34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed
Mátra Máguscsárda - Nemes L. Izabella hozzászólásai (20 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 14. 14:36 | Link

Zétény
Outfit


Ma a szokásosnál is keményebb ébresztőm volt, a juhászkutya, aki a szobám egyik sarkában elhelyezett kosárkában lakott, hangos ugatással adta a tudtomra, hogy már elmúlt fél hét és jó lenne kikászálódnom az ágyból. Szívem szerint a jó meleg szobámban maradtam volna, de ha nem hallgattattam volna el a kutyát, akkor biztos, hogy az egész Levitát felébresztette volna a hangos ugatásával. Ezért kelletlenül, de kikászálódtam az ágyból, felöltöztem és levittem futni. Én ma kihagytam a testedzést, elég volt nekem a kviddics. Amióta prefektus lettem, egyre fáradtabb voltam, így most is, amikor vártam, hogy Vatta kiszaladgálja magát, összefont karral ásítoztam a kastély egyik fala mellett. Egy elfojtott ásítás után Vatta megjelent mellettem, én pedig dideregve indulhattam vissza a kastélyba. Visszaérve a szobába nem is akartam kimenni onnan, hiszen már sikerült meggyőződnöm arról, hogy mennyire hűvös volt odakint, de hatalmas balszerencsémre ekkor megpillantottam egy baglyot a zongorám tetején csücsülni, előtte pedig egy levélke feküdt a kották tetején. Fogalmam sem volt róla, hogy még is hogyan sikerült neki bejutnia, mikor az ajtó és az ablak is nyitva volt, de a figyelmem most épp lekötötte az a levél, amit a madár hozott. Miután kiengedtem az ablakon, feltéptem a borítékot és kihalásztam belőle a kissé gyűrött lapot, amin pár sorban az állt, hogy jelenjek meg pontban délután kettőkor a csárdában. Ötletem sem volt, hogy ki küldhette, és anyuék is mindig azt mondták, hogy ne álljak szóba idegenekkel, de túlságosan is kíváncsi voltam, így a kutyát a szobába zárva elindultam kifelé a kastélyból.
Így történt tehát, hogy most a csárda előtt lépkedtem és azon gondolkoztam, hogy miről fogom tudni felismerni az illetőt, hiszen a levélben konkrétan semmit sem írt, hogy kit keressek, csak annyit, hogy jöjjek a csárdába, kettőre. Most, pontban kettő órakor, benyitottam az ajtón, amit a belépésem után rögtön be is hajtottam. Odabent hasonló meleg fogadott, mint a Levitán belüli szobámban, csak hogy itt nagyobb hangzavar volt, mint a kék házban. Még sohasem voltam a csárdában, így ésszerű volt, hogy már az ajtóban megtorpanva mindent végi szerettem volna nézni, de a tekintetem megakadt egy fiún. Az egyik, hátrább elhelyezett asztalnál üldögélt, egymagában, két vajsörrel maga előtt. Kíváncsi tekintetem rögtön elködösült és átalakult gyanakvóvá: most kezdtem sejteni, hogy csak ő lehetett az, aki a levelet küldte. Ha jól emlékeztem, akkor a neve valami z betűs, de hogy mi, az pontosan nem jutott eszembe. Erőt vettem magamon, elkaptam a tekintetem és beljebb lépem. A pultnál ülő férfiak közül páran rám néztek, én viszont nem voltam hajlandó visszanézni rájuk, csak elindultam a fiú felé. Tudtam, hogy valahonnan ismertem, de most hirtelen nem ugrott be. Járőrözések...? Tanórák...? Még is mi miatt ismerős a neve? Az agyam az egész odaúton ezen járt, de csak nem sikerült rájönnöm, hogy kicsoda ő valójában. Abban viszont most már biztos voltam, hogy ő küldte a levelet. Nem tudtam, hogy miért, de biztos, hogy ő volt. Valahonnan tudtam... Ahogy elhaladtam a pultnál ücsörgő férfiak mellett, nem volt bátorságom rájuk nézni, inkább az asztalokat figyeltem és azt, hogy az ismeretlen merre is ült le. Mögöttem, páran már részegen csapkodták a pultot és még több alkoholt kértek, én pedig próbáltam nem rájuk figyelni. Már egyre közelebb kerültem az asztalhoz, amikor meggyorsítottam a lépteimet, néhány pillanat múlva pedig már ott is álltam mellette. Kérdő, kissé ijedt és kíváncsi tekintettel fürkésztem a fiú arcát, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, kihúztam a vele szemben álló széket és lehuppantam rá. Zétény...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 14. 16:07 | Link

Zétény


A kíváncsiságtól tágra nyílt szemekkel kutattam az emlékezetemben és közben próbáltam rájönni, hogy honnan olyan nagyon ismerős. Semmi sem ugrott be, hát persze. Az agyam folyton olyankor blokkol le, amikor nem kellene, mint például most. Abban viszont még az ajtóban álláskor, az idejövetelkor é a széken ülve is biztos voltam, hogy ismerem... csak nem tudtam, hogy honnan. Pedig valószínűleg nem azért hívott ide, mert csak kinézett a folyosón és el szeretne csevegni velem egy csárdában, mi bűzlött a részegektől. Elfintorodtam erre a gondolatra, de az arcomra rögtön megdöbbenés ült, amikor a fiú megszólalt.
Még a hangja is ismerős volt. Ajj, nem tudom, nem tudom, nem tudooooom...Kétségbeesetten kutattam az emlékeim között, pedig nem voltam én ilyen feledékeny. Z... z... z... z, z, z, zéééé... Az alsó ajkamba haraptam, amikor a fiú hozzám szólt, aztán megráztam a fejem. Kezeimmel a piros szoknyaszerűséget gyürmöltem az asztal alatt, zöld szemeimet az övébe fúrtam, mintha így megtudhatnám, hogy kicsoda valójában ő. Újra biccentettem, amikor megkérdezte, hogy miatt jöttem-e. Talán nem ő küldte? Kérdő tekintettel pillantottam rá, közben még mindig azon gondolkoztam, hogy hogy is hívják. A kezdőbetű már megvolt, de mi a többi?
Kérdő szemekkel nemlegesen ráztam a fejem, amikor azt kérdezte, hogy Eridonos vagyok-e. Már miért lennék? Még mindig a szoknyámat gyűrögettem és most áttértem arra, hogy hogyan is szólítsam meg... vagy hogyan hozzam fel a levél témát. Először mutatkozzak be és beszélgessünk kicsit, vagy...
- Te küldted a levelet? - bizonytalanul fúrtam vissza zöldjeimet a szemeibe. Végül a második volt a nyerő, vagy is a "rögtön bökjük ki". Reméltem, hogy igenlő választ kapok, hiszen semmi kedvem sem volt magyarázkodva lelépni innen úgy, hogy akkor még egyszer el kell mennem a pultnál vihogó arcok mellett. Na nem, arra nem leszek hajlandó még egyszer... majd kikísértetem magam...
- Zétény? - bukott ki a számon a kérdés. Tudtam, tudtam, hogy tudom a nevét! Végre szembe jutott az illető neve és biztos voltam benne, hogy így hívják. Még az is dereng, hogy honnan tudom, de nem járőrözés alkalmából találkoztunk, nem is óráról, hanem Lyra miatt. Vele láttam egyszer és bár nem voltak túl kedvesek egymáshoz(félreértés ne essék, nem hallgatóztam, csupán csak meghallottam ezt-azt), még is látszott rajtuk, hogy már régebb óta ismerték egymást. Persze rögtön továbbsiettem, amint elhalkult a beszélgetés és jóval előttük már betértem egy folyosóra, így semmi esélye nem volt annak, hogy megláttak volna.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 15. 19:08 | Link

Zétény


Most már teljességgel biztos voltam benne, hogy ő volt az emberem és vele kellett találkoznom. Még a nevét is sikerült kibogarásznom az emlékezetemből, szóval akkor már teljesen nyert ügyem volt. Az viszont még érdekelt, hogy még is mi a fészkes fenének hívott engem ide, amikor sokkal több és sokkal jobb dolgot is tudnék csinálni, mint a részeg férfiaktól hemzsegő, fülledt levegőjű csárdában. Ha már itt tartunk: miért nem a kastélyon belül hívott meg valahova? Most például egy jó meleg citromos vagy barackos, esetleg epres teával üldögélhetnék a szobámban, könyvhalmok közepette és magolhatnám, hogy az augurey-t miről lehet felismerni és a többi. Vagy például fejleszthettem volna a rajztudásom, zongorázhattam volna, vagy csak lehuppanhattam volna a kandallónk elé egy csésze teával és nézhettem volna ki a fejemből, ehelyett éppen itt ültem a Rellonos előtt és keményen a szemébe néztem. Na jó, nem olyan keményen, mint akartam, de volt a szemeimben egyfajta csillogás, amolyan: "gyorsan mondd, aztán megyek".
Az elém tolt italt nem is figyeltem, nem azért jöttem, hogy itt iszogassak, helyette tovább birizgáltam a piros szoknyám alját, közben pedig a fiút hallgattam. A koccintásra sem figyeltem, csupán azt akartam megtudni, hogy mit is akart tőlem. Mostanában egyre több Rellonos keresett fel ilyen-olyan okok miatt. Ott volt például Mihael... aztán a nővére, Michelle. Valószínűleg Noellel sem csak egy véletlen egybeesős találkozás volt, Zétény pedig... ő Michelle-l hasonlóan baglyot küldött és nem elrabolt. Egy pillanatra is rossz volt már visszagondolni ezekre a dolgokra. Mi van ha...? Egyre többen fognak jönni, végül pedig.. áhh, nem, nem hiszem. Közben az események zajlottak, az asztalnál már a pultos is járt, de kisvártatva el is tűnt, mi pedig egyedül maradtunk, ha nem számítjuk a pultnál csapkodó pasasokat és a tőlünk pár métere ülő párt, akkor egyedül maradtunk. A kérdésére csak megráztam a fejét, mert totál nem értettem, hogy még is miért hívott ide. Azonban nem kérdeztem vissza, mert volt egy olyan érzésem, hogy a következő mondata a válasz lenne a fel nem tett kérdésemre és így is lett. Zöld szemeim a fiún függtek, amikor lendületesen kiejtette a szavakat. Majdnem lefordultam a székről, amikor meghallottam a nevet és a "kérést". Nagyot nyelve újra megráztam a fejem.
- Ismerem, de... miért akarsz tudni róla? - teljesen nem értetem ezt a helyzetet. Egyszer láttam őket igaz, de akkor miért nem beszélgettek? Vagy most nekem még is mit kellene tennem? Ő ugye nem valami nőrabló, ugye? Olyan, mint Mihael...? A gondolatok össze vissza kavarogtak bennem, és a lehető legrosszabb feltételezések is előjöttek, amikbe inkább bele sem szerettem volna gondolni. Még én sem ismertem a lányt annyira, hogy bármit is mondhatnék róla. De nem is akartam igazából megszólalni, csak minél előbb kimenekülni ebből a csárdából, amit olyan nagyon pompásan állítottak be sokan. Közben sikeresen kiűztem a csúnya gondolatokat a fejemből és áttértem a menekülési útvonal tervezésére. Minél előbb tűnök el innen, annál jobb.
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 18. 22:24 | Link

Zétény


Egyre nyugtalanított a gondolat, hogy mit is akarhatott ő Lyrától. Még én sem ismertem annyira a lányt, a Rellonost meg főleg nem, szóval kicsit - nagyon - meglepődtem, mikor róla kérdezett. Nem igazán akartam róla beszélni, mert hát ki tudja, lehet, hogy egy pedofillal ülnék szemben, habár nem néztem volna ki Zétényből, hogy az előbb említett lett volna. Azért még mindig árgus szemekkel figyeltem az előttem ülő minden mozdulatát. Nem lett volna jó, ha a következő pillanatban egy zsákban találtam volna magam és arra eszméltem, hogy kifelé cipelnek... brr...
Visszatérve a jelenhez, a Rellonos most már bővebben is kifejtette, hogy miért is akart tudni a háztársamról. Oldalra döntött fejjel hallgattam a szavait, amik most egészen lassan jutottak el a tudatomig. Mire rájöttem, hogy abbahagyta a beszédet, ő már belekezdett egy újabb mondókába, én viszont csak lesütöttem a szemeimet és újra a piros szoknyám szélét kezdtem el morzsolni. Azon gondolkoztam, hogy hogyan is tudnék kibújni ez alól az egész Lyra-téma alól. Most komolyan, csak ezért hívott ide?! Magamban eléggé dühös voltam, mert ehelyett a találka helyett most ülhettem volna a szobámban is a már kigondolt barackos teámmal. Vatta sem randalírozna most a szobámban, hanem a lábamnál feküdne és nézne ki a fejéből, vagy nem tudom.
- Azért jöttem, mert hívtál - válaszoltam, kihagyva a legelső kérését. Egyszerűen csak átsiklottam fölötte és nem törődtem vele, de tudtam, hogy vissza fog kérdezni rá. Ha nem csalt a megérzésem, akkor nem bújhattam ki a dolog alól. Zétény közben benyakalta a korsó vajsört, én viszont még mindig nem nyúltam a sajátomhoz. Inkább a fiú elé toltam a teli korsót, amit nekem szánt. Nem tudom miért, de kissé ellenszenves volt nekem a Rellonos. A tekintetét folyamatosan magamon éreztem, ami egy idő után kezdett nyugtalanítani. Fészkelődni kezdtem a széken, abbahagytam a szoknyám húzogatását, ijedségtől csillogó zöldjeimet pedig a fiúra emeltem. Megrezegtettem a pilláimat és halk hangon megszólaltam.
- Te miért akarsz tudni Lyráról? - tudnom kellett, hogy még is mi célja volt az információknak. Akár mennyire is személyes ügy lenne, ki fogom szedni belőle, hogy mit akar tőle. Csak úgy, nem fogok mesélgetni róla. Meg aztán nincs is mit... a kviddicsedzések, pár óra, a szünetek, a klubhelyiség... a tárnás "kaland"... az állatsimogató... ezek nem sok találkozások voltak, bár órákon és a szünetekben viszonylag sokat beszélgettünk, még mindig nem annyit, hogy bármit is megtudhatnék róla. Most pedig... Zétény is tudni szeretne róla egy s mást, de én még egy darabig biztos nem fogok beszélni a lányról. Még csak az kellene, hogy elrabolja és... vagy ki tudja mi célja lenne vele. Csillogó szemeim most már nem az ijedségtől csillogtak. Gyanakvó tekintetem szegeztem most már a fiúra és egy sóhajtás után az asztalra helyeztem, egymásra fektetve őket. Előredőltem, még is elég hely volt köztünk. Gondolataim folyton a "tárgyon" jártak... Lyra...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. augusztus 21. 17:12 | Link

Zétény


Idegesített, hogy a srác folyton engem bámult. Az oké, hogy velem beszélgetett, de attól még stírölhetne másokat is... zavartan pislogtam, közben pedig nagyjából körbenéztem a csárdában, de igazából nem is tudom, hogy mit vártam tőle. Nem hittem volna, hogy részeg varázslók fogják szebbé tenni ezt a helyet, de igazából nem is tudtam, hogy mire számítottam. Még sosem jártam ilyen helyeken és így most már talán okkal is mondta mindig anyám, hogy ne járjak ilyen helyekre, mert ki tudja, kik járnak erre. Brr... még belegondolni is rossz, hogy mire gondolhatott, amikor ezeket mondta. De hát az anyák mindig mindent összeképzelnek és utána elvárják, hogy te is azt hidd. Csak hogy én nem vagyok ilyen.
- Nem vagyok udvariatlan és reméltem, hogy nem valami öreg, pedofil fószer hívott ide. De ahogy látom, te nem vagy öreg, pedofil fószer. Vagy tévedek? - készségesen oldalra döntöttem a fejem és újra megrezegtettem a szempilláimat. - Nem iszok sört.
Közelebb hajoltam hozzá és lassan a kancsó markolata felé nyúltam. Megragadtam és elhúztam a fiú elől, mint valami gondoskodó anya. Még csak az kellett nekem, hogy lerészegedjen és én cipelhessem vissza a kastélyba. Arra viszont nem lettem volna hajlandó. Majd vagy felvergődik valahogy a kastélyba, vagy nem iszik többet. És maradjunk az utóbbinál. A korsót szépen az asztal szélére húztam, kezeimet z asztalra fektettem. Zöld szemeim még mindig a fiút vizslatták, ami azért volt furcsa, mert az előbb még én voltam rosszul attól, hogy engem nézett. Ajkaim lassan szétnyíltak és már belekezdtem volna a szentbeszédbe, amikor meghallottam...
- A jegyesed? - olyan hirtelen ejtettem ki a szót, hogy talán még a vécén ülő is meghallotta volna. Az alsó ajkamra haraptam és hátranéztem, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg mindenki minket nézett-e. Hát persze... Fújtatva visszafordultam a "leendő férjhez" és sóhajtottam egyet. Lehunytam a szemem és elsimítottam egy tincset az arcomból. Mire zöldjeim újra kétkedően a világot, vagy is inkább a Rellonost vizsgálhatták, addigra ő már újra megszólalt. Lassan megráztam a fejem és az asztalon doboló kezemre pillantottam.
- Hogy érted azt, hogy a jegyesed? - időt sem hagyva neki, már egy újabb kérdést szegeztem hozzá. - Te komolyan el fogod venni? Ezt ő is akarja?
Fogalmam sem volt a házasságokról ,csak annyit tudtam, hogy nehéz úgy élni. Anyuék is sokat vitatkoztak, sokszor az állatok miatt. Olyankor Vivivel mindig kimenekültünk a pajtába, felmásztunk a létrán és lefeküdtünk a szalmára. Lakott ott egy pici, fekete cica, aki olyankor mindig odabújt hozzánk és én őt simogattam. Anyuék persze sosem jöttek utánunk, de vacsorára mindig, mindketten megnyugodtak már. Zétény újabb mondatára felkaptam a fejem és kétkedően pillantottam rá. Még is...
- Hohó, zene füleimnek - a fejemet újra oldalra döntöttem és bevallom, nagyon is élveztem a helyzetet. Apámon kívül még soha senki nem mondott nekem olyan dolgokat, hogy jól nézek ki, meg szép vagyok és a többi. Megszoktam már, hogy senki sem bókolt nekem és most furcsa volt, hogy Ly leendő férje.. jajj, de nehéz ezt kimondani... még csak gondolatban is. Szóval, hogy ő... ilyeneket mondott nekem. Amikor a korsóért nyúlt, finoman a kezére csaptam és ha még nem nyúltam későn, akkor újra elhúztam előle a korsót.
- Már így is eleget ittál, elég volt - most komolyan, tisztára, mintha legalább is az anyja, vagy a szörnyen aggódó barátnője lettem volna. Chh, barátnője... vajon milyen lehet valakinek a barátnőjének lenni? Valakihez tartozni, aki szeret és megvéd, hogyha kell. Még ezt sem tudtam pontosan, hogy mi is az "együtt járás" lényege. Még sosem voltam senki párja, a jellememből adódóan. Sőt, talán soha nem is fogom megtudni, milyen érzés szerelmesnek lenni. Egy aprót rántottam a fejemen, szemeim pedig újra Zétényre irányultak. Úgy nézett rám, mintha elvarázsoltam volna. Mintha elvarázsoltam volna...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 5. 21:12 | Link

Zétény
Ne igyál, fiam!
Rolleyes



Kezdtem egyre jobban megbizonyosodni arról, hogy tényleg nem volt jó ötlet idejönni. Az első pár percben még úgymond szimpatikus volt ez a gyerek, de most... valami furcsa dolgot vettem észre rajta, de nem tudom, hogy mi volt az a furcsa dolog. Egyelőre nem szóltam, inkább próbáltam minél előbb szólásra bírni, ami hát... nem volt nehéz. Még bírtam a strapát, de ha továbbra is így fog viselkedni, akkor minél előbb ki kell találnom valamit, hogy miért is kell elmennem. Az, hogy fázok, elég jó indok..?
- Ne hívj így - morogtam a nyuszifülre. Komolyan, még csak most találkoztunk, nem kéne rögtön becézgetnie. - Most a külsőmről van szó, vagy rátérhetünk arra, ami miatt igazából hívtál?
Nem igazán szerettem, ha valaki mellébeszélt és ez most is így volt. A túl sok körítés csak eltereli a témát a tényleges tárgyról, amire később már vissza sem térnek. Én inkább azokat a helyzeteket kedveltem, ahol valaki egyenesen, de finoman mondja meg, hogy mit akar. Viszont most ez az egész mindenféle más nem volt nagyon jó dolog.
- Nem - feleltem egyszerűen. Nem inni jöttem ide és szerettem volna, ha ezt ő is tudja. És talán neki sem kéne már többet innia. Kis mérlegelés után elhúztam előle a korsót, amit már nem tudott megkaparintani, de sejtettem, hogy nem hagyja szó nélkül. Hát nem igazam lett?
- Nem vagy a helyemben - mosolyra húzódott a szám, smaragdjaim pedig rókaszem-szerűre szűkültek. Kisebbfajta szívrohamot kaphatott Zétény a sör miatt... nem értem, hogy lehet meginni ezt a löttyöt. Semmi jó nincs benne, bezzeg a teában és az epres limonádéban már több a jó, mint a rossz. Ezért is szeretem őket annyira... nagyon.
- Sejtettem - dőltem hátra, az ölemben tartva a poharat. Gyors témaváltás, nekem köszönhetően, most viszont tényleg szükségesnek éreztem. Most komolyan, a sörről és rólam fogunk beszélgetni? Nem szerettem magamról beszélni, pont. Nem is fogok, pont.
Ahogy a hátam nekiért a szék támlájához, újra hallottam, az eddig kizárt kívülálló dolgokat. A részegeket a pultnál, két lányt, akik beszélgettek, na meg az ajtócsapkodást. Egy különösen hangos bezárulásra összerezzentem, szemeim pedig hirtelen lecsukódtak. Néhány másodpercig lent tartottam őket, majd hirtelen felnéztem Zétényre. A poharat visszacsúsztattam az asztalra és megráztam a fejem.
- Nem táncolok - ma úgy látszik inkább adok rövid, mint értelmes választ. Kicsit kezdett már nyugtalanítani ez a folytonos kérdezősdi, hiszen ha tényleg Lyra miatt hívott ide, akkor rólam miért akar megtudni dolgokat? Mondjuk... nem érdeklődött még olyan sokat rólam, de hát ami késik, nem múlik... Sóhajtva újra előredőltem és rákönyököltem az asztalra, gondosan elhúzva a fiú elől a poharat. Az az egy pohár is megártott neki, hacsak nem mindig ilyen bolond minden nap.
- Nem... de akkor sem kéne többet innod - fújtattam. Egyáltalán miért is akartam én, hogy ne igyon? Hiszen azzal csak neki teszek szívességet, magamnak nem... kivéve azt az egy icurka-picurka dolgot, hogy az emberek részegen sokkal több mindenre képesek... és úgy látszott, hogy ebben a sörben volt valami, ami arra késztette, hogy igyon még... mert hát finom az nem lehetett...
- Ahh... - ráztam meg a fejem és felemelkedtem a székről. A korsót megmarkolva az egyik távolabb álló asztalhoz léptem és ráhelyeztem a poharat, visszafordulva pedig Zétényhez masíroztam és pillogva lenéztem rá. Nem volt nehéz észrevenni, hogy vagy a szemem, vagy a lejjebb található testrészeimet bámulta... most komolyan.
- Szeretnél még valamit, vagy mehetünk? - nem volt éppen a legkedvesebb, amit ma mondtam, de most már tényleg szerettem volna minél előbb eltűnni innen. Az előbb már megbizonyosodtam róla, hogy tényleg eleget ivott és elég volt neki, szóval akár fel is mehetnék a kastélyba. Itt viszont nem hagyom, ki tudja, mennyire inná le magát, valamiért...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 15. 22:24 | Link

Zétény
Az vagyok Cheesy



Csak egy elnyújtott grimaszt sikerült magamra erőltetni az előttem ülő bocsánatkérésére. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, amit mondott - amit eddig mondott - de azért még is csak jobb lett volna, ha ezt az egészet tényleg komolyan veszi. Én sem jókedvemből jöttem ide és nem szerettem pazarolni az időm, addig viszont elmenni sem akartam, amíg meg nem tudtam az igazi okot. Igen tudom, furcsa logika, de ez van. Ilyeneken mindig így gondolkozok.
A sört elutasítottam és bevallom öröm volt látni az előttem ülő arcán lévő csalódottságot. Megemeltem a fejem, pupilláim enyhén kitágultak, egy tincs pedig az arcomba hullott. Kezeimet összekulcsolva az asztalra fektettem és még mindig gondosan ügyeltem rá, hogy sehogy se kaparinthassa meg azt a korsó sört. Elég volt neki ennyi.
- Mondom ne hívj így - szűkültek össze a szemeim, miközben a kezemmel összefogtam a haja, de csat híján nem tehettem mást, mint elengedtem szőke fürtjeim. Közben egész végig a fiú arcát fürkésztem és bármi olyan dologra utaló jelet kerestem, ami azt bizonyíthatta volna, hogy hátsószándékkal hívott ide és nem Lyra miatt. Na, akkor tényleg betelt volna a pohár és talán - felkiáltójellel - még a sört is az arcába öntöttem volna. Hmm, ezen olyan jó volt így elgondolkozni, csak hogy hát illúziórombolóként az előttem ülő személy volt olyan kedves, hogy megtörte ezt a "nyugis" morfondírozást.
- Hmm... - morogtam halkan. A pár perce az ölembe vett korsót visszacsúsztattam az asztalra és úgy döntöttem, hogy nem kell tovább háborúznom vele. Megnyugodott kissé, legalábbis én ezt reméltem... A táncolós kérdésre még a fejem is megráztam. Semmiképpen sem akartam itt, most és vele táncolni. Nem tudok, meg hát nem is akarok és ezen semmi sem változtathat. Pont.
- Tőlem? - szaladt fel a szemöldököm majdnem a homlokom tetejére. - Ezz..
Megakadtam a mondat, illetve a szó közepénél és inkább átcsúsztattam a korsót a másik asztalra. Visszaérve nem ültem már le, inkább csípőre tett kézzel megálltam az asztal mellett és pillogva méregettem a haját. Igen, a haját. Csak a haja volt az, ami úgy megfogott benne, de amúgy meg... a modorán lehetne csiszolni, az biztos. Közelebb léptem hozzá, mert ahogy kinézett az egyszerűen borzalmas volt. Mármint az ital miatt... Egy halk sóhajtással nyugtáztam, hogy felállt, de amit utána tett, azt már nem viseltem valami jól. Az még oké volt, hogy hátraesett, végül is sört ivott - nem is gondoltam volna, hogy a vajsör ennyire kiüti az embereket - de ahogy belém markolt, elszakadt a cérna. Erőteljesen rátapostam a lábára, de egy gúnyos mosolyon kívül nem mondtam semmit. Belül dühöngtem magamban és főleg az dühített, hogy itt maradtam eddig. Már számtalan lehetőségem lehetett volna lelépni innen én még is maradtam. Ez így utólag már nagyon rossz döntés volt.
- Gyerünk - sziszegtem neki halkan és megmarkolva a felkarját húzni kezdtem kifelé. Az ajtón nem túl kedvesen löktem ki, de azért még vigyáztam rá, hogy ne essen előre, vagy ami a még rosszabb: hátrafelé, vagy is rám. Amint kellő távolságban voltunk a csárdától egy falhoz löktem a fiút és már emeltem a kezem, hogy egy nagyon csinos pofon csomagot adjak át neki, amikor meggondoltam magam. Ehelyett csak villogó szemeimmel jeleztem neki, hogy ezzel túllőtt a célon.
- Te még is mit képzelsz magadról?? - nem emeltem fel túlságosan a hangom, de a nekem megszokott hangerőt már így is túlléptem. Karjaimat összefontam magam előtt és hátrébb léptem, mielőtt még valami ostobaságot csinálhatott volna. Na, abból elég volt a mai napra. Sóhajtva megráztam a tekintetem pedig a kastély és a fiú között ingáztak. Smaragdjaim folyamatosan cikáztak és mikor is az előttem állóra - vagy ülőre, ha összeesett, amin nem csodálkoztam volna - estek, továbbvonultattam őket. Már csak egy kicsi kellett volna ahhoz, hogy tényleg arcon csapjam. Ami azt hiszem be is fog következni, ha továbbra is így viselkedik...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 21. 12:48 | Link

Zétény
Inkább nem Rolleyes



Egyre jobban felhúzta az idegeimet ez a gyerek, pedig különben mindig azt mondták, hogy nyugodt lány voltam. Egészen addig, amíg el nem jöttem ide. Az első ok már a csárda: sosem voltam itt és vajon miért? Jó, azért, mert sosem volt időm, egyedül meg... úgy meg nem. Második indok: azt sem tudtam, hogy ki hívott ide, de legközelebb nem megyek sehová. Minimum egy kísérő nélkül. Komolyan, fel lehet valakit ennyire idegesíteni?
Már az, hogy nyuszifülnek hívott. Egy, ne becézgessen, kettő, nem vagyok nyúl. Jó, lehet, hogy ez egy szerelmespárnál elég édes, meg aranyos kifejezés egymás becézgetésére, de mi nem voltunk szerelmespár. Még csak a közelében sem voltunk, a srác vezetéknevét sem tudtam... A csárdában kezdett elég elviselhetetlen lenni a légkör, így muszáj volt valami menekülőútvonalat találnom, de előbb le kell rendezni ezt itt.
- Hah, nagyon vicces - ingattam a fejem. Mondjuk az a pár tényleg elég jól berúgott, szóval itt a második indok, hogy miért is kell gyorsan lelépni innen. Na és mivel én ilyen kedves vagyok, viszem magammal ezt is, mert attól függetlenül, hogy idősebb nálam, attól a vajsörtől kicsit meghülyült az biztos, szóval a további idiótaságaira nem vagyok kíváncsi... meg szerintem más sem.
Nem olyan könnyű nem észrevenni, hogy engem bámult, de ez ellen nem tehettem semmit. Nem fogok itt most elkezdeni kiabálni vele, ha megkérném, hogy nézzen mást, egész biztosan visszavágna valami gorombább dologgal, szóval inkább csak felkaptam a korsót és arrébb passzoltam az egyik asztalhoz. Na, innentől gyorsultak fel az események. Az egyik pillanatban még a csárdában tapostam a sárkány lábát, a másikban már a falhoz löktem és összefont karokkal - na meg veszélyesen villogó zöld szemekkel - ácsorogtam előtte. Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor tényleg alaposan helyre kéne pofozni a srácot.
- Nem, te figyelj... - vágtam volna közbe, de hát ő Zétény, ő mindent megtehet. A hegyi beszédre csak a szemeim forgattam, különösebben nem érdekelt, hogy mit mondott, hagytam, hadd szónokoljon még egy pár percig, ha leléptem, úgy sem fog többet keresni. Remélem...
- Nem vála... - kezdtem volna újra, amikor széttárta a karját és akkor... na, akkor jött a bombarobbanás. Szavai villámcsapásként értek, teljesen ledermedtem, szemeim kitágultak, ajkaim lassan szétnyíltak és csak álltam ott, úgy bámulva rá, mintha most tudtam volna meg, hogy megölt valakit. Nm tartott sokáig ez a hibernáció, a következő pillanatban szemeim újra a normális alakjukat vették fel, ajkaim szorosan összepréseltem és újra megingattam a fejem.
- Is... ismételd meg - sziszegtem újra olyan hangon, mint amikor a csárdában a lábára tapostam. Most szakadt el nálam a cérna és bár eddig jól bírtam - anyu szerint nekem jó idegeim vannak a hülyékhez, bár Zétény nem tűnt ostobának, sőt -, már csak tehetetlenül vártam, hogy mit reagál. Kezeim ernyedten a csípőm mellé zuhantak, szemeim rémülten Bambi-szerűvé váltak és csak álltam és vártam a halálos ítéletem...  
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 28. 15:34 | Link

Zétény
Hát persze Rolleyes



Sokszor rájöttem már, hogy a Rellonosokban nem lehet megbízni, nem lehet hinni nekik és nem kell velük találkozni. Hogy miért? Hát mert a kis "összeröffenés" vége mindig az lesz, hogy valaki megsértődik és csapkolódni vagy kiabálni kezd. Az én esetemben mindkettő megtörtén szép sorjában. Már a csárdában nagyon pipa lettem Zétényre és ezt még az is fokozta, amit utána csinált velem. Nem elég, hogy folyamatosan bámult - az még oké lett volna, ha az arcom nézi - és megjegyzéseket tett, ennek tetejében még minden neki állt feljebb. A csárdából túl könnyű volt kirángatni és a falhoz lökés sem volt túl erőteljes, de hát ennyi telik tőlem. Nem vagyok terelő, így nem ütök erősen, de majd feltalálom magam... Nem lehet nehéz verés nélkül elintézni, hogy Zétény vegye komolyan a dolgot és ne bánjon így velem. Hmm, akkor viszont biztos megkérdezné, hogy hogy így? Talán túlságosan is kiismertem már ebben az elmúlt másfél órában... Ennek nem lesz így jó vége. Smaragdjaim vészesen villogtak, amikor a fiú újra beszélni kezdett, de most igazából nem is a szavai miatt akadtam ki nagyon.
- Mondju... - kezdtem volna bele a felháborodott mondatba, amikor hirtelen közelebb lépett és megcsókolt. Szemeim összeszorítva löktem el magamtól a fiút, aki így erősen nekicsapódhatott a falnak. Annyira koncentráltam arra, hogy ne nyissam ki a szemeimet, hogy már elhittem: ha csukva maradnak talán ez sem történt meg. Kezeim ökölbe szorultak, kedvem lett volna ütni, ütni, ütni. Fájdalmat akartam okozni neki, amiért ezt tette velem. Szemeim hirtelen pattantak fel, a kezem már lendült, hogy arcon csapjam, de elkapta a kacsóm. Elkeseredetten rántottam ki csuklóm a tenyeréből és most a másikkal próbálkoztam. Úgy gondoltam, hogy nem volt elég ideje arra, hogy felkészüljön ere a "támadásra", így ha igazam lett, akkor egy hangos csattanás után elég szépen bepirosodott az arca.
- Hogy... - hangom elcsuklott, kezem lehanyatlott, szemeim pedig becsukódtak. Megint azt hittem, hogy ezzel így meg lehet ezt oldani, de tudtam, hogy megtörtént. Megtörtént és ezt mindketten tudjuk. Nem tudok visszamenni az időben, nem tudom nem megtörténtté tenni, semmit sem tudok csinálni... Nem, nem, nem...! Egy könnycsepp gurult le lehunyt jobb szemem pillái alól. Mindkét kezemmel beletúrtam a hajamba és amíg hátrahúztam a fürtöket, smaragdjaim is kinyitottam. Pupilláim összeszűkültek, megráztam a fejem és kényszeredetten megpróbáltam rácsapni az öklömmel a mellkasára...
Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 4. 16:50 | Link

Zétény
Mert te nem lepődtél volna meg. Rolleyes



Az események most már nem csak, hogy felgyorsultak, rögtön átcsaptak villámsebességbe és az idő csak úgy rohant. Az egyik pillanatban még betoppantam a csárda ajtaján és éppen azt kerestem, hogy ki is küldhette azt az üzenetet, a másik pillanatban már a vajsört húzogattam a fiú elől, mint valami macska-egér játéknál, most pedig már dühösen meredtem rá a csók miatt. A csók! Sosem voltam még ilyen dühös senkire, de tényleg. Még akkor sem, amikor Noel idegesített fel. Nem, az még mindig semmi volt ehhez képest. Még is hogy csókolhatott meg Nem úgy volt, hogy ő... és Ly... Na jó, kész, vége, elvesztem. Hogy gondolhattam azt, hogy ez a találkozó nem zárul mással, mint azzal, hogy valaki megsértődik, valaki dühös lesz, vagy... jó, arra még én sem gondoltam, hogy az lesz a vége, hogy megcsókol! Az pedig, hogy ő erre mit reagált, egyszerűen még jobban kiborított. Nem hiszem el, hogy ő nem érzi át, amit én most éreztem. De ó persze, hogy is gondolhattam volna, hogy ilyenekre képes? Hiszem neki csak az a fontos, hogy jó színben tündököljön és az már nem is számít, hogy mások mit gondolnak. Vagy esetleg azok mit gondolnak, akikkel ilyen dolgokat csinált? Az elkeseredett pofonom célba talált, azonban az ökleim már nem tudtam a mellkasához ütni, kezeimet leszorítva nézett rám. Dühös voltam, fájdalmat akartam okozni neki és nem csak egy pofonnal, vagy egy ökölcsapással. Lehet, hogy ez csak egy ilyen hirtelen fellobbanás volt, de akkor és ott tényleg arra gondoltam, hogy tönkre akarom tenni. Talán túl sok volt ez tőlem, de a gondolataim elszálltak már, nem is tudtam, hogy hol vagyok, hogy mit csinálok.
- Mit vagyok úgy oda?!?! Na nehogy most még neked álljon feljebb! - csuklóimat valósággal kitéptem a karjai közül, nem fogadtam el a nemleges cselekvést, ha nem akart elengedni, akkor a lába igencsak megfájdulhatott. Ajkaim remegtek, a könnycsepp eltűnt az arcomról és arra gondoltam, hogy Lyra ezt nem tudhatja meg. Nem tehetem ezt vele, akár mennyire is a kedves vőlegénye hibája, akár mennyire is löktem el magamtól, ez attól még megtörtént. Nem lehet visszacsinálni... Amikor Zétény elindult, kétségbeesettem kaptam el a karját és rántottam vissza.
- Ha bárkinek el mered... - nem fejeztem be a mondatot, úgy gondoltam, hogy a villogó szemek és az alkarjába mélyedő körmök eléggé meggyőzőek ahhoz, hogy tudja mit nem szabad csinálnia. Ujjaim egyre szorosabban zárultak a kezére, körmeim pedig valósággal felszakították a húst. Oké, ne rugaszkodjunk el nagyon a valóságtól, nem okoztam neki olyan nagy fájdalmat, de azért az nem valami kellemes, ha bárki belemélyeszti a körmeidet a kezedbe. Tudtam, hogy valahogy le fogja szedni a kezem az övéről, de a legutolsó pillanatig azt akartam, hogy érezze: nekem ez a csók mennyire fájt.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. október 4. 17:44 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. október 12. 18:30 | Link

Zétény
A szenvedés vége Rolleyes



Elegem volt mindenből, mindenkiből, az egész világból, Zétényből... igen, főleg rá voltam most annyira pipa, hogy nem is tudom mit csináltam volna vele. Ha Vivi ott lett volna most velem, biztos azt mondaná, hogy ne törődjek vele, nem érdemelné meg azt, hogy akár fájdalmat okozzak neki, semmit nem érdemelne meg. Én viszont nem voltam Vivi és nem azt tettem, amit ő mondott volna. Olyannyira dühös voltam, hogy akaratlanul is cselekedtem, amit cselekedtem. Totál nem voltam tisztában azzal, hogy mit csináltam, már csak azt láttam, hogy a körmeim a csuklójába mélyedtek, a szája pedig mozgott. Mintha mondott is volna valamit, de a szavak csak fáziskéséssel jutottak el a tudatomig. Nem, nem, nem! Akartam üvölteni újra, de nem ment. A torkom égett, egy szó sem jött ki a számon, miután körmeimet lerázta a csuklójáról. A durva megszabadításra csak lehunytam a szemem, sóhajtottam egyet és mire a fiú újra megszólalt, már hevesen a fejem ráztam.
- Tűnj el innen - sziszegtem. Tudtam, hogy előtte már kegyesen elbúcsúzott, de nem akartam ránézni. Nem, úgy éreztem, hogy soha többé nem akarom látni. Soha többé nem akarom látni az önelégült arcát, a villogó szemeit, a gúnyos mosolyát, nem akarom hallani a hangját, semmit... Szemeim csak akkor nyitottam ki újra, mikor hallottam a távolodó lépteit. Fagyos tekintettel néztem a hátát, ahogy elsétált. Csak elment és én ennyit akartam. Nem akartam, hogy búcsúzkodjon, hogy valami hozzászólást intézzen hozzám, nem akartam, hogy akár rám nézzen, egyszerűen csak lépjen le és hagyjon békén. Azt akartam, hogy kerüljön el az órákon, a szünetekben, forduljon meg, ha meglát a folyosón, nézzen keresztül rajtam, ne vegyen tudomást rólam és a legfontosabb: soha ne meséljen erről senkinek...
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. október 12. 18:39 Szál megtekintése

Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2016. augusztus 28. 15:01 | Link

Nikolai

Már magam se tudom, hogyan kerültem ide. Eredetileg azt hiszem a falu széléhez, vagy a stéghez indultam, mégis itt kötöttem ki. Ujjaim percek óta sebesen járnak, körmeim hangosan kopognak a csárda egyik falnál álló asztal lapján. Bokám ide-oda mozog a szék lába mellett, tekintetem valahol megakadt a pult és az annál ülő fiatal lány között. Az ajkamat harapdálom, hátradobom szőke tincseimet, majd elkapom a fejem és inkább a gyorsan fel s alá járó ujjaim kezdem el vizslatni. Egy ideje már senki sem járt errefelé, a közelemben sem ül senki, pedig elég sokan vannak most is a csárdában - mondjuk érdekelne, mikor nincsenek. A körülöttem lévő pár asztal teljesen üres, talán megijedtek tőlem, holott rajtam kívül fel tudnék sorolni legalább nyolc olyan varázslót és boszorkányt a csárda másik felében, akik sokkal ijesztőbben néznek ki nálam.
Az asztal teljesen üres előttem, ajkam pedig lassan kezd kisebesedni a folytonos rágcsálástól. Körülnéztem párszor, mielőtt beleestem volna ebbe a transszerű bámulós állapotba, de egy bagolykövest sem láttam még itt. Meglehet azóta jöttek páran. Hirtelen kapom fel a fejem, amire a percek óta engem bámuló pasi elfordítja az övét. Zavarában beleiszik a vajsörébe, én viszont nem veszem észre. Körbepillantok, még a pultnál dolgozó srácot is jobban megnézem és ő mintha ismerős lenne. Nem tudom rendesen megnézni az arcát, pedig hunyorogva is próbálkozom. Elidőzök vele egy darabig, míg próbálom kitalálni, hogy honnan ismerhetem, de miután nem sikerül rájönnöm, vetek még egy pillantást az ott ülő lányra, majd elfordulok. Körmeim ismét kopogni kezdenek az asztalon, jobb lábam fel és alá jár. A közelemben ülő pasi erre persze visszanéz rám, csodálom, hogy nem csorog még a nyála. Úgy harminckét-három évesnek tippelném, ha az arcára néznék, figyelmemet azonban most jobban lekötik a táncot járó ujjaim, így azt sem látom, hogy a pasi kiissza a maradék sörét, majd feláll és magabiztosnak nem mondható léptekkel elindul felém. Ajaj.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. április 9. 18:04 | Link

Zétény
[zárt] || kinézet

Nem tudom, mióta győzköd Zétény, hogy menjek el hozzá, de azt talán még ő is megértette, hogy az elmúlt pár hétben magamra se volt időm, nemhogy rá. Természetesen mindig jó látni és bármikor elmegyek vele bárhova, de egyszerűen nem volt alkalmas időpont, hogy én most bármit is csináljak vele, akár csak egy este. Na de majd ma. Kristófot fájó szívvel hagyom otthon Norbival, az kéne még csak, hogy velem jöjjön, mert bár nagyon jól kijönnek Zéténnyel, most mégis maradnia kell. A Nadiával való találkozásom óta nem láttam a nőt, ami talán most mindkettőnk számára a legjobb, mert nekem minden alkalommal megszakad a szívem, amikor Zétényt meglátom a kisfiammal és tudom, hogy Nadia még mindig nem beszélt vele. Nem tudom meddig fogom tudni tartani a titkát, de egyelőre azt hiszem elég jó vagyok, mert Zétény vagy nem vett belőle észre semmit, vagy már mindent tud és csak nekem nem akarja az orromra kötni. Nem tudom melyik a rosszabb.
A csárda előtt ácsorgok már legalább öt perce, még bőven a megbeszélt időpont előtt járva, a vállamon lógó táska pántját szorongatom idegesen, amiben az üveg vodka mellett ott lapul az a bizonyos bájital is, amire minden bizonnyal szükségem lesz ma. Idegesen harapdálom az ajkam, és csak nem sikerül bejutnom. Kellett neki pont ide költöznie. Szerintem a vele való legelső találkozás óta nem jártam itt és ez most iszonyatosan fura érzés. Ráadásul megint miatta jövök. Ideges sóhajt követően abbahagyom az ajkam marcangolását és belépek végre az épületbe. Körül se nézek igazán, csak gyors útbaigazítást kérek, majd felsurranok a lépcsőn és a szobáját megkeresve még egyszer az ajtó előtt is megtorpanok. Nem tudom meddig bírom még. Mély levegő, kifúj, egyik kezem pedig lendül is, hogy kopogtatással jelezzem: megérkeztem.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. április 12. 14:51 | Link

Zétény

Idegességem leküzdve mosolyt erőltetek arcomra, amely arcvonásaimmal együtt lágyul el abban a pillanatban, hogy meglátom a férfit. Elismerően biccentek a szobába lépve annak dekorját látva, a cipőm az ajtónál hagyva utam rögtön a kanapéhoz vezet, hogy konkrétan levágva magam a bútorra kinyújtózzak rajta.
- Aha, a vodka – halászom elő tértágított táskámból az említett üveget, amit a levegőben lóbálva mutatok meg neki. Egyébként nem szoktam inni, nem is bírom az alkoholt, soha életemben nem éreztem késztetést fogyasztani, de egyszerűen nem bírom már máshogy ki. Zétény meg nyilván nem fogja azt mondani a megtört külsőmre – már nem most, most egész jól nézek ki – vetett pillantás után, hogy ezt inkább ne. - Majd eszünk később, most gyere – az üveget a kanapé mellé a földre teszem és kinyújtom a karom felé, hogy lehúzzam mellém, majd egész egyszerűen rápakoljam a lábaim és ismét kinyújtózzak, mint valami macska. Eddig remek ez az este.
- Remekül – mosolyodom el azonnal az említésükre, miközben a fejem mögé pakolok egy párnát, csak hogy fokozzuk a kényelmet. - Norbi hatalmas örömére Kristóf megismerkedett a kvaffal. Készül a következő nemzedék legendás hajtója – persze ezt így elég meredek lenne kijelenteni, az is lehet a gyerek majd benyögi tizenhárom évesen, hogy ő, nem tudom, bájitaltan tanár akar lenni és ezt fogadjuk el, addig viszont innentől kezdve kviddiccsel kel és fekszik.
- Ühüm – jézusom erre innom kell. - Én is találkoztam vele. Nagyon... kedves nő, beszélgettem vele – gratulálok magamnak. Ez aztán a beszélgetés. Ezzel együtt pedig lendül is a kezem a kanapé mellett álló üvegért, hogy megbontsam. Ezt az estét nem fogom kibírni józanul.  - Hogy haladsz a fotózással? – igen, csak ilyen könnyed témák, amiről soha az életben nem beszélünk, mert mindig van valami más megbeszélnivalónk. Nem tudom miért érzem ennyire kínosan magam, Zétényt ismerem már több, mint egy évtizede, nyilván észre fog rajtam venni mindent, amit csak lehet, tulajdonképp feleslegesen próbálkozom, előtte nem vagyok jó színésznő. Meg más előtt se, de ezt hagyjuk. Nyilván nem fogom túlélni ezt az estét alkohol nélkül, szóval, természetesen, amint levarázsolom az üvegem tetejét, meg is húzom. Alapozzunk.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. május 16. 00:09 | Link

Zétény

Egyáltalán nem vagyok felkészülve erre az estére. Azt hinné az ember, hogy minden rendben lesz, iszunk, eszünk, beszélgetünk olyan dolgokról, amiknek semmi köze hozzá, a nőhöz és a gyerekükhöz, amiről nekem ugye feltétlen tudnom kellett, de úgy esett meg a dolog, hogy engem Merlin mindenképp büntetni szeretne és csak azért is a nyakamba zúdít mindent, hogy én azzal majd valahogy bírjak el. Most is, ahogy Zétényt hallgatom Nadiáról beszélni, csak az jár a fejemben, hogy vajon a kislánya mennyire hasonlíthat rá. Vajon neki is olyan áthatóan kék a szeme, vagy esetleg az anyja után örökölt? Vajon örülne, ha megtudná, hogy van egy apukája? Vajon tudnának egy rendes családot alkotni? Állkapcsom megfeszül, ahogy rászorítok a palack nyakára, ujjaim szinte elfehérednek. Nem szabad ilyenen gondolkoznom. Nem szabad rájuk gondolnom, mert a végén még elszólom magam. Nem szabad, nem szabad…
- Mi? – zavarodottan kapom fel a fejem, Zétény kinyújtott kezére meredek értetlenül, aztán a sajátomban lévő üvegre. - Ja, persze, igen… – a kanapéról felemelkedve nyújtom át neki az üveget, ülve maradva fürkészem az arcát. A háttámlának könyökölve döntöm tenyerembe fejem, és már esküszöm érzem is az alkoholt a szervezetemben, pedig alig ittam. Ez valóban nem lesz egy könnyű este.
- Nem, nincs semmi baj, csak… – lesütöm a szemem. Csak? Most erre mit mondjak. Csak van egy ötéves lányod, akiről nem tudsz és nekem sem kéne, de felidegesítettem az ex-barátnőd, akinek kicsúszott a száján és most mindketten bánjuk, hogy találkoztunk aznap? Igen, valami ilyesmivel kellene folytatnom. - Csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, a Levita meg minden… – ezzel pedig el is intéztem az egész dolgot. Bármilyen hangulatom rá lehet fogni a házra, meg a gyerekekre, úgyis mindenki elhiszi. - Hallottam hírét. Először el sem akartam hinni. Te, mint prefektus – arcvonásaim ellágyulnak és fel is nevetek, ahogy kezem nyújtva kérem vissza az üveget tőle. Nem kerülöm a tekintetét, talán nem is tudnám, hiszen ismer. Tudja, ha baj van és tudja azt is, hogyan szedje ki belőlem.
- Gondolkodtam valamelyik nap – wow. Én és a jó kezdések. - Ismerjük egymást mióta is… 11 éve? 12? Egyszer megkérdeztem, hogy mi barátunk vagyunk-e, emlékszel? Mostanában elég sokat gondolok arra a beszélgetésünkre. Azt mondtad az a fontos, neked csak az számít, ha a barátodra lehet számítani. És én… Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Melletted állok, bármi történjen – hagyok neki egy kis időt, hogy ezt feldolgozza, tekintetem ide-oda ugrál szemei között, aztán szabad kezem már siklik is a nyakára, a kibontott üveg kettőnk közé szorul remegő ujjaimmal együtt, ahogy magamhoz húzom egy ölelésre. Sóhajtva fúrom arcom a nyakába, majd hunyom le szemeim, körmeim nyakát karcolják. Érzem az ital jótékony hatását. Érzem, csak fel nem fogom.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. május 18. 23:52 | Link

Zétény

Eléggé meglepő döntés a vezetőség részéről prefektusnak kinevezni, ám valahol ésszerű is, hisz ő elég idős ahhoz, hogy egyengesse a kisebbek útját és mestertanoncként, kevesebb órával, jobban rá is ér. Mégis… Zétény, mint prefektus. Még egy dolog, amit fel kellett dolgoznom, miután meghallottam. Egészen elszoktam attól, hogy egyáltalán a kastélyban van és újra iskolába jár, most pedig ott fog csillogni a prefektusi jelvény a mellkasán. Ha diák lennék még talán direkt ki is szöknék hozzá, hogy feldobjam az unalmas járőrözéssel töltött éjszakáit, de ugye nem vagyok. Elmúltak azok az idők, mikor különböző helyeken bukkanhattam rá, amik először nem is kicsi bosszúságot okoztak, elvégre nem is kedveltem a srácot, másrészt rellonosként tartottam tőle. Egyikünk sem gondolta volna, hogy tíz év után majd együtt fogunk vodkázni és mindkettőnknek gyereke lesz. Ja igen, merthogy ezt a témát próbálom nagyon keservesen bénán elkerülni.
- Semmit nem akarok mondani. Nem történt semmi, csak nem szeretném, ha megismétlődne, ami hat éve történt – nem nézek rá. A nadrágomon lévő gyűrődéseket kezdem el piszkálni, egyik kezemben pedig még mindig szorongatom az üveget. - Lehet, hogy akkor nem tudtad, de most elmondom megint, hogy megértsd, bármiben melléd állok. De ha még egyszer el mersz tűnni, szó nélkül, akkor rajtad Merlin se fog segíteni. Azt is megbánod majd, hogy megismertél – csak az utolsó szavaknál pillantok fel rá, tekintetét keresem, hogy lássa komolyan gondolok mindent, hiába mondtam már el neki, hiába tudja. Nem akarom, hogy megint ez történjen. Szükségem van rá és neki is rám. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyen mélypontra kerüljön a kapcsolatunk. - Csak… Csak szólj róla legalább – ezzel pedig meghúzom az eddig szorongatott üveget és visszadőlök a kanapé karfájának. Tekintetem a plafonra siklik, szabad kezem egyre forrósodó homlokomra csúsztatom, ajkaim felfelé görbülnek, ahogy eszembe jut egy emlék. - Emlékszel, mikor Madagaszkáron voltunk? És akkor is valami bajom volt… Őszintén, te emlékszel bármilyen alkalomra, amikor nem az én lelkem ápoltuk? Merlinre, mindig valami bajom volt. Szinte már rossz visszagondolni rá. Tudod mi nem rossz viszont? Ez a vodka. De tényleg – témáról témára ugrálok, fel sem fogom teljesen a számon kiejtett szavakat, csak mondom a magamét. A plafonra szegezett szemeim időközben lecsukódnak, az üveget tartó kezemmel gesztikulálok a mondandóm mellé. Testem átjárja a melegség, amihez nem vagyok hozzászokva, hiszen az alkoholhoz sem vagyok hozzászokva. Kezd beütni az alkohol, ami az egymásba mosódó szavaimon is hallatszik. - Egyébként most így… Mihez akarsz kezdeni? Fotózásból fogsz megélni?  
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. május 23. 23:27 | Link

Zétény

Egyértelműen kijelenthető, hogy nem vagyok már teljes mértékben magamnál, még akkor is, ha szinte alig ittam az ujjaim között szorongatott üvegből, de tekintve, hogy egyrészt nem szoktam, na meg nagyon hosszú ideje nem is ittam, ez a hatás várható volt. Alapból nem bírja a szervezetem az alkoholt és nem szeretem, ezért is a táskám mélyén lapuló főzet, amit remélhetőleg nem felejtek majd el meginni az este végén. Zéténynek is említettem, hogy azért emlékeztessen majd rá, ha módjában áll, de elsősorban ez az én felelősségem és nem várom el tőle sem, hogy fejben tartsa.
- Persze, hogy mérges voltam. Csak élveztem az estémet egyedül, erre megjelentél és elrontottál mindent, ráadásul vizes is lettem – rosszallóan csóválom a fejem, pedig biztos akkor is épp valami roppant fontos problémámon gondolkoztam, ami akkor olyan hatalmas dolog volt számomra, ő pedig épp csak elterelte róla a figyelmem. Viszont én tényleg nem emlékszem, hogy neki lett volna valami különösebb baja, amiben tudhattam volna segíteni, leszámítva azt az egy esetet, amiben ki se kérte a véleményem, és itt is hagyott több évre, na de ezen meg próbálunk ugye túllendülni. - Aham – biccentek az ajánlatára, aztán közelebb helyezkedem hozzá, hogy rendesen belelássak a fotóalbumába. Őszintén szólva soha életemben nem gondoltam volna, hogy majd fotósnak áll, bennem nagyon sok ideig úgy élt, mint a Farkas örökös, aki megkap mindent az apjától, ha akarja, ha nem. Tudtam, hogy nem akarja a házasságot, és csak így örökölhetne, mégis ez az információ nálam mindig valahogy eltűnt. Most pedig itt ül mellettem, az albumot lapozgatva, amiben az ő saját készítésű képei vannak és csak arra tudok gondolni, ahogy tekintetem a képekről arcára siklik, hogy mennyire büszke vagyok rá. Mielőtt a meghatottság könnyeket csalna arcomba, feltesz egy újabb kérdését, mire hatalmas mosollyal dőlök vissza. - Imádom minden percét. Persze, fárasztó, de… Az is velejár és… Norbi olyan jó apa, azonnal megtanult mindent, olyan jól bánik Kristóffal, és annyira jó együtt látni őket. Merlinre, bármit megtennék értük. Nagyon szeretem őket – a plafont bámulva suttogom magam elé az utolsó pár szót, kezem a mellkasomra szorítva, aztán mosolyogva pillantok vissza a férfira. Az alkohol teljesen eltompít, meg sem fordul most a fejemben, hogy ez neki hogyan eshet. - El kell jönnöd. Muszáj, kérlek. Annyira jó lenne, ha meg tudnál vele ismerkedni és több időt együtt tölteni – Kristóf is biztosan örülne neki, ha egy új emberrel találkozhatna, én meg aztán pláne. Mindenképp szeretném, ha valamikor össze tudnám őket hozni, de azért ha nem muszáj, nem hoznám a gyerekem egy csárdába.
- Tudod, milyen ez? – hirtelen állok fel a kanapéról, egyensúlyomat vesztve kissé megingok, majd megindulva lassan fel s alá kezdek járkálni a szobában, kezeimmel hevesen gesztikulálok szavaim mellé. - Gondoltad volna, hogy egyszer majd itt fogunk tartani? Gondoltad volna, amikor idejöttél? Még nem is ismertél, csak Lyra volt belekényszerítve az életedbe, én pedig minden egyes porcikámmal utáltalak, mert elloptad az első csókom. Ráadásul azt sem hagytad, hogy kerüljük egymást… Vagy az lehet én voltam. Mindegy, sok mindenre nem emlékszem, amit már csináltam. Olyan zavarodott, naiv, gondtalan gyerekek voltunk, sokszor gondolok azokra az évekre, mikor még az volt az egyetlen gondom, hogy hazamenjek-e a szüleimhez a szünetre, erre most itt vagyunk, mindketten gyerekkel, és úgy iszogatunk, mintha ismételten nem lenne semmi gondunk. Annyira szeretnék egy tökéletes életet. Talán beleunnék, talán megutálnám, de gondolj bele, egy élet zéró problémával? Ahh, ne mondd, hogy te nem érzel így néha. Vagy ne ismételnél meg pár emléket, vagy ne csinálnál valamit másképp. Biztos minden rosszat ki akarnál venni a múltadból, a múltunkból, de akkor talán nem is lennénk ma azok, akik. Vagy nem tudom. Talán… Nem tudom. De ha belegondolsz… - és itt belekezdek egy nagyon értelmetlen, érthetetlen és főképp unalmas monológba arról, hogy a rossz döntéseink is meghatároznak minket, és ezt addig fogom folytatni, míg egyszer engem megunva félbe nem szakít.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. május 29. 23:42 | Link

Zétény

Azonnal fel sem tűnik, hogy kicsúszott a számon egy ilyen fontos információ, amit más körülmények között nem osztottam volna meg vele, valószínűleg csak a Nadiának tett ígéretem miatt, de végtére is ez tényleg már nem az én dolgom, nekik kell megoldaniuk, beszélni róla, elfogadni, megpróbálni vagy sem, bár mindenkinek könnyebb lenne, ha erről nem tudnék, így most nem lenne mit kikotyognom. Tulajdonképpen egyáltalán nem veszem észre, hogy nem csak saját magamra utaltam, mikor a gyerekről beszéltem, de ahogy folytatom gondolatmenetem, majd áttérek egy másik témára, teljesen ki is megy a fejemből a gyerek téma és mintha nem is lenne, elfelejtem. Ahogy magyarázok a kettőnk kapcsolatáról és minden rosszról és jóról, amin keresztülmentünk, nem nézek rá. A kanapé előtt sétálgatva mondom magamét, kezemben az üveggel, és csak néha pillantok rá, mikor valami nagyon fontosat akarok kiemelni. Egy idő után aztán abbahagyom végül, kifogyok a szavakból, a szám is kezd kiszáradni, az italom meg itt a kezemben, így logikusan abba kortyolok bele. Aztán félrenyelek. Gyereke van? Ezt mondtam volna? Amíg elfordulva tőle hangos köhögés közepette próbálok túlélni, az agyam az alkohol ellenére is működésbe lendül, és pillanatok alatt pörgetem végig az elmúlt fél-egy órában –mióta vagyok is itt?- elhangzottakat. Azonnal pánikba esek, egyrészt a megfulladástól, másrészt meg ahogy rájövök, hogy valóban elárultam a gyerekét, Nadia is beugrik, ezzel mindent sokkal rosszabbá téve. Elárultam. Megígértem neki, és elárultam.
- Mikor mondtam én ilyet? – Vörösödő arcom és a pánikom próbálom a köhögésemmel álcázni, szabad kezem a mellkasomra szorítva igyekszem csillapítani hevesen dobogó szívem. Ez most nem történhet meg. Az üvegtől megszabadulva túrok bele hajamba, majd krákogok még egy sort, hogy minden rendben legyen, közben már a következő hazugságon gondolkozom. - Már hogy lenne gyereked? Vagy tényleg van, csak nem akarod elmondani és így akarod leplezni előttem, hogy mégis van, de ha tetteted, hogy nincs, akkor úgy nem kell tudnom róla? – útközben belekavarodok ugyan a szavakba, de a gondolatmenetem azért még úgy-ahogy érthető talán. Muszáj elfeledtetnem vele ezt az aprócska tényt, hogy valahol, valamelyik házban, talán épp most mesél Nadia esti mesét az öt éves kislányának, aki ki tudja mit hisz az apja épp mit csinál és miért nem vele van. - Hé – kezdek bele hirtelen, hátha majd ettől a szótól mágikusan elfelejt mindent. - Ne haragudj, hogy így kezdtem az estét, mi lenne, ha ennénk? – Egyáltalán nem vagyok éhes. Konkrétan érzem, ahogy a gyomrom egyre jobban szűkül össze az idegtől, és ha most le kellene ülnöm elfogyasztani egy vacsorát, Merlinre a fürdőszobában kötök ki az este végén. Mellkasomon pihenő kezem lassan ejtem magam mellé, másikkal rögtön ráfogok a csuklómra és azt kezdem el szorongatni, és ahogy sok minden az este folyamán, most az sem tűnik fel, hogy fogaim ajkamba mélyednek, és talán ez az egyetlen jel, ami elárulhatja, hogy mennyire ideges vagyok. Előtte leszoktam erről. Legalábbis azt hittem, leszoktam. Nagyon hosszú ideig nem harapdáltam az ajkam, és egyre jobb lettem az érzéseim leplezésében, de ahogy visszatért az életembe, mintha az összes rossz szokásom visszatért volna vele, köztük ez is, amelyet talán ő ismer legjobban. Most pedig itt állok előtte, tudatlanul is elárulva magam és a titkot, amit őrizhettem pár napig. Nadia, én megpróbáltam.
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. június 9. 19:35 | Link

Zétény

Nem tudhatja meg. Nem tudhatja meg. Nem. Nem. Nem. Bármit kell hazudnom neki, bármit kell mondanom, hogy mentsem Nadiát, egyszerűen nem szerezhet tudomást a lányáról. Kizárólag a nőnek tett ígéretem miatt védem még mindig őket, még ha én azon a véleményen is vagyok, hogy a férfinak ugyanúgy tudnia kellene róla. Ráadásul most így ebben a helyzetben nem tudom kinek az oldalára álljak teljesen, egyelőre Nadiát védem, de hogy ez mikor fog megszűnni… Abban a pillanatban, ahogy véletlenül kiejtem a számon. Tudtam, hogy nem kellett volna innom. Tudtam, éreztem, hallgatnom kellett volna az utolsó működő agysejtemre, és most nem lennék ilyen helyzetben.
- Persze, nagyon szép gyereked lenne… egyszer – biztos nagyon jó apa lehetne, ha ott lett volna a gyerekével az első pillanattól kezdve és nem évekkel később kellene vele megismerkednie, már ha erre egyszer sor kerül. Őszintén remélem, hogy nem kell még hosszú ideig őriznem Nadia titkát, mert már most sem megy. - Hol tartottunk? A képeidnél. Meg hogy mennyire élvezed a fotózást – mosollyal az arcomon terelem ismét a témát, mielőtt rákérdezne a gyerekre. Tekintetem elkapva veszek a felkínált sajtból, hogy ezzel is megkíméljem magam a beszédtől, de egyáltalán nem esik jól. Halványuló mosollyal bámulok a tányéromra, de nem tudom élvezni a sajt ízét, egyszerűen olyan, mintha fűrészpor lenne a számban. Idegesen rágcsálok, biccentve megköszönöm a bort, de egyelőre nem kortyolok bele. Mutatóujjammal körözök a pohár peremén, tekintetem a benne meglöttyenő folyadékra siklik. Érzem magamon a tekintetét, egyre feszültebb leszek tőle, szóval veszek még a sajtból, a közénk beálló csendet pótcselekvéssel töltöm ki. - Mit? – felpillantok rá, ujjam megáll a pohár szélén, másik kezem ökölbe szorul az asztal alatt, a terítő jótékony takarásában. - Nincs semmi, tényleg. Fárasztó ingázni három hely között, ennyi az egész – legyintve rendezem le a témát, de szinte látom, ahogy felteszi a következő kérdését és tovább nyomja az egész beszélgetést a gyerek felé, így jobb ötlet híján a borospoharat megragadva aprókat kezdek kortyolni. - Jársz még a Rellonba?
Szál megtekintése

Szentmihályi L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2020. július 13. 23:44 | Link

Zétény

Fogalmam sincs miért beszélgetünk még mindig a gyerekről. Próbálom terelni a témát róluk, eléggé kevés sikerrel, hisz még nem sikerült ezen túllépnünk, bármennyire is szeretném. Tudom, hogy sejt valamit és pont ez a legnagyobb gondom. Nem kéne, hogy sejtsen semmit, de hát megint innom kell és olyanokat csinálnom az alkohol hatása alatt, amit később még nagyon megbánok. Igazából már most is eléggé bánom, nem kell ahhoz pár napnak eltelnie. Sose lesz vége ennek a vacsorának.
- Hallgass néha azért a professzorra is, majd ha levizsgáztál úgyis úgy csinálsz mindent, ahogy szeretnél - elmosolyodom, amikor rápillantok, és egy pillanatra elfelejtem Nadiát, a titkát, a lányukat, elfelejtem a görcsben álló gyomrom és csak ülök vele szemben, nézem a büszke arcát, ahogy mesél a fotózásról. Azt kívánom, hogy az egész este így teljen, fontos dolgokról beszéljünk, és tudjuk élvezni az együtt töltött időt, ne azon aggódjunk, hogy mit és mit nem mondok. - Igen... Tényleg - nyilván bejár a Rellonba. Merlinre, miért teszek fel ilyen kérdéseket. - Hányan hallottak rólad? Van még olyan, aki ismer téged az iskolában rajtam és néhány tanáron kívül? - elég sokáig volt távol, rengeteg diák kiballagott azóta és a tanári karban is volt sok váltás.
- Figyelj... Zétény - kezdek bele lassan, egyelőre kerülve a tekintetét. A félig teli poharamat nézem, amit most visszarakok az asztalra, mielőtt nagy idegességemben még magamra borítanám. Ezek után már az sem lenne meglepő. - Van valami, amit nem akarok... nem mondhatok... neked... Merlinre, hogy mondjam ezt el - dőlök hátra a széken, fejemet hátrahajtva rejtem arcom a kezeim mögé. - Tudod, hogy találkoztam Nadiával. Beszéltünk, és elmesélt… dolgokat arról az időről, amikor még együtt voltatok. Tudom, hogy mostanában csak erről van szó köztünk is és milliószor megkértelek már erre, de… Kérlek szépen beszélj vele. Nem tudok… akarok… mondhatok semmit, bármennyire is szeretnék, hiszen rólad van szó és az ég világon mindig mindent elmondtam neked, amit csak lehetett – felpillantok rá, zöldjeimmel szemeit keresem, remegő ujjaim összefonom az ölemben. - Nagyon sajnálom, hogy így alakult az este, nem akartam elrontani semmit. Nem akartam, hogy így legyen. Jobb, ha inkább én most… jobb, ha inkább megyek – hirtelen állok fel, ezúttal már kerülöm a tekintetét, ahogy elindulok az ajtó felé. Egy részem maradni akar, beszélni vele, elmondani neki mindent, de tudom, hogy ezt nem nekem kell felfednem előtte. Lehajtott fejjel lépdelek tovább, hacsak meg nem állít. - Majd beszélünk, jó?
Szál megtekintése

Mátra Máguscsárda - Nemes L. Izabella hozzászólásai (20 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaVendéglátó negyed