A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725742#post725742][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 00:42[/b][/url]

A héten a harmadik nap volt, mikor be kellett jönnöm órát tartani, meg kicsit figyelgettem rájuk addig is, míg az udvaron voltak játszani. Kellett, mert mostanság nagyon divatos lett az egymás ráncigálása, aminek mindig sírás volt a vége, nálam meg már csak két egyszarvús zsepi volt, nem volt kapacitásom több gyerek megmentésére. Szóval kicsit fel is lélegeztem, mikor végre vége volt a napnak, különösebb incidens nélkül és a cuccaim összeszedve kisétálhattam az ajtón. Az egyik kislány még rajzolt is nekem, amit gondosan összehajtva a táskámba csúsztattam.
A játszótérből mára eleget láttam, így mikor a csodás időnek köszönhetően úgy döntöttem, hogy kicsit leülök, csak a padok jöhettek szóba a szökőkút körül. A lenge szellő némi vízpermettel is kecsegtetett, ahogy előhalásztam a táskámból a kis zacskónyi étcsokiba mártott epret, meg az ásványvizem. A lábaim törökülésbe húzva döntöttem kissé a nap felé az arcom és mosolyodtam el szélesen, azt hiszem, mondhatom, hogy szép napunk van ma. Még a nénik sem szóltak egy rossz sót sem erre járva. Igazából nem is nagyon voltak a téren rajtam kívül, leginkább csak áthaladtak rajta az emberek, akikre nem is sok figyelmet szenteltem. Lehetséges, hogy kellett volna, helyette inkább kihalásztam egy epret és az ajkaim közé toltam, kellemesen felsóhajtva. Édesség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725744#post725744][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 00:55[/b][/url]

Éppen hogy csak elkényelmesedtem volna, mint egy gyík a napon, magamba szívva némi D-vitamint, meg jó kedvet, a néni hangosan elgurult a közelben, amire azért fel is pillantottam. Aztán utána folytattam is a nézelődést, meg a táplálkozást, nem sok figyelmet fordítva a külvilágra, csak a perifériás látásom tisztelt meg azzal, hogy azért felhívja a figyelmem az érkezőre, aki gondolkodás nélkül le is ült a padomra. Jó, nincs rajta a nevem, meg nem is sajátítom ki, de akkor is én voltam itt korábban!
Az egész addig kellemes permet kicsit besűrüsödött és így bizony már nem kicsit volt hideg, a szürke pólóm is hirtelen váltott több foltban sötétbe, én meg kissé felvinnyogva dobtam le a rózsaszín pipős tappancsaimat a földre. Kicsit meg is rángattam a felsőm előre, nem is tudom, mennyire volt ez utólag jó ötlet, de abban a pillanatban nem gondoltam át a dolgot. A pasas keze meg már... az epreim közt járt.
- Már elnézést?! Az az én... öm... helló - pilláztam kissé megilletődve a mellettem ülőre. Egyrészt, közelebb ült, mint azt elsőre gondoltam volna, másrészt meg... meg hát. - Az az... éneprem volt.
Egyrészt szerettem volna most hirtelen egy váltásfelsőt, egy rendes sportcipőt, némi teret és a csokis gyümölcsöm vissza! Hirtelen azt sem tudtam, hova kéne nézzek, de aztán a tekintetem csak valahogy visszatévedt a szürkés szempárhoz.
- De tényleg. De ha már itt vagy... - felé nyújtottam a zacskót, hogy kér-e még, a szabad kezemmel ismét kínosan megcibálva a pólóm, hogy ne feszüljön már annyira. Kevés sikerrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725747#post725747][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:12[/b][/url]

Éppen hogy csak belekezdtem a zavart, ám annál elszántabb hebegésbe, azt illetően, hogy az az én magántulajdonom, és bizony, ha elveszi, azt csúnyán megjárja, aztán félbeszakított. Rá is kaptam a pillantásomat, azzal a nézéssel, amivel a kölykökre szoktam nézni, amikor éppen nem bírnak magukkal... hiba volt.
- Ennyi? Tudod? - préseltem össze az ajkaim egy pár pillanatra, de a mosoly árnyéka már ott csüngött a szám szegletében. Ha eddig nem ült volna elég közel, még tett rá egy lapáttal és épp hogy csak a combja nem simult az enyémnek, miután közelebb csúszott. - Nem telik már új nadrágra sem?
A mutatóujjammal eközben a térdénél lévő lyukra böktem, látványosan elkámpicsorodott fejet vágva. Persze, egy pillanatig sem vettem komolyan az egészet, hiszen eddig is megállt a saját lábán, csak ha már piszkál, nekem is szabad kicsit, nem? Csak egy nagyon kicsit.
- Epren és napfényen élek, több sem kell! Ezt pedig kérdezhetném én is... de nem szeretem, ha hazudsz. Nincs mit látni? - kérdeztem vissza kételkedve, végigmérve ezúttal jóval látványosabban. Ha másért nem, ezért a látványért már megérte volna, de én nem adom alá a pacit, helyette inkább hátradőltem, kinyújtózva kicsit a napfényen. - Dolgozni voltam. Ez pedig, ha jól sejtem, te voltál...
Azzal összemarkoltam a mellkasomon a nedves, sötét anyagot kicsit, hogy felhívjam a figyelmét a problémára. Nem,mintha nem tudná, gondolom a baglyok nem vicces kedvükben tolták errefelé a vizet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725749#post725749][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:16[/b][/url]

A pofátlan bólogatásra csak felhorkantam, megemelve a kezem, majd visszaejtve az ölembe, hogy tessék, teljesen komolyan kérdezek valamit, erre elvigyorodva bólogat. Még elégedett is magával, hogy milyen kis ügyes és őszinte volt, én meg csak próbálom magam tartani a sértettséghez. Nagyon kevés sikerrel.
- Ennyire nem jött be a tanári pálya? Anno pedig mintha nem lettek volna anyagi problémáid - csücsörítettem elgondolkozva, majd megvontam kicsit a vállamat. Nem mintha én tudnék bármi ilyesmiről, most látom az embert életemben először! Ennyi idősen. Hazudni nagyon csúnya dolog, a gyerekeket is arra tanítjuk, hogy ne, akkor nekem miért kéne?
- Néha egy-két sajtburger is lecsúszik mellé, de lényegében igen - bizergáltam a zacskót pár pillanatig, mielőtt visszanéztem volna Axelre. Most kinevetett? Mintha komolyan más se vonzott volna, csak a történelmi helyszínek meg a pezsgőfürdők. - Nem mindig a méret a lényeg, minőségre utazom. Most mondtad, hogy itt nincs látnivaló. Én azért találtam.
Kicsit meg is vontam a vállamat, mielőtt még egy újabb epret toltam volna az arcocskámba, legalább addig sem beszélek össze meg vissza mindenféle hülyeséget.
- Ott - böktem nemes egyszerűséggel az előkészítő felé, ahonnét még mindig szállngózott egy pár gyerkőc kifelé, lelkesen lengetve a táskáikat, amikben egyelőre nem igen voltak komoly mennyiségű könyvek. Ő kérdezett, én válaszoltam, nem kezdtem komoly fejtegetésbe, arról, mit és miért.
- Egy egyszerű helló is megtette volna, itt ültél a pad másik felén, Westwood - nyomtam meg a megszólítást kicsit jobban, mint terveztem. A lengyel akcentus azért eléggé kiérződött még mindig. Hm, hát azt hiszem, van még hova fejlődni. Mélyebb levegőt vettem, kicsit jobban hátra is dőlve a háttámlának, ha már egyszer a karját elvette onnan. Annyira nem megy a gondolkodás dolog, mikor érzem valaki lélegzetét a bőrömön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725751#post725751][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:31[/b][/url]

- Az nem rossz - feleltem, kicsit olyan semleges hangon. Soha nem különösebben érdekelt a pénzügyi helyzete, valószínűleg azért, mert a családomnak elég volt. Most sem különösebben, nem mintha amúgy is bármi közöm lett volna hozzá.
- Nem, nem igazán nevelt semmire - ráztam meg a fejemet, összepréselve az ajkaim. Nem akartam anyáról beszélni, mert bár viszonylag sűrűn találkoztunk, bizonyos dolgok után nem tudtunk egymásra már ugyanúgy nézni. Kicsit jobban is szemügyre vettem, amikor az eget fürkészte, talán jobban is a kelleténél. Aztán felnevetett, én pedig visszakaptam a tekintetemet sürgősen a szökőkútra, mint akit éppen rajtakaptak valami rosszon. Éreztem a pillantását magamon, majd rá is néztem, mielőtt rántottam volna egyet a vállamon. - A legjobb családban is előfordul. Nem mindenki nyitogathat olyan gyakran slicceket, mint más kilincset.
Olyan fura volt neki ilyenről beszélni, kicsit olyan volt, mintha tegnap beszéltünk volna utoljára és ehhez olyan morbidnak tűnt az elképzelés is, hogy én, valakivel, aki... más. Szóval kicsit fel is lélegeztem, amikor úgy tűnt, érdekli a munka dolog. Arról valahogy kevésbé tűnt nehéznek beszélni.
- Tanítok, mugli és mágusismeretet. Az egyetemhez kellett gyakorlati hely és az egyik ismerősöm szólt pár szót az érdekemben. - Túl bonyolult lett volna most elmagyarázni, hogy nem is teljesen az én ismerősöm, hanem rokoné, nem is volt fontos. Magán az előkészítőn volt a hangsúly.
Az a mosoly és a köszönés nagyon is övön aluli volt, úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak, össze akartam gömbölyödni egy kicsi gombócba és elbújni a sarokba, ahol senki nem lát. Ugyanakkor éreztem, ahogy a szívem a fülemben dörömböl.
- De kis humoros valaki... Direkt piszkálsz? - kérdeztem kicsit talán kétségbeesett fejjel is, mielőtt eltettem volna a táskámba az epreket. Nosztalgia, de az a fajta, amitől ölelés kell, amit amúgy nem kaptam, nem járt. Akkor miért jó ez? De azért kihúztam magam és elmosolyodtam, olyan szikrázóan, mielőtt feltettem volna azt a bizonyos, akkor napi-rutinhoz tartozó kérdést. - Alkottál ma valami szépet, apu?
Na, most vagyunk egálban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725753#post725753][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:35[/b][/url]

Tudtam, hogy ha van valaki, aki még annyira sem ért egyet anyám egykor döntéseivel, mint én, akkor az Dustin. És akármennyire is próbált semlegesnek látszani, ez még most is kiütött rajta egy kicsit. A hangjában legalábbis nagyon, valahogy eltűnt belőle a pozitív felhang.
- Hát, lehet, hogy próbálkozott, csak nem hajlottam rá - vontam meg a vállamat, mintha ez annyira természetes lenne. Akkor volt egy év, amikor nem voltam hajlandó tudomást venni a létezéséről és ő ezt rosszul tolerálta. Néha a nevelő célzatú rángatás is előkerült, aztán apám összeveszett vele, hogy ezzel nem fog semmire menni, csak hagyjon békében lecsillapodni. Ő talán kicsit jobban megértett. A tekintetem közben Axelen tartottam, próbáltam bepótolni, feldolgozni, hogy mi is változott rajta az utóbbi években. Természetesen csak addig, míg nem figyelt rám, amint megtörtént, már kaptam is vissza a fejem a vízre.
- Persze! Minden este más ágyában alszom el, mer igénylem a figyelmet és csak így kapom meg rendesen. Van, hogy egyszerre akár két pasival is! - lódítottam nagyot, majd felsóhajtottam, a kezeim piszkálva kicsit és megráztam a fejemet. Nem szerettem volna kamuzni neki, ilyesmiről pláne nem. - Nem... mármint, leginkább senkivel, nekem ez nem megy. Próbáltam és... csak nem.
Azt hiszem még ez a kijelentés is elég merész, a csókolózásnál tovább nem igen jutottunk a sráccal, de legalább ráfoghatom most, hogy én törtem magam és hiába.
Kicsit ki is húztam magam, mikor meglepődött, elmosolyodtam, ez afféle dícséretnek tűnt, de aztán csak hátradőltem és a fejemet a támlára billentettem.
- Szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Dolgoztam is közben, egy évet apáék cégénél, jártam pár helyen... jó volt, csak nem foglalt le eléggé, azt hiszem. Majd talán egy pár év múlva. Még mindig nem jártam Burmában - fogalmam sincs, ez utóbbit miért kellett hozzátennem, de kicsit kihallatszott a csalódottság a hangomból. Valahogy úgy terveztem, még bejárok pár helyet, aztán közbejött az egyetem.
Nem tudom, szándékosan piszkált-e oda nekem, annyi biztos, hogy egy hatalmas gombóc keletkezett a gyomromban és szinte reflex volt, hogy visszaszóljak, valami olyat, ami legalább ennyire kényes terep neki, mint nekem. Lutri volt, vagy bejön, vagy nem, de végül mégis bejött. Nem mondom, hogy büszke voltam magamra érte. A rosszalló pillantás után még annyira sem, az ajkamba haraptam, éreztem, ahogy elvörösödök.
- Igen? És mit fogsz? - kérdeztem vissza érdeklődve, felé pillantva, mielőtt apró sóhajjal a keze után nyúltam volna. Csak egy pár másodpercre érintettem meg, mielőtt visszahúztam volna, de kellett. Tényleg itt volt. Kicsit inkább lejjebb húztam a meggyötört szürke póló ujját, de ahhoz nem volt elég, hogy bármit is takarjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725755#post725755][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:46[/b][/url]

Tudtam, hogy nem fogja elhinni, ha előadom magamat sem, de hirtelen késztetést éreztem rá a visszakérdése hallatán. Megint más kérdés, ha tényleg így lenne, akkor is ilyen lelkes maradna-e.
- Próbáltam, igen, de kínos volt, kellemetlen, rövid és fájdalmas. Nem volt kedvem nagyon tesztelgetni - a hangomban nem sok érzelmet hagytam kicsengni, inkább csak át karoltam magam kicsit, nem volt egy kellemes emlék, utána meg a fiú még találkozgatni akart, meg megölelt, én meg csak kicuccoltam a kötött plédemmel a kanapéra, festeni. Soha többet. Fúj. A pillantásomban is látszott a rosszallás, miután kivigyorgott, mert láttam ám, bizony! Jó a megfigyelőkém.
Azt hiszem, talán az, hogy nem gondoltam már a múltra minden nap, könnyebbé tette a dolgokat, most viszont gyakorlatilag itt ült mellettem és megint minden kavargott bennem. Olyasmik is, amikről nem is tudtam, hogy egyáltalán még ott lapulnak a felszín alatt. Csak másodpercek múltán tűnt fel, hogy még mindig görcsösen magam köré fonódtak a karjaim, hát nyeltem egy nagyobbat, hogy oldjam a hozzáállásom, több-kevesebb sikerrel.
- Én... köszönöm - mosolyodtam el halványan, beleborzongva a becézésbe, amit nem foghattam a hidegre, lassan a felsőmről is felszáradtak már a vizes foltok. A megrovásra az ajkamba haraptam és egészen pirosas árnyalatot is öltöttem, bántani nem akartam, csak visszapiszkáltam, ha már itt próbálgat.
A keze lassan az államhoz ért, arra késztetve, hogy felé fordítsam a fejem, én pedig nem ellenkeztem. A tekintetem az arcát fürkészte, ahogy a kezem pár pillanatra az övének érintettem.
- Azt hiszem, nem értem a kérdést... - vallottam be, kissé kínosan elmosolyodva. Sok dolgot szerettem volna, de nem hiszem, hogy bármit is ki mertem volna most mondani hangosan. Semmit nem tudtam, hogy mi történt vele az utóbbi években, mit csinál vagy éppen ki vár rá otthon.
- Szeretem a képeid, nem hiszem, hogy csak mert kevesebb az időd, hanyagolnod kéne őket... Menj csak, ha szeretnél, nem akarlak feltartani... - nyúltam a keze után, ami az arcomhoz ért, hogy elhúzzam onnan. Hazudtam. Szerettem volna, ha marad és mindent elmesél. Vagy csak egyszerűen marad és nem mond semmit, de itt van velem. - Biztos ezer dolgod van.
A pillantásom az övét kereste, talán tényleg reméltem, hogy marad még, ha csak egy egész kicsit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725758#post725758][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 01:55[/b][/url]

Lassan az arcára fagyott az a bizonyos mosoly, azt hiszem ezt nem kellett volna említenem neki, de kérdezett, én meg nem gondoltam át a dolgokat. Lehet, hogy tényleg kellett volna, akkor most nem lennénk gondban.
- Nem! Mármint... direkt nem, csak... egy rakás szerencsétlenség volt a srác, azt hiszem ez volt a fő probléma - grimaszoltam egy kicsit, nem akartam, hogy most még ezen kattogjon, mert bár nem sok köze volt hozzá, most mégis olyan volt, mint aki fejben háromszor helyrerakta a pasit.
A keze az államra csúszott, én pedig felé pillantottam, ahogy a hüvelykujjával lassan végigsimította az arcomon. Kicsit talán a keze felé is biccentettem a fejemet, de nem tudatosan, csak... a megszokások.
- Tudod, hogy nem lehetek mindenben okos... - biggyesztettem le az ajkamat, hagyva, hogy a kezét végighúzza az enyémen. Éppen csak, hogy elmúlt volna a vörösségem és megint okot adott rá, hogy teljesen zavarban érezzem magam. Mert hát, nem volt tervben, hogy ezt ő valaha látni fogja, vagy egyáltalán tud róla. - Én... csak... szerettem azt a képet.
Tudtam, hogy nem egyszerű, mármint a munkája, de mikor vele laktam, csak nagyon kevésszer fordult elő vele, hogy nem volt ihlete. Vagy egyszerűen máshoz volt kedve és inkább erre fogta, azt hiszem.
- Igen, tudom, de... mármint... Én segítenék, de nem hiszem, hogy tudok... - sunytam le egy egész kicsit a fejem, de aztán visszapillantottam rá, nem igazán voltak elvesztegetni való pillanataim. Szinte észre sem vettem elsőre, hogy elnyújtotta mögöttem a karját, csak akkor, mikor már kimondta. Vissza akartam kérdezni, biztos-e ebben, meg hogy ez mennyire jó ötlet, de nem tettem. Helyette a karjaim a nyaka köré fonva bújtam hozzá, még egy egész kicsit közelebb csúszva, az arcom a nyakának döntve.
- Nem akarom, hogy menj...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725760#post725760][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:14[/b][/url]

Kicsit értetlenül néztem rá, hogy ez most melyik részére is szólt. Nem teljesen volt világos, de azt hiszem, nem kéne ezt túlgondolnom, mindig azt mondta apa is, hogy ne akarjam megérteni a fiúkat.
- Axel, figyelsz te rám? Az előbb mondtam, hogy csak nem. Nem jó, nem tetszett, nem akartam, nem csináltam. Nem volt más... - néztem rá, kissé durcásan, hiszen asszem elég világosan fejeztem ki magamat eddig is. A karjaim kissé szorosabbra fűztem magam körül, a végére ki is fogyott a durci-faktorom, hiába terveztem, hogy most majd nagy lelkesen bekapcsolom.
Helyette nem sokkal később a kezébe biccentettem kicsit a fejemet, hogy jobban érezzem az érintését, egy pillanatra még a szemem is lehunyva, de tényleg nem többre egy pillanatnál.
- Nem? - kérdeztem vissza az ajkamba harapva, de aztán csak kicsit felhúztam a vállaim válaszképp. Mindent szerettem volna egyszerre, ha marad, ha átölel, ha törődik velem, csak őt, egy az egyben. Mégsem mondhattam ezt így ki.
A karomra pillantottam futólag, kicsit rántva a vállamon. Nem, tényleg nem lesz, mert sok mást is szerettem és mégsem került a bőrömre, de ez más volt.
- Zavar? Megkérdezhettelek volna róla, de úgyis azt mondtad volna, hogy nem... - És tudom, hogy nem a minta miatt. Anno az övéit is szívesen nézegettem, de akkor is elégszer le lett tisztázva, hogy sajátra lehetőleg ne is gondoljak.
A kijelentésre, hogy segítettem volna neki, kinevetett, ami megint kicsit furán érintett. Komolyan mondtam, szerettem, amikor alkot, vagy amikor csak szimplán olyan boldog, most pedig valahogy mégsem akart összeállni a teljes kép, mint a puzzle, amiből Pamacs megette az utolsó két darabot.
- Tudom, nagy vagy, meg macsó, de komolyan mondtam... - éreztem, hogy a grimasztól kis ráncok gyűrődnek az orrnyergemen, de aztán fel is adtam, nem vagyok elég félelmetes.
Tényleg nagyon akartam azt az ölelést, mert ahogy kimondta, már a nyaka köré is fontam a karjaim, a nyakába fúrva az arcomat. A keze jólesően nehezedett a hátamra, miközben apró sóhajt engedtem meg magamnak. Az illata, az érintés, a tudat, hogy itt van, sokkal jobb volt, mint ahogy arra emlékeztem.
Az ujjai a felsőm anyagába mélyedtek, kissé talán élesebben is szívtam be a levegőt, alig egy leheletnyire a nyakától, kicsit hátrébb is hajoltam. Utólag sikerült rájönnöm, mi változott: már nem volt hideg a pólóm.
- Három hete talán? Négy, ha a papírmunkás napok is beleszámítanak. Miért? - kérdeztem vissza, elhúzva az egyik kezem a nyakából, hogy végigsimítsak a borostáján. A fejem visszabillentettem a vállának, kicsit olyan volt, mintha minden rendben lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725762#post725762][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:18[/b][/url]

Az a nézés megint csak arra késztetett, hogy összekapjam magam és a fejem lesunyva vártam pár pillanatot, mielőtt válaszoltam volna.
- Egy srác volt, egy alkalom, nem élveztem, nem találkoztunk többet, a nevét sem tudom. Ennyi volt - emeltem fel a kezem megadóan, nem sok dolog maradt meg belőle. - Bocsánat.
Talán kicsit mindkettőért is, nem csak azért, hogy hisztiztem, de a srácért is. Valahogy még mindig kicsit úgy éreztem, hogy igenis tartozom neki az elszámolással, azért, hogy mit mikor és miért csináltam. Pedig tudtam, hogy nem és biztos neki is volt más, lehet, hogy nem is egy valaki. Elég valószínű, hogy nem.
Anno elég gyors és megingathatatlan nemet kaptam, másért is járt volna, most is, ha megkérdezem, de nem tettem. Egyetlen dolog volt, ami miatt rá tartozott volna, hogy az a rajz az ő szellemi tulajdona.
- Ami azt illeti, de. Utána három hétig nem vett rólam tudomást, de nem igazán érdekelt. Noahnak van legalább négy - vontam meg a vállamat kicsit durcásan, mert mi az, hogy neki szabad és nekem nem? Nem vagyok már kislány és szerintem nem is ezt érdemeltem. - Na, nem mondod, apu? Már együtt élek vele egy ideje... kicsivel több, mint egy éve. Szerettem őket, igazából nézni is, ahogy csináltad. Szoktál még?
Szerettem nézni, mert úgy koncentrált rá, kicsit olyan elmélyült arca volt közben. És valahogy jó volt nézni, ahogyan valami újat alkotott, olyan kielégítő volt.
A macsó miatt elnevette magát, aztán elvette a kezét az arcomról, én meg az ajkamba haraptam, mert valahogy ott hagyhatta volna még egy kicsit.
- Miért, most segítettem? - kérdeztem értetlenül, mert semmit nem csináltam, már azon kívül, hogy vettem egy pár mélyebb levegőt. Átkarolt a másik kezével is, szorosan magához ölelve, mire kicsit a nyakának dörgöltem az orrom hegyét. Kicsit nyunnyogtam is hangosan, mikor csókot nyomott a fejemre.
- Hát, én is - mosolyodtam el, majd megcirógattam az állát lágyan, amire le is pillantott rám. Azt hiszem, még a szemem is kicsit felcsillant, de aztán nem akartam ebbe jobban elmerülni. - De, a süti nagyon jól hangzik. Szeretnék sütit.
Azzal nyomtam egy puszit a nyakába, mielőtt még kicsit hátrébb dőltem volna, hogy akkor viszont el kéne engednie. Nem mintha annyira szerettem volna, de azért nem árt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725764#post725764][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:22[/b][/url]

Valahogy akárhogy is próbáltam alakítani a helyzetet, csak nem akart belőle tényleges megoldás születni, ez pedig egy kicsit zavart. A kezem után nyúlt, majd az ölembe tolta őket vissza, mire aprót szusszantam. Ha beszélek, az a gond, ha nem, akkor meg az. Nincsen valami arany középút?
- Annyi. Nem valami kitartó, utána belém kötött, hogy de egyem meg a krumplit, mert az, hogy összetúrtam, nem jelenti azt hogy 'vacsoráztam' - forgattam meg a szemem. Egyrészt válogatós voltam, hogy mit és mivel eszek meg, másrészt meg nem szerettem volna abban az időben semmit, egy kis nyugalmon és békén kívül. Legfeljebb Dustint. Nagyon. De nem volt képes felfogni, hogy ezzel semmit nem segít. Sőt.
Kicsit rosszul esett, hogy úgy gondolta, csak úgy szokásom megbánni dolgokat, amiken keresztülmentem. Főleg, ha neki köze van hozzá. - Valószínűleg megyek a nyáron pár fesztiválra, csinálsz nekem Hennát? Fizetnék érte, persze.
Nem hangzott természetesen a számból, mert mellette nem igen kellett akármiért is fizetnem, de akkor más felállás volt, a testfestés meg nagyon időigényes egy türelemjáték.
- És talán nem? - kérdeztem vissza, még jobban hozzá bújva, teljesen hozzá simulva, csak hogy szélesen elmosolyodhassak. Kicsit még piszkálgattam, emlékeztem azért pár dologra - mindenre -, amit szeret, meg még párra - mindre -, amivel anno ki tudtam billenteni akár a rosszkedvből, akár a túlzott koncentrációból. Szóval mikor hátradőlt, közölve, hogy hozzunk nekem sütit, biccentettem kicsit, mielőtt nyomtam volna még egy puszit az álla vonalára. Aztán fel is keltem, öösszerázva kicsit a táskám, meg megigazítottam a ruhám is, eltűrve pár tincset az arcomból.
- Akkor jössz, vagy itt várjuk meg, míg megjön az első nyugdíjad? - ráncoltam kicsit az orrom, vigyorogva a nyelvem hegyére harapva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725766#post725766][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:25[/b][/url]

Ő a vizet bámulta, mire komolyan elgondolkoztam kicsit, hogy vajon most mit érez. Nem mindig igazodtam ki rajta anno sem, de szerettem volna válaszokat kapni. Szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e vele. Hogy elégedett-e az életével, van-e aki boldoggá teszi. Mert ugye, nem csak nekem volt szar az az időszak.
- Így is mondhatjuk - vontam meg a vállamat, de nem ez volt az első szó, ami eszembe jutott a nőre gondolva. Főleg nem, ha arra gondolunk, hogy gyökeresen megváltoztatta a sorsom folyását, csak azért, hogy aztán leszarja, mit is csinálok. Két év szobafogság. Egy évbe tellett míg eljutottam arra a pontra, hogy szinte bármit megtettem, hogy felbosszantsam.
Nem úgy nézett ki, mint aki akár a gondolattól is jól érzi magát, sőt, de nem akartam kihangsúlyozni, így csak megköszörültem a torkom, kicsit lesütve a pillantásomat is.
- Nem igazán, ilyen hippi valami, az átlag életkor hatvan év, de lehet strandolni és jógázni, meg alternatív zenéket játszanak. Szeretem - nevettem el magam egy kicsit, talán először a nap során. Először fura is volt, még Czerny akkori, buggyant barátnőjével mentem, de ő főleg az erotikus témájú előadásokat akarta megnézni, én meg inkább lepkét festettem a hét éves kislányok arcára, meg tündért. Ízlések és pofonok.
- Érdekelnek a tapasztalataid - bólintottam végül tudálékosan, mintha már meg is beszéltük volna, hogy összefutunk még. Holott ez közel sem volt olyan biztos, amitől rám is jött egy kicsit az a bizonyos szorongás.
Én vettem rá magam hamarabb, hogy felkeljek a padról, kicsit igazgatva is magam, így megint olyan nagyon közel volt hozzám, mire felpillantottam rá. Kicsit meg is akadt bennem a levegő, a szívem is össze-vissza dobogott, eltellett pár pillanat, mielőtt még eszméltem volna, leginkább arra, hogy a keze a fenekemen járt.
- És az baj? - kérdeztem felvonva kissé a szemöldökömet, mielőtt még az útra szegeztem volna a pillantásomat. - Te még nem is meséltél... Hogy vagy? De úgy tényleg. Nem az érdekel, másoknak mit mondasz, az érdekel, hogy érzed magad.
Ugyan a rózsaszín platformos papucs dobott rajtam egy-két centit, de még így is bőven felfelé kellett rá nézegetnem, nem volt ebben semmi furcsa. Az viszont esetlen volt, hogy nem igen tudtam a kezeimmel mit csinálni, így a táskám szíjára fogtam velük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725768#post725768][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:28[/b][/url]

Mr Westwood
her | a téren

Ezen most nagyon megsértődhettem volna, de egyszerűn csak még jobban kellett nevetnem tőle, még a könnyem is egészen kicsordult, ahogy elképzeltem, ahogy próbál elslisszolni két, ilyen virágos úszósapis dagimami között.
- Valahogy úgy. Csak egy kicsit kevésbé undin, azért te se gyakran jártál le az uszodába - grimaszoltam a nózim ráncolva. Akár azt is mondhattam volna, hogy sokkal szívesebben nézett engem, mint az uszis banyákat, de ugye sose lehet tudni.
Annyi biztos, hogy a nevetése még mindig az egyike volt azoknak a hangoknak, amiktől megdobbant a kicsi szívem. Szerettem, sőt, odáig voltam a tudatért, ha boldog, ez pedig azt hiszem, nem múlt el teljesen nyomtalanul, akármi is történt az évek alatt.
- De azok legalább jók... nem? - kérdeztem vissza, mert ha más nem, az biztos, hogy anno boldognak látszott mellettem és én ezt szerettem. Szóval kicsit beszívta az ajkamat, őt figyelve.
- Jaj kapd be, olyan izé vagy! Nem lehet mindenki nagymenő művész, zsongó közösségi élettel, van akinek a jóganagyik jutnak - grimaszoltam kicsit, de összességében nem mondhatnám, hogy legalább az ilyen programokat nem élveztem. Még kicsit fel is nevettem, a vállára csapva a tenyeremmel, olyan nevelő célzattal.
Lassan a cukrászda felé indultunk, olyan kis sután, ő a kezét a zsebébe csúsztatva, én az ujjaimat a táskám pántja köré fűztem és próbáltam legalább egy egészen minimális információt megtudni arról, hogy is van, milyen a lelkivilága.
- Hm. Hadd gondolkozzam. Szerintem... nincs alibid illatos radírt venni és most azzal az uncsi, kékkel kell dolgoznod, amit előtte is vettél. Nem csodálom, hogy ingatag a lelkivilágod - csücsörítettem kicsit, mint aki nagyon agyal valamin, de aztán csak bocsánatkérően elmosolyodtam és az ujjaim az övéi közé fűztem szorosan. Lassan elkezdtem ingatni a kezünket, a szemem sarkából követve a minden mozzanatát. - És? Vár otthon valaki?
Igyekeztem könnyedén feltenni a kérdést. Nem ment.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725770#post725770][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:37[/b][/url]

Nem különösebben lepett meg a ténnyel, hogy még most sem szerette a fürdőket. Néha ugyan lerángattam pancsizni, de azt se ilyen uszodákba, akkor már inkább tó vagy tengerpartra, attól függ, mennyi ideje és energiája volt. A helyzet az, hogy ugyanannyira tudtam élvezni, ha a kanapén félálomban meredt ki a fejéből, míg én az ölében ülve színeztem, mint azt, ha bárhova kimozdultunk. Nem a hol, hanem a kivel volt a fontos.
- Csssssssssssss, semmi negatívat nem akarok tőled hallani! - tettem a mutatóujjam az ajkára, még egy darabig csissegve, hogy nem, nem, ha nem hallom, nem történik meg. Nem akartam arról beszélni, mikor visszaköltöztem Lengyelországba, Bambistól, mindenestől, elég brutális változásokat hozott az az időszak az életemben. Nem akartam rá gondolni, most itt volt mellettem.
- Hm, hát szerintem elég kreatív vagy... - feleltem ártatlan arccal, mielőtt még rávettük volna magunk az indulásra. Az incidenst a tapival próbáltam figyelmen kívül hagyni, de azért kissé számonkérő, vagy legalábbis megróvó pillantást - próbáltam? - felölteni.
Azt hiszem, tényleg lehettem volna már akkor is érettebb és felnőttesebb, de nem volt meg rá sem az inger, sem az elszántság. Én csak kiköltöztem, dolgozni, meg kicsit világot látni, mint anno apa is Dániába, aztán... jött Ő. Inkább a kezeinkre pillantottam, továbbra is szorosan fűzve az ujjaim az övéi közé, a hüvelykujjammal végigsimítva párszor a kézfején.
- Majd veszek neked, amiatt ne szomorkodj! - ráztam meg a fejem vigyorogva. Nem is mindig volt kacsás, de az unikornisosra néha húzta a száját, főleg, ha valami galériás buliról hazafelé összevissza sérült, én meg hoztam a pacis "matricát". Nem is tudom, miért kérdeztem rá, így rántottam egyet a vállamon. Laza vagyok. Nagyon Laza. Kb mint Krisztus a kereszten.
- Mit mosolyogsz? Hé ne mosolyogj ki, ez nem vicces! - próbáltam rá minél csúnyábban nézni, de valahogy nem úgy akart kijönni a dolog, ahogy terveztem, inkább el is nevettem magam a dolgon. De aztán a válaszra kicsit le is sunytam a fejem, mire a fél loboncom az arcomba omlott, de jó volt így. - És nem rossz ez így?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=725772#post725772][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.16. 02:41[/b][/url]

Az ujjaim az ajkát érintették, bár most tényleg csak azért, hogy jó hangosan lepisszeghessem. Nem akartam a negatív dolgait hallani, jobb szerettem, mikor boldog volt és valamennyire talán kiegyensúlyozott is. Velem. Hogy ha fáradt volt is kipréselte magából azt a mosolyt a kedvemért.
- Csak a szád nagy. Amúgy se lenne szexi, még a végén herpeszt kapsz - grimaszoltam kicsit, mielőtt még elvettem volna a kezem. Tényleg nem hiányzott, hogy ilyen kedves emlékeztetővel menjen haza. Ennyire nem vagyok figyeleméhes.
- Akkor miért engem kérdezel? - kérdeztem kissé oldalra biccentve a fejemet. Mert ugye én nagyon is éltem az embert, meg az ötleteit, szinte bármire vevő voltam, elég volt csak egy szó. Teljesen mindegy volt, hogy miről is van szó, ne gondoltam át, a kezem nyújtottam, hogy vagy vele, vagy sehogy. Kicsit megint elmerengett valamin, amit nem akart velem megosztani, de nem hibáztattam érte. Sok idő telt el azóta és nagyon is messze sodort minket az élet egymástól, akarat ide vagy oda. Meg kellett volna keresnem, de túl nagy volt a félsz, mi van, ha megtalálom. Boldogan, de mással, máshogy, egy egészen más képben. Azt pedig nem tudom, hogy éltem volna meg, így hát jártam a saját utamat.
- De az nem ugyanolyan - ráztam meg a fejemet rosszallóan. Én is vehettem magamnak cukorka-karkötőt, mégsem volt olyan, mint mikor tőle kaptam. Kicsit közelebb húzott, gondolom hogy ne menjek neki a kissrácnak a kutyával, de nem zavartattam magam, csak ebben a távolságban felejtettem magamat.
- Milyenkor? Nem csináltam semmit - vagy olyat biztos nem, amiről tudok és esetleg tényleg édes lenne. Az esetek nagy részében amúgy sem az vagyok, csak életképtelen. Meg értetlen. - Nem hangzik jól. De akkor talán kevésbé lesz bűntudatom, ha egy kicsit még rabolom a drága idődet.
Azzal lenyomtam a kilincset és betoltam az ajtót, bár nem igen akartam elengedni a kezét. Pedig tudom, hogy kéne.