Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Az én Dinnyém!

Kellemes, derűs este. A lehető legjobb arra, hogy az ember lánya elmerüljön egy földet körbeérő mosolyban. Ehhez a legkönnyebb út egy szépen megtekert herb. Natural herb. Lencse pedig gyakorlott mozdulattal lobbantja lángra a végét, és aprókat szívva kezd neki a vacsorának. Kacsás mamusz, térdig érő, mélyzöld, bőujjú, kigombolt selyeming van rajta, alatta egy bársony kis szoknya és egy sárga kötött top. Hajában itt-ott fonott tincsek díszelegnek, de ha jobban megnézzük, még fagyöngyökre is lelhetünk valahol a rengetegben. Látszik, ezt a hajat sem fésülik meg minden nap, tán még madarak is fészkelnek benne. Ennek, mondjuk, Leonie kifejezetten örülne, hiszen minden reggel vidám dalolászásukra kelhetne.
Mutató és hüvelykujja közé szorítva a békét, tenyerét arca felé fordítja, és miközben rápislog az égő cigarettavégre, kifújja a füstöt. Ez korábban mindig Kísz meglepetése volt, mint valami pikáns előétel egy kiadós zaba előtt. Azóta kicsit megváltozott a helyzet; a művésznegyedben legalább olyan otthonosan jár-kel, mint pajtása, s megannyi ismerősén keresztül már ő maga is tud nagybevásárlást tartani.
Ellöki magát a csárda falától, s tesz egy-két lépést előre, hogy körbenézzen az utcán. Teljesen elvesztette az időérzékét, így fogalma sincs róla, mennyivel előbb vagy később érkezett, mint a megbeszélt időpont. Már előre örvendezik a szíve, hogy végre eltölthet nővérével egy igazi csajos estét. Egy kocsmában. Sörrel, füsttel, és sok-sok szeretettel. Kell ennél több? Oké, egy beszélő, táncoló maki egészen biztosan meg tudná dobni a hűű-faktort ezen a mesés estén, de ne legyünk olyan telhetetlenek. Lencse is igyekszik leszokni a “mindent ide, most azonnal akarom, enyém, enyém, enyém” stílusáról. Több-kevesebb sikerrel. Kevesebb. Igen, inkább kevesebb sikerrel, valljuk be őszintén. Talán terápiára kéne járnia Zója nénihez, csak egy ilyen kérés hallatán a néni nagy valószínűséggel elsírná magát, és abbahagyná a praktizálást. Nehéz az élet. Főleg akkor mégsem, ha az ember lánya képtelen felnőni.
Szip, szip, szip, kifúj. A haja alatt végigbizsereg a koponyája. Ránéz a csárda ajtajára, s vigyorogva odainteget az éppen kilépő ismeretlennek. olyan nagyon régen járt már itt. Kísszel folyamatosan Budanekeresd és a padlás között ingáznak, sőt, olyan is akadt, hogy egészen furcsa, ismeretlen vidéken, egy kellemes kis vityillóban ébredt fel hölgyünk pár lepukkant hippi mellett. Meg aztán itt volt ez az iskolai nyaralás is, egyszerűen nem jutott le ide, bármennyire kedveli eme bájos kis késdobálót.

Az én Dinnyém!

Kellemes, derűs este. A lehető legjobb arra, hogy az ember lánya elmerüljön egy földet körbeérő mosolyban. Ehhez a legkönnyebb út egy szépen megtekert herb. Natural herb. Lencse pedig gyakorlott mozdulattal lobbantja lángra a végét, és aprókat szívva kezd neki a vacsorának. Kacsás mamusz, térdig érő, mélyzöld, bőujjú, kigombolt selyeming van rajta, alatta egy bársony kis szoknya és egy sárga kötött top. Hajában itt-ott fonott tincsek díszelegnek, de ha jobban megnézzük, még fagyöngyökre is lelhetünk valahol a rengetegben. Látszik, ezt a hajat sem fésülik meg minden nap, tán még madarak is fészkelnek benne. Ennek, mondjuk, Leonie kifejezetten örülne, hiszen minden reggel vidám dalolászásukra kelhetne.
Mutató és hüvelykujja közé szorítva a békét, tenyerét arca felé fordítja, és miközben rápislog az égő cigarettavégre, kifújja a füstöt. Ez korábban mindig Kísz meglepetése volt, mint valami pikáns előétel egy kiadós zaba előtt. Azóta kicsit megváltozott a helyzet; a művésznegyedben legalább olyan otthonosan jár-kel, mint pajtása, s megannyi ismerősén keresztül már ő maga is tud nagybevásárlást tartani.
Ellöki magát a csárda falától, s tesz egy-két lépést előre, hogy körbenézzen az utcán. Teljesen elvesztette az időérzékét, így fogalma sincs róla, mennyivel előbb vagy később érkezett, mint a megbeszélt időpont. Már előre örvendezik a szíve, hogy végre eltölthet nővérével egy igazi csajos estét. Egy kocsmában. Sörrel, füsttel, és sok-sok szeretettel. Kell ennél több? Oké, egy beszélő, táncoló maki egészen biztosan meg tudná dobni a hűű-faktort ezen a mesés estén, de ne legyünk olyan telhetetlenek. Lencse is igyekszik leszokni a “mindent ide, most azonnal akarom, enyém, enyém, enyém” stílusáról. Több-kevesebb sikerrel. Kevesebb. Igen, inkább kevesebb sikerrel, valljuk be őszintén. Talán terápiára kéne járnia Zója nénihez, csak egy ilyen kérés hallatán a néni nagy valószínűséggel elsírná magát, és abbahagyná a praktizálást. Nehéz az élet. Főleg akkor mégsem, ha az ember lánya képtelen felnőni.
Szip, szip, szip, kifúj. A haja alatt végigbizsereg a koponyája. Ránéz a csárda ajtajára, s vigyorogva odainteget az éppen kilépő ismeretlennek. olyan nagyon régen járt már itt. Kísszel folyamatosan Budanekeresd és a padlás között ingáznak, sőt, olyan is akadt, hogy egészen furcsa, ismeretlen vidéken, egy kellemes kis vityillóban ébredt fel hölgyünk pár lepukkant hippi mellett. Meg aztán itt volt ez az iskolai nyaralás is, egyszerűen nem jutott le ide, bármennyire kedveli eme bájos kis késdobálót.

 Nadine pontosan időben lép ki a kastély ajtaján ahhoz, hogy odaérjen a megbeszélt találkozóra a faluba. Egy egyszerű csíkos ruha van rajta, nem viszi túlzásba, de mégis különleges este ez egy kicsit. Leonie olyan sokáig nyaggatta, míg beadta a derekát és a közelgő vizsgaidőszakra fittyet hányva egy estére elengedi magát. Persze a kis vörös örömujjongásban tört ki, mikor ezt meghallotta, és a barnánk meg kivételesen volt elég szemfüles ahhoz, hogy időben fedezékbe vonuljon, így a húga máson élte ki a jókedv-rohamait. Nem mondanám, hogy Nad nyűgnek érzi ezt a kis időtöltést; a hugica tényleg tud idegesítő lenni, de alapvetően furcsa lenne az élete, ha nem ilyen lenne. Szereti a kis energiabombát.
 A sétálás közben lóbálja a kis ajándékzacskót, tudja jól, hogy Lencse szomorú lenne, ha üres kézzel érkezne. Ami egyedül aggasztja most, az a helyszín. Sajnos megengedte neki azt a kiváltságot, hogy válasszon, így a csárda előtt van a találka. Ha Nadine-on múlna biztos a kávézót választotta volna, vagy valami rendesebb helyet, de ezt most át kellett engednie. Az utcán sétálgatva odaint egy-két ismerősnek, talán ideje lenne már ideköltöznie a faluba. Lassan végez az iskolával, és még mindig nincs elég konkrét, biztos jövője. Nem szeret csak sodródni a semmiben. Kíváncsi rá, hogy vajon a húga időben érkezik-e, vagy sem. Jellemző rá, hogy még az évet is összekeveri, nemhogy a napot. Nem is tudja, valaha felnő-e a lányka, vagy élete végéig ilyen kis szeleburdi szélvihar marad.
 Befordulva a csárdához már fel is tűnik neki a vörös hajzuhatag. Elmosolyodik magában, és csak reméli, hogy nem kellett sokat várnia. Az biztos, hogy ő pontos, akkor jön, mikor kell. Odaérve megáll Lencse előtt, és átnyújtja neki az ajándékot.
- Szia Leonie! Tessék, ezt neked hoztam. Régóta vársz itt? - Kezd bele rögtön, és csak reméli, hogy a lánynak tetszeni fognak a ruhák. Mikor elindult válogatni, Nadine igyekezett a legeldugottabb turkálókba benézni, de végül mégis egy boltban kötött ki. Viszont a két ruha közül nem tudott dönteni, így megvette mindkettőt a vöröskének. Csak reméli, hogy nem tér nagyon el az ízlésétől, de ha nagyon nem kell neki, úgyis kitalál valamit, átfesti, átvarrja, vagy akármi.

Dinnye

Dinnye az ő legkedvencebb nővére. Igaz, nincs is másik, de ha lenne, akkor is egészen biztosan őt szeretné a legjobban az összes közül, mert majdnem olyan, mint az anyukájuk. Csak fiatalabb. És őt másképpen lehet nyúzni, meg szabadabban lehet viccelődni vele. És mert olyan a mosolya, mint a felkelő nap fényében megcsillanó szivárványszínű harmatcsepp egy tulipán szirmán. Meg van győződve róla, hogy Nadine nagyon jó ember lehetett előző életében is, amiért ilyen szép és okos lett. Ráadásul Rohr. Hát kellhet ennél nagyobb ajándék egy embernek? Oké, az alvajárás talán kicsit kellemetlen, de Lencsének rengeteg mókás pillanatot okozott már vele. Kis hölgyünk régen rengetegszer játszotta azt, hogy éjszaka mindenféle csintalanságot elkövetett Fynncivel, majd reggel ráfogták arra, hogy Nad megint alvajárt. Így történt egyszer, hogy mire felébredt, egy egész tyúkól vette körül a legidősebb testvért, ők pedig váltig állították, hogy éjszaka látták a lányt kotkodácsolva átmenni a szomszédhoz, ahonnan bizonyára áthívta hasonszőrű, pardon, hasontollú haverjait. De akadt olyan is, hogy kicserélték a ruhatárát, a haját pedig átszínezték, és miután a lány punkként hatalmas színes taréjjal ébredt, elmesélték neki, hogy éjszaka hatalmas koncertet adott láthatatlan közönségének, miközben aludt. Ők persze nem tehettek róla, hogy Nad hitelesen akart színpadra lépni, már miért is akadályozták volna meg benne? Ilyen ez a testvéri szeretet…
No, de kanyarodjunk csak vissza a csárda utcájába, és állítsuk le a biciklit az ajtó mellé, ahol Lencse épp az utolsókat rúgja… akarom mondani, szívja; megsodorja az izzó véget, hogy kiessen belőle a maradék parázs, majd hüvelyk és mutatóujja közé fogva a csikket átpöccinti az utca túloldalára. Kezdetleges csík szemeit végighordozza az utcán, s csak ekkor tűnik fel neki nővérkéje.
-Nadiiiine - pár szökkenéssel elébe siet, és a nyakába veti magát fűszeres illatfelhőt vonva köré is. Kikapja kezéből a csomagot, és izgatottan túr bele rögvest. Testvére túl jól ismeri már, az ajándékozás roppant fontos része a hétköznapjainak, ugyanis imád kapni. Az ajándék jellege persze teljesen mindegy, még egy nyállal összeragasztott pufiemberkének is tud örülni. Ám nem csak a fogadó oldalon szeret állni. Ugyanúgy szívből szeret adni is. Mikor éppen mi található meg nála, azt szereti továbbadni másoknak.
-Köszönöööm! - fülig érő szájjal tartja maga elé a ruhadarabokat, majd belenyomja nővére kezébe, és elkezdi levenni a selyeminget.
-Átöltözöm - közli derűsen. Mert, ha már kapott valamit, azt illik használatba venni, nem?
-Nem várok régóta… umm… tulajdonképpen nem is tudom. Azóta egyszer láttam elsétálni, majd visszajönni egy fehér macskát. Szerintem időközben megvacsorázott. A macskák gyorsan esznek? - fecseg egy kellemes, vidám mosoly kíséretében. S ha Dinnye nem állította meg, már le is vette magáról az inget.
-Ha a fekete szerencsétlenséget hoz, akkor a fehér szerencsét? Én mondom, az idei vizsgaidőszakban rám férne… anya azt írta, ha megbukok valamiből, kitelepíti a kedvenc kerti törpe családomat az udvar végéből. Hát nem kegyetlenség? Igaz, az egyikük megharapott, de én is haraptam már meg eridonost, aki feljött a padlásra… - nem ért egyet az ilyen barbár, szívtelen módszerekkel. Szegény törpéknek is lakniuk kell valahol…
-Amúgy… bemegyünk? - bök a háta mögé. Már alig várja, hogy kikérje maguknak az első korsót.

 Nem is Leonie lenne, ha nem rohanna nővére elébe, lobogó haját vörös csíkként maga után húzva, meg mindenféle ruháját is. Persze Nadine fel van készülve a fogadtatásra – már amennyire ilyenre fel lehet készülni újra és újra. Testvére közelségével rögtön megcsapja a jellegzetes illat is, és végigtekintve a lányon, dorgálóan összevonja a szemöldökét.
- Lencsi, csak nem megint...? - Nem fejezi be a mondatot, akármennyire is próbálná nevelni a lányt, most azért jött, hogy kellemes időt töltsenek el egymás társaságában, nem azért, hogy egy újabb elkeseredett vitával igyekezzen összeszedni a vöröske életét. Nos, ezt az elhatározását pár perc múlva fel is adja, mikor mindenféle fecsegés közben Lencsi az utcán kezd neki az öltözködésnek.
- Mégis mit csinálsz?! - Hitetlenkedve tekint rá, és már nyúl is az ing után, hogy szelíden visszahúzza Leonie karjaira az inget. - Vedd szépen vissza, majd bent, a mosdóban átveheted, jó? - Kérdése végén belenéz az ismerős szemekbe, igyekezve megértetni vele, hogy nem ártani szeretne neki, és persze megengedi, hogy normális göncbe bújjon, mármint, hogy felvegye az ajándékát.
- Szerintem egyébként macskája válogatja. Biztos van, amelyik olyan lassan eszik, mint Hans bácsi – Válaszolja meg a kérdést egy mosollyal a szája szegletében. Nagybácsijuk híresen lassú evő, és, hogy fellelhető legyen a családi vonás, Leonie legalább annyit beszél, mint amennyit a bácsi, étkezések alatt megállás nélkül dől belőle a szó, ezért is olyan lassú az evésben. Azt hiszem egy átlag embernek, aki először találkozik a Leonie-jelenséggel elég nehéz lehet követni a tempóját, de szerencsére Nadine már hozzászokott a fecsegéshez, és remekül oda tud figyelni húga szavaira, ha éppen nem túl fáradt hozzá. Így most is rögtön reagál az elhangzottakra, még akkor is, ha az pár tágra nyílt szemű pislogásban nyilvánul meg elsőként.
- Te megharaptál valakit az iskolában? - A kérdést költőinek szánja, hiszen Leonie éppen az előbb mesélte el, de nem bírja ki, hogy meglepettségében ne tegye fel. - A probléma gyökeréhez visszatérve pedig mondtam, hogy szólj, ha segítség kell! Tanulok veled. De legjobb lenne, ha idén időben nekikezdenél. Mondjuk már egy hete kellett volna – Egy nagy sóhaj kíséretében mondja ezt húgának, nem egyszer nyaggatta már a segítségével, csak Lencsikének általában későn jutott eszébe a nővéréhez fordulni. Nadine reméli legalább most megfogadja a tanácsát.
- Persze, menjünk – mosolyogva válaszol a lánynak, de a gyomra egy kicsit összerándul. Mi tagadás Nad nem kedveli túlzottan ezt a helyet. De a család jó hangulata áldozatokkal jár. Olyanokkal, amiket ő nagyon is szívesen hoz meg. Belép az ajtón, a valószínűleg folyamatosan beszélő Leonie társaságában, hogy egy üres asztal után nézzen. Még nincs túl késő, így gyorsan felmérve a terepet, Nadine egy tisztább asztalhoz lép, ez lesz a helyük ma estére, feltéve, ha a vörös másképp nem dönt, és nem keresett más helyet. Nadinka kérdő pillantást lövell Lencse felé, hogy meg van-e elégedve a kiválasztott asztallal.

Nővérke

Bájos, ártatlan vonalszemekkel tekint fel imádott nővérkéjére, olybá tűnhet a fekete bogarak teljesen felették a színeket íriszében.
-Jajj, ne haragudj, hogy nem vártalak meg vele - sajnálkozik, mintha ugyan nem tudná, hogy a lány mennyire ellenzi ezeket a szabad repüléseket. Pedig aztán Nadine is biztosan szokott gyógynövényes teákat inni, nincs abban semmi rossz, nem az ördögtől való.
-De hát... - egészen meglepődik, hogy Dinnyécske nem engedi az utca kellős közepén átöltözni. Fél másodpercig csak pillog értetlenül, majd elneveti magát, és újabb ölelésben részesíti a hölgyeményt. Hihetetlen, milyen szemérmes egy fehérnép.
-Ha attól kevésbé éreznéd magad zavarban, persze... Majd áthúzom odabent - derűsen ráhunyorog.
-Még sosem voltál nudista strandon? Ott sokkal több mindent látni... gondolom. Mondjuk még én sem jártam olyan helyen. Eljössz velem egy nudista strandra? Amikor kicsik voltunk, mindig együtt fürödtünk, emlékszel? Én nem, de biztos mókás volt... Ez nem különbözne attól. Csak kicsit több lenne a pucér popó. De Kíszt ne vigyük - már a gondolatától is rosszul van, hogy pajtását ki kell hagyni egy ilyen remek mókából. Viszont a másik eshetőségtől - hogy dekoratív ismeretlen hölgyek kívánnának meg vacsorára egy jó kis kiflifelfújtat - belülről kezd viszketni a koponyája, és nekiáll szédelegni, mint egy részeg postás a tűző napon.
-Mit iszol? - neki aztán mindegy, hova ülnek, így miután Nad helyet foglalt, és kitalálta, mit fogyasztana, Lencse a pulthoz lép, és kikér maguknak két lángnyelv whiskyt, kísérőnek pedig két vajsört. Ennyit a szabad akaratról.
-Mikor kezdődik a vizsgaidőszak? - ráncolja a homlokát, miután végre leült nővérével szemben. Nagyjából mindig ugyanazokat a köröket futják le ők ketten. Nadine folyamatosan nyaggatja, hogy üljön le tanulni, Lencse pedig addig húzza-halasztja, míg egy napja marad bevágni a tananyagot, és mehet Dinnyéhez nyavalyogni, hogy segítsen valamiképp. Persze nővére türelmével és jószívűségével hatalmas mázlija van.
-De olyan időpazarlás leülni tanulni - jelenti ki egy durcás kisgyerek hangján.
-Egészségünkre - emeli poharát koccintásra, majd belekortyol a whiskybe. - Khm... - megköszörüli torkát, és nagyokat pislog. Hát ez a nedű olyan, mint egy nyílt lábszártörés. Egyszerűen könnyfakasztó.
-Nadine... Te mihez fogsz kezdeni, ha befejezted az iskolát? - mostanság többször eszébe jutott a hogyan tovább kérdése. Kísszel erőteljesen két végéről égetik a gyertyát; de vajon meddig lehet ezt együtt csinálni anélkül, hogy valamelyikük túlnőne a másikon? Ez a kérdés meglepően aggasztja a kis törpét józan pillanataiban.
-Szerinted Bogolyfalván le lehet élni egy egész életet? Ha ott maradnál, nem zakkannál meg az egyhangúságtól? Nem akarnál világot látni inkább?

 Nadine előre tartott ettől a találkozótól, hiába szerzett már nagy rutint a húgával való bánásmód végtelen hosszú kézikönyvéből, a kis vörös még mindig képes neki meglepetést okozni. Talán meg is sértődne, amiért Lencse pont a találkozójuk előtt fordult a növények felé, ha nem tudná, hogy teljesen a kiszámíthatatlan leányzó igazából néha még azt is elfelejti milyen év van. Gondterhelten ráncolja a homlokát válasz közben.
- Nem haragszom én, csak remélem, hogy azért vizsgaidőszakban majd inkább a tanulásra koncentrálsz a... minden egyéb helyett – Igen, ez most pontosan az a felelősségteljes nővér volt, aki egész életében hiába próbálkozik Leonie-t kicsit rendszeresebb útra terelni. Nem egyszer elgondolkodott már azon, hogy talán benne van a hiba, amiért a próbálkozásai rendszeresen kudarcba fulladna. Talán ő nem csinál valamit jól. A gondolatmenetét meghazudtolva ocsúdik fel arra, hogy sikerült rávennie Leonie-t, hogy ne az utcán öltözzön át, és még egy ölelést is kap.
- Köszönöm – mosolyodik el, és jó tudnia, hogy azért egy icipicit igenis számít a húgának, hogy mit mond, még ha csak azért is, mert tuti zavarba jött volna, ha elkezd itt átöltözni.
- Hogy hol? Nudista strandon? Öhm... nem, még nem voltam, és nem is igazán terveztem menni. Inkább szerzünk nektek egy medencét, ott aztán abban fürödtök, amiben akartok – próbál enyhíteni az eszeveszett ötleten, mert a nudista strand gondolatára is kirázza a hideg. Sajnos ahhoz Nadine túl szégyellős és józan.
 Időközben sikerül bejutni a csárdába, ahol rövid tanakodás után helyet foglalnak, bár ez inkább csak az idősebbik lány részéről volt kérdés, Lencsének minden jó. Persze a következő dolog az ital, amit esélye sincs megválaszolni, mert húga már kér is. Nad mondjuk szereti a vajsört meg a whiskey-t is, nincs vele gondja, de lehet, hogy most jobban örült volna egy pohár bornak. Azért nem sérti meg Leonie-t, és mosolyogva fogadja az italt.
- Leonie Linnéa Rohr! Már nincs egy hét a vizsgaidőszakig – igyekszik ennek a mondatnak most tényleg nyomatékot adni, hátha erre emlékezve a hölgyemény holnap reggel csodálatos pálfordulással nekiáll majd tanulni. Haha, szép remények.
- Hidd el, nem időpazarlás, és tudod, hogy segítek, főleg, ha nem az utolsó pillanatban szólsz – elmosolyodik, és igyekszik kedvesen megérteni a kis buksival, hogy nem megy kárba a tanulásra szánt idő. Lencsével együtt emeli a poharát, és nagyot sóhajtva ő is belekortyol a whiskeybe. Éget. Régen jutott már ilyen finomsághoz, és most is könnybe lábad egy kicsit a szeme az erős italtól. Ennek ellenére jól esik neki a fárasztó napok után. Leonie tipikusan olyan, hogy ami eszébe jut, azt megkérdezi, és Nadine most pár percig csak pislog, és lesüti a szemét. Ezen a kérdésen bizony ő is nagyon sokat gondolkodott. Lassan mérlegel egy kicsit, mielőtt válaszol.
- Bogolyfalva nagyon jó hely, és mindig pezseg az élet, de igazad van. Látni kéne a világot, és én is sokszor gondolkodom rajta, hogy suli után először el kéne menni utazni - Na, ez volt talán a könnyebbik része a kérdésnek, most jöjjön a korábbi, de nehezebben megválaszolható. - Lencse, elárulok egy titkot. Még fogalmam sincs. Tudod, keresni kéne valahol munkát, lakást... - itt egy sóhajtás, majd egy halkan elmotyogott befejezés következik. - ..meg valakit, akivel megoszthatom az életem - Nadine-féle sirámok, első rész. Na igen, sosem irigyelte Lencsét a boldogsága miatt, csak jó volt néznie, hogy megtalálta a társát Keith személyében. Ezt az idősebbik Rohr még nem tapasztalta meg. De inkább vidámabb dolgokról kéne diskurálni, így Nad is visszakérdez.
- És te? Van már terved? - egy mosoly kíséretében hangzik el a kérdés, és kíváncsian várja a kacsalábon forgó palotákról szóló álomkép tervét. - Budanekeresden maradsz Keith-szel? Vagy jobban tetszik Bogolyfalva?