Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

/Egy keddi napon/
Vér Lanetta

Olyan meleg van, hogy este úgy feküdtem le, hogy én Chris Blake vagyok, de reggel már grillcsirkeként ébredtem fel. Ennek örömére elhatároztam, hogy én bizony, ha az égből tűz esik, ha a madarak visszafelé repülnek -a kolibri életében ez nem nagy cucc-, és bármi más természetellenes dolog történik, akkor se fog a négy fal között ülni. Milyen dolog már az, hogy ilyen hőségben kell vizsgákat írnunk?
Egy szabadnapom van, amikor nem kell vizsgáznom és ezt kihasználva ki is lógtam a kapun. Dacolva minden olyan teremtménnyel, amit a képzeletem szült, átkeltem hegyen, völgyön és egy izzadság csepp nélkül énekeltem el A muzsika hangja betétdalát. Na, jó csak kimentem a kapun, elsétáltam nyugodtan Bogolykőig és kész, de sokkal jobb színesíteni az uncsi sztorikat. Még mindig szépnek találom ezt a kis városkát, de egy helyen még sose jártam, ezért most muszáj vagyok meglátogatni a Máguscsárdát.
A csárdába belépve -röpült felém anyám....- csak embereket láttam, volt egy-két szabad asztal, de mondjuk úgy, hogy nem éreztem egyedül magam. A pulthoz libbentem közben jobbra és balra, illetve hátra tekingettem nehogy valaki nekem jöjjön és kértem egy vajsört. A vajsörömmel együtt foglaltam helyet az egyik üres asztalnál és egy kicsit félve, de kortyoltam egyet az italból. Ha őszinte, de udvarias akarok lenni, akkor azt mondom, hogy jobbra számítottam. Még sose ittam vajsört, de már sokan ajánlották és a leírások alapján az istenek itala, de ez olyan mintha egy kis vízbe tettek volna C-vitamin pezsgő tablettát, ha limonádét akarok inni, akkor a strandra megyek, de ide nem azért jöttem. No, nem akarok panaszkodni, hisz ebben a forróságban a hideg ital csodálatos, de jó lenne, ha jobb lenne. Apró kortyokkal fogyasztom az italom, közben az ablakon kifelé bámulok.

/Egy keddi napon/
Vér Lanetta

Olyan meleg van, hogy este úgy feküdtem le, hogy én Chris Blake vagyok, de reggel már grillcsirkeként ébredtem fel. Ennek örömére elhatároztam, hogy én bizony, ha az égből tűz esik, ha a madarak visszafelé repülnek -a kolibri életében ez nem nagy cucc-, és bármi más természetellenes dolog történik, akkor se fog a négy fal között ülni. Milyen dolog már az, hogy ilyen hőségben kell vizsgákat írnunk?
Egy szabadnapom van, amikor nem kell vizsgáznom és ezt kihasználva ki is lógtam a kapun. Dacolva minden olyan teremtménnyel, amit a képzeletem szült, átkeltem hegyen, völgyön és egy izzadság csepp nélkül énekeltem el A muzsika hangja betétdalát. Na, jó csak kimentem a kapun, elsétáltam nyugodtan Bogolykőig és kész, de sokkal jobb színesíteni az uncsi sztorikat. Még mindig szépnek találom ezt a kis városkát, de egy helyen még sose jártam, ezért most muszáj vagyok meglátogatni a Máguscsárdát.
A csárdába belépve -röpült felém anyám....- csak embereket láttam, volt egy-két szabad asztal, de mondjuk úgy, hogy nem éreztem egyedül magam. A pulthoz libbentem közben jobbra és balra, illetve hátra tekingettem nehogy valaki nekem jöjjön és kértem egy vajsört. A vajsörömmel együtt foglaltam helyet az egyik üres asztalnál és egy kicsit félve, de kortyoltam egyet az italból. Ha őszinte, de udvarias akarok lenni, akkor azt mondom, hogy jobbra számítottam. Még sose ittam vajsört, de már sokan ajánlották és a leírások alapján az istenek itala, de ez olyan mintha egy kis vízbe tettek volna C-vitamin pezsgő tablettát, ha limonádét akarok inni, akkor a strandra megyek, de ide nem azért jöttem. No, nem akarok panaszkodni, hisz ebben a forróságban a hideg ital csodálatos, de jó lenne, ha jobb lenne. Apró kortyokkal fogyasztom az italom, közben az ablakon kifelé bámulok.

  A nap forró sugarai kemence lángjaként perzselték a leány hamvas,hófehér bőrét, miközben végigsétált az utcák kusza hálózatán. Mindig az út közepén haladt, meg sem próbált bekuporogni az árnyékok palástja alá, tudta, ott is éppúgy belemar a nap, azért a pár fok mínuszért igazán fölösleges lett volna a kommandószerű ugrabugrálás.
  Felnézett kínzójára, halkan felsóhajtott és folytatta tovább útját. Jelenleg a vizsgaidőszak kellős közepén áll, és egy nap, amikor nem kell körmölnie egy hófehér papírlapra, hogy eldöntse saját sorsát, igazán kellemesnek bizonyult, függetlenül az időjárástól és más zavaró tényezőktől. Ilyen szép napokon pedig nincs ínyére az iskolában való örökös semmittevés. Egyenlőre nem tudta, mi a célja, talán a legközelebbi menedék, ahol megkínálják egy hideg itallal.
  Szemei a házakat pásztázták, és hirtelen megakadtak egy aranyos cégéren ami a közeli viskó faláról lógott. Jobban szemügyre véve, nem hasonlított a többi, körötte ücsörgő épületekhez, sem semmilyen más épülethez, amit a leány kék szemei valaha is láttak. Egy csárda volt. Még csak azt sem tudta Lanetta, hogy Bagolyfalván van csárda.
  A halk zaj, mely lyukat fúrt magának a benti térből, becsábította a lányt. Behúzta maga mögött az ajtót, itt már sokkal hangosabb morajok fogadták: elnyomott csacsogás, ügyetlenül visszafojtott kuncogás, poharak csilingelése, székek sikolyai, mind egyszerre talált rá a betévedt fülére.
  Első útja a pulthoz vezetett, ahol hamar rendelt magának valamit, ami hideg volt. Meg se nézte magának különösebben a kezében tartott poharat, inkább a helyeket figyelte, az arcokat, az embereket, hátha lát valakit, akihez könnyűszerrel leülhetne. Talált is. Egy a közelében lévő asztal mellett, egy ismerős fiú nyaldosta a vajsörét.
  Hamar odasétált biztos lábakkal hátulról, hogy a fiú véletlenül se lássa meg őt, majd kedélyesen felrikkantott ahogy szabad kezével a békésen szürcsölgető vállára csapott.
- Buhhh - remélte magára önti az italát a társa, vagy legalább egy bosszús morcos pillantást kap cserébe a fáradozásaiért.

/Lanetta/

A csárdában lévők azt gondolhatják, hogy ez a fiú csak bámul ki az ablakon és alig fogy a söre, de igazából bent a fejben nagy munka folyik. A fogaskerekek csak úgy pörögnek, jobban, mint Vin Diesel tuningol kocsija, sőt az a kocsi a fogaskerekekhez képest csak egy kis hintócska. No, de vajon min gondolkozhat ez a srác egy ilyen helyen? Chris a főutcát bámulva azon gondolkozik, hogy milyen lenne, ha itt villamos közlekedne. Meddig tartana az építkezés egy varázsvilágban? Pár percig vagy itt is több évig, mint a mugliknál? Honnan indulna és hová tartana a villamos, a végtelenbe vagy tovább? Chris már el is képzelte ahogy utazik a villamoson, közben mosolyogva integet az embereknek, hogy bizony ez az ötlet először jutott neki az eszébe. És azt is elképzeli, ahogy egy csinos jegyellenőr hölgy elkéri az utazásra jogosult érvényes menetjegyét, amit főhősünk mosoly kíséretében nyújt át. És az ellenőr csak nézi, nézi a jegyet és az utazót, majd ennyit mond: -Buhh!- mi van? Miért mondana ilyet egy ellenőr? Ekkor Chris hátrafordul -még mindig a fantáziájának világában él-, majd észreveszi Lanettát. Egy röpke másodpercig bámul rá, majd végül megszólal.
-Mennyi lesz?- ismét az ablak felé fordítja a fejét, hogy tovább bámészkodhasson. A vajsört nem öntötte magára, tehát, ha ez lett volna az akció indoka, akkor a küldetést nem sikerült teljesíteni! Ezzel a kérdéssel talán összezavarja a lányt, de ő csak a büntetés végösszegére kíváncsi. Csak most esik le neki, hogy a képzeletéből kirángatta -vagyis kiijesztette- Lanetta és ez már a valóságban. Uram atyám! Emberek egy pszichiátert kérünk a kettes asztalhoz! Egy pszichiátert a ketteshez! Köszönjük! Na, de mégis most, hogy mentse meg a helyzetet? Ismét Lanetta felé fordul.
-Ezzel azt akartam megkérdezni, hogy mennyibe kerül ez az olcsó poén? -nem lett jobb a dolog, de hátha nem nézi bolondnak őt a lány.
-Szeretnél helyet foglalni?- hangján hallatszik az irónia. De miért is? Nos, Chris és Lanetta már találkozott egyszer és bizony a két háztárs, akkor összeveszett. Mivel Chris haragtartó típus, ezért még mindig durcizik. Nagy valószínűséggel Lanetta se tartja Christ a világ legkedvesebb emberének. Bár, ki tudja?
-Te követsz engem?- teszi fel a nagy kérdést az (elmeroggyant) Christopher.

  Lanetta bal karja meglendült, és a hirtelen kézmozdulat mellé, még hangos riogatást is hallatott, hogy a kettő elegye igazán ijesztőre sikeredjen a fiú számára, és a vajsöre a nadrágjára zuhanjon ahelyett, hogy még fél óráig a pohár alján ücsörögjön.
Azonban a reakció nem várt volt. A fiú hátrafordult, tekintetében semmi meglepettség, inkább ködszerű álom kavargott. Ajkai szétnyíltak, és a szidalmazások, gúny és szarkazmus helyett, amit a leány a fiútól várt volna, egy egészen más kérdés talált felreppenni a sértett nyelve hegyéről.
- Mi...micsoda - ledermedt, és meredten bámult az azóta már ismét hátat fordított fiú felé. Nem értette szavait, csak bambán makogott, miközben próbált rájönni, mégis mire értette mindezt Christopher.
  Még állt volna ott naphosszat, kezében az egyre melegebb italával, ha a másik ismét meg nem fordul, és nem tájékoztatja szavai valódi jelentéséről a lányt. Azonban egy apró hang Lanetta fejének eldugott részén azt suttogta, nem ez volt a fiú valódi kérdésének kibővített változata. De nem ért annyit, hogy hangot adjon bizonytalanságának.
- Ha már így felajánlod - tisztában volt a kérdés ironikus hanghordozásával, azonban ez egy csöppet sem gátolta. Odavonult a fiúval szemközti székhez, kihúzta, majd kedélyesen helyet foglalt letéve a löttyöt az asztalra és kézfejére támasztva állát Christopher felé bökött.
- Mond csak, minden lánytól megkérdezed, hogy mennyibe kerülnek a poénjai, vagy csak én vagyok ilyen megtiszteltető pozícióban? - a legártatlanabb mosolyát vette elé, és villantotta a fiúra.
 A következő kérdésre felszaladt a lány szemöldöke.
- Miért követnélek? - hátradől a székében - lehet, hogy inkább te követtél engem, lehet valahogy kitaláltad, hova akarok menni, és megelőztél, hogy ne tűnjön követésnek. - ez nevetséges vád  volt, előfordulása ott vetekedett valahol a nulla és az egy között, azonban nem tudott jobbal elődrukkolni. Zavartan kapta volna el italát, hogy leplezni tudja hirtelen támadt ihlethiányát a visszavágások terén, mikor felfedezte, hogy a pohár tartalma nem más, mint valami zöld massza. Elhúzta a száját, talán mégse kéne beleinnia, ki tudja milyen mérget keverhettek bele. Helyette inkább a szívószállal játszott: pöckölgette, és kevergette vele a pohárban lévő instant iszapot. A legjobb volna valami újat rendelni, aminek a színe áttetsző, vagy legalább tűrhetőbb színű a jelenleginél, ám ha most felállna a fiú biztos kiröhögné, hogy olyasmit rendelt melyről azt se tudta mi, és melynek színét fel sem fedezte egészen odáig, míg bele nem akart szürcsölni.

/Vér Lanetta

Szegény lány tényleg elhitte, hogy majd Chris ennyitől megijed és magára borítja az italt, de a fiút keményebb fából faragták. Ő már nem dől be ennyinek, korábban kell felkelnie Lanettának, ahhoz, hogy megijessze a srácot. Nem azért, mert Chris ilyen bátor, vakmerő fiúcska, hanem azért, mert két tesója mellett már megedződött, bár neki is van gyengepontja, de ezt csak kevesen tudják. Ahhoz jobban megkell ismerni a srácot. Öröm tölti el Christ, hogy láthatja a lányt ledermedni mondatától. Nos, igen ő mindig tud meglepetést okozni. Úgy tűnik, hogy sikerült kimentenie magát a helyzetből, hisz a lány még mindig nem érti a kérdést, de legalább nem köt bele. Ebből is látszik, hogy mire nem képes egy jó beszélőke és a gyors reagálás. Christopher unottan tekint Lanettára, amikor a lány leül vele szembe.
-Én úgy gondoltam, hogy egy másik helyre ülj le! Ami lehetőleg nem ebben a helységben van, de most már mindegy! Csak kérlek ne fuss nekem megint, mint a múltkor! Azóta a találkozás után nem tudok rendesen járni, úgy sétálgatok mintha falábam lenne. De azért az dicsérendő, hogy bocsánatot kértél tőlem! Ja, bocs! Az nem te voltál!- nyújtja nyelvét Lanettára. Nos, igen Chris nem felejt, és ő úgy érzi, hogy nem a lány volt a vétkes az eset során, és hiányolja a bocsánatkérést. Ezt még Lanettának gyakran, sokszor emlegetni fogja a fiú.
-Nem! Tudod mások jobb poénnal szoktak előrukkolni!- kacsint egyet a lányra, majd belekortyol a vajsörébe, de utána ismét visszahelyezi az asztalra az italt és láthatja, ahogy Lanetta a saját italát méregeti.
-Nos, ha nem követnél, akkor most nem ülnél itt és így nem ütköznél ismét belém! Mondjuk megértem, hogy követsz! Valahol olvastam is, hogy az emberek azokat szokták követni, akik jobbak nálunk. És néha ilyenkor nem is tudják, hogy követik őket! Nyugi, én emiatt nem ítéllek el, hisz megértem, hogy rajongsz értem!-megereszt egy gonosz kis vigyort Lanetta felé. Chris általában nem ennyire egós, de most itt más a helyzet, hisz Lanettára úgy tekint, mint arra aki önként jelentkezik egy kis véradásra és a fiú a vérszívó. Látja, ahogy Lanetta a pultnál kikért italát méregeti.
-Jó színben van az italod! Nem lehet, hogy beteg lett?-ezzel célozva a zöld színre, amely általában a beteg emberek színe karikatúrákon. –Ha kérsz, akkor biztosan kapsz egy finom vajsört! Ne kerül sokba, csak szépen kell kérned! És ha már kérsz, akkor nekem is kérhetnél!-most megenged magának egy gonosz kacajt, nem túl hangosan, hogy a bent ülők ne hallják, de Lanetta tudja, hogy a srác beindult, csak úgy dobálja felfelé a magas labdákat és teszi mindezt úgy, hogy a lánynak ne legyen sok esélye leütni azokat.
-Tudod csak most jövök rá arra, hogy nem is nagyon ismerlek! Kérlek mesélj magadról!- nézi a lányt szép szemekkel, melyek azt sugallják, hogy ez egy őszinte kérés és nem egy csapda. Közben ő még mindig a söröcskéjét kortyolgatja.

  Amint letette hátsóját Lanetta a fiú máris megszólalt, az előbbi, szinte álomszerű hangvételét lecserélve valami maróbbra és gúnyosabbra. A lány csak a szemét tudta forgatni a gyerekes megnyilvánulásra.
- Ami azt illeti te jöttél nekem - jelentette ki határozottan, a fiút méregetve. - Nem is beszélve arról, hogy igazán gyermekded dolog ilyen korban a nyelvnyújtás. Hacsak nincsen szó egy álcázott flörtről... ez esetben, mélységesen meghajolok ízlésed előtt, azonban válaszom határozottan nemleges.
Mint valami dáma, vagy grófnő, kihúzta magát ültében, s szemeiben kihívástól sikító napgyöngyök csillogtak, hadat üzenve a másiknak.
- A poénom kifogástalan, bizonyosan a reagálásodban volt valami bibi. - hangja száraz volt, ám a gyorsan folyó eszmecsere vad párbaja közepette elhalványult annak hegyes éle, s csak csorbultan érkezhetett a fiú elébe.
  Miután sikeresen kitért egy, a Christop által megvádolt követési gyanú elől, italáét nyúlt, gondolván ha már megrendelte, nem lenne szerencsés itt is hagyni. Azonban kedve rögtön tovaszállt, mikor a frissítő színét megpillantotta, és csaknem Lanetta arca is belezöldült az undorba. Nem fog beleinni, ez nyilvánvalóvá vált számára, azonban mégsem lökte arrébb, és nem is fintorodott el. Ha megtette volna, öngólt rúgott volna, a fiú javára írva még egy dolgot, mely őt a nevetség tárgyává teheti.
- Ugyan kérlek, az italomnak semmi baja nem volt, míg meg nem látott téged. Azután zöldült el, hogy rosszul lett a méltatlanul alacsonyan szálló poénjaid hallatán - felkuncogott azzal az elragadó úri kisasszonyokra jellemző ártatlansággal hangja élében, mely a rosszindulatot suttogta a szemben ülő fülébe.
- Nem szándékozom másra cserélni. Amit kértem,  azt direkt kértem... - hazudott, de még csak bele sem pirult a hamis szavak súlyos terhébe - Különben sem vagyok pincérnő, hogy téged körülugráljalak. Ha kérsz, kérj magadnak, bár kétlem, hogy vajsöröd hamar elfogyna... - karba fonta kezét, és a fiú italát mustrálta. Majdnem a fele hiányzott, de ki tudja milyen régóta álmodozik már idebenn a fiatal. Lehet órák óta itt bámészkodik, semmittevéssel foglalatoskodva.
 Christop felkérése meglepte Lalát, akinek azonnal felszaladt szemöldöke, és kereste a szavak között a csapdát. Azonban a fiú arcának hosszas tanulmányozása után sem jutott többre, minthogy a másik csak unalomból kérdezgetheti, hogy addig is elüsse valamivel az idejét, míg italát elnyammogja.
Felsóhajtott és még egy utolsó megbizonyosodó pillantás után belekezdett mondandójába, mely életéről szólt.
- Először is Vér Lanetta a nevem - nem rémlett neki, hogy ezt a részletet közölte volna első találkozásuk alkalmával. Valahogy a sok esés és szúrós szemek közepette teljesen kiment fejéből.
- Bizonyára már te is hallottál eme legendás aranyvérű családról, mely évszázadok óta megtiszteli az országot jelenlétével - fennhéjázó vigyor, elégedetten csillogó szemek - Kicsi korom óta a legjobb tanítók foglalkoztak velem, életem csupa pompa és csillogás - no meg magány és árnyék, elvárás és kötelesség... ám ezeket nem kívánta asztaltársával megosztani.
- Ez az első évem Bagolykőn, bár már most igazán kedvelem a helyet. - becsúszott egy igazi lágy mosoly, melyet azonnal eltüntetett, amint észrevette jelenlétét. - Óh... és kviddicsezem- ez volt az utolsó ami eszébe jutott magával kapcsolatban. A fiú felé intett, és ő maga is a társáéhoz hasonlatos kíváncsi szempárt bevetve követelte, hogy amaz is mesélje el életének összetömörített regéjét.