37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. január 4. 18:32 | Link
Appa  Pirul

A mai naphoz aztán úgy semmi kedvem nem volt. Hiába fogadtam meg este, hogy ma bemegyek az óráimra, hogy időben kelek, és rendesen reggelizek, és minden jó lesz, valahogy nem sikerült. Csak feküdtem az ágyamban, élveztem a csendet, és pihentem. Mostanában sokat fekszem, és alszom. Régebben ez nem volt rám jellemző, és nem is nagyon tetszik, hogy ilyen szinten kimerült vagyok. Talán az iskolába járás rendszeressége, talán az, hogy túl sokat vagyok egyedül. Már három napja vége a téli szünetnek, én viszont utoljára tavaly voltam iskolában. Azt hiszem egy kicsit össze kéne szednem magam.
Nem akarok kikelni az ágyból, ám amikor mozgást hallok lent, mégis megteszem. Egy rózsaszín - fehér kockás plédet magam köré fonva lépek ki a szobámból. Kócos vagyok, a bőröm sápadt, a szemeim szinte világítanak. Éhes vagyok, és fáradt. Hangokat hallok, és bár nem hiszem, mégis reménykedek, hogy apa az, hogy hazatért végre.
- Szia.
A lépcső alján állok meg, nézem, ahogy tevékenykedik. Nincs munkához öltözve, és nem is néz úgy ki, mint aki el akarna menni. Bátortalanul reménykedni kezd a lelkem, hogy akkor ma csinálunk valamit közösen, lelépem az utolsó lépcsőfokot is, közelebb sétálok hozzá, és mint kiskölyökként, úgy ölelem át, csak most nem a derekát, hanem a mellkasát. Megnőttem az évek során, de attól még nagyobb szükségem van az apai szeretetre, mint azt akár csak sejteni lehet. Hiába állok meg a lábamon, mégis gyengének érzem magam, ha ő mellettem van.
- Menjünk el a cukrászdába!
Kérlelem gyermeki könyörgéssel, és amikor felpillantok rá, még a tekintetem is azt sugallja, hogy ennél nincs is jobb ötlet a világon. Valahogy így sikerül rávennem, annak fejében persze, ha fél órán belül el is indulunk. Nyomok egy puszit az arcára, majd hihetetlen tempóban távozok vissza fel, hogy pontosan huszonegy perc, harmincnyolc másodperccel később újra lent álljak, teljes harci díszben, és alig nyolc perccel később már itt is legyünk.
- Szeretnék kérni egy habos kakaót, egy szelet csokis málnatortát, egy szelet epres sajttortát, egy augurey könnyet, vagy inkább kettőt, egy karamellás vulkánsütit, egy olyan rizses sütit, áfonyásat, egy kókuszkockát és egy pohár gyümölcsös limonádét.
Szegény lány, aki felírja a rendelésemet, látom, hogy nem nagyon hisz nekem, de ez még csak a kezdet, itt nem állok meg, jön még majd hozzá pár dolog. Most egyelőre csak egy mosolyt küldök még, mielőtt nekiállna apa rendelését felvenni.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 4. 22:02 | Link


Napok óta nyomorultul éreztem magamat és ezen még az újév sem segített. Szóval amint sikerült ma letudnom a próbát Pesten, haza is jöttem, még egy kicsit előbb is jöttem el, mint ahogy szoktam. Nem bírtam aludni napok óta, a koncentrációm egyenértékű volt a nullával és mégis olyan kimerült voltam. Annyira kavarogtak bennem az érzések, hogy felborult bennem szinte minden, amiről azt hittem, hogy sosem fog változni. Egyetlen pont volt csupán: Franci. Gondoltam úgyis órákon van, de inkább megvárom otthon, semmint, hogy megint elszalasszam valahogy. Tényleg nem voltam jól, három nappal ezelőtt átmenet nélkül szívtam a cigarettákat, aztán már hangom sem volt rendesen, köhögtem, hát felhagytam vele, egyik pillanatról a másikra. Most viszont úgy remegett a kezem, hogy gyakorlatilag inni is csak félig töltött pohárból tudtam.
Tehát rövid matatás után sikerült bejutnom a lakásba, az első dolgom pedig az volt, hogy feltettem egy kanna vizet, teának, majd leváltottam az ingemet, ami a próbán volt rajtam. Ekkor hallottam lépéseket a lépcső felől és amint az utolsó három fok reccsenését hallottam, arra fordultam.
- Szia, prücsök - mosolyodtam el halványan, miközben a hátamat a falnak döntöttem. Fogalmam sincs, mikor járt el felettem annyira az idő, hogy Vesznából kész nő lett, de kétségkívül megtörtént. Bár igyekszem nem mindig úgy kezelni, mint egy kislányt, mikor már kész nő, most nem volt erőm rá, hát átöleltem szorosan és a hajába fúrtam az arcom kissé.
- Hiányoztál, Franci... - mosolyodtam el halványan, majd csókot nyomtam a feje búbjára és őt figyeltem aggódva. Ismerem, mint a tenyeremet, pontosan tudtam, hogy ahogyan nálam sincs minden rendben, úgy nála is gondok vannak.
Rám nézett azokkal az őzike szemeivel, amiknek egyszerűen nem tudok nemet mondani, szóval csak megcirógattam az arcát finoman.
- Nem bánom... de fél órán belül indulunk, vagy nem megyünk sehova! - erőltettem mosolyt az arcomra a kedvéért, hogy aztán mikor felrohant a lépcsőn, csináljak magamnak egy teát. Én útra kész voltam, hisz alig léptem be az ajtón, és ismét indulni készültem.
S valószínűleg utólagos karácsonyi csoda, de fél óra múlva már itt ültünk a cukrászdában, míg az én kis csillagom felsorolta a fél étlapot, hogy ő ezt meg azt szeretné. Még csak az arcom sem rezdült, néha régen is töménytelen mennyiségű cukrot tudott elfogyasztani.
- Nekem egy Vörös Bársony torta lesz és egy tea, fekete. - Ha most kávét kértem volna, ahhoz egyből kellett volna egy cigi, azután meg még egy és még egy. Nem lenne megállás, csak csúsznék le a lejtőn, míg ugyanott nem találom magam, nyakig a kátrányban. Ezzel részemről vége is volt a rendelésnek, s csak az én hercegnőm figyeltem töprengve.
- Minden rendben, csillagom? - kérdeztem az arcát fürkészve. A kezem a térdemen nyugtattam, egyszerűen nem hiányzott, hogy most még miattam is aggódjon.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. január 5. 23:29 | Link
Édesapa Love

- Min gondolkozol?
Kérdezem, mert érzem, hogy figyel, pedig csak a vászon szalvétát helyeztem az ölembe. Nem mintha oka lenne, de ezzel is hagytam magamnak legalább három másodpercet, mielőtt fel kellett volna néznem rá. A kérdése nem lepett meg, ajkaim önkéntelenül is apró mosolyra húzódtak a kérdésével kapcsolatban.
- Én is ezt akartam kérdezni. Pocsékul festesz.
Nem mintha én jobban néznék ki, vagyis de, sokkal szebb vagyok, mint ő, de sokkal fiatalabb is, meg lány is, és szerencsére nem örököltem az orrát. Anyára hasonlítok, pontosabban az ő családjára, és nem tudom, hogy ez apának mennyire jó, elvégre nem volt éppen a kedves emlékei között a házassága, melyből én maradtam örökül. Persze jóban van Zójával is, de az azért más. A hajam is azért festem, mert így nem hasonlítok annyira, az eredeti hajszínemmel szinte összetéveszthetőek vagyunk.
- Azt hiszem, most vált reálissá, hogy tényleg egy fix helyen élek, és ez egy kicsit megviselt. Furcsa. Mármint jó, de mégsem, és rossz, de mégsem. Bonyolult. Jól érzem magam, jó, hogy a dolgaimnak van fix helyük, hogy egy berendezett házban élek, hogy minden állandó. Ugyanakkor mégis ijesztő, hogy minden állandó, és nem jön valami, ami miatt tovább állunk.
A rendelésem egyik fele, és apa teljes rendelése megérkezik, majd egy másik pincér hozza az enyém másik felét. Nem is rendeltem sokat. Van még egy – két dolog, amit szívesen magamba tömnék. Azt hiszem cukorhiánnyal küszködök, elég rendesen. A varázssütit veszem először magamhoz, egy kicsit megkocogtatom, mire pukkan egyet, és egész magasra, a fejem magasságába emelkedik a karamella, majd kecsesmozdulattal hullik alá, úgy, hogy még csak véletlenül se csöppenjen ki, ám a süteményt bevonja, és nyúlós állagúra szilárdul.
- Sosem ment még ilyen magasra!
Lelkesedek a látványon, hiszen eddig mindig csak az államig ment, most viszont fel kellett emelnem a fejem, hogy rendesen lássam. Mint egy kisgyerek, aki először lát tűzijátékot.
- Persze te elmehetsz, és tudom, hogy én is elmehetnék, hogy bármikor mehetnénk, mégsem akarok, és azt hiszem ez az, ami megriaszt. Félek, hogy egy nap már nem leszünk ott egymásnak. Nem akarom, hogy ne legyünk ott.
Jó érzés kimondani, kicsit még meg is könnyebbülök. Eddig magamba tartottam a dolgot, nem is nagyon volt kinek elmondanom, most viszont itt a lehetőség, és ezt bizony jól ki is használtam. Bekapok egy falatot, de a tekintetem most a másik felet kutatja.
- Na és te? Miért tűnik úgy, mintha a világ terhét vinnéd a hátadon?
Utoljára módosította:Révay Franciska Veszna, 2017. január 5. 23:29
Hozzászólásai ebben a témában
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 6. 00:12 | Link


Értetlen arcot színleltem, mikor megkérdezte, hogy min gondolkozom. Ha másban nem is, legalább ebben még otthon voltam és úgy éreztem, minden a helyén van. Pár pillanatig kibámultam az ablakon, majd enyhén megvontam a vállamat, jelezvén, hogy magam sem vagyok benne biztos.
- Nem tudom... Rajtad. Rajtunk. Azon, hogy minden rendben megy-e. Aggódom - köszörültem meg a torkomat kicsit, mivel a hangom még most sem volt az igazi, de már sokkal inkább hasonlított. Mármint, a régire, még a dohányzás előttről.
Meg kell hagyni, Franci nem kímélte az önbizalmamat, hiszen megjegyezte, hogy pocsékul festek, erre pedig egyetlen válaszom egy apró biccentés volt.
- Tudok róla - nyeltem nagyot, miközben egy mosoly árnyékát varázsoltam a vonásaimra. Tény és való, hogy voltak már időszakaim, mikor sokkal jobban néztem ki, mint ahogyan most. Jobban belegondolva, szinte csak ilyen időszakaim voltak.
Minden szavát figyelmesen hallgattam, miközben elmesélte nekem, hogy mennyire szeret itt és mennyire megrémíti őt ez az egész mégis. Meg tudtam érteni, hiszen én magam is tanácstalan voltam a helyzetet illetően... Nem pont a lakhatást illetően. Furcsa volt ismét érezni, de nem bántam volna... ha nem rémít halálra az egész.
Míg ő maga a süteménye kipukkasztásával foglalatoskodott, én a teám elkészítésén fáradoztam, de odáig jutottam, hogy a cukromat jóformán tasakostól áztattam be, hogy ne változtassam cukorsivataggá az asztalt. Reménytelen volt ez az egész és szánalmas, ami csak még bosszantóbbá tette számomra a helyzetet.
Viszont Veszna pár pillanatig ismét gyerek volt és ez akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra.
- Ez kétségtelenül egyéni rekord volt - biccentettem elismerően, hogy aztán a könyököm az asztalon támasztva, két kézzel fogva a bögrét, a teámba kortyoljak. Pont ilyen leszek, öregen és hülyén, ha az a nap bekövetkezik. Veszna feltételezésén viszont csak megráztam a fejemet, hogy jelezzem, a feltevés is nonszensz.
- Én mindig itt leszek neked, kicsim, nem számít, hogy mennyire vagyunk távol egymástól. Egy leveledbe kerül csak, te is tudod... - biccentettem kicsit oldalra a fejemet, a szőkeségben gyönyörködve pár pillanatig. Soha nem lettem volna képes rá, hogy cserben hagyjam Francit. Ő azonban felkezdte, hogy miről is van szó, mire a teám kevergetése hirtelen nagyon fontos elfoglaltság lett.
- Semmi fontos. Munka, szerepek, szívügyek. Csak a szokásos - gyakorlatilag elhadartam a mondandómat, hogy az az egy szó ne tarthasson számot a kitüntető figyelmére. Mert hogy az ilyesmi tőlem sok minden volt, de nem szokványos. - Sikerült belerázódni a tanév tempójába? Mintha azt mondtad volna, kicsit gyors neked...
Alattomos csel volt a részemről, de kénytelen voltam megpróbálni terelni a témát.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. január 11. 21:19 | Link
Appa

- Hát persze, hogy semmi sem megy rendben.
Felelem kuncogva. Rendben, ugyan már, azok nem mi lennénk, ha minden olyan nagyon rendben menne. Hiszen nálunk mindig van valami fennakadás, valami probléma, de általában csak nevetünk rajta, aztán pedig szépen továbblépünk, mert úgyis eszünkbe jut valami, amivel megoldhatnánk a dolgot. Most azonban olyan, mintha más lenne a helyzet, mintha tényleg pácban lennénk, egy sűrű, ragacsos fajtában, ami nem akar minket elengedni.
- Az aggodalom nem létező problémákat szül és nagyít fel. Jobb lenne, ha nem aggodalmaskodnál. Különben is, árt a szépségednek.
Szúrom oda még az utolsó mondatot csípősen. Imádom az apámat, bármit meg tennék érte, de be kell vallanom, hihetetlenül örültem annak, hogy nem az ő orrát örököltem. Valószínűleg akkor nem csak a magántanulósággal kellett volna megküzdenem, hanem a gonosz gyerekek zaklatásával is, és akkor valószínűleg elbujdostam volna. Viszont imádom őt, és a szívem szakad meg, hogy ilyen szomorúnak látom, és érzem is rajta, hogy valami nincs rendbe vele.
- Tudom.
Bólintok is hozzá, miközben a sütimbe mélyesztem a villám, utolsó leheletével még egy kisebb adagot kiküld, de olyan későt már, hogy felfelé menet megkeményedik, így nevetve letöröm csak, és apa felé nyújtom, hátha szeretne egy falatot ő így. Rágni nem nagyon lehet, de ha az ember ráteszi a nyelvére, akkor egy pillanat alatt szétolvad a szájában, és kellemes, egyáltalán nem zavaró ízt hagy maga után.
- A munka az életed, szóval az első kettő kizárt, hogy ilyen bússá tenne, maximum ha bezárnának minden színházat, vagy eltiltanának a munkádtól. Jaj ugye nem? Nem tiltottak el, ugye? Nem bántottál meg senkit annyira, hogy ezért kinyírja magát, a megtalált búcsúlevélben pedig téged okoljon érte? Tudod, hogy vannak gyenge idegekkel rendelkező emberek, ugye?
Apa nem olyan, aki ezt nagyon figyelembe venné, de azért az túlzás lenne, ha ezt valaki tényleg megtenné, bár nem kizárt, hogy megteszi. Az embereknek tényleg vannak olyan napjaik, amire már csak egy jó kis odamondást kell beszúrni, és az ember máris összeroppan. De csak nem történt meg.
- Szívügyek? Cseréljünk! Én szenvedek a szívügyek miatt, te meg szenvedhetsz mire kitalálod a szárkányszívizomhúr eltávolításának tizenegy praktikus lehetőségét. Nem is tudtam, hogy van kettő, erre közlik, hogy tizenegy is. Borzalom.
Látványosan megforgatom a szemem, majd egy falattal lesz gazdagabb előbb a szám, aztán a pocakom. Azért fogy ez a süteményhalom, nem kell félteni.
- Szép mentés. Gyors volt, most már egészen megvagyok vele. Olyan négy egééész hat az átlagom átszámítva. Talán az év végi vizsgákkal felmegy minden kiválóra. A rendes szülők ilyenkor ám megjutalmazzák a gyermeküket.
Jelentem ki pofátlan magabiztossággal, tekintve, hogy előttem kisebb vagyon hever.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. január 13. 00:08 | Link


- Jó, ez botor kérdés volt... mikor is ment nálunk? - kérdeztem szórakozottan magamhoz képest. Belegondolva, mi sosem voltunk rendes család, ahol a nagy átlag szerint minden rendben van. Talán azért, mert egy aranyvérű színész voltam, talán azért, mert sok port kavartam, vagy szimplán azért, mert másként - fogod a kezem, mint a többiek -, éltük az életünket.
Mikor Veszna közölte, hogy árt az aggodalom a szépségemnek, elnagyolt, elegáns mozdulattal az ajkamhoz érintettem a szalvétám pár alkalommal, majd az ölembe helyeztem azt és már-már kecses mozdulattal emeltem fel a kezem, kinyújtott középső ujjal. Futó gesztus volt csupán, s utána vissza is tértem a korábbi, érzéseket nem tükröző arckifejezésemhez.
Igazi apás pillanatok egyikének lehettünk tanúi, mikor Franci kipukkasztotta a sütit, s én elégedetten bólintva vettem el azt a felém nyújtott kis darabot, meg sem próbálkozva az elrágásával. Még nem kívánom megmerényelni a fogaimat, köszönöm szépen! Alapvetően ez a süti nekem túlságosan édes és szirupos volt, talán ezért nem is rendeltem ilyet magamnak.
A leírt, eltúlzott szituáció hallatán csak rosszalló fejrázást adtam válasz gyanánt, majd a teámba kortyoltam lassan. Az árulkodó köcs... khm, porcelán persze heves csilingelésbe kezdett a kezem remegése okán. Talán még mindig kicsit melegebb volt a tea a kelleténél, de oda se neki, nem csilingelhetek örökké!
- Jaj, nem dehogy... ennyire nem komoly a helyzet, csak valaki.... belebotlott a zenekari árokba. Arcátlan ficsúr volt. De, nem, nem vagyok eltiltva, egész egyszerűen... szünetet kell tartanom, azt hiszem - köszörültem meg a torkom és a remegő kezem visszatettem inkább a térdemre.
A csere javaslatára csak legyintettem, hogy egyáltalán nem jó ötlet, majd halványan rámosolyogtam, ami hatalmas erőfeszítésbe került. De én megtettem!
- Előbb jössz rá arra a tizenegy módszerre, mint én arra, hogy mászok ki ebből.
Hangozzék bármily poénosan is, attól még igazat mondtam. Közben terelni próbáltam a témát, Franci pedig vette a lapot, de hagyta, hadd legyen nekem gyereknap. Mert ugye nagy ritkán ez is megeshet. A jutalomra csak mély levegőt vettem, lassan kifújtam, miközben rezzenéstelen arccal figyeltem a szőkeséget.
- Mire gondoltál? - kérdeztem enyhén felvonva az egyik szemöldököm, majd ismét megkavartam a teámat. - Vagy kérdezzem azt, mennyire?
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. január 14. 18:45 | Link
Appa  Love

Szinte bepusztítottam a csodálatos karamellás álom felét, majd pillanatok alatt a másikat is, persze illedelmes nőies mozdulatokkal, de ha sütiről van szó, képes vagyok nagyon gyorsan befalni az egészet, mielőtt még valaki el akarná enni előlem. Na persze nem tartom valószínűnek, hogy apa éppenséggel olyan lenne, vagy, hogy egyáltalán megtenné –e, hiszen tudja, olyan vagyok, mint Joey a Jóbarátokból, csak éppen itt a Veszna nem ad a sütijéből eset áll fenn. Magam elé húzom a következőt, és egy nagyobb falaton nyammogok, közeben apámat, és a remegő kezét figyelem.
- Ez a sok édesség … tudod… ez ellensúlyozza a keserű gyerekkoromat.
Felelem szemtelenül, figyelve, hogy legalább egy kicsit elmosolyodjon. Be kell vallanom, még magamnak is félve, de sosem aggódtam érte annyira, mint most, pedig az életünkben voltak már vészterhes idők, és ő mégis olyan szintű szeretettel és gondoskodással nevelt fel, amivel sok két szülős ember sem találkozik. A gyerekkorom – onnantól, hogy végleg apával maradhattam – nem volt keserű. Emlékszem az érzésre, ha konkrét emlékképeim nincsenek is, de emlékszem rá, hogy sokszor voltam szomorú, és sokszor sírtam, mert a szüleim veszekedtek. Emlékszem, hogy féltem, és magányos voltam, maga az érzés megvan, a sok negatívum, és igen, életem első érzései negatívak, amit nem lenne szabad egy kisgyereknek éreznie, ám mégis, eljött a pont, amikor mindez átfordult valami másba, valami pozitívba. Amikor megkérdezték, hogy el akarok – e vele menni, és én azt mondtam, hogy semmi másra nem vágyom ennél jobban, és elengedtek. Nehéz időszakok, kilátástalan időszakok, és most, most érzem, hogy mélyebb a gödör, mint eddig.
- Talán kezdjük ezzel.
Vetem fel a javaslatot, miközben le se véve róla a tekintetem, belenyúlok a mellettem pihenő táskába, és egy doboz cigit, valamint öngyújtót veszek elő. Bontatlan, kábé tíz éves korom óta mindig van a táskámban egy – két doboz végszükség esetére. Ha mondjuk út közben fogyna el. Most pedig, a remegés azt mutatja, hogy napok óta nem jutott a szervezetébe nikotin. Nem akarom, hogy az apám leépüljön, főleg nem olyan miatt, amit hiszem, hogy meg lehet oldani.
- Tegyünk egy próbát.
Puff neki, már két sütit meggyilkoltam. A habos kakaómból egy nagyot kortyolok, csinos kis bajuszt hagy a hab, amit egy ügyes mozdulattal eltüntet a nyelvem. Imádom a habos kakaót, de nem lehet kulturáltan inni, képtelenség.
- Mennyire? Két sajtos rolónyira. Na jó, inkább legyen négy. Piszkosul éhes vagyok.
Lehet, hogy rendes kaját kellene ennem, még a végén elterjed az a nevetséges pletyka, hogy terhes vagyok. Pedig ennek az esélye, nos kisebb, mint Szűz Máriánál.
- Szóval szívügy. Biztos, hogy a szívügy az, ami ezt az emberi roncsot legyártotta nekünk.
Nem finomkodom vele, amiért nagy valószínűség szerint újra megkapom majd az a szép kis apai bemutatást, amire már az előbb is csak a nyelvemet öltöttem.  
- Ez a mostani komoly, és váratlan. Egy lappangó érzés felerősödése, egy mondat vagy egy tett, egy gondolat … hm, valamelyik hihetetlenül féltékennyé tett. A féltékenység pedig ráébresztett arra, hogy többet is érzel, mint amennyit valaha is beismertél magadnak. Önostorozásba kezdtél, nem dolgozol, nem dohányzol, amiből az következik, hogy egy régóta meglévő kapcsolatodban állt be érzelmi változás, te pedig rettegsz, hogy elveszíted a másikat, ha ez kiderül. Nos, milyen vagyok, Dr. Watson?
Az ujjaimat egymásnak támasztva nézek apámra, titkon remélve, hogy ha el is találtam, hogy mi a baja, nem kap azonnal szívrohamot, amiért már tudom, amit titkol. Nyitott könyv vagy édesapa, nyitott könyv.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay A. Valentin
INAKTÍV


Lucus pót-apja | Liv férje
offline
RPG hsz: 122
Összes hsz: 250
Írta: 2017. február 5. 22:45 | Link


A keserű gyerekkorra kétkedő arccal vontam össze a szemöldökeim, de végül kénytelen voltam kissé elmosolyodni, hogy aztán leintsem. Oda se neki, az ember nem vehet mindig mindent Halálosan komolyan. Pedig nekem ez igazán pazarul menne, mondhatni én lennék benne a császár.
- Persze, úgyis olyan sok dologban szenvedtél hiányt, oh, förtelmes emlékképek! - dramatizáltam túl a helyzetet szándékosan, miközben a kezem ismét a térdemre helyeztem, letéve róla, hogy csörömpölés nélkül megigyam a teámat. Egyszerűen lehetetlen vállalkozásnak bizonyult.
Ő pedig ezt úgy látta orvosolhatónak, hogy felmutatott egy doboznyi tömény nikotint, egy öngyújtó kíséretében, én pedig más irányba kaptam a pillantásomat, mintha azzal megoldhatnék bármit is. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam, hogy aztán a cigarettát teljes mértékben ignorálva a lányom arcára pillantsak.
- Ha még csak tizenhat lennél, most piszkosul leszidnálak, amiért dohány van nálad - jegyeztem, majd a kezem nyújtottam, hogy na ide vele, mielőtt felborzolódnának a kedélyek. Végül csak zsebre vágtam, de attól még nem terveztem a csomag kibontását, csak nem akartam abban a tudatban kilépni az ajtón, hogy Vesznánál van.
Csak biccentettem egy aprót, majd az erszényt, amiben úgy 20 galleon pihent az asztalra helyeztem egy könnyed mozdulattal. Mindig volt hat-hét ilyen pakk összekészítve a szekrényemben, arra az esetre, ha közli, hogy kéne neki egy kis zsebpénz. Jó apaság ismérvei.
- Mindig az vagyok, csak jól tudom álcázni, hisz ez a szakmám - néztem rá nagy komolyan, hiszen ez igaz is volt, de aztán fél oldalas mosolyt mellékeltem, nehogy nekem itt a lelkére vegye a dolgokat. Nem hiányzott, hogy a sarkamban loholjon az aggodalmaival kergetve.
Franci közben elkezdte a helyzetemet analizálni, amit persze érdeklődő arccal végighallgattam. Kicsit elcsúszott az elemzés de igazából a nagy része helytálló volt. Azt viszont nem akartam tudni, hogy kire jutott ezek alapján az infók után.
- Nem is rossz, kedves Sherlock, ha a féltékenységtől eltekintünk, minden helytálló. Legjobb tudomásom szerint nem történt semmi, ami miatt féltékenynek kéne lennem. De a többi teljesen egybe vág - legyintettem nagylelkűen, majd intettem a pincérnőnek, hogy azért közben ha lehet fizetnék, ne később kelljen ezzel foglalkoznom. Semmi kedvem nem volt ismét interakcióba lépni a nővel. Ameddig ő mindent összesített a pult mögött, addig is én hatalmas lelki nyugalommal és remegő villával rohamoztam meg a vörös süteményt. Egy darabig nem is igen kívántam beszélgetésbe elegyedni ismét a szőkével, meg a maga rémisztő elemzéseivel.
- Túl sok időt töltesz Zójával, szólni fogok neki, hogy semmi pszichomókusság a közeledben - ráztam meg rosszallóan a fejemet és a sütemények elfogytáig már csupán olyan témákról voltam hajlandó társalgásba bonyolódni, amelyek nem érintették a kicsi, fekete szívem gondjainak tavát.

// Köszönöm, csillagom ^^ Love //
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed