[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=872172#post872172][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.01.17. 20:36[/b][/url]
Adelina
Elfogultnak érzi a rá mondott dícsérő szavakat. Az azt megelőző mondat megmosolyogtatja. Emberként öltözni. Hiszen Adelina ember igazából, csak egy kicsit több bizonyos dolgokban, másokban meg kicsit kevesebb. Marfa nem tekint rá másként mint egy nőként, akit a testvére annyira szeret, hogy képes legyen megkérni a kezét. Ez lehet nem a legbiztonságosabb logika, de mégsem változtat álláspontján. A nő reakcióit látva a nem messze tőlük felhangzó kiabálásra megérti mire gondolt, amikor arra kérte szóljon rá, ha nem volna elég emberi a viselkedése. Milyen messziről hallasz meg hangokat? - kérdezi, hogy inkább magára terelje róluk sógornője figyelmét. Aztán ez még jobban sikerül azzal, hogy megöleli. Életveszélynek teszi ki magát. Erre kicsit későn jön rá, de amit akart azt elérte. Látta. Igen. Egy villanást látott belőle. Az erdő mély zöldjének békéjét, a szerelem vörösét és a halál árnyékát, ami minden színt sötétbe borított. Olyan volt akár a füst. Ugyanolyan koromszín puha füst, ami miatt nem érzékelte Álmost tisztán és élesen akkor este, csak sokadik próbálkozás után. Igaznak bizonyult feltételezése. Annyira lefoglalja ez az eszmefuttatás, hogy nem is retten meg Adelinától. Ráemeli szomorúságtól mindig felhős kék szemeit. - Nekem kell bocsánatot kérnem tőled. Nem voltam hozzád őszinte - kezdene beszélni, hogy megmagyarázza vakmerő viselkedését, de elcsörtet mellettük a kiabálók hada, akiknek érzéseitől megtántorodik. Annyi elán van bennük, annyi harsány szín, hogy még a szemeit is szorosan össze kell zárnia, hogy ki tudja őket zárni a lényéből. Ezért nem valók neki az ilyen zajos nagyvárosok.