EM vizsga, Borbála néni

Eljött végre ez a nap is. Meglehetősen vegyes érzelmekkel vártam, hogy bekövetkezzen végre, aminek be kell, hiszen lényegében már csak emiatt vagyok itt. Ha a mai napon sikerrel járok, akkor jövőhéten ilyenkor már vonaton fogok ülni és döcögni Pest felé. Igen, ezért az egy napért maradtam még itt, hogy végre bejegyzett elemi mágussá érjek, és ne tanonc legyek.
Határozott izgatottság fog el, mikor kilépek a házunk ajtaján át az utcára, majd átjár valami kicsit nosztalgikus érzés. Talán a tudat, hogy nem sokat fogok már itt sétálgatni. Végigballagok a Macskabagoly utczán, hogy végre beérjek a hivatalba. Így jobban belegondolva, sosem jártam még itt korábban, pedig már elég régóta itt élek. A téren futok bele Lottéba, határozottan nyugodtabbnak tűnik nálam, vagy csak nagyon jól leplezi az idegességét. Együtt lépünk be az épületbe és keressük meg azt a szobát, ami a mai napunk fő helyszíne lesz. Bent az irodában egy idős hölgy fogad minket, első nézésre nem lehet róla megmondani, de ahogy kicsit jobban figyelek az energiáira, érzem benne ugyanazt, mint magamban - tűzmágus. Kezet rázok vele, bemutatkozok, majd az elővarázsolt székek egyikén helyet foglalok. Érdeklődve kukkantok bele az asztalon levő kosárba, amiben egy tűzróka eléggé kényelmetlenül érzi magát a jelek szerint. Nyűgösnek tűnik a kicsike, biztos nincs teljesen jól. Figyelmesen végighallgatom, ahogy Borbála kiadja az instrukciókat előbb nekem, majd Lotténak, és megkapjuk a gondolkodási időnket. Inkább nyűg ez a 10 perc, mint segítség, pontosan tudom, hogy mi ez a lény, hogy mit eszik, és még a szórakoztatásáról is van némi elképzelésem. Kissé fészkelődve várom ki, hogy leteljen az időnk, majd határozottan a kosárért nyúlok, hogy az ölembe tegyem az egészet
- Ez itt egy LÓ tűzróka, besorolása szerint ártalmatlan, szelídíthető - mondom, miközben végigsimítok a vacogó kisállaton, és meglepődve tapasztalom, hogy eléggé hideg, egy tűz elemű lényhez képest. Nincs minden rendben vele, az biztos. Meg eléggé morcosan nézett rám, mikor hozzáértem, nem hiszem, hogy szeretne.
Tekintetemet elveszem a kosárról, és a tégelyeket kezdem vizsgálgatni. Vannak itt különböző dögök, csúszómászók, de nekem valami melegvérű kéne. Ott az egyik kicsit nagyobb tégelyben csücsül egy madárfióka. Nem igazán tudom eldönteni, hogy vajon él-e még, vagy már az igazak álmát alussza, de az üvegért nyúlok, hogy kinyissam. A madár nem mozdul, szóval valószínűleg már odaát lakozik, óvatosan kezembe veszem a kis testet és lerakom a kosárba a róka elé. Nem nagy érdeklődést mutat iránta, valószínűleg kihűlt már a tetem, azért nem foglalkozik vele. Szemeimet a madárra szegezem, és ahogy anno a tojással csináltam, szépen beleképzelem a hőt, és nagyon-nagyon óvatosan szétterjesztem benne. Nem sokáig csinálom, mert félek, hogy felrobbantom, és akkor tiszta trutyi leszek, meg az nem olyan jó pont Borbála szemében. Nyüszike nyújtogatni kezdi a nyakát a test felé, körbeszaglássza, felkel, majd ügyesen szétbontja és eltünteti az egész madarat. Komótosan félrenézek, míg végzi a műveletet, nem igazán szeretem a boncolt állatok látványát, addig inkább keresek még valamit, amit megehet. Egy másik üvegcsében egy apró mezei egér figyel kifelé, most érte nyújtom ki a kezemet. A kezembe veszem, majd a farkánál fogva odalógatom a tűzrókának, aki elveszi tőlem, megfojtja és elfogyasztja. Ismét türelmesen félrepillantok, a folydogáló vér nem a barátom, akár belőlem folyik, akár másból, utálom. A róka nem fekszik már vissza, helyette leül és engem néz. Valószínűleg már jobban érzi magát valamivel, hogy megpakolhatta a gyomrát.
Ahogy látom, még mindig vacog egy kicsit, és a lángjai sem égnek. Ez alapvetően azért nem jelent túl jót számára. Fel kellene melegíteni egy kicsit, de a melegítésemben még mindig nem vagyok túl biztos, tegnap majdnem felforraltam a véremet egy szakaszon a testemben, csak idejében megálltam. Mindegy, most jól kell sikerülnie, nem gondolhatok erre, most jól fog menni! Valahogy máshogy kéne a dologhoz állni, mint eddig. Úgy érzem könnyebb lesz úgy felmelegíteni, ha az erőmet egy simogató kézként képzelem el. Először a róka nyakánál hozok létre egy kis hőt, azzal simítok végig a hátán, majd a hasán, az állán, a lábain. Közben csak a szemem mozog, ahogy ide-oda szállítom a meleget. Láthatóan nem esett neki rosszul a dolog, a lángjai is haloványan megjelennek a hátán. Elmosolyodok, már sokkal jobban néz ki, mint az elején.
Úgy gondolom, hogy ennyi azért még édeskevés lesz egy vizsgára, bár már sokkal jobban néz ki a róka, ideje parádézni egy kicsit, és megmutatni, hogy miket tudok még. Egyetlen pislantás alatt megidézek egy kisujjnál nem nagyobb lángot az állat elé, aki erre előre hegyezi a füleit és játékba kezdek vele. Először jobbra-balra mozgatom az egészet, majd leírok vele egy kört a róka körül. Kínosan ügyelek rá, hogy csak a szemem mozduljon, semmi más, elvileg nem használhatok semmiféle segítséget. Mikor körbeértem, megállítom vele szemben a tüzet, és először megnövelem körülbelül öklömnyi méretűre, majd egy kis idő után szépen összehúzom akkorára, mint amekkora az ember kisujjának a körme. Ezután visszaállítom az eredeti méretére, és hozzálátok színezni. Először lentről felfelé citromsárgára festem, majd fentről lefelé zöldre, vissza kékre, majd lilára, végül pedig vörösre, akár a főnix színe. A művelet közben finom méretváltoztatásokat eszközölök, nem olyan drasztikusakat, mint az előbb, de azért látni lehet, hogy a láng hol kisebb, hol nagyobb. Most pedig jöjjön a rész, amit a hátam közepére sem kívánnék, de akkor mutassunk meg mindent, amit tudunk: formáljunk. Tegnap este még gyakoroltam bizonyos formákat lefekvés előtt, biztos ami biztos, hátha szükség lesz rájuk. Kezdjük valami egyszerűvel, amibe biztosan nem bukok bele, csináljunk gömböt. Finoman összehúzom a láng lobogó széleit, hogy egy egységes formává váljon az egész. A forma nem nagyobb egy cikesznél, és ahogy ez keresztül vágtázik az agyamon, jön a villanás. Aranyszínűre színezem a golyómat, és eléggé alien-feelingbe hajlóan az egyik feléből elkezdek kifelé húzni egy darabot. Nem nyújtom meg túl nagyra, a végén még leégetek valamit. Óvatosan egy szárny alakja kezd kibontakozni a kihúzott csökevényből, egy cikesz szárnya. Az átellenes oldalon megcsinálom ugyanezt a dolgot, és most már tényleg van egy lángoló cikeszem. Elkezdem vele mozgattatni a szárnyait, hogy egy valódihoz hasonlóan villámgyorsan tudjon ide-oda repkedni, de persze, azért jóval lassabb, mint egy igazi. Jó néhányszor körbekerülöm vele a rókát, aki erre már felkel és finoman elkezd a repülő ojjektum után kapdosni. Mosolyogva nézem, ahogy az állat játszik, de közben próbálok vigyázni arra, hogy nehogy egyikünk is megégessen valamit. Fel-le, fel-le, körbe-körbe, majd mintha a láng egy centrifugába kerülne, elkezd gyorsan pörögni egy helyben, majd huss, eltűnik.
Lényegében már el is felejtettem, hogy hol vagyok, csak mikor felpillantok Borbálára, akkor veszem észre magamat. Hopp, azt hiszem készen vagyok a feladatommal. A róka leül a kosárban, és egy furcsa hangot ad ki, amit Linától szoktam hallani, ha éppen meg van elégedve a sorsával. Remélem sikerült az elvárásoknak megfelelően teljesíteni a feladatomat.