszer meghálálom – ez a legjobb opció. Nem mászik rá, mégis közli, hogy azért vevő lenne akár egy süteményre is. Még magát is meglepi azzal, hogy ennyire könnyen megy. – További szép estét! – int egyet, majd mosolyogva fordít hátat Hegének és lendületes, szinte szökkenő léptekkel halad barátnői közé, akik mellé odaérve, még egyet int búcsúzóul a férfinek.

// #köszöntem #Élményvoltál

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=862270#post862270][b]Hegedüsh Marcell - 2023.04.05. 14:39[/b][/url]

Szinte én magam érzek fizikai fájdalmat attól, hogy ennyire tré, ahogyan viselkedek. Attól, hogy megjegesedett a viselkedésem, attól függetlenül hülye nem lettem. Csak magamra húztam egy páncélt a jövőbeli lehetséges sérülések végett. És ez így van jól. Ez jó ötlet volt. Teljesen baró, hogy egyedül fogod leélni az életed, mert ennyire hagytad magad megcincálni. Ooooolyan büszke vagyok rád, Hegedüsh Marcell. Minek is álltatom magam? Itt van ez a helyes, kedves lány, aki csak beszélgetni szeretne velem – hozzáteszem a kedvenc témáimban –, én pedig érdektelen tekintettel figyelem őt; néhány ösztönös mosollyal persze. De igazi motoros parasztnak tűnhetek. Olyannak, akikről elindultak a sztereotípiák annak idején.
„Ez nagyon érdekesen hangzik”, emelem rá ismét sötét tekintetemet, hogy most bennük ismét valami kedvesség csillanjon meg lelkem barlangjából. Mesélnék én. Ha egy évvel ezelőtt lennénk. Most nem megy. És ezt Manka is látja. Ennyit arról, hogy szerezhettem volna egy csinos, fiatal lányismerőst magamnak. Megrázom gondolatban a fejem; mégis mit várok. Ő kedves volt velem, mert bizonyára egy alapjában véve kedves teremtés. Én egy bunkó voltam. Különben is; mit akarna tőlem egy körülbelül húsz évvel fiatalabb nő? Figyelem őt, ahogyan eljut tudatáig, hogy felesleges több időt fecsérelni rám. Már fordul is a köszönet után, én pedig automatikusan lépek egyet utána, mintha marasztalni szeretném vagy utána szólni, tán bocsánatot kérni, hogy ekkora suttyó voltam, de… nagyot nyelek, és csak állok egyhelyben.
– Neked is… – engedek meg egy magamban csalódott fintort. Mégis mi a fene történt velem? Figyelem, ahogyan visszatér a többi lányhoz, majd elkapom tekintetemmel, ahogyan felém int. Én is így teszek egy aprócska félmosollyal, majd tovább állok.