E hűvös délutáni órában Simfelünk farmerben és pulóverben lopja a napot a boglyas tér egyes szegleteiben. Igazából ma nem volt kedve bemenni dolgozni, úgyhogy a Fő utczát messzire elkerülve hol itt, hol ott bukkan fel a kirakatokat csodálva és azt lesve, nehogy összefusson az egyik kollégával vagy pont a főnökével. Alig egy hónapja sincs hogy kirúgták őt a Minisztériumból, dehát a bejárónőt el kell tartani (meg valamiből a csárdákba is járni kell), úgyhogy az irodai meló után most pincérnek adta a fejét a cukrászdába. Nem egy agyonfizetett állás, de van és egyelőre biztos is. Mondjuk ha így folytatja nem sokáig... Zsebre dugott kézzel andalog az óvoda környékén s kukucskál be az ablakokon, hátha megpillantja Harut. A narancshajú egykori menyasszonya miatt maradt még ebben a faluban, hiába voltak ők ők évekkel ezelőtt, Kristóf azóta se heverte ki hogy a pillanat hevében szélnek eresztette az igazit... A nőt sehol sem látja, egy kövér kisfiú ugyanis széknek használja a párkányt és az üveget. Na mindegy, akkor tovább kell baktatni, hátha talál ma valami izgalmas elfoglaltságot a cukrászda kerülése helyett. Átugrani Pestseholsére meg kivételesen nincs kedve, no meg pénze se. El kell dönteni melyik a fontosabb: tiszta alsónadrágok a bejárónő által, vagy piszkos alsógatyák aaa.... megáll a Kins&Kens kirakata előtt, és koncentráló grimaszt vágva hajol közel az üveghez, kezeivel eltakarja az oldalról beszűrődő fényt, hogy rendesen lássa a kirakat tartalmát, ne csak a saját tükörképét.

Odabent rengeteg rúnázott holmi található. Televízió, telefonok, csupa muglik által használt ketyere, ami itt a mágia miatt nem igazán működik rendesen. Egy pillanatra elgondolkozik azon, megérné-e vennie itt valami apróságot Harunak és elküldeni Titkos imádód aláírással (tééényleg nem lenne elég egyértelmű), mikor oldalt egy hang szólítja meg. Kristóf reflexszerűen a másik irányba fordul, aztán jön csak rá hogy honnan is beszéltek. Nyugi öreg, egy egyszerű fiatal fiú, nem a főnököd.
- Ó, helló. - Hirtelen nem tudja mire vélni ezt a közvetlen -csak úgy idejövök- stílust, elvégre van itt jópár ember rajta kívül, de végül csak elmosolyodik, a saját példájára benéz az ismeretlen is a boltba, aztán bemutatkozik.
- Kristóf. - biccent Dereknek, aztán az utazótáskára és a madárra terelődik figyelme.
- Ó de menő baglyod van! - guggol le a kalitka mellé, és nyújtja be az ujját hogy megsimogathassa a gyönyörű tollakat, de még mielőtt az éles csőr elkapná, gyorsan elhúzza a kezét. Felegyenesedik, aztán immárom vigyorogva rázza meg a fejét.
- Nem. - hatásszünet - Addig legalábbis biztos nem, ameddig magázódsz.
Lazaság, menőség, kell ennél több? Most nagyon jófejnek érzi magát. Jeah.
- Persze hogy tudok. - legyint - Innen 15 perc séta, ha szeretnéd elkísérhetlek egy darabig.

- Óóóó ez jó név. - bólogat sebesen, látta és szereti is azt a filmet amiről eszébe jut a legtöbbeknek. Még idejében elhúzza a kezét mielőtt nagyobb baj történik (mondjuk behúzza a bagoly az egészet és kacagva marcangolja szét, Kristóf meg a csonknak üvölthetné, hogy: "Sanyikáááám").
- Az ilyen szép fajtákat úgy tudom Budanekeresen árulják leginkább. Csak nem mugli születésű vagy? - húzza fel a szemöldökét kérdőn mikor kiegyenesedett végre a háta.
- Na nem mintha elítélném nyugi, én félvér vagyok. Meg amúgy is már vagy húsz éve csak a legkattantabbak foglalkoznak ilyesmivel. - szabadkozik gyorsan, mielőtt a srác azt hinné hogy emiatt másképp fog rá tekinteni. Persze nem tekinthet másképp, a szemei ugyanazt a hirtelen szőke fiút látnák akkor is, ha aranyvérű vagy féltroll lenne. Jó, utóbbit talán a szagáról egyből felismerné.
- Helyes. - bólint elismerően a kijavításra, jobban örül a tegeződésnek, majd ha családos nagyapa lesz, akkor magázzák őt a kocsmában a csinos pultos lányok. De csak akkor!
- Gyere akkor, erre van. Segítsek vinni valamit? - Pillant hátra, merthogy ő már elindult az előbb, de mégiscsak illene idősebb létére cipekedni még akkor is, ha már így fiúk között vannak. Akár engedi Derek akár nem, szép lassan eljutnak odáig, hogy el is induljanak. A kastély irányába? Hátöööö persze.
- Akkor jó sok minden érdekesség fog itt hidegzuhanyként érni. Az édességekkel vigyázz eleinte, sose tudhatod melyik fog visszaharapni. Meg a portrékkal is odafönt... elég pletykásak. Elejtesz egy olyan mondatot valahol, hogy tetszik neked a padtársad, másnap már az esküvődről harsognak. Tapasztalat

- Rá se ránts, mágiatörin biztos tanítani fogják ezt is. Habár szerintem először a sámánizmussal fogtok foglalkozni. Hm, nem tudom, régen volt.
Bólint a félvér helyes megnevezésére és hozzátesz egy "Ahá"-t is, aztán figyelmesen végighallgatja Derek felmenői foglalkozását. Mekkora király, művész a családban! Felkacag, valóban furcsa lehet egyik napról a másikra megtudni a máguslétet. Volt neki is ilyen ismerőse, a csaj azóta inkább úgy döntött, hogy megmarad a mugli életvitelnél és nem használja az erejét. Kár, ügyes boszi volt. De ezen a srácon már most látszik hogy szeretné, csak még új neki minden. Megint bólint a varázsigére, előveszi a diófa pálcáját és egy egyszerű mozdulat után a nehéz holmik már ott lebegnek utánuk - a kalitka tisztes távolságban Kristóftól. Majd persze ő itt fog cipekedni, még mit nem, el kell ámítani a gyereket.
- Az én apám a mágiaügyi minisztériumban dolgozott, anyám pedig főnővér volt mugli kórházban, mostanra mindketten nyugdíjba mentek. Szerencsésnek érzem magam, így mindkét oldalról bepillantást nyerhettem a világ dolgaiba.
Nosztalgikusan elhúzza a száját és mereng egy sort a csodás gyerekkorán egykeként, aztán Derek is az itt töltött éveiről kérdezi.
- Hogy én? Igen, ide jártam, de nem úgy ahogy te jössz most. Igazából csak Mestertanoncnak tanultam itt, gyerekként apámmal utazgattam sokat és emiatt magántanuló voltam. Szóval a bentlakásos életről sokat nem tudok, de a koszt nagyon jó, a házimanók igazán kitesznek magukért. - vall színt, aztán máris a csajos dolgokra terelődik a téma, Kristóf kedvencére. Sokmindent gondol ebben a pillanatban, de nem köti a fiatal srác orrára, még a végén zavarba hozná vele. Meg aztán annyira új neki a környezet, jobb egyelőre tényleg erre koncentrál.
- Álmodni leginkább bájitaltanon fogsz, ha jól sejtem Felagund még mindig itt tanít. - röhög egy sort az öreg tanerőre gondolva, aztán megtorpan. Idő közben a Nap már vörös csíkot húzott a horizontra, a naplemente fényében pedig még látni valami pár tornyot a fák között. Hagyja, hátha ebben a kis szünetben Derek is észreveszi, aztán mosolyogva tovább indul.

- Persze hogy van. Honnan nem tudnának akkor a muglik semmit? Na ez furán hangzott... szóval van, minden országnak megvan a maga legfelsőbb szerve. Ők felelnek a Varázstitokvédelmi Alaptörvény betartásáért, illetve az egyéb csip-csup apróságokért. - mert bár Kristóf munkája azért nem volt apróság, mégis kirúgták. Nem nézték jó szemmel, hogy egy protekciós tejfölösszájú van az öregek között a kísérleti varázsige-bizottságban, így aztán mikor az első (nyilvános) bakiját elkövette, azonnal lapátra tették. Hiába magyarázkodott, hogyha az embernek kell hát kell! Arról ő nem tehet, hogy pont Budanekeresden jött rá a természet hívása...
- Háááát, sokfelé. Spanyolország, Oroszország, Finnország, egyszer még Dél-Koreába is elvitt apám. De nyelveket azóta se tudok, még az angolhoz is hülye vagyok. Örülök hogy te tudsz magyarul. - pillant hálásan a fiúra, aki hirtelen azt se tudja mire kérdezzen még rá.
- Hát akik az ételt csinálják. - néz ugyanolyan meglepetten akár Derek, aztán nevet egy sort. - Meg ők mossák a ruhákat, estébé. Jópofa egy népség, a legtöbb ősi máguscsalád szolgaként tekint rájuk, de sokkal inkább személyzet, mintsem rabszolgák. Inkább ne húzz velük újat, ha kedves leszel hozzájuk, biztosan kicsenhetsz éjszakára egy-két finom falatot a konyhából.
- Hogy ezt? Egyszerű levitációs bűbáj. Majd megtanulod, ne aggódj.
Néha elmereng azon, hogyha egyszer gyereke lesz majd, azt is így fogja csitítgatni mikor a varázslásról kérdez. Mindent megtanul ez a fiú is idejében, ebben teljesen biztos.
- Majd meglátod... - húzza még egy kicsit Derek agyát, nem akar előre lelőni minden poént.
Aztán meglátják a kastélyt már messziről, Simfel pedig lazán mosolyogva bólogat. Csúcs. Bezony. Kicsit sajnálja is hogy nem járt ide huzamosabb ideig, dehát már ne keseregjünk a múlton.
- Azt tudod, hogy négy iskolai ház van, és hogy valamelyikbe még ma este beosztanak? - folytatja a csevejt, miután ismét útra kélnek.

Amiért az ember fia igazán hálás lehet, az az, ha azt csinálhatja, amit évek óta szeretne. Simfelünket mióta a cukrászdából kirakták a rengeteg botladozása után, végre felszabadultan önálló vállalkozásba kezdhetett: gesztenyét árulhat a főtéren. És, hogy miért pont azt? Mert a cilinder és az ujjatlan kesztyű a szövetkabáttal übermenő. Álmai hivatása. Igaz, az első adagokat sorra túlpörkölte, megégette, egy-egy darab még a szökőkútban talán mindig ott van... de mostanra kiépítette a vevőkörét is, aminek marhára örül. Már csak azt kéne kitalálnia, hogy a többi évszakban mit fog árulni, mert kötve hiszi, hogy a legforróbb nyári napokon az emberek csorgó nyállal kúsznak majd a meleg macskaköveken, gesztenyéért könyörögve, mint az utolsó mentsvárért e földi pokolban.
Forgat egyet a mostani adagokon. Pedig igazán jó lenne, legalább nem kéne leváltania a ruháját. Kabátja ujjába törli az orráról lecsöppenni készülő páracseppet, kicsit igazgat a héjas finomságok politikailag korrekt helyezkedésén. Néha elképzeli, hogy ezek országok, akik szívesen változtatnák a helyüket, csak úgy elmásznának. Mondjuk Franciaország elkalandozna a Bahamák mögé nyaralni, vagy csak tenne egy kirándulást Oroszország mellett. Senki nem szólhatna neki, a sajtokra is rá férne egy kevés világlátás, utazás közben a benne lévő emberek meg talán kiszellőznek végre. Úi möszíő, löpatitonistremöh. Persze mikor úgy rendezi az előtte álló térképet, ahogy neki tetszik, vagy elfelejti mi hol van, vagy jön valaki, aki az Egyesült Olaszorságra és a környékén lévő Hawai Államokra feni a fogát. Az éhes has pedig többet ér, mint a fűszoknya vagy egy kis hamu Pompeiből. Most is valami ilyesmit tervezget, ám mielőtt nagyon nekiállhatna kitalálni az új elrendezést, máris érkezik egy vevője. Arcán a legszélesebb borostás mosollyal köszönti a hölgyet, cilinderét egy kicsit meg is emeli az ujjatlan kesztyűjében - amit most ki kellett emelni.
- Szép napot hölgyem! Mit adhatok? - a kérdés persze költői, de ha a szép lány benyögné, hogy rántott csirkét szeretne, még talán azt is megoldaná.