Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Osztrovszky K. Konstantin

Öltözet

Olyan furcsa volt ez a mai nap. Szinte sohasem izgulok semmi miatt, azt az elvet vallom, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, ma még is remegő térdekkel szálltam fel Pesten a vonatra. Jó, lehet, hogy azért remegett a lábam, mert épp egy családi veszekedésből szakadtam ki, és, ha a hozzátartozóim, vagy ismerőseim kérdezték volna, biztosan erre fogom, de belül éreztem, hogy ez most nagyon más. Hiszen ma, életemben először éltem át azt az érzést, hogy szabad és független vagyok. Úgy éreztem magam, mint egy huszonegy éve börtönbe raboskodó fogoly, aki ma szabadul, és minden egyes perccel, minden egyes kilométerrel, amivel távolodtam Budapesttől, ez az érzés erősödött bennem. Térkép segítségével megtaláltam a házamat, a saját házamat. El sem tudom hinni, hogy tényleg az enyém, csakis az enyém. Először féltem, mikor kinyitottam az ajtót, és beléptem. Talán azt vártam, hogy rám szegeződjenek a kérdő, fojtón óvó pillantások, esetleg a házi sárkánnyá változott nagymamát vártam, aki majd rám ripakodik, amiért későn értem haza. De semmi nem volt. A házban béke és csend honolt. Mondhatni az egész napot azzal töltöttem, hogy le-fel járkáltam a házban, minden egyes apró zugát megnéztem, és megállapítottam, hogy a bátyáim, férfi létükre mindent tökéletesen rendeztek be, pontosan az én ízlésemnek megfelelően. Mondjuk a nyakam merném tenni rá, hogy a barátnőik keze is benne van vastagon, különösen a téli kertnél látszik meg nagyon, de igazából ez teljesen lényegtelen. A fő az, hogy eljöhettem otthonról, és végre elkezdhetem élni a saját, önálló életemet.
Az idő annyira elment a felfedezéssel, hogy szinte észre sem vettem, hogy rám esteledett. Gondoltam, nem ünnepelhetném meg mással a szabadságomat, minthogy elmegyek, és szétnézek itt-ott a faluban, ismerkedem egy kicsit a helyiekkel. Szinte biztos voltam benne, hogy a velem egykorúak valamelyik szórakozóhelyen múlatják az időt. Kicsit kirittyentettem magam, amolyan Lenkésen, és elindultam. A térkép alapján a csárda volt közelebb, és mivel nem volt kedvem sokat gyalogolni, ide tértem be. Benyitva az ajtón megcsapott az összetéveszthetetlen kocsmaszag, a különféle italok keveredett bukéja, de most valahogy ez sem zavart, elvégre ünnepelni jöttem, vagy mi fene. Kecsesen a pulthoz suhantam, kiélvezve, hogy a vendégek nyál csorgatva bámulnak végig rajtam, majd körmeimmel dobolva az asztallapon, jeleztem a személyzetnek, hogy rendelnék. Nem kellet sokat ácsorognom, hamar megkaptam a francia konyakomat, mindig is ezzel ajándékoztam meg magam egy-egy jeles alkalomkor. Az asztalok felé fordulva láttam, hogy mindenhol ül valaki, javarészt hobbi alkoholisták, akikhez semmi kedvem sem volt, de a bárszékeknél sem maradhattam, félő volt, hogy valamelyikük esetleg felbátorodik, és be kell látnom nem sok esélyem van ellenük. Mindig is utáltam, ha egy férfira voltam utalva, most viszont úgy tűnik, tényleg nincs más választásom, így hát, az egyik normálisnak tűnő fazon asztalához sétálok, persze kecsesen, kissé megköszörülöm a torkomat, csak, hogy észre vegyen, és minden érzelemtől mentes hangon megszólítom.
-Elnézést, szabad ez a hely?-mutatok a vele szemközti székre. Remélem valami intelligens figurával hozott össze a sors, nem sok kedvem lenne rögtönzött illemtanórát tartani arról, hogyan kell a hölgyekkel viselkedni, mint azt már tettem olyan sokszor. Ma nem, ma ünnepelni akarok, mindenféle bosszúság nélkül.

Osztrovszky K. Konstantin

Öltözet

Nem szokásom megriadni az olyan helyzetektől, ami most épp előállt, hogy egyedül vagyok nő egy társaságban, de tekintve, hogy ez egy csárda, mit ne mondjak, egész merész vállalkozásnak tűnik a mai este. A törzsvendégek kigúvadó, rám tapadó tekintetéből arra következtetek, hogy nem sokszor van hölgy társaságuk, hiszen egyik-másik azt sem tudja, hogyan emelgesse jobban a söröskorsót, hogy a nem létező izomzat végre kidomborodjon a foszlott ingujj alól. Magamban jót nevetek a szánalmas próbálkozáson, majd mielőtt még belekeverednék egy kellemetlen társalgásba, célba veszem az egyik asztalt, ahol egy férfi ül. Megjelenése bizalomgerjesztőbb a többi vendéghez képest, és így, néhány méter távlatából úgy tűnik, nem okozna neki gondot megmondani, hányat mutatok. Sietős, de természetesen kecses léptekkel közelítem meg, majd felteszem gyors, és mindenféle érzelemtől mentes kérdésemet arra vonatkozóan, szabad-e a szemközti hely. Körmeimmel a konyakos pohár szélét karcolgatom, de nem kell sokáig unottan ácsorognom, ugyanis hamar érkezik a válasz, amin egy kicsit meghökkenek. Attól függ, ki kéri hangzik a felelt, egy vigyorral megspékelve. Már ott tartok, hogy hagyom a csudába ezt az egész ünneplést, mély levegőt veszek, hogy elmondjam, ki is vagyok, fejben a másodperc tört része alatt összeáll a tervem: kiosztom, és elhúzok a sunyiba. Aztán egy biccentés jön a férfitől, amely jelzi, hogy helyet foglalhatok. Elgondolkodom, mit is tegyek, elvégre nem azért jöttem ma ide, hogy a már jól begyakorolt illemtan monológomat ledaráljam, végül mégiscsak helyet foglalok. Újabb meglepetés, hogy asztaltársaságom úgy tűnik, beszédes kedvében van: arról érdeklődik, mi járatban vagyok itt, ráadásnak egyedül. Bizalmatlan pillantásokkal méregetem, nem tudom miért, sosem bíztam az idegenekben, pláne nem, ha az ellenkező nemből való volt az illető. Aprót kortyolok a konyakból, ezzel is nyerve némi időt magamnak, majd végül úgy határozok, kihasználom az alkalmat az ismerkedésre, hiszen ki tudja, lehet, szomszédok vagyunk, és, ugyebár a szomszéddal nem árt jóban lenni, de ha nem is lakunk egymás mellett, több, mint valószínű, hogy falubeli, és talán nem egy magának való libaként kéne bevonulnom Bogolyfalva történetébe…
-Ünnepelni jöttem. De látom önnek, akarom mondani, neked sincs társaságod, leszámítva a söröskorsót...
Ez az Lenke, jól csinálod, kinyögtél két kerek mondatot egy ismeretlen férfinek. Ez már haladás!- Biztatom magam, majd egy aprócska mosoly jelenik meg arcomon, ami, bár nem az asztaltársaságomnak szól, mégis van egy olyan érzésem, hogy a magáénak fogja betudni.
-Gyakran megfordulsz itt?
Bukik ki belőlem a kérdés. Hanglejtésemből kivehető, hogy nem túl pozitív a benyomásom a helyről, de legalább a konyak isteni…

Osztrovszky K. Konstantin

Furcsa ez a mai este… Sosem szoktam idegen férfiakkal társalogni, még az ismerősökkel sem igazán, most mégis, szinte első szóra helyet foglalok az asztalnál, és, bár egyik-másik megnyilvánulásomból levehető, hogy idegen nekem ez a szituáció, igyekszem a lehető legfesztelenebbül érezni magam. Nem egyszerű, pláne nem úgy, hogy ez az első igazán szabad estém, mondhatni még sosem jártam ilyen helyen, nem tudom, hogyan is kéne viselkednem. Szerencsére nem vagyok egyedül az érzéssel, ugyanis asztaltársaságom gesztusaiból is az vehető le, ő sem az efféle esték specialistája. Szép páros vagyunk, azt hiszem… Mivel társalogni még mindig jobb, mint kukán bámulni egymást, és az italainkat, ehhez folyamodunk. Természetesen szóba kerül, a miért jöttünk ide téma, és úgy tűnik, megragadja a figyelmét, hogy ünnepelni jöttem. Kérdést is intéz hozzám ezzel kapcsolatban, de mire felocsúdok a mélázásból, már csak a bocsánatkérő mosolyt látom megvillanni az ajkán, aztán elfedi a csárda homálya, majd egy – a vajsörnél kívánatosabb ital társaságában látom újra felbukkanni, újra magammal szemben. Poharát koccintásra emeli, kicsit félénken, de én is hasonlóan teszek. Az üvegek finoman koccannak össze, majd aprót kortyolok a konyakból, elvégre hamar megárt, ha nem vagyok óvatos vele… Türelmesen végighallgatom az ő idejövetelét, és nem kicsit lepődök meg azon, hogy ő is most érkezett Bogolyfalvára. Lassacskán kezd kínossá válni, hogy én még mindig csak némán, meghökkenve ülök, úgyhogy kissé megköszörülöm a torkomat, és egy mély lélegzetvétel után beszélni kezdek.
-Én is, akárcsak te most érkeztem, mondhatni szó szerint… Hivatalban? Csak nem a Minisztériumban dolgozol? Nálam sem túl gyakoriak az efféle görbe esték. Eddig csak és kizárólag a tanulásra koncentráltan, és azt hiszem, kicsit kiöregedtem már ebből…
Az eddigieknél szélesebb mosolyt csillantok meg. Munkahelyéről a tőlem nem megszokott módon kíváncsiskodom, de valamiért nagyon érdekel, hogy hivatal alatt tényleg az MM-et értette-e. Elvégre a család több tagjai is ott tengeti a szorgos hétköznapokat, így nem csoda, ha az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel vagyok a munkahelye iránt. Kellemetlenül is érzem magam egy kicsit, és úgy érzem, túl közvetlen vagyok ezzel az ismeretlennel. Ki tudja, talán már a konyak szállt egy kicsit a fejembe, vagy az új hely tényleg változásokkal jár, még nálam is.