A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=513714#post513714][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.06. 09:52[/b][/url]

A fáradtság rám telepedett, hiszen előző este nem sokat aludtam, tekintve, hogy olyan hajnali fél három környékén kerülhettem ágyba. És mégis, ezen a hétfői napon dolgoznom kellett - azt hiszem, mondanom sem kell, hogy egy pillanatig sem tudtam összpontosítani a mai napon, sem a tanulásra, sem a ketrecpucolásra a Bestiáriumban.
Hogy miért nem mentem fel rögtön a kastélyba, és miért nem dőltem be az ágyba? Mikor kiléptem a munkahelyem ajtaján, zuhogó esővel találtam szembe magam. Lehunyt szemmel sóhajtottam egyet; ekkor rögtön beugrottak a tegnap történtek, aminek hatására akaratlanul is elmosolyodtam. Sebby... Khm. Koncentráljunk.
Végül elindultam, úti célomul pedig a Csárdát választottam; gondoltam, megiszok egy vajsört, hátha addigra elmúlik a zuhé, és megúszom egy kiadós tüdőgyulladás nélkül. Esernyőmet lerázva léptem be az ajtón (kissé vizesen), s szembesülnöm kellett az embertömeggel, ami fogadott odabent. Egy türelmetlen sóhaj kíséretében kértem ki az italom, s amint a kezemben tartottam a poharat, felmértem az ülőhelyeket, illetve azoknak hiányát.
Egy lányon akadt meg a szemem, akit látásból talán már ismertem is, tudtam, hogy eridonos; egyedül ült egy asztalnál. Fájdalmasan vettem tudomásul, hogy nincs más választásom, muszáj leülnöm egy ember mellé, hiszen üres asztal lényegében nincs - az eridonos volt az egyetlen, aki egyedül ült, mindenhol máshol nagy társaságok foglaltak helyet, úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy hozzá kell csapódnom.
Pár lépéssel ott termettem az asztalnál, és nem túl nagy lelkesedéssel kérdeztem meg;
- Szia. Bocs, leülhetek? Minden asztal tele van. - motyogtam bele az alapzajba; még az is lehet, hogy a lány nem értette, amit mondtam, annyira nem artikuláltam. Kissé el voltam gondolkodva, mondhatjuk így. - Szépvölgyi Richárd. - kezet nyújtottam. - Azt hiszem, már találkozhattunk a kastélyban.
Amint engedélyt kaptam rá, hogy leüljek, helyet is foglaltam, s leraktam az italomat az asztalra. Nem kell aggódnia, nem sokáig leszek itt, csak addig, amíg eláll az eső, már ha eláll.
Poharamat felemeltem az asztaltól, s kortyoltam a vajsörömből; ekkor azonban olyan dolog történt, amit még sosem tapasztaltam; az eddigi kellemes melegségérzet eltűnt, helyette a zajok kissé dobozossá váltak, az emberek körülöttünk nagyon távolinak tűntek, sőt, mintha be is lassult volna az idő. Hirtelen mozdulattal raktam le az italt, aminek egyáltalán nem volt más íze, mint szokott lenni. Mi a fene? Összevont szemöldökkel néztem körül; az emberek még mindig nevettek, de számomra minden megváltozott, minden hidegebb lett, minden távoli volt...
Nadinera néztem, s amennyiben ő is összezavarodott emiatt a furcsa jelenség miatt, s ez látszott is az arcán, rezignáltan sóhajtottam.
- Te is érzed? - kérdeztem fojtott hangon, ahogy körülnéztem. Valami drogot csempésztek volna az italunkba? Vagy jönnek a dementorok? Mi a fene van?
Egy furcsa sugallat miatt néztem hátra Nadine mögé; egy folyosót láttam, az ajtó résnyire nyitva volt, s szokatlan hangok szűrődtek ki onnan. Mi a franc? Összevont szemöldökkel próbáltam ültő helyemből belesni az ajtón, de nem láttam semmit. Nem hagyott nyugodni ez a furcsaság - egyáltalán nem olyan volt ez a furcsa közérzet, mintha mindjárt elájulnék a szívritmuszavaromtól, ilyet még sosem éreztem. Vészharangom azonban egyből bekapcsolt, s agyam kutatta a választ a "mi történik?" kérdésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=513799#post513799][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.06. 12:40[/b][/url]

Furcsa volt ez az egész, tudni akartam az okát, és hogy mégis hogy lehetne megszüntetni ezt az egészet. Nadine helyeselt, neki is feltűnt a furcsaság, de az emberek körülöttünk tovább nevettek, mit sem törődve a furcsa zajokkal, a kihűlt csárdával.
Ahogy néztem az ajtót, Nadine is megfordult, s felállt. Nem szabadna oda bemennünk. Hogy megnézzük-e, ezt kérdezte Nadine, de mielőtt válaszolhattam volna, belesett az ajtón. Felpattantam a helyemről, s pálcát rántottam, úgy próbáltam visszatartani az eridonost.
- Rossz előérzetem van. - közöltem végül, bár igazság szerint csak egyáltalán nem volt logikus számomra, hogy furcsa hangokat hallató folyosókra járkáljunk be, de igen, ilyen az, amikor az ember találkozik egy szangvinikus, kíváncsi jellemmel.
Azonban ahogy Nadine kissé kinyitotta az ajtót, egy folyosó tárult elénk, rengeteg ajtóval. Magasabb voltam a lánynál gyakorlatilag tíz centivel, úgyhogy a feje fölött néztem be a kísérteties helyre.
- Nem tetszik ez nekem. - motyogtam halkan, majd amint abbahagytam a beszédet, meghallottuk az emberi kiáltást. Eddig összehúzott szemöldököm és zavart arckifejezésem egyszeriben kisimult, s csak bámultam befelé a hívogató ajtóra, ahonnan hallottuk a szörnyű, segélykérő hangot.
Hátrapillantottam, gondoltam, talán még pár ember idejön, ha meghallja ezt a kétségbeesett üvöltést, de senkinek még csak fel se tűnt, sőt, mintha direkt nem akartak volna tudomást venni róla. Az emberek testtartása nem igazán változott, csak pár ember mutatott zavart gesztusokat, de lehetséges volt, hogy csak a beszélgetőpartnerük miatt tettek így.
Furcsa volt számomra, hogy egy fia pillantást sem kaptunk, még egy futó tekintet sem vetült ránk, pedig ott álldogáltunk egy folyosó előtt, amiből emberi üvöltés hangzott fel. Nem gondoltam volna, hogy az a fajta lett volna, mintha valaki rosszul lenne... Aztán egyszer csak elvágták az egészet, a harmadik ajtó elnémult.
- Szóljunk valakinek. - dobtam fel az ötletet, és ismét hátrapillantottam a távolinak tűnő embertömegre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=513860#post513860][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.06. 14:21[/b][/url]

Neki sem tetszik valami, ejjha, újdonság! Micsoda meglepetés. Feszélyezetten néztem befelé, próbáltam kitalálni valami ésszerű megoldást. Nadine ellépett az ajtó elől, nem is néztem hátra, hogy mit csinál, csak bámultam befelé, és hallgattam az üvöltést. Gyanús. Valami... van.
Mikor beállt a csönd, s Nadine kifejtette aggodalmát, enyhén felvontam a szemöldököm, de még mindig gondterhelten néztem a lányra.
- Ha már meghalt, tök mindegy. - mondtam gyorsan. - Nem tudhatjuk, mi van bent. Veszélyes lehet.
Mert igen, engem a varázsvilágban már abszolút semmi sem lep meg. Dementor? Halálfalók egy random sarokból? Tudom, aktuálisan nem épp nagyon aktív a fekete mágia, de bármi előfordulhat. Ki tudja. Jobb mindenre felkészülni. Különben is, abszolút nem az én dolgom az, hogy valaki odabent ordít. Ezekbe jobb nem beleavatkozni, jobb távol maradni az ilyenektől. Amennyiben nem vagyok személyesen érintett, tehát nem én üvöltök, nem miattam üvöltenek, és nem egy hozzátartozóm az, nem vagyok köteles odamenni. Miért is lennék?
Nadine átgondolatlanul nyitotta ki az ajtót, s egy kérdés kíséretében lépett be a folyosóra. Hát ez a lány tiszta életképtelen, ez volt az első gondolatom. Egyedül, segítségkérés nélkül bemegy egy ijesztő folyosóra, ahol emberek üvöltenek? Nincs tisztábban azzal, hogy ez esetleg veszélyes is lehet?
- Ha baj van, üvölts. - közöltem végül. - Én hívok valakit.
Amúgy sem lett volna épp a leglogikusabb lépés az elsős kis bűbájaimmal bemenni egy ilyen veszélyesnek tűnő helyre; ötletem sem volt, hogy Nadine hányadikos, de ha ekkora önbizalommal sétál be, lehet, hogy már végzős, esetleg mestertanonc. Mindenesetre ő belépett, én pedig villám gyorsan a pultoshoz siettem.
- Valaki üvöltözik odabent a folyosón. - közöltem. - Segítséget kér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=514240#post514240][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.06. 20:52[/b][/url]

Közöltem volna. Nyitottam volna a szám, de nem voltam képes megszólalni; csak hatalmas szemekkel néztem a pultosra, s olyan voltam, mint egy átlagos diák, aki épp kivárja a sorát. Mi ez? Nem tudok megszólalni... Próbáltam mozdulni, de kínosan fájdalmas volt, ahogy felemeltem a kezem.
Megfordultam, amíg még tudtam, és elindultam az ajtó felé, hatalmas léptekkel próbáltam átszelni a helyiséget. Csak Nadine érezte ugyanazt, amit én, és ha most én rosszul vagyok, ő meg ott van annál az ajtónál, bajban van... Szédülni kezdtem. El fogok ájulni... ha nem teszek valamit, el fogok ájulni.
Választás elé kerültem; ott volt a táskám a székre akasztva, amiben rengeteg gyógyszer volt a szívritmuszavarom és az egyéb betegségeim miatt. Beveszek valamit, és reménykedem, hogy hat, vagy megnézem Nadinet?... Másodperceim voltak csupán arra, hogy egy köztes megoldást válasszak, hiszen agyam tompult, szédülni kezdtem - táskámat nehézkes mozdulattal markoltam fel, ahogy elindultam a folyosó felé. Ha most ugyanaz történik vele is...
Kezeim a kilincsre nyomódtak, s éreztem, ahogy elhagyja az erő a testem minden egyes szegletét szép lassan; kiszáll a kezeimből (bénán csimpaszkodnak a nyíló ajtó kilincsén), a lábaimból (a földre esek), s hogy egyre jobban szédülni kezdek... fél szemmel felpillantottam, és megláttam magam mellett az eridonost. A táskám... hol a táskám...
Mivel rengetegszer voltam már rosszul rövidke életem során, elég jól tűröm az ilyesmit, mégis; karjaimat gyakorlatilag nem éreztem, pedig periférikus látómezőm észlelte, ahogy csapkodom velük. Hol a táskám?
Szédültem, alig láttam valamit, kis hangyák fedték el szépen lassan a látómezőmet. A táskám a fejem alatt van. Ráestem a táskámra. A francba... meg kell próbálnom valahogy... kinyitni...
Gondolataim lassan jöttek, s bár fel akartam emelni a fejemet, hogy valahogy (akár orral) kitúrjak egy gyógyszert, de nem ment; a hangyák elborították a látásom. Szemeim lecsukódtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=520113#post520113][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.18. 19:13[/b][/url]

Felpattantak a szemeim, s fejemet ijedten kaptam fel; szédültem, fájt a szemem, de ösztöneim azonnal bekapcsoltak, hogy baj van. Pár pillanat múltán sikerült is felfognom, hol vagyok épp; a helyemen ülök. Odakintről még mindig beszűrődött az eső zaja, velem szemben Nadine ült. Italom előttem volt, pont, mint eddig, s ahogy rögvest hátrapillantottam, táskám érintetlenül lógott a székemen.
Tekintetem rögtön Nadine mögé kúszott, ahol egy ajtót sem láttam; szívem eszméletlen tempóban dobogott, ahogy még mindig igencsak feszülten és ijedten néztem körbe.
- Mi a franc...? - motyogtam ingerülten, ahogy felmértem a körülöttünk lévő embereket.
Micsoda? Teljesen össze voltam zavarodva, ahogy tekintetemet újra és újra körülhordoztam a helységen. Hogy... hogy kerültem ide vissza? Ájultan rogytam a padlóra, nem? Azonnal megnéztem az időt a karórámon, de nem telt el túl sok idő ahhoz viszonyítva, amikor legutóbb rápillantottam.
- Mi történt?! - kérdeztem feszülten pillantva Nadinera. Pár pillanat alatt rengeteg ötlet tódult az agyamba; kezeimmel megdörzsöltem kótyagos fejem. - Elaludtam?... Vagy...?
Rossz álom lett volna? Igen, egy ideje gyakori, hogy rosszat álmodok, bár azóta, hogy Jared... szóval, azóta nem fordult elő a dolog, de mégis. Lehetséges volna? Annyira valóságosnak tűnt, egy álmom sem szokott ilyen lenni.
Igen, valószínűleg elbóbiskoltam. Nem aludtam túl sokat tegnap este, ezért lehetett. Csak ez történhetett, hiszen nincs semmiféle ajtó Nadine mögött. De mikor aludtam el? Egy pillanatra sem emlékszem, amikor laposakat pislogtam, csak az összefüggő eseménysor van meg. Nyilván a lányt sem álmodtam, hiszen itt ült előttem. Hacsak nem egy álom ez az egész, persze; azonban ha rájövök, hogy ez egy álom, tudom irányítani. Itt azonban hiába gondoltam arra, hogy az asztal felemelkedjen, nem történt semmi, úgyhogy most ébren vagyok...