E hűvös délutáni órában Simfelünk farmerben és pulóverben lopja a napot a boglyas tér egyes szegleteiben. Igazából ma nem volt kedve bemenni dolgozni, úgyhogy a Fő utczát messzire elkerülve hol itt, hol ott bukkan fel a kirakatokat csodálva és azt lesve, nehogy összefusson az egyik kollégával vagy pont a főnökével. Alig egy hónapja sincs hogy kirúgták őt a Minisztériumból, dehát a bejárónőt el kell tartani (meg valamiből a csárdákba is járni kell), úgyhogy az irodai meló után most pincérnek adta a fejét a cukrászdába. Nem egy agyonfizetett állás, de van és egyelőre biztos is. Mondjuk ha így folytatja nem sokáig... Zsebre dugott kézzel andalog az óvoda környékén s kukucskál be az ablakokon, hátha megpillantja Harut. A narancshajú egykori menyasszonya miatt maradt még ebben a faluban, hiába voltak ők ők évekkel ezelőtt, Kristóf azóta se heverte ki hogy a pillanat hevében szélnek eresztette az igazit... A nőt sehol sem látja, egy kövér kisfiú ugyanis széknek használja a párkányt és az üveget. Na mindegy, akkor tovább kell baktatni, hátha talál ma valami izgalmas elfoglaltságot a cukrászda kerülése helyett. Átugrani Pestseholsére meg kivételesen nincs kedve, no meg pénze se. El kell dönteni melyik a fontosabb: tiszta alsónadrágok a bejárónő által, vagy piszkos alsógatyák aaa.... megáll a Kins&Kens kirakata előtt, és koncentráló grimaszt vágva hajol közel az üveghez, kezeivel eltakarja az oldalról beszűrődő fényt, hogy rendesen lássa a kirakat tartalmát, ne csak a saját tükörképét.

E hűvös délutáni órában Simfelünk farmerben és pulóverben lopja a napot a boglyas tér egyes szegleteiben. Igazából ma nem volt kedve bemenni dolgozni, úgyhogy a Fő utczát messzire elkerülve hol itt, hol ott bukkan fel a kirakatokat csodálva és azt lesve, nehogy összefusson az egyik kollégával vagy pont a főnökével. Alig egy hónapja sincs hogy kirúgták őt a Minisztériumból, dehát a bejárónőt el kell tartani (meg valamiből a csárdákba is járni kell), úgyhogy az irodai meló után most pincérnek adta a fejét a cukrászdába. Nem egy agyonfizetett állás, de van és egyelőre biztos is. Mondjuk ha így folytatja nem sokáig... Zsebre dugott kézzel andalog az óvoda környékén s kukucskál be az ablakokon, hátha megpillantja Harut. A narancshajú egykori menyasszonya miatt maradt még ebben a faluban, hiába voltak ők ők évekkel ezelőtt, Kristóf azóta se heverte ki hogy a pillanat hevében szélnek eresztette az igazit... A nőt sehol sem látja, egy kövér kisfiú ugyanis széknek használja a párkányt és az üveget. Na mindegy, akkor tovább kell baktatni, hátha talál ma valami izgalmas elfoglaltságot a cukrászda kerülése helyett. Átugrani Pestseholsére meg kivételesen nincs kedve, no meg pénze se. El kell dönteni melyik a fontosabb: tiszta alsónadrágok a bejárónő által, vagy piszkos alsógatyák aaa.... megáll a Kins&Kens kirakata előtt, és koncentráló grimaszt vágva hajol közel az üveghez, kezeivel eltakarja az oldalról beszűrődő fényt, hogy rendesen lássa a kirakat tartalmát, ne csak a saját tükörképét.

Simfel úrnak

- Van ott bent valami, ami érdekes?
A kérdés egy fiútól származik, aki ki tudja honnan bukkant fel hirtelen, de annyi biztos, hogy már a kirakatot kukkoló férfi mellett áll.
Mosolyogva, zsebre dugott kézzel áll mellette, farmer gatyában és dzsekiben, lába mellett egy hatalmas, fekete utazótáskával, és egy nagy kalickával, amiben egy aranytollú, vörös szemű fülesbagoly huhog békésen.
A hirtelen szőke hajú fiú barátságosan mosolyogva néz a férfi felé.
- Jó napot! - köszön aztán, majd ő is a kirakat felé fordul, és a férfihoz hasonlóan eltakarva két oldalt az arcát, ő is bepillant a kirakatba. Nem tudja mit kellene néznie, ami talán érdekes lehet, ezért kisvártatva ismét a férfira mosolyogva álldogál tovább.
Majd újból megszólal.
- Derek vagyok. Öhm... az iskolát keresném. - bök ujjával a kalickás utazótáskára, hogy nyomatékosítsa szavait. Kissé talán eltévedt, és egy hosszú nap után szeretne már végre célba érni. Vagy valami hasonló.
- Tudna nekem segíteni?
Csak remélni meri, hogy a férfi majd nem nézi komplett idiótának, mint aminek ő is nézte anno az iskolai levél küldőjét, amíg ki nem derült, hogy ez bizony nem tréfa.

Odabent rengeteg rúnázott holmi található. Televízió, telefonok, csupa muglik által használt ketyere, ami itt a mágia miatt nem igazán működik rendesen. Egy pillanatra elgondolkozik azon, megérné-e vennie itt valami apróságot Harunak és elküldeni Titkos imádód aláírással (tééényleg nem lenne elég egyértelmű), mikor oldalt egy hang szólítja meg. Kristóf reflexszerűen a másik irányba fordul, aztán jön csak rá hogy honnan is beszéltek. Nyugi öreg, egy egyszerű fiatal fiú, nem a főnököd.
- Ó, helló. - Hirtelen nem tudja mire vélni ezt a közvetlen -csak úgy idejövök- stílust, elvégre van itt jópár ember rajta kívül, de végül csak elmosolyodik, a saját példájára benéz az ismeretlen is a boltba, aztán bemutatkozik.
- Kristóf. - biccent Dereknek, aztán az utazótáskára és a madárra terelődik figyelme.
- Ó de menő baglyod van! - guggol le a kalitka mellé, és nyújtja be az ujját hogy megsimogathassa a gyönyörű tollakat, de még mielőtt az éles csőr elkapná, gyorsan elhúzza a kezét. Felegyenesedik, aztán immárom vigyorogva rázza meg a fejét.
- Nem. - hatásszünet - Addig legalábbis biztos nem, ameddig magázódsz.
Lazaság, menőség, kell ennél több? Most nagyon jófejnek érzi magát. Jeah.
- Persze hogy tudok. - legyint - Innen 15 perc séta, ha szeretnéd elkísérhetlek egy darabig.

Simfel úrnak

Derek látja a férfin, hogy kissé talán meglepődött - de hát ő már csak ilyen. Zokszó nélkül odamegy bárkihez, és a férfi valahogy szimpatikusnak is tűnt neki.
Sosem okozott gondot számára a másokkal való kommunikáció, nem egyszer kezdeményezett is, és legtöbbször az ő szája az, ami be nem tud állni.
A férfi bemutatkozik, Derek pedig vigyorogva konstatálja ezt, majd figyeli, ahogy a Kristófnak - valószínűleg magyar név - nevezett férfi lemenőzi a baglyát, és bedugja az ujját a rácsok közé. Úgy néz ki, hálistennek, itt, ebben a faluban minden rendben lesz, azaz, hogy itt nem muglik élnek, vagy a férfi nem mugli, vagy... ki tudja. Igazából nem is tudja, honnan jött az a név, hogy mugli. Ennyi erővel már kugli is lehetne.
- Bendegúznak hívják. Ott vettük ahol... azon a helyen, ami... ahol ilyeneket lehet venni.
Nem jut eszébe a neve, még annyi minden új neki itt.
- Apám angol, de anyám magyar, azért jöttem ebbe az iskolába, meg tudom is a nyelvet. Aztán ez valami régebbi magyar név, poénból mondtam, hogy hívják így, apa persze kiröhögött. De aztán már nem hallgatott másra, neki is tetszett. Talán azért, mert olyan kicsit, mint én. Mármint a bagoly.
A kelleténél kicsit több információt oszt meg, mint általában mindig.
- Harapós kicsit. Amíg nem ismer meg valakit. Amúgy szelíd.
A férfi még épp időben húzza ki az ujját. Aztán Derek, ha lehet, még szélesebben elvigyorodik a mondatot hallva.
- Oké, akkor... akkor nem jó napot, hanem szia.
Próbálja megsaccolni a férfi korát, de ez sosem sikerült neki valami jól. Az viszont biztos, hogy fiatal még, bár nála azért mégiscsak idősebb. Még jó hogy.
- Nagyszerű! - derül fel a fiú, aki amúgy sem volt borongós hangulatban. Érezte ő, hogy ezzel a férfival - Kristóf? igen. - kell szóba elegyednie. Most egy klassz új cimborát is szerezhet a személyében.
- Igen, jó volna, nem igazán igazodok ki még semmin itt. Meg sehol sem ebben a világban. - von vállat mosolyogva. - Persze, csak ha nem tartom... azaz tartalak fel.
Mondja gyorsan változtatva a magázódáson. Az illem azért még nem veszett ki belőle. Apja jó alaposan belenevelte, ha anyja szabadosabb is volt mindig.

- Óóóó ez jó név. - bólogat sebesen, látta és szereti is azt a filmet amiről eszébe jut a legtöbbeknek. Még idejében elhúzza a kezét mielőtt nagyobb baj történik (mondjuk behúzza a bagoly az egészet és kacagva marcangolja szét, Kristóf meg a csonknak üvölthetné, hogy: "Sanyikáááám").
- Az ilyen szép fajtákat úgy tudom Budanekeresen árulják leginkább. Csak nem mugli születésű vagy? - húzza fel a szemöldökét kérdőn mikor kiegyenesedett végre a háta.
- Na nem mintha elítélném nyugi, én félvér vagyok. Meg amúgy is már vagy húsz éve csak a legkattantabbak foglalkoznak ilyesmivel. - szabadkozik gyorsan, mielőtt a srác azt hinné hogy emiatt másképp fog rá tekinteni. Persze nem tekinthet másképp, a szemei ugyanazt a hirtelen szőke fiút látnák akkor is, ha aranyvérű vagy féltroll lenne. Jó, utóbbit talán a szagáról egyből felismerné.
- Helyes. - bólint elismerően a kijavításra, jobban örül a tegeződésnek, majd ha családos nagyapa lesz, akkor magázzák őt a kocsmában a csinos pultos lányok. De csak akkor!
- Gyere akkor, erre van. Segítsek vinni valamit? - Pillant hátra, merthogy ő már elindult az előbb, de mégiscsak illene idősebb létére cipekedni még akkor is, ha már így fiúk között vannak. Akár engedi Derek akár nem, szép lassan eljutnak odáig, hogy el is induljanak. A kastély irányába? Hátöööö persze.
- Akkor jó sok minden érdekesség fog itt hidegzuhanyként érni. Az édességekkel vigyázz eleinte, sose tudhatod melyik fog visszaharapni. Meg a portrékkal is odafönt... elég pletykásak. Elejtesz egy olyan mondatot valahol, hogy tetszik neked a padtársad, másnap már az esküvődről harsognak. Tapasztalat

Kristófnak, akit nem magázok

- Szerintem is klassz. - nyugtázza a fiú a bagoly nevét. Ő nem látta a filmet, de sejti, mire gondolhat a férfi, ugyanis édesanyja mesélt róla, amint meghallotta a bagoly nevét. Furcsák ezek a magyarok. Bár az anyja is mindig különös volt. Igaz, ő épp úgy szereti.
- Azt hiszem ott voltunk. - bólint a férfi megjegyzésére, bár nem egészen biztos a dologban, hogy tényleg ott voltak. Annyi új név és új dolog zuhant rá az elmúlt hetekben, hogy már lassan azt sem tudja, hogy fiú e vagy lány, vagy pontosan micsoda is ő.
- De, igen. - mondja, majd oldalra biccentett fejjel méregeti Kristófot, miközben ő elkezd beszélni arról, hogy nem probléma. Aztán beugrik neki a dolog.
- Ja igen, olvastam, hogy voltak régen szadisták, vagy mik. Akik nem csípték ezt. Utána olvastam majdnem mindennek, de egy rakás dolog még nagyon magas nekem. - vallja be.
- Félvér? Azaz félig varázsló félig meg mugli, igaz? Az én apám üzletember, anyám meg művész. Festeget. Anyám mindig is hitt a különös dolgokban, apám meg sosem, ő eléggé két lábbal áll a földön. Aztán anyám majdnem szívrohamot kapott örömében, amikor megkaptam a leveleket. Azt hittem csak poén az egész. Most meg van egy baglyom és egy pálcám, meg egy halom furcsa könyvem. - vigyorog. Közben elindulnak, és Derek lemarad kissé, miközben a holmijaival bajlódik.
- Hát... ha nem gond... talán. - válaszol a kérdésre. - Olvastam olyan varázslatról, amivel ezeket könnyen lehet cipelni, de ha jól tudom, én még nem varázsolgathatok csak úgy. Meg nem is merem kipróbálni. - vallja be. Nagy nehezen elindulnak végül, Kristóf pedig beszélni kezd egy csomó érdekes dologról, amelyek hallatán Derek kivételesen elhallgat, és csak figyel. Végül pedig felnevet.
- Tapasztalat? Te is ebbe az iskolába jártál? Milyen volt? - érdeklődik, majd kissé révetegen előre bámul.
- A lányokkal azt hiszem nem lesz gond. Mondogatják olykor, hogy tetszek, meg ilyenek, de engem most sokkal jobban érdekel ez a mágia dolog. Azt hittem gimibe fogok menni, erre itt vagyok. Tök fura ez az egész. Mintha álmodnék.

- Rá se ránts, mágiatörin biztos tanítani fogják ezt is. Habár szerintem először a sámánizmussal fogtok foglalkozni. Hm, nem tudom, régen volt.
Bólint a félvér helyes megnevezésére és hozzátesz egy "Ahá"-t is, aztán figyelmesen végighallgatja Derek felmenői foglalkozását. Mekkora király, művész a családban! Felkacag, valóban furcsa lehet egyik napról a másikra megtudni a máguslétet. Volt neki is ilyen ismerőse, a csaj azóta inkább úgy döntött, hogy megmarad a mugli életvitelnél és nem használja az erejét. Kár, ügyes boszi volt. De ezen a srácon már most látszik hogy szeretné, csak még új neki minden. Megint bólint a varázsigére, előveszi a diófa pálcáját és egy egyszerű mozdulat után a nehéz holmik már ott lebegnek utánuk - a kalitka tisztes távolságban Kristóftól. Majd persze ő itt fog cipekedni, még mit nem, el kell ámítani a gyereket.
- Az én apám a mágiaügyi minisztériumban dolgozott, anyám pedig főnővér volt mugli kórházban, mostanra mindketten nyugdíjba mentek. Szerencsésnek érzem magam, így mindkét oldalról bepillantást nyerhettem a világ dolgaiba.
Nosztalgikusan elhúzza a száját és mereng egy sort a csodás gyerekkorán egykeként, aztán Derek is az itt töltött éveiről kérdezi.
- Hogy én? Igen, ide jártam, de nem úgy ahogy te jössz most. Igazából csak Mestertanoncnak tanultam itt, gyerekként apámmal utazgattam sokat és emiatt magántanuló voltam. Szóval a bentlakásos életről sokat nem tudok, de a koszt nagyon jó, a házimanók igazán kitesznek magukért. - vall színt, aztán máris a csajos dolgokra terelődik a téma, Kristóf kedvencére. Sokmindent gondol ebben a pillanatban, de nem köti a fiatal srác orrára, még a végén zavarba hozná vele. Meg aztán annyira új neki a környezet, jobb egyelőre tényleg erre koncentrál.
- Álmodni leginkább bájitaltanon fogsz, ha jól sejtem Felagund még mindig itt tanít. - röhög egy sort az öreg tanerőre gondolva, aztán megtorpan. Idő közben a Nap már vörös csíkot húzott a horizontra, a naplemente fényében pedig még látni valami pár tornyot a fák között. Hagyja, hátha ebben a kis szünetben Derek is észreveszi, aztán mosolyogva tovább indul.

Kristófnak

Derek teljesen elvan szállva a hallottaktól. Mágiatörténet, sámánizmus... utána olvasott ezeknek, de egy másik ember szájából - ráadásul egy felnőttéből - hallani mindezt, annyira csodálatos. És egyre inkább valóságosabb. Bár már kezdi elhinni ezt az egészet, mégis annyira furcsa mindez, hogy nem könnyű megemészteni a dolgokat. Lesz mit írnia majd az édesanyjának, aki bizonyára úgy várja otthon a leveleit, mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékot.
Benre gondol, az otthoni barátjára. Neki nem mondhatta el, azt kellett hazudnia, hogy valami különleges bentlakásos suliba megy. Pedig, hogy élvezné ő is a dolgot! De legalább nyugodtan tud továbbtanulni. Tényleg, itt vajon van mugli posta, hogy neki is írjon azért valamit valamikor?
- Mágiaügyi Minisztérium? - kerekedik el a szeme hirtelen. Na erről még nem is olvasott. Addig nem jutott el a könyvekben, ha van is róla szó valahol. - Van olyan is?
Érdeklődve hallgatja a férfit, és issza minden mondatát. Egyre jobban felpezsdül, és már olyan széles a vigyora, hogy azt szinte le sem lehetne törölni a képéről semmivel.
- Jó is lehet utazgatni. - jegyzi meg. - Egyszer voltam Görögországban, meg egyszer Párizsban. Akkor is apám üzleti ügyei miatt leginkább. De máshol nem. te merre jártál? - aztán meglepetten pislog Kristófra hirtelenjében.
- Házimanók? Milyen házimanók?
Úgy tűnik minden nap lesz valami, amin majd meglepődhet a közeljövőben. Mikor a férfi felvarázsolja a holmijait, elcsodálkozik, mintha nem is tizennégy volna, hanem csak öt. Még jó, hogy a tenyerét nem üti össze örömében.
- Ez nagyon jó! Hogy csináltad? - örömködik, aztán felnevet. - Miért, annyira unalmas? Pedig jól hangzik az óra neve. Bájitaltan. Remélem nem ilyen elbájolásokról szól, meg ilyenek. - gondolkodik el egy pillanatra. Nincs kedve szerelmi bájitalokat lötybölni. Majd ahogy haladnak előre, eláll a lélegzete. A lemenő Nap ragyogó fényébe burkolt tornyok tűnnek fel a szemei előtt. Néhány percig megszólalni sem tud a látványtól.
- Nahát... oda megyünk? Az az iskola? Egy kastély? Csúúúcs.

- Persze hogy van. Honnan nem tudnának akkor a muglik semmit? Na ez furán hangzott... szóval van, minden országnak megvan a maga legfelsőbb szerve. Ők felelnek a Varázstitokvédelmi Alaptörvény betartásáért, illetve az egyéb csip-csup apróságokért. - mert bár Kristóf munkája azért nem volt apróság, mégis kirúgták. Nem nézték jó szemmel, hogy egy protekciós tejfölösszájú van az öregek között a kísérleti varázsige-bizottságban, így aztán mikor az első (nyilvános) bakiját elkövette, azonnal lapátra tették. Hiába magyarázkodott, hogyha az embernek kell hát kell! Arról ő nem tehet, hogy pont Budanekeresden jött rá a természet hívása...
- Háááát, sokfelé. Spanyolország, Oroszország, Finnország, egyszer még Dél-Koreába is elvitt apám. De nyelveket azóta se tudok, még az angolhoz is hülye vagyok. Örülök hogy te tudsz magyarul. - pillant hálásan a fiúra, aki hirtelen azt se tudja mire kérdezzen még rá.
- Hát akik az ételt csinálják. - néz ugyanolyan meglepetten akár Derek, aztán nevet egy sort. - Meg ők mossák a ruhákat, estébé. Jópofa egy népség, a legtöbb ősi máguscsalád szolgaként tekint rájuk, de sokkal inkább személyzet, mintsem rabszolgák. Inkább ne húzz velük újat, ha kedves leszel hozzájuk, biztosan kicsenhetsz éjszakára egy-két finom falatot a konyhából.
- Hogy ezt? Egyszerű levitációs bűbáj. Majd megtanulod, ne aggódj.
Néha elmereng azon, hogyha egyszer gyereke lesz majd, azt is így fogja csitítgatni mikor a varázslásról kérdez. Mindent megtanul ez a fiú is idejében, ebben teljesen biztos.
- Majd meglátod... - húzza még egy kicsit Derek agyát, nem akar előre lelőni minden poént.
Aztán meglátják a kastélyt már messziről, Simfel pedig lazán mosolyogva bólogat. Csúcs. Bezony. Kicsit sajnálja is hogy nem járt ide huzamosabb ideig, dehát már ne keseregjünk a múlton.
- Azt tudod, hogy négy iskolai ház van, és hogy valamelyikbe még ma este beosztanak? - folytatja a csevejt, miután ismét útra kélnek.