Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

Úgy terveztem, benézek a Kins&Kensbe, mert az én fürtös hajú társtulajdonosom azt mondta, szándéka szerint ott lesz ma egész éjjel. Nem tudom, a rúnázást gyakorolja-e, vagy valami mással fog szórakozni a ketyerék körül, minden esetre serkentően hat egy másik személy jelenléte, még ha az illető történetesen meg sem szólal. Mint ahogy én szoktam. Ám úgy veszem észre, Kinsey ezt még értékeli is. Igazából ezt a tulajdonságomat elég sokan értékelik.
Hosszú, könnyű lépteimmel haladok hát a macskaköves úton, lefelé a faluban. Sárga, bordó, barna leveleket söpör előttem az esti szellő. Járásomon hamarosan lassítok aztán, mivel egy ismerős illatra, légzésre leszek figyelmes, amely most elég nekikeseredettnek tetszik, a gazdájától igen szokatlan módon. Irányt váltok hát, kisétálok a házak közül, ki a játszótérre, ahol a kis Warren lányt pillantom meg egy padon ücsörögni. Odaballagok hozzá, és egy lépésnyire állok meg tőle, hosszú alakommal fölé magasodva.
- Szia Mina... - köszönök rá szelíden, rekedtes hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407003#post407003][b]Adam Kensington - 2014.10.20. 19:22[/b][/url]

Úgy terveztem, benézek a Kins&Kensbe, mert az én fürtös hajú társtulajdonosom azt mondta, szándéka szerint ott lesz ma egész éjjel. Nem tudom, a rúnázást gyakorolja-e, vagy valami mással fog szórakozni a ketyerék körül, minden esetre serkentően hat egy másik személy jelenléte, még ha az illető történetesen meg sem szólal. Mint ahogy én szoktam. Ám úgy veszem észre, Kinsey ezt még értékeli is. Igazából ezt a tulajdonságomat elég sokan értékelik.
Hosszú, könnyű lépteimmel haladok hát a macskaköves úton, lefelé a faluban. Sárga, bordó, barna leveleket söpör előttem az esti szellő. Járásomon hamarosan lassítok aztán, mivel egy ismerős illatra, légzésre leszek figyelmes, amely most elég nekikeseredettnek tetszik, a gazdájától igen szokatlan módon. Irányt váltok hát, kisétálok a házak közül, ki a játszótérre, ahol a kis Warren lányt pillantom meg egy padon ücsörögni. Odaballagok hozzá, és egy lépésnyire állok meg tőle, hosszú alakommal fölé magasodva.
- Szia Mina... - köszönök rá szelíden, rekedtes hangomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407123#post407123][b]Warren Mina - 2014.10.20. 21:24[/b][/url]

Az utóbbi napok egyszerűen eljuttattak oda, hogy pólóban ülök egy padon és hiába fázok, nem akarok hazamenni. Ma is, mint miden nap eddig voltam apánál. Jól van olykor, máskor nem annyira, de félek, hogy ez az állapot nem lesz tartós. Nem akarom elveszíteni őt. Lehet, hogy ez önzően hangzik tőlem, de még ne kaptam belőle eleget. Én nem egy-két évet, hanem jó pár évtizedet akarok még leélni úgy, hogy bármikor megölelhetem apát.
Aztán ott van egy másik rész is, anya. Aki nem ment be többet hozzá, és tudom, hogy az egyik fele akar, a másik meg össze van törve. Aznap vacsoránál megkérdeztem, hogy akar-e beszélni róla, nem válaszolt, csak pár perc múlva letette a villáját, azt mondta fáradt és elment aludni. Azóta kerülgetjük egymást, és olyan a hangulat, mintha bejelentettem volna, hogy közel a tizennegyedik születésnapomhoz, terhes vagyok, piálok, drogozom és dohányzom is, ő pedig haragszik, de nem dob ki, mert én vagyok a házban az egyetlen, aki szeret mosogatni.
Szeretnék beszélni a helyzetről, hogy mi folyik itt, de sosem érzem, hogy ez lenne a megfelelő pillanat. Tudom, hogy nem rám haragszik kifejezetten, bár belegondolva igen rosszul érezhette magát, amikor nyüstöltem, hogy beszéljen apával, hogy békéljen meg vele. Ezek szerint rajta nem múlik semmi. Én már nem értem őket. Sosem akarok felnőtt lenni, mert hatalmas szívásnak tűnik.
A lábaimat felhúzva ölelem át őket a kezemmel. Haza kellene mennem, mert nagyon fázok, de nem akarok. Nem akarok ott lenni, és bármennyire szeretnék, a kórházba se mehetek vissza, mert onnan is hazaküldtek a látogatási idő végén. Nincs igazság. Mintha hontalan ennék, és erre jó a tanoda, de az meg messze van. Valószínűleg itt maradok éjszakára és holnapra jól megfázok. Ekkor azonban rám köszönnek, ami annyira meglep, hogy riadtan pillantok fel a férfire, majd gyorsan letörölve a könnyeimet meg is nyugszom, hiszen ismerősről van szó.
- Szia, Mr. Kensington. Mit csinálsz te erre?
Nem mintha ne lehetne egy vámpírnak ezer oka, amiért este a faluban sétál, sőt a felnőtt embereknek is lehet, talán csak nekem nem lenne szabad, de mégis itt vagyok én is. Viszont a válasza érdekel, remélem, hogy kicsit eltereli a gondolataimat a szüleimről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407158#post407158][b]Adam Kensington - 2014.10.20. 22:47[/b][/url]

Pontosan tudom, hogy sírt, hogy szomorú, hogy valamiért nagyon neki van keseredve, hiába törölgeti a könnyeit. Éppen ezért jöttem ide, hiszen megéreztem ezt. Békésen fürkészem Őt, lefelé pislogva rá, miközben feloldódik az iménti ijedelemből és érdeklődik tőlem, mi járatban vagyok erre.
- Igazából ezt főleg én kérdezhetném Tőled. - bólintok, kitérve kissé a válaszadás elől egyelőre, miközben odalépek a padhoz, és helyet foglalok a lányka jobbján. Hátam a támlának vetem, bal kezemet pedig feldobom rá Mina mögé, így felsőtestemmel kissé felé fordulva, ahogy kényelmes terpeszben ülök mellette.
- A boltunkba indultam Kinseyhez, de ráérek. Ő egész éjjel ott lesz. - veszem elejét feleletem közben annak, hogy a kis Warren nekiálljon esetleg azon aggodalmaskodni, nem tart-e fel engem és üzlettársam nem vár-e rám. Sokszor viszik túlzásba a halandók ezt a fajta figyelmességet (vagy ál-figyelmességet), dehát nagy vámpír vagyok már, tudom én, mikor hol lehet és illik lennem.
- Szóval? Te mit csinálsz itt? - kérdezek vissza, ahogy azt már az imént előre vetítettem. Végigpillantok a leánykán és az őszi időjáráshoz képest lenge öltözékén. Biztosan hideg van így neki. Ám nem fogom atyáskodón megjegyezni, hogy így bizony meg fog fázni. Apropó atya... Régen láttam már Mina apját. Mármint ahhoz képest régen, hogy az elmúlt időkben milyen gyakran összefutottunk. Még a házamba is eljött egy-két hete egy kis sörözgetős, vérkortyolgatós lelkizésre a kanapémon. Most viszont már jó pár napja se híre, se hamva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407227#post407227][b]Warren Mina - 2014.10.21. 11:36[/b][/url]

A válaszára kicsit megvonom a vállam. Mostanában elég sokszor vonok vállat, ami azt illeti. Kezdek egyre flegmább lenni. Csodálom, hogy nem kaptam már valakitől egy jókora maflást ezért, de valahogy csuklóból jön már, hogy vállat vonjak az emberek olyan kérdéseire, amire nincs jó válasz. Fázom, és gyakorlatilag háromfelé is mehetnék, ahol meleg van, hiszen apa lakásához is van kulcsom, ám sem oda, sem a kastélyba, sem anyához haza nincs kedvem menni. Egyszerűen nem akarok sem emlékek sem emberek között lenni. Már előrevetítem a rosszat, pedig azt nem szabad.
- A szüleim. Van valami közöttük. Valami nagy gubanc. Anya szomorú apa miatt, de szerintem nem azért, mert mondjuk csúnyán összevesztek. Valami történt közöttük. Úgy fizikailag, érzelmileg. Valami, ami miatt anya nagyon kiborult, amikor apa Lénának szólította. A vacsorán te nem láttál közöttük valamit?
Kicsit megállok a beszédben, nézem a mintákat, amiket a körmömmel rajzoltam a nadrágomba. Még jó, hogy kiengedem a hajam, nem szeretem, ha a nyakam fázik. Ez csak egy pillanatnyi gondolat, sokkal jobban érdekel, hogy ő mit válaszol a kérdésemre.
- És találtam a kukában egy terhességi tesztet is. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki betört volna hozzánk azért, hogy tesztet csináltasson. Kriszta esetleg, de babát vár, öt hónapja, szóval nagy a valószínűsége, hogy anya volt.  
A teszt negatív, aminek valahol mélyen most örülök. Akkor lenne csak itt cirkusz, ha még pozitív is lenne. Bármennyire szeretnék kistestvért, tudom, hogy sem ez a helyzet, sem az időpont nem alkalmas rá, hogy családot bővítsünk.
- Szeretném, ha a szüleim együtt lennének. Jók lennének együtt, és szerintem szeretik is egymást. Ezért veszekednek még most is. De ott van Léna. Apa szerintem őt is szereti, ami anyának fáj, és biztos Lénának is fáj, hogy anya is képben van. És ott van az is, hogy szeretem őt is, s nem akarom, hogy szomorú legyen. Bűntudatom van, amiért én a szüleimet akarom együtt látni. Sosem akarok felnőni, vagy szerelmes lenni, mert ez nagyon rossz. És ez a kisebbik baj.
A lábaimat újra a földre helyezem, a karjaimat pedig összefonom magam előtt. Olyan lehetek, mint egy durcás kislány, akit éppen rendre utasítottak, és akinek próbálják elmagyarázni, miért rossz az, ha valakit csúnya jelzőkkel illet.
- Apa nagyon beteg, bevitték az ispotályba, és ott kap mindenféle gyógyszert, de nem akar nagyon javulni az állapota. Ha javul is, akkor se sokáig. Néha magánál van, néha nincs. Lekötözték. Nagyon rosszul néz ki és félek, hogy ez most túl nagy falat neki. Anya azt mondta megmérgezték. Krokodilkönny vagy mi a méreg neve, és hogy mire elkészül a főzet, addigra ki tudja, hogy életben lesz-e még. És nagyon félek, hogy nem bírja ki. Tudod a mai napnak nem így kéne lennie. Otthon kéne lennem, ahol ott van apa is, és rosszul kéne lennem attól a sok marcipános csokitortától, amit befaltam. Nevetnünk kéne, nem sírni. Ez olyan igazságtalan az élettől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407232#post407232][b]Adam Kensington - 2014.10.21. 12:05[/b][/url]

Nem zavar a vállvonása. Nem veszem magamra, mert a helyén kezelem. Nem nekem szól, hanem a világnak. Mindennek és mindenkinek. Ez a korával jár. Ő most ért el ehhez az időszakhoz a természete, a neveltetése, a környezet hatásainak eredményeként. Némán hallgatom, ahogy megered a nyelve, miközben ráérősen fürkészem arcát barátságos, régi fényű szemeimmel. Olykor lesütöm kissé tekintetemet.
- De. - válaszolom meg először ilyen röviden a kérdését, amikor a szüleivel, a párkapcsolatokkal, a bonyodalmakkal kapcsolatos mondandója végére ért. Pislogok még egy kicsit hosszú combom felé, majd a szemébe nézek tincseim mögül.
- Láttam. És látok. Az a valami köztük még mindig létezik. Ahogyan mondod. Ahogy Léna meg az apád közt szintén. De tudod... ezt csak Ők tudják rendezni. Mind magukban, mind egymás közt. Nyilván, hiába mondom, hogy kár aggódnod ezen. De tényleg fogalmunk sem lehet, mi lesz a vége és ki ki mellett köt ki. A lényeg, hogy Te soha ne feledd, melyikük iránt mit érzel. Azzal foglalkozz! - bólogatok, a lányka arcát figyelve. Nem tudja befolyásolni, milyen jövőt válasszanak a szülei, hiszen még Ők maguk sincsenek tisztában vele, mit akarnak. Talán soha nem is lesznek. Borzalmas, mikor az ember csak figyelheti, miként alakulnak körülötte a dolgok és beleszólása vajmi kevés van. Ezért mondtam most Minának, amit mondtam. Legyen ura annak, aminek ura lehet: önmagának!
Ajkaim finoman elnyílnak és pislogok párat, ahogy aztán a kis Warren felfedi nekem, hogy az apja kórházba került. Picit még jobban felé fordulok, sőt, hűs kezem a vállára simítom, ha már egyszer ott tartom mögötte a támlán. Ez fizikailag nem sokat javít azon, hogy már így is fázik, lelkileg viszont talán felmelegítheti kicsit.
- Krokodilkönny... - ismétlem el nagyon halkan a méreg nevét, miközben finoman összeszűkítem a szememet. Olvastam róla valahol. Mindegy, most úgysem fogom tudni előkotorni az adatot az agyamból. Ezt a technikát még ki kell tanuljam Kinseytől. Szóval egyelőre nem töprengek ezen tovább, majd utána nézek később. Most inkább figyelek tovább a lánykára.
- Oh... - adom ki a megértés hangját a tortás megjegyzéssel kapcsolatban.
- Boldog születésnapot! - suttogom Minának, vállát és hátát simogatva, egész közelről nézve a bús vonalakat csinos arcocskáján. Egy pillanatig hezitálok még, végül odahajolok és nyomok egy puszit a halántékára. Ez nem puszta szülinapi üdvözlet, hanem biztatás és egy kis kedvesség, amire ennek a gyereknek most igazán nagy szüksége van. Szüksége van erre, azonban minden bizonnyal nem csak erre, hanem egy másfajta, komolyabb segítségre... Elgondolkozva sütöm le a szemem, miközben maradok továbbra is közel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407723#post407723][b]Warren Mina - 2014.10.22. 09:36[/b][/url]

- Olyan nehéz nem haragudni rájuk. Hiába nem akarnak, akkor is belevonnak engem is.
Amiért szörnyen haragszom mindenkire. Nem fair, amit csinálnak, hiszen ha akarják, ha nem, engem is belerángatnak. Azzal még inkább, hogy óvnak és nem akarnak nekem fájdalmat okozni. Rossz ez az állapot, és félek, hogy nagyon sok víz le fog folyni a Dunán, mire végül eljutunk odáig, hogy őszinték legyenek egymással és talán velem is. Fáradtan sóhajtok, elvégre Adam okosat mond és jól látja a helyzetet, csak sajnos ez nem visz közelebb a megoldáshoz.
- Utána akartam olvasni, hogy mi az, mármint mennyire veszélyes méreg, de nem mertem. Ott volt előttem a könyvtárban a könyv és elment mellettem többször is Felagund professzor, én azonban nem tudtam rávenni magam, hogy megkérdezzem, mert féltem a választól. Félek, hogy amit találok, az rosszabb, mint amit el tudok képzelni, és már így is elég rosszul látom a helyzetet.
Bizony, hogy félek. Jogos is, hiszen apáról van szó, aki bizony nekem az egyik legkedvesebb ember. És ha én látom, ahogy vérrel szembe köp egy-egy ápolót, vagy hogy nevezi a mágus világ, majd fáradtan, verejtékező homlokkal visszafekszik, és csak néha van magánál, akkor bizony eléggé elkeseredetté válok, és szerintem ezzel más sincs másképp. Már majdnem minden túl szép volt, és elég lenne csak a szüleim és Léna balhézása bőven, nem kell még ez a hülye mérgezés is az életembe. Toporzékolni volna kedvem, de mindig volt egy szint, amit elfogadhatatlannak tartottam az emberektől, és a nyilvános hisztériázás is ez alá a szint alá tartozik.
- Köszönöm, bár inkább csak születésnapot.
Jól esik a puszi, Mr. Kensington kedvessége. A boldog szó nem igaz, de jól esik, hogy felköszöntött. Anya is próbálkozott jobb kedvre deríteni, de nem sikerült olyan jól. Csodálom őt, valamilyen szinten, azért, hogy képes úgy tenni, mintha nem lenne semmi komolyabb baja. Hogy fel tud ölteni egy maszkot, és elhitetni azokkal, akik nem ismerik közelről, hogy számára nincs semmi gond. A fejem Mr. Kensington mellkasára hajtom, és egy kicsit behunyva a szemem próbálok nem gondolni semmire.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=407880#post407880][b]Adam Kensington - 2014.10.22. 16:45[/b][/url]

Nem. Nem csak születésnapot, hanem boldogat. Ez kívánság, nem állapotközlés. Azt kívánom, hogy boldog legyen a születésnapja. Hogy esetleg kapjon egy jó hírt az ispotályból, vagy hogy akadjon bármilyen kellemes, apró öröme a mai napon. Ezt kívánom. Egy kis boldogságot. Lehet, azt hiszi, most ilyesmit Ő nem élhet meg az adott körülmények között, ám soha nem tudhatja az ember, mi következik.
Ahogy a lányka hozzám bújik, szusszanok egy csöndeset, és hosszú, hűs kezeimet a hátára, karjára simítom. Lágyan ölelem, hagyva, hogy megnyugodjon kissé a közelemben. Nem igazán mozdulok. Egyedül tenyerem simítja Őt néha, és persze nagy mellkasom jár nyugodt légzésem közben jelentősen, mégis lágyan, újra és újra kiemelve Mina barna üstökét, amely rajta pihen. Nem volna szükséges levegőt vennem, ülhetnék teljesen rezdületlenül, ám békés szuszogásom most kulcsfontosságú ahhoz, hogy elérjem célomat. Hogy csitítsak egy keveset a gyermek lelkének háborgásán.
Pontosan nem tudnám megmondani, meddig maradunk így, de érzem, kell most ez a kis Warrennek. Egy hallgatag ölelés. Megadom hát neki. Végül búcsút veszünk. Nem küldöm haza, nem szórok felé aggódó szavakat. Miután felemelkedtem mellőle, csak nézek még rá lefelé egy hosszú pillanatig, és folytatom utamat a bolt felé, mélyen gondoltaimba merülve...