A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Érdekes élmény tanárnak lenni. Hősnőnk nem is gondolta végig mi minden beletartozik ebbe a hivatásba. Átadni a tudást csak egy szegmens a sok közül. Amikor kiadta számára az ukázt a tanulmányis, meg is döbbent. Neki kell bekisérie az egyik új nebulót a vasútállomásról, mert a többi tanár a következő évre készíti fel a kastélyt. Leltároznak, szortíroznak, adminisztrálnak és ehhez hasonlók. Elektra ezeket hallva oldalvást húzva ajkát elmosolyodott. Mert nagy valószínűséggel ő járt jobban. Hiszen ez csak egy séta lesz egy diákkal, ami mindenképpen jobb, mint ezer meg egy papír közt tobzódni, vagy azt számolni hány négyzetcenti bumszalag bőr maradt tavalyról. Imola a nagyszülőkkel elutazott a Galathea Inn-be, így amiatt nem kell aggódnia, hogy lánya jól érzi-e magát. Mivel tegnap amikor beszéltek az aprónép szinte csak a Leoval közös kalandjaikról fecsegett vidáman. Így teljes lelki békével és fejében a feladatával kapcsolatos információklal indult el a Holdfény 33-ból, hogy az állomásról felnyalábolva érkező dikákjuka a Kastélyig meg se álljon. Látott róla képet, tudja a nevét és azt, hogy egy árvaházából érkezik az Igazgatók megbeszélése alapján, külön engedéllyel. Kezében elvieteles bögréjét tartva halad, s közben néha belekortyol a meleg, fahéjas kávéjába. Ismeri az állomást, a menetrendet pedig még előző este megnézte. Firkászkopó énje nem hagyta nyugodni, így a nebuló után is kutatott kicsit, s amit talált amiatt csak még jobban örült, hogy rábízták a kíséretét. Talán pont azért kapta Antontól a feladatot, mert a férfi tudta, rá fog pillantani a tanuló előéletére. A peron mellett, kicsit kíjebb áll meg és fürkész tekintettel nézelődve várja immár a perceken belül befutó szerelvényt. Csendes szemlélődéssel várakozva ezen a számára is sokat jelentő helyen belényilall, hogy gyermeke is hamarosan az iskola diákja lesz. Addigra talán megmutatkozik varázsereje, s ha mégsem, úgy mellette fog állni. Amit nem tehetne majd meg, ha nem élte volna túl az írországi kalandot. Mennyivel eseménytelenebb az élete azóta. Távoli, halvány emléknek tűnik ma már az egész kálváia, s mindazok, akikért egykor oly sokat megtett volna, már lassan szintén mind halvány árnyképekké lesznek életében. Nem része mindennapjainak sem Hege, sem Zsófia, sem Mark. Egy, aki maradt az Rudolf. A bájitalok mestere jobb híján, s magához mérten nagyon rendes lett vele. Ki hitte volna, igaz? Mégis így esett. Elektra bakancsa talpa alá gyűr pár métert ahogy a szerelvény pöfögve begördül az állomásra. A peront elárasztják az érkezők, ám ő egyetlen arcot keres a tömegben. Remek megfigyelő képességére hagyatkozva sorjáz az embereken.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=860120#post860120][b]Rothstein Elektra - 2023.02.28. 11:15[/b][/url]

Érdekes élmény tanárnak lenni. Hősnőnk nem is gondolta végig mi minden beletartozik ebbe a hivatásba. Átadni a tudást csak egy szegmens a sok közül. Amikor kiadta számára az ukázt a tanulmányis, meg is döbbent. Neki kell bekisérie az egyik új nebulót a vasútállomásról, mert a többi tanár a következő évre készíti fel a kastélyt. Leltároznak, szortíroznak, adminisztrálnak és ehhez hasonlók. Elektra ezeket hallva oldalvást húzva ajkát elmosolyodott. Mert nagy valószínűséggel ő járt jobban. Hiszen ez csak egy séta lesz egy diákkal, ami mindenképpen jobb, mint ezer meg egy papír közt tobzódni, vagy azt számolni hány négyzetcenti bumszalag bőr maradt tavalyról. Imola a nagyszülőkkel elutazott a Galathea Inn-be, így amiatt nem kell aggódnia, hogy lánya jól érzi-e magát. Mivel tegnap amikor beszéltek az aprónép szinte csak a Leoval közös kalandjaikról fecsegett vidáman. Így teljes lelki békével és fejében a feladatával kapcsolatos információklal indult el a Holdfény 33-ból, hogy az állomásról felnyalábolva érkező dikákjuka a Kastélyig meg se álljon. Látott róla képet, tudja a nevét és azt, hogy egy árvaházából érkezik az Igazgatók megbeszélése alapján, külön engedéllyel. Kezében elvieteles bögréjét tartva halad, s közben néha belekortyol a meleg, fahéjas kávéjába. Ismeri az állomást, a menetrendet pedig még előző este megnézte. Firkászkopó énje nem hagyta nyugodni, így a nebuló után is kutatott kicsit, s amit talált amiatt csak még jobban örült, hogy rábízták a kíséretét. Talán pont azért kapta Antontól a feladatot, mert a férfi tudta, rá fog pillantani a tanuló előéletére. A peron mellett, kicsit kíjebb áll meg és fürkész tekintettel nézelődve várja immár a perceken belül befutó szerelvényt. Csendes szemlélődéssel várakozva ezen a számára is sokat jelentő helyen belényilall, hogy gyermeke is hamarosan az iskola diákja lesz. Addigra talán megmutatkozik varázsereje, s ha mégsem, úgy mellette fog állni. Amit nem tehetne majd meg, ha nem élte volna túl az írországi kalandot. Mennyivel eseménytelenebb az élete azóta. Távoli, halvány emléknek tűnik ma már az egész kálváia, s mindazok, akikért egykor oly sokat megtett volna, már lassan szintén mind halvány árnyképekké lesznek életében. Nem része mindennapjainak sem Hege, sem Zsófia, sem Mark. Egy, aki maradt az Rudolf. A bájitalok mestere jobb híján, s magához mérten nagyon rendes lett vele. Ki hitte volna, igaz? Mégis így esett. Elektra bakancsa talpa alá gyűr pár métert ahogy a szerelvény pöfögve begördül az állomásra. A peront elárasztják az érkezők, ám ő egyetlen arcot keres a tömegben. Remek megfigyelő képességére hagyatkozva sorjáz az embereken.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=860142#post860142][b]Cassius Corvus - 2023.02.28. 20:59[/b][/url]

Nem is tudja igazán, hogy miért, de ahogyan ma reggel felébredt, tudta, hogy ez élete hátralévő részének első napja.
Persze, ezt igazából bármelyik napról el lehetne mondani, de a mai nap igazán az. Ma valami nagy dolog történik, ma valami valóban változik... még ha nem is hitte igazán, hogy ez tényleg így lesz majd. Mi más is ez, ha nem egy igazi próba? Most majd elválik, nem?
Olyan örömmel hagyta maga mögött annak a pokoli helynek a kapuját, mint még soha egy alkalommal sem, amikor egyszerűen csak kiszökött. Mondjuk most nem is ez a helyzet. Na jó... igazából maga a hely nem volt pokoli. Közel sem volt az. Inkább csak a benne lévő egyes boszorkányok és varázslók. Még néhol a felnőttek is... de a gyerekek a különösen kegyetlenek. Eddig.
Most itt az esélye rá, hogy másképp menjenek a dolgok, persze egy jó adag szerencsével. Mert hát arra aztán szüksége van. Hogy ne olvassanak újságot. Hogy ne legyenek kíváncsiak a történelemre. Hogy ne csengjen ismerősen a neve. Túl sok a "ha" és a "talán" az egészben, minthogy a remény is... de azért csak ott van az.
Óhatatlanul is ezek járnak a fejében, ahogyan a vonaton ülve kibámul az ablakon a sebes masszává olvadó, suhanó zöld tájra. Hatalmas gurulós kofferja, amely tele van ragasztgatva mindenféle címkével ("Walpurgis Leányai", és "Aki átlépte már, csak az tudja, hol a határ.", meg egy nagy piros V-ben: "A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazat" és a többi) mellette pihen a másik ülésen. Sokan valószínűleg ezért nézik meg, mert ez eléggé bunkóság, de nem véletlenül került oda - jelzi, hogy mellette bizony nincs hely.
És előtte sem, ahol a bagolykalickája pihen, benne egy jókora barna fülesbagollyal, amellett meg egy nagy fekete gitártok, valószínűleg nem üresen. A fülébe helyezett mágikus fülhallgató olyan hangosan dübörög, hogy valószínűleg nem egy közelében ülő kihallja még a szöveget is. Hosszú sötét haja az arcába lóg, bőrdzsekije itt hanyagul szétnyitva, szakadt farmeres, bakancsos lábát pedig az ülésnek támasztja. Végig érzi magán a pillantásokat, de már megszokta, nem törődik vele. Igazából nem hinné, hogy itt azért bámulják, mint ott, ahonnan jött. Egyszerűen csak megnézik.
És ugyanezt érzi akkor is, amikor végre elérik Bogolyfalva határát, és felkel, hogy összeszedje a cuccait. A gitár a hátára, a kalitka a kofferra, az meg a kezébe, és húzza is maga után. Nem néz körbe, nem tolakszik, de nem is várja, hogy mindenki beérjen előtte az ajtóhoz. Elsők között szállt le, és már megy is afelé az épület felé, amit mondtak neki, bár azt nem tudja minek. Végül is hamarabb jöhetett, ajándék hippogriffnek meg ne nézd a karmát.
Határozott léptekben sétál, lendületesen, bár nem rohan sehová. Nem is telik bele sok időbe, hogy megpillantsa a kijelölt helyszínt. Egyenesen oda megy hát, behúzza a falhoz a baglyos kofferját, letámasztja a gitárt a lábához, majd nekidől a falnak. És vár. Bármeddig is kell és bármire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=860274#post860274][b]Rothstein Elektra - 2023.03.05. 17:20[/b][/url]

Megpillantva a keresett alakot nem rohanja le azonnal. Kivár és figyeli. A küllemét a mozgását, a mozdulatait és azt is végignézi ahogy megáll a falnál és elkezd várakozni. Gitártok a hátán, bagoly a kofferen egy kalitkában. Éles huhogása türelmetlenségéről tanúskodik. Már csak ilyenek ezek a madarak. Elindul feléjük és megállva előttük rámosolyog a fiúra és állatára. - Hangos egy tollasod van, de a kastélybeliek közt hamar megtalálja majd a helyét - biccenti fejét a kalitka felé, majd folytatja - A nevem Rothstein professzor és azért jöttem, hogy elkísérjelek a Tanodába - kezét nyújtja barátságos gesztusként. Számos dolgot olvasott a fiúról, de ő csak saját tapasztalatainak hisz és megérzéseinek, amik azt súgják ez a fiatalember nem érdemel semmi mást tőle csak megértést, nyílt elfogadást és persze figyelmet. - Gyere! Ha éhes, vagy szomjas vagy megállhatunk venni valamit. Emlékeim szerint a büfékocsin kapható szendviccsel egy hipogriffet is le lehet ütni olyan kemény - beszél megnyugtató és jellegzetesen bársonyos tónusú hangon. Neki is volt szerencséje ezekhez a szendvicsekhez így nem a levegőbe beszél. Abban meg szinte bizonyos, hogy egy árvaházban nem köznek a kirepülő lakó tarisznyájába sem aranyat sem hamuban sült pogácsát. Legalábbis egy fejlődésben lévő kamasz számára elegendőt biztosan nem. Ugyanezt sejti a bagolycsemegéről is így ha kell azt is segít majd szerezni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=860641#post860641][b]Cassius Corvus - 2023.03.12. 23:28[/b][/url]

Cassiusnak sejtelme sincs az őt figyelőről. Már csak azért sem, mert egy ideje már megszokta, hogy mindenhol szúrós szempárok kereszttüzében sétál az árvaházban. És bár ösztönös képességévé fejlesztette az évek alatt, hogy azonnal kiszúrja az ilyesmit, már csak a felkészülés miatt is, most a sok új inger, a gyomrában bukfencet vető ismeretlen lény és a saját gondolatai vonják el minderről a figyelmét. Így hát a professzornak bőven van lehetősége kifigyelni.
Cassius viszont cseppet sem olyan érdekes, mint amilyennek az ember egy hasonló hírű valakit várna. Bár komor az arca, nem épp egy megrögzött gyilkosnak hat, habár fiatal, és az apja is elég jóképű volt. Emellett igazából nem csinálj mást, csak áll, zsebre dugott kézzel a falnak támaszkodva. Igaz, nézegeti a díszítést, látványosan kerüli a körötte tébláboló boszorkányok és varázslók tekintetét, és továbbra is kiüvölt a zene a mágikus fülhallgatóból, ezt leszámítva leginkább csak a barna fülesbagoly az, ami ad némi hangot panaszának, miszerint jobb szeretne már valahol szabadon szárnyalni. A kívánsága pedig igazából nyomban teljesül is.
Cassius annyira elmerül épp a gondolataiban, hogy csak akkor veszi észre a nőt, amikor az már előtte áll, és mosolyog. Épp akkor érkezve, amikor a baglya hangosan zsörtölődik egyet. A meglepettségtől néhány pillanatig csak bámul ki a fejéből, mielőtt hátra löki a fülhallgatót, így, ha a professzor nem várja ki, talán meg sem hallja az első mondatát. De bárhogyan is van, a bemutatkozásra már a külvilág nyüzsgő, érdekes, és valahol kellemetlen zajában kerülhet sor.
Viszont nem mutatkozik be elsőre. Inkább csak végig méri a nőt, bár nem túl látványosan, de azért nem is észrevétlenül. Mintha megakarna bizonyosodni róla, hogy tényleg egy tanár van itt, és tényleg őt keresheti. De aztán ellöki magát a faltól és biccent.
- Cassius Corvus.
Mintha megrándulna a szája sarka a családnevének kiejtésekor, de mégis színtelennek tűnik. Bár igazság szerint most nem a bemutatkozás miatt. A nő alighanem tudja kicsoda, ha őt kereste. A nő kezére azért lepislog, mielőtt megfogja azt, de egy óvatos érintéssel végül megteszi, hogy finoman megrázza. Majd olyan gyorsan húzza el, amennyire csak tudja.
Ezután máris megfogja a holmijait. A gitár vissza a hátára, a baglyos koffer a kezébe, és már készen is áll. A professzor könnyed stílusa viszont láthatóan meglepi. Mintha még viccelődni is akarna vele, de mindig óvatos az ilyesmikkel, egyáltalán nem biztos a dolog. És sokszor leginkább csak kínjukban szoktak így viselkedni vele. Így, ahogyan a nő nyomában elindul a mutatott irányba, csak rövid és tömör választ ad, nem is nézve felé.
- Nem vagyok, köszönöm.
Ez igazából nem igaz. Már tegnap este se volt étvágya, de akkor lecsúszott még egy-egy falat, ma reggel óta viszont semmi sem. A gondolatra meg is kordul a gyomra, bár szerencsére nem olyan hangosan, így talán a tanárnő nem hallotta meg. Talán. Viszont jobbnak látta elutasítani az ilyesfajta ajánlatot, több okból kifolyólag is.
De az láthatóan egyelőre nem derül ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=861468#post861468][b]Rothstein Elektra - 2023.03.28. 11:53[/b][/url]

Tisztában van vele, hogy egy tinédzser fiú általában nem repes az örömtől, ha gardedámot kap maga mellé. Főleg akkor ha az a bizonyos illető ráadásul egy tanárnő. Látja és érzi, hogy a fiú kínban van egy kicsit. Ezt igyekszik enyhíteni a maga módján. Azonban eddig úgy fest, patronáltja kemény dió és meg kell dolgoznia a szavaiért. De nem az a fajta, aki feladná. - Jó neked, mert én bizony éhes vagyok. Szóval teszünk egy életmentő kitérőt - mondja mosolyogva, majd lábait arra kezdi szedni, amerre a legjobb pogácsát lehet kapni a városban. Menet közben kezd túl nagy lenni a csend. Mindig is utálta a feszélyezett hallgatást, ezért ismét szóra nyitja szép ívű ajkait. - Mit hallgattál az előbb? Csak valami igazán jó zene lehetett, mert még ott voltál benne, amikor odaértem hozzád - diskurál a megfelelő témát keresve. A zene sokat jelent számára. Vannak dalok, melyeket hallva mind a mai napig belül zokog, de olyanok is akadnak szép számmal, amik jó kedvre képesek deríteni néhány perc alatt. Reméli ezzel a kérdéssel kicsit sikerül beszédesebbé tennie a fiút. Hiszen aki gitárt hord magával, az minden bizonnyal a muzsika szerelmese.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=862267#post862267][b]Cassius Corvus - 2023.04.05. 14:09[/b][/url]

Cassius igazság szerint már megszokta a gardedámokat. Egy ideig azért kapott, mert túlságosan gyerek volt még, hogy egyedül mászkáljon, azután pedig már... nos, másért. És igazság szerint még tinédzser létére sem vak, szóval legyen bármennyivel is idősebb nála a tanárnő, látja, hogy Elektra professzoron van mit nézni, és a kellemes látvány legalább önmagában megéri. Ami a beszélgetést illeti... az már kevésbé a fiú terepe. A tanárnőé viszont úgy tűnik annál inkább. Mert a fene tudja miért, de láthatóan még mindig beszélgetni akar vele, és még mindig egészen jó arcnak tűnik.
- Ühüm.
Szóval akkor elkíséri a tanárnőt ebédelni. Ha kicsit nyíltabb és pofátlanabb lenne, most belökhetne valami olyan dumát, hogy "máris randiznak, pedig még meg se hívta egy italra sem", de mivel nem így van, csak a fejében ötlik fel a dolog. Azért megrándul a szája sarka a gondolatra. De persze nem mond semmit. A zene kérdésére viszont...
- Csak egy mugli zenekart - von vállat. Nem túl részletes és konkrét válasz, de azért sok mindent elárulhat ez is. Például azt, hogy muglikat is hallgat, vagyis nem gondolja rangján alulinak ezeket a dolgokat. - Jó zene.
Csak jó zenéket hallgat - tenné még hozzá, de egyelőre még mindig nem tűnik olyannak, mint aki túlságosan beleakarna bármibe melegedni. Egyelőre. Így csak sétál tovább a tanárnő mellett, eddigi csöndességében. Pedig, ha tudná, hogy a tanárnőnek is jelenthet annyit a zene, mint neki... Igaz, talán másoknak nem az életét mentette meg.
A professzor asszony viszont láthatja már ebből, hogy tényleg nem lesz könnyű a dolga. A kérdés csak az, hogy meddig tart ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=862275#post862275][b]Rothstein Elektra - 2023.04.05. 15:23[/b][/url]

Bárki megmondhatja a környezetéből kiragadott személyek közül, hogy hősnőnk nem arról híres, hogy feladja a dolgokat, amikbe belekezdett, s amikben csak egy csipetnyi reményt is lát, hogy sikerülnek. Kitartó típus és erre büszke. Szófukar útitársával az oldalán sétálnak tehát most a pékség felé, hogy némi hadtáppal lássa el magát, s szándéka szerint az ifjút is majd Elektra. Közben persze beszélgetni igyekszik, mert semmitől sem berzenkedik jobban, mint a hosszú, kínos csendektől. Szerencsére a zene jó témának bizonyul, ami megtöri egy picikét a fiú hallgatásának jegét. - Nekem is mugli bandák a kedvenceim. Ismered a Whitesnake-et vagy a Nickelback-et? Esetleg a Scorpionst? - kérdezi felsorolva egyúttal azokat a zenekarokat, vagyis nagy részüket, akikért tini kora óta rajong - Jó! Tudom most azt gondolod, Merlin bajszára, ez a nő egy őskövület! - mosolyodik el szélesen és megvonja vállát - Szerintem a jó zene, az jó zene és teljesen mindegy kiktől származik. Éppen ez benne a jó, hogy összeköti az embereket, a világokat. Pont mint a filmek és a sorozatok - meséli lelkesen, majd lefékez a bolt ajtaja előtt, ahonnan a frissen sült pékáru semmivel össze nem téveszthető, ínycsiklandó illata árad kifelé, hogy orraikkal cicázzon. - Gyere csak be és nem tudsz ellenállni. Komolyan, ez a hely olyan, mint egy bakelit a sok CD között - teszi kezét a kilincsre, majd betolja a résnyire már nyitva lévő ajtót. A pultban szorgoskodó péklegény szélesen mosolyogva üdvözli és a becenevén- "Elek" -szólítva kérdezi meg tőle, hogy a szokásosat viszi-e most is magával. Fejét várakozva fordítja a fiú felé, hogy lássa, szeretne mégis enni valamit, vagy sem, amit aztán lehet megbánna. Természetesen nem erőszak a disznótor, csak a malacnak fáj kicsit alapon, történik minden.