Ügyfélfogadási idő
Hétfőtől csütörtökig: 8:00 - 16:30
Péntek: 8:00 - 14:00
Szombat és vasárnap: zárva

A Hivatal sürgősségi ügyek végett 24 órás ügyeletet biztosít!
Bogolyfalva Minisztériumi Kirendeltsége a Boglyas téren, a város központjában áll. Már első ránézésre kiütközik az épület nemesi mivolta, ami nem véletlen egybeesés. A Cebrovszky család hagyományozta ugyanis az akkoriban még falu címet viselő településre ezt a kedves kúriát, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Impozáns, kastélyra emlékeztető megjelenése azonban ne tévessze meg az ügyintézni vágyókat: a belső kialakítás minden tekintetben modernizált és kényelmi, funkcionális célokat hivatott szolgálni. Ezen kívül az évek folyamán rengeteg átalakításon és ebben az évben renováláson is átesett. Ezáltal nem csupán a belső elrendezés, hanem a külső is jelentősen megváltozott, köszönhetően az új polgármester és a Tanács tagok áldásos munkájának.
A Hivatal épülete előtt található továbbá egy aprócska szökőkút is, melyet virágágyás vesz körül. A parkban mind a kirendeltség dolgozói, mind az ide érkezők megpihenhetnek, kellemesen, szabad levegőn tölthetik ebédidejüket, illetve élvezhetik a Boglyas tér nyüzsgő látképét is.

  
Az ajtón belépve rögtön a recepcióval szemben találhatjuk magunkat, ahol általában két, de nagyobb ügyféligény esetén három kedves hölgy igyekszik eligazítani az ügyintézni vágyókat a Hivatal rengetegében. Noha az épület éveken keresztül labirintusszerű mivoltáról volt híres, így üdítő változás lehet ez a fajta letisztult, egységes megjelenés. A recepciótól nem messze ugyanis egy információ tábla ismerteti, hogy az osztályok hol helyezkednek el a kirendeltségen belül. Fontos információ továbbá az is, hogy a recepció mindkét oldalán egy-egy kandallót helyeztek el; az egyik kizárólag a személyzet részére fenntartott - a Minisztériumba való utazást biztosítandó -, a másik viszont a falusiak számára is elérhető, így könnyedén tudnak közlekedni Bogolyfalva és Budanekeresd között.
Az épület jobb szárnya teljes egészében az Auror Kirendeltség fennhatósága alá tartozik, ahhoz külön recepció és ügyféltér is tartozik. Azonban a bal szárny az egyéb ügyek és szakosztályok területe. Itt lehetséges az okmányok intézése, valamint egyéb ügyek bejelentése és kivizsgáltatása, amennyiben szükséges.
A polgármesteri iroda az emeleten található, csatlakozik hozzá egy erkély is, tulajdonképpen nevezhetjük a Hivatal lelkének is. Ezen túl a Tanács tagjai is külön termet kaptak: az emeleten balra kanyarodva található a letisztult helyiség, ahol a város vezetői nyugodtan leülhetnek megtárgyalni a település további sorsát. Ebből kifolyólag, aki a tanáccsal kíván egyeztetni, az megteheti a félfogadási időben, mely minden esetben összecseng a polgármester hivatalos, szabad félfogadási idejével. Különös méltánylást érdemlő ügyek esetén előzetes időpont egyeztetése szükséges.

Titkárság
>> Recepció
>> Titkársági iroda
>> Mágikus Gondnokság

Varázslény-felügyeleti Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Bestia Tagozat
>> Szellem Tagozat
>> Kártevőügyi Tanácsadó Iroda

Máguskapcsolatok Főosztálya, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
>> Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
>> Tolmács Iroda

Mágikus Közlekedésügyi Főosztály, Bogolyfalvi Kirendeltség
>> Hoppanálási Vizsgaközpont

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=529078#post529078][b]Ombozi Noel - 2015.10.08. 14:47[/b][/url]

Komoran lépdel Bogolyfalva macskaköves utcáin. Szeretett szarvasbőr bakancsainak sarka élesen kopog a kora reggel hűvösében, szoros ütemet adva ezzel útjának. Fagyos kezei a szövetkabát zsebeinek mélyén szorulnak ökölbe, gyomra egy hete görcsben áll. Elfedett testén túl arca is megviselt, szemei alatt súlyos karikák éktelenkednek, zöld tekintetében aggodalommal teljes elszántság ül.
Rettenetesen fél. Féli édesapját, féli a bukást, fél attól, hogy Merkovszky tanár úrra szégyent hoz és vele együtt képtelen lesz helytállni a maga elé gördített kényszerben is. Úgy érzi, hogy ha a mai nap kudarccal végződik, az megpecsételi egész további életét, akkor kevesebb és törékenyebb lesz. A félelem összeszorítja tüdejét, kiszárítja torkát és a gombóc, ami hajnalban még alig volt érezhető, mostanra hatalmasra duzzadt. Olyan nagy, hogy félő, egyetlen hang sem tud majd áttörni rajta. A rettegés elnémítja Ombozi Farkas egyedüli, élő fiát.
Egész testében reszket, ahogy belép a hivatal nehéz ajtaján, és a portást megpillantva azon nyomban megtorpan. A rátelepedő riadalmat lepleznie kell, így nem mehet tovább. Nagy levegőért kap, elnyíló ajkait lilára festi a kétely. Ezt ő ma nem fogja tudni megcsinálni. Nem fog menni. Szaporán szedi a levegőt, hangosan nyel, és egyik lábáról a másikra állva, hátradöntött fejjel mered a plafonra, figyeli a lámpák bántó, metsző fényét. Levegő be, levegő ki. Ennyire nem félhet! Az erejét nem vehetik el tőle, erről mestere többször is biztosította. És mégis riadt, hiszen mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
- Kezét csókolom! - nyitja ki néhány perccel később a vizsgaterem ajtaját, és a szemkontaktust azonnal felveszi az asztal mögött ülő idősödő asszonnyal. Jobbjával halkan hajtja be maga mögött az ajtót, s miután kattant a zár, ujjait fenekénél kulcsolva össze lép előrébb. Nem sétál el az asztalig, megtartja az illendő, s kellő távolságot. Biccent a bemutatkozó nőnek, és a semmiből előtűnő székre pillantva először mozdulatlan marad.
- Ombozi Noel vagyok, tiszteletem - mutatkozik be udvarias hangon ő is, majd határozottan megközelíti a széket, leveszi kabátját, és a támlára hajtva azt helyet foglal. Felnéz a nőre; mélységről árulkodó, öreg szemeibe engedi saját, égő zöld szempárját, melyekben az aggodalom már csak halványan, a magabiztosság azonban egyre erősebben csillog. - Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást sem Önnek, sem Merkovszky tanár úrnak.
Sem pedig önmagamnak - gondolja. Feleslegesnek tartja kimondani, úgy hiszi, azzal csak kétségeit erősítené, és olyasmit ültetne el Borbálában, ami bár létezik, tagadhatatlanul jelen van és leküzdhetetlen teherként mellkasát nyomja, a külvilágnak nem kell róla tudomást szereznie. Így a hölgynek sem.
- Értem - bólint, és a szemben ülő korosodó nő pillanatnyi mosolyán elmélkedik. Az nem tűnik kénszeresnek, ugyanakkor az azt követő komor vonások sokkal őszintébbnek hatnak. A szavak az udvarias hanggal együtt is zordak és figyelmeztetők. Többen voltak amellett, hogy soha ne kaphasson igazolványt, és képességének elfojtására kötelezzék. Noel gyomrába belehasít a félelem, torka tovább szűkül. Gyorsan biccent egyet, ennyivel jelezvén: nem kedvére való a törvényszegés vagy javítóintézet, mint lehetséges témakörök. A lelki szemei elé betolakodó emlékképekre tekintete árnyalatnyit sötétebbé válik. Ideges jellemét nem leplezi, azt, hogy milyen, bárki tudhatja. Ha ez egy teszt, ezzel együtt kell átmennie rajta. Az időközben az asztal lapjára eső pillantását visszaemeli a hölgy ráncos arcára, és noha már nem az a higgadt fiatalember, aki akkor volt, mikor belépett az ajtón, valódi önmaga felszínre törésével válik még határozottabbá. Erő van abban, ahogyan a szemben ülőt nézi. Aztán meghallja Ádám nevét, és még inkább megbizonyosodik arról, hogy a mai vizsga nem végződhet másként, az egyetlen elfogadható végkifejlet a siker. Túl sokat köszönhet tanárának, mesterének, barátjának és apja helyett apjának ahhoz, hogy tanári pályafutásának szégyenfoltja legyen.
- Jöjjön, aminek jönnie kell - mosolyodik el a száraz kijelentésre, és majdnem pontosan akkor szólal meg, mikor Csoknyás asszony úgy dönt, kiadja vizsgafeladatát. Öregedő keze az ablak felé lendül, mire Noel nyomban követi mozdulatát, de arra nem számít, hogy a furcsa hölgy magukra gyújtja a termet. Őszinte meglepettséggel mozdul, a szék feldől, ahogy felpattan, és a tűz felé lépve még visszapillant a nyugodtan üldögélő, s hasonló nyugalommal beszélő vizsgáztatóra. Lehetőleg azelőtt oltsa el a lángokat, hogy mindannyian bennégnénk. Mi az, hogy mindannyian? Hányan vagyunk?
Szíve egyre hevesebben ver, miközben egy végtelennek tűnő pillanatig a ropogó deszkákat, pattogó ablakpárkányt nézi. Belemered az övénél sokkal erősebb, sokkal fékezhetetlenebb tűzbe, és a lángok látványától, a hatalmas erő érzetétől megfagyva áll. Csoknyás asszony eltűnik, a feldőlt szék nincs többé. Egyedül ő van és a tűz, ami megbabonázza, élteti és egyszerre tanítja szeretetre, kitartásra és türelemre. Egyszerre érzi magát dühösnek, bosszúsnak és békésnek. A tűz a mindene.
Önkéntelenül is közelebb lép a terjedő lángokhoz, ereiben sajátjai zsongnak. Kiakarnak jönni, csatlakozni a már megidézett erőhöz. A rellonos kezei úgy emelkednek, hogy azt észre sem veszi. Zöld szemeiben csillog a felgyújtott terem, a jellegzetes füst szaga beleivódik tüdejébe. Ez minden, amit akar.
Csak most fogja fel, hogy ebbe szerelmes. A pusztításba, megsemmisítésbe, a halál lehetőségébe. Döntésbe, irányításba. Még soha nem látott szebbet ennél.
A vizsga. Merkovszky tanár úr, intézet, karperec, korlátozás, az égő faház, az apja. Borbála. A hölgy itt van és figyeli.
Hirtelen mozdul, az agya éppen, hogy csak az utolsó pillanatban kapcsol. Még nem jött el az az idő, hogy hagyja porrá égni a világot. Előbb még vizsgát kell szerezzen, többeknek bizonyítani, jónak lenni. Most kell jónak lenni.
Kinyújtott kezeit, melyekbe először lángokat akart lobbantani, most leengedi, és a köré terjedő tűz lángjaira koncentrál. Lehűti önmagát, kihűti szívét, az erejét. Kitisztítja zakatoló elméjét. Elenged minden rosszat, mindent és mindenkit, ami és aki valaha bántotta, most nincs helye indulatoknak. Kizárólag a forró tűzre koncentrál: hogy kihűtve őket magába szívja, eltüntesse és úgy váljanak semmissé, mint ahogyan a vizsgáztató hölgy előidézte őket. Lehunyt szemekkel áll a ropogó, hullámzó lángok között, a forróságot már mindenhol érzi. Csukott szemein át kéknek látja és hűvösnek érzi őket, mint ahogyan a termet is. A ropogást halkabbnak véli, a lángokat kisebbnek képzeli. Szemeit összeszorítja, szája vicsorba alakul küzdelme alatt, amit magával és a feladattal vív. Érzi, hogy fárad, felemészti az az erő, ami ebben a tűzben lakozik. Koncentrálásában felnyög, bár ezt ő már nem is hallja. Eggyé válik a tűzzel, és ahogy magában, úgy a teremben is kioltja a magot. Nyöszörög, halántékán sűrű izzadtságcseppek gurulnak le. Aztán, mikor minden elnémul, kinyitja szemeit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=401&post=723543#post723543][b]Ombozi Noel - 2018.05.20. 10:03[/b][/url]

A fejem még mindig nyomott volt, és - bár nem látszott - a lábaim is reszkettek kicsit. Nemrég értem földet az egyik közeli, innen csak néhány saroknyira levő, egyébként régóta felújításra szoruló hopp-ponton, és az utazás hatása természetesen most sem maradhatott el. Úgy tűnt, hiába hoppanáltam az utóbbi időben minden nap, esetemben a szédülés és izomgyengeség olyan velejárója volt a hirtelen eltűnésnek-felbukkanásnak, amit, ha nehezemre is esett bevallani, de nem az én gyomromnak találtak ki. Sárkányhúgy meg ürülékszag? Záptojás? Vér? Belek? Mindez kismiska volt ahhoz képest, amit egy-egy hoppanálás után éreztem. Mert ez gyengeség volt. Gyengeség-érzet; érthetetlen, haszontalan kín.
Dobtam egyet a kezemben lógó bőr sporttáskán, és míg lendületes léptekkel elindultam a falu belsejébe, ingzsebemből elővettem legújabb, nagy becsben tartott barna napszemüvegemet, amit egyetlen legyintő mozdulattal kinyitottam, és egy elégedett, hangos cuppantás kíséretében az orrnyergemre ültettem. Imádtam.
Mélyet szívtam a koraesti kellemesen meleg levegőből, és arra gondoltam, hogy milyen érzés lesz kiköltözni a Rellonból. Ugyan, már hetekkel ezelőtt időt kellett volna rá szakítanom, de könnyebb volt nevetséges kifogásokat keresni, mintsem eljönni, és hivatalosan is lezárni egy korszakot. Mert milyen korszak volt ez! Itt nőttem fel. Itt történt velem minden, ami meghatározhatja az ember életének egyik legfontosabb szakaszát. Ami meghatározza az embert. Pontot tenni a végére, és ezzel együtt elismerni, hogy mostantól felnőtt férfiként kell…ene élni, nos, ezzel még ki kellett egyeznem. Persze, ez volt, amire vágytam, hogy végre a sárkányokkal együtt keljek és feküdjek, hogy napközben is velük lehessek, és a hülye tantárgyaimat elhagyva, végre csak arról tanuljak, ami valóban érdekel, és amit a későbbiek során valóban hasznosítani tudok.
A házakat lassan felváltották a faluszéli épületek, és fel-felpillantva egyre több ismerős arccal találkoztam. Az egyikükét, onnan a szemközti járdaszigetről vettem észre, mire lassítottam, majd megállva szélesen elmosolyodtam. A táska a vállamat nyomta, a sötét lencsék takarásában először még abban sem voltam biztos, hogy jól látok, de aztán, ahogy Matilda arcát felém fordítva nézett fel az égre, már biztos voltam benne, hogy ő az. Hogy ne teleszájjal vigyorogjak, beharaptam az alsó ajkamat, és körbepillantva átvágtam az úttesten, hogy elé érve, jóval fölé magasodva dobjam magam mellé a bőrtáskát. Az tompán puffant a betonon, én meg köszönés helyett, rögtön a lényegre tértem.
- Most már járhatunk - jelentettem ki egy játékos mosollyal, egyszerre utalva arra, hogy mostanra már a mesterképzést is kijártam, és a régi közös emlékekre, amik talán nem is léteztek máshol, csak az én fejemben. Ki tudja. Az őszinte mosoly hatására borostás arcom mindkét oldalán kirajzolódott a szokott mélyedés, amiről szerencsére fogalmam sem volt, különben még véletlenül sem vigyorogtam volna soha. Így, édes tudatlanságomban viszont még a fejem is oldalra billent a nő fürkészése közben.