Cassie Blackwell

Fáradtan indultam útnak a délutáni órákban. Pár órája keltem fel, aztán egy kiadós ebéd után elindultam sétálni. Olyan helyet választottam, amit már ismerek, most nem volt kedvem eltévedni. A Boglyas tér felé fordultam, közben edzéstervet állítottam össze a fejemben. Bár hamar rájöttem, hogy a kinti edzéshez hideg van, ha meg bent edzek, akkor minden törik körülöttem. Lehetne már kicsit melegebb.
Kinéztem egy padot, amihez odamentem, majd leültem. Pár pillanatig sajnáltam, hogy nem hoztam gitárt, végül inkább örültem neki. Hideg van, lefagyna az ujjam, ha sokat játszanék, mellesleg az sem biztos, hogy a gitárnak jót tesz ez a szél.
Reméltem, hogy Sharlotte véletlenül pont most tesz látogatást arra a helyre, ahol minden kezdődött, de ez sok idő elteltével sem lett így, ezért inkább tovább indultam.
A tér közepén egy szökőkút állt. Félmosoly csúszott az arcomra. Elindultam a kút felé. Régen az edzéseken sokat voltunk vízközelben. Néha szökőkútban is harcoltunk. Valami hasonló volt a tervem most is. Beleállni nem akartam, mert azért hideg van, de a széle tökéletes gyakorlórész. Amikor odaértem, körülnéztem, hogy sokan figyelnek e, aztán felálltam a peremére. Kicsit vizes volt, csúszott is, de a sok egyensúly-gyakorlatnak köszönhetően minden gond nélkül megálltam rajta. Vettem egy kis lendületet, aztán elrugaszkodva csináltam egy hátra szaltót. Guggolásba érkeztem, ahonnan ismét felugrottam, és az egyik lábamat magam alá húzva, a másikat kinyújtva pördültem egyet a levegőben. Ismét guggolásba érkeztem. A mozdulatsor után felálltam, és elsétáltam egy padhoz. Nem fáradtam el, de pár ember felém nézett, így inkább félre vonultam.

Cassie Blackwell

Fáradtan indultam útnak a délutáni órákban. Pár órája keltem fel, aztán egy kiadós ebéd után elindultam sétálni. Olyan helyet választottam, amit már ismerek, most nem volt kedvem eltévedni. A Boglyas tér felé fordultam, közben edzéstervet állítottam össze a fejemben. Bár hamar rájöttem, hogy a kinti edzéshez hideg van, ha meg bent edzek, akkor minden törik körülöttem. Lehetne már kicsit melegebb.
Kinéztem egy padot, amihez odamentem, majd leültem. Pár pillanatig sajnáltam, hogy nem hoztam gitárt, végül inkább örültem neki. Hideg van, lefagyna az ujjam, ha sokat játszanék, mellesleg az sem biztos, hogy a gitárnak jót tesz ez a szél.
Reméltem, hogy Sharlotte véletlenül pont most tesz látogatást arra a helyre, ahol minden kezdődött, de ez sok idő elteltével sem lett így, ezért inkább tovább indultam.
A tér közepén egy szökőkút állt. Félmosoly csúszott az arcomra. Elindultam a kút felé. Régen az edzéseken sokat voltunk vízközelben. Néha szökőkútban is harcoltunk. Valami hasonló volt a tervem most is. Beleállni nem akartam, mert azért hideg van, de a széle tökéletes gyakorlórész. Amikor odaértem, körülnéztem, hogy sokan figyelnek e, aztán felálltam a peremére. Kicsit vizes volt, csúszott is, de a sok egyensúly-gyakorlatnak köszönhetően minden gond nélkül megálltam rajta. Vettem egy kis lendületet, aztán elrugaszkodva csináltam egy hátra szaltót. Guggolásba érkeztem, ahonnan ismét felugrottam, és az egyik lábamat magam alá húzva, a másikat kinyújtva pördültem egyet a levegőben. Ismét guggolásba érkeztem. A mozdulatsor után felálltam, és elsétáltam egy padhoz. Nem fáradtam el, de pár ember felém nézett, így inkább félre vonultam.

Eric M. Chabot

Viszonylag hűvös reggelre ébredtem még délelőtt tizenegy körül. Utána már csak lustultam az ágyban, mivel nem nagyon akaródzott felkelni. Így sikeresen eltöltöttem az ágyban plusz még egy órácskát. Aztán fél egy körül észbe kaptam, hogy "Hoppá kéne ma valamit csinálni és nem csak ágyban dögleni!". Ezért eldöntöttem, hogy összekapom magam és lemegyek a faluba körül nézni, mert elég rég voltam lent. Miután ezt elhatároztam még kellet tizenöt perc ahhoz, hogy rávegyem magam, hogy kikeljek az ágyból. Végül ez is sikeresen megtörtént. Ekkor volt körülbelül háromnegyed egy. Elvánszorogtam a fürdőig a ruhámmal a kezemben és minden szükséges "reggeli" dolgot elintéztem egyszerre. Már csak a pénztárcámat kellet valahonnan előkeríteni. Ami egy újabb fél óra elpocsékolásával sikeresen meg is történt. Összegezve negyed kettőre mindennel készen lettem és indulhattam le a faluba nézelődni és egyebeket intézni. Felkaptam a kedvenc tornacipőmet és már rohantam is kifelé (a kabátzsebemben a pénztárcámmal). Jó, mondjuk az erős fogalom, hogy rohantam; sokkal inkább gyorsan sétáltam. Mikor leértem a faluba nem tudtam, hogy merre is induljak, mivel elég rég jártam lent és akkor sem sok helyen. Egy hangocska megszólalt a fejemben.
~Menj balra! Menj balra! Balra!~
Pont az ellenkezőjét tettem és jobbra mentem. Fogalmam sem volt merre tartok csak azt tudtam, hogy megyek előre egy felfedezetlen rész felé. Körülbelül húsz perc gyaloglás után kilyukadtam egy Boglyas tér nevű helyen. Lassan sétáltam közelebb, mert közben felkeltette a figyelmem egy fiú, aki lazán dobott egy hátra szaltót a szökőkút szélén. Utána megismételte a mozdulat sort és lefáradt az általam vizesnek ítélt szökőkút peremről majd egy padon pihent. Oda akartam sétálni hozzá és megérdeklődni, hogy erre mégis, hogy volt képes. Mire észbe kaptam a lábaim már mentek is a srác felé. Mind eközben erősen gondolkodtam, hogy mit is fogok neki mondani. Még a számat is elkezdtem rágni idegességemben, ami egy elég rossz szokásom. Amikor már nagyon közel voltam hozzá abbahagytam az ajkaim szétharapását és megkocogtattam a vállát. Majd nem túl határozott módon makogtam egy sort.
-Öhm... Szia!... Láttam az előbbi attrakciódat és azt szeretném megkérdezni, hogy... Hogy hol tanultad ezt?-
Na végre ezt a mondatot is sikeresen összeraktam. Utána már csak vártam, hogy reagáljon valamit az előbbire.

Cassie Blackwell

A padon ülve kicsit elkalandoztam magamban. újabb mozdulatokat próbáltam kitalálni. Ugrások, szaltók, a legkülönbözőbb, és elég nehéz gyakorlatok. Hosszú sort állítottam össze magamban, ezek után pedig egy helyen kezdtem gondolkodni, ahol ezt meg is valósíthatnám. Itt egyre több ember van, akik előtt nem akarok gyakorolni.
Gondolkodásomat egy kéz szakította félbe. Megkopogtatta a vállam, mire reflexszerűen ökölbe szorult a kezem, és már ütöttem volna, amikor megszólalt a mögöttem álló személy. Azonnal rájöttem, hogy egy lány áll mellettem, ráadásul elég félénk. Felálltam, és ránéztem. Kezem még ökölbe volt szorítva, ütésre készen. Ha valaki hirtelen, hátulról közelít meg, nagy eséllyel leütöm. Nem azért, mert ilyen bunkó lennék, egyszerűen csak megszokás. Egyszer már megtámadtak hátulról, azóta nem szeretem az ilyesmi megközelítést.
Jobban megfigyelve a lány szemében ijedtséget láttam, és hangja is erről árulkodott. Kérdésére végre elmosolyodtam.
- Szia! Otthon, az edzéseken tanultam. Capoeiráztam. Annak ezek az alap mozdulatai. -Válaszoltam röviden. Nem voltam biztos benne, hogy tudja mi az a capoeira, de ehhez már hozzászoktam. Sokan, szinte mindenki visszakérdez, pedig elég híres és nagyon látványos sport.
- Eric vagyok. Eric Marius Chabot. -Mutatkoztam be egy kicsivel később, mert nem akartam bunkó lenni. Bár lehet, hogy a lány csak ennyit akart kérdezni, és a megszerzett tudással egy percen belül tovább áll, mégis elárultam a nevem. Nem egy olyan nagy titok ez, de azért reméltem, hogy nem fölöslegesen mondtam el.

Eric M. Chabot


Mikor a srác felállt (megfigyeltem) a kezei ökölbe szorultak. Hirtelen azt hittem, hogy be fog verni egyet, de nem így lett. Mert aztán kiengedte a kezeit a görcsös szorításból. Majd elárulta mit is művelt az előbb plusz még a nevét is megmondta. Kedvesen elmosolyodtam és e képp válaszoltam.
-Én meg Cassie. Cassie Rose Blackwell, de barátoknak csak Cass.-
Magyaráztam hosszasan, mivel ő is a teljes nevét mondta, így próbáltam lemásolni a bemutatkozás formáját. Áthidaltam a köztünk lévő távolságot és a padon átlépve lehuppantam a pad támlájára. Furcsa szokásom, hogy sose a pad ülős részére teszem le magam. Valamiért ezt szoktam meg. Biztos még az általános iskolás évekből ragadt rám.
-És mondd csak ez a capoe... Capoei... Capoe...Áh, Nem tudom kiejteni!- Morgolódtam kissé elpirulva, mert ez szerintem elég cikis helyzet. Közben kihallottam még valamit, ami elég nyilvánvaló. De bénaságomra nem vettem észre előre.
-Jé, neked akcentusod van! Még hozzá francia, ugye? Vagy mellé hibáztam volna? És nehéz megtanulni ezt a sportot?-
Váltakoztattam a témákat über gyorsan. Most viszont cseles voltam. Kihagytam a nevét a kiejthetetlen sportnak. Hál' istennek anyuék egész kis koromtól kezdve hordtak minden felé a világban, ebből következik, hogy elég könnyen meg tudok állapítani dolgokat. Mint jelen esetben a francia akcentust. Megint elkezdtem kérdezősködni, közben addig kicsit összébb fogtam a kabátomat. Kezdtem fázni; a kezeim is már eléggé hidegek voltak.
-Hogy kerültél ilyen távol Franciaországtól, ha odavalósi vagy? Ott nincs mágus képző vagy mi?-
Kérdeztem csipkelődve némi gúnnyal a hangomban, vigyorral a fejemen. A kezeimet eldugtam a zsebeimbe és kicsit előrébb dőltem. Szeretem a telet, de a hideggel nem vagyok kibékülve.
~Remélem nem néz majd hülyének, amiért így fagyoskodom meg, hogy csak így ide ültem hozzá...~
Visszhangozta a fejemben a belső hangocskám.

Cass

Miután elmondtam a nevem ő is bemutatkozott. Cass. Ezt könnyű lesz megjegyezni. Ezek után valamit kérdezni akart az általam űzött sportról, de nem tudtam kimondani a nevét, így inkább felhagyott a mondattal. Nem vagyok az a gonosz típus, de elnevettem magam. Hogy lehet ez a sport mindenkinek ennyire ismeretlen. Szokatlan hely ez a Magyarország. Újra megszólalt, de most mással kapcsolatban. Az akcentusomra csodálkozott rá. Ennyire feltűnő lenne? Ezek szerint nem javult, amióta itt vagyok.
- Igen, francia vagyok. De már próbálok leszokni az akcentusról. Mint hallhatod, nem haladok túl jól. -Vontam meg a vállam, és kicsit elnevettem magam. -Elég nehéz, de ha már tudod, akkor nagyon jó! Én kis koromban kezdtem, szóval most már egész magas szinten csinálom. -Nem akartam "fényezni" magam, de ez volt az igazság. Ennyi év gyakorlat után a legbénább emberek is megtanulják valamennyire. A hirtelen téma váltások néha kicsit összezavartak, nem tudom ilyen gyorsan fordítani magamnak a mondatokat. Kapásból pedig még nem tudom rávágni a választ.
- Van ott mágusképző, de egy rokonom, aki kiköltözött ide mondta, hogy inkább ide járjak, mert itt jobb. És igaza volt, tényleg jó itt. -Csak ne jönne mindenki azzal, hogy: "jé, neked akcentusod van!" Ez néha kicsit zavaró, de azért örülök, hogy francia létemre ide járok. És az akcentusomra is büszke vagyok, bár meg kell hagyni, néha zavar, hogy mindenki ezzel jön.
- És te? A te neved sem hangzik túl magyarosan. -Néztem rá, viszonozva a csipkelődős hangnemet.
A lány láthatóan fázott. Teljesen megértettem, nekem se volt épp melegem. Mellesleg most esett le, hogy állok. Felültem mellé a pad támlájára, majd a kezemet én is a zsebembe helyezve a lány felé fordítottam tekintetem.  

Eric


Eric viccesnek találta azt, hogy nem tudom ki mondani a sport nevét, amit űz, mint megtudtam kis kora óta. Mondjuk, szerintem annyira nem vicces a dolog… Viszont elismerte, hogy francia és ezért az akcentus. Meg elmagyarázta miért is itt tanul és még meg is dicsérte a sulit. Legvégül leült mellém a pad támlájára. Ő is hasonlóan cselekedett, mint személyem azzal a különbséggel, hogy felém fordult. Aztán megkérdezte miért is itt tanulok, hisz az én nevem sem túl magyaros.
-Hát… Ez egy hosszú sztori. Csak akkor mondanám el, ha sok időd van, mert amúgy nem traktállak ezzel a sok felesleges információval!-
Mondtam neki vigyorogva. Elég ügyesen kitértem a válaszadás elől, mit ne mondjak volt idő, amikor szinte rendszeresen használtam ezt a „tökélyre” fejlesztett tudásomat anyuék ellen, ha nem volt kedvem beszélgetni  suliról vagy bármi másról.
-Amúgy a szüleid nem aggódnak érted, hogy ilyen messzire elkerültél tőlük?-
Érdeklődtem újra, de most már fog vacogva. Már bánom, hogy nem egy vastag kabátot vettem fel valami csizmával. Sőt, ahhoz képest, hogy tél van elég lengén öltöztem fel. Amit rájöttem nem kellett volna.
-Nem akarsz beülni v-va-valahova? M-m-mert elég hi-hi-hideg van!-
Dadogtam neki fog kocogtatva. Azt hiszem most már hivatalosan hívhatnak őrültnek, aki a mínuszokban császkál egy szál vékonyka kabátban... Igen, ez teljesen rám vall. Libabőrös lettem, amit a hideg rázás okozott.
~Szuper! Találkozol valakivel, akivel rendesen lehet beszélgetni erre halálra fagysz! Csak mert voltál olyan hülye és lengén öltöztél fel, mikor jól tudod, hogy tél van! Szép volt Cassie, gratulálok!~
Gúnyolt a fejemben az idegőrlő hangocskám, akivel már kezdtem megbékélni valamennyire. Még jobban összehúztam magamon a "kabátot".
-Azt hiszem legközelebb melegebben öltözöm fel..-
Susogtam magamnak.

Cass

Kérdésemre, hogy miért itt tanul, kitérő választ kaptam. Néha olyan napom van, hogy mindent tudni akarok, ilyenkor rosszabb vagyok, mint a legpletykásabb lány. Bár ennyire talán nem vészes, de akkor is mindent kiderítek. Ma pont ilyen napom volt, így visszakérdeztem.
- Igazából én ráérek. -Került az arcomra egy gonosz vigyor. -Ezzel is tanulom a magyar nyelvet. Nem megy még olyan jól. -Dobtam be az aduászt. Ez részben igaz volt, tényleg tanulnom kell még, de a fő oka, hogy rákérdeztem nem ez volt.
- Nem tudom. Biztos aggódnak, de nagy fiú vagyok, tudok vigyázni magamra. -Jelentettem ki tényként. Mellesleg nem olyan könnyű eltenni engem láb alól. Egyre jobban látszott rajta, hogy fázik. Mondjuk öltözékét elnézve ez nem is olyan nagy csoda. Inkább az a csoda, hogy eddig kibírta. Eszembe jutottak azok a romantikus filmek, amiket anyám miatt kellett nézni az ünnepekkor. Azokban a férfiak mínusz tíz fokban is levették a kabátjukat és odaadták a barátnőjüknek, hogy ne fázzanak. Én nem vagyok egy fázós típus, de a kabátomat nem fogom odaadni neki. Inkább elmegyek vele valami meleg helyre. Mint kiderült ő is erre gondolt, és a következő másodpercben már tudtomra is adta.
- Menjünk. Hova üljünk be? -Kérdeztem. Én valami közeli helyre gondoltam, mert eléggé a fagyhalál közelében állt. Mintha már kékülne is. Felálltam, és elindultam a Fő utca felé, de a döntést rábízom.
Közben hallottam, hogy valamit mond halkan, de nem értettem. Nem sikerült értelmes szavakat kivennem belőle, így pedig nem tudtam az én nyelvemre lefordítani. Inkább úgy tettem, ahogy ilyen helyzetben mindig. Mosolyogtam és bólogattam. Nagy baj nem lehet ebből.
Félúton jártunk, amikor eszembe jutott, hogy van még egy kis elintézni valóm a kastélyban.
- Bocsi, de van egy kis dolgom még, vissza kell mennem a kastélyba. -Néztem a lányra. -Jössz be te is, vagy még maradsz fagyoskodni? -Kérdeztem aztán egy mosoly kíséretében.