Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem is tudja igazán, hogy miért, de ahogyan ma reggel felébredt, tudta, hogy ez élete hátralévő részének első napja.
Persze, ezt igazából bármelyik napról el lehetne mondani, de a mai nap igazán az. Ma valami nagy dolog történik, ma valami valóban változik... még ha nem is hitte igazán, hogy ez tényleg így lesz majd. Mi más is ez, ha nem egy igazi próba? Most majd elválik, nem?
Olyan örömmel hagyta maga mögött annak a pokoli helynek a kapuját, mint még soha egy alkalommal sem, amikor egyszerűen csak kiszökött. Mondjuk most nem is ez a helyzet. Na jó... igazából maga a hely nem volt pokoli. Közel sem volt az. Inkább csak a benne lévő egyes boszorkányok és varázslók. Még néhol a felnőttek is... de a gyerekek a különösen kegyetlenek. Eddig.
Most itt az esélye rá, hogy másképp menjenek a dolgok, persze egy jó adag szerencsével. Mert hát arra aztán szüksége van. Hogy ne olvassanak újságot. Hogy ne legyenek kíváncsiak a történelemre. Hogy ne csengjen ismerősen a neve. Túl sok a "ha" és a "talán" az egészben, minthogy a remény is... de azért csak ott van az.
Óhatatlanul is ezek járnak a fejében, ahogyan a vonaton ülve kibámul az ablakon a sebes masszává olvadó, suhanó zöld tájra. Hatalmas gurulós kofferja, amely tele van ragasztgatva mindenféle címkével ("Walpurgis Leányai", és "Aki átlépte már, csak az tudja, hol a határ.", meg egy nagy piros V-ben: "A művész azért hazudik, hogy feltárja az igazat" és a többi) mellette pihen a másik ülésen. Sokan valószínűleg ezért nézik meg, mert ez eléggé bunkóság, de nem véletlenül került oda - jelzi, hogy mellette bizony nincs hely.
És előtte sem, ahol a bagolykalickája pihen, benne egy jókora barna fülesbagollyal, amellett meg egy nagy fekete gitártok, valószínűleg nem üresen. A fülébe helyezett mágikus fülhallgató olyan hangosan dübörög, hogy valószínűleg nem egy közelében ülő kihallja még a szöveget is. Hosszú sötét haja az arcába lóg, bőrdzsekije itt hanyagul szétnyitva, szakadt farmeres, bakancsos lábát pedig az ülésnek támasztja. Végig érzi magán a pillantásokat, de már megszokta, nem törődik vele. Igazából nem hinné, hogy itt azért bámulják, mint ott, ahonnan jött. Egyszerűen csak megnézik.
És ugyanezt érzi akkor is, amikor végre elérik Bogolyfalva határát, és felkel, hogy összeszedje a cuccait. A gitár a hátára, a kalitka a kofferra, az meg a kezébe, és húzza is maga után. Nem néz körbe, nem tolakszik, de nem is várja, hogy mindenki beérjen előtte az ajtóhoz. Elsők között szállt le, és már megy is afelé az épület felé, amit mondtak neki, bár azt nem tudja minek. Végül is hamarabb jöhetett, ajándék hippogriffnek meg ne nézd a karmát.
Határozott léptekben sétál, lendületesen, bár nem rohan sehová. Nem is telik bele sok időbe, hogy megpillantsa a kijelölt helyszínt. Egyenesen oda megy hát, behúzza a falhoz a baglyos kofferját, letámasztja a gitárt a lábához, majd nekidől a falnak. És vár. Bármeddig is kell és bármire.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Cassiusnak sejtelme sincs az őt figyelőről. Már csak azért sem, mert egy ideje már megszokta, hogy mindenhol szúrós szempárok kereszttüzében sétál az árvaházban. És bár ösztönös képességévé fejlesztette az évek alatt, hogy azonnal kiszúrja az ilyesmit, már csak a felkészülés miatt is, most a sok új inger, a gyomrában bukfencet vető ismeretlen lény és a saját gondolatai vonják el minderről a figyelmét. Így hát a professzornak bőven van lehetősége kifigyelni.
Cassius viszont cseppet sem olyan érdekes, mint amilyennek az ember egy hasonló hírű valakit várna. Bár komor az arca, nem épp egy megrögzött gyilkosnak hat, habár fiatal, és az apja is elég jóképű volt. Emellett igazából nem csinálj mást, csak áll, zsebre dugott kézzel a falnak támaszkodva. Igaz, nézegeti a díszítést, látványosan kerüli a körötte tébláboló boszorkányok és varázslók tekintetét, és továbbra is kiüvölt a zene a mágikus fülhallgatóból, ezt leszámítva leginkább csak a barna fülesbagoly az, ami ad némi hangot panaszának, miszerint jobb szeretne már valahol szabadon szárnyalni. A kívánsága pedig igazából nyomban teljesül is.
Cassius annyira elmerül épp a gondolataiban, hogy csak akkor veszi észre a nőt, amikor az már előtte áll, és mosolyog. Épp akkor érkezve, amikor a baglya hangosan zsörtölődik egyet. A meglepettségtől néhány pillanatig csak bámul ki a fejéből, mielőtt hátra löki a fülhallgatót, így, ha a professzor nem várja ki, talán meg sem hallja az első mondatát. De bárhogyan is van, a bemutatkozásra már a külvilág nyüzsgő, érdekes, és valahol kellemetlen zajában kerülhet sor.
Viszont nem mutatkozik be elsőre. Inkább csak végig méri a nőt, bár nem túl látványosan, de azért nem is észrevétlenül. Mintha megakarna bizonyosodni róla, hogy tényleg egy tanár van itt, és tényleg őt keresheti. De aztán ellöki magát a faltól és biccent.
- Cassius Corvus.
Mintha megrándulna a szája sarka a családnevének kiejtésekor, de mégis színtelennek tűnik. Bár igazság szerint most nem a bemutatkozás miatt. A nő alighanem tudja kicsoda, ha őt kereste. A nő kezére azért lepislog, mielőtt megfogja azt, de egy óvatos érintéssel végül megteszi, hogy finoman megrázza. Majd olyan gyorsan húzza el, amennyire csak tudja.
Ezután máris megfogja a holmijait. A gitár vissza a hátára, a baglyos koffer a kezébe, és már készen is áll. A professzor könnyed stílusa viszont láthatóan meglepi. Mintha még viccelődni is akarna vele, de mindig óvatos az ilyesmikkel, egyáltalán nem biztos a dolog. És sokszor leginkább csak kínjukban szoktak így viselkedni vele. Így, ahogyan a nő nyomában elindul a mutatott irányba, csak rövid és tömör választ ad, nem is nézve felé.
- Nem vagyok, köszönöm.
Ez igazából nem igaz. Már tegnap este se volt étvágya, de akkor lecsúszott még egy-egy falat, ma reggel óta viszont semmi sem. A gondolatra meg is kordul a gyomra, bár szerencsére nem olyan hangosan, így talán a tanárnő nem hallotta meg. Talán. Viszont jobbnak látta elutasítani az ilyesfajta ajánlatot, több okból kifolyólag is.
De az láthatóan egyelőre nem derül ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Cassius igazság szerint már megszokta a gardedámokat. Egy ideig azért kapott, mert túlságosan gyerek volt még, hogy egyedül mászkáljon, azután pedig már... nos, másért. És igazság szerint még tinédzser létére sem vak, szóval legyen bármennyivel is idősebb nála a tanárnő, látja, hogy Elektra professzoron van mit nézni, és a kellemes látvány legalább önmagában megéri. Ami a beszélgetést illeti... az már kevésbé a fiú terepe. A tanárnőé viszont úgy tűnik annál inkább. Mert a fene tudja miért, de láthatóan még mindig beszélgetni akar vele, és még mindig egészen jó arcnak tűnik.
- Ühüm.
Szóval akkor elkíséri a tanárnőt ebédelni. Ha kicsit nyíltabb és pofátlanabb lenne, most belökhetne valami olyan dumát, hogy "máris randiznak, pedig még meg se hívta egy italra sem", de mivel nem így van, csak a fejében ötlik fel a dolog. Azért megrándul a szája sarka a gondolatra. De persze nem mond semmit. A zene kérdésére viszont...
- Csak egy mugli zenekart - von vállat. Nem túl részletes és konkrét válasz, de azért sok mindent elárulhat ez is. Például azt, hogy muglikat is hallgat, vagyis nem gondolja rangján alulinak ezeket a dolgokat. - Jó zene.
Csak jó zenéket hallgat - tenné még hozzá, de egyelőre még mindig nem tűnik olyannak, mint aki túlságosan beleakarna bármibe melegedni. Egyelőre. Így csak sétál tovább a tanárnő mellett, eddigi csöndességében. Pedig, ha tudná, hogy a tanárnőnek is jelenthet annyit a zene, mint neki... Igaz, talán másoknak nem az életét mentette meg.
A professzor asszony viszont láthatja már ebből, hogy tényleg nem lesz könnyű a dolga. A kérdés csak az, hogy meddig tart ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Cassiusnak halvány lila fogalma sincs róla, hogy leendő munkaadója nem tudja, hogy jó helyen és jó időbe van ott, ahová ő éppen tart.
Mivel ez nem egy egyszerű találkozás lesz, így azért megpróbálta kicsinosítani magát. A kevésbé kopott, sötét ruháit vette fel, és most egy kicsit 90-es évek eleji benyomást kelthet öltözködésében, ahogyan a kis öltönykabátjában és hátul összefogott hajával sétál a kviddicspálya felé. Persze bakancsban.
Egyébként is el akart már ide nézni, hát most ennek is eljött az ideje. Kicsit persze kár, hogy nem ezzel fog most foglalkozni... de ha sikerrel jár, akkor máris elért valamit az itt tartózkodása alatt, pedig még szinte meg sem érkezett. Persze igazából nem fűz hozzá nagy reményeket, hogy rögtön elsőre minden össze is jön. Egészen biztos benne, hogy amint kiderülnek viselt dolgai, ha ő csinálta, ha nem, úgyis kiadják az útját, szóval jobbnak látja elébe menni majd a dolgoknak. Ennek ellenére persze bizakodik. Ha nem ilyen jellem lenne, most aligha lenne itt.
Amikor viszont meglátja a férfit, aki egyedül lévén minden kétséget kizáróan az, akit keresnie kell, egy pillanat alatt inába száll a bátorsága. Pedig abban sosem volt hiánya. Persze bizalomgerjesztő az arca, de sokkal nagyobb darab a majdhogynem gizda Cassiusnál. Vennie kell néhány mély lélegzetet, mielőtt tovább tud sétálni megtorpanásából. Valamennyire pedig segít azért ebben a férfi látszólagos elveszettsége. Talán késett? Máris rosszul kezd? Vagy mi történik itt? És az a fura szerkezet nála meg... hát reméli, hogy nem ezzel fogják ma itt kivégezni valami fura családi revans miatt.
- Öhm... elnézést... - szólal meg végül, néhány tisztességes méterre a férfitól, de szigorúan kartávolságon kívül. Itt is torpan meg. - Thorsten Löwenherz-t keresem...
Még a nyelve is beletörik. Löwenherz, Löwenherz... Honnan lehet ismerős neki ez a név?