36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 15:58 | Link

Szülinap
Konstantin

Ruha


Felsóhajtottam és még egyszer, utoljára vetettem egy pillantást a tükörképemre. Nem azért, mert annyira aggódtam volna amiatt, hogyan nézek ki, vagy mert Konstantinnak akartam megfelelni, egyszerűen csak tudnom kellett, biztosnak kellett lennem benne, hogy minden rendben van. Tulajdonképpen már csak ez az egy dolog volt az életemben. A rend. Ez volt az, amibe kapaszkodhattam, még akkor is, amikor Angliában elkaptak.
Minden áldott pillanatot azzal töltöttem odabent két kínzás között, hogy mindent tökéletesen elrendezzek magam körül. A körmeimet, a hajamat, a ruhámat… a méltóságomat. Mert talán ez az egy dolog maradt meg az emberi életemből; a méltóságom. Már annak egy tört része ugye, mert ahogyan azt a legutóbbi alkalommal Konstantin is a tudtomra adta, szerinte mindössze egy könnyűvérű nőcske vagyok, aki bárkivel ágyba bújik. Hát köszönöm szépen…
Vártam egy röpke pillanatot, amíg a szemem befogadta a látványt, majd felkaptam a piros szövetkabátot és megindultam a csárda felé, ahogyan azt előre megbeszéltük. Csodálkoztam rajta, hogy emlékszik, annak ellenére, hogy nem az volt életünk legfényesebb estéje a medencénél.
Huszonkettő.
Szép szám… nem mintha számítana. Elvégre talán majd az ezrediket is épp olyan nyugodtan fogom megélni, mint ezt most. Ha ember lennék, biztosan könnyekben törtem volna ki, amiért ismételten eltelt egy újabb év, és amiért egyre jobban közeledik a huszonöt, a harminc vagy esetleg az utolsó…
Belöktem a csárda ajtaját és kiválasztottam a legtávolabb eső üres asztalt, jeleztem, hogy még várok valakit, leterítettem a hátam mögé a kabátomat, majd a előkaptam a kézitükrömet, hogy helyreigazíthassam a kósza tincseket. így vártam a férfit.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. február 26. 16:00
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 16:32 | Link

Katherine D. Averay


Mint már a medencénél is mondta, szívesen meghívja majd a fiatal nőt egy pohárka erősre, még akkor is, ha születésnapja már aligha jelent bármit is - legalábbis megváltozott énjének, a felszínnek. Mindentől függetlenül, a huszonkettő egy ünnepelni való szám, amit akkor sem tölthet egyedül, ha valahol tudja, hogy még több száz, esetleg ezer ilyen alkalma lesz vigadni. A férfi gondolatai az örökkévalóság körül forognak; saját halandóságán, veszendőségén elmélkedik. Hol lesz ő már akkor, mikor Katherine betölti a kétszázat? Talán majd iszik egy felest az ő emlékére. Vagy nem. Megeshet, hogy egy pillanatra sem fog emlékezni, amit együtt töltöttek, legyen az rossz vagy igazán kellemes emlék. Önkéntelenül is félrehúzza a hidegtől kiszáradt száját, és mielőtt benyitna a párás ajtajú csárdába, még megigazítja nyakkendőjét. Csupán néhány perce hagyta el a kirendeltséget, és bár hazarohanhatott volna átöltözni, neki megfelel az öltöny is. Ugyan a nyakát szorító kendő nem a kedvence, nélküle mit sem érne eleganciája.
- Két dupla whisky-t, és egy üveg kólát kérek - könyököl fel jobbjával a pultra, miután a helyiség legtávolabbik asztalánál megpillantja az ünnepeltet. - A cechet majd csak távozáskor egyenlítem ki.
Míg a pultos elővesz két poharat, és kinyitja az üdítősüveget, ő a piros kabát irányába néz, majd az elé tett tálcát megfogva biccent a pult másik oldalán álló férfinak, és ellökve magát a fától, odaballag a rá váró nőhöz. Leteszi az ezüsttálcát, majd leengedi vállairól a nehéz szövetkabátot is. A közeli fogasra akasztja azt, végül helyet foglal Katherine-nel szemben, és kellemes mosollyal pillant fel rá.
- Régóta vársz? - kérdezi megköszörülve torkát, s közben a nyakát irritáló kendőt igazgatja. Fehér ingén szürke mellény van, ingujja alól régi óra tűnik ki. - Volt egy kis túlórám, azért jöttem csak most. Hogy telt a napod?
Míg beszél, az átlátszó itallal megtöltött poharakat elosztja, a kólát a nő elé tolja, majd saját szélesszájú poharát koccintásra tartva szólal meg.
- Isten éltessen! - köszönti Katherine-t, közben végig keresi az óceánszín szempárt. - Már, ha fogalmazhatok így.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 16:47 | Link

Konstantin


Nem telt el túl hosszú idő, mikor meghallottam a szívdobbanásait. Furcsa volt, kezdtem már beállni rá, épp úgy, mint annak idején Serenére, vagy Davidére. Olyan emberek, akik sokat jelentenek nekem. És mind férfiak… így már egészen érthetőnek tűnt, miért is mondta Konstantin azt a medencénél, amit. Fellestem a szempilláim alól, ahogy kinyílt az ajtó és óvatosan figyeltem, amíg rendelt, majd a tükröcskét a táskámba csúsztattam és vártam rá.
Szükségem volt arra a whiskyre úgy, mint semmi másra. Elvégre az ember lánya csak egyszer tölti be a huszonkettőt, és nyilvánvalóan nem arról álmodozik, hogy egymagában kortyolgasson egy csendes sarokban, ezért örültem a meghívásnak. Mennyire szánalmas lett volna, ha ma este egyedül ülök itt… és magamnak fizetek!
-Nem, nem igazán. –biztosítom gyorsan egy apró mosollyal, miközben végigfuttatom tekintetem rajta. –Akkor ezért vagy ennyire elegáns. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy csak az én kedvemért csípted így ki magadat. –kacagtam fel halkan és hátravetettem a copfomat.
Elfogadtam a poharat, és miközben az ujjaim között pörgettem elgondolkoztam rajta, hogy mit is válaszolhatnék erre a kérdésre. Merthogy elég jól telt a napom, hát még az éjszakám Daviddel. A gondolataim egy kósza pillanatra a fiú körül forogtak, majd ismét Konra fókuszáltam.
-Jól, szeretem, hogy ilyenkor sohasem süt a nap és nem kell elrejtőznöm valahol. –jelent meg az arcomon egy féloldalas mosoly. –Na és neked? A kedves barátnőd, hogy van? –villantottam meg egy gyors vámpírmosolyt, de ezúttal eszemben sem volt rosszat tenni…ezúttal.
Kicsit furcsa volt ez a helyzet. Elvégre a legutóbbi találkozásunk nem kicsit ütött szíven, de eszem ágában sem volt erről beszélni. Nem szerettem, amikor gyengének láttak és Konstantin most kifejezetten összetörtnek láthatott volna. Épp ezért szedtem össze magamat, mosolyogtam és próbáltam minél magabiztosabbnak tűnni.
-Ó, igazán köszönöm, de nem hiszek az efféle felsőbb hatalmakban. –ittam egy kortyot és letettem magam elé a poharat. –A vérben hiszek. Mi másban is hihetne egy vámpír, nem igaz?
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 17:23 | Link

Katherine D. Averay


Képtelen eldönteni, hogy azért ilyen kacér és csábító a szemben ülő nő tekintete, mert vámpír, vagy halandóként is pontosan így nézne rá? Vajon lényi állapotából fakad az a furcsa határozottság, magabiztosság és megkísértő erő, vagy ugyanez sugározna belőle akkor is, ha emberként, lüktető vérrel néznének farkasszemet? Katherine viselkedése valószínűleg ösztönös, bizonyára tisztában van saját valóságával, és az emberi gyarlósággal is, de ezzel szerencsére más is hasonlóan van.
Konstantin megcsóválja fejét, de jókedvét nem rejti véka alá, az széles vigyorban lát napvilágot, s az ünnepelt szavaira még fel is nevet. Nem, esze ágában sem volt kiöltözni a halott kisasszony képzeletbeli születésnapjára, főként, hogy mindennap öltönybe kényszerül, így jobban kedveli a lazább viseletet. Ha idejében végzett volna, most pólóban, farmerben és bőrdzsekiben ülne itt, de... talán majd legközelebb.
- Ezerszer láttál már így - mondja az üdítősüveget vizslatva. - Vagy talán már nem rémlik?
Jobb szemöldökét kérdőn emeli meg, fejét kissé megdönti, s úgy figyeli a születésnapost. Nem szándékosan tér ki, egyszerűen a vámpír minden szava mögött csapdalehetőséget sejt. Érdekes kapcsolat az övéké, hiszen gyaníthatóan soha nem fognak egymásban megbízni, mégis jól érzik magukat együtt.
- Akkor ne is hívjalak, nem jössz el velem nyáron süttetni magunkat a parton? - kérdezi vigyorogva, teljesen komolytalanul. Ritka alkalmak egyike, hogy olyasmit mondjon, amiről pontosan tudja, hogy nem fog bekövetkezni. - Pedig nekem már nagyon elegem van a télből. Utálom ezt az időjárást, jöhetne már a jó idő.
Egyelőre vár a barátnőre kitérő kérdés megválaszolásával; egyrészt mert azt sem tudja, hogy rendelkezik-e olyannal, másrészt pedig fel-feltörő bizalmatlansága nem engedi válaszadásra.
- Mozgalmas nap volt, rengeteg papírmunkával természetesen - feleli, s nem bírva tovább türelemmel, erőszakosan enged nyakkendője szorításán. Bőre a kendő anyagának érintésére viszket és kivörösödött. - Léna emberiül érzi magát. Randevúzgatunk egy ideje.
Maga sem tudja mi van közöttük. A nőkkel soha sem értette meg magát túl jól, de igaz, ami igaz: Lénának már virágot is küldött, sőt mi több, üdvözlőkártyát, és fagylaltot vett, ő pedig bögrét kapott. Gondolataiból a koccintásra emelt poharak csilingelő hangja ébreszti fel, s egy jó kedélyű vigyor mellett kortyol saját italából.
- Én sem hiszek Istenben - mondja egy cuppantás követően, poharát az asztalra téve le. - De akárhogy nézzük, te már találkoztál a pokollal. Vér... no igen. Emlékszel még arra, akinek a legfinomabb volt a vére?
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 17:57 | Link

Konstantin


-Most, hogy mondod… -értek egyet egy halvány mosollyal.
Nem, természetesen egyáltalán nem állt szándékomban ezúttal csapdába csalni Konstantint. Nagyon sokat segített ebben a továbblépésben és az emberi érzelmek helyén kezelésében a tegnapi kis találkám Daviddel. Azóta megtudtam mindazt, amit tudnom kellett arról, amit mindketten műveltünk az eltáv alatt és arra kellett jutnom, hogy talán ez az egyetlen, amiben elnyomhatom a magamban rejtőző érzelmeket. Csak így működhetett, én pedig megadtam magam neki, egyszerűen csak magasabb szintre szándékoztam emelni a nem éppen legális munkánkat.
-De, szívesen megyek, ha hozol naptejet. –kacsintottam rá aprócska mosoly kíséretében. –Régen én sem szerettem a rossz időt. Gyűlöltem a hideget és a nedvességet, de most az életemet odaadnám érte. –vigyorodtam el hirtelen.
Annak idején nem volt az az ember, vagy varázslat, ami engem kirángathatott a kastélyból, vagy a szobám mélyéből, amikor bejött a rossz idő. Így találkoztam annak idején Yarral is, merthogy inkább meneteltem a kandalló és a meleg lángok felé, minthogy odakint császkáljak. Ez nyilvánvalóan abban a konkrét esetben hiba volt, de ki számolja már egy idő után?
Lena.
Nem tudnám megmondani, miért is tereltem rá a témát, minden esetre valahol mélyen legbelül érdekelt a dolog. Mi is segíti jobban a továbblépést, mintha minden erőnkkel támogatjuk annak a személynek a kapcsolatát, akitől el akarunk szakadni? Nem mintha akkor erőfeszítést igényelt volna, viszonylag gyorsan meg tudtam szabadulni az érzelmeim nagy részétől. Elég volt csak arra az aprócska tényre gondolnom, hogy a szemben ülő férfi egyszer már komoly fájdalmat okozott nekem; fizikai fájdalmat. Ezt pedig nem téveszthettem szem elől.
-Tudom. –vágtam rá azonnal és lepillantottam a poharamba, majd egy édes kis mosollyal vissza a férfire. –Kedves nő… tulajdonképpen. –döntöttem el a poharat forgatva.
Érdekes volt kettőnk között ez a kis kapcsolat. Nem tudnám megmondani, miért is alakult ki, ahogyan azt sem, hogy miért is mondtam igent erre a meghívásra, elvégre a legutóbbi találkozásunk alkalmával igencsak egyértelműen kifejtette, hogy nem akar tőlem semmit, ahogyan azt is, hogy mit gondol rólam meg a férfiügyeimről.
-Attól függ, mit is tekintünk pokolnak. -pillogtam rá kissé hunyorítva. -Sokkal rosszabb dolgok is vannak az életben, mint vámpírként élni. -felsóhajtottam és egy konkrét személyre gondoltam, bár igyekeztem gyorsan elhessegetni az emlékeket.
A kérdésre kiszakadok az álmodozásból és egy vállvonással iszom egy kortyot.
-Legfinomabb? Nem. –rántottam meg a vállamat. –Ellenben a legrosszabbra igen. Egy félvámpír barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy megkóstolom a vérét… csak a hecc kedvéért. A házvezetőhelyettesünk mentette meg tulajdonképpen az életemet, azután mindhárman úgy néztünk ki, mint akik elkövettek egy brutális darabolós gyilkosságot…magukon. –elmosolyodtam az emlékre. Nem azért, mert majdnem belehaltam, hanem mert az egy tényleg szép időszaka volt az életemnek. Tényleg életnek éreztem.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 18:43 | Link

Katherine D. Averay


Felnevet a beteljesíthetetlen hasonlaton, és ujjbegyével az asztalon álló pohár száján kezd körözni. Érdekes, hogy Katherine pont ezzel a példával hozakodott elő, minden esetre kedélyesen elmosolyodik, s közben végig a pohárban lötykölődő alkoholt figyeli.
- És mi másért adnád még oda az életed? - kérdezi felpillantva, néhány másodpercen át állva a nő tekintetét, majd ismét poharára sütve kékjeit. Tényleg érdekli, hogy a véren és a hideg, nyirkos időn kívül mi lehet még fontos a másiknak. Hallgatása alatt saját életem adnám érte-listáján mereng, de hamar rá kell döbbennie arra, hogy ha most kifogná a három kívánságot teljesítő aranyhalat, nem tudná mit kérjen. Még több munkát? Feleséget gyerekekkel? Szimplán boldogságot a mindennapokban? Valószínűleg nem. Állna a tóparton szótlanul, és úgy engedné vissza a halat, mintha mi sem történt volna. Ujja megtorpan a pohár sima száján, és értetlenül néz fel Katherine-re.
- Mit tudsz? - kérdezi összehúzott szemöldökkel, de a látszat ellenére sejti a választ. - Még mindig követsz?
Újabb kérdését már csak mellékesen teszi fel, hiszen ha így is van, ő abból semmit sem érzékel.
- Nem csak tulajdonképpen kedves - fűzi tovább gondolatmenetét, ráadásul tényleg kezd értetlenné válni. Katherine összevissza beszél, mintha kódnyelvet használna, amit csak nőtársai érthetnek meg. Félti Lénát, noha tudja, hogy a szemben ülő mostanra elfogadta, és - ha minden igaz - nem bántaná őt. Csak hát, sose lehet tudni.
- Mondj egyet - provokálja a huszonkét évest, mert ő maga semmit sem gondol rosszabbnak annál, amivé az Averay lány vált. Figyelmesen, kissé összehúzott szemekkel nézi a másikat, karjait mellkasa előtt fűzi össze, s kényelmesen hátradől a széken.
- A legrosszabbra emlékszel, a legszebbre meg nem? Kiábrándító lehet. Na és a nők, vagy a férfiak vérét szereted jobban?
Hangjában némi szigorúság cseng, amit úgy húz magára, mint egy védelmező ruhát, azzal a különbséggel, hogy erről nem tud. Kérdez, hogy ne őt állítsák válaszadás elé, és mindent megjegyez, hogy a megfelelő alkalommal felhasználhassa. Letagadná, hogy így van, de ezt a tulajdonságát levetkőzni nem tudja. Mondaná, hogy nem él vissza az információval, de adódhat olyan helyzet, amiben az érdek megkívánná tőle. Szúrós szemekkel figyeli a nőt, de amint észreveszi magát, hangján és tekintetén is változtat. Olyankor sokkal lágyabban kezd beszélni, és szemei is barátságosabbá válnak.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 18:44
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 18:59 | Link

Konstantin


A saját kis listámon jár az eszem és szükségem van néhány másodpercre, hogy átgondolhassam, milyen formában lenne a leghelyesebb kimondani és tálalni a gondolatot. Ennek mindössze egyetlen nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogy nem akarok emlékezni. Mindennek ellenére minden egyes alkalommal, amikor Konstantin közelébe keveredek, valamiért Ő is szóba jön.
-Szeretnék visszakapni valakit. –feleltem halkan és ismét kortyoltam egyet.
Vészesen megfogyatkozott az italom és ez itt és most nem volt a legjobb helyzet. Úgy éreztem, szükségem van rá. Szükségem volt arra a megnyugtató melegségre, ami mindössze egy pillanatra átjárt, miközben az alkohol lecsúszott a torkomon.
-Követni? –vontam fel a szemöldökömet. –A madarak csiripelték. –forgattam meg a szemeimet egy apró vigyorral.
Valójában már nem igazán követtem Konstantint, mindössze néha-néha azon kaptam magamat a faluban, hogy kiszúrtam a szívdobbanásait és a tekintetemmel azonnal őt kezdtem keresni, amikor pedig megtaláltam egyszerűen nem eresztettem. Csak ültem valahol és figyeltem, ahogyan elhalad előttem. Ő nem látott engem, de én láttam őt és ez valahol mélyen, legbelül idegesített.
Kiürítettem az a poharamat, majd magam elé vettem a kólát és csak azért, hogy húzzam az időt, ismételten kortyoltam párat. Át kellett gondolnom ezt a helyzetet és meg kellett értenem, hogy mégis miért mondom el azokat a dolgokat a férfinek, amik valójában nem is tartozott rá.
-Csak egyet? –kacagtam el magamat halkan. –Ki tudja, hány évig fogok élni és folyton, újra és újra elveszítem azokat az embereket, akiket szeretek. Valójában még csak huszonkét éves vagyok, ez azt jelenti, hogy négy éve vagyok vámpír, de ennek ellenére már túl sok fájdalom ért és túl sokan haltak meg. Olyanok, akiket nagyon szeretek. Ennél szerintem semmi sem rosszabb, a tudatnál, hogy örökre egyedül maradok.
Mint mondtam, nem tudom, miért is osztottam meg mindezt Konstantinnal, de amikor megtettem, akkor az asztallapba szerettem volna csapkodni a fejemet. Hogy miért? Mert ismertem a férfit. Tudtam, hogy képes lenne mindezt felhasználni ellenem, ha úgy adódna, hogy szüksége lesz rá. Mert tudta, hogy ezzel képes lenne érzelmileg zsarolni.
Megvillant egy pillanatra a tekintetem, amikor végigmértem a férfit, mielőtt bárminemű választ adtam volna.
-A legszebb még nem történt meg. –jelentettem ki magabiztosan. –Nem ez a meghatározó, bár ha lehetőségem van rá, akkor férfiakból iszom.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 20:19 | Link

Katherine D. Averay


Az életétől tehát pont egy személyért válna meg, ha egyáltalán volna még olyanja. Konstantin csendesen figyeli a nő lesütött szemeit, a poharában megfogyatkozó italát, és elhalkuló hangja sem kerüli el figyelmét. Egyelőre azonban nem szólal meg, hagyja, hogy beálljon közéjük néhány másodpercnyi szótlanság, és Katherine elmerenghessen saját világában. Ő maga nem tudja, kiről van szó, talán egy jó barát, vagy annál több, nagy szerelem az, akit visszavár, de az biztos, hogy pozitívan csalódott most a nőben. Valamiért azt várta, hogy tárgyért óhajtozzon, vagy egy saját szigetért, isten se tudja miért, de nem gondolta, hogy pont egy élő, illetve mára már halott személy lesz szíve legnagyobb kívánsága. Mindig ez történik; ő valamit elgondol, amire aztán Katherine könnyedén rácáfol. Az irodájában, a szökőkútnál, de a stégen sem bízott benne, pedig nem adott rá okot. Mielőtt megszólalna, szájához emeli poharát, és az utolsó korty kivételével kiissza belőle a whisky-t.
- Még leányéletedben, vagy már vámpírként veszítetted el? - teszi fel következő kérdését, mint valami kihallgatótiszt, akinek kényelmes körülmények között kell információt gyűjtenie a szemben ülő, most törékenynek tűnő lényről. Arcvonásai kemények, az együttérzés, ami egyébként szívében dobog, nem látszik. Megtanulta már leplezni, és ha tekintete mégis elárulná egy pillanatban, az újabb pislantással azt is kiűzi onnan.
Szóval madarak. Badarság volt azt feltételeznie, hogy még mindig jelent valamit Katherine számára, ami miatt a nyomában járna, de ilyen az emberi lélek. A felvont szemöldök ívét nézi, aztán a vigyorra csúszik tekintete. Ugyan, mire számított mégis? A csend alatt, ami ismét rájuk telepszik, Konstantin hol a kólásüvegre, hol az asztalra mered, és csak mikor az ünnepelt szólásra nyitja ajkait, néz fel rá.
- Éppen ezt mondtam, Katherine. A vámpírélet hordozza magával a poklot. Egyedül maradsz, hacsak... nem teremtesz magadnak társat. Olyat mondj, ami nem köthető ehhez az állapothoz - határozottan beszél, pont úgy, mint mikor parancsot kap rá. Viszont amit most, vagy mióta Bogolyfalván vannak mond el neki a nő, azzal sem visszaélni nem akar, sem lelki terrorban tartani a másikat. Nem tud elképzelni olyan esetet, amiben megzsarolná Katherine-t, kivételt képez ez alól az, ha az ő érdekében kellene megtennie. - Mindig lesznek olyanok, akikhez kötődhetsz, és soha nem kell egyedül lenned, ha nem szeretnél. Szerintem hozzá fogsz szokni a veszteségekhez is, ugyanúgy, mint bármi máshoz az életben.
Megnyugtatásul mondja, egyik kezéből a másikba lökve át a poharat. Kerüli a nő tekintetét, csak ha beszél, akkor néz rá.
- Honnan tudod előre, hogy az lesz a legszebb? - régen kérdezett már ennyit, akár egy iskolás, aki mindent tudni akar. Aztán, mielőtt partnere megszólalhatna, kiissza sajátjából az utolsó kortyot, és átnyúlva az asztal fölött Katherine poharáért, feláll és a pulthoz sétál, hogy kérjen még két dupla kört.
- Na most mondd - teszi a vámpír elé a mámort hozó nedűt, miközben kényelmesen elhelyezkedik már felmelegedett székén.
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 20:21
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 26. 20:38 | Link

Konstantin


Nem tudtam, hogy magyarázzam el Konstantinnak mindazt, amit éreztem. Nem tudtam és nem is akartam neki ennél konkrétabban meghatározni, hogy kiről is van szó. Az életem azon szakaszát le kellett volna már réges-régen zárnom, csakhogy képtelen voltam rá, bármennyire is akartam. Igen, ez lett volna a helyes, ezt kellett volna tennem. Kellett volna. Sokat elmélkedhettem volna arról, mi is helyes és mi nem, de arra jutottam, hogy teljesen felesleges lett volna, mert én nem hogy másokra nem hallgatok, magamra sem.
-Vámpírként. –lepillogtam a poharamra és nem is akartam onnan felnézni. –Ő volt az egyetlen, aki annak ellenére, hogy folyamatosan levérszívózott és a fejemhez vágta, hogy halott vagyok, minden egyes alkalommal ott állt mellettem és segített, ha bajban voltam. Az életét kockáztatta értem, nem egyszer.
A szavak csak úgy kibuktak belőlem, bár egyáltalán nem akartam mindezt elmondani Konstantinnak. Ugyan korábban már említettem neki a férfi nevét, de akkor épp csak érintőlegesen beszéltünk róla és úgy tettem, mintha nem is lett volna fontos. De fontos volt. Nagyon.
A madarak dolog célba talált és egy halvány mosoly kúszott az arcomra, ahogy őt figyeltem, majd hagytam, hogy a pillanatnyi csend ránk telepedjen. Hallgattam, amit mondott, de úgy éreztem elbeszéltünk egymás mellett.
-A veszteség. A halál nem csak a vámpírlét velejárója. Az igen, hogy újra és újra át kell élnem, de én már életemben is túl sok embert elveszítettem. Olyan, mintha a sors direkt engem pécézett volna ki és most rúgott egyet rajtam, hogy csak azért is megmutassa, lehet még rosszabb. –utaltam a vámpírságomra és ittam egy kortyot.
Már éppen válaszoltam volna, amikor elment italért és követtem a tekintetemmel végig, egészen a pultig, majd onnan vissza, miközben nem értettem saját magamat. Nem tudtam, miért mondok el mindent ennek a férfinek, akihez tulajdonképpen az égvilágon semmi nem köt és miért nem fogom már be végre a számat? Persze, az alkohol… Alkohol! Nincs is már rám semmilyen hatással… nem, csak szimplán teljesen becsavarodtam, erre aztán tényleg nincsen ennél jobb magyarázat, hiába is keresem. Már akkor látszott, hogy megkattantam, amikor visszajöttem ide és ím! már megint hülyeségeket művelek.
Jöhet a taps…
-Nem tudom, melyik lesz a legszebb, de ha eljön, érezni fogom, hogy ez az. –magyaráztam és belekortyoltam az italba. –Olyan ez, mint a szerelem. Ha eljön az igazi, akkor tudod, hogy ő az és vele akarsz maradni egész életedben. Úgy függesz tőle, mint a drogtól. Vagy tévednék? –vontam fel a szemöldökömet és az asztal alatt meglöktem Konstantin lábát az enyémmel, miközben egy halvány mosoly kúszott az arcomra.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. február 26. 21:21 | Link

Katherine D. Averay


Látja, hogy partnere a gondolataival küzd, hovatovább, talán még az érzelmeivel is, éppen ezért nem szólal meg. Rendezze csak el magában, neki ahhoz addig semmi köze, míg Katherine nem árul el róla többet. Először azt gondolja, hogy a titkos személyről ma este nem tud meg mást, de kérdésére végül sokkal részletesebb választ kap, mint amit egyébként várt.
- Értem - bólint egy lassút, és a hosszú szempillák árnyékában lakó óceánszemeket fürkészi. Ki nem mondott kérdésekre keres bennük választ, titkokra, olyasmikre, amiket senki sem tudhat, csak mi magunk. Hosszan tartja a szemkontaktust, szavak nélkül állja a nő tekintetét. Miért hiszi mindig, hogy ez a vámpír nem több annál, ami: gyilkos? Felnőtt beszélgetéseket folytatnak, komoly dolgokról vitáznak, sokat elárul magáról neki a fiatal nő, mégsem hisz egyetlen szavának sem. Legalábbis tudatban nem.
- Van a kastélyban egy női szobor, amiről az a hír járja, hogy teljesíti a lehetetlen is - mondja némi szünet után, egyfajta kapaszkodó gyanánt. Ő járt ott, de nem győzte meg a látvány, sem a fiatal festőpalánta, akit ott talált. - Egy unalmas pillanatodban felkeresheted. Vesztenivalód nincs.
Soha nem volt jó tanácsadásban, és most se telik tőle több, de amit mond legalább nemcsak a levegőbe szól, hanem őszinte, és lehetőségként szolgálhat.
- Dehogy pécézett ki - mosolyodik el a fülledt melegben, nyakkendője még így, lazább állapotban is szorítja nyakát. Ujját beleakasztja a görcsbe, és húz rajta egy kicsit. - Ilyesmiről szó sincs. Ezt neked tudnod kéne.
Sokatmondó vigyorral pillant Katherine-re, akiben ezekben a pillanatokban egyszerre látja a kislányt, a huszonkét éves fiatal nőt és a komoly, koraérett felnőtt nőt is. Sokáig nézi, szeretne neki valami biztatót mondani, de nem tud. Ez már csak ilyen, megy minden a rendjén, és ennyi. Ennyi? Előtte már alig, a vámpír előtt viszont mennyi lehetőség áll még! Bár kimondani soha, magában megállapítja, hogy egy kis időre cserélne vele. Vámpírrá válna, hogy megtapasztalja azt az ijesztő másállapotot. Élne a végtelennel, és leülne az újra emberbőrben élő Katherine-nel egy pohárka italra. Szép fordulat volna ez.
- Nem tudhatom - vonja meg a vállát. - Egyszer voltam szerelmes, akkor is plátói volt a dolog. Tuti a sors pécézett ki!
Nevetve húzza fel szemöldökét, majd visszabök lábával. Szegényes egy magánéletet tudhat magának, hogy még a szerelmet sem tudja körbeírni. Ez igen, a taps ide is jöhet.
- És mit gondolsz, ha meglátod azt az embert, akinek a legfinomabb lesz a vére, azt azonnal tudni fogod, vagy már csak azután, hogy belekóstoltál?
Utoljára módosította:Osztrovszky K. Konstantin, 2015. február 26. 21:22
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. február 27. 21:30 | Link

Konstantin


Tulajdonképpen a második pohár felénél eljutottam odáig, hogy mindösszesen mosolyogtam egy-egy reakcióra vagy megrántottam a vállamat. A gondolataim elszeleltek és ez nekem ott és abban a pillanatban tökéletesen megfelelt. Nem azért, mert éppen nem volt kedvem Konstantin társaságához, csupán azzal, hogy a múltról beszéltem megrohantak az emlékek. Rengeteg emlék. A vámpírságom. Az, ahogyan eljutottam a mai napig, mindaz, amit megéltem ebben a négy évben; a rengeteg szenvedés, a magány, a kínok, a kirekesztettség, majd az, ahogyan felkaroltak és végre volt kihez fordulnom ebben a nyomorult iskolában, végül az, ahogyan elveszítettem mindazt, amit oly’ óvatosan, mintha kártyavár lenne felépítettem és menekülőre fogtam.
Gyáva voltam.    
Maradnom kellett volna és megtudnom, mi is történt valójában. Elköszönni azoktól, akiket szerettem és fontosak voltak a számomra, vagy legalábbis megpróbálni úgy tenni, mintha nem omlottam volna össze teljesen.
Davidre gondoltam. Egy másodpercre. Jól esett, hogy tudtam, hozzá fordulhatok, ha baj van, hogy számíthatok rá, annak ellenére, hogy most épp mindketten ugyanazt a melót űzzük, és ha erről valaki tudna, nyilvánvalóan gyűlölne minket. ha pedig Konstantin tudná, akkor már valahol egy rács mögött csücsülnék. Kényszerzubbonyban.
Felsóhajtottam, leraktam magam elé a poharat és ráhunyorítottam a férfire.
-Nem gondolod, hogy egy kicsit túl sokat kérdezel? Nem mintha ez bármilyen gondot jelentene, csupán érdeklődés szintjén. Elméletben én egy csúnya, rossz, férfifaló vérszívó vagyok, te meg ezerszer leszögezted, hogy nem bízol bennem. Akkor miért is kellene most kiadnom magamat neked? –tudakoltam mindenféle ellenszenv nélkül és hátradőltem a székemen.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 9. 20:26 | Link

Katherine D. Averay


Bámulatosnak tartja, hogy egy olyasfajta éjszakai teremtményben is, mint Katherine, ilyen erősen munkálkodhat az érzelemfaktor. A maga csendjében figyeli a nő erőtlen játékát az üres pohárral, gondterhelt arcát, és semmibemeredő szemeit, melyek előtt bizonyosan ezernyi emlékképet lát lejátszódni. Nem tudja miféle gondolatok gyötrik, nem volt tudomása régi szerelmekről, sem fájó pontokról, de most, hogy látja a bestiát nőként merengeni, már nem csak tudja, de el is hiszi, hogy valaha emberként létezett.
Kérdései elmaradnak, úgy dönt, ma este nem kínozza tovább a barna loknis lányt. Helyettük lepillant poharára, a benne lötykölődő szeszre, majd egy gyors mozdulattal szájához emeli, és maradéktalanul kiissza belőle a csípős italt. Katherine közben megszólal, magára erőltet némi határozottságot, de hangja korántsem tükrözi azt, amit a férfival elakar hitetni. Konstantin először nem is válaszol, csak egy pillantást vet a széktámlának támaszkodó vendégére. Zsebeiben dúr, dohány után kutat, s ezalatt a csárdába érkezők felé fordítja arcát. Ismeri azokat az alakokat, de most bármily nehezére is esik, kénytelen elvonatkoztatni munkájától, és figyelmen kívül hagyni mindent, ami a minisztériummal áll kapcsolatban.
- Nem is bízom - feleli kurtán, zakója belső varrásából egy márkás dobozt húzva elő. - Ha nem akarnád kiadni magad nekem, egyszerűen nem válaszolnál, vagy... elharapnád a torkom.
Szál az ajkak közé, aprócska láng egy finom kattanás után, és a férfi már szívja is magába a mérgező füstöt. Néhány kellemes másodpercig lehunyja szemét, kiélvezi a dohány nyújtotta élvezeteket, majd békés nyugalommal les fel Katherine-re, és egy szürke sóhaj után meg is szólal.
- Na és, mit szeretnél születésnapodra? - kérdezi váratlanul, annak tökéletes tudatában, hogy nem vásárolt neki semmit, sőt mi több, egyáltalán nincs is semmije, amit adhatna neki. Valójában még csak nem is barátok, hogy szükségét érezze kérdésének. Legfeljebb közeli ismerősök ők ketten, mégis, a nő előző percekben mutatott arca megkíván tőle ennyit. Lám, egy újabb kérdés.
Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 9. 22:24 | Link

Konstantin


Akármennyire is igyekeztem távolságot tartani a férfitől, nagyon rosszul ment a dolog. Persze tudtam én, hogy ő soha az életben nem fogja elhinni nekem azt, hogy nem volt afférom minden férfivel, aki szembejött velem az utcán, ennek ellenére azt is tudtam, hogy ha egyszer –ne adj’ isten- lecsuknának, ő lenne az első, aki mint herceg-fehér-lovon loholna be értem és mindenkin átgázolva követelné, hogy beszélhessen velem. Szinte láttam magam előtt a jelenetet, ahogy Konstantin terminátor stílusban megáll a rendőrök előtt, közli, hogy I’ll be back, majd kimegy és egy jól irányzott lövéssel leteríti a fél bagázst.
Halvány mosoly kúszott az arcomra, ahogy lejátszódott a fejemben a jelenet és ezúttal szinte sajnáltam, hogy valaki –nevezetesen Konstantin- nem tud a fejemben olvasni. Szívesen megnéztem volna az ő arckifejezését, amikor ez a kép lepereg benne.
Megrántottam a vállamat, amikor közölte, hogy nem bízik meg bennem. Mintha ez annyira természetes lenne… mondjuk, ha jobban meggondoljuk, az is volt. Elvégre én magam sem bíztam meg benne túlzottan, bár jelenleg úgy tűnt, hogy sokkal jobban, mint ő. Amikor pedig a torka elharapásáról beszélt, szinte könyörgött érte, hogy megtegyem, én meg ki vagyok, hogy elrontsam a játékát?
Hirtelen mozdultam, nem gondolnám, hogy lett volna ideje felkészülni rá. A székét hátradöntöttem és megtámasztottam magunk mögött a falon és egészen közel volt az arcom a nyakához.
-Még megtehetem. –emlékeztettem, hitelesen hozva a nagy és gonosz vámpírnő szerepét.
Tekintetemmel foglyul ejtettem az övét és közben végiggondoltam, mit is kérhetnék a szülinapomra. Lett volna pár ötletem, de végül elvetettem. Nem vagyok én férfifaló… vagy mi a szösz. Az ajkam pár centire volt az övétől és szinte éreztem a lélegzetét, miközben válaszoltam.
-Valami maradandót. –ráhagytam a döntést, kíváncsi voltam arra a hatalmas férfiúi kreativitásra.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. március 9. 22:34
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 10. 13:47 | Link

Katherine D. Averay


A nikotin egy csapásra lazítja meg elgémberedett, a munkahelyi gondok alatt merevvé váló tagjait, s szabadítja fel elcsigázott elméjét. Alakját békés csend öleli körbe, és ahogy oda-oda pillant asztaltársaságára, szavak nélküli egyszerűségében érzi jól magát. A cigaretta ég, füstje, mint kikezdhetetlen ködfátyol áll be közéjük. Konstantin hátradől, súlya alatt megreccsen a széktámla. Szemeit lehunyja, mélyet szív mesterséges idilljéből, hallása ezalatt csak a csárda alapzaját képes felfogni; öregedő férfiak esti sörözése, fiatalok titkos szövetségkötése, a zenegépből szóló ezeréves discoslágerek. Lábfeje az ütemre jár, ujjai térdén dobolnak.
Aztán, egy számára hihetetlenül gyors pillanattal később széke megdöntve támasztja a falat, Katherine vészesen komoly arccal magasodik fölé, ő pedig egyensúlyát keresve köhögi ki a riadtságában bent maradó fullasztó füsttömeget. Mellkasa fel-le jár, ereiben dübörög a pánik, és bár igyekszik leghiggadtabb arcát mutatni, kidudorodó nyaki ütőere megduzzadva lüktet vékony bőre alatt.
- Már megtehetted volna - feleli visszafojtott levegővel, a szavakat fogain szűrve át. Testét megbénítja a félelem, de a tudat, hogy egy csárdában vannak többek társaságában nem hagyja, hogy teljesen elveszítse a fejét. Ezer alkalma lett volna már erre a nőnek, és ha van egy kis esze, bizonyára nem egy központi helyen, épp egy kocsmában fogja megtámadni. - De ha megteszed, ígérem, maradandót fogsz kapni. Életfogytiglani randevú egy kedves, téged minduntalan csak csókolni vágyó dementorral megfelel? Lesz időd kiélvezni az örökkévalóságot...
Szíve iszonyú erővel ütlegeli mellkasát, légzése felgyorsul, és bár szemtelen magabiztossággal beszél, azonnal minisztériumi végzéssel fenyegetve meg az éjlényt, ahogy belenéz Katherine óceánszín szemeibe, a nő láthatja, hogy kényszer nélkül sohasem lökné őt ítélőszék elé.

Hozzászólásai ebben a témában



Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. március 10. 14:15 | Link

Konstantin


Ez a beszélgetés Konstantinnal sokkal mélyebbre sikerült, mint ahogyan azt előre terveztem. Na, nem mintha bármilyen titkot is rejtegetni akarnék előle, elvégre amikor Angliában a karjai közé keveredtem épp eleget elfecsegtem. Nem vagyok megtörhető… egy pontig. Abban a helyzetben viszont már szinte teljesen mindegy volt, mit is mondok, úgyis mindent pontosan tudott, én csak megadtam magamnak a lehetőséget, hogy valahogyan kijuthassak onnan.
Egy pillanatig felvillant bennem az aggodalom, ahogy a férfi köhögni kezdett és hallottam egyre szaporább pulzusát. Sikerült végre egy ici-picit fölénybe kerülnöm azzal, hogy ráijesztettem és ez tetszett. Sohasem félt tőlem, igazán nem. Nem hittem, hogy a legcsekélyebb esélyét is látja annak, hogy bántanám, de ez a helyzet most más volt. Tudtam, hogy abban bízik, ennyi ember előtt nem tenném ezt meg.
-De eddig nem adtál rá okot. –mutattam rá. –Most pedig szinte mindent tudsz rólam. Nem gondolod, hogy esetleg fenyegetve érzem magam? Tudod, hogy milyen vagyok, nehezen viselem, ha valaki sakkban tarthat.
Ez igaz volt.
Nézzük csak meg a családomat. Ott volt Jenny, akivel nem túl gyakran beszéltem; Rich, akit magára hagytam; Keith, aki egy bérgyilkos volt, az apám, aki szintén az volt és az anyám, aki éppen elmegyógyintézetben lógatta a lábát. Ezen emberek közül vajon kinek jutott volna eszébe, hogy ellenem forduljon? És akkor csoda, hogy én is ilyen vagyok, amilyen? Ezen tények fényében talán Konstantin sem csodálkozna rajta, hogy nem tud kiigazodni rajtam.
Felkacagtam a dementor szó hallatán. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy nekem van lelkem, de ez már részletkérdés volt.
-Nem bántanál. –döntöttem el, miközben hallgattam a szívdobbanásait. –Fogalmam sincsen róla, mi van közöttünk, de azt tudom, hogy sohasem fordulnál ellenem. –óvatosan visszaengedtem a székét, de továbbra sem húzódtam távolabb tőle. –Ahogyan én sem ellened.
Az általam kimondott szavakban ott volt a burkolt célzás; mi is van pontosan közöttünk?
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. március 10. 14:55 | Link

Katherine D. Averay


Katherine valóban fölényben van. Megváltozott helyzete azonban nem feltétlen csak testi erejének, vagy a hivatalnokban páni félelmet előidéző vérszomjának köszönhető. Sokkal inkább tudható be annak, hogy a férfit még egyetlenegyszer sem érte vérfarkas-, vagy vámpírtámadás. Világéletében kellően óvatos, és szégyentelenül szerencsés alkat volt, és bár többször is látott vadállat okozta sebeket, és állt már olyan munkatárs temetésén, akit efféle éjlények téptek szét, ő maga valamilyen úton-módon mindig megúszta. A nyílt terepen, majd az angliai üldözések során is minden egyes reggel úgy ébredt fel, hogy talán ez lesz az a nap. Hogy ha nekivág az útnak, lehet, hogy halálos támadás éri, vagy olyan harapássebet szerez, amit csak egy ocsmány választással élhet túl. És bár minden bevetés során számított az elkövetkező pillanatra, az végül mindig elkerülte őt.
Fékezi magát, higgadtságot erőltet vonásaira, s amint talpai alatt újra érzi az italtól ragadó padlót, valamelyest visszanyeri a saját maga felett elvesztett kontrollját. Szemei ide-oda mozognak, hol Katherine tekintetét fürkészi, hol az ujjai között reszkető cigaretta csikké égő szálát figyeli. Semmiféle hirtelen mozdulatot nem tesz, mintha csak attól tartana, hogy a nő arra ugrana, így szavait is kétszer meggondolja, mielőtt tényleg megszólal.
- Nincs senki, aki a nevét adná érted - köpi némileg gúnyosabban, mint amit a helyzet megkíván tőle, arra a pillanatra emlékezve vissza, amikor lepecsételte a nő eltussolni vágyott ügyeit. Ha lett volna más, a vámpír nem hozzá fordul, és ha lett volna más, talán ő sem gondolkodik annyit, miként menthetné a vérszívó bőrét. Könnyedén lepasszolhatta volna egy-két piszkos nevű, egyértelműen feketén is dolgozó kollégájának, de megnyugtatta a tudat, hogy ha az ő kezében marad a nő dossziéja, akkor van esély arra, hogy mintha mi sem történt volna, folytathassa az életét.
- Olyanok vagyunk, mint... - elhaló hangon kezd bele mondandójába, végig tartva a szemkontaktust a fölé magasodó nővel, ám mire a lényeghez érne, nem jön ki hang a torkán. Szóra nyitott szájjal vonja meg vállait, értetlenül rázva meg mellé fejét is. - Túl sokat tudunk a másikról. És van ez a valami. Nem tudom.
Kikerülvén a születésnapos arcát emelkedik fel a székről, a jobbjában elfüstölt csikket az asztalon álló üres poharába dobva bele, s nyakkendőjét megigazítva zakójáért nyúl. Közben lepillant a lányra, majd egy szakadozó sóhaj kíséretében újra megvonja vállait.
- Én... sétáljunk - mondja, és meg sem várva a nőt, a pulthoz siet, hogy rendezze ma esti fogyasztásukat.
Hozzászólásai ebben a témában




Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed