Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Wessinger Lilla

Már napok óta a csárdában tengeti napjait, amikor épp nincs a lányával. Gondolatait, ha nem Keiko akkor az iskola köti le, Bagolykő. Lassan születik döntés, felveszik-e tanárnak, avagy sem, pedig már többször beszélt az igazgatóval, néhányszor körbejárta a kastélyt is, vigyázva, nehogy összefusson Keikoval. A lány kiakadt volna, ha meglátja, hogy szaglászik utána még itt is, még ilyenkor is, pedig most ártatlan. Fő a feje, nem csak ezért, másért is, ha nem volt elég gondja, akkor itt van tessék, nesze neked gyereknevelés, ráadásul lány, már nem is gyerek és nem jönnek ki sehogy sem egymással. Mindketten mást akarnak, így soha nem jutnak egyezségre, ha egyikük nem enged, de nem Zoltán lesz az, aki megteszi. Néhány átveszekedett óra után, fáradtan tér meg a csárdába, hogy lepihenjen egy kicsit. A fenébe inkább ment volna szenet lapátolni, mint tizenéves csitrikkel vitázni. Úgy érezte, semmire nincs energiája, elaludni sem tud, kell egy kis lazító oldószer. Nincs függősége alkohol szinten, nem is hiányolja, ha nincs, de néha tagadhatatlanul jólesik felhajtani egy-két kupicával és most pont néha van. Ingét lezser, zöld pulóverre cseréli, ami kiemeli barna lélektükreit. Fekete farmert húz az öltöny nadrág helyett, és lebotorkál szobájából a kiszolgáló helyiségbe. Bár kimerült, de a világon semmi nem látszik rajta, ruganyos léptekkel a pulthoz megy, ismerősként, biccentéssel üdvözli a pultnál állót és elhelyezkedik az egyik széken. Nem ismer senkit az említetten kívül, így másnak nem köszön, sőt figyelemre sem méltat, bár nagyon is jól tudja, itt nem mindennapi emberek tivornyáznak, vagyis vigyázni kell. Állandó készenlétben állva ott belül, szemmel tart azért minden kis változást, feltűnik neki minden furcsaság. Az a hölgy is nem sokkal mellette. Sem ruhája, sem kinézete, sem nőiessége nem illik a képbe. Int a csaposnak, közben szeme sarkából figyeli a hölgyeményt. ~ Vajon honnan szalajtották? ~ A csaposnak pedig odaböki:
- Egy konyakot kérek, mindjárt duplát, meg egy erős feketét. - Meg kell hagyni, nem egy szószátyár típus, az alkohol hátha megoldja a nyelvét. Megérkezik a kért ital, azon nyomban fel is hajtja a duplát, ám az alján marad egy kicsi, azt a kávéjába löttyinti. Jólesően lehunyja szemeit és már érzi is, ahogy kisimulnak az idegei. Féloldalra fordul a széken, és a következő szavakkal hívja fel magára a hölgyemény figyelmét:
- Kegyed nem illik ebbe az idillinek cseppet sem nevezhető közegbe. Bocsásson meg, Várkonyi Zoltán vagyok. -

Wessinger Lilla

Félhomály, diszkrét fények, halk duruzsolás, megfelelő helyszín a lazuláshoz, a szobája meg, inkább cellához hasonlít most, nem bírt megmaradni benne, úgy érezte megfullad a bezártságtól, azért is döntött az ivászat mellett. El szándékozta felejteni az összes napi nyűgét, minden felesleges dolgot, amivel napközben tele a feje. Jól bírja ugyan a nyomást, teljesíti is a feladatait, de mindig nem lehet toppon lenni. A konyak, amit az imént tolt elé a pultos, égeti a torkát, aztán a nyelőcsövét, később már az egész testét. Hamar a fejébe és a lábába száll az ital, hiába nem szokta meg. Pajkosan villámló szemek ritkák nála, mint a Haley üstökös, de most pont átvonulási időszak van. Jól megnézi a hölgyeményt, akihez az imént nem túl kedvesen odafordult, pillantása leszalad a harisnyás lábakig, a körömcipőig, észre sem veszi, ahogy diszkréten elmosolyodik. Bemutatkozását a nő nem viszonozza, így a kézfogás is elmarad. Nem zavarja különösebben, inkább a jelenség bársonyos hangjában oldódik, mint ahogyan a kávéjában a cukor. Eggyel issza, jó keserűn, úgy az igazi. Miután feloldódott a cukor is...figyeli a lány doboló ujjait a poháron, majd kedvesen reagál a felvetésére.
- Ó, ez érdekes. Az őrültsége miben szokott megmutatkozni, ha megkérdezhetem? Elárulja nekem a csillagjegyét? - Zoltánnak mindig többet mond el az illető horoszkópja, mint bármennyi beszélgetés vagy egy név, foglalkozás, mi egyéb, hiszen asztrológus volt. Úgy olvasott a csillagokban, mint más a kottában. Neki az asztrológiai képlet, partitúra volt az illető lelkéhez. Bármi is lesz, követi a nő tekintetét, le nem venné róla a szemét, de mosolya már elhalványult. Sokkal inkább más tükröződik rajta, ami lehet az ital hatása.
- Most, hogy mondja, én is ritkán fordulok ki önmagamból - jegyzi meg, közben barnáit folyamatosan legelteti a nőn. Egy pillanatra felidézi, mikor is volt az utolsó alkalom, hogy... ~ á, de hagyjuk is, régen ~ hessegeti el a gondolatot a dupla konyak. Hozzáfog a kávéhoz, talán érzi, hogy hosszú éjszakája lesz, de mindenképpen szórakoztató. Az élet meglepte egy ajándékkal, amit gyermeki örömmel fog majd bontogatni, ő már eldöntötte, legalábbis fejben. A hölgy átható tekintetétől kísérve, újabb rendelés érkezik, ezúttal még erősebb a dupla konyaknál és Zoltánnak már az is sok volt, de még maradt benne annyi tartás, hogy illedelmesen koccint a barnával.
- Egészségére höl...szólíthatom Észtveszejtőnek? Igyunk a következő körre! - javasolja némi hátsó szándékkal és pajzános csillogással a szemeiben.

Szórakozottan kevergeti a kávéjában haldokló, egy szerencsétlen kockacukrot, gondolatai viszont egészen máshol járnak már. A nő bájos kacérsága elvarázsolja, és még a maradék tiszta tudatával szögezi le magában a tényeket, hogy az estéje jobban nem is alakulhatott volna. Ahogy partnere kuncog a hozzá intézett kérdésén, öntudatlanul is megmozdul valami a belsejében. A szívét most kihagyja a játékból, csak az érzékek vezetik, éljen a testiség, legalábbis most még ezt gondolja, aztán ki tudja mi lesz belőle. A ma esti horoszkópját még nem nézegette, mindenesetre érdekes lesz- fordul meg, több minden más között ez is a fejében. A nő jelzései egyértelműek, Zoltán is igyekszik beleadni, amit ilyenkor kell, nem vallhat szégyent. Egy pillanatra még Keiko is megfordul a fejében, aztán delete, már csak a mellette ülő szépség létezik számára. Beütött az agykrach.
- Akkor mi rokonlelkek vagyunk, szintúgy vagyok én is. Én is jó fiú vagyok - kacsint is hozzá egy rendeset, nehogy a lány ne értse, közben buzgón bólogat. Mi mindent szabadít fel benne az alkohol...maga sem ismerne magára. Közelebb húzza a székét a barnához, mintha csak ott jobbak lennének a fényviszonyok vagy a csillag fényszögkapcsolatok ott váltanának oppozícióból konjunkcióba, szóval csak természetesen, majd érdeklődve figyeli tovább a tüneményt, lassan homályosuló tekintettel, mint a rajzfilmekben, mikor dollárjelek ugrálnak a szereplők szeme helyén, csak nála nem a pénz dominál...mondhatjuk, hogy jojózik a szeme? Ááá, ne legyünk ennyire póriasak, csak diszkréten, elvégre Zoltán úriember.
- Figyelemre méltó, jegyzi meg ködösülő elmével, mivel a skorpió jegy vonásai közül, csak a szexualitás maradt már meg, de ennyi bőven elég volt neki, hogy tüzesebb tekintettel viszonozza a lány szende pillantásait.
Nem gondolkozom, nem is tudok, ennyi itallal a fejemben, na meg, ha így néz rám egy csinos hölgy. Ne haragudjon a szemtelenségemért - mondja némi észt pumpálva az alkohol helyére, ami rövid időre sikerül csak, végleg elengedi magát és hozzáteszi
- Az ön őrültsége ragályos, rám is átragadt - szól vigyorogva, remélve a bombaság veszi az adást.
- Igyunk, de ez a kör az enyém! - utasítja a csapost, majd újra a hölgyhöz fordul, koccintanak.
- Olyan nagy a hangzavar - hajol közelebb a nőhöz - akar velem konjugálni? Táncolhatnánk, majd dúdolok a fülébe. Mit szól hozzá? -

Lilla

Régen történt már ilyen Zoltánnal, de független, azt tehet, amit akar és végül is ez az, ami őt életben tartja, a szabadsága. Fiatalabb korában Keikot tehernek és kötöttségnek érezte, de mára elfogadta a megváltoztathatatlant, ráadásul az ő hibája volt, elszállt az agya, vagyis hát lejjebb költözött két-három emelettel, ahogy most is. Józan gondolkodása összecsomagolt, intett egy pá-t és kezeit tehetetlenül széttárva, fejcsóválva távozott. Ő már itt tehetetlen, sugárzott arcáról a csalódottság. Zoltán ezt meglehetős megnyugvással vette tudomásul, sőt, ahogy az alkohol szintje nőtt, úgy örült neki egyre jobban. A nő kacér kihívása felborzolta érzékeit és egyre inkább belelovalta magát a kalandba.
- Az, hogy jó fiú vagyok, egy axióma, amit nem kell bizonyítani, de megtehetem, ha nagyon ragaszkodik hozzá - somolyog rejtélyesen, amitől a nőnek valószínűleg a hátán is felállhat a szőr a gyönyörűségtől. Van a férfiban valami sajátos, amit ha kiereszt, mint olvadt méz, vonzza a méhecskéket. Úgy hat feromonja a gyengébbik nemre, hogy egy erős igen lesz belőle. Zoltán már biztos benne, hogy az igen ezúttal sem marad el. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy reggel, ha kijózanodik, iszonyú zavarban lesz, és szégyenében el is bujdosik talán egy barlangba, ahol sérült önérzetét gyógyítgathatja. Pláne, hogy megtudja, a nő skorpió, erősen megmozdít ölénél valamit. Bizsergést érez egész testében és szinte már el is képzeli a dolog lefolyását.
- Hmmm - mormog elégedetten. - Tüzes, szenvedélyes, érzéki, pont olyan, ami egy férfit lázba hoz, egyszóval összeillünk - búgja a nő fülébe, bár nagy a zaj, azért nem akkora, hogy normális távolságból lehetetlenné tegye a társalgást. A közelséget kihasználva beleszippant a hölgy parfümjébe, ami még jobban bevadítja. Felhajtja a maradék, kihűlt kávéját, aztán az italért nyúl, de a nőét veszi el, és abba iszik bele, közben mélyen a szemébe nézve, igéző pillantásokkal főzi tovább. A sajátját a barnaság elé tolja, kedves nógatással, hogy ő is kövesse a példáját!
- Magácska jó asztrológus növendék lenne. Volna kedve különórákra nálam? - teszi fel a kétértelmű kérdést. - Semmi kötelezettség, csak látom, hogy tehetséges, vétek lenne hagyni nem pamlagon heverni. - Ezt már a táncparketten állónak mondja, mert Lilla trillázva perdül középre és őt hívja.
- Röpülök, remek támogató hírében állok. Nem hiszi? Maga kis hitetlenke. Mindent bizonyítanom kell? - Odaugrik mellé, derékon ragadja, úgy tesz, mintha zuhanás közben kapná el, ezáltal lehetősége nyílik, hogy átkarolja.
- Vigyázzon, még belém esik! - vigyorodik el saját hülye viccén, és szorosan karolva továbbra is, táncba viszi a nőt, közben kezeinek csak a jó ízlés szab határt.

A Gyűlés

A régi idők emléke kísérti, kikapcsolódásra is szüksége van néha az ember fiának, különben meg neki nem tilthatja meg senki, hogy elhajoljon este, mint most is. Nem teszi ezt túl gyakran, nem is kedvence az alkohol, viszont jól bírja a nedűt, becsiccsantve nem látta még senki. Mikor pár órával ezelőtt, megérkezett a csárdába, ahol eltöltött néhány érdekes és kevésbé érdekes éjszakát, körülnézett, miféle figurák tolonganak éppen itt, ebben a füstös, vajsör szagú, áporodott levegőjű helyiségben. Őt ugyan nem zavarja sem a társaság, sem a szag, sem semmi, mégis szeret eltűnni kicsit a kíváncsi szemek elől. Könnyű neki, a mágiája ebben is segíti. Már elég régen jelen van ahhoz, hogy mindent lásson, de őt ne vegye észre senki, még az a szépen gyülekező társaság sem, akik a tanársegédje köré kezdenek csoportosulni. Látta bejönni a lányt, de akkor még nem tulajdonított jelentőséget neki, elvégre nincsenek az iskolában, de azért  a kialakuló kis csoport már erősen ingerli. ~ Hogy a fenébe, sehol nem lehet az ember magában. ~ Emelkedő alkohol szintje nem teszi empatikusabbá, inkább még jobban elrejtőzne, ám a figyelme mindinkább a "kisrakás" felé terelődik. ~ Mi folyik itt? Mindenki itt randizik ma? Vagy kihelyezett iskolai gyűlést tartanak? ~ Csalódottan emeli szájához a kiürülő poharat. Menne is a pulthoz egy újabbért, de nem volt hangulata átverekedni magát a tömegen, inkább szórakozottan forgatja a feles poharat, hol annak mintáját figyeli, hol a sok ismerős arcot. El is menne már innen, de ugyan az a helyzet, áttolakodni a tömegen, ahhoz nem fűlik a foga. Ezért aztán csak ül tovább a helyén, viszonylag tiszta fejjel, és csak figyel, mi fog történni amott.

Zoltán eddig sem minősítette a napjait, ezután sem veszi szokásba az ilyesfajta gyengeséget, hangulatának mércéje leginkább látogatásainak számán mérhető le, már ami a csárdát illeti. Már odáig fajultak a dolgok, hogy mióta Keiko lelépett, egyre több estéjét, sőt mi több, szabadidejét tölti el e neves intézmény komor falai között. Elüldögél egy sarokban, csendesen, egyetlen pohár ital mellett, olykor megelégszik a vajsörrel is, és elmélkedik a világ változékonyságán. Teszi ezt attól függetlenül, hogy az eseményeket régóta sejtette, hiszen a csillagok jelezték, mégis reménykedett abban, hogy meg tudja változtatni a sorsát, de megint nem sikerült, mint eddig még soha. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember képes előre látni a jövőjére vonatkozó történéseket, aztán zokszó nélkül meg is éli azokat, érzelmek nélkül. Ha lelke mélyén dúlnak is a háborúk, ebből a felszínen nem látszódhat semmi. Még gyengének bélyegeznék, és ezt nem engedheti meg magának. Mint a jó ló, viszik lábai a megszokott irányba, ahol csak akkor ocsúdik gondolataiból, amikor a csárda küszöbén áll. Nem tűnődik sokat azon, hogy került ide a szobájából, úgy hogy közben észre sem vette, mikor vette fel a kabátját. Magára néz, és konstatálja, hogy rendesen felöltözött, ettől kissé lenyugszik és határozottabban lép be a kocsma ajtaján. Nem kell csodálkozni azon, hogy a mindig céltudatos férfi, most kifordult önmagából, de ennek nem lánya az oka, hanem egy órája kapott bagoly, egy levéllel, egy régi, messzi ismerőstől...már azt sem tudja honnan is a nexus, de a legkisebb gondja ez. A pulthoz andalog, és a csaposhoz hajolva közli rekedten.
- A szokásosat! - Aztán szemeit húzogatva megáll, szemben a teremmel, hogy kiválassza a megfelelő helyet, ahol nem háborgatja senki. Ám ekkor kikerekednek a szemei, sokat látott lélektükrei egy pontra merednek, agyát pedig megint arra kényszeríti a sors, hogy elcsodálkozzon, miképpen szövi a szálakat, legalábbis az övét biztosan. Meg is indul a lába a leányzó asztala felé, odaérve ismét szóra nyitja ajkait.
- Szabad? - Lehetetlen kitalálni, minek köszönhető ez a nagy szószátyárság. Még csak két perce van a helyiségben és már két szó el is hagyta a száját. Az is elgondolkodtató, hogy miért keresi a lány társaságát, ami a másiknak is nagy kérdés lehet. Zoltán felveszi a legrémisztőbb nézését, úgy szövi tovább a szavakat.
- Mit keresel te itt? -

Mi mást is reagálhatott volna a lányka? Nem is azért kérdezte a tanerő, mintha felmerült volna elméjében a visszautasítás lehetőségének gondolata, így talán még a választ meg sem várva, ül le az asztalhoz és vizslató szemeit mélyen a szemben ülő barnáiba fúrja. Miért megint a kihívás? Erre keresi a választ magában, miközben tudja jól, hogy nem vette sikeresen a vizsgát, de kapott egy újabb lehetőséget. Nem mondhatnánk, hogy repes az örömtől, de kardjába sem fog dőlni miatta, csak jobban átgondolja a tennivalóit. A sorsa újra ugyanabba a helyzetbe kényszeríti, immár sokadszorra, és az okával is tisztában van. Mikor megkapja az italát a pincértől, kér valami szigorúan alkoholmenteset még pluszban, és figyelmét újra a lányra irányítja. A vak is láthatja, hogy igen csak zavarba hozta, a szinte már rászáradt arckifejezése, ezért megpróbálja redőit, kevéssé frászt hozóra mérsékelni. Lehajtott fejjel hallgatja a magyarázatot, nem fűz hozzá semmit...még.
- Értem - mondja szürke, sok mindent sejtető hangon. - Ebben hasonlítunk, én is ezért járok ide, ám nem egy lánynak való hely és kissé túl sokat látlak itt ahhoz, hogy a véletlen számlájára írjam. Remélem értve vagyok? - Felvonja szemöldökeit, reflex szerűen. Nem akarja még jobban berezeltetni a rellonost, pont most, amikor...na, jó, ezt majd később hozza csak szóba. Ám a rossz, vagy ki tudja rossz-e beidegződéseknek nehéz parancsolni. Ellágyítja a kissé megkeményedett arcélét. Tanulnia kell a leckéből, amit Keiko által a sorstól kapott. Nem hibázhat ekkorát többet.
- Az ember mindig tesz valami rosszat, akkor is, ha azt gondolja ártatlan - közli filozofikusan és a közben kiérkező újabb italt a lány felé tolja.
- Nem akartam rád hozni a frászt, elnézést! Már megszokásommá vált. - Sajnálkozó mosoly terül szét az ajkán, vagyis messziről úgy hat.
- Egészségedre! - Sután nyújtja koccintásra a poharát, szokatlan egy helyzet, és nem is tudja, hogy hozza szóba azt a dolgot, amiért ide kellett jönnie.

Szereti ez az önelégült majom, ha igazat adnak neki, és meg is jegyzi, valamint a szép emlékek között őrizgeti, és kiváltságokat élvez az, aki erre önszántából hajlandó. Kedveli is a rellonost ezért...is, meg azért is még inkább, mert érdeklődő és segítőkész, bár mostanában kicsit talán elhanyagolja a tanársegédi teendőit, legalábbis Zoltánnak ez a benyomása. Annak viszont örül, hogy nem egy olyan koloncot kap megint a nyakába, akivel csak a veszekedést lehet gyakorolni, de azért meg kell hagyni, nem vesztette el a józanságát így sem soha és erre mi más lenne, ha nem büszke. De, aki így a kedvében igyekszik járni, az remélhet némi kiváltságokat, ezért is nézte el a múltkori kilengését itt a csárdában, sőt, meg is védte volna, ha arra kerül a sor. Most viszont egészen más a gyerek fekvése, és másképp kell hozzáállnia, amit még a lány nem is sejt, ha jól értelmezte az anyja szavait. Minden esetre elgondolkodtató, hogy találtak rá? Ennyire nyilvánvaló, hogy itt tanít? Ennyire követi mindenki a tetteit, hogy ...vagy nyomoztatnak utána? Mielőtt még kialakulna benne a paranoia és mehetne pszichológushoz, ami tiszta égés lenne számára, száműzi a sötét gondolatokat agyából.
- Hagyjuk ezt, nem véletlenül vagy a tanársegédem és remélem ez tudod, hogy mit jelent? - Nem mondja ki, hogy kedveli, mi lenne jobb bizonyíték erre, mint hogy megbízik benne és megengedi, hogy segítsen neki, mert nála ezt is ki kell érdemelni. Tulajdonképpen, hálát ad a sorsnak, hogy őt kapta feladatul, s ha így ebbe belegondol, más tapasztalatot szűr le tüstént. Világosság gyúl az agyában, lehet nem is ő hibázott, hanem a kánya, mert a sors csak akkor ad könnyítést, ha valamit jól oldott meg a tanuló. Fellélegzik erre az önigazoló gondolatra, majd visszatér a vizsgálódáshoz. Még mindig csak kerülgeti a forró kását, nem tudja, mit reagálna Cat, ha közölné vele a tényt.
- Biztosan hallottad, hogy Keiko elment az iskolából és szeretném remélni, hogy ez nem az én hibám, de túlélem, viszont sokkal jobban érdekel, hogy veled mi van? Kevesebbszer látlak, az arcod pedig nem tükrözi a benned dúló harmóniát. És mielőtt felvetődne benned, hogy ehhez nekem semmi közöm, ki kell, hogy ábrándítsalak, igenis van. -  

Elgondolkodva forgatja poharát, a még éppen csak megkóstolt itallal, de a kétértelmű szóra, felszöknek a szemöldökei. Természetellenes, halk kuncogás tör fel a torkából, ezzel együtt szája is szóra nyílik.
- Kétértelmű?  -  Még folytatná azzal, hogy a barna helyében megválogatná a szavait, meg hogy nem annyira stabil ám a helyzete, mint tanársegéd, és tekintve, hogy nem nyúzza halálra sok munkával, bár megtehetné, nagyon jó kis poszt ez, de persze lehet rajta változtatni. A munka mennyiségén is és még személycsere is felmerülhet, ha így folytatja, csak tessék. Most azonban, ki tudja, miért, beéri azzal az egyetlen szóval, de azért a hangnem felér egy ledorongolással, attól függetlenül, hogy kuncog közben. Igazság szerint mulattatja a helyzet, bár az ő szemszögéből nézve inkább tragikomikus. Aztán Keikora terelődik a szó, majd Cat lelkivilágára, de úgy látszik az ugyanolyan tabu, mint a lánynak az övé. Jól ellesznek így ezek ketten, nem számíthatunk öklömnyi könnyekre, egymásra borulásra és egyéb hasonló nyalánkságokra, a csaposnak sem kell előkeresni a felmosót, hogy a bő érzelem nyilvánítás tócsáit eltüntesse. Zoltán csak bámul továbbra is a poharába, amit néha tör meg az, hogy a szemben ülőre emeli pilláit. Tudja, hogy nem fog semmit kihúzni a lányból, nem is csodálkozik rajta, de most megint nem tudja, mit tegyen, mit mondjon.
Idő?  Neki nem kell idő, letudta már a csalódást, ha így jobb a lányának, nem tehet neki szemrehányást, magának meg megteszi nagyon sokáig, de ez nem befolyásolja azt, ami történt, ezt jól tudja.
- Merlin mentsen meg tőle, hogy ilyet tegyek, ha ekkora ellenállást vált ki belőled, de különben sem gondoltam ilyesmire. – Ezt már majdnem jókedvűen mondja, majd körbetekint a helyiségben.
- Ez a hely amúgy sem alkalmas a kiborulásra, beismerem, egyébként azt is méltányolom, hogy együtt érzel velem. – Felnevet a saját gondolatmenetére, ám még mindig nem tudni, hogy mire gondol. Erre már innia kell, meg is ingatja néhányszor a fejét, majd int a csaposnak, hogy egy második kört rendeljen kettejüknek. Egyúttal bűnbánóan néz a lányra, nem mintha annak bármi joga lenne elítélnie őt egy pohár ital miatt, de változik a világ.
- Nos, örömmel hallom, hogy rendben vagy, akkor talán megbízhatlak néhány feladattal is. Ha már erre terelted a témát. El leszek pár napig foglalva, valakinek órát kéne tartania, meg persze a vele járó papírmunkák, fegyelmezés, házi feladatok ellenőrzése, beleértve a felsőbb osztályokat is. – Kérdőn veti szempárját a barnára, közben belül a kitörni készülő tűzhányó, mely pillanatokon belül kacagásban robban ki, ha sejtései nem csalnak túlzottan. Maradjon köztünk, de a tanítást csak akkor adná át bárki másnak, ha a halál jönne el érte, az is a katedrán találná, de még akkor is befejezné az utolsó mondatot, vagy mondata végére írásban odabiggyesztené a pontot, mielőtt végleg eltávozna az élők sorából. Erről azonban Cat semmit sem tudhat. Miközben hallgatja a tanársegédje válaszát, az egyik levegővételi szünetben, benyögi:
- Anyád baglyot küldött, pár órával ezelőtt. -