Ahogy belépsz a Pillangó-varázs Étterembe és Teaházba, azonnal elbűvöl a modern dizájn és az elegancia. A falakat finom szürke és fehér árnyalatok díszítik,  meghitt és barátságos atmoszférát teremtve. Az étterem központi részén egy hosszú étkezőasztal található, amelyen elegáns teríték terül el. A fehér szalvéták és a finom textúrájú terítők stílusosan kiegészítik az asztal megjelenését. A tányérok, evőeszközök és kristálytiszta poharak letisztult vonalvezetése és minőségi kialakítása az étterem eleganciáját és ízlését hangsúlyozza. Az asztal közepén található virágcsokrok frissességet és színpompát visznek az étkezőterembe, míg az apró gyertyák romantikus hangulatot teremtenek.
A helyi bár területe is lenyűgöző. Az üvegpolcokon rendezetten sorakoznak a különböző italok és koktélok, amelyek széles választékát kínálják a vendégeknek. A falakat dekoratív táblák és fényes tárgyak díszítik, ami exkluzív és modern megjelenést kölcsönöz a térnek. A stílusosan kiválasztott világítás meleg és barátságos légkört teremt, tovább fokozva az étterem vonzerejét.
Az étterem egy olyan hely, amely egyaránt alkalmas romantikus vacsorákhoz, baráti összejövetelekhez vagy akár kisebb ünnepi eseményekhez. Az étterem modern, ugyanakkor meghitt és barátságos atmoszférája garantáltan emlékezetessé teszi az itt eltöltött időt.



A Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló élményt kínál a vendégeknek, hiszen nemcsak ízletes ételekkel és italokkal, hanem különleges török kávékkal és teákkal is várja őket.
Az étterem és teaház kínálatában szerepelnek a tradicionális török kávék, amelyeket gondosan elkészítenek és csészékben tálalnak. Ezen italok gazdag aromájukkal és intenzív ízvilágukkal különleges élményt nyújtanak a kávékedvelőknek. Az étterem tapasztalt baristái hagyományos módon készítik el ezeket a kávékat, így a vendégek megismerhetik a török kávézás művészetét és hagyományait.
Emellett a teafogyasztók sem maradnak ki a különlegességekből. A Pillangó-varázs Étterem és Teaház teakínálatában szerepelnek a különböző török teák is, melyek gazdag ízvilágukkal és egzotikus aromáikkal kápráztatják el az ínyenceket. A teák frissen főzve és ízlésesen megkomponált teáscsészékben kerülnek felszolgálásra, hogy a vendégek teljes mértékben átélhessék a török teakultúrát.
A Pillangó-varázs Étterem és Teaház ezzel a különleges kínálattal tovább fokozza az étterem hangulatát és vonzerejét. Az itt eltöltött idő alatt a vendégek nemcsak finom ételeket és italokat fogyaszthatnak, hanem felfedezhetik a török kávék és teák gazdag világát is. Ez a megkapó kombináció teszi a helyet egyedülállóvá és felejthetetlenné.

Emellett a hely egyedi és varázslatos kültéri terasszal rendelkezik, mely egy gyönyörű lepkeházat idéz. Ez a különleges külső rész lehetőséget nyújt a vendégeknek, hogy a természet közelségében élvezhessék az étel- és italválasztékot.
A lepkeház a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedi jellemzője, mely kívül-belül lenyűgöző látványt nyújt. A kültéri terasz intimitása és varázsa lehetővé teszi a vendégek számára, hogy átadják magukat a természet szépségének, miközben élvezik az étterem ízletes fogásait. Az ülőalkalmatosságok és asztalok kényelmesek és elegánsak, lehetővé téve, hogy a vendégek kényelmesen étkezzenek és pihenjenek a lepkeházban. A természetes növényzet és virágok körülöttük kellemes környezetet teremtenek.
A lepkeházban való tartózkodás során a vendégek teljesen elmerülhetnek a természet nyugalmában. A hangulatos világítás és a megvilágított helyigés esténként varázslatos atmoszférát teremt. Ez egy olyan hely, ahol a vendégek eltölthetik idejüket, miközben szabadon engedik a város zaját, és élvezik az étel- és italélményeket a természet közelében.
A kültéri részben a Pillangó-varázs Étterem és Teaház egyedülálló lehetőséget nyújt a vendégek számára, hogy egy különleges és bájos környezetben élvezzék az étel- és italfogyasztást. Ez a részlet gazdagítja az étterem hangulatát és még emlékezetesebbé teszi a vendégek élményét.

Még ez a hely a legkevésbé lepukkant a környéken egy ebéd elfogyasztására. Annak a csárdának például a közelébe sem fogok menni, az biztos. Enni viszont kell, én pedig szeretnék valami jót enni egy kellemes helyen. Vagy legalább valami fogyaszthatót egy nem túl elmaradott helyen. Nemrég érkeztem ide és már most kezdem leadni az elvárásaimat. Mi lesz még később?
Felsétálok a lépcsőn, hagyom a festményeket udvariasan biccentgetni nekem, aztán a vendégeket fogadó, rendezett kinézetű varázslóval közlöm, hogy egy személyre kérek asztalt, ablak mellé. Odavezet engem, és mivel ő nem segíti le a talárom, magam akasztom a fogasra. Leülök és csakhamar kapom is a pincértől az étlapot. Az italrendelésem rögtön leadom, ezután pedig elmerülök a nem túl kecsegtető kínálatban. Arcomon lehelletnyi fintorral tanulmányozom a menüt. Ezek a magyar ízek nem állnak túl közel hozzám. Egyik zsírban fürdő hús a másik után. Látom is a szomszéd asztaloknál. Azt hiszem, maradok a sült krumplinál valamilyen hallal. Már intek is a pincérnek és közlöm vele döntésem. Bájosan rámosolygok, de amint tovahalad, az iménti kifejezés már sehol nincs. Semmilyenül, talán kissé reményvesztetten nézek ki az utcára, miközben italomba kortyolok.
Fényévekre van ez a környezet attól, amit odahaza megszoktam. Nem újdonság nekem, hogy vannak ilyen helyek, hiszen gyakran utazom. De más valahol eltölteni pár napot és megint más úgy jönni ide, hogy tudom, hosszú hónapokig leszek itt. Már most azon tépelődöm, lehet, mégse kéne itt laknom a tanulmányaim idejére. Minden nap hazamehetnék. Besétálnék a kandallóba és ennyi. Viszont túlságosan tetszik, hogy ennyire új helyen vagyok, új emberek közt. Az otthoniakat már untam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=666901#post666901][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.13. 01:29[/b][/url]

Még ez a hely a legkevésbé lepukkant a környéken egy ebéd elfogyasztására. Annak a csárdának például a közelébe sem fogok menni, az biztos. Enni viszont kell, én pedig szeretnék valami jót enni egy kellemes helyen. Vagy legalább valami fogyaszthatót egy nem túl elmaradott helyen. Nemrég érkeztem ide és már most kezdem leadni az elvárásaimat. Mi lesz még később?
Felsétálok a lépcsőn, hagyom a festményeket udvariasan biccentgetni nekem, aztán a vendégeket fogadó, rendezett kinézetű varázslóval közlöm, hogy egy személyre kérek asztalt, ablak mellé. Odavezet engem, és mivel ő nem segíti le a talárom, magam akasztom a fogasra. Leülök és csakhamar kapom is a pincértől az étlapot. Az italrendelésem rögtön leadom, ezután pedig elmerülök a nem túl kecsegtető kínálatban. Arcomon lehelletnyi fintorral tanulmányozom a menüt. Ezek a magyar ízek nem állnak túl közel hozzám. Egyik zsírban fürdő hús a másik után. Látom is a szomszéd asztaloknál. Azt hiszem, maradok a sült krumplinál valamilyen hallal. Már intek is a pincérnek és közlöm vele döntésem. Bájosan rámosolygok, de amint tovahalad, az iménti kifejezés már sehol nincs. Semmilyenül, talán kissé reményvesztetten nézek ki az utcára, miközben italomba kortyolok.
Fényévekre van ez a környezet attól, amit odahaza megszoktam. Nem újdonság nekem, hogy vannak ilyen helyek, hiszen gyakran utazom. De más valahol eltölteni pár napot és megint más úgy jönni ide, hogy tudom, hosszú hónapokig leszek itt. Már most azon tépelődöm, lehet, mégse kéne itt laknom a tanulmányaim idejére. Minden nap hazamehetnék. Besétálnék a kandallóba és ennyi. Viszont túlságosan tetszik, hogy ennyire új helyen vagyok, új emberek közt. Az otthoniakat már untam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=668959#post668959][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.20. 17:33[/b][/url]

Jonathan

Ideiglenes albérletem boldog lakójaként keresek egy helyet, ahol megünnepelhetem a sikert egy ebéd mellett. Jobb volna mindezt nem egyedül tenni, de nem veheti semmi kedvem. Nem ma, nem itt.
Irritálóan szembevigyorgok mindenkit a vendéglőben, aki csak felém pillant. Ebédidő van, úgyhogy csak fent találok helyet. Rázuhanok az egyik székre, kényelmesen szétterpeszkedve, sisakomat a mellettem lévő ülőhelyre pakolom. A kabátomból próbálom épp kihámozni magam, amikor a szomszédos asztaltól felveszi a pincér a rendelést és odalép hozzám. Rezignált hivatalossággal közli a kínálatot, amikor a menüt csak ellegyintem. Szeretem mindig azt kérni, ami a hely specialitása. Boldogan mindenre rábólintok, háromféle desszertet rendelek és egy üveg sört kezdésnek. A pincér enyhe idegrángással hagyja el az asztalomat, én meg visszatérek a hely és a vendégek bámulásához.
A szomszédom olyan életuntsággal néz ki az ablakon, mintha ez volna a világ legborzalmasabb, leglaposabb, legszürkébb helye. A kettőnk arca csak annyira tér el egymástól, mintha nem is ugyanahhoz a fajhoz tartoznánk. Mégcsak nem is ugyanabból a naprendszerből származunk. Ő a fekete szemű, zöld, félelmetes lények egyike, én meg egy cuki kis ewok vagyok.
Érkezik elém a habzó nedű, aminek a felét lelkesen le is öntöm a torkomon, aztán megtörlöm a számat és felkelve a helyemről, átülök a másik asztalhoz, szembe az idegennel. Nem hagyhatom egyedül szomorkodni.
- Azt hallottam, isteni az epres parfait-juk - közlöm is vele a tényeket rögtön, hogy ideje se legyen csodálkozni. - Ha extrán kéri, akkor tesznek még bele valami titkos hozzávalót - duruzsolom tovább, előbb jól szétnézve, hogy senki se hallja. Szupertitkos ez, értik. A helyzet az, hogy nem néz ki annak a parfait-típusnak. Pedig szerintem a francia desszerteket csak az nem szereti, akinek nem működik valami jól odafönt. Úgy egyáltalán, nem tudom elképzelni enni. Olyannak tűnik, aki már reggel kivasalt ingben ébred és a haja soha nem rendezetlen. Mellette óceániai bennszülöttnek érzem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=669247#post669247][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.21. 21:36[/b][/url]

Igen, nekem is óceániai bennszülöttnek tűnik. Bár ez így nem fogalmazódik meg bennem. Igazából semmi nem képes megfogalmazódni. Csak benyomásszerű vélemények és érzések halmaza tolong bennem, amikor váratlan asztaltársaságom akad, aki már rögtön reklámozza is a hely specialitását. Bár nem vagyok biztos benne, hogy elhiszem neki azt, amiről beszél. Főleg, hogy -ha minden igaz- ő nem is kóstolta. Csak hallotta, hogy így van. Ez aztán a megbízható ajánlás.
- Á, ez... ez pompás - bólogatok udvariasan mosolyogva, aztán körbenézek az étteremben, eléggé segélykérően. Mintha legalábbis a gazdáját keresném, akitől elkóborolt. De nem látom senkin, hogy hozzá tartozna.
- De, tudja, én egy személyre kértem asztalt - közlöm vele, elnéző hanglejtéssel. Már előre fogadva a bocsánatkérését, amiért megzavart engem. Mert nyilvánvalóan ennek kell következnie. Némi sajnálkozásnak és fájó búcsúnak.
- Szóval... - mosolygok tovább, a levegőben hagyott mondatom folytatását már a képzelőerejére bízva. Ezt valószínűleg nem kéne. Dehát durvaság volna egy az egyben elküldeni innen. Én pedig az ilyesmit csak burkoltan csinálom. Hogy lássa, mennyire nem haragszom -pedig teszem-, és mennyire ráér magamra hagyni -noha egyáltalán nem ér rá-, nekiállok megtörölgetni az evőeszközeimet szalvétámmal, előkészülve az ebédemhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=669622#post669622][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.23. 17:02[/b][/url]

Jonathan
☞

Látom a szemében tükröződő lelkes örömöt, amit jelenlétem vált ki. Kedvesen mosolygok, ahogy illik, miközben a magammal áthozott sörömből időnként kortyolok egyet, csinos kis sörbajuszt rajzolva a szám fölé. Kis időkieséssel észlelem csak, s gyorsan letörölöm a kezem fejével. Remélem nem okozok szívrohamot szegénynek ezzel a barbár viselkedéssel.
- Hmhm, értem - bólogatok egyetértően, de nem akarom venni a lapot. - De látja, két szék van az asztalnál, micsoda szerencse! Egyébként át kéne húzzam az enyémet. - Bár így most két asztalt foglalok, mert a cuccaim túl vannak, én meg itt ücsörgök, de majd ha valaki panaszkodik, elszedem őket onnan.
- Éppen szomorkodni kezdtem volna, hogy egyedül kell ebédeljek, mert tudja... - megköszörülöm a torkom és előbbre csúszok a széken, hogy közelebb legyek hozzá. - Ma van a születésnapom - bűnbánó kis félmosolyt eresztek meg, mintha ezzel most megmagyaráztam volna a viselkedésem. Illetve hát meg is magyaráztam, nem csak mintha. Az egy pillanatig se zavarjon senkit, hogy nem igaz. A nagy helyzet az, hogy látom rajta, teljesen el van veszve itt, nincsenek ismerősei, barátai, és nem hagyhatom, hogy nagy magányosan búslakodjon. De büszke embernek tűnik, akinek ilyesmit nem lehet csak úgy a szemébe mondani, sőt, ha megmondanám, valószínűleg hülyének tartana - bár azt valószínűleg így is teszi - és el se hinné. Neki ez biztosan már megszokott. Elefántcsont-várának legmagasabb tornyában ritka lehet a látogató. Szóval szüksége van rám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=669702#post669702][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.23. 20:50[/b][/url]

Annyira van szükségem kéretlen asztaltársaságomra, mint a hátamnak egy púpra. Azonban levakarhatatlannak tűnik. Mivel nincsen kedvem jelenetet rendezni, ezért úgy döntök, hagyom magam, abban a reményben, hogy előbb szabadulok. Talán még szórakoztatni is fog. A királyok se jutnak hozzá ilyen könnyen udvari bolondhoz, mint most én jutottam.
- Boldog születésnapot! - emelem rá bájos mosollyal poharamat, amely ugyan nem alkohollal van töltve, ám a gesztus ettől még gesztus. Iszom egy keveset, és közben érkezik is az ebédem. Bólintok a pincérnek, aki lerakja elém. Természetesen már ránézésre is távol áll ez a krumpli és hal attól a minőségtől, amit a hazámban és főleg a miliőmben megszoktam. De felkészültem erre és elfogadom az itteni körülményeket. Csak az első pár nap, vagy pár hét lesz kissé nehézkes, míg átállok, de jól fogom leplezni.
- Kihez is van szerencsém? - érdeklődöm meg a nevét, miközben kézbe veszem villámat, késemet. Kérdésem egészen úgy hangzik, mintha mondta volna már ő, vagy mintha tudnom kéne, de mégsem tudnom. Hiszen az asztalomhoz is úgy vetette ide magát, mintha ismernénk egymást, vagy mintha érdemes lenne ismernünk egymást. Igazából a jelenetek rendezésével már csak azért is érdemes óvatosnak lenni, mert akármilyen eszementnek és senkiházinak tűnik valaki, könnyen megeshet, hogy befolyásos családból származik, vagy bármilyen szempontból fontos ember. Nem hülyeség kideríteni ezt, mielőtt elzavarnánk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=669840#post669840][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.24. 16:07[/b][/url]

Jonathan
☞

A bájos mosolya körülbelül annyira szívmelengető, mint az a jéghegy, aminek nekiütközött a Titanic, de azért vigyorogva fogadom és iszunk a születésnapomra.
- За здоровье!* - az orosz köszöntés olyan természetesen és könnyedén jön ki belőlem, mintha eddig is ezen a nyelven társalogtunk volna. A magyar jön először szinte mindig az ajkamra, magyarul gondolkodok és álmodok, de amikor ivásról van szó, vagy köszönteni kell valakit, esetleg otthon veszekszünk meghitt családi körben - akkor annyira orosz vagyok, hogy már csak az adidas melegítőnadrág és a szőrmesapka hiányzik. Általában észre se veszem, számomra mindkettő ugyanúgy érthető, ugyanúgy zsigerből jön, úgyhogy most is csak felhajtom a söröm maradékát és nagyot szusszanva leteszem az asztalra a poharat. Épp megérkezik az asztaltársaságom ebédje, s a sajátom után kezdem tekergetni a nyakam. Még sehol. Lehet, hogy valami egyszerűbbet kellett volna rendeljek. Vagy a pincér most keveri bele a mérget. Úgyhogy jobb teendő híján elnézem, ahogy a fiú enni kezd, és magamban szórakozok a nem túl lelkes arckifejezésén. Sültkrumpli és hal, mellé ez a lenéző pillantás, amit a tányérjának szán - a fejemet rá, hogy tudom, honnan jött.
- Dimitri - nyújtom felé a jobbomat, abszolút nem reagálva a hangnemére. Néha hazudni szoktam, ha a nevem után érdeklődnek, valami nagyon hangzatos, vagy épp röhejes választ adva, csak hogy láthassam a reakciójukat. De valami azt súgja, hogy újdonsült ismerősöm nem értékelné annyira a humorérzékem. Kétségem van affelől, hogy neki egyáltalán van ilyesmije. De azt is súgja itt nekem valami hang a fejemben, hogy a nevek számára sokat jelentenek. Legalábbis a sokat jelentő nevek. Az enyém meg nem az. De így, hogy csak a keresztnevem árultam el, még valami báró fia is lehetek - nem mintha sok maradt volna belőlük oroszéknál. Vagy a Bratva egyik tagja. Igazából bárki, tehát nem jutott előbbre.
- Egyébként igaza van - hátradőlök a székben, közben összefonom a hasam előtt a karjaim és csak futólag mozdulat közben rábökök az ebédjére. - Ez nem az igazi.
Mintha valami gasztromán filantróp volnék, aki csak úgy tudja ezeket, de a helyzet az, hogy jártam már Brüsszelben többször is könyvbemutató-körutaimon - amerről sejtésem szerint jött, legalább hozzávetőlegesen -, és a bogolyfalvi változat csak egy lagymatag változata annak. Én persze lelkesen betolnám, egy rossz szavam se lenne, de nem lehet mindenki ilyen igénytelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=670257#post670257][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.26. 10:38[/b][/url]

Kezemen díszelgő arany pecsétgyűrűmnek köszönhetően tisztán értem, amit mond, noha magyarul beszél, amit én egyáltalán nem beszélek. Flamandul társalgok vele, amit meg valószínűleg ő nem beszél, mégis tudja, mit közlök vele. Ugyanez a helyzet az orosszal, amit kiejt a száján. Értem, hogy mit kíván a pohárköszönésnél, ám hallom a nyelvváltást. Szóval orosz. Ezt aztán csakhamar a neve is megerősíti.
- Jonathan Gerhard Van den Bergh - fogok vele kezet.
- Csak így Dimitri? - emelem meg sötét szemöldökömet.
- Mint Merlin? Vagy... Voldemort? - hozok elő pár frappáns példát, hasonlóan frappáns és kekeckedő mosollyal az arcomon. Igen, csak így kimondtam a Sötét Nagyúr nevét. Végülis ez már a 21. század. Tény, vacilláltam egy keveset előtte, hiszen sokakat érzékeny érint még mindig, nekem meg semmi kedvem szabadkozni. Jobban mondva elterelni a szót, kikerülve a szabadkozást.
A keresztneve még valóban nem mond semmit nekem. Ettől még lehet ugyanúgy egy alsóbb osztálybeli átlagpolgár, mint valami cári leszármazott, aki ostoba módon az egyszerű életet választotta a fényűzés helyett.
Humorérzéknek nem vagyok híján különben. Már ha humorérzéknek azt nevezzük, hogy valaki érti a viccet. Értem én, csak nem szeretem. Meghallgatom, nevetek rajta, olyan begyakoroltan, hogy már reflexből megy, én magam viszont nem kezdeményezek ilyen tréfákat. A szellemes megjegyzések viszont közel állnak hozzám. Mint annak az imént is tanújelét adtam.
- Mm. Meg lehet enni - hümmögök elnézően, miután magamba diktáltam az első pár falatot. Kifejezetten kegyesnek érzem magam ezzel. Mondjuk azt nem tudom, miből gondolta, hogy nem vagyok nagy véleménnyel az elém lerakott étellel. Legilimentor volna? Nem hiszem. Biztos egy-egy apróbb fintorom árult el. Ezeket nem szoktam visszafogni. Elfér az udvarias mosolyok közt. Nehogy már azt higgyék, hogy tökéletes, amit kaptam. Nem mintha az ebéd végeztével ne közölném a véleményem a pincérrel valamilyen formában. Akár kikéri, akár nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=670851#post670851][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.28. 16:41[/b][/url]

Jonathan
☞

Az én egyszerű kis nevem eltörpül a válasz mellett, amiről akkor is sütne az előkelő származás, ha nem látnám mellé a gazdáját is.  Így azonban olyan késztetést vált ki belőlem, hogy pukedlizni kezdjek és felségemnek, vagy minimum uramnak szólítsam. Persze egyiket se teszem, valószínűleg a gerincem se hajlana eléggé hozzá, meg nem bírnám ki röhögés nélkül, de ettől függetlenül végtelenül jelentéktelennek érzem magam hirtelen. Ez nem szokásom, úgy egyáltalán nincs baj az önértékelésemmel, és a társadalmi rangok s címek körülbelül annyira fontosak számomra, mintha Marx reinkarnációja volnék. De ebből az alakból csak úgy sugárzik az udvarias, gőgös lenézés. Nem feltétlenül irányomban. Hanem úgy általában a világgal szemben. Akiből nem kék vér folyik, vagy legalább nem aranyberakásos még a fogfekéje is, azt kár számba venni. Aztán persze előfordulhat, hogy tévedek. Kétlem, de lehetséges. De nem adom jelét megszeppenésemnek, egy 24 karátos vigyort eresztek meg a megjegyzésére.
- Vagy mint Beyoncé, vagy Bono - a lelkes válaszom lehet, hogy nem mond sokat neki, de az nem engem minősít. Nem tehetek róla, hogy Voldemortról mugli énekesekre asszociálok, ő kezdte. Mielőtt mondhatnék még néhány további példát, megérkezik az ebédem. Rendelek még egy sört, majd körülményesen leterítek egy szalvétát a lábamra - tuti, hogy nem így diktálja az etikett, én csak próbálkozok -, aztán lelkesen betolom az első falatot, s csak azután lassulok le. Elégedett kis mosollyal rágok, mintha már látnám a Nirvanát magam előtt. Először nem hittem el, hogy tényleg elő tudnak rukkolni egy igazi stroganoffal, de úgy látszik, nem hazudtak. Megy ez nekik. Anyám se küldené vissza, pedig ő az orosz konyha KGB-je. Próbálj csak a tíz méteres körzetébe menni egy vegán kaviárral, s patkánnyá változva töltheted életed hátralevő részét.
- Krushnic Dimitri - adom meg magam, mert mégsem tehetem a hülyét egész nap. Vajon bevette volna, ha azt mondom, hogy Romanov? Ha vannak élő leszármazottak, biztos velük szokott teázgatni vasárnaponként, úgyhogy inkább nem próbálkozok meg vele. Az én nevem tökéletes. Nem kell hétmérföldes legyen, az se baj, hogy nem tartalmazza az összes férfiágú felmenőm keresztnevét visszamenőleg hat generációra, vagy épp a hely nevét, ahonnan származok. Kicsi, orosz, de az enyém.
- Ezt is - ismerem el, a villámmal a tányér fele bökve. Sejtésem szerint az én kijelentésem egy hangyányit őszintébb, vagy legalább lelkesebb. Az arca nem sokat árul el, de amit igen, az beszédes. Ez a baj az udvarias maszkokkal. Olyan… átlátszóak. Hazudni feltűnőbben kell, hogy életszerűbb s így hihetőbb legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=671234#post671234][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.30. 13:54[/b][/url]

Kár kételkednie magában. Nem téved az elképzelésében. Vagyis hát nem annyira. Hiszen nem minden a származás meg a vagyon. Ott vannak még a kapcsolatok is. Sok az olyan egyszerű ember, akiket kiskedvencként tart egy-egy arisztokrata, vagy éppen megbecsülésre tart számot ilyen-olyan tehetsége miatt. Őket sem szabad semmibe venni, a saját érdekemben. Úgyhogy a taktikám az, hogy ha csak nem sértenek meg, vagy bármilyen más oknál fogva nem tartom lehetetlennek, hogy valakivel elbájologjak, akkor inkább megteszem. Ezt élvezheti most az orosz is. Nem úgy, mint az az orosz, aki idefele a vonaton a hálófülkémbe esett és egyúttal rám, mikor pedig próbáltam letolni magamról, felpofozott. Na vele nem voltam kedves. Vörös fruska. Egy ilyen ne várja. De különben így belegondolva, érdekes, hogy mennyi orosz talál meg engem mostanában...
- Biztosan - reagálok a további nevekre egy idegenkedő mosollyal. Elképzelésem sincs, miről beszél és ki ez a Beyoncé meg Bono. Márpedig ha nekem még csak ismerősnek sem ismerős valami, akkor az biztosan mugli dolog. Mint olyanról pedig tudnom sem igazán érdemes.
Elhittem volna a Romanovot. Mindent elhiszek, aminek nem vagyok biztos az ellenkezőjében. Jobb egy olyan helyzet, amiben én vagyok az áldozat egy csalóval szemben, mint egy olyan, ahol egy tényleg befolyásos, köztiszteletben álló illetőt gyanúsítgatok és viselkedek vele rangján alulian. Azonban kétlem, hogy a Krushnic család a felső tízezerbe tartozna. Némileg megkönnyebbülők tehát. Megmaradhatok ennél a mérsékelt udvariasságnál és nem kell a velem szemben ülőt ajnározzam. Nehéz dolgom lenne.
- És mivel foglalkozik, Dimitri? - érdeklődöm tőle, míg vágok egy újabb falatot a halból, amit aztán egy krumpli után szúrok a villámra és emelek ajkaim közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=671245#post671245][b]Krushnic Dimitri - 2017.03.30. 16:46[/b][/url]

Jonathan
☞

Hát persze, hogy nem ismeri ezeket a neveket. Általános ismeretről vajon hallott? Popkultúráról? Zenéről? Életről? Elég szörnyű lehet neki. Biztos a Beatlesről sem hallott! Elborzadva nézek végig rajta, amit úgy ért, ahogy akar. Megrázom a fejem, elhessegetem magam elől a rémképeket. Halkan dúdolni kezdem a Hey Jude-ot, miközben lapátolom szépen be a kajámat, és öblítem le az épp kézhez kapott sörrel. Diszkrét vagy, Dimi, nagyon diszkrét.
Még egy kicsit bánom, hogy nem adtam ki magam valami cári porontynak. Legalább harmad-unokatestvér lehetnék. Olyan jó volna zavarba hozni, kibillenteni ebből az elegáns zordságból. Kíváncsi vagyok, milyen, amikor örül valaminek, vagy ha mérges. Nem, azt mégsem akarom. Elég volna az első. Az újabb kérdéssel azonban kapok egy második esélyt. Itt a lehetőség, hogy valaki legyen belőlem. Legalábbis szerinte. Mivel foglalkozok? Mivel szoktak a gazdagok foglalkozni? Semmivel. Ragasztgatják a bélyegeket a gyűjteményükbe, meg eljárnak a heti szabadkőműves-találkozókra. Építik a kártyavárat, meg puccsokat tervezgetnek koktélos pohár fölött.
Mi legyek? Politikus? Hamar leellenőrizhetné. Kereskedő? Az olyan semmilyen, kár érte hazudni. Művész? Nem biztos, hogy ez jobb az igazságnál. Jogász? Nincs az a naív ember a világon, aki ezt rólam elhinné. Egyébként tényleg, mi vagyok?
- Mindennel - ismerem el végül, kicsit magamat is meglepve. Pedig milyen szépet hazudhattam volna. - Tanácsot adok azoknak, akiknek szükségük van rá. Tanítom azokat, akik tanulni szeretnének. Megnevettetem azokat, akik már elfelejtették, milyen is az. Segítek, ahol kell, néha úgy is, ha nem tudják. - Már csak azt kéne mondjam, hogy az a hős vagyok, akit Gotham megérdemel, nem akire szüksége van, de már előre tudom, hogy csak zavart pislogást kapnék cserébe. A válaszom anélkül is épp eléggé enigmatikus. Nem hiszem, hogy sokat ki tudna hámozni belőle. Legfeljebb azt, hogy nem ülök tétlenül. De hogy ez számára pozitív vagy negatív tulajdonság, az még nem világos.
- És Jonathan Gerhard Van den Bergh mivel tölti a napjait? - a nevét kész élvezet végigmondani. De tényleg. Pergőn, finoman tudom kiejteni, ami annak köszönhető, hogy nem ő az első belga, akivel megismerkedtem. Gondolom ettől majd kicsit jobban érzi magát. Hacsak nem véli majd úgy, hogy gúnyolódok vele, amit azonban nem tudom, miből gondolhatna, olyan szép kis ártatlan kutyaszemekkel nézek fel rá a tányérom fölé hajolva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=671528#post671528][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.03.31. 23:10[/b][/url]

Az általános ismereteknek az én véleményem és neveltetésem szerint egyáltalán nem része a mugli kultúra. A Beatles nekem csak kitinpáncélosok gyűjtőneve, a dal meg, amit dúdol, valami lagymatag altató. Nincs bennem űr emiatt. Köszönöm, de nem kérek a mugli világból.
Feladja a leckét az orosz rendesen. Most próbáljam meg ebből kibogozni, hogy a hivatását eszik-e vagy isszák. Már ha a hivatásáról beszél. Már ha van egyáltalán munkája. Ha van, akkor vagy lélekgyógyász, vagy tanár, vagy bohóc. Legalábbis ilyen foglalkozások tűnnek fel lelki szemeim előtt, ahogy sorolja, miket csinál. Minden esetre nem tudtam meg sokkal többet. Azt meg nem szeretem.
Elismerőnek szánt mosollyal emelem meg szemöldököm és még bólintok is hozzá, amikor csaknem helyesen mondja a nevem. Értékelem az igyekezetét, azonban erre születni kell vagy elég hosszan Belgiumban élni. De inkább születni. Háborús időkben kémként lepleződne le ezzel a kiejtéssel. Azért tényleg szép tőle.
- Ezidáig a Benelux Államok Mágiaügyi Minisztériumában dolgoztam, most azonban folytatom poilitikai tanulmányaimat. Hamarosan megkezdem mesterképzésem a Bagolykő Mágustanodában - fedem fel ezzel egyúttal azt is, mit keresek ebben a porfészekben. Biztosan felmerült már benne a kérdés. Legalábbis remélem. Egyértelműnek kell lennie, hogy nem vagyok idevalósi, semmilyen szinten.
- Ön mi járatban? - kérdezek rá, neki mi oka itt lenni, hátha ebből esetleg többet megtudok a munkájáról. Vagy bármi másról. Ha már így adódott, hogy társaságom lett, ki akarom hozni belőle, amit lehet. Ki tudja. Közben lassan végzek vacsorámmal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=676382#post676382][b]Krushnic Dimitri - 2017.04.21. 16:57[/b][/url]

Jonathan
☞

Kettős anyanyelvűként mindig kicsit úgy éreztem, kiérdemelten büszke lehetek a nyelvérzékemre. Német? Ja, natürlich! Angol? Duh. Rómában senki nem beszélt nálam hangosabban, a franciáknál pedig úgy pörgött a nyelvem, mintha a Szajna ritmusára tanultam volna meg járni. Nyilván ez csak az én véleményem. Lehet, hogy igazából az oroszon és magyaron kívül fordítóbűbáj vagy talizmán nélkül senki nem értené, mit hablatyolok. Bár muglikkal is elég sokat társalgok és még soha nem késeltek meg amiatt, mert tévedésből a kedves mamát emlegettem indiszkrét kontextusban, úgyhogy talán van némi igazság a véleményemben.
Most is kapok itt egy kis szemöldökemelést, ami pont annyira jelzi, hogy elégedett, mint azt, hogy azért annyira mégsem. Remélem szokott pókerezni a srác. Kár lenne a képességeit parlagon heverni. Míg az én arcom mindig érzelmek és gondolatok tömkelegét tükrözi - sokszor egymással vagy aktuális szavaimmal ellentétesen -, az övéhez legilimenciát kéne alkalmazzak. Nem mintha tudnám alkalmazni.
- BÁMM - szúrom közbe. - Ekkora litánia, remélem valakinek eszébe jutott már rövidítve használni. Ha nem, javasolhatná. - Jó, oké, a többit is felfogtam, de ez követelte a megjegyzést. Szóval mesterképzés. Hát legalább tanul, meg dolgozott már, pedig egyértelműen nincs rászorulva. Akármilyen kis sznob ficsúr, mindenesetre vannak ambíciói s tudja, hogy azokért meg is kell dolgozni. Nem sokat, nem annyit, mint valakinek, aki a semmiből kezdi, de sorstársaihoz mérten szép tőle.
- Kvártelyt kerestem a faluban, már egy ideje sikertelenül, de ma végül nyélbe ütöttük az üzletet - el is vigyorodok szélesen, amikor eszembe jut a csinos kis lakrészem. Saját konyha, nappali, még kád is van! Fel fog vetni a jólét. - Az egyetemi lakások olyan szűkek és korlátozottak, hogy egy rendes tértágító bűbájt se lehet kiszórni.
Mostmár elárultam minden titkomat, lehullt a lepel, dobpergés. De csak úgy említem az egyetemet, mintha ez számára is nyilvánvaló lett volna eddig is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=681660#post681660][b]Jonathan Gerhard Van den Bergh - 2017.05.17. 22:20[/b][/url]

Jaj, nagyon jópofa. Még hogy BÁMM. Hát ez remek. Legalábbis úgy mosolygok és nevetek, elbűvőlően a fejemet rázva, mintha komolyan ezt gondolnám. Pazar humora van, de tényleg. Hadd higgye, hogy az van neki.
- Mindenképpen - bólogatok a javaslattal kapcsolatos javaslatára, aztán nagyot kortyolok a poharamból. Mivel pedig kifogy, intek a pincérnek, hogy ezt töltse újra. Egész kellemes itt a narancslé.
- Az egyetemiek... - ismétlem el, összevont szemöldökkel.
- A pécsi egyetemiek? - kérdezek rá, tovább puhatolózva, miközben megkapom az újabb pohár italomat, amit már emelek is a számhoz. Hallgató volna, aki a faluba jött lakni? Nem, nem, az imént többek közt azt is mondta, hogy tanít. Tanár lenne az egyetemen? Igen, minden bizonnyal tanár az egyetemen. Lám, mennyire jó, hogy most sem engedtem a modoromból. Mármint lehet, nyers voltam az elején kissé, de azóta szerintem már bőségesen törlesztettem a társalgásunk alatt. Nem igazán rajongtam volna érte, ha megorrol rám valaki, aki a későbbiekben vizsgáztathat. Hiszen lehet, hogy a Mágustanoda után az Egyetemet veszem célba. Vannak ilyen irányű terveim legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=393&post=683042#post683042][b]Krushnic Dimitri - 2017.05.28. 16:19[/b][/url]

Jonathan
☞

Visszaszívok mindent a pókerről. Vagy én lettem zseniális arcolvasó így hirtelen, amiben annyira nem reménykednék. Úgy élvezi a humoromat, hogyha most egy filmben lennénk, akkor a néző szégyenében félrefordulna és inkább keresne valami kaját, amíg lejár a jelenet. Pedig jó a humorom, fene se érti. Vele van a baj.
- Ja, azok - rábólintok, nem mintha így emlegetve sok lehetőség lett volna. Bár külföldi, számára biztos nem a pécsi az egyetem. Látom, ahogy a tekintete mögött pörögnek a fogaskerekek, latolgatja a lehetőségeket. Tanár, diák, esetleg valami vendégtanár? Büfés néni. Végül csak felméri az esélyeit annak, hogy egy harmincas férfi egy egyetemen valószínűleg tanít és nem egy creep, aki csak úgy ott lébecol.
Ezután biztos nem fog kevésbé negédesen udvarias lenni. Vajon megharagszik, ha leöntöm a sörömmel? Vagy akkor is csak mosolyogna tovább? Az ilyen emberek számomra olyanok, mint a bowling golyónak a bábuk. Már-már érzem magam alatt dübörögni a pályát.
- Nos - rávillantom colgate-mosolyomat. Bowling-golyónak látszólag nyoma sincs, csak odafent gurul előre-hátra. - Köszönöm a társaságot, nekem viszont még nyitva kell kapnom valami élelmet árusító helyiséget, úgyhogy... - nekifogok pakolászni, kezet törölni, sört befejezni, ilyenek. Olyan hálás és kedves vagyok, mintha legalábbis meghívott vacsorára érkeztem volna és hű de rendes részemről, hogy időt szakítottam Jonathanra. De sietős távozásommal ott hagyom a levegőben lógva a lehetőségét annak, hogy valamiért megorroltam rá, és ha más nem is, ez biztos zavarni fogja kicsit fennhordott orrocskáját. A vicces az, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. De az most nem számít. A másik asztaltól is felszedem a cuccaimat és szambázva kilibbenek, intve hátrafele a srácnak még egyet. A számlát véletlenül elfelejtem egyenlíteni.