37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
Budapest és környéke - Fellegi L. Milán hozzászólásai (24 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:15 | Link


Végre kicsit itthon lehet, jó pár hosszú egyetemen töltött nap után. Ennél pedig jobb része is van a napnak, mert hamarosan Andris is benéz hozzá “konzolozni” kicsit, ahogyan manapság ők hívják a dolgot, és amit már Milán anyukája is egyre egyértelműbben nem hisz el. Mindenesetre be kell látnia, hogy hálával tartoznak anyukának, mert nagyon diszkrét - Milán édesapja valószínűleg Andris létezéséről is csak futólag tud, nem hogy bármi másról. Mert hát van itt némi “bármi más”, nem is annyira kevés, hogy őszinték legyünk. Már-már olyan mértékű, hogy a legtöbb pillanatban értelmesen gondolkodni sem bír tőle, még a bájitalfőzés sem úgy megy mint eddig, éppen ezért egy új módszert próbált ki, amivel Andrisra is tud gondolni és a bájitalokra is. Win-win.
Elég fáradt. Andris nem tud róla, de már jó pár hete egy új főzeten dolgozik, aminek a tervei most is az íróasztalán vannak, a felső fiókban (ahol egyébként a konzol irányítóit is tartani szokták). Ez a bájital pedig Andrisnak készül(ne), ha haladna vele, de nagyon nem egyszerű a dolog, pedig több tanárát is bevonta és vért izzadnak együtt. Egyszerűen túl sok hatóanyag kellene, a fele eleve üti a másik felét, nem tudja mivel helyettesíthetné be… Teljesen tanácstalan. Elterülve fekszik az ágyon, Andrissal megbeszélte, hogy ma tényleg konzolozni (is) fognak kicsit, de egyelőre arra sem érzi az erőt, hogy megmozduljon. Ránéz a faliórára, bármelyik percben itt lehet. Kellemes melegség fut át rajta erre a gondolatra, elképzeli az ajtóban megjelenő bozontot. Valószínűleg Andris egyenesen fel fog jönni a szobájába, mert most egyik családtagja sincsen itthon és az ajtót direkt nyitva hagyta neki, de ha le kellene mennie érte, az sem lenne baj - az ő kedvéért még az ágyból is kikelne, még annak ellenére is, hogy szinte mindene zsibbad az agya tompaságától és a legalapabb funkciók is hirtelen nagyon nehéznek tűnnek. Úgy érzi magát, mint egy részeg este végén, amikor már annyira kimerültél, hogy semmidet nem bírod mozdítani.

Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:18 | Link


És megérkezik. Milán pedig – ha lenne ereje – biztosan megdöbbenne rajta, hogy mekkora hatással van rá Andris még ennyi idő után is, akárhányszor csak megjelenik. De főleg akkor, amikor olyan, mint most – szinte sugárzik, ragyog az egész ember, olyan mintha egy vakító napsugár lépne a szobába, aminek a fényét semmilyen napszemüveg nem tudja letompítani, Milán pedig még mindezek mellett is egy olyan szemüveget visel, amely az egészet csak még jobban felerősíti. Így aztán Andris belép, ő pedig megvakul. Aztán le is veti magát mellé az ágyra, ő pedig alig várja a csókot, amit szerencsére késlekedés nélkül meg is kap és ami majdnem tökéletes, éppen csak egy baj van vele... Egy kicsit azért hosszabb is lehetne, igazán. Ő alig mozdul, most Andris hoz be minden távolságot közöttük és helyezkedik el az ágyon, éppen csak egy kicsit megy arrébb, hogy helyet hagyjon neki (de jobban nem is akar, akkor már egyébként is túl távol lenne tőle).
- Uhummm – mormogja megerősítés gyanánt, miközben a feje búbját Andris nyakába fúrja, az arcát pedig megtámasztja a mellkasán. Aztán nyom egy puszit a nyakába, meg még egyet.
-  Hiányoztál – motyogja bele Andris nyakába a vallomást artikulálatlanul, bár gyanúja szerint fogja érteni. Szokta.
-  De megígértem, hogy ma játszunk. A kontrollerek a felső fiókban vannak – mondja Andrisnak boci szemekkel, jelezve, hogy kivételesen tényleg alig bír megmoccanni, úgyhogy nagyon hálás lenne, ha idehozná majd. Már ha van még kedve játszani, de nem úgy néz ki, mint akinek ne lenne.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:20 | Link


Titkon remélte, hogy kap még egy csókot, egy olyan rendeset és voilá, meg is kapja. Amennyire enervált és mozdulatlan alapjáraton, annyira nem érződik ez a csókján – az összes porcikáiban maradt energiát beleteszi, egy kicsit még közelebb préseli magát Andrishoz. Ő pedig érezheti, hogy van azért még itt egy kevés energia, csak okosan kell felhasználni, ő pedig még tartogat egy keveset. Sőt, ami azt illeti, a legtitkosabb tartalékaiban talán (biztosan) van még bőven villanyoltás utánra is. Bármilyen is legyen az egyetem, bárhány órát töltsön a laborban, amennyi alatt a szaglása eltompul, az agya kikapcsol és a keze már remeg, az tuti hogy rá marad energiája. Olyan ez, mint a desszertgyomor. Neki van valahol egy rejtett Andris-energiaraktára.
Egy kicsit még bosszantja Andrist, bezárja az ölelésébe, hogy ne tudjon felkelni. Gonoszul vigyorog rá, aztán újra kiterül az ágyon, amíg az Eridonos megközelíti az íróasztalát. Egy ideig a hátát nézi, de aztán ráérősen a plafont kezdi el bámulni, üres tekintettel. Azért tényleg bírni most aludni úgy három napig.
Azért egy idő után már kezd gyanús lenni neki, hogy Andrisnak meglepően sokáig tart a dolog. Fel is néz, és akkor rakja össze, hogy van egy kis bibi, mikor meglátja a kezében a papírokat.
- Bakker – sziszegi alig hallhatóan, már azelőtt rájön a dologra, mielőtt még Andris visszafordulna felé a kérdésével együtt. Most meg mi a szart csináljon? Nem akart róla beszélni neki, amíg ennyire kezdeti állapotban van a dolog. Egyrészt nem akarja hiú reményekkel áltatni, lehet, hogy soha nem is lesz belőle semmi. Másrészt pedig fél is kicsit attól, hogy megpróbálja majd lebeszélni róla. Most már mondjuk mindegy...
Nagyot nyel, felül az ágyon. Kicsit ráncolja a szemöldökét, úgy válaszol.
- Nem is hallhattál... – kezd bele, majd megvonja kicsit a vállát, végül halkan folytatja – Mert ezt most fejlesztem. – És akkor most reménykedünk, hogy Andris nem akad ki nagyon. Lehet, mégsem ártott volna még egy csókot lopnia, mielőtt lenyomja a torkán a jegyzeteit.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:24 | Link


Imádja, amikor Andris farkasosan morog, de tényleg. Ez annyira egyedi vonása, annyira saját, annyira ő, hogy az valami döbbenet. Azért egy kicsit felkiált elégedetlenül, amikor a fülét elkapják, persze nyilván sokkal drámaibban, mint amennyire ténylegesen fájt a dolog. Andris persze rögtön a kaja léte vagy nem léte felől érdeklődik, classic Andris. Nevet egy aprót, aztán bólogatni kezd - elég idiótán néz ki, mert még mindig az ágyon fekszik, belebólogat a matracba.
- Aha, van carbonara lent a hűtőben, bár csinált már jobbat is - mondja, egészen úgy, mintha bármi jogalapja lenne az anyja főztjét fikázni. Mármint most komolyan, mit tud Milán? Valahol a rántotta, a virsli, a főtt tészta és a zacskósleves után megáll a tudománya.
Tényleg, őszintén csábító a gondolat, hogy elüsse valami kamuval a dolgot. Nem lenne nehéz, Andris tényleg borzasztóan naiv és egyáltalán nem rakja össze a képet. Igen, pont most kellene elkezdenie bólogatni, hogy az allergiásoknak csinál farkasölőt. Ja, hogyne. Az a baj, hogy valószínűleg pár héten belül hasonlóan brilliánsan lebukna ezzel is, akkor pedig aztán megnézhetné magát, meg a kapcsolatukat. Na jó, nagy levegő, legyünk inkább őszinték. Csak nem fog bántani, igaz Milán? Elvégre érte teszed. Megrázza a fejét, lesüti a szemét.
- Ez nem egészen olyan lesz, mint a farkasölő - mondja csendesen, aztán még hozzáteszi most már kicsit bátrabban - Ez jobb lesz Andris, sokkal jobb! Talán a végén át sem kell változnod majd, vagy alig fogod érezni, ki tudja… De sok munka lesz vele - köszörüli meg a torkát, áttérve kicsit a lelkesedésből a realitás talajára. Mióta részletesebben foglalkozik ezzel, látja már azért, hogy nem annyira egyszerű ezeket a dolgokat kivitelezni, mint ahogyan az fejben tűnik (pedig hát, úgysem piskóta).
Bátortalanul nézi a másikat, figyeli a reakcióját. Most azért egy kicsit izgul, nem éppen így képzelte a “nagy vallomást”.

Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:27 | Link


- Igen, szerintem is - bólogat, próbálja menteni a menthetőt az előbbi beszólása nyomán, mert kicsit azért bénán érzi magát a megjegyzése miatt.
Aztán a téma gyorsan egy sokkal kellemetlenebb irányba terelődik a kajáról - ami persze nem nehéz, az étel egy elég hálás téma, főleg ami Andrist illeti - Milán pedig nagyon kelletlenül vallja be az igazságot. Szinte pillanatról pillanatra, vonásról vonásra látja, ahogyan Andris arca megváltozik, amikor leesik neki, hogy mivel is próbálkozik valójában. Szinte már-már vádlóan szegezi neki a kérdését, hogy Milán mit is akar eltávolítani belőle pontosan, habár nem tűnik felindultnak. Milán azért ettől függetlenül - a biztonság kedvéért - jól kétségbeesik.
- Sokan próbálták, de senkinek nem volt olyan motivációja, mint nekem! - mondja elég egyértelműen Andrisra célozva, a szemében tőle meglehetősen idegen érzelmesség lelhető fel.
- A szabadidőmet… - horkan fel cinikusan, Andris meglehetősen elbagatellizálja a dolgot. Egyrészt nem _csak a szabadidejéről van szó, az elmúlt hetekben nagyjából napi 10 órákat foglalkozott a dologgal. Másrészt pedig Andris még mindig nem fogja fel, hogy a szabadideje mennyire nem érték minden máshoz képest, amiről itt most szó van. Kis túlzással az élete összes “szabadidejét” odaadná, ha azzal meg tudná szabadítani az összes kíntól, amit végig kell rajta néznie.
- Nem pazarlom. Bízhatnál egy kicsit jobban is bennem - őszintén nem tudja eldönteni, mi sérti meg jobban (pedig nincs is meglepődve Andris reakcióján), az hogy ennyire lekicsinyli a képességeit, vagy az hogy helyette akarja eldönteni, érdemes-e ezzel foglalkoznia vagy sem. Szívesen odavágná neki, hogy sebaj, mert a bájital el fog készülni, ha neki nem kell, akkor majd megmenti vele a maradék rengeteg másik vérfarkast, de lássuk be: már a gondolattól is fordul egyet a gyomra és rosszul van, hacsak eszébe jut, hogy pont Andrison ne tudjon segíteni. Úgy aztán tényleg semmi értelme az egésznek.
- Szerencsére ezt nem te döntöd el - mondja végül kicsit duzzogva, lejjebb csúszva a párnáján. Így akarjon jót az ember.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 25. 21:30 | Link


Ha őszinték akarunk lenni, Milán nem érti a dolgot, és mint minden olyan amit nem ért, ez is meglehetősen böki a csőrét. Úgy érzi, hogy pont Andrisnak kellene motiváltabbnak lennie ebben a kérdésben, hogy neki aztán igazán lelkesnek és reménykedőnek kellene lennie, arról pedig - egyértelműen - fogalma sincs a Levitás fejének, hogy mennyi munka és idő kellhetett ahhoz, hogy Andris ezt a hozzáállást kialakítsa. Ő az ilyesmit nem érti. A bűbájfeltaláló szülők történeténél azért érzi, hogy némileg sikerült ügyesen ellenérvelnie Andrisnak, így aztán ahelyett hogy ezt belátná, megvonja a vállát sötét tekintettel. Hihetetlen, hogy egy ennyire okos és éppen egy világot megrengető bájital feltalálásán ügyködő elvileg felnőtt, ilyen mértékben csak egy óvodás érzelmi eszköztárával tudjon operálni, mégis így van.
Egyébként Andris azért egy dologban nagyon téved. Az, hogy eddig senkinek sem sikerült, még véletlenül sem jelenti azt, hogy továbbra sem fog. Elvégre minden nagy találmányt fel kellett egyszer találnia valakinek, aki előtt még _senkinek sem sikerült, nem igaz? Ezt meg is mondja neki, mármint azt, hogy ez még nem indok arra, hogy lehetetlen legyen feltalálni. Mindent el kell kezdeni valahol.
Óvodás viselkedése végül el is nyeri méltó büntetését, mert Andristól pontosan azt kapja, amit ilyen esetben az ember megérdemel egyébként - kigúnyolja. Az utánzásra végre megenyhül kicsit az arckifejezése, és halvány, szkeptikus tekintettel megspékelt “nem akarom még beadni a derekam, de nem megy” fejjel ül végül ki egy mosoly az arcára. Kezdi végre felismerni kicsit önnön gyerekességét, meg hát egyébként, Andris humorizálásának elég nehezen tud ellenállni. Szinte rá van írva a fejére, hogy mennyire meg akarja csókolni, de Andris még folytatja, úgyhogy inkább végighallgatja. Mondjuk lehet, hogy ez némileg hiba volt, mert már megint idegesítő dolgokat mond. Szusszan egyet.
- És mégis - kezd bele, közben egyik karját Andris vállára pakolja - mi a szarért - folytatja, a másik vállára ráteszi a másik kezét is - büntetne téged az ég? - érdeklődik immár teljesen átkarolva Andrist (akinek még mindig össze vannak fonva a karjai maga előtt, így ez némileg egy idióta pozitúra most), fejét picit oldalra döntve, de komoly, érdeklődő tekintettel.
Aztán eszébe jut egy újabb dolog és bele is kezd, előtte még azért nyelve egy nagyot.
- Figyelj, van egy ajánlatom. Mi lenne, ha megegyeznénk? Kompromisszum, hmmm? - veti fel, Andris arcát fürkészve, várva a reakciót.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 27. 10:31 | Link


Az a baj, hogy Andris nem teljesen érti - vagy nem hajlandó elfogadni, ez talán még valószínűbb - hogy Milán mennyire máshogyan működik, mint ő. Nem fogja tudni ezt az egészet csak azért elengedni, mert megkéri rá, az ő agya folyamatosan kattog, jár, mint egy szakadatlanul üzemelő hatalmas óra, ami sosem merül le. A soha meg nem szűnő forgatag közepébe Andris most igenis belecsöppent, ami valóban azt jelenti, hogy a kelleténél még jobban is el tud merülni a vele kapcsolatos dolgokban, a likantrópia pedig ezzel szorosan összefügg, dehát hogyan is ne függene? Nagy nehezen elfogadta már azt is, hogy Andrisnak nehéz erről beszélnie - holott egyáltalán nem érti, mégis kivel beszélné ezt meg, ha nem vele? - de ez még nem jelenti azt, hogy hajlandó belemenni abba az idióta színjátékba, hogy úgy teszünk, mintha nem is létezne az egész. Ez mindkettejüknek egy valós probléma, akár hajlandó erről tudomást venni, akár nem.
Egy pillanatra meglepettség suhan át az arcán, amikor Andris beismeri az igazát, de aztán persze jön az a bizonyos ...de, ő pedig elégedetlenül fintorodik el. Hogy mondhat mégis ilyet? Szerinte itt mégis mi a frász történik?
- Pontosan ez történik, Andris - néz rá szúrósan és nagyon reméli, hogy ebből érteni is fogja, hogy mire gondol. Arra, hogy igenis róla szólnak a hétköznapok, róla szól minden, még a laborban is. Az összes bájitalát neki készíti valójában, készítsen bármit, mert még az egyetemen sem bír rendesen gondolkodni tőle. Hadd ne kelljen hangosan kimondania ahhoz, hogy ez egyértelmű legyen. Már így is a határait feszegeti folyamatosan az érzésekről való beszélgetéssel, mert valahogy Andrisnak ezek a dolgok vagy nem egyértelműek, vagy szereti hallani őket szóban is, fogalma sincs melyik, de remélhetőleg inkább az utóbbi.
- Hagyhatjuk, de örökké nem tudjuk a föld alá ásni, ha sosem vagy hajlandó megbeszélni velem. Tudod jól, hogy soha az életben nem bírtam normálisan beszélni ilyen dolgokról, de rohadtul próbálkozom és nem könnyíted meg a dolgom, banyek - jegyzi meg meglehetősen idegesen, mert valahol már tényleg tragikomédia, hogy kettejük közül pont ő próbál egy lelkizést kierőszakolni, lássuk be. Hol a bátor, exhibicionista Eridonos már megint? Mindenesetre a mondatot úgy kerekíti le, hogy Andrisnak nem muszáj válaszolnia, ha tényleg nagyon nem akar erről beszélni, de ettől függetlenül azért ott lóg a levegőben a - szerinte - nagy igazsága, hogy ebbe a gödörbe újra és újra bele fognak lépni, mert láthatóan az eddigi "tegyünk úgy, mintha minden tökéletes lenne" megoldás különös módon nem vált be. Közelebb hajol hozzá, most már átkarolva, a tarkóját simogatja, miközben felvázolja a javaslatát.
- Nem foglak arra kérni, hogy elhidd, hogy sikerülhet. Cserébe te se kérj arra, hogy elhiggyem az ellenkezőjét és feladjam. Nem kell róla beszélnünk, amit csinálok az a laborban marad, felőlem tehetünk úgy, mintha valami teljesen máson dolgoznék, de kérlek ne kényszeríts arra, hogy befejezzem - ...mert úgysem fogok engedelmeskedni teszi még hozzá gondolatban a végét, kérlelő kék tekintetét Andrisra szegezi. Eddig sem tudott soha senki az útjába állni annak, ha őt érdekelte valami, főleg ha egy bájital, de ha még Andrissal kapcsolatos is a dolog... Annyira reménytelen ez a vita, hogy azt talán egyikőjük sem érti.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 29. 14:15 | Link



Az elején még teljesen olyan, mintha Andris hirtelen megértené, hogy Milán miről beszélt. Pontosan így van, ahogyan mondja. Ha ő valakit vagy valamit szeret, akkor az mindenhol ott van az életében, szerinte ez a normális. Nem mond semmit, mert nem akarja félbeszakítani Andris mondanivalóját, de a tekintetéből kiolvasható némi megkönnyebbülés és sok-sok szeretet.
Amiről Andris beszél, azt egyébként valamennyire meg tudja érteni, habár nem ért vele egyet. Ennek azért picit hangot is ad.
- Ez nem a farkasságról, vagy a nem farkasságról szól. Úgy akarlak téged látni, ahogyan vagy. Minden problémával és szépségével együtt, mert ha kiveszek belőled egy részt és csak a többit szeretem, az mennyire maradna szerinted valódi? – érdeklődik, de ezt inkább csak afféle költői kérdésnek szánja. Véleménye szerint már az is elég nagy gond, hogy Andris ezt csinálja saját magával, mert nagyjából ezt jelenti, amiről itt most beszámolt.
Egyébként a shitstorm pont akkor szabadul el, amikor Milán már azt gondolná, hogy végre dűlőre jutnak egymással. Ő azt remélte, hogyha Andris nem akar erről beszélni, akkor elteszi magának a kis megjegyzését és nem reagál rá érdemeben, maximum tudomásul veszi. Helyette azonban most akad csak ki igazán, amit Milán nem is igazán tud értelmezni, ami persze olyan mértékig felhúzza, hogy egy idő után már nem is nagyon igyekszik. Többször is közbe szeretne vágni, de a dolog szinte lehetetlennek tűnik, így nagy, beszédindítónak szánt levegőket vesz csak néha, de végül végighallgatja az egész kis mesét. Hát ez elképesztően remek.
- Már megbocsáss, de mi van? – kérdez vissza ingerülten, igyekezve lenyelni az idegességét, de az a Milán szótárában csak „hisztinek” címkézett kirohanás, amit itt éppen végig kellett hallgatnia, nem kicsit hozta ki a béketűrésből. Fintorogva mered Andrisra, mintha a világ legnagyobb hülyeségét hallotta volna. Nagyjából most így is érzi.
- Egy szót sem szóltam az egészről, most sem én hoztam fel! Tehetek én arról, hogy megtaláltad a fiókomban azt a rohadt papírt és az egésznek ekkora feneket kellett kerítened? – húzódik most már el tőle Milán is, felpattanva az ágyról. Továbbra sem kiabál, de érződik a hangján a feszültség, ami kitörni készül -  Éppen ezért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ez lesz! Bocsi, de szerinted normális az, hogy nem tudod elfogadni a saját részedként és nem vagy hajlandó még csak gondolni sem rá, vagy beszélni róla, mert akkor már rögtön jön, hogy erről szól minden? – nyel egy nagyot, mert ennek kapcsán eszébe jut még valami, amit az agya szegletében valahol tud, hogy nagyon nem kellene Andris fejéhez vágnia, de sajnos az érzelmei előbb gördítik elő a szavakat, minthogy a cenzúra működésbe léphessen.
- De persze, tudom, ez a te módszered. Ez van velünk is, nem? Ha nem beszélsz a problémákról, akkor nincsenek. Inkább ne említsük meg, hogy a múltkor inkább a szoba túloldalára mentél, csak hogy nehogy bárki rájöjjön, hogy esetleg mégsem csak barátok vagyunk – mondja, itt a hangja hűvösebbre vált, próbálja leplezni, hogy mennyire fáj neki ez a téma. Nem mintha Andris nem láthatna át könnyűszerrel a dolgon, ennyire azért már ismeri. Nem néz rá, helyette az íróasztalának dől és a plafonnak mondja a magáét.
- Pont én vagyok az, aki próbállak elfogadni mindennel együtt, úgy ahogyan vagy, horribile dictu még segíteni is, úgyhogy mi lenne ha leállnál azzal, hogy rám vetíted ki, hogy nem bírod elfogadni saját magadat, hmm? – kérdezi a hangjában némi kétségbeesett, szinte kérlelő éllel, aztán megrázza kicsit a fejét és összefonja maga előtt a karjait, tekintetével pedig a földet kezdi el tanulmányozni. Annyira mérges, hogy hirtelen már azt sem tudja, mivel vághatna vissza még, pedig ami az érzelmeit illeti, lenne itt még egy-két dolog.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 29. 15:50 | Link


- De nem azért, mert a vérfarkasságodnak kerítek nagy feneket, hanem mert neked, ez csak éppen úgy alakult, hogy ezt a dolgot pont a munkámba is át tudom ültetni, mert ezzel foglalkozom, fogd már fel könyörgöm, már nem tudom milyen egzotikus nyelven mondjam, hogy átjusson az információ, komolyan mondom! – ripakodik rá dühösen, mert nem tud másra gondolni, mint hogy Andris teljesen szándékosan értelmez félre mindent, amit csak kiejt a száján. Utál így vitatkozni. Nem csak azért, mert utálja Andrist ilyen állapotban látni, hanem mert nem vezet sehova, csak újabb sérelmeket pakolnak a már így is szép tetemes kupac csúcsára.
- Egy nagy szart normális... – dünnyögi magának, bár nyilvánvaló, hogy Andris is tökéletesen hallhatja. Nem, tényleg nem tartja annak, véleménye szerint az Eridonos pedig elég ügyesen hazudik magának, ha ő ezt tényleg elhiszi. Az empátiájával kapcsolatos megjegyzésre nem igazán tud mit reagálni. Tény, hogy az érzelmekkel való bánás soha nem volt az erőssége, de sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Láthatóan teljesen hiába, mert Andris pontosan úgy nyilatkozik róla, mintha egy dementor érzelmi képességeivel rendelkezne.
- Nem vagyok lenéző Andris, egyszerűen csak nem tudlak megérteni. Az egyik pillanatban az a baj, ha beszélni akarok róla és megérteni, a másikban meg az, hogyha nem vagyok elég együttérző... Komolyan kezdem azt érezni, hogy veled nem lehet jót tenni – és ha ezt gondolná, nem is tudja, hogy a java a dolognak még csak most jön. Mert Andris bizony kikel magából, nem is kicsit, még el is sírja magát közben. Milán szíve szerint már itt is most befejezné az egészet, lecsókolgatná a könnyeit, de a büszkesége és az igazságérzete olyan pofonokat kap, hogy egyszerűen nem képes rá.
- Teljesen kiforgatod a szavaim... – kezdene bele, némileg nyugtatóbb, csitító hangvétellel, de Andris nem hagyja szóhoz jutni. Mikor végre egy pillanatra lecsendesül, Milán kétségbeesetten igyekszik közbevágni – Nyilván nem arra gondoltam, hogy plakátold ki vele fél Budanekeresdet, de az mióta ugyanaz, mint hogy velem megbeszéled? Kivel tudnál erről beszélni, ha nem velem? – kérdezi szemöldökráncolva, mert tényleg nem érti a dolgot. Mégis mi a francot vár, ki fogja őt kirángatni ebből a rémesen destruktív gondolkodásmódból, ha még neki sem hagyja, hogy közelebb férkőzzön hozzá? Hogyan hívhatják egyáltalán kapcsolatnak azt, ami köztük van, hogyha ez még mindig kérdés?
De Andris sajnos nem éri be ennyivel, folytatja tovább, Milán pedig leforrázva áll, úgy érzi magát, mintha gyomorszájon vágták volna. Az igazságtalanság érzetétől szinte hányingere van.
- Lassabban? Andris, együtt vagyunk majdnem egy éve! Mikor akarod elmesélni, a nekrológodban? – horkan fel, mert teljesen igazságtalannak tartja az egészet – Nem tudunk lassan sem haladni, ha semmilyen haladást nem teszel lehetővé, vagy mondd, hova haladtunk idáig az elmúlt egy évben? Marha sokat, mit ne mondjak... – mondja, tenyerét dühösen, tehetetlenül a combjára csapva. De fogalma sincs róla, hogy az igazi övön-aluli ütés még csak most fog érkezni, Andris utolsó mondatára pedig olyan szinten lila ködbe burkolózik a szoba, hogy olyat talán még soha életében nem érzett. Egy pár pillanatig megszólalni sem bír, utána is csak válogatott szitkok jutnak eszébe. Tapintható feszültség ül bele abba a röpke fél percbe, amíg végül meg bír szólalni, immár nyugodtnak hangzó, de belül nagyon is feldúlt hangon.
- Remek. Ez valami kib*szottul remek. Hogyha számodra az elmúlt év tanulsága ennyi, hogy nincsenek érzelmeim, miközben fenekestül felforgattál mindent, amit valaha tudtam vagy hittem magamról, akkor őszintén sajnálom, de nincsen miről beszélgetnünk – mondja csendesen, aztán kifordul az ajtón, még éppen azelőtt, hogy az ő szeméből is potyogni kezdenek a könnyek. Ő nem olyan mint Andris, nem is sír igazán, inkább csak hangtalanul könnyezik, miközben leül a lépcsőre, ami a földszintre vezet. Francba.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2018. június 29. 16:05 Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. június 29. 17:24 | Link


- Hé, nem úgy értettem – teszi hozzá kicsit elkeseredetten a normálissággal kapcsolatos megjegyzését követően, mert Andris láthatóan ezt is félreértette. Ő nem Andrisra mondta, hogy nem normális, hanem erre az egész gyenge megoldási manőverre, ahogyan a saját érzéseit intézni próbálja, de már látja, hogy meggondolatlan volt. Ez az egész beszélgetés az, persze.
Aztán Andris elkezdi elmagyarázni neki, hogy ő hogyan látja ezt az egészet, Milán pedig hazudna, ha azt állítaná, hogy érti. Gyanakvó, kissé értetlen arccal nézi Andrist, közben erőtlenül megrázza a fejét, mintha tiltakozni próbálna, de végül nagyon halkan csak annyit mond:
- Én nem tudom, hogyan kell... – Ezt is inkább csak magának mondja, nem a másiknak. Ő nem erre van kitalálva, az empatikus hallgatásra. Nem is érti, ha van egy probléma, akkor miért ne akarna rá valaki megoldást találni? Miért fáj neki az, hogy segíteni szeretne, vagy miért oldódnának meg jobban attól a dolgok, hogy megnéznek egy filmet?
Arra sem tud mit mondani, hogy nem olyan egyszerű ez, mint ahogyan képzeli. Nem képzeli ő sehogy, éppen ezért szeretne legalább némi útmutatást arra vonatkozóan, hogy hogyan kellene megoldaniuk ezt az egészet, de Andris láthatóan azt sem gondolja, hogy volna itt bármi megoldani való. Pedig ezt a veszekedést elnézve, Milán szerint nagyon is van. Tanácstalanul összecsapja a kezeit, jelezvén, hogy most ő maradt szó nélkül, mert ezzel tényleg nem igazán tud mit kezdeni, ismeretlen terület.
Hogy sokat haladtak volna, azt pedig tényleg kevéssé érzékeli. Pontosabban azokat a haladásokat, ami Andris számára jelentős, ő magában egyszerűen csak egy teljesen természetes folyamatnak könyvelte el, ami annak a velejárója, hogy szeretik egymást. Nyilván ez is annak a rengeteg különbségnek az egyike, ami a kettejük világgal kapcsolatos észlelésében fennáll.
Viszont tényleg nagyon megbántja, amit az érzéseiről mond. Egy pillanatra talán még az is megfordul a fejében, hogy el kellene küldenie Andrist, de aztán végül inkább ő fogná menekülőre, már ha a másik hagyná. De nem hagyja, elkapja őt kifelé menet, Milán pedig egy dühös fintorral jutalmazza érte, ami hamar visszaalakul egy kevésbé ijesztő, inkább enyhén szánalmas, megtört arckifejezéssé, ahogyan elkezdenek peregni azok a könnycseppek. Nagyon szeretné Andrist elküldeni a búsba, még a szavai is ki vannak találva hozzá, de ez a nagy baj azzal, hogyha az egyetlen ember, aki meg tud vigasztalni, pont az, aki megbántott – nem lehet előle csak úgy elszaladni, ha megnyugvást remélsz. Úgyhogy kéretné még magát, de nem tudja, inkább lassan közelebb lép ő is és eltűnik a karjai között.
Könnyes arcát Andris pólójába temeti és némán sír, mert annyira jó és annyira rossz egyszerre, úgy szereti és olyan rémesen nem érti őt, és olyan ritkán van ilyen alkalom, mint most, hogy nyíltan teret engedhessen annak a sok kis apró szenvedésnek, amelyek a hétköznapokban összeadódnak benne minden egyes olyan alkalommal, amikor azt érzi, hogy nem úgy szereti őt, ahogyan kellene, vagy ahogyan megérdemelné. Mert ez az egyetlen a világon, ahol tényleg teljesen megáll a tudománya, pedig itt számítana a legjobban. A sok okosság nélkül pedig elveszettnek érzi magát. Nem is mond egyelőre semmit, hiába hallja a másik szavait, rá sem néz, csak áll, arcát a mellkasába temetve, és nem akarja kinyitni a szemét. Végül aztán mégis megteszi, Andrisra néz és rekedt hangon, piros szemekkel, kezével megsimítva az arcát csak ennyit mond:
- Annyira... utállak – habár a hangleejtése arra enged következtetni, hogy az „utállak” ebben az esetben sokkal inkább „szeretlek”-et jelent, maga az utálat pedig nem Andrisnak szól, hanem annak, hogy ennyire nehéz szituációban kell szeretnie. Ezt remélhetőleg ő is érteni fogja.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 10. 22:25 | Link


Jobb kezét leejti maga mellé, miután végigsimított vele Andris arcán, aztán tanácstalanul nézi őt, miközben válaszol.
- Én is – mondja rekedt hangon, mert nyilvánvalónak tartja, hogy ez nem bocsánatkérés akar lenni, hanem csak Andris is ugyanolyan szomorú emiatt, mint ő. Elvégre tenni erről senki nem tehet, Andris végképp nem, Milán pedig nagyon reméli, hogy nem is érzi így, még ha a lelke mélyén tart is tőle, hogy nagyon optimista dolog lenne ilyet gondolni.
Egy jólirányzott mozdulattal letörli a könnyeit – és nagy valószínűséggel mindezzel együtt nem kevés taknyot is, még ha erről nem is illik beszélni, a ruhadarabok ujjai pedig nem tudják kivívni azzal az igazságot, hogy megemlítik ezt. Utána pedig hagyja, hogy Andris odahúzza magához, arcát most a nyakába fúrja, aztán még nyom bele egy suta puszit, ahogyan elkezdik elengedni egymást.
Utána némileg értetlen tekintettel bámulja kedves párját, aki valamiféle hirtelen elmebaj hatására vetkőzni kezd, Milán pedig döbbenten kutat olyan momentum után az agyában, amitől Andris beindulhatott, mert hát lássuk be, tény, hogy a fiatal férfiak szinte mindentől, de azért ez mégiscsak nem valami ideillő most éppen. Aztán persze hamarosan koppan neki a felismerés, hogy nem a másik végtelen libidójáról van éppen szó, hanem más fog történni, mégpedig a hegeinek megcsodálása, amitől Milán szíve mindig elszorul kicsit, mert azt még az ő átlagon aluli érzékenységű lelke is tudja, hogy mennyi fájdalom lapul a sebhelyek mögött. Mostanra már persze megszokta – habár így is végtelenül hosszú időnek tűnt, mire Andris végre engedte, hogy póló nélkül is lássa, ahhoz képest mindenképpen, amikor ő szerette volna – de eleinte neki sem volt könnyű. Engedi, hogy Andris a kezét odavezesse, finoman érinti meg, bár továbbra sem igazán biztos benne, hova is akar kilyukadni ez az egész. Aztán szépen lassan elkezdi összerakni Andris mondanivalója alapján a darabkákat, hogy hogyan is illik ez pontosan a képbe, avagy a korábbi beszélgetésükbe. Döbbenten nézi őt, nem is rajta van ledöbbenve, hanem saját magán. Hogy hogyan nem volt neki eddig világos, hogy az efféle apróságok milyen nehezek lehetnek neki, vagy hogy a nála megszokotthoz képest így is mennyire beférkőzött már az életébe, sokszor valószínűleg számára kényelmetlenül, talán még kicsit erőszakosan is. Talán mégiscsak igaza van, ami az érzéketlenséget illeti, Milán legalábbis most így érzi, és nagyon szégyelli magát. Viszonozza a csókot, de valahogy nem az igazi, mert nagyon beszélhetnékje van, csak még nem tudja pontosan, mit is mondjon.
- Annyira nem érzem ezeket, nem tudom miért… Biztos szarul vagyok bekötve, annyira sajnálom… - motyogja végül, aztán Andris még folytatja, ő pedig a végén elkerekedett szemmel néz rá, mert sejtette hogy rossz a helyzet, de hogy ennyire, attól inkább csak titokban és csendben félt.
- Hogy lennél már szörnyeteg? – kérdezi szinte kétségbeesetten, homlokát Andrisénak döntve, bűnbánó fejet vágva. Bárcsak értene akár csak kicsit is a Legilimenciához, hogy láthassa azt, Milán hogyan látja őt… Soha többé nem jutna eszébe ilyesmi
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 27. 14:18 | Link


- Zseni, mhmp – püffög egy kicsit, mert nem igazán szereti, ha így hívják. Szerinte az emberek csak azért hívnak másokat, akik okosabbak náluk, zseninek, mert így nem kell tudomásul venniük azt, hogy sok-sok érdeklődéssel, szorgalommal, akaraterővel, szinte bárki lehet „zseni”. Persze tisztában van vele, hogy genetikai értelemben is szerencsésnek született, de soha nem sorolná magát másik kategóriába, mint amelyben például Andris is elhelyezkedik – már értelmi képességek szempontjából. Ezt a véleményét azonban nem szokta hangoztatni, mert általában mások nem örülnek neki.
- Kockázatot… - mormog tovább magában, de most már inkább csak jól szórakozik, mintsem bosszankodna. Végül is, valóban nem könnyű egy érzelmi analfabétával párkapcsolatba zárni magadat, Milán legalább annyira nehézkesnek érzi, mint egy vérfarkassal. Sőt, talán még nehézkesebbnek is kicsit. A vérfarkasról legalább tudod, mikor változik át. Róla sosem tudhatod, mikor lesz éppen egy érzéketlen p*cs, az csak úgy jön néha. Csak úgy ösztönösen a legrosszabbkor, mint például az előbb. Az arcán cuppanó puszi viszont megenyhíti kissé, Andris meleg arcának érintése száműzi a fejéből a negatív gondolatokat, még ha csak pár pillanatra is.  Aztán persze könnyedén visszatérnek, már csak a téma miatt is, Milán pedig őszintén elgondolkodik azon, vajon azért, amiért mindenáron beszélgetni akart vele erről, Andris részéről szándékos kegyetlenkedés-e, hogy pólótlanul lelkizik itt vele, amikor tökéletesen tudja, hogy Milán alapvető kommunikációs stílusa bizony sokkal kevesebb érzelmekről való fecsegést, és sokkal több ruhátlanságot foglal magába. Igen, ő akart beszélni, de nem igazán könnyíti meg a dolgát, ami azt illeti. Érti ő persze, miért szabadult meg a ruhadarabtól, de basszus, azért ez mégis pofátlanság.
- Miért, mit gondoltál, hogyan látlak? – érdeklődik őszinte csodálkozással a hangjában, miközben az ujjait Andris sebhelyéről elmozdítva húzza őket végig a bőrén. Utána követi Andrist az ágyra, a kezét továbbra is fogja, az ujjait az övéi közé kulcsolja, hüvelykujjával pedig ütemesen simogatja Andris kézfejét. Tényleg minden erejét és empátiáját beveti, hogy megértse, amit Andris mondani próbál neki.
- Tudom, és én nagyon szeretem – vallja be töredelmesen, mert tényleg imádja, amikor Andris morog mérgében – Elképesztően férfias – folytatja elgondolkodva, némileg magával kapcsolatban is, hogy mégis mióta találja ő az ilyesmit vonzónak, de valószínűleg ez is olyasmi, amit Andris változtatott meg benne. Nem az első dolog lenne.
- Sajnálom hogy így érzed, de most nekem kell azt mondanom, amit te mondtál az előbb. Nem leszel tőle szörnyeteg, csak más. Mármint a teliholdon kívül, de még akkor sem vagy teljesen az, csak félig. De nem értem, máskor miért lennél az? Attól, hogy ott lapul benned valahol mélyen? Bennem is ott lapul a hülye bunkó, aztán látod… - teszi hozzá, be sem fejezve a mondatot, mert Andris úgyis érti. Annyi minden van közöttük, annyi gyengédség, annyi szeretet, hát ki merné azt mondani, hogy ez mind egy szörnyeteg és egy hülye bunkó műve? Kell, hogy legyen ezenkívül még valami.
- Mindenkinek vannak olyan részei, amikkel nem akar azonosulni és eldugja őket, de néha kiszabadulnak. A tiéd kicsit látványosabb, mint mondjuk az enyém, komolyabban kell venni. De nem leszel rosszabb ember tőle – a hangja szomorú, mert nagyon rossz érzés csak az elképzelés is számára, hogy Andris ezzel a tudattal él. És azért is, mert tudja ugyan, hogy Andris érti, miről beszél, de sejti, hogy ettől nem fogja máshogy érezni magát innentől sem, pedig annyira szeretne ezen változtatni.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 28. 01:53 | Link


Valahonnan a távolból Andris panaszos hangját hallja. Az a távol nincs is olyan távol, az ágyából jön, ami éppen egy szobával van arrébb, mint ahol ő volt kénytelen aludni. Bizony, Milán a vendégszoba kanapéján aludt, mert egyszerűen nem volt más választása. Körülbelül négyszer futottak neki este az együtt alvás dolognak, de valahogy sosem jártak sikerrel. Érthetetlen.
Nehézkesen kel fel, iszonyatos kavargás van a gyomrában. Volt vize a kanapé mellett, gyorsan le is húz belőle jó pár tekintélyes méretű kortyot, aztán átsétál egy szál alsóban a szomszéd szobába és odadobja Andrisnak az üveget, miközben beül mellé az ágyba.
- Ne üvöltözz kérlek mint a sakál, mert apám még azt hiszi, hogy kísérleteket végzek rajtad - mondja kissé rosszallóan, ahogyan Andris szenvedését szemléli.
- Akarsz beszélni a tegnapról, vagy majd ha már jobban leszel? - érdeklődik, mert tény ami tény, van mit megvitatniuk. Sok újdonság történt tegnap, mind a szociális, mind a szexuális életük tekintetében, Milánnak pedig halovány vigyor kúszik az ajkaira, Andris pedig remélhetőleg nem fog teljesen kiakadni, ahogyan felidézi a tegnap eseményeit.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2018. július 28. 01:53 Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 28. 02:19 | Link


Nehéz lenne eldöntenie, hogy mennyire volna illetlen kinevetnie Andrist, de nagyon a szája sarkában van a dolog, mert hihetetlen, mennyire bír szenvedni. Ő aztán biztosan beleillik azon férfiak szereotípiájába, akik szörnyethalnak egy náthától. Egyébként Milán is, de belé legalább annyit belenevelt az a csodás magyar férfitársadalom, hogy a férfiak úgy bírják az alkoholt, mint az acél, a másnaposság által pedig megrengethetetlenek, vagy legalábbis mind igyekszenek anyuka vasárnapi húslevese felett úgy tenni, mintha nem az életükért küzdve lapátolnák befelé. Ehhez képest Andrisba nem szorult sok szégyenérzet, Milán pedig próbálja sajnálni, de inkább csak mosolyog rajta.
Akkor viszont lelankad a mosolya, amikor kiderül, hogy Andris nem igazán emlékszik a tegnap történtekre. Ez így némileg rázósabb menet lesz.
- Hát, történt egy-két dolog a buliban... Közöttünk. - Nyel egy nagyot, kicsit aggódik, nem szeretné, ha Andris nagyon kiborulna... De muszáj túlesni ezen, mert mihelyst megnyitja azt a cuccot, ami úgy csippog, mint a veszedelem, úgyis meg fogja tudni. Akkor már jobb, ha ő mondja. Egyébként ő látta már a videót, amit sikerült valamelyik jómadárnak körbeküldenie a csoportban, és hát... Elég jól kivehető és részletes.
- Nyisd meg az üzenetet inkább, segíteni fog megérteni - hátradönti a fejét az ágytámlára és becsukja a szemét, most kivételesen ő érzi közelebbinek az apokalipszist, amint a kibontakozását várja, Andris kiakadásának formájában.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 28. 03:00 | Link


Hitetlenül neveti el magát kissé, mert iszonyatosan aranyos, hogy Andrisnak az első és egyben legfélelmetesebb tippje az, hogy megbántotta valamivel. Aztán persze szépen lassan, Milán fejrázásai közepette ő is összerakja, hogy sem a tegnap este vége - azért reménykedett, hogy legalább az igazán jó részére Andris is emlékszik - és a mai reggel sem úgy alakult volna, ahogy.
- Nem, semmi gond - igyekszik csitítani kicsit, bár azért az, hogy ne lenne semmi gond, így ebben a formában igazából egy elég ordas nagy hazugság.
- Figyelj, előre szólok, nem fogsz örülni - teszi meg hozzá, mintha az előre szólás tompítana bármit is azon, ahogyan Andris érezni fogja magát, amint meglátta a videót. Kicsit ő is belesandít a kedves telefonjába, és látja belőle, hogy bizony tényleg nagy a szar, mert Andrisnak a szűk és nem olyan szűk baráti társasága is tud az egészről, ráadásul csak a Jóisten tudja, hogy az anyukája miért hívta éppen most... Milán pedig kezd kétségbeesni, hogy jóvátehetetlen volt ez a tegnapi rövid boldogsága.
- Annyira sajnálom, többször próbáltam mondani neked, hogy jöjjünk inkább haza, Gergő is segíteni próbált, de annyira részeg voltál, és én is, és én tényleg próbáltam ellenállni, de Andris... - kezd el hadarva szabadkozni, a végére pedig egészen elhalkul a hangja és bűnbánóan néz rá, miközben folytatja - Annyira _jó volt, tudom hogy most biztosan utálsz ezért, de ha megfojtasz egy kanál vízben, akkor is megérte, mert soha nem voltam olyan boldog, mint tegnap este - Andris kávés megjegyzését mondhatni elengedte a füle mellett egyelőre, mert csak úgy kidőlt most belőle a bűntudat, és ez a rengeteg szó, és jajj-jajj, ő tényleg nagyon fél most, hogy a szerelme egy életre megutálta, de olyat tapasztaltak meg tegnap, hogy nem tud nem arra gondolni, hogy ennek gyakrabban kellene így lennie. Mármint nem az élő közvetítésnek persze, hanem a felszabadultságnak, a könnyedségnek.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 29. 16:17 | Link


Nem is tudja talán eldönteni, melyik része a rosszabb; amikor még csak vár arra, hogy Andris megismerkedjen a könyörtelen tényekkel, vagy amikor már ténylegesen látja az arcán a rémületet, amiért rájött a helyzetre. Egyik sem valami kellemes, ő pedig automatikusan magára kezd el haragudni, amiért nem tett többet, még valamit, akár egyetlen plusz próbálkozással is megoldható lett volna, hogy ezt elkerüljék. Ha más nem, egyszerűen kézen kellett volna ragadnia és elhoppanálnia vele - arra most nem gondol, hogy ez egyébként távolról sem lett volna az adott helyzetben reális. Az alsó ajkát rágcsálja idegességében, hol Andrisra, hol a telefonjára nézve. Iszonyatosan türelmetlen, főleg amíg Gergővel telefonál, mert tulajdonképpen nem kapott érdemi választ és fogalma sincs róla, Andris mennyire utálja vagy nem utálja éppen. Bármilyen is volt tegnap az a pár pillanat, annyit biztosan nem ért, hogy elveszítse miatta - mert bizony ez is megfordul a fejében.
Aztán pár évtized öregedés után Andris végre leteszi a telefont, ő pedig sóhajt egy nagyot, amikor ölelésre hívja, talán van még remény, hogy nem fog összedőlni minden.
Odabújik hozzá, a mellkasára teszi a fejét, karjával pedig az oldalába kapaszkodik és az íróasztalát nézi egy picit, de meglehetősen zavarja, hogy nem látja Andris arckifejezését.
- P*csába - osztja röviden a véleményét a csajjal kapcsolatban, aki sikeresen szétkürtölte az egészet. Utána felemelkedik és bűnbánóan néz Andrisra, összekulcsolva a karjait a világoskék pizsamapólóján.
- Nem így kellett volna ennek megtörténnie, sajnálom. De valójában az is csoda, hogy eddig titokban bírtuk tartani. - Nagy csoda, az tuti. Azért több, mint egy év... És nem mondhatja, hogy nem volt elképesztően fárasztó a dolog, főleg számára, aki legszívesebben a második pillanata óta szétkiabálta volna az egészet, bele a világba. De azért van itt még egy másik kérdés is.
- Figyelj... Gondolod, hogy ez most el fog jutni, tudod... - nagyot nyel, most jön a feketeleves, ebből lehet itt még a legnagyobb dráma - a szüleidhez? - fület-farkat behúz, idegesen kémleli a párja arcát, mintha minimum a világ elpusztításáról beszélgetnének.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. július 30. 23:22 | Link

Andris

Andris telefonját egyszerűen nem lehet lelőni, de tényleg. Megállás nélkül pittyeg, még akkor is, amikor Andris éppen a képernyőt nézi - mert hát egyszerre az ember csak egy chatet tud nyitva tartani, az összeset nem. A drága pedig nem az a típus, aki egyszerűen csak úgy tud dönteni, hogy ezzel ő most nem foglalkozik, de nem ám... Egészen addig olvassa a sok hülyeséget, amíg végül könnyes szemmel dühében el nem hajítja a telefont.
- Balf*szok, nyomd ki a netet, ne foglalkozz velük - mondja, szemöldökeit kicsit megmasszírozva, mert őt is kerülgetni kezdi egy kisebb fejfájás, habár ennek több köze lehet a stresszes légkörhöz, mint a másnaposságához. Valósznűleg az sem segít mondjuk.
Közelebb csúszik megint, Andris dühös pofiját pedig a mellkasára húzza, picit ringatva, a haját simogatva. Ezzel próbálja jelezni a maga részéről, hogy nem lesz ám itt semmi baj, nyugodjon csak meg. Nem annyira jön össze, már csak azért sem, mert aztán pont ő teszi fel azt a kérdést - amit amúgy szerinte muszáj volt most már valamelyikőjüknek feltennie - ami csak még jobban kikészíti Andrist.
Borús tekintettel néz Andrisra, amint ő láthatóan végiggondolja a lehetőségeiket és nem túl fényes következtetésre jut. Milán mondjuk úgy gondolja, hogy talán annyira nem is nagy baj, mert végre van egy alkalom, ami miatt felmerült egyáltalán, hogy elmondja a szüleinek. Ezt sosem vallaná be, de neki már így is kellemetlen volt, hogy sosem volt még erről szó.
- Hát, előbb-utóbb úgyis meg kellett volna tudniuk, nem lehet örökké titkolózásban élni... - mondja óvatosan, remélve, hogy ezzel nem borítja ki Andrist még jobban. Közben pedig fel sem tűnik neki, hogy kimondja azt, ami számára olyannyira evidens, de sosem beszéltek még róla, mert igazából félelmetes és súlyos volna - hogy ő már rég úgy gondolja, hogy ami nekik van, az ki fog tartani.
- Nem tudom, hogyan szokás az ilyesmit... - próbálna segíteni, de persze nem tud. Az ő anyja csak úgy tudta, nem kellett neki mondani, utána pedig nyilván elkotyogta az apjának is. Fogalma sincs arról, milyen az, amikor mondjuk leül a család egy közös "coming out" vacsira, hogy aztán közösen gondolkodjanak róla, ki hol cseszte el kinek az életét. Bár van, akiknél ezt csak vasárnapnak nevezik, Milán családja nem ilyen.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 18. 20:03 | Link

Let's open that closet
"This mess was yours,
Now your mess is mine"


Megvan a maga előnye annak, ha két utcára laksz a pasidtól. Például az, hogyha pedzegeted a gondolatot, hogy ma este találkozz vele (tök elfelejtve, hogy próbája van, mert hát férfiból vagy), de ő már valamiért jó fél órája nem elérhető messengeren és így nem tudsz rá hatást gyakorolni a kétértelmű csábító üzeneteiddel, nos akkor... Akkor átsétálsz.
Ezzel a remek (jajj, még nem is tudja a lelkem, milyen remek) ötlettel állt elő Milán is. Szóval magára kapott gyorsan egy kinyúlt pólót - ez került éppen a kezébe, kifelé menet pedig nem volt kéznél Nóri, hogy megállítsa - és egy értelmesebbnek mondható nadrágot, aztán nekiindult a budanekeresdi utcáknak. Vagy legalábbis annak a kettőnek, amiről esetünkben szó van.
Megáll az ajtó előtt, járt már itt egyszer-kétszer, futólag Andris szüleit is látta, talán valamiféle iskolai projekt volt a fedőszöveg. Amennyire ő tudja, Andris még nem mondta el a szüleinek továbbra sem az igazságot, úgyhogy teljes nyugalommal csenget be, bár azért közben igyekszik valami relatíve hihető kifogást keresni arra, miért is jött át.
Már megtörténik a baj - nevezetesen a csengő megnyomása - miután rájön, hogy talán nem kellett volna. Akkor hallja meg ugyanis a kiabálásra emlékeztető hangokat, Andrisét is ki tudja venni, a másik pedig egy nő, feltehetőleg az anyukája. Elcsodálkozik azonban, mert a kibálás hangjai se nem halkulnak el a csengőre, de hagosabbak sem lesznek, az esetleges közeledtük miatt.
Értetlen tekintettel áll, már éppen azon gondolkodik, hogy inkább visszamegy haza, láthatóan rosszkor jött ugyanis. Meg is fordul, ekkor azonban kinyílik az ajtó. Andris apja áll a küszöb mögött, Milán arcára pedig ráfagy a barátságos mosoly amit bekészített, mert ha Andris apjának a tekintete ölni tudna, ő már jó pár másodperce holtan feküdne. Milán nem hülye, így a veszekedés témája elég gyorsan világossá válik. Baszki.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 19. 19:04 | Link

A kivégzőosztag előtt

Habár nem mondható el Milánról, hogy különösebben profin olvasna az emberek különböző gesztusaiban, Andris kétségbeesett és ideges arckifejezése mégis mindent elmond neki, amit tudnia kell a helyzettel kapcsolatban. Meg hát egyébként sem hagy sok kétséget maga után az, hogy mindkét szülő köszönés helyett egy "na tessék"-kel illeti a megjelenését az ajtóban. Hát igen, tutira ők sem véletlenül házasok, egy rugóra jár az agyuk, az pedig elég jól látszik, hogy egyikőjük sincsen elragadtatva az érkezésétől, mondhatni éppen csak ő kellett még a habként arra a bizonyos tortára, ami most igencsak keserű, édes helyett.
Betolakodónak érzi magát, legszívesebben még mindig menekülőre fogná, Andris apukája pedig láthatóan támogatja ezt az ötletét, mindezek ellenére azonban azt is érzi, hogy Andrisnak talán pont hogy jót tesz a jelenléte. Így aztán makacsul álldogál a bejárat előtt, mintha jobb dolga sem volna.
Arra nincsen felkészülve, amit kedves párja a szüleire zúdít - a boldogságukat, tulajdonképpen - így a gyomra liftezni kezd, és valamiféle nagyon disszonáns örömérzete támad, még akkor is, hogyha egyébként az egész jelenetben nincs is most semmi örömteli. Annyiszor elképzelte ezt, hogy Andris kiáll érte, értük, a barátaival szemben, a szüleivel szemben, mindenkivel szemben, de a lelke mélyén talán nem is hitte már, hogy tényleg meg fog történni. És ez most Andris szájából sokkal tökéletesebb, mint ahogyan Milán valaha is el tudta volna képzelni. Legszívesebben elkapná a kezét, de nem akarja kiverni a biztosítékot (az eddiginél is jobban) a szülőknél, úgyhogy ezt gondolatban inkább későbbre halasztja.
Meglepetten pillog fel Andris édesapjára, aki most először őt szólítja meg, bár ettől egy kicsit sem lesz kevésbé félelmetes, sőt. Tétován lépi át a küszöböt, majd megtéve a nehéz áthidaló lépéseket, annak túloldalán állapodik meg.
- Jó estét - nyögi, mert most eszmél rá, hogy köszönnie eddig nem annyira sikerült. De hogy innen hova tovább, arról egyelőre nem sok elképzelése akad. Van egy olyan gyanúja, hogy a jó első benyomás kártyáját már akarata ellenére is ellőtték.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 24. 15:28 | Link

Bár hegyi trollok lennétek inkább

Nagyon küzdenie kell magával, hogy Andris pánikja ne rántsa magával. Ő is igyekszik a konyha előtt töltött másodpercekből erőt gyűjteni egy kicsit, mert tudja, hogy a most következő percekben sok minden eldőlhet, és bármi is lesz, az nagy kihatással lehet a kapcsolatukra. Így aztán nagyot nyel, hogy az ijedtség gombócát minél lejjebb tuszkolja a torkán, mert habár Andris szülei minden bizonnyal nem szörnyetegek - elvégre neveltek egy Andrist, please - egy hegyitrollal azért most kicsit szívesebben társalogna, az valószínűleg empatikusabban állna a kérdéshez.
Szóval belép az ajtón - jöjjön aminek jönnie kell - vesz egy mély sóhajt, és még fel sem készíti magát az esetleg kérdésekre vagy vádakra, már hozzá is vágnak egy olyan megszólalást, ami mindkettőt ötvözi. Kérdésnek hangzik ugyan, de sokkal fontosabb a mögötte lapuló feltételezés, hogy ő valamiféle módon erre rávette Andrist, mondhatni lépre csalta, behúzta a csőbe. Mint afféle sötét, kapucnis alak a transitban, aki csak arra vár, hogy behúzhasssa a szegény ártatlan gyereket az ablakon. Szép. Egyfajta keserű, de apró mosollyal megsépkelt szusszanás hagyja el Milánt, miközben azon gondolkodik, miként is tálalhatná azt, ami a fejében van. Mikor pedig végre kiejti a szavakat, látja maga előtt előre, ahogyan Nórival boncolgatja majd otthon, hol is cseszte el pontosan, vagy mit kellett volna másképpen mondania. Vagy esetleg azt, amint Nóri megerősíti abban, hogy jól csinálta. Ezt a szebb képet tartja a fejében, miközben beszél.
- Én hiszek a szabad akaratban, a fiúkat pedig egy autonóm, felnőtt embernek gondolom... - kezd bele, de aztán gyorsan folytatja is - ... de ha már így kérdezi; szeretettel. Szerelemmel. Elfogadással - mondja végül, és nagyon igyekszik, hogy az elfogadás szócskát ne nyomja meg, habár igencsak részletes levezetést tudna nyújtani arról, vajon miért is számít olyan sokat ez valakinek, esetleg van-e valamiféle köze ahhoz, mennyit kapott belőle otthon. Ezt a gombot azonban inkább nem nyomja meg, helyette megvonja a vállát és egy egészen apró, alig észrevehető gesztussal még a karjait is széttárja, így talán nem is tudatosul a többiekben, mégis érzékelteti, hogy ennyivel szolgálhat mindössze. Ezek az ő ördögi eszközei, amivel Andrássy Tamás Milánt végérvényesen megrontotta. Ugye milyen felháborítóan egyszerű volt?
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. szeptember 28. 16:19 | Link

Jaj

- Én nem mondtam... - kezdene bele, de a párja kedves édesanyja légvétel nélkül zúdítja a sérelmeket. Egy pillanatra megemeli a szemöldökét, majd hamar leadja azon döntés mellett a voksát, hogy itt bizony jobb lesz megvárni, amíg Jázmin a végére ér a mondandójának. Úgyhogy csak áll, nézi figyelmesen nagy kékjeivel a kétségbeesett édesanya kifakadását, közben kissé lebiggyesztve a száját.
És itt érkezik el azon ritka szituációk egyike, amikor kivételesen Milán legnagyobb defektje erősséggé válik. Nem állítjuk, hogy nem fagy le pár pillanatra, vagy hogy érzelmileg semmilyen szempontból nem érinti meg (sőt, ijeszti meg) az egész kis bájos kirohanás, az azonban biztos, hogy afféle racionális távolságtartással tudja szemlélni a helyzetet, önmagát legalábbis mindenképpen. Semmiféle késztetést nem érez csípőből odavetett, sértett megjegyzések odaböfögéséhez. Végig tudja gondolni, mit szeretne mondani. Ez pedig olyan előny Andris anyukájához képest, ami hősünk számára talán még némi szánalmat is kölcsönöz a nővel szemben. Nem mondhatnánk, hogy fölényt érez, inkább csak szerencsésnek érzi magát, amiért el tud vonatkoztatni önnön hisztériájától még most is, pedig más felnőtt emberek erre láthatóan képtelenek. Hirtelen még az is összeáll a fejében, hogy Andris tulajdonképpen egy ilyen édesanyával egészen konszolidáltra sikeredett. Máris tudja értékelni amije van, nocsak, még ennek az ámokfutásnak is van értelme. Küldene egy együttérző pillantást Andris apja felé, de nem bolondult meg - megspórolná Andrisnak a látványt, ahogyan a tulajdon anyja kizsigereli a szerelmét.
- El sem tudom képzelni, milyen lehet a szülői aggodalom - well, legalább hazudni nem hazudik - és én megértem, de Andris már nem gyerek, és még csak nem is különösképpen befolyásolható egyébként. Azért csinál vagy nem csinál dolgokat, mert ő így döntött. Azért zenél, mert ez teszi boldoggá. Azért van velem, mert boldoggá teszem - reménykedve pillant fel Jázminra, hátha be tudja fejezni a mondatát, bár ezek tényleg csak a legvadabb reménységei, azon is meg van döbbenve, ha idáig nem szakította még félbe.
- Tudom, hogy nem könnyíti meg az életét az, hogy fiúval van együtt, mellesleg az enyémet sem könnyíti meg - megvonja a vállát, jelezve, hogy ez van. Mindketten így jártak. Szereti magát azzal áltatni, hogy több örömet visz Andris életébe, mint amennyit elvesz belőle azzal a ténnyel, hogy pont mindketten fiúnak születtek. Ő részéről úgy érzi, megfizethető az ár, amit Andrisért a sorsnak fizet.
Jázmin utolsó feltételezése azért zsigerileg sértő, így aztán Milán hangja is valamennyire felerősödik (nem túlzottan, éppen csak nyomatékot adva a szavainak), a vonásai pedig megkeményednek.
- Vele leszek hát. Ha akarni fog engem. Ha olyan könnyen elszaladnék minden nehézségtől, hagynám most, hogy mindezt a fejemhez a vágja? Végigcsináltam volna vele az elmúlt tizenhat holdtöltét? - bizony, számolta. Az mondjuk fel sem tűnik neki, hogy ezzel a számmal egy újabb olyan információt osztott meg a szülőkkel, ami idegbajra adhat okot. Hacsak a betoppanása előtt Andris el nem mondta, mióta vannak együtt.
Utoljára módosította:Fellegi L. Milán, 2018. szeptember 28. 17:10 Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. október 3. 23:27 | Link

Az Andrássy-klán

Már éppen kezdene valamiféle megkönneybbüléshez hasonlatos érzést találni a lelke mélyén, amikor Andris apjának hangja félbeszakítja a folyamatot, amint átszeli a konyhát. Milán érdeklődve fordul felé, mert el sem tudja képzelni, mi lehet ilyen nyugodt hangon a férfi közlendője.
Miután a kérdést visszavonhatatlanul nekiszegezték, a fogaskerekek szokás szerint vad zakatolásba kezdenek a gépezet központjában (ami a hiedelmekkel ellentétben ebben a férfi példányban bizony az agyat jelenti, milyen is lenne ha ettől most inkább beindult volna, fúj), szóval maradjunk annyiban, hogy Milán gondolkodóba esik. Már azzal kapcsolatban, hogy ez a kérdés most valójában milyen funkciót is tölt be. Fenyegetés lenne talán? Vagy afféle teszt? Esetleg tapasztalatot szeretne gyűjteni Andris apukája, hogy más szülők hogyan reagálnak az ilyesmire? Vagy tényleg csak szívélyesen érdeklődik? Na ezt az opciót zárja ki hősünk a leggyorsabban.
- Igen, tudnak - mondja lassan, minden szótagot alaposan átgondolva, mintha félne tőle, mégis milyen bombát robbanthat fel a válasza. Mert hát igaz ami igaz, sok mindent tudna még mondani. Elmondhatná, hogy az anyja egyből rájött. Andris anyja nem. Elmondhatná, hogy a szülei - még az apja is - támogatóan áltak a dologhoz, Nóri egyenesen boldog volt. Andris családja nem. Elmondhatná, hogy egy pillanatig sem érezte szükségét, hogy bármit is eltitkoljon, s hogy eleinte mégis mégtette, azt is csakis Andrisért tette. Andris nem merte elmondani. Emondhatná, hogy az ő családja imádja Andrist, és hogy Andris lassan nála is jobban ismeri az anyja főztjét. Folytassam? Csupa olyan dolgot mondhatna a családjáról, ami meglátása szerint példaértékű lehetne Andris szülei számára, de megtanulta már, hogy a bezzegelés bizony sosem vezet jóra, főleg nem ilyen feszült keretek között. Szóval inkább a nyelvére harap, és meglepődve emeli fel a szemöldökét, mikor kiderül, hogy ráadásul a szüleik ismerősök. Na erre nem gondolt, pedig akár ki is találhatta volna, az pedig ritka, hogy ő nem talál ki valamit, amihez egyébként minden információ rendelkezésére állna. Tény mondjuk, hogy nem sokat gondolkodott rajta. Fogalma sincs, mennyire ismerhetik egymást, de innentől nem is érzi szükségét, hogy részletesebben taglalja a dolgot, mert ha pár mondatnál többet valaha beszéltek a szüleivel, akkor kell hogy tudják, hogy a legtöbb szempontból elég liberálisak. Miért pont ez lenne kivétel?
Újabb bonyodalom, hogy habár a szavai mentén Jázmin lenyugodni látszik, a tizenhat holdtöltés dolog láthatóan picit kiveri nála a biztosítékot. Hoppá, erre nem gondolt. Abban reménykedett, hogy ez egy aduász pro érv lesz a személye mellett, aztán helyette mindjárt ott tartunk, hogy ezért is kapnak egy újabb kirohanást... De szerencsére Andris megpróbál elébe menni a dolognak. Milán pedig most hagyja, hadd csitítsa. Nem akar ő sokkal többet beleszólni ebbe annál, mint amennyi feltétlenül szükséges. Ez ugyanis elsősorban nem az ő harca, még akkor sem, ha egyébként kérdés nélkül támogatja Andrist teljes mellszélességgel bármikor, ha erre szükség van.  
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. október 18. 09:03 | Link

Andrássy család

Hülyének érzi magát, amikor végre fény derül arra, mi is állt pontosan Andris apjának kérdése mögött. Hülyének, de csak egyetlen pillanatig, amíg azt gondolja, talán az ő tudatlansága, felkészületlensége, megfontolatlansága az oka annak, hogy nem vette be a lehetőségek közé pont ezt, ami végül a megoldásnak bizonyult. De aztán hamar rájön - nem másból, mint a benne lassan, de annál biztosabban kialakuló dühből - hogy nem ő volt itt a hülye. Nem ám, egyszerűen csak annyira felháborítóan önző a férfi szempontja, hogy legvadabb álmában sem jutott volna eszébe. Érzi, hogy most már talán az ő feje sem annyira tiszta, mint amire pár perccel ezelőtt még annyira büszke volt. Először dühöt, utána inkább szánalmat érez, hogy valakit ennyire csak a saját boldogulása és hírneve érdekel. Éppen ezért érezheti Andris - és felehetőleg mindenki más is a szobában - hogy a válasza meglehetősen hűvösre sikerül. Igyekszik sem a dühét, sem végtelen lenézését nem belevinni a hangleejtésbe, de utóbbival azért akad gondja, minden igyekezet ellenére. Így hát persze azt kapja vissza, amit azok kapnak vissza, akik nem tudnak uralkodni magukon. Erősebben rászorít dühében Andris kezére, amikor az apja arról beszél, hogy bizonygatnia kellene bármit a szüleivel kapcsolatban. Annyi kéretlen dolgot tudna erre mondani, olyan szívesen elmondaná, hogy a világon semmit nem kell bizonygatnia, mert a szüleinek még a reggeli rossz lehelete is különb és értékesebb, mint az itteni két "felnőtt" közül bármelyik... De mindezt lenyeli, pedig már a levegőt is beszívja hozzá, hogy elkezdje mondani. De aztán ránéz Andrisra, érzi a félelmét, érzi hogy már így is nagyon távol áll az egész helyzet attól, hogy valaha rendben legyen, és a párja pillantása lehúz egy falat, ami mögül végül nem jön ki az a sok keserűség, amit ki akarna mondani. Egy kézszorítás, ennyi marad belőle. Aztán egy bocsánatkérő pillantás.
Amikor közli, hogy Andrisnak el kell mennie, Milánnak talán meg kellene lepődnie, de tulajdonképpen nem lepődik. Sőt, kétségbe sem esik. Tudja, hogy Andris mit érezhet nagyjából, de benne most mélyen ott ül a dac, hogy talán nem is lenne akkora baj, hogyha Andris inkább náluk lakna, távol a seggfej szüleitől, akik úgyis csak szét akarnék őket választani. Tudja persze ésszel, hogy Andrisnak nem ez a legjobb, attól, hogy ő most ezt érzi. Éppen ezért nem is mond semmit, nem vonul ki Andrissal kézenfogva, még csak szusszanni sem mer, mert most már tényleg nem érzi a saját terepének, hogy ebbe beleszóljon. Inkább Jázmint fixírozza kékjeivel, mintha csak azt várná, hogy az anya fellázadjon a gyermeke mellett, vagy behódoljon engedelmesen a férjének, de legalábbis... Csináljon valamit.
Szál megtekintése

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2018. november 2. 20:50 | Link

Bőrdzseki, sötétkék pulvóer, szőke bozont sétál be, a gazdája int, majd megtámasztja hátával a falat Máté barátnője mellett, egy kósza bólintás után, melyet köszönésképp intéz felé, ám csak rendkívül gyorsan, hiszen most már igazán felesleges lenne bárkit azzal áltatnia, hogy a figyelmének nem egyetlen tárgya akad csak jelenleg, vagy hogy nem válik minden visszavonhatatlanul mellékessé, amíg Andris a színpadon áll. És nem csak áll, de még mennyire hogy nem, nem is lehetne leírni, mit csinál pontosan, ahogyan általában az ilyen jelenségeket, melyektől az ember libabőrös lesz, kiürül és mégis megtelik a tekintete, figyelme pedig már-már életveszélyesen beszűkül, szóval hát, ezeket nem igazán lehet szavakba önteni. Vagy ha mégis, hát nyomasztóan elcsépelt, miközben vajmi kevés köze van a valósághoz. Csak bámulja Andrist, mint aki még nem látott fehér embert, közben pedig azon gondolkodik, hogyha valaki azt mondta volna neki valaha, hogy egy év után is ennyire át tudja mosni az agyát a puszta látvány, hát biztosan körberöhögte volna az illetőt.
Elképesztő, mikor ennyire átszellemült állapotban van, a szó minden lehetséges értelmében elképesztő. Nem tudja elképzelni, hogyan létezhet bárki, aki ilyenkor nem akarja Andrist felkapni és hazavinni, egyszerűen bolondnak lát mindenkit, akinek nem teljesen egyértelmű, hogy ennek a látványnak ezt kell kiváltania. Azért örül, hogy a többiek ezt nem értik. Van ebben az egészben valami félelmetesen intim. Nem kell sokat gondolkodnia, hogy felidézze, mikor és miként látja Őt hasonlóan szenvedélyes állapotban. Éppen ezért van némi szürrealitása az egésznek, mintha ennek nem itt volna a helye. Nem először érzi ezt. Hogy hányadán álljon ezzel a dologgal, az nem mindig teljesen világos. Mert az egy dolog ugyan, hogy ő maga nem tud betelni a látvánnyal, és nem is igazán akar, mégis ilyenkor átjárja némi kellemetlen feszítő érzés is, tudván, hogy ebből az Andrisból mások is kapnak. Meg akarja tartani magának, igazán, egészen, kizárólagosan. Kicsit önzőnek érzi magát, de a szerelem mégiscsak ilyen végső soron... Az osztozkodás nem a kedvence.
Egyszerre szeretné, hogy vége legyen a dalnak, meg nem is. Elnézné ő napestig, ez így igaz, de azért na... Csak járna már az a puszi, a 3D-s, közeli, tapintható élmény mégiscsak egészen más. Szóval türelmesen vár, most kivételesen ő a holdkóros, arcán egy bárgyú, jóllakott óvodás mosollyal szemléli élete szerelmét, próbálván úgy tenni, mintha nem lenne teljesen hülye. Spoiler alert: tök sikertelenül.
Szál megtekintése

Budapest és környéke - Fellegi L. Milán hozzászólásai (24 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek