A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=448065#post448065][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.04. 19:07[/b][/url]

Borostyán Lenke
Kocsmahangulat


Az elmúlt két évben összesen nem kapcsolódott ki annyiszor, mint a Bogolyfalván eltöltött első egy hete során. Csalfa vigyor ül arcán, ahogy belép a csárda csengőbongó ajtaján, akárcsak egy fiatal srácnak, kinek az elmúlt éjszaka a tervezettnél sokkal, de sokkal jobban sikerült. A mínusz fokok ellenére szövetkabátja gombolatlanul leng rajta, testét alatta meleg pulóver fedi. Derűs gondtalanságban kér magának egy vajsört a pultnál, kedélyességéből még az sem zökkenti ki, hogy a sör tetején több centis málló hab lebeg. A már elfoglalt sarokhely közelében álló asztalkához telepszik le, hogy estéjét csendes magányában ott töltse el. Kabátját a széktámlára teríti, s kényelembe helyezvén magát, az asztalon heverő hírújságért nyúl. A hivatalban egyébként is mindenről idejében értesül, de munkahelyén túl is minden adandó lehetőséget megragad arra, hogy olvasson a világ aktualitásairól. Persze, előfordul, hogy az írottakon csak nevetni, vagy éppen hangosan bosszankodni tud, hiszen nem egyszer cikkeznek trollméretű ostobaságokról. Most is fejét csóválva halad a sorokkal, baljában korsóját tartja, amiből néhány mondatonként hörpint egyet. Az íz már az első kortynál sem nyeri el tetszését, és ezen a továbbiak sem változtatnak; kesernyés szájízzel pillantgat bele a korsóba, mintha azzal megoldást nyerhetne, majd tehetetlenül visszafordul az újság hasábjaihoz. Néhány fontosabb rovat után a horoszkópokhoz lapoz, és nem túlzó figyelemmel gyorsan átfutja a jóslást. Sohasem hitt asztrológiában, ennek ellenére minden héten megnézi a Sellő címszó alatti részt. Aztán hátradől a nyitott újság felett, és italát ízlelgetve figyeli a helyiség cimboráit. Fülel, hogy egyes asztaloknál miről társalognak, és alig észrevehetően szemmel tartja a bejárati ajtót is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=449948#post449948][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.08. 19:15[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=450349#post450349][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.09. 15:38[/b][/url]

Borostyán Lenke

Egyébként világéletében a magázódási formát követte, már a minisztériummal való első találkozása során megismerkedett az ottani légkörrel, és az írott-íratlan szabályokat azóta követi. Most viszont, csak mint munkamániáját, a bevett regulákat is elengedi. A gondolat azonban, hogy valóban semmit tenni érkezett a csárdába még számára is meglepő, az meg különösen, hogy mindez nem is esik nehezére. Ugyan látszik teszetosza mozdulatain és hanghordozásán is, hogy régen engedte már ki a fáradt gőzt, és talán már el is felejtett az irodán kívül létezni.
A nő akár még rossz néven is vehetné Konstantin válaszát, de ahelyett, hogy másik asztalt- és bejáratottabb társaságot keresne, helyet foglal. A férfi mellkasa előtt összefűzött karokkal figyeli a jövevényt, kék szemeiben érdeklődés csillan. Mint mindig, most is először a másik külső jegyeit veszi sorra, életkorát igyekszik belőni, végül a nő szemébe néz. Szokás mondani, hogy a szem a lélek tükre, ez a hivatali munkákban pedig még inkább szerepet kap.
- Mit ünnepelsz? - kérdezi, és ahogy közben alkarját az asztal szélére támasztja, élesen megnyikordul alatta a szék. - Ja, ez? Maradjunk annyiban, hogy az íze hagy némi kivetnivalót maga után...
Fintorogva pillant az előtte álló korsóra, majd a nő italára emeli tekintetét. Annak még a színe is kívánatosabb, a hatásáról már nem is beszélve. Konstantin kiegyenesedik, a kiszolgáló felé sandít, majd a nő felé intézett bocsánatkérő mosoly kíséretében feláll, és a pulthoz sétál, hogy kérjen magának egy erősebb italt.
- Ebben van minden reménységem - tér vissza félreeső asztalukhoz, és miután újfent elhelyezkedik, koccintásra emeli feles poharát. - Egészségedre!
Az egyetlen korty alatt lehajtott átlátszó ital felidézi benne a szilveszter éjszakát, és gyors egymásutánban minden jól sikerült buli emlékdarabkája lejátszódik előtte. Aztán lecsapja a poharat, és beszívja ajkait.
- Nem. Most költöztem ide - feleli. - Munkahelyet váltottam. Hm. Ritkán szórakozok, vagy kapcsolódok ki, ...jobb szeretem az időmet bent tölteni a hivatalban.
Tökéletes válaszadás. Ha eddig nem, most bizonyosan elijeszti magától a fiatal nőt. Ugyan, mégis ki akarná az ünneplésre szánt estéjét egy szürkének tűnő minisztériumi emberrel tölteni? Felnéz a barna fürtös nőre, és tétován megvonja vállait. Megesik az ilyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=467773#post467773][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.02.26. 16:32[/b][/url]

Katherine D. Averay

Mint már a medencénél is mondta, szívesen meghívja majd a fiatal nőt egy pohárka erősre, még akkor is, ha születésnapja már aligha jelent bármit is - legalábbis megváltozott énjének, a felszínnek. Mindentől függetlenül, a huszonkettő egy ünnepelni való szám, amit akkor sem tölthet egyedül, ha valahol tudja, hogy még több száz, esetleg ezer ilyen alkalma lesz vigadni. A férfi gondolatai az örökkévalóság körül forognak; saját halandóságán, veszendőségén elmélkedik. Hol lesz ő már akkor, mikor Katherine betölti a kétszázat? Talán majd iszik egy felest az ő emlékére. Vagy nem. Megeshet, hogy egy pillanatra sem fog emlékezni, amit együtt töltöttek, legyen az rossz vagy igazán kellemes emlék. Önkéntelenül is félrehúzza a hidegtől kiszáradt száját, és mielőtt benyitna a párás ajtajú csárdába, még megigazítja nyakkendőjét. Csupán néhány perce hagyta el a kirendeltséget, és bár hazarohanhatott volna átöltözni, neki megfelel az öltöny is. Ugyan a nyakát szorító kendő nem a kedvence, nélküle mit sem érne eleganciája.
- Két dupla whisky-t, és egy üveg kólát kérek - könyököl fel jobbjával a pultra, miután a helyiség legtávolabbik asztalánál megpillantja az ünnepeltet. - A cechet majd csak távozáskor egyenlítem ki.
Míg a pultos elővesz két poharat, és kinyitja az üdítősüveget, ő a piros kabát irányába néz, majd az elé tett tálcát megfogva biccent a pult másik oldalán álló férfinak, és ellökve magát a fától, odaballag a rá váró nőhöz. Leteszi az ezüsttálcát, majd leengedi vállairól a nehéz szövetkabátot is. A közeli fogasra akasztja azt, végül helyet foglal Katherine-nel szemben, és kellemes mosollyal pillant fel rá.
- Régóta vársz? - kérdezi megköszörülve torkát, s közben a nyakát irritáló kendőt igazgatja. Fehér ingén szürke mellény van, ingujja alól régi óra tűnik ki. - Volt egy kis túlórám, azért jöttem csak most. Hogy telt a napod?
Míg beszél, az átlátszó itallal megtöltött poharakat elosztja, a kólát a nő elé tolja, majd saját szélesszájú poharát koccintásra tartva szólal meg.
- Isten éltessen! - köszönti Katherine-t, közben végig keresi az óceánszín szempárt. - Már, ha fogalmazhatok így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=467816#post467816][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.02.26. 17:23[/b][/url]

Katherine D. Averay

Képtelen eldönteni, hogy azért ilyen kacér és csábító a szemben ülő nő tekintete, mert vámpír, vagy halandóként is pontosan így nézne rá? Vajon lényi állapotából fakad az a furcsa határozottság, magabiztosság és megkísértő erő, vagy ugyanez sugározna belőle akkor is, ha emberként, lüktető vérrel néznének farkasszemet? Katherine viselkedése valószínűleg ösztönös, bizonyára tisztában van saját valóságával, és az emberi gyarlósággal is, de ezzel szerencsére más is hasonlóan van.
Konstantin megcsóválja fejét, de jókedvét nem rejti véka alá, az széles vigyorban lát napvilágot, s az ünnepelt szavaira még fel is nevet. Nem, esze ágában sem volt kiöltözni a halott kisasszony képzeletbeli születésnapjára, főként, hogy mindennap öltönybe kényszerül, így jobban kedveli a lazább viseletet. Ha idejében végzett volna, most pólóban, farmerben és bőrdzsekiben ülne itt, de... talán majd legközelebb.
- Ezerszer láttál már így - mondja az üdítősüveget vizslatva. - Vagy talán már nem rémlik?
Jobb szemöldökét kérdőn emeli meg, fejét kissé megdönti, s úgy figyeli a születésnapost. Nem szándékosan tér ki, egyszerűen a vámpír minden szava mögött csapdalehetőséget sejt. Érdekes kapcsolat az övéké, hiszen gyaníthatóan soha nem fognak egymásban megbízni, mégis jól érzik magukat együtt.
- Akkor ne is hívjalak, nem jössz el velem nyáron süttetni magunkat a parton? - kérdezi vigyorogva, teljesen komolytalanul. Ritka alkalmak egyike, hogy olyasmit mondjon, amiről pontosan tudja, hogy nem fog bekövetkezni. - Pedig nekem már nagyon elegem van a télből. Utálom ezt az időjárást, jöhetne már a jó idő.
Egyelőre vár a barátnőre kitérő kérdés megválaszolásával; egyrészt mert azt sem tudja, hogy rendelkezik-e olyannal, másrészt pedig fel-feltörő bizalmatlansága nem engedi válaszadásra.
- Mozgalmas nap volt, rengeteg papírmunkával természetesen - feleli, s nem bírva tovább türelemmel, erőszakosan enged nyakkendője szorításán. Bőre a kendő anyagának érintésére viszket és kivörösödött. - Léna emberiül érzi magát. Randevúzgatunk egy ideje.
Maga sem tudja mi van közöttük. A nőkkel soha sem értette meg magát túl jól, de igaz, ami igaz: Lénának már virágot is küldött, sőt mi több, üdvözlőkártyát, és fagylaltot vett, ő pedig bögrét kapott. Gondolataiból a koccintásra emelt poharak csilingelő hangja ébreszti fel, s egy jó kedélyű vigyor mellett kortyol saját italából.
- Én sem hiszek Istenben - mondja egy cuppantás követően, poharát az asztalra téve le. - De akárhogy nézzük, te már találkoztál a pokollal. Vér... no igen. Emlékszel még arra, akinek a legfinomabb volt a vére?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=467896#post467896][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.02.26. 18:43[/b][/url]

Katherine D. Averay

Felnevet a beteljesíthetetlen hasonlaton, és ujjbegyével az asztalon álló pohár száján kezd körözni. Érdekes, hogy Katherine pont ezzel a példával hozakodott elő, minden esetre kedélyesen elmosolyodik, s közben végig a pohárban lötykölődő alkoholt figyeli.
- És mi másért adnád még oda az életed? - kérdezi felpillantva, néhány másodpercen át állva a nő tekintetét, majd ismét poharára sütve kékjeit. Tényleg érdekli, hogy a véren és a hideg, nyirkos időn kívül mi lehet még fontos a másiknak. Hallgatása alatt saját életem adnám érte-listáján mereng, de hamar rá kell döbbennie arra, hogy ha most kifogná a három kívánságot teljesítő aranyhalat, nem tudná mit kérjen. Még több munkát? Feleséget gyerekekkel? Szimplán boldogságot a mindennapokban? Valószínűleg nem. Állna a tóparton szótlanul, és úgy engedné vissza a halat, mintha mi sem történt volna. Ujja megtorpan a pohár sima száján, és értetlenül néz fel Katherine-re.
- Mit tudsz? - kérdezi összehúzott szemöldökkel, de a látszat ellenére sejti a választ. - Még mindig követsz?
Újabb kérdését már csak mellékesen teszi fel, hiszen ha így is van, ő abból semmit sem érzékel.
- Nem csak tulajdonképpen kedves - fűzi tovább gondolatmenetét, ráadásul tényleg kezd értetlenné válni. Katherine összevissza beszél, mintha kódnyelvet használna, amit csak nőtársai érthetnek meg. Félti Lénát, noha tudja, hogy a szemben ülő mostanra elfogadta, és - ha minden igaz - nem bántaná őt. Csak hát, sose lehet tudni.
- Mondj egyet - provokálja a huszonkét évest, mert ő maga semmit sem gondol rosszabbnak annál, amivé az Averay lány vált. Figyelmesen, kissé összehúzott szemekkel nézi a másikat, karjait mellkasa előtt fűzi össze, s kényelmesen hátradől a széken.
- A legrosszabbra emlékszel, a legszebbre meg nem? Kiábrándító lehet. Na és a nők, vagy a férfiak vérét szereted jobban?
Hangjában némi szigorúság cseng, amit úgy húz magára, mint egy védelmező ruhát, azzal a különbséggel, hogy erről nem tud. Kérdez, hogy ne őt állítsák válaszadás elé, és mindent megjegyez, hogy a megfelelő alkalommal felhasználhassa. Letagadná, hogy így van, de ezt a tulajdonságát levetkőzni nem tudja. Mondaná, hogy nem él vissza az információval, de adódhat olyan helyzet, amiben az érdek megkívánná tőle. Szúrós szemekkel figyeli a nőt, de amint észreveszi magát, hangján és tekintetén is változtat. Olyankor sokkal lágyabban kezd beszélni, és szemei is barátságosabbá válnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=467956#post467956][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.02.26. 20:19[/b][/url]

Katherine D. Averay

Az életétől tehát pont egy személyért válna meg, ha egyáltalán volna még olyanja. Konstantin csendesen figyeli a nő lesütött szemeit, a poharában megfogyatkozó italát, és elhalkuló hangja sem kerüli el figyelmét. Egyelőre azonban nem szólal meg, hagyja, hogy beálljon közéjük néhány másodpercnyi szótlanság, és Katherine elmerenghessen saját világában. Ő maga nem tudja, kiről van szó, talán egy jó barát, vagy annál több, nagy szerelem az, akit visszavár, de az biztos, hogy pozitívan csalódott most a nőben. Valamiért azt várta, hogy tárgyért óhajtozzon, vagy egy saját szigetért, isten se tudja miért, de nem gondolta, hogy pont egy élő, illetve mára már halott személy lesz szíve legnagyobb kívánsága. Mindig ez történik; ő valamit elgondol, amire aztán Katherine könnyedén rácáfol. Az irodájában, a szökőkútnál, de a stégen sem bízott benne, pedig nem adott rá okot. Mielőtt megszólalna, szájához emeli poharát, és az utolsó korty kivételével kiissza belőle a whisky-t.
- Még leányéletedben, vagy már vámpírként veszítetted el? - teszi fel következő kérdését, mint valami kihallgatótiszt, akinek kényelmes körülmények között kell információt gyűjtenie a szemben ülő, most törékenynek tűnő lényről. Arcvonásai kemények, az együttérzés, ami egyébként szívében dobog, nem látszik. Megtanulta már leplezni, és ha tekintete mégis elárulná egy pillanatban, az újabb pislantással azt is kiűzi onnan.
Szóval madarak. Badarság volt azt feltételeznie, hogy még mindig jelent valamit Katherine számára, ami miatt a nyomában járna, de ilyen az emberi lélek. A felvont szemöldök ívét nézi, aztán a vigyorra csúszik tekintete. Ugyan, mire számított mégis? A csend alatt, ami ismét rájuk telepszik, Konstantin hol a kólásüvegre, hol az asztalra mered, és csak mikor az ünnepelt szólásra nyitja ajkait, néz fel rá.
- Éppen ezt mondtam, Katherine. A vámpírélet hordozza magával a poklot. Egyedül maradsz, hacsak... nem teremtesz magadnak társat. Olyat mondj, ami nem köthető ehhez az állapothoz - határozottan beszél, pont úgy, mint mikor parancsot kap rá. Viszont amit most, vagy mióta Bogolyfalván vannak mond el neki a nő, azzal sem visszaélni nem akar, sem lelki terrorban tartani a másikat. Nem tud elképzelni olyan esetet, amiben megzsarolná Katherine-t, kivételt képez ez alól az, ha az ő érdekében kellene megtennie. - Mindig lesznek olyanok, akikhez kötődhetsz, és soha nem kell egyedül lenned, ha nem szeretnél. Szerintem hozzá fogsz szokni a veszteségekhez is, ugyanúgy, mint bármi máshoz az életben.
Megnyugtatásul mondja, egyik kezéből a másikba lökve át a poharat. Kerüli a nő tekintetét, csak ha beszél, akkor néz rá.
- Honnan tudod előre, hogy az lesz a legszebb? - régen kérdezett már ennyit, akár egy iskolás, aki mindent tudni akar. Aztán, mielőtt partnere megszólalhatna, kiissza sajátjából az utolsó kortyot, és átnyúlva az asztal fölött Katherine poharáért, feláll és a pulthoz sétál, hogy kérjen még két dupla kört.
- Na most mondd - teszi a vámpír elé a mámort hozó nedűt, miközben kényelmesen elhelyezkedik már felmelegedett székén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=467991#post467991][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.02.26. 21:21[/b][/url]

Katherine D. Averay

Látja, hogy partnere a gondolataival küzd, hovatovább, talán még az érzelmeivel is, éppen ezért nem szólal meg. Rendezze csak el magában, neki ahhoz addig semmi köze, míg Katherine nem árul el róla többet. Először azt gondolja, hogy a titkos személyről ma este nem tud meg mást, de kérdésére végül sokkal részletesebb választ kap, mint amit egyébként várt.
- Értem - bólint egy lassút, és a hosszú szempillák árnyékában lakó óceánszemeket fürkészi. Ki nem mondott kérdésekre keres bennük választ, titkokra, olyasmikre, amiket senki sem tudhat, csak mi magunk. Hosszan tartja a szemkontaktust, szavak nélkül állja a nő tekintetét. Miért hiszi mindig, hogy ez a vámpír nem több annál, ami: gyilkos? Felnőtt beszélgetéseket folytatnak, komoly dolgokról vitáznak, sokat elárul magáról neki a fiatal nő, mégsem hisz egyetlen szavának sem. Legalábbis tudatban nem.
- Van a kastélyban egy női szobor, amiről az a hír járja, hogy teljesíti a lehetetlen is - mondja némi szünet után, egyfajta kapaszkodó gyanánt. Ő járt ott, de nem győzte meg a látvány, sem a fiatal festőpalánta, akit ott talált. - Egy unalmas pillanatodban felkeresheted. Vesztenivalód nincs.
Soha nem volt jó tanácsadásban, és most se telik tőle több, de amit mond legalább nemcsak a levegőbe szól, hanem őszinte, és lehetőségként szolgálhat.
- Dehogy pécézett ki - mosolyodik el a fülledt melegben, nyakkendője még így, lazább állapotban is szorítja nyakát. Ujját beleakasztja a görcsbe, és húz rajta egy kicsit. - Ilyesmiről szó sincs. Ezt neked tudnod kéne.
Sokatmondó vigyorral pillant Katherine-re, akiben ezekben a pillanatokban egyszerre látja a kislányt, a huszonkét éves fiatal nőt és a komoly, koraérett felnőtt nőt is. Sokáig nézi, szeretne neki valami biztatót mondani, de nem tud. Ez már csak ilyen, megy minden a rendjén, és ennyi. Ennyi? Előtte már alig, a vámpír előtt viszont mennyi lehetőség áll még! Bár kimondani soha, magában megállapítja, hogy egy kis időre cserélne vele. Vámpírrá válna, hogy megtapasztalja azt az ijesztő másállapotot. Élne a végtelennel, és leülne az újra emberbőrben élő Katherine-nel egy pohárka italra. Szép fordulat volna ez.
- Nem tudhatom - vonja meg a vállát. - Egyszer voltam szerelmes, akkor is plátói volt a dolog. Tuti a sors pécézett ki!
Nevetve húzza fel szemöldökét, majd visszabök lábával. Szegényes egy magánéletet tudhat magának, hogy még a szerelmet sem tudja körbeírni. Ez igen, a taps ide is jöhet.
- És mit gondolsz, ha meglátod azt az embert, akinek a legfinomabb lesz a vére, azt azonnal tudni fogod, vagy már csak azután, hogy belekóstoltál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=473002#post473002][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.09. 20:26[/b][/url]

Katherine D. Averay

Bámulatosnak tartja, hogy egy olyasfajta éjszakai teremtményben is, mint Katherine, ilyen erősen munkálkodhat az érzelemfaktor. A maga csendjében figyeli a nő erőtlen játékát az üres pohárral, gondterhelt arcát, és semmibemeredő szemeit, melyek előtt bizonyosan ezernyi emlékképet lát lejátszódni. Nem tudja miféle gondolatok gyötrik, nem volt tudomása régi szerelmekről, sem fájó pontokról, de most, hogy látja a bestiát nőként merengeni, már nem csak tudja, de el is hiszi, hogy valaha emberként létezett.
Kérdései elmaradnak, úgy dönt, ma este nem kínozza tovább a barna loknis lányt. Helyettük lepillant poharára, a benne lötykölődő szeszre, majd egy gyors mozdulattal szájához emeli, és maradéktalanul kiissza belőle a csípős italt. Katherine közben megszólal, magára erőltet némi határozottságot, de hangja korántsem tükrözi azt, amit a férfival elakar hitetni. Konstantin először nem is válaszol, csak egy pillantást vet a széktámlának támaszkodó vendégére. Zsebeiben dúr, dohány után kutat, s ezalatt a csárdába érkezők felé fordítja arcát. Ismeri azokat az alakokat, de most bármily nehezére is esik, kénytelen elvonatkoztatni munkájától, és figyelmen kívül hagyni mindent, ami a minisztériummal áll kapcsolatban.
- Nem is bízom - feleli kurtán, zakója belső varrásából egy márkás dobozt húzva elő. - Ha nem akarnád kiadni magad nekem, egyszerűen nem válaszolnál, vagy... elharapnád a torkom.
Szál az ajkak közé, aprócska láng egy finom kattanás után, és a férfi már szívja is magába a mérgező füstöt. Néhány kellemes másodpercig lehunyja szemét, kiélvezi a dohány nyújtotta élvezeteket, majd békés nyugalommal les fel Katherine-re, és egy szürke sóhaj után meg is szólal.
- Na és, mit szeretnél születésnapodra? - kérdezi váratlanul, annak tökéletes tudatában, hogy nem vásárolt neki semmit, sőt mi több, egyáltalán nincs is semmije, amit adhatna neki. Valójában még csak nem is barátok, hogy szükségét érezze kérdésének. Legfeljebb közeli ismerősök ők ketten, mégis, a nő előző percekben mutatott arca megkíván tőle ennyit. Lám, egy újabb kérdés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=473302#post473302][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.10. 13:47[/b][/url]

Katherine D. Averay

A nikotin egy csapásra lazítja meg elgémberedett, a munkahelyi gondok alatt merevvé váló tagjait, s szabadítja fel elcsigázott elméjét. Alakját békés csend öleli körbe, és ahogy oda-oda pillant asztaltársaságára, szavak nélküli egyszerűségében érzi jól magát. A cigaretta ég, füstje, mint kikezdhetetlen ködfátyol áll be közéjük. Konstantin hátradől, súlya alatt megreccsen a széktámla. Szemeit lehunyja, mélyet szív mesterséges idilljéből, hallása ezalatt csak a csárda alapzaját képes felfogni; öregedő férfiak esti sörözése, fiatalok titkos szövetségkötése, a zenegépből szóló ezeréves discoslágerek. Lábfeje az ütemre jár, ujjai térdén dobolnak.
Aztán, egy számára hihetetlenül gyors pillanattal később széke megdöntve támasztja a falat, Katherine vészesen komoly arccal magasodik fölé, ő pedig egyensúlyát keresve köhögi ki a riadtságában bent maradó fullasztó füsttömeget. Mellkasa fel-le jár, ereiben dübörög a pánik, és bár igyekszik leghiggadtabb arcát mutatni, kidudorodó nyaki ütőere megduzzadva lüktet vékony bőre alatt.
- Már megtehetted volna - feleli visszafojtott levegővel, a szavakat fogain szűrve át. Testét megbénítja a félelem, de a tudat, hogy egy csárdában vannak többek társaságában nem hagyja, hogy teljesen elveszítse a fejét. Ezer alkalma lett volna már erre a nőnek, és ha van egy kis esze, bizonyára nem egy központi helyen, épp egy kocsmában fogja megtámadni. - De ha megteszed, ígérem, maradandót fogsz kapni. Életfogytiglani randevú egy kedves, téged minduntalan csak csókolni vágyó dementorral megfelel? Lesz időd kiélvezni az örökkévalóságot...
Szíve iszonyú erővel ütlegeli mellkasát, légzése felgyorsul, és bár szemtelen magabiztossággal beszél, azonnal minisztériumi végzéssel fenyegetve meg az éjlényt, ahogy belenéz Katherine óceánszín szemeibe, a nő láthatja, hogy kényszer nélkül sohasem lökné őt ítélőszék elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=473320#post473320][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.10. 14:55[/b][/url]

Katherine D. Averay

Katherine valóban fölényben van. Megváltozott helyzete azonban nem feltétlen csak testi erejének, vagy a hivatalnokban páni félelmet előidéző vérszomjának köszönhető. Sokkal inkább tudható be annak, hogy a férfit még egyetlenegyszer sem érte vérfarkas-, vagy vámpírtámadás. Világéletében kellően óvatos, és szégyentelenül szerencsés alkat volt, és bár többször is látott vadállat okozta sebeket, és állt már olyan munkatárs temetésén, akit efféle éjlények téptek szét, ő maga valamilyen úton-módon mindig megúszta. A nyílt terepen, majd az angliai üldözések során is minden egyes reggel úgy ébredt fel, hogy talán ez lesz az a nap. Hogy ha nekivág az útnak, lehet, hogy halálos támadás éri, vagy olyan harapássebet szerez, amit csak egy ocsmány választással élhet túl. És bár minden bevetés során számított az elkövetkező pillanatra, az végül mindig elkerülte őt.
Fékezi magát, higgadtságot erőltet vonásaira, s amint talpai alatt újra érzi az italtól ragadó padlót, valamelyest visszanyeri a saját maga felett elvesztett kontrollját. Szemei ide-oda mozognak, hol Katherine tekintetét fürkészi, hol az ujjai között reszkető cigaretta csikké égő szálát figyeli. Semmiféle hirtelen mozdulatot nem tesz, mintha csak attól tartana, hogy a nő arra ugrana, így szavait is kétszer meggondolja, mielőtt tényleg megszólal.
- Nincs senki, aki a nevét adná érted - köpi némileg gúnyosabban, mint amit a helyzet megkíván tőle, arra a pillanatra emlékezve vissza, amikor lepecsételte a nő eltussolni vágyott ügyeit. Ha lett volna más, a vámpír nem hozzá fordul, és ha lett volna más, talán ő sem gondolkodik annyit, miként menthetné a vérszívó bőrét. Könnyedén lepasszolhatta volna egy-két piszkos nevű, egyértelműen feketén is dolgozó kollégájának, de megnyugtatta a tudat, hogy ha az ő kezében marad a nő dossziéja, akkor van esély arra, hogy mintha mi sem történt volna, folytathassa az életét.
- Olyanok vagyunk, mint... - elhaló hangon kezd bele mondandójába, végig tartva a szemkontaktust a fölé magasodó nővel, ám mire a lényeghez érne, nem jön ki hang a torkán. Szóra nyitott szájjal vonja meg vállait, értetlenül rázva meg mellé fejét is. - Túl sokat tudunk a másikról. És van ez a valami. Nem tudom.
Kikerülvén a születésnapos arcát emelkedik fel a székről, a jobbjában elfüstölt csikket az asztalon álló üres poharába dobva bele, s nyakkendőjét megigazítva zakójáért nyúl. Közben lepillant a lányra, majd egy szakadozó sóhaj kíséretében újra megvonja vállait.
- Én... sétáljunk - mondja, és meg sem várva a nőt, a pulthoz siet, hogy rendezze ma esti fogyasztásukat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=548079#post548079][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.11.30. 00:04[/b][/url]

A csárda ajtaját határozottan löki be, mire az ajtószegélyen lógó apró aranycsengettyű dallamos hangján kezd ringani. Az öltönyös férfi komor arccal lép beljebb, kemény vonásaiból egy idegen is könnyedén kiolvashatja, hogy sem jókedve, sem jó napjai nincsenek mostanában. Szürke tekintetét először végighordozza a kisebb-nagyobb asztaltársaságokon, majd a pulthoz fordul, ahol azonnal kiszúrja Gwent. Arca felderül, talán mert még csak esélyét sem kívánja megadni annak az eshetőségnek, hogy a lányka kérdezősködni kezdjen hogylétük felől, vagy talán mert valóban ennyire örül a nem várt találkozásnak.
- Szép estét a kisasszonynak - búg fel a jól ismert morózus hang, míg öltönyén viselt szövetkabátját leengedi vállairól, és egy szabad bárszékre hajtva azt, ő is helyet foglal a szőke mellett. - Üdv az úrnak is! Egy pohárka erőset kérnék, ha egy mód van rá.
Türelmesen szól a csaposhoz, majd ajkait beszívva, alkarjait megtámasztja a márványpult szélén. Fekete hajába ősz szálak keveredtek az elmúlt hetek-hónapok során, de mikor tükörbe néz, úgy tesz, mintha nem venné észre őket. Az aggodalom, munkahelyi stressz és az örökös félelem bizony nem múlik el nyomtalanul.
- Na és hogy vagy, megy a suli? - kérdezi széles mosolyával fordulva Gwenhez, mutató- és hüvelykujjával végig házasságának szent jelképét, az egyszerű aranygyűrűt forgatva. Ez a rutinos mozdulatsor fakadhatna akár már megszokásból is, de ahhoz köze sincs. Egyszerűen szereti piszkálni, megnyugtatja a nemesfém hűvös érintése, és ha közben rá is pillant a meg-megcsillanó fényére, még a szíve is felderül. Mert Katherine ott él benne. - Fiúkkal mi újság? Köszönöm.
Pillantása Zsigmondra esik, aki éppen áttolja aprócska poharát a márványon, és akit látásból már ismer, de most hiába is erőlködne, nem jutna eszébe hol találkoztak. Pedig... pedig annyira biztos, hogy látta már a csárdán kívül is! Maga elé húzza, majd kezébe is veszi az átlátszó italt, hogy azzal együtt fordulhasson vissza az eridonoshoz.
- Mire igyunk? - kérdezi tőle egy szája szélén bujkáló huncut félmosollyal. A szemeit figyeli, fiatal arcát, és tudattalanul is ifjú felesége jut eszébe. Alig látja mostanában, és ez nem a nő hibája. Gondolataiba bekúszik zsúfolt irodája képe, mire felsóhajt, s nyel egy nagyot.