Kakasi Gabriella professzor
Tanulószoba az órák után (vizsgaidőszak előtti napokban)

Azt már csakugyan tapasztaltam korábban is, hogy mennyire félték a tanárnőt, de hogy ennyire! Úgy oszlott a tömeg, mintha dementortámadás érte volna az iskolát.  Nem hittem a szememnek. Ami ennél megdöbbentőbb volt, egy másik vénember, férfi, portréalak látványa, aki ott köhécselt valami félresikerült főzet gőzétől. Kétszer csekkoltam, vajon nem az ELME szobájához vezetett -e a professzor és mindig megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy csak tanulószobánál állunk, aminél bármi, bármikor lehetséges.
- Miért van ma itt ennyi Rellonos...? - kérdeztem halkan, csakúgy magamtól, enyhén bekukucskálva az egyébként résnyire nyitott ajtón. Tekintetemmel egyetlen ismerős alakot kerestem, persze nem találtam meg.
- Elnézést, Ön rendben van? - kérdeztem kissé aggodalmasan a portréalaktól. Lehet csak én gondoltam túl, de már köhögött egy ideje, a végén aki esetleg segíthetne és valódi bizonyítékkal vagy esetleírással tudná segíteni a tanárnőt, kipurcan és volt-nincs festmény.

Kakasi prof'
Vizsgaidőszak előtti napokban

Esküszöm nem igazodok ki ezen a nőn! Szent meggyőződésem, hogy róla írták Katy Perry Hot 'n Coldját, mert egyszer fejbebasz, máskor festményeket ócsáról. Mármint ez most tökre úgy hangzik, mintha valamilyen múzeumban lennénk, ámbár tudom jól, hogy nem úgy volt az. Ha valaha eljutok addig, hogy a bandám befusson, lehet poénból én is kitalálok egy dalt Róla, csak nehogy a fülébe jusson... Hogy miért mondom ezt? Kurvára nem lettem volna a férfi helyében! Láthatóan főtt a szégyentől és ha nem gátolná meg a rajszög amiről lógott, szerintem elintézné, hogy helyben lepottyanjon. Majdnem közberöhögtem, az én bájitalaim jobbak, de inkább nyelvembe haraptam.
- Mi? - kérdeztem vissza élből kissé elkalandozva , aztán helyreráztam magan, mielőtt Ez itt mellettem úgy döntene, hogy olyan fájdalmas leckét osztogat - NEM LÁTOTT ERREFELÉ EGY BARNA HAJÚ, MAGAS, UNDOK KÉPŰ RELLONOST?
Muszáj voltam erélyesen kérdezni, így már csak meghallott és egy professzor utasítása nélkül is figyelt rám az-az ignoráns festmény.

Kakasi prof'
Vizsgaidőszak előtti napokban

Izgalmamban hátrahagytam udvariasságomat és a legbunkóbb módon kérdeztem vissza. Szomorú vagy épp nem, hogy a legkevésbé sem izgatott. Egyébként is marhára erőltetett a folyamatos udvariaskodás, ha hazugságból csinálom, akkor rám süthető, képmutató vagyok. Én pedig én akartam lenni elsősorban. Talán a professzornő szemforgatásait és szavát ignorálni annyira nem szép dolog, de egyszer túléli. Talán jómagam is, mert kivételesen a fejem közelébe se ért. Sőt mi több, megeredt a festmény nyelve, aki addig elég érdekesnek tűnt, viszont olyan pökhendi módon viselkedett, mint az egyik sárgaruhás nő, csak azért, mert viktoriánus göncben ülhetett egy kert közepén. Már gondolkodtam az összemázolásán, mondjuk valami olajzöld rongy rontott volna azon a hatalmas egoján.
- Mi lehet fontosabb a megfigyelésnél? Sőt, inkább engedje meg, hogy másképp kérdezzem: mi lehet olyan fontos, hogy cserébe kevésbé figyel oda  a környezetében lévőkre? - értetlenül oldalra billentettem fejemet. Én akkor is képes vagyok elemezni a környezetemet, ha a hobbimnak élek. Amennyiben ő arra képtelen volt, az a festmény egyedi szociális problémája.
- Öööhm... egészen idáig...? - zavart vigyorral képemen pislogtam a tanárnőre, hátul összekulcsolt kézzel. Haladni kellett a következtetésekkel. Előre gondolkodni és nyomra bukkanni, mert minél tovább tétováztunk, annál több diáknak szakadt ki a dobhártyája valakinek a szar zenei ízlésétől.
- Szőke eridonos suhanc? - Nem túlzás az egy kicsit? Meglepetten ismételtem Miklós szavait és agyamon átfutott annak a népszerű törpének a képe. Ő ahhoz is szerencsétlen, hogy vihar idején kilépjen egyedül, szóval a tettesek közül mintegy azonnal kizártam - Látta esetleg azt, akinél a kürt volt?
Tereltem is inkább a gondolataimat, meg a témát.

Kakasi prof'
Vizsgaidőszak előtti napokban

Hitetlenkedve tekintettem a falon lógó festményre és egy kimondhatatlan undor futott végig rajtam. Borsódzott a hátam. Arcomra elkínzott mosoly került. Beképzeltségétől reméltem megreped a képét egybetartó keret, vagy ha annyira lógni akar, akkor a számára kijelölt legjobb helyre, valamelyik kuka mellé kerül. Bennem valamiért, picinykét, megfordult az esetleges vágódeszka pótlék.
- Nekem mondja? - motyogtam oda kevés csüggedtséggel. Szeretek mindenféle festményt, főleg a mágikusakat. Érdekesnek tartom őket, kivéve ha parasztok. Követtem a tanárt, pár lépés távolságban, aztán megálltunk.
- De hát ez üres! - kiáltottam fel az élettelennek tűnő portrét elemezve. Azért ennyire a néni se lehet vak! Vagy most valami mentális gyakorlat jön?
Használjam a képzeleterőm és ha legyőzöm a nyakamba ugró acromantulát, akkor ellovagolhatok a naplementébe egy hippogriffel, vagy mi?
Oldalra billentett fejjel tanulmányoztam a tárgyat, majd halk megütötte a fülemet egy halk köhintés. Kíváncsivá váltam, hogy vajon mi lenne, ha tesztelnénk az illetőt. Mutatóujjammal finoman megkocogtattam a képkeretet ahhoz hasonlatosan, mikor az ember illemtudón ajtón kopogtat.